Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-17 / 241. szám

1559. október 17. BUTiommi tidpio" Filmesztétika a felsőoktatásban Nyolcvanezer diák tanulja a középiskolában Négy félévben nyolcvan filmalkotás MAQYAR JÁTÉKFILMSZEMLE PÉCS-BARANYA 1969. OKTÓBER 1? 18 A kérdés komolyságát meg­illető szenvedélyesség jelle­mezte a csütörtöki vitát, amelyet a Hírlapolvasóban rendeztek a filmesztétika ta­nárképző főiskolákon és a bölcsészettudományi karokon történő oktatásáról. Ranódy László filmrendező bevezető­jében elmondotta, hogy a Művelődésügyi Minisztérium komolyan foglalkozik az ok­tatás bevezetésének kérdései­vel, ugyanis a középiskolák­ban kísérletképpen négy évvel ezelőtt elkezdett filmesztétika tanítás pedagógus igényeit csak rendszeres képzéssel le­het biztd^ítani. — Ügy véljük, hogy éppen a pécsi fesztiválok alkalmá­val többször is felvetett a közönség és filmművészet kö­zött gyakran fennálló szaka­dék áthidalásának egyik esz­köze a megalapozott filmesz­tétikai oktatás — mondotta Ranódy László, Komár Pálné, az Országos Pedagógiai Intézet tanszékve­zetője arra hívta fel a figyel­met, hogy a filmesztétikai ok­tatásnak a poliesztétikai kép­zésen belül kell megtalálni a helyét. Ha arra gondolunk, hogy a középiskolákban jelen­leg mintegy 80 ezer diák ta­nul filmesztétikát, s a gye­rekek általában többet járnak moziba, mint amennyi irodal­mi művet olvasnak, akkor ki­tűnik, miért fontos, hogy a iövendő pedagógusok megala­pozott ismeretekkel vehesse­nek részt a középiskolai film­oktatásban. A vita alapjául Szabó Ba­lázs tudományos kutató kísér­leti jellegű film-felsőóktatási programtervezete szolgált, amelyet a Filmtudományi In­tézet megbízásából főként a bölcsészettudományi karok viszonyainak figyelembevéte­lével készített. A tanterwázlat 4 félévre osztotta el az anya­got, amelyben a filmművészet 80 jelentős alkotásával ismer­tetnék meg a hallgatókat. A tervezet a magyar szakos ta­nárjelöltek számára tenné kötelezővé a stúdium felvé­telét. Nemes Károly, a Filmtudo­mányi Intézet munkatársa felszólalásában a vita céljául annak meghatározását jelölte meg, hogy a társadalmi szük­ségleteket felmérve milyen munkát kell elvégezni a Film­A cigaretták fele íilteres lesz MOZI-MOZAIK VETÍTESEK TEGNAP. A Virágvasárnap című filmet a Park moziban külön előadáson vetítették délelőtt. A Miskolci Fesztivál díjnyertes és a Ba­lázs Béla stúdió filmjeit a Pe­tőfi moziban látták a nézők. .4 „Z” vagy egy politikai gyil­kosság anatómiája francia művet délután a Petőfi fiím- í.zínházban vetítették. Az Ün­nepnapok, és az Idő ablakai című filmeket a Kossuthban mutatták be. A Szemüvegesek ősbemutatóját a Kossuth mó­riban rendezték. Gertler Vik- or kiemelkedő alkotását a Gázolás-t, Űjmecsekalján a Rákóczi moziban mutatták be. Bán Frigyes művét: Felme­gyek a miniszterhez, Pécssza- bolcson a Jószerencsét mozi- oan tűzték műsorra. Éjszaka két külföldi film került be­mutatásra. A Tejút című spa­nyol a Kossuth moziban, az Elvira Madigan című svéd film a Petőfi filmszínházban került előadásra. MÁSODIK FÉLIDŐ. Rög­tönzött statisztika. Több mint negyven filmet vetítettek ed­dig Pécs két mozijában, illet­ve Baranya nagyobb városai­ban, falvaiban. Nyolcvanhat külföldi — kritikus, újságíró — és közel kétszáz hazai ven­dég formálhat véleményt az V. Játékfilm Szemléről. Leg­több autogramot Tamássy Esz­ter tv-bemondó adott, legnép­szerűbb „sztár” Korga Gyuri, a Próféta voltál szívem című iilm gyermekszereplője volt, csupán csütörtökön több mint százan gratuláltak játékáért. KÖZÖNSÉG—SZÍNÉSZ TA­LÁLKOZÓ. Végre a tegnapi sikerült. A tizenévesektől a hetven ... évesekig találkoz­hattak Pécsett tartózkodó ked­venceikkel. Csak azért... jó lett volna, ha valaki bemu­tatja azt, aki az érdeklődés központjában áll, mert az alá­írásokat még a nagy gyógy­szertárban sem tudták meg­rejteni ... Mi ebből a tanul­ság? ... Jövőre is elmondjuk majd, mint tettük ezt tavaly. ZALATNAY ÉS A METRO. Kedves meglepetést szerzett a Magyar Hanglemezgyártó Vál­lalat vezetősége a szemle résztvevőinek. Zalatnay Sarol­ta és a Metro együttes adott jó műsort est« 81.10 ó-ai kez­dettel a Pannónia Szálló j nagytermében. J Egy kép a művészklubból: Feró Velecky pozsonyi filmszínész, a Virágvasárnap egyik szerepl Poór Klárival, a tv riporteré beszélget fl vásárlók véleménye a palackozott borokról Vezet a pécsi cirfandli i rizling a legkeresettebb. Hiányolták a muskotályos borokat és többen szóvá- tették a borcímkék egy­hangúságát. Mivel a palac­kozott bort főként aján­dékba vásárolják, fontos, hogy a címke mutatós le­gyen. Azt is kérték a Pin­cegazdaságtól, hogy a kü­lönböző borvidékekről származó borokat jellegze­tes színnel és emblémával különböztessék meg. A Kisharsányi olaszrizling és a Máriagyűdi olaszrizling bár igen jó, nem keresett túlságosan, mert címkéje ugyanolyan, mint néhány pesti palackozású boré. Kurucsai József, a Pin­cegazdaság Mecsekvidéki Üzemének igazgatója ígé­retet tett arra, hogy a boltvezetőket ellátják a borokat ismertető, azokat jellemző, propaganda­anyagokkal, és segítséget nyújtanak az újdonságokat népszerűsítő borkirakatok rendezéséhez. A tanácsko­záson bemutatták az üzem egyik újdonságát, az olcsó és kitűnő zamatú Zalakop- pányi olaszrizlinget, amely a napokban jelent meg a boltokban. körülbelül annyi cigarettát gyártanak, mint amennyi fil­tereset mi készítünk. Ezzel szemben Magyarországon 17, Malmőben pedig 50 gép mű­ködik. Miben reménykedhet­nek hát az ínyenc, a magyar cigaretta minőségét kritizáló dohányosok? Egymillió dollár értékű beruházás kellene, ha a jövő esztendőre tervezett cigaretta mennyiséget két mű­szakban akarnánk előállítani. Sajnos, erre egyelőre nincs mód. Vajdics Zoltán és Domán László elmondották, hogy cso­magolás technikában messze elmaradunk a svéd, osztrák és holland gyárak mögött. A cso­magolás ugyanis két követel­ménynek kell, hogy megfelel­jen. A cigarettát védenie és esztétikai igényű propaganda feladatot kell teljesítenie. A magyar filteres cigaretta cso­magolása az áru védelmének szempontjából szinte kifogás­talan, de ez csak gyártmá­nyaink 40 százaléka. A többi primitív, az elemi követelmé­nyeket is semmibevevő cso­magolásban kerül forgalomba. Esztétikailag is alig-alig talá­lunk szépkivitelű magyar ci- garettás dobozt. Változtatni ezen mégis nagyon nehéz. El- | sősorban éppen a fogyasztók miatt. A Kossuthot például megpróbálták korszerű cso­magolásban forgalomba hozni, de a vásárlók bojkottálták. Amíg a régi csomagolásúból 6 milliárdot gyártunk, a ki­tűnő védelmet nyújtó, de ugyanolyan minőségű „ezüst Kossuthból” 100 millió is ele­gendő. A megnövekvő költ­ségek és a fogyasztók előítéle­te megnehezít minden kísér­letet — mégis jobban szeret­nénk, ha a magyar cigaretta nagyobbik fele is szépen és jól lenne csomagolva. Hóból, Zgibőt, Beceía... Fejlesztési tervek Szigetváron Hóból, Zsibót, Becefa... Nem titok, hogy ez a három kis község segítette vissza Szigetvárt régi városi státu­sába. A fiatal város pedig azzal viszonozza ezt a „se- gtíséget”, hogy a peremterü­letté előlépett falvakat igyek­szik városiasabb színvonalra emelni. Fejlesztési alapból és tanácsi költségvetésből 1967-ben 8, 1968-ban 235, 1969-ben pedig 595 ezer fo­rintot fordít a Szigetvári Tanács a peremterületek fej­lesztésére, de ezekkel a je­lentős összegekkel is csak legszükségesebb feladatokat lehet megoldani. A fejlesztés eredményei­ről és a tennivalókról tár­gyalt tegnap Szigetvár városi Tanácsa Tinusz József vb- elnök beszámolója alapján. Ami az eredményeket illeti, feltétlenül említést érdemel, hogy felújították a bekötő utakat, járdákat építettek, fejlesztették a közvilágítást, bővítették a villanyhálózatot, javították a kereskedelmi ellátást, orvosi tanácsadó­helyiségeket létesítettek. Ja­vultak — de még mindig nem megoldottak! — a köz­lekedési viszonyok. A vitá­ban elhangzott felszólalások* ban sérelmesnek találták, hogy az AKÖV még mindig nem talált megoldást arra, hogy a peremterületek köz­lekedését helyi járat formá­jában biztosítsa. Most már olyan dolgok lépnek előteérbe. mint Hóból ivóvízellátásának megoldása, ugyanott orvosi rendelő mi­előbbi felépítése, a becefai klubkönyvtár létrehozása. A városiasodás iskolai vonalon érezteti erősen a hatását Felvetődött: nem lenne-e célszerű akár átmeneti jel­leggel szüneteltetni a bece­fai alsótagozatos általános iskolát, ahová egyre keve­sebb gyerek jár. Hobolban a felső tagozatot kellene megszüntetni, s a gyereke­ket a belvárosi iskolába irá­nyítani, ahol színvonalasabb szakosított oktatásra van le­hetőség. A Városi Tanács ülésén részt vett és felszólalt Palkó Sándor, a Baranya megyei Tanács vb-elnöke is. Egyet­értett azzal, hogy a perem­területeket fel kell hozni vá­rosi színvonalra. Együtt kell fejleszteni az egész várost, s etekintetben legfontosabb az ivóvízellátás megoldása. Ez egyik fontos feladata lesz az új ötéves tervnek a csa­tornázáson és a kórházépí­tésen kívül. Felhívta a Vá­rosi Tanács figyelmét: mi­nél gyorsabban ki kell dol­gozni az egységes, átfogó városrendezési tervet, lehe­tőleg 15 éves időtartamra. A tanácsülés a peremterü­letek fejlesztésére határoza­tot hozott. A csemege jellegű élel­miszerboltokban és ABC áruházakban 50—60 féle palackozott bor között vá­logathat a vásárló. A Ma­gyar Állami Pincegazda­ság Mecsekvidéki Üzemé­ben palackozott 28 féle borból évente több mint 9 ezer hektolitert vásárol az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat. Boltjaikban mint­egy 80 százalékban pécsi palackozású borokat érté­kesítenek. Kielégítő-e a választék, megfelelő-e a borok minő­sége, ára, tetszetősek-e a címkék, dobozok? Ezekre a kérdésekre vártak választ a borászati szakemberek, azon a teg­nap délutáni tanácskozá­son, amelyre meghívták az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat szakelőadóit, va­lamint a nagyobb pécsi, komlói, siklósi és mohácsi élelmiszerboltok, valamint ABC áruházak vezetőit. A boltvezetők hangsú­lyozták, hogy a kommersz borok közül az Asztali fe­hér és a Szemelt rizling, a minőségi borok közül pe­dig a Pécsi cirfándli, vala­mint a Tenkeshegyi olasz­M »vezetőképző tanfolyamokat i ndítunk kőműves. ács szakmunkások részére, akik 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. A tanfolyam időtartama alatt kiemelt bért fizetünk. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást adunk, különélést utazás] hozzájárulást térítünk. fizetünk. Jelentkezés: személyesen. 43. sz. Állami építőipari vállalat, Budapest, XI., Dombóvári út 19. (4., 41., 43., 47-es villamossal.) i DISZELOADASOK. A Gyár- ! mathy Lívia rendezte: Ismeri a szandi mandit? a Petőfi mo- ] ziban mutatták be a közön- 1 ségnek. Megnyitót mondott Bodó László, a Pedagógus j Szakszervezet Baranya megyei | titkára. Gyarmathy Lívia 11 filmjének pécsi bemutatójáért I a rendezőnek oklevelet nyúj- 1 tóttalc át. Jancsó Miklós mű- I vét a Fényes szelek-et — 20 I órakor — szintén a Petőfi I filmszínházban mutatták be. j Hallos Nándornak az SZMT I munkatársának köszöntője I után, Jancsó Miklósnak ugyan- | csak oklevelet nyújtottak át. | Szigetváron és Sásdon rende- | zeit díszelőadáson a Fényes § szelek-et és az Ismeri a szán- : di mandit? mutatták be. Mai program: t PÄCSETT I 10.00: VITA és TANÁCSKOZÁS a Járási Tanács dísztermében, Kulich Gyula u. I. 10.30: Közönség—művész találkozó ! ^ a Pannónia Szálló nagytér- \ lilében 11.00: Miskolci díjnyertes és Ba- ) 1 ízs Béla kisfilmek, Petőfi ^ filmszínház. 14.30: Üzemi találkozó a Mecseki ? Ércbánya Vállalatnál az Is- ( meri a szandi-manctit? és a > Tanárképző Főiskolán a Fé- nyes szelek című filmek al­kotóival. ( 14.30: Lássátok feleim című ma- $ gyár film a Kossuth film­színházban. 14.30: Elvira Madigan című svéd \ film a Petőfi filmszínházban. S 16.30: Virágvasárnap című új ma­gyar film a Kossuth film- S színházban. < 18.00: Isten és ember előtt című > film díszelőadása a Petőfi ' filmszínházban 18.30: Szemüvegesek című új ma­gyar film a Kossuth film­színházban. 20.00: Feldobott kő című film dísz­előadása a Petőfi filmszin- ? házban. 20.30: r!YÍ-2 Madigan című svéd film a Kossuth filmszínház­ban. 33.0«: Külföldi fltm a Petőfi film- ) szinti zban. | 33.30: Diliinger halott eimü olasz j film a Kossuth filmszínház­ban. í , 32.00—03.00: Zene, tánr, presszó » \ Pannónia Szálló nagytermé­ben. . VIDÉKEN \ Hosszúheleny 18.00: Az Idő ablakai ctmQ új ma- ' gyár film. 20.00: Isten es ember előtt című film díszelőadása. > Mohács: 18.00: c '-"""■ •~ese‘i című új ma ' gyár film. | í 20.00: Feldobott kő című film d:si- J $ előadása. 1 '• i Legkésőbb a jövő év ápri- | lisáig megszűnik a filteres ci­garetta hiány Magyarorszá­gon, esetleg még felesleg is lesz — mondották tegnap a Magyar Dohányipar Pécsi Gyárában azon a beszámolón, amelyet az Élelmezésipari Tu­dományos Egyesület dohány­ipari szakosztálya rendezett. A svéd, holland, német és osztrák gyárakban járt szak­emberek közül Vajdics Zoltán, a Magyar Dohányipar műsza­ki és beruházási osztályának vezetője és Domán László, az egri gyár főmérnöke számolt be tapasztalatairól. Az ese­mény kapcsán beszélgettünk több, a pécsi gyárat és a do­hányzókat érintő kérdésről is. Az utazás mintegy 600 ezer dollár értékű gépvásárlással végződött, amelyek üzembe­állításával lehetővé válik, hogy évenként nyolcmilliárd filteres cigarettát gyártsunk, a mostani hatmilli'árddal szemben. Szó esett arról, hogy az em­lített országokban jobb minő­ségű cigarettát gyártanak, mint hazánkban. Ennek szá­mos összetevőjéből legérdeke­sebbnek az tűnik, hogy a ná­lunk igen hasznosnak ítélt és világviszonylatban egyik leg­jobbnak tartott gépkihaszná­lást, a nyugati országok do­hányiparában nem tekintik követendő útnak. Legtöbb he­lyen ugyanis csak két műsza­kos termelés történik, mert az éjjeles minőségi romlást okoz. Szemléletes példája ennek a malmöi cigarettagyár, ahol idományi Intézetnek vala- íint más intézményeknek. A vita további menetéből ét fontos tény derült ki. Az gyik az, hogy filmesztétikái épzésre szükség van a felső- ktatásban, mert egyébként ■ középiskolai filmesztétika ktatást sem lehet folytatni. másik az előterjesztett tan- :rv vitatható pontjaival fog- ilkozott. Többen elmondot­ok, hogv a tervezetnek az a igfőbb hiányossága, hogy a irténeti felépítésben nem ér- §nyesül a logikai elv, a film- sztétikai oktatás nem kapna ellő súlyt. Kétségkívül a elyzetet még jobban bonyo- fcja, hogy összefoglaló mar- ista szellemű filmesztétikai ű egyelőre nincs, s film- rténeti és filmesztétikai tu- tmányos munkának, ha van- ik is sokat ígérő eredmé- fei. lényegében a tudomány : alapkutatásoknál tart. — sek nélkül viszont egyetemi itatásának bevezetése meg- hetősen nehéz. A vita résztvevőinek véle- ényéből mindenesetre kive- ;tő volt. hogy a realitások gyelembe vételével komo- an foglalkozni kell a tel­ített javaslatokkal. Nyolcórás műszakonként egymillió 800 ezer Savaria méretű cigarettát csomagol a Pécsi Dohánygyárban a csehszlovák Skoda B —18-as típusú próbaüzem alatt álló csomagológép „Füstös“ útibeszámoló a Dohánygyárban

Next

/
Oldalképek
Tartalom