Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-01 / 227. szám

fiiMiiitntmficitiio 1969. ektóbtf 1. 1939. OKTÓBER SZERDA Szeretettel köszörűjük névnapjuk alkalmából Malvin nevű Kedves olvasóinkat J A Nap kél 5.42, nyugszik J 17.24 órakor. A Hold kél * 19.55, nyugszik 12.22 órakor. * V///Z Túlzsúfoltak a bölcsődék Ma, október elsején kezdik íz új évet a bölcsődék. Ebből az alkalomból érdeklődtünk a pécsi Városi Tanács vb egész­ségügyi osztályától, hogy a ko­rábban közismerten súlyos pé- :si bölcsődehelyzet megválto- M>tt-e, zsúfoltak-e még ezek az intézmények. — Sajnos, továbbra is zsú­foltak — kaptuk a tájékozta- ást. — A százhúsz százalékos ielvételi határt túl kellett lép­jünk. A gyermekgondozási se­gély ugyanis nem annyira lét- zámcsökkenést eredménye^ :ett inkább a bölcsődések élet- cori összetételét, változtatta neg. A segélyt ugyanis az Édesanyák többnyire a kis- ;yermekek egy éves koráig, az ígynevezett csecsemőkorig ve- izik igénybe. Ez a segély leg- lagyobb haszna, mivel ebben i korban a legérzékenyebbek l kisgyermekek, s ilyenkor zorulnak rá legjobban a csa- ádi gondozásra. A szülők na- Syon jól megértették ezt, s :sak gyermekük egy éves ko- a után viszik bölcsődébe. De l férőhely még mindig kevés. Ja, október elsején a követ­kezőképpen indul az év: az I. kerületben 145, a II. kerület­ien 140. a III. kerületben pe- lig 162 százalékos a helyki- lasználás. Utóbbiban, tehát a íarmadik kerületben 340 hely- e 556 kisgyermeket vettünk el. A kerületi egészségügyi sztályokkal együttműködve ikerült azonban megoldanunk, togy a városnak ebben a zsú- olt — mintegy 150 százalékos lelykihasználtságú — bölcső- . léiben is jó legyen a gondozó j lunka. Mégpedig úgy. hogy későbben megnyíló új böl- sődék létszámkeretét márfel- .asználtuk, ezekre alkalma- ottakat vettünk fel, akik a súfolt bölcsődékben dolgoz- ak. s biztosítják, hogy ott gy-egy gondozónőre ne jus- on a normálisnál több kis- ;yermek. — Megoldottunk egy másik ondot is. a III. kerületi Ta- ács segítségével. Az éjjel- .appal bölcsődét ugyanis je- enleg 36 szülő igényli, de csak 1 hely van benne. A III. ke- ületi Tanács újabb 15 férő- í elyet teremtett erre a célra. 1 A mohácsszigeti Dunavöleye Tsz-ben az asszonyok foglalkoztatására varrodát létesítettek. A vecsési ktsz-szel kooperálva férfiingeket készítenek. A jelenleg harminc főt foglalkoztató varrodát a Jövőben fejleszteni kívánják. Átköltözik a Gyermek-ideggondozó A Gyermekideggondozó Intézet jelenlegi helyéről, a Gyógypedagógiai Intézet Kulich Gyula utcai épületéből el­költözik a Városi Rendelőintézet udvarán lévő épületbe Kedden dr. Breila István városi főorvos részvételével bi­zottság szemlélte meg az intézet jövendő helyét, hogy az esetleg szükséges átalakítási munkálatokról idejében dönt­hessenek. A városi tanácsot az a cél vezérli, hogy a gyér- mekideggondozó új helyén a pszichológusok munkájához szükséges nyugodt feltételek, elkülönülés biztosítva le­gyen. A költözés időpontjáról később döntenek. ' — Népesedéspolitika. Az Akadémia Kiadó rövidesen i megjelenteti dr. Hoó'z István­nak, a Pécsi Tudományegye­tem Állam- és Jogtudományi Kara tanszékvezető professzo­rának Népesedéspolitika és i népességfejlődés Magyarorszá- ! gon a két világháború között című művelődéstörténeti mű­vét. — Diákok a borkombinát­ban. A Pécsi Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola szőlész-borász osztályos ta­nulói Hardicsay Lóránd szak­tanár vezetésével a Bajai Ál­lami Gazdaság híres vaskúti borfeldolgozó kombinátjában tanulmányozták a legkorsze­rűbb borászati eljárásokat. — PRIMATIN-1DÉNY a szegedi konzervgyárban. A szegedi konzervgyárban meg­kezdték a gazdag c-vitamin tartalmú „pritamin” gyártását. A vastaghúsú, piros szegedi paprikából készülő ételízesítő­ből mintegy 30 vagonnyi ké­szül az idén, nagyrészt ex­portra. A belföldi szállítmá­nyok jelentős részét a tejipar használja fel sajtízesítésre. — Jön az Omega együttes. Október 20-án Pécsre érkezik az Omega együttes, amely — divatbemutatóval egybekötve — két előadást tart a Pécsi Nemzeti Színházban. Az egyi­ket délután fél 5-kor, a máso­dikat pedig este fél 9 órakor. A Y1ÉK árai Zöldbabból jóval kevesebb a felhozatal, mint eddig, ára ma­gasabb lett, és további emel­kedés várható. Indul a sárga­répa-szezon, ez és a gyökér olcsóbb lett. Csemegeszőlő az idén kevés volt, ára emelke­dett. Megjelent a gesztenye 1* forintos kilónkénti áron, és a télikörte is. A jelenlegi árak: burgonya, gülbaba: 8,50, rózsa: 3,20, egyéb: 2,70; vöröshagy­ma: 2,60—3,40, fokhagyma: 22; paprika: 3,40—1,20, piros para­dicsompaprika: 3,50—5; paradi­csom; 2—3; kelkáposzta: 3; fe­jeskáposzta: 1,40; karalábé: 2; zöldbab: 4,60; sárgarépa: 2; gyökér: 4,60: zeller: 5; alma: 1,80—4; csemegeszőlő: 8,40, bor­szőlő: 4,80; birsalma: 3,80; gesz­tenye: 18: télikörte: 4,20, Nagyon olcsó a ponty 0,60—1.00 kg 17,— Ft kg 1.00 kg felett 20,— Ft kg KAPHATÓ: A HALÉRTÉKESITÖ VÁLLALAT szak üzleteiben és az Élelmiszerkisker. Vállalat számos boltjában. iiiíb. ____________ E gyen halats a legjobb falat! ízletes, egészséges, olcsó — Csillagászati hét Pécsett, Az immár hagyományossá vált! csillagászati hetet Pécsett ok- j tóber 20-tól 24-ig tartják meg. | Ez idő alatt a Leőwey Klára Gimnázium nagytermében j egy-égy előadás hangzik majd í el és azt filmvetítés, valamint! távcsöves bemutatás követi. Fórum Uránum Kis nép vagyunk, de nagyhumorú. Összefutok tegnap egy orvos bará­tommal, s kérdem őt, ho­vá megy? Azt mondja: — Megyek a Fórum Uránumra. — Hová? — Hát Üjmecsekalján a tizenhétemeletes to­ronyház előtti térre. Tu­dod, mellette épül az új rendelőintézet?! Ha a ré­gi rómaiaknak volt Fo­rum Romanumuk, akkor nekünk miért ne lehetne egy ilyen előkelő terünk, nem?! Dehogy nem! Ha már nincs világbirodalmunk, legalább fláncoljunk egy kicsit! F. D. — A Magyar Szolidaritási Bizottság tiltakozó táviratot küldött Rabatba, a marokkói kormányhoz a marokkó; fel­! szabadulás és szocializmus pártjának betiltása, főtitkárá­nak, Ali Yatának és egy má- j sik vezetőjének, Chouaib Ri- I finek a bebörtönzése miatt. — Terliszter mintabolt — Jókai | tér 2. — A Centrum Aruház keze­lésében. (x) — HAJDÚSZOBOSZLÓN megkezdték a kilencszintes, 180 személyes ÉDOSZ-üdülő építé­sét. Az OKISZ, az AFIT és a Budapesti Szállítási Válla­lat épületeit most tervezik. A j városi tanács tárgyalásokat folytat a Heves megyei terme-i lőszövetkezetek területi szövet­ségével 132 személyes tsz- üdülő létrehozásáról. — Befejezés előtt áll a pé­csi villanymalom transzformá- lor állomási körzet 04 kilo- wattos légvezetékének rekonst- [ rukciója, amely a Gyümölcs,! a Tiborc utca és környékének | ; lakosait érinti a megfelelő fe­szültségű energia biztosítása szempontjából. A rekonstruk­cióra a Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat 550 ezer forintot fordít. — Áramszünet lesz Október áQ 7—17 óráig a Megyeri úton a vasúti átjáró alatti részén. Októ­ber 2—7-ig 7—17 óráig a Szigéti út északi részén, Tiborc u., Gyü­mölcs u. területén. — 3-án 7—17 óráig a Szennyvíztelep és környé­kén. Október 18-ig naponta 7—17 j óráig Endresz Gy. u., Falud y F. j u.. L.otz K. u., Szigeti út déli ré­szén. (x) Józsa János festőművész kiállítása — Hetvenezer kétnyári vi­rág. A Kertészeti Vállalat parképítő és parkgondozó üzemegységének dolgozói a jö­vő héten megkezdik a két­nyári virágok: árvácskák, ne­felejcsek és százszorszépek ki­ültetését. összesen 70 ezer két­nyári virágot ültetnek ki Pécs város parkjaiba, köztereire, valamint utcáira. Felkészülés a vilá«kon«resszusra Tegnap délután tartotta ülését a TIT-ben a pécsi Kisgrafika Barátok Köre. A körnek 50 tagja van, ezen­kívül nagyon sokan érdek­lődnek az ex libris és alkal­mi grafika gyűjtése iránt. 150 külföldi címmel rendel­kezik a kör, amellyel rend­szeres kapcsolatot tartanak és így a világ minden részé­ből származó ex librisek, il- i letve újévi és névnapi kár­tyák vannak gyűjteményeik­ben. A legnagyobb gyűjte­ményt Pécsett Szentesi Fló­rián, a kör elnöke mondhat­ja magáénak, aki 30 éve fog­lalkozik az anyag gyűjtésé­vel, jelenleg 8—10 ezer ex librise, illetve kisgrafikája van. Az ülésen szó esett a jövő évi Budapesten tartan­dó ex libris világkongresz- szus előkészületeiről. A vi­lágkongresszust minden má­sodik évben Európa nagy­városaiban tartják, legutóbb tavaly Comoban tartotta az UNESCO kisgrafika szakosz­tálya. Ma délután 5 órakor Pécsett a TIT Bartók Klubjában megnyílik Józsa János debreceni festőmű­vész kiállítása. Józsa János egy évtizedet alig meghaladó munkás­sága. korszerű művészeti irányok foglalata. Az alföldi festészethez nem kapcsolódott, inkább az ele­mekre leszűkített formák, hegy, víz, fa, levegő érdeklik. Ez hatá­rolja el egyéniségét, nemcsak a debreceniektől, hanem bárki más­tői a modem festészet és grafika területén. A kiállítás a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat Ba­ranya megyei és Hajdu-Bihar me­gyei szervezetek közös rendezé­sében nyílik és Szekeres Antal, a TIT megyei titkára nyitja meg. — Tizenkét újfajta — ga­bona-, liszt-, tészta- és nö­vényvizsgáló, valamint állat­egészségügyi — komplett la­boratórium műszaki terveiben állapodott meg kedden az esz­tergomi Labor Műszeripari Művek azzal a szovjet szak­értői bizottsággal, amely tíz napot töltött Magyarországon. A vállalat 1975-ig 35 külön­féle komplett laboratóriumot alakít ki szovjet együttműkö­déssel, szovjet megrendelésre. — Kedden a miskolci ga­lériában megkezdték az ötö­dik országos miskolci grafikai biennáléra beküldött alkotá­sok bírálatát. A Miskolc fel- szabadulásának 25. évforduló­ja tiszteletére rendezendő tár­laton rézkarcok, fa- és linó­metszetek, monotípiák szem­léltetik grafikusművészeink munkásságát. — A KANDÓ KÁLMÁN Villamosipari Műszaki Főisko­lán kedden diplomakiosztó-ün- nepséget tartottak: a főiskola az országban elsőként bocsá­tott ki üzemmérnököket. — Tűz ütött ki a Magyar Optikai Művekben a kikészítő osztály gázzal telített dukkozó fülkéjében. A tűz következté­ben Szívós István 20 éves be­tanított munkást, Szabó Má­ria 18 éves festőt, Tóth Mária 16 éves iparitanulót és Tóth Béla 42 éves dukkozót súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. A baleset körülmé­nyeinek kivizsgálását meg­kezdték. Meghalt Bán Frigyes Bán Frigyes filmrendező, há­romszoros Kossuth-díjas érde­mes művész életének 67. évé­ben. hosszas betegség után kedden elhunyt. Bán Frigyes számos nagysikerű filmet rendezett. Legjelentősebb mun­kái: a „Talpalatnyi föld”, az „Uri-muri”, a „Rákóczi Had­nagya”, a, „Szent Péter eser­nyője”, a „Szegény gazda­gok”, a „Felmegyek a minisz­terhez” és a „Büdös víz”. A magyar film- és tv-műyé- szek szövetsége, a Művelődés- ügyi Minisztérium filmművé­szeti főosztálya és a Magyar Filmgyártó Vállalat Bán Fri­gyest saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Halálozás Mély fájdftlotnmal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édes jé apa, após, nagyapa, HA­LASZ MIHALT életének «9. évében rövid szenvedés után elhunyt. Felejthetetlen halot­tunkat október 3-án fél 4 óra­kor kísérjük utolsó útjára a központi temető kápolnájából. A gyászoló család. Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy RADNAl JOA­CHIM bírósági nyugdíjas 78 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése október 3-án, pénteken du. 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyá- o!6 szolé család. Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen jé férj, apa, nagyapa, testvér és kedves ro­kon, SCttEIN ANDRÁS kőmű­ves mester 67 éves korában hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése október 3-án, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőbén. A gyá­szoló család. Köszönet köszönetét móndunk mind azoknak a rokonoknak és is­merősöknek, akik szeretett ha­lottunk, KOLBERY GYÖRGY temetésén megjelentek, fájdal­munkat koszorúk és virágok küldésével enyhíteni igyekez­tek. a gyászoló család. r Köszönet ünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, ÁCS JÓZSEF temetésén megjelentek és rész­vétüket nyilvánították. A gyá­szoló Acs és Varga család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága ha­lottunk, VASS JANOSNE te­metésén részt vettek s meg­jelenésükkel, virágokkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik KLEIN JA­NOS asztalosmester temetésén részvételükkel s virágok kül­désével fájdalmunkat enyhítet­ték. Külön köszönetünket fe­jezzük ki az iparos társaknak, a KlOSZ Adóközösségnek és a Pécsi Faipari Ktsz dolgozói­nak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthete len halottunk, TÓTH JÓZSEF te­metésén megjelenésükkel, ko­szorúk és virágok küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét av Széchenyi-akna vezetőinek a-iszép búcsúztatá­sért, munkatársainak, a tan­bánya volt dolgozóinak, az 508. sz. Vájáriskola dolgozóinak, a Fehérhegy? Általános Iskola VI/c. osztályfőnökének és ta­nulóinak, a Fodrászipari Vál­lalat I. üzlet dolgozóinak, a Kertészeti és Parképítő Válla­lat dolgozóinak, rokonoknak, a ház lakóinak és jóbarátoknak. Gyászoló özvegye és gyerme- kei, Bárdos Lajost köszöntjük Ma hetven éves. Ez majd­nem hihetetlennek tűnik azok számára, akik tavasz- szal Pécsett találkoztak vele, hallották fiatalosan tempera­mentumos előadását. Munkában, eredményekben rendkívül gazdag hetven év áll Bárdos Lajos mögött. Mesteréhez, Kodály Zoltán­hoz hasonlóan, ő is „félkéz­zel lantos, másikkal népta­nító, kubikos, téglahordó, pal­lér, orvos ami csak kell” zeneéletünkben. A magyar és az idegen népdalokat, vala­mint költészetünk gyöngy­szemeit feldolgozó kórusmű­vei énekkaraink legkedvel­tebb műsorszámai közé tar­toznak. Bátran jósolhatjuk, hogy azok is maradnak, mű­vészi értékeik és a legtöbb­jükből áradó, énekest, hall­gatót magával ragadó gyújtó erő révén. Ez a tűz jellemzi Bárdos Lajost, a páratlanul kiváló karmestert is. A ze­neművek legmélyére világít ez a láng, szinte elvakítva előadót, közönséget a remek­művek szépségeitől, nem is sejtett titkaitól. (Milyen kár, hogy egészségi állapota miatt már alig vezényel!) Ismeret­len területek, új tudomány­ágak felfedezése és feltárása jellemzi a zenetudós munká­ját Reméljük, előbb-utóbb nyomtatásban is kézhez kap­hatjuk mindazt, ami idáig „csak” előadásain, óráin hang­zott el. Aki egyetlen előadá­sát hallotta, nem felejtheti el ennek szuggesztívitását, .szakszerűségében eredetiség gét, pedagógiájában is zse­nialitását. És azt az ember­séget, amely aranyfedezet­ként ott áll Bárdos Lajos minden szava és kottafeje mögött. Talán nincs is olyan magyar muzsikus, aki ne az ő tanítványának vallatná ma­gát, vagy aki ne az ő tanít­ványaitól tanult volna. Mind­ezeknek, mindnyájunknak a nevében köszöntjük ma Bár­dos Lajost, sok erőt, jó egészséget kívánunk neki. Évtizedek óta rengeteget tett és tesz a vidék zene­életéért. Pécshez különösen sok szál fűzi. Ezek közül szedünk most össze egy csok­rot, szinte találomra. 1937-ben Rácvárosban egy­hetes tanfolyamot tart a Ba­ranya megyei karnagyok ré­szére. Kitűnő énekkarával Pécsett szerepel. Kezdettől támogatja az Éneklő Ifjúság pécsi mozgalmát. Már az 1942-es tanévben művet ír „Antal György tanítóképző­seinek” ajánlva. A mozgalom pécsi negyvenedik évforduló­jára írja „Daloló tavasz” e. kis remekművét. Ennek a kórusműnek, mint megannyi társának ihlető je, szövegírója dr. Vargha Károly, a pécsi Tanárképző Főiskola tanára. A Liszt Ferenc Kórus mu­tatta be 1953-ban a Baranyai vasárnap c. kórusszvitet, amelynek címe alatt ez áll: „Berze Nagy János és Schnei­der Lajos gyűjtőmunkájának hálával”. Az 1966. évi Zrínyi­pályázaton I. díjat nyert mű­vét a Nevelők Háza Kamara- kórusa mutatta be a sziget­vári ünnepségeken. A Ka­marakórus Baráti Körének rendszeres vendége, előadá­sai, próbái eseményszámba mennek. Aligha van énekkar Pécsett, amelyik ne énekel­né rendszeresen műveit. Kü­lön kell szólnunk a „Szeged felől” népdalszvitről, amely előbb Agócsy László, később Antal György, majd Tillai Aurél keze alatt vált a pécsi énekkarok kedvelt és nagy sikert hozó műsorszámává. Legutóbb a „Szálljon a dal!*’ gyermekkórus találko­zón volt köztünk Bárdos La­jos. De a pécsi énekkarok most is Bárdos-műveket ta­nulnak. November közepén szerzői est keretében kíván­ják köszönteni a hetven éves zeneköltőt, a pécsi közönség részére pedig átfogó képet igyekeznek nyújtani Bárdos Lajosról, a zeneszerzőről. Szcszlay Zsolt t U!

Next

/
Oldalképek
Tartalom