Dunántúli Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-11 / 210. szám

1969. szeptember 11.­/ 3D unautoii napio Átadás helyett fegyelmi vizsgálat Megsüllyedt a siklósi kenyérgyár Háromszázas U-vasa 1cfial védik az épületei — A döntőbizottsági zsűri elmarasztalta a tervezőket — Leszerelték a gépeket A vb-tagok a helyszínen Napirend: a Komlói Helyiipari Vállalat gazdálkodása Lehangoló látvány: a kívül­ről rendkívül impozáns, mo­dern hangvételű épületet be­lülről állványerdő és derék­vastag vasak tartják. A be­tonaljzat a fő-tartóoszlop tö­vében teknőszerűen lesüly- lyedt, s biztonsági okokból le kellett szedni az álmennyeze­tet is. Kábelek, vezetékek lóg­nak: a helyzet „stabilizálása”, azaz a további romlás meg­akadályozása érdekében le­szerelték a már helyükre ál­lított gépeket. Egy héttel ez­előtt, augusztus 31-én ünne­pélyesen üzembe kellett volna helyezni az új gyárat, s ehe­lyett pörösködéssel, a felelős­ség ide-oda „passzolgatásával” telnek a napok. „Elindult“ az üzemépület Hogy mi is történt tulaj­donképpen i— rendkívül ne­héz rekonstruálni. Szinte min­denki így fogadja az érdeklő­dőt: „Nem nyilatkozom”. Az óvatosság részben érthető is: a maga módján mindenki te­hetett volna valamit a baj megakadályozása érdekében. A mintegy 20 millió forintos költséggel felépített gyár két főépületrészből áll. Az egyik: a siló. Ez az alumíniumleme­zekkel burkolt, impozáns to­rony 20 méter magas, s mi­után már a szerkezet is sú­lyos (nem is beszélve a feltöl­tés utáni terhekről), joggal gondolná az ember: ez billent meg. De nem. A torony masz- szív, .„nyárfaegyenes”. Ezzel szemben a hozzácsatlakozó, kétszintes üzemépület „megin­dult” dél felé. Az első emele­ten világosan látszanak a re­pedések. A padlónál 4—5, a függőleges faiaknál még en­nél is nagyobb hézag. A kő­művesek,. sőt a beruházók is (B. m. Beruházási Vállalat) — most legalábbis azt mondják —, már hosszabb ideje érez­ték, hogy valami nincs rend­ben, a helyzet rendkívül sú­lyos voltára azonban csak a zsaluzat eltávolításakor döb­bentek rá. „Riasztották” a ter­vezőket, azok biztosítási ter­vet adtak, aztán kidolgozták a megerősítési programot, ezt azonban a kivitelező — a Ba­ranya megyei Állami Építő­ipari Vállalat —, már nem fogadta el, s ezzel kezdetét vette a jogi huzavona. Gyorsított eljárás Az építők azt mondják: az eredeti tervek éppen olyan rosszak voltak, mint amilye­nek a megerősítési elképzelé­sek, s miután ez utóbbiak mi­nősítése már megtörtént, állí­tásuk jogosságában nincs okunk kételkedni. A Központi Döntőbizottság felkérésére a Műegyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti tanszékének munkatársai többször is láto­gatást tettek a helyszínen, mé­réseket végeztek, s kiszámí­tották, milyen hatása lehet az Élelmiszeripari Tervező Inté­zet által javasolt megerősíté­si munkák elvégzésének. A végkövetkeztetések egyértel­műen negatívak. Idézet a zá­rójelentésből. „A tervezett új alaptestek ott támaszkodnak, ahol eddig is nagy feszültsé­gek léptek fel...” A KD-től kapott megbízatás nem terjedt ki a felső szerkezetek vizs­gálatára, a zsűri azonban fu­tólag ezeket is ellenőrizte, s tapasztalatai ez esetben is si­ralmasak voltak. Hogy mi lesz — pillanat­nyilag senki sem tudja. A munkálatok állnak, s határ­időkről senki sem tud nyilat­kozni. S arról sem, ki fizeti majd a többletköltségeket. Figyelmeztető példák A siklósi kenyérgyár át­adásának újabb — s immár beláthatatlan idejű —, eltoló­dása önmagában is súlyos do­log, de még inkább azzá teszi az a tény, hogy nem egyedül­álló eset: egyre több építésze­ti tervről derül ki menetköz­ben, hogy itt vagy ott téved­tek (vagy felületesek voltak?) a tervezők. Mint ismeretes, a siklósi járásban is volt már hasonló példa: a nagyharsányi mészmű hasonlóképpen járt, éppen ezért nehezen érthető, hogy miért nem fogadják na­gyobb gyanakvással (természe­tesen jóindulatú gyanakvásra gondolok) a kivitelezők a | megvalósításra váró terveket. ' Mert ez is az igazsághoz tar­tozik: a kivitelezők is szak­emberek, észrevehetnék az esetleges tévedéseket. Ez eset­ben egyébként időben szóltak az építők: (csak úgy látszik, nem a „megfelelő szintről”) ! Tihanyi Ferenc munkavezető ! ugyanis már 1967-ben, tehát \ az indítás évében, kifejezte aggályait... I Sok emberrel beszéltem, s i többségük igyekezett elbaga- 1 tellizálni az ügyet. Kell erről írni egyáltalán? Kell. S még­hozzá szenvedélyesen. Az em­ber megvetette lábát a Hol- ,don, gondolkodó gépeket szer­keszt, s mi ugyanakkor nem tudunk hibátlanul felépíteni egy átlagosnál alig bonyolul­tabb épületet?!... Vörös Károly, a. Városi Ta­nács munkaügyi osztályának vezetője, valamint dr. Kőszegi János, a Háziipari Szövetkezet elnöke a napokban szerződést kötött 300 csökkent munkaké­pességű foglalkoztatására. A megállapodás szerint a szövet­kezet bővíti műanyag üzemét és fokozza a különböző cso­magol óeszközök — papírdo­boz, celofán stb. termelését, llymódon 1970-ben 90, 1971­ben 110, s 1972-ben további 100, tehát összesen 300 csök­kent munkaképességű foglal­koztatására nyújt lehetőséget. A Városi Tanács V. B. a napokban tárgyalta meg az ügyet, s felhatalmazta Vörös Károlyt a megállapodás alá­írására. A vb. a tanács fej­lesztési alapjából 2,4 millió forintot utal át a Háziipari Szövetkezet számlájára, hogy a termelés bővítésével járó kiadásokat fedezhessék. Cseré­ben a szövetkezet — az írásos megállapodásban — ígéretet Nem könnyű a gazdálkodás, létéért szinte nap mint nap meg kell harcolnia egy olyan középüzemnek, mint a Kom­lói Helyiipari Vállalat. Egy­részt — profiljánál fogva: 1 konfekció, cipő, bútor, láda — messzemenően ki van té­ve a piac hatásainak, ezzel szemben a vállalat műszaki színvonala sok kívánnivalót tett arra, hogy azokat a csök­kent munkaképességű dolgo­zókat foglalkoztatja, akiket a Városi Tanács munkaügyi osztálya hozzá irányít. A számítások szerint pilla­natnyilag mintegy 250 olyan csökkent munkaképességű él Pécsett, akit el kell majd he­lyezni. A fenti szerződés le- I hetőséget nyújt a jelenlegi gondok megoldására. Természetesen, idővel újabb csökkent munkaképességűek kerülnek ki majd az életbe, következésképp nem lehet egy intézkedéssel és örök időkre megoldani e gondokat. Ezt a Városi Tanács V. B. legutób­bi .ülésén is hangoztatták, nyomatékosan aláhúzva, hogy a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása minden válla­lat és intézmény, az egész tár­sadalom ügye. E vállalatoknak mutat pél­dát ez a szerződés, s a humá­nus kezdeményezés, amely a Városi Tanácsot dicséri. hagy maga után, ez a múlt öröksége; a fejlesztés anyagi lehetőségei szűkösek. Hogyan gazdálkodott a vál­lalat az idei év első fölében? összességében kedvezően ítél­hetjük meg a gazdálkodás helyzetét — ezzel rekesztették be tegnap a Komló városi Tanács vb-ülését. A vitára bocsátott beszámolót a tanács ipari szakigazgatási szerve készítette el. Az ülést, stíl­szerűen, a helyszínen, a vál­lalatnál tartották, miután a vb-tagok sorrajárták az üzem­részeket. Megcsappant a támogatás íme a legfontosabb adat: az első félévben 1968 első fél­évéhez viszonyítva a termelés 2 százalékkal növekedett (a termelési érték összesen 80 millió forint), ugyanakkor a nyereségben közel öt és fél millió forint a lemaradás. A termelékenységi mutatók kö­zül az egy főre eső termelés fél százalékkal romlott, ugyan­akkor az egy órára eső ter­melés 3,7 százalékkal nőtt. Az eredmény romlást a különféle támogatások — exportszub­venció, termelési árkiegészítés, a helyiipari dotáció nagymér- i tékű csökkenése — elmaradá­sa okozta. Lemaradt a többi üzemrész mögött az asztalos és kárpitos üzem; itt a ter­melést az év elején az üzem­ben bekövetkezett tűzeset is hátrányosan befolyásolta. A vállalat vezetői szerint éves szinten behozzák a lemaradást. A kétféle termelékenységi mutató közötti ellentmondás abból adódik, hogy az első félévben a hasznos időalap 9 százalékkal csökkent, s ezt még nem tudták kigazdálkod­ni. Április elsejével ugyanis a komlói vállalatnál is beve­zették a csökkentett. 44 órás munkahetet. A kiesés ellen- súlyozására több fejlesztési intézkedést hoztak — lábbeli üzemszalag felújítása, az asz­talos üzem korszerűsítése stb. — s ezek most hozzák meg a kívánt eredményt. Elég sok gondot okozott az első félév. Ami a legfonto­sabb, a piacok biztosítása, a kapacitás lekötése sikerült. Ahol kellett, rugalmasan át­álltak. Például a papucsok iránt a kereskedelem igénye nagymértékben megcsappant, mivel megszűnt a fogyasztói ártámogatás. Az üzem feles­leges kapacitását fiú és lány­ka cipők gyártásával kötötték le. Bár a készletgazdálkodás kedvezően alakult, továbbra is igen nehéz feladat az anyag beszerzés, sok a hiánycikk, főképp alapanyagokban, nincs elég lakk, a színválaszték szűk, nehezen beszerezhetők a divatos új műanyag alap­anyagok, a bőráru választéka nem megfelelő stb. Pénzügyi­leg különösen az első negyed­évben. nehéz helyzetbe hozta a vállalatot az a körülmény, hogy a vevők többsége fizetés- képtelenné vált, s az ellenük benyújtott megbízásokat egy­általán nem, vagy csak ké­sedelmesen tudták teljesíteni. Kulcskérdés — a szakember Az ülésen sok szó esett a vállalat műszaki színvonalá­ról. A beszámolóban olvas­hattuk a következőket: a mű­szaki színvonal igen sok kí­vánnivalót hagy maga után. Nincsenek megfelelő számban magas szakmai kvalitású szak­káderek, sajnos éveken ke­resztül nem volt tudatos ká­derfejlesztési politika. Nagyon fontos olyan szakember gárda létrehozása, akik igénylik a szervezett termelést, akik be­látják, hogy csak ilyen kö­rülmények között lehet a pia­ci igényeket mennyiségileg és minőségileg megfelelően kielé­gíteni. Meg kell erősíteni to­vábbá a MEO szervezetét. A minőség javításának és a rek­lamációk (pl. a cipő) csökken­tésének útja a műszaki tech­nológia megadásán és a tech­nológiai fegyelem megszigo­rításán túl a műszakilag meg­alapozottabb és hatékonyabb minőségi ellenőrzés. Emelni kell a minőségi ellenőrök szakmai színvonalát, legalább technikusi színvonalra, továb­bá a reklamációk csökkentésé­ben a minőségi ellenőrt anya­gilag is érdekeltté kell tenni — hangzik az ipari szakigaz­gatási szerv javaslata. Prémium a harmadéveseknek A második félévre 2 száza­lékos bérfejlesztést irányoztak elő, ennek realizálása folya­matban van. Október elsejé­től kezdve új prémiumrend­szer lép életbe, amely szintén emeli a bérszínvonalat. Figye­lemreméltó. hogy a harmad­éves ipari tanulókat is pre­mizálják majd, természetesen az ösztöndíj mellett. A tegnapi vb-ülésen hatá­rozat ugyan nem született, de a végrehajtó bizottság arról biztosította a Helyiipari Vál­lalatot, hogy a tanács szívén viseli a fejlesztés ügyét. Ter­mészetesen csak intenzív fej­lesztésről lehet szó. Az anyagi keretek azonban eléggé szű­kösek. nagy változásokra a közeljövőben nem lehet szá­mítani. Arra kérték a vállalat vezetőit, hogy a tanácsi kere­tekkel összhangban dolgozzák ki fejlesztési elképzeléseiket a negyedik ötéves terv idősza­kára. M-vári Békés Sándor A téli takarmány biztosítására silózással tartósítják a zöld takarmánynövényeket. Silókukorica, napraforgó közé zöld lu­cernát is kevernek a silóba a Zengőaljai Állami Gazdaságban. Szokolai felv. Munkalehetőség háromszáz csökkent munkaképességűnek A Pécs városi Tanács humánus kezdeményezése Szoroskői A vonatok — Pestre indulva — itt húznak el Bütokösd alatt, párhuzamosan az országúttal. Közben kertek, aztán kiszéle­sedő, dús füves kaszáló, jobb­ról pedig paxittal, vagy tro­tillal csipkézett hegyoldal. Ahol a téesz kőbányájának csupasz sziklafala vörösük, úgy hívják, hogy „szoroskő”. A bánya lábánál is lejtős az út, amely felkanyarodik meré­szen a mészégető „udvarára”. Két kis épület — két helyiség. Egyikben vaságy, kályha, a sarokban szerszámok, másik sarokban tank-szóda, mert csak a szóda enyhíti a torokra lerakódó mészkőpor meg a gáz kellemetlen, kissé édeskés ízét. A másik házban hosszú kécskelábú asztal, két paddal, éz az alkalmi „ebédlő”, amely egyáltalán nem hasonlít az üzemi, melegkonyhás étter­mekre, de azért tiszta és ren­des itt minden. "A mészégető Schmittlinger Ferenc mondja, menjünk csak vele a kemencéhez, majd meg­látjuk, hogyan csavarja ki az «»bérből a vizet a két talics­lészégefők kára való iszapszén, amit majd behajigál a tűztérbe. Itt van a termelőszövetkezet elnöke, Igari János, aztán a községi csúcs-titkár, Szabó László és Jäger János bányatechnikus. — Minek a slamm? — Tartja a hőt. De nem sokat használunk belőle, In­kább fát — mondja a tech­nikus. Mondják, fától lesz szép fe­hér a mész. Két kemence van, a nagyobbikban az égetési idő 105, a kisebbikben 96 óra. Egy égetésnél a két kemence „megeszik” 90 mázsa szenet, 210 mázsa fát. Vagyis ezt a 300 mázsa tüzelőt megosztva, jó négy nap alatt, Schmitt- lingernek és váltótársának, Orsós Antalnak kell ideszállí­tani — igaz, nem messziről, néhány lépésről — a kemence előteréig és berakni. A jó öt­méteres, acélból nyújtott tűz- piszkálóval, — az égetők alá- járó-vasnak hívják — meg kell előbb kurkálni a para­zsat, felfeszegetni és kiszedni a salakot, aztán rá a tüzelőt. Igaza van Schmittlingernek, a művelet tíz percig sem tar­tott, de az ingje már rátapadt, szikár, csontos testére. Bevágja az ajtót, aztán félre sétál, ki­köp, krákog, űzi el torkából a gázt és pernyét. — Milyen bent a hőfok? — Kétezerhatszáz, de fehér­izzásnál eléri a háromezret — mondja az égető. — Fehérizzásnál? — Látott már vasat, amint eléri az olvadást? Az olyan fehér, s amint szórja a csil­lagokat, azt mondják, hogy „hiccel” a vas. Hát ilyen ez is. A negyedik napon be kell hogy jöjjön a fehérizzás. Ak­kor jó, amikor — ha belené­zek feritről a tűztérbe —, csak szemetbántó nagy fehérséget látok, mint a Nap korongja. A domboldalon lépcsőt vág­tak,.. kővel rakták ki, azon me­gyünk fel a kemence tetejé­re. Pontosabban melléje, mert a tetején —, amelyet téglával fedtek le, de közötte föl-föl lobban valami csodálatosan szép vörösen a láng —, azon akár ökröt is lehetne sütni. A másik üres és nyitott, le­látni egészen a rostélyig. A köralakú kemence átmérője több mint másfél méter, a rostélytól a felső peremig jó öt méter magas. Ebben — boltív alakban rakják fel a követ, szakértelemmel persze, hogy le ne roskadjon, majd a fönnmaradó részt kitöltik a bányából származó mészkővel. Ez is egy napi munka, ami megelőzi az égetést. — Régóta csinálja? — Tizenkét évig téglát éget­tem, és már negyedik eszten­deje meszet, it a téeszben — mondja Schmittlinger Ferenc. — De a négy év alatt voltak mellettem már vagy húszán, el is fogytak, inkább más mun­kát vállaltak. A Tóni, az Or­sós megmaradt, érti is a mun­kát, szereti is. Kár, hogy most nincs itt, de hát, ő a váltóm. — Mennyiért? — Ha havonta meghozzuk a tizenhét-tizennyolc vagont, ak­kor keresünk nyolc-kilencezer forintot, összesen persze, mert ezt pontosan megosztjuk. Volt olyan, hogy ötezer is jutott fejenként Megint egy vonat húz el, lomha szerelvény, a vezető hosszat sípol, mintha üdvö­zölné a hegyoldalban rőt vö­rös fényben hajuldozó, hosszú, inas férfit. Nem neki szól per­sze a jel, de Schmittlinger le­néz a pályára, addig nézi, amíg csak el nem tűnik az utolsó vasúti kocsi piros lám­pája. Ezen a vidéken mintha semmi sem változna, csak az időhöz kopcsolódó műszak és a vonatok utasai. Nappal néha fel is integetnek, többnyire kiránduló gyerekek, a mész­égető nem int vissza, csak tá­maszkodik az acélrúdra és egykedvűen néz a vonat után. — Eladható a mész? — Nem is tudunk annyit termelni — mondja az elnök — mint amennyi elkelne. Pe­dig évekkel ezelőtt még csak egyik kemencénk dolgozott, alig-alig. Aztán a szentlőrinci földművesszövetkezet unszolá­sára megépítettük ide a má­sodik kemencét, hogy majd ők lekötik mindkettő kapacitását. És hirtelen még sem kellett nekik. De aztán kerestünk piacot a mészre. Legjobb part­nerünk a pécsi TÜZÉP. Szabó László párttitkár mondja, bányásznapon a kő­bánya húsz-huszonkét dolgozó­ját és persze mészégetőket e téesz megvendégeli. — Maga is ott lesz? — Nem tudom még — mond­ja Schmittlinger — elmennénk néhány napra „Jugóba” az asszonnyal. Pihenni kell, kü­lönben nem megy. Nyársra húzza a nagydarab szalonnát, ki sem nyitja a ke­mence ajtaját, csak a vörösen átizzó vaslemez elé tartja és néhány másodperc múlva már perzselt szalonnaillat vegyül a gázzal. — Mit csinál műszak után? Elneveti magát, aztán je­lentőségteljesen bólintgat: — Mit gondol mit csinálok? Semmit. Napi tizenkét óra után?! Hazamegyek, evés köz­ben nézem a tévét, de elhiheti én már nagyon régóta nem tudom, hogyan fejeződnek be a filmek, meg a színdarabok. Bele az ágyba, aztán alszom. Igaz hogy ... előtte megiszok másfél-két liter sört Az em­berből kiszívja a nedvességet a forróság. A víz nem jó utá­na, mert gyengít. Van borom is, a szőlő 400 négyszögöl. A család dolgozik rajta, mert nekem időm arra nincs. Schmittlinger Ferenc álom nélkül alszik, mélyen, er­nyedten, és izmai fokozatosan eresztik ki a lemerevítő fá­radtságot. Rab Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom