Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

1 1969. október 23» Dunatitütt impiö nnkOPogr Magyarország—Dánia vb-selejtező a Népstadionban Ragyogó játék, biztos magyar győzelem Szerdán este két nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre került sor a Népstadionban, a magyar és a dán játékosok között. Először a két ország legjobb 23 éven aluli labdarúgói léptek pályára, majd a nagyok következtek, világbajno­ki selejtező mérkőzésre. Nagy érdeklődés előzte meg a kétszer 90 perces játékot, már az utánpótlás válogatott mérkőzését több mint 25 ezren figyelték egy­re, jöttek a szurkolók, s több mint 40 ezren voltak a lelátókon, ami­kor az A-válogatottak kifutottak a zöld gyepre. Magyarország utánpótlás váloga­tott—Dánia utánpótlás válogatott 3:0 (2:0). Vezette: A. Kesser (oszt­rák). Góllövők: Szabó (2) és Vi- dáts. Ezután a közönség nagy tapsa közepette futott ki a két A-válo- gatott csapat a már előre jelzett összeállításban: Magyarország: Szentmihályi — Kelemen, Páncsics, Ihász, Halmo- si, Szűcs, Fazekas, Kocsis, Bene, Kozma, Zámbó. Dánia: Poulsen — J. Larsen, H. M. Jensen, N. Möller, T. Nielsen, Míchaelsen, E. Nielsen, Thorst, P. Madsen, P. Jensen, S. Römer- Larsen. A nyugatnémet Alfred Ott bíró sípjelére a dánok kezdték a já­tékot. Mindjárt kitűnt, hogy nagy a magyar csapatban a harcikedv, lendületes, viharos támadások fu­tottak a vendégek kapuja felé. Az első percben az óriási lendülettel előretörő Bene 16 méteres bombá­ja zúgott el a kapu felett, majd az újpesti középcsatár kapáslövé­sét hárította a kapus. A 6. perc­ben ismét Bene-bomba követke­zett, ezúttal Poulsen csak szöglet-* re tudott hárítani. Egy pillanatra j sem szűntek a magyar támadá­sok, a dánok csaknem egész csa­patukkal védekezésre kényszerül­tek, s több esetben csak szabály­talanságok árán tudták megállíta­ni a sokat mozgó magyar csatá­rokat. A 10. percben Kocsis le­adása után Kozma egy csellel le­rázta magáról őrzőjét, bombája a felső lécről pattant ki. Nagy ér­deklődéssel figyelte a közönség a három magyar újonc szereplését. Egyikük sem volt xámpalázas. Ke­lemen mindig jól avatkozott köz­be. előretört és pompás labdákat ívelt be, Halmosi mint egy rakéta száguldozott, kitűnően szerelt, még kapuralövésre is vállalkozott, Ko­csis pedig mesteri labdákat tálalt társai elé. A 14. percben a játék­vezető hibájából majdnem gólt kapott a magyar válogatott. B. Jensent óriási lesről elengedték, a középcsatár lövése Szentmihályi- ról Römer-Larsen elé pattant, akinek lövése a kapufát érintve hagyta el a játékteret. A válasz­támadásból a 15. percben megér­demelt magyar vezető gól szüle­tett, Kocsis ragyogó leadásával Bene kirobbant a védők közül és 15 méterről bombát küldött lapo­san a kapu jobb oldalába (1:0). Ezátan Kelemen lövésszerű beadá­sa7 pattant ki a felső kapufáról. Még Ihász is előretört, a 22. perc­ben 25 méteres lövését Poulsen csak bravúrral tudta szögletre menteni. A 28. percben hatodik szögletét érte el a szinte szünet nélkül támadó hazai csapat. Zám­bó nem ívelte be a labdát, ha­nem a felfutó Szűcs elé gurított,' és a fédezet 17 méterről balról egyből rálőtte, a labda a megle­pett kapust érintve a jobb alsó sarokba jutott (2:0). A dánoktól ezután A. Míchaelsen vétette ma­gát két alkalommal is és^re, előbb úiabb szabálytalansága után a bí­ró figyelmeztette, majd 25 méte­res nagy lövését Szentmihályi csak szögletre tudta ütni. A 36. percben Halmosi ismét nagysze­rűen szerelt, szépen emelt Faze­kas elé. de az újpesti szélsőt két védő is szorongatta, s Fazekas közelről fc m fölé emelt. A má. -:k félidőben is hatal­mas lendülettel játszott a magyar csapat. A meg-megújuló huszáros rohamok láttán még a közönség is tűzbe jött, zúgott szinte szünet nélkül a biztatás. A dán védelem­re óriási munka hárult, s még ke­ményebben próbáltak őrködni ka­pujuk előtt mim az első félidő­ben. A meglehetősen erélytelen nyugatnémet játékvezető azonban nem torolta meg a sorozatos szán­dékos szabálytalanságokat, Koz­ma, Zámbó és Halmosi is ápolás­ra szorult a magyarok közül a szabálytalanságok után. Több lát­ványos támadás is futott a dán kapu elé, ilyen volt mindjárt a 46. percben, amikor Kozma ha­talmas ballábas lövését ütötte ki a kapus, majd öt perccel később Bene robogott el a jobboldalon, beadását Kozma előrevetődve fe­jelte, de a kapus ismét a helyén volt. Az 56. percben remek Bene— Kocsis adogatás után Kocsis a hálóba emelt, de a bíró lest lá­tott. Három perccel később Hal­mosi nagy lövését a kapus kiütöt­te, Bene elől az utolsó pillanat- í ban szögletre mentettek a bero­hanó védők. A 63. percben csere I történt a dán csapatban, Thorst 1 helyére Jkaersgaard állt be. Az [ óriási magyar fölény a dánok ke- I mény és lelkes védekezése miatt j nem hozott újabb gólt. csak szög­ieteket ért el szín e sorozatban a magyar válogatott. Már-már úgy néző» ki, hogy •.iába rohamoz szűntél.nül a ma­gyar válogató t nem változik az eredmény, amikor a 88. percben Bene ugrott ki Fazekas labdájá­val és a kifutó kap is mellett 8 ! méterről a hálóba gurított (3:0). Végeredmény: Magyarország— Dánia 3:0 (2:0). Népstadion, 45 00*0 néző, vezette: Ott (nyugatnémet). Góllövők: Bene (2) és Szűcs. A VB-SELEJTEZÖ ALLÄSA 1. Csehszlovákia 6 4 1 1 12:6 9 2. Magyarország 5 3 1 1 12:7 7 3. Dánia 6 2 13 6:10 5 4. Írország 5 — 14 3:10 1 Hátralévő mérkőzés: Magyaror­szág—Irország, november 5-én Bu­dapesten. EdzcTiiérliőyée ek PÉCSI DÓZSA—SIKLÓS 7:2 (2:1) Siklós, 500 néző, v.: Kör­mendi. Pécsi Dózsa: Rapp — Hernádi, Móricz dr., Kincses, Köves (Maurer), Konrád Bér­ezési, Daka, Tüske, Rádi, Du­nai dr. Az edzömérkőzés után Ko­vács Imre, a Pécsi Dózsa ed­zője ä következőket mondot­ta: — A rossz talaj miatt messze­menő következtetéseket nem von­hatok le a mérkőzésről. A játék­idő utolsó harmadában azonban kitűnően játszottak a fiúk. Köves még mindig érzi sérülését, Kon­rád és Rádi játékán érezhető volt a hosszabb kényszerpihenő. Kin­cses viszont túlságosan könnyedén . vette a játékot. Bízom abban, j hogy az Egyetértés ellen Máté már elfoglalja helyét a csatársor tengelyében. KOMLÓ—PÉCSI VOLÁN 7:0 (2:0) Komló, vezette: Király. A Tata^ bánya ellen készülő Komlói Bá­nyász szerdán délután az NB in­as Pécsi Volánt látta vendégül. Bár Lantos Mihálynak még nincs végleges csapata vasárnapra, a csatársor mégis sok gólhelyzetet ( dolgozott ki. Az elért. 7:0 melleit legalább hét kapufát lőttek a kék­fehér csatárok. Az NB ll-ben bajnokságot nyert a komiói kéziiabdacsapat A kézilabda NB II. nyu­gati csoportjában a Kom­lói Bányász az utolsó for­dulóban fontos mérkő­zést vívott, s az újabb két pont megszerzésével meg­nyerte a bajnokságot. Fel­jutott az NB I. B-be. Dé­nes István edző így foglal­ta össze véleményét: — A bajnokság szem­pontjából a Szombathelyi Spartacus ellen nehéz küz­delemben nyertünk. A csa­pat átérezte annak jelen­tőségét, hogy ezen a ta­lálkozón dől el a feljutás kérdése. A fiúk nagysze­rűen játszottak és 20:17 győzelemmel megvédtük a harmadik forduló óta tar­tott első helyünket. A siker mindenek előtt a csapat érdeme, köszönet illeti az -gyesüiet vezetőit is, akik minden anyagi és erkölcsi támogatást megadtak. Itt kell szólnom a sportrajon­gók lelkes- buzdításáról. Az edző azt is elmondta, hogy papíron nincs még vége a bajnokságnak. A Komlói Bányász—Győri Ma­gasépítők mérkőzést (17:16) a győriek megóvták. A Ma­gyar Kézilabda Szövetség foglalkozik az üggyel. A vád: Barna Barnabás já­tékvezető megverette a győ­rieket. A feljelentők között van Somogyi Lajos szövetségi ellenőr is. Értékítéletét azonban nem lehet elfo­gadni, mert elfogultsága máris bizonyított! Együtt utazott a győriekkel, elfo­gadta vendéglátásukat, Harkányba is velük akart utazni, azonban a kérdéses mérkőzés utáni parázs han­gulat kapcsán erre nem vállalkozhatott. (A találkozó lefolyása után — megfe­ledkezve küldetéséről — tettlegesen bántalmazta Dé­nes István edzőt.) Az októ­ber 14-i fegyelmi tárgyalás előtt, az MTS Országos Ta­nácsának épületében a saj­nálatos esetért Somogyi Lajos bocsánatot kért az edzőtök A fegyelmi tárgyalás el­ső napján csak a három és fél órás kihallgatásra került sor, döntés csak később történik. Új oktatási format Testnevelési tagozat az általános iskolákban — Lazán a karodat... köny- nyedén, természetesen fussa­tok ... Jól yan, így már elfo­gadható ... Na, mégegyszer futás végig, lassan, majd foko­zatosan erősítve — adja az utasításokat Moór Miklósné, a Karikás Frigyes utcai általá­nos iskola testnevelője az V. a. osztály diákjainak, annak a 34 gyereknek, aki ettől az év­től kezdve új oktatási formá­ban, testnevelés tagozatos osz­tályban tanul. — Szombat kivételével min­den nap van testnevelési órá­juk a gyerekeknek, akik közül csak négyen nem sportoltak eddig társadalmi egyesületben vagy a sportiskolában. Ez any­Koműveseket, panelsaer előhet, segédmunkásokat ALKALMAZ A BARANYA MEGYEI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT MAGAS KERESETI LEHETŐSÉG 44 órás munkahét, munkaruha, üzemi étkezés, idénypótlék Vidékiek részére napi munkásjárat vagy munkásszállás és különélési pótlék Jelentkezés a munkaerőgazdálkodásnál Pécs, Rákóczi út 56. nyit jelent, hogy a heti 5 tan­órán kívül még kétszer 2—3 órát edzenek, s ez a jobb eredmények hamarabbi eléré­séhez vezet — magyarázza a tanárnő. — Nagyon sokan sze­rettek volna testnevelés tago­zatos i osztályba kerülni, de mivel a lehetőségek végesek, csak három osztályban sike­rült bevezetni ezt az új okta­tási formát. Jövőre újabb há­rom osztály száz tanulójának lesz módja ilyen formában tanulni, illetve sportolni. Valóban népszerű ez az új oktatási forma, melyet Pécsett három iskolában, Meszesen Szigeti Lajosné és Arató Lász­ló, a Móricz Zsigmond téri is­kolában dr. Tóth Endréné és Füzesi József és a Karikás Frigyesben Moór Miklósné irányításával egy-egy első, harmadik és ötödik osztály­ban, 30—34 tanulóval vezettek be. így az első évben 300 pécsi diák részesül emelt óraszám­ban testnevelésben. — Egy évvel ezelőtt a sport­iskolái vezetők országos ta­nácskozásán került szóba, hogy jó lenne, ha néhány is­kolában megszerveznék a test­nevelés tagozatot, mert ez na­gyon sokat jelentene a sport szempontjából — mondja Fenyves Alajos városi szak- felügyelő, a Pécsi Sportiskola vezetője. — Az MSZMP Poli­tikai Bizottsága 1967 szeptem­berében foglalkozott az iskolai sporttal és testneveléssel, s en­nek kapcsán feladatul tűzte a személyi és tárgyi feltételek javítását, a szülők szemlélet- formálását. Ennek kapcsán nyílt lehetőség arra is, hogy testnevelés tagozatos osztályo­kat szervezzünk. A Pécsi vá­rosi Tanács művelődésügyi osztálya megtalálta a módot, hof& a fent említett három is­kolában már az idén bevezes- I sük az új oktatási formát. Ezen kívül a belvárosi, a Köz­társaság téri, a gyárvárosi és a 39-es dandár úti iskola alsó tagozatos osztályai közül egy- egyben emelt óraszámban, vagyis heti 4 órában tartanak testnevelést, kísérleti jelleggel.1 Feltétlenül hasznos az emelt számú testnevelés, hiszen a fiatal szervezet egészséges, normális fejlődése rendszeres testedzéssel, sportolással kép­zelhető csak el. Itt kell meg­említeni, hogy a szülők szem­léletében is szükség van vál­tozásra, ugyanis sokan nem érzik a testkultúra jelentősé­gét, nem keltik fel, vagy nem támogatják a gyermekeikben fellépő rendszeres testedzés, sportolás iránti igényt. Sőt! — A testnevelés tagozatok megindításával lehetőség nyí­lik az eddig esetleg elrejtőzött tehetségek felkutatására, a gyerekek sportiskolában vagy társadalmi egyesületekben tör­ténő további foglalkoztatására — folytatja Fenyves Alajos. — Az ország tíz iskolájában ve­zették be ezt az új oktatási formát, köztük három pécsi iskolában. Mindez bizonyítja, hogy városunkben igény van a testnevelés magas szinten való munkálására, a korszerű módok bevezetésére, s hogy az új, gyümölcsöztethető megol­dásokat a szakemberek és irá­nyító szerveik örömmel veszik. Jövőre újabb háromszáz gyerek számára nyílik lehető­ség arra, hogy a testnevelés tagozatú osztályokba kerülje­nek. így néhány év alatt el­érhető, hogy minden iskolá­ban minden korcsoport egy- egy osztálya testnevelés tago­zatú legyen. S ez minden bi­zonnyal később a minőségi sportban is jelentékeny javu­lást hoz! Bődő Sarolta Színház Nemzeti Színház: Judit (este 7 órakor), Rátkai bérlet. Tájszínház: Álarcosbál (este 8 órakor), Villány. Mozi Park: Az idő ablakai (f5, fi, f9). Petőfi: Az idő ablakai (4, 6. 8). Kossuth; A 17. szélességi fok (10, 12. f3, hn5). Keret kedve­sem arcához (7, 9). 16 éven fe­lül! Gyárváros: Férfibeszélgetés (6). Mecsekalja: A kacsa fél 8-kor csenget (5, 7). — Péosszabolcs: Juan kalandjai (5, 7). Vasas n.: Sógorom, a zugügyvéd (6). Boly: Szép idők, csodálatos idők (7). 16 éven felül! — Harkány: Egy férfi kétszobás lakással (7). — Mohács: Majd a Leontin! (6, 8). 16 éven felül! Sásd: Az oroszlán ugrani készül. (f8). Siklós: Ma­rathon (5, 7). Szigetvár: Estély habfürdővel (8). Rádió KOSSUTH RÄDIÖ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Román fúvószene. 8.30: Az árvák szigete. Dr. Kreutzer Sán­dor írása. 8.40: Verdi: Nabucco. Négyfelvonásos opera. Közben 10.00—10.04: Hírek, időjárás. — 10.58: Szerepeimből. Keres Emil műsora (ism.). 12.00: Déli kró­nika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percDen. 12.30: Melódiákoktól. 13.40: Szép ma­gyar novella. Tamási Áron: Vi­rágos veszedelem. 14.00: Népek zenéjéből. 14.35: Kentner Lajos zongorázik. 14.52: Mai témák — mai dalok 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Zengjen dalunk. 15.40: Joe bácsi. Részletek Tamássy Zden- kó—Dalos László zenés játéká­ból. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Bach-művek. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Titkos háború, X. rész. 17.25: Lemezmúzeum. — 17.43: Nyitott stúdió. 18.08: Ádám Jenő népdalfeldolgozásaiból. — 18.28: Operacsillagok — opera­slágerek. Kertész Iván műsora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. — 19.00: Esti krónika. 19.30: Forró mezők. Móricz Zsigmond regé­nyének rádióváltozata. — 20.30: Magnósok, figyelem (ism.). 21.15: Hírek. 21.18: Esti beszélgetés. — Magyarország gazdasági térképé­nek átalakulásáról. 21.48: Gen- csy Sári nótákat énekel. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Üj felvételeinkből. 22.30: Meditáció.- 22.40: A jazz kedvelőinek, — A Golden Gate együttes műsorából. 22.52: Szere­nád-hangverseny Rohrauból. — Haydn szülőházából. 24.00: Hí­rek, időjárás. 0.10—0.25: Verbun­kosok. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Toma. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Könnyűzenei híradó (ism.). 8.35: Külpolitikai figyelő (ism.). 8.50: Járóka Sándor népi zenekara Játszik. Szilvássy Margit és Vár­helyi Endre énekel. 9.40: Nagy­község vagy kisváros? (Ism.).' — 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. — Közben 11.00—11.03: Hírek. 11.45: Marketing, m. 12.00: Az élő nép­dal. 12.09: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek, időjárás. — 13.05: Szolnoki stúdiónk Jelentkezik. 13.22: Sándor György Bartók- müveket zongorázik. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.0fr— 18.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig. Közben 14.30—14.35: Hírek, körzeti időjárás. 15.30—15.33: Hí­rek. 15.33—16.18: Csak fiatalok­nak. Komjáthy György tánc- zeneműsora. 16.30 és 17.30: Hí­rek. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Utak. terek, emberek. Firenze. Piazza della Signoria. — Csapó György műsora, I. rész. 19.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 19.26: Üj könyvek (ism.). 19.29: Jó estét, gyerekek. 19.35: Budapesti zenei he'ek. Kapcsol­juk az Erkel Színházat. A Drez­dai Állami Szimfonikus Zenekar hangversenye. Kb. 21.15: Tánc- zene. 21.45: Gazdagok és szuper- gazdagok. II. Gellért Endre írá­sa. — 22.00: Pátién :e. Részletek Sullivan—Gilbert operettjéből. — 22.30: Két elbeszélés. 23.00: Hí­rek, időjárás. — 23.10: Könnyű­zene. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. URH-RÁDIÓ 18.00: Hírek, időjárás. — Hanglemezparádé. Könnyűzene. 18.50- Orosz nyelvtanfolyam fel­nőtteknek 4/a lecke. 19.10: Ma­gyar zeneszerzők. 19.42: Zinká Milanov és Ezio Pinza énekel. 20.22- A jazz kedvelőinek. Cole­man Hawkins együttese játszik. — 20.42: Hírek. — 20.45: Részle­tek Bornemissza Péter Magyar Elektrájából. — 21.19: A Római Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának és énekkarának hangversenye RómábóL 23.00— 23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.55: Szabad hazában — Lenin útján. — Beszélgetés az úttörő­élet új mozgalmáról 18.05: A Fekete-erdőtől a Fekete- tengerig. Orvos-szemmel a Du­nán. Zenés összeállítás 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, lapszemle. — Jegyzet. — Dalról dalra 19.30: Német nyelvű műsor. — Mikrofonnal útközben — Lippó, Kívánsághangverseny 20.00: Műsorzárás. Ma-tyar Tv. 9.00: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.) 11.05: Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt.) 11.55: Földrajz (ált. isk. .7. oszt.) 14.00: Élővilág (ism.) 15.50: Magyar nyelvtan (ism.) 16.40: Földrajz (ism.) 17.15: Irány az egyetem. — Elő­készítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Kukkantó 18.50: Esti mese 19.00: Show-hivatal. A könnyű- műfaj rivaldája 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: A Déli-sarkvidéken jártunk —*1. Leningrádtól az Egyenlítőig 20.55: A kockázat. — Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. — 3. Szigorúan bizalmas! 21.50: A tv galériája 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Juaoszláv Tv 17.45: Tik-tak. 18.00: Énekeljen velünk. 18.15: Folklór-szemle. — 18.45: Sárga, sárga kanári — tv- vfgjáték. 20.35: Időszerű beszél­getések 21.40: Hódítók. Torna i Serdülő vidék bajnokság Pécsett négy terület 55 sportoló­ja részvételével rendezték meg az idei országos serdülő I. és II. osztályú leány egyéni bajnoksá­gok versenyeit. A verseny az al­földi sportolók nagy sikerét hoz­ta, mindkét osztályban tiszán­túliak szerezték meg a bajnoki címet és érmeket. A legjobb pé­csi versenyzőknek csak negyedik, ötödik és hatodik helyezés jutott. Eredmények: I. o.: 1. Laczó, Békéscsabai Sportiskola, 74.90, 2. Kinyik Debreceni EAC, 73.60, 3. Szabó, Derecske, 72.10, 4. Németh Pécsi BTC, 71.65. 5. Burcsa, Pé­csi Sportiskola, 71.50, 6. Bíró, De­recske, 70.45. n. o.: 1. Horváth, Debreceni EAC, 26.25, 2. Soós, Derecske, 36.25, 3. Börcsőlc, De­recske, 38.05, 4. Keleti Székesfe­hérvári Sportiskola, 36.00, 5. Bal­zás, Székesfehérvári Sportiskola, 36.00. 6. Gráf, Pécsi BTC, 35.70. Többéves, folyamatos munkalehetőség mellett azonnali belépéssel alkalmazunk ács szakmunkásokat, hegesztőket telveszünk, továbbá kezdő ács ifjú szakmunkásokat, betanított ácsokat 5 napos munkahét. Bérezés teljesítménybérben Szállás, napi háromszori étkezés — térítés mel­lett — biztosítva. Jelentkezés: W>. SZ. ÁLLAMI EPfTÓIPARI VÁLLALAT 6. SZÁMÜ FÖÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE Beremend . ¥

Next

/
Oldalképek
Tartalom