Dunántúli Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
/ Szent kötelesség Szeptember 29-e aZ emlékezés és tiszteletadás napja. Azokra az ismert és ismeretlen ezrekre kell gondolnunk, akik az elmúlt évszázadok és évtizedek során, más és más történelmi helyzetben, de mindenkor a nép szabadságáért, az ország függetlenségéért és a haladásért szálltak síkra. A fegyveres alakulatokban szolgáló fiait ünnepli ma az ország dolgozó népe. Ez a nap a katonáké, a határőröké, a karhatalmistáké, a munkásőröké. a rendőröké, mind- azoké, akik fegyverrel a kézben vigyázzák hazánk függetlenségét és biztonságát, állami és társadalmi rendünk sérthetetlenségét, mindennapjaink nyugalmát Sajnos, a világon még nem aludtak ki mindenütt és teljesen az imperialista körök által szított háborús tűzfészkek, nem szűnt meg végleg a háborús fenyegetettség, s a kapitalizmus állandósítani igyekszik a feszültséget. Sőt, próbálkozik a szocialista országok belső rendjének és szövetségi kapcsolatainak fel- bomlasztásával is. Mi hívei és kezdeményezői vagyunk a békés egymás mellett élés megvalósításának. De amíg számolnunk kell az imperialista agresszi- ós törekvésekkel, nem gondolhatunk védelmi erőink csökkentésére. Ellenkezőleg, kénytelenek vagyunk tovább növelni fegyveres erőink hatékonyságát még akkor is, ha ez a fejlesztés nem kevés anyagi áldozatot kíván. A honvédelem további erősítése nemzetünk fennmaradásának, szocialista rendünk megőrzésének és teljes felépítésének feltétele, s egyben biztosítéka. Megsokszorozza erőinket és megalapozza békébe vetett hitünket, hogy fegyveres erőink a Varsói Szerződésbe tömörült népek közös védelmi energiájával és pontenciáljá- val is számolhat. Hagyományaink tisztelete, ébrentartása elsősorban cselekedeteinkben tükröződik. Nem csupán ünnepi alkalommal, nemcsak szavakkal, de elsősorban tettekkel idézzük hősi múltunk szellemét, és ez ad igazi frisseséget dicső honvédő hagyományainknak. A fegyveres alakulatoknál szolgálatot teljesítő ifjú kommunisták kötelességtudó fiatalok. méltó folytatói legszebb katonai hagyományainknak. Fegyveres testületeink tagjai mindig ott vannak, ahol a nép ügyének szolgálatáról, az ország érdekének védelméről van szó. Őket köszöntjük, a nehéz munkát, felelősségteljes szolgálatot ellátó fegyveres testületek tagjait, akik az alkotmányban rögzített kötelességvállalásból, a szent kötelességet naponta teljesítik. őszinte szeretetünk és megbecsülésünk a nép, a párt ügyét odaadóan, áldozatkészen teljesítő fegyveres erőnk min den ta g j án ak! Petőhazi Szilveszter kormányt Szambatan délelőtt ülést tartott a csehszlovák kormány Oldrich Cemik miniszterelnök vezetésével. Egyhangúlag elhatározták, hogy a kormány benyújtja lemondását a köztársaság elnökének. Ludvik Svoboda köztársasági elnök szombaton délelőtt fogadta Oldrich Cemik miniszterelnököt. A kormány lemondását elfogadta és egyidejűleg megbízta Oldrich Cemiket, hogy tegye meg javaslatát az új szövetségi kormány összetételére. Államcsíny Bolíviában Kerékgyártó Béla alezredes, a helyőrség parancsnoka kitüntetéseket nyújt áf Á fegyveres erők ünnepe Csapatgyűlés a Petőfi laktanyában Kitüntetések, előléptetések valamennyi fegyvernemnél n hagyományokhoz híven az idén is a pécsi Petőfi Sándor honvéd laktanyában került sor a fegyveres erők napi ünnepségek legreprezentatívabb megyei eseményére. Az ünnepi díszbe öltözött laktanyába már a déli órákban megérkeztek az első vendégek, köztük a csapatzászlót adományozó Budapesti Posztógyár delegációja, A 14 óra 30-kor kezdődő ünnepi csapatgyűlésre az egység teljes tiszti és legénységi állománya felsorakozott. Az elnökségben ott voltak a megye és a város párt-, állami és tömegszervezeti vezetőszerveinek képviselői és eljöttek az alakulattal szoros kapcsolatban álló üzemek vezetői is. Az ünnepség résztvevőit Kerékgyártó Béla alezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte, majd az egység törzsfőnöke felolvasta A Sörgyár vállalása; Félmillió hektó sor A Sörgyár szakszervezeti bizottságától kaptuk tegnap a hírt: a gyár egész kollektívája csatlakozott a jubileumi munkaversenyhez, s fő célkitűzésként vállalták, hogy 1970-ben már félmillió hektoliter sört termelnek. A Pannónia Sörgyár szocialista brigádjai közül egyébként a szocialista címet nyolcszorosán elnyert főzőházi ifjúsági brigád tett először vállalást. Versenypontjaik legfontosabbika: még az idei évben 18 ezer hektó sört főznek le terven felül. Vállalták ezen kívül, hogy részt vesznek az ÉDOSZ által szervezett országos vetélkedőn, s 100 társadalmi munkaórával segítik a város további szépítését. A főzőháziak felhívása alapján megszervezett gyári szintű munkaverseny. keretében a Pannónia Sörgyár ismét — immár ötödször —, el kívánja érni a megtisztelő „Szocialista gyár” címet. A pécsi gyár szocialista brigádjai egyúttal versenyre hívták az Országos Söripari Vállalat és az élelmiszeripar más gyáraiban dolgozó összes szocialista brigádokat. a Magyar Népköztársaság honvédelmi, illetve belügyminiszterének, valamint a Munkásőrség országos parancsnokának közös dísáfcarancsát, majd ezt követően a KISZ Központi Bizottságának köszöntő levelét. A megyei pártbizottság nevében Megyaszai József osztályvezető köszöntötte az ünnepeiteket, hangsúlyozva: a pécsi Petőfi Sándor laktanya személyi állománya országos viszonylatban is kiemelkedő eredményeket ért el a katonai és politikai kiképzés terén, s minden tekintetben méltóan készül nagy jubileumainkra. A hagyományokhoz híven ezen ünnepség keretében került sor a kitüntetésekre, illetve előléptetésekre is. Húsz éves szolgálati érdemérmet öten kaptak: Pintér Lajos alezredes, Takács István alezredes, Kálovics József őrnagy, Szabó János őrnagy és Szigeti Barna őrnagy. A honvédelmi miniszter a hadseregépítés és a kiképzés terén elért kimagasló eredményeiért Gulyás Ferenc őrnagyot a Haza Szolgálatáért Érdemérem aranyfokozatával tüntette ki. Ugyanezen kitüntetés ezüst fokozatát kapta Szanyi László százados. A bronzfokozatot négy tiszt — Csik Lukács százados, Horán- szky Mátyás százados, Kiss Dezső főhadnagy és Szirom György főhadnagy kapta meg. Számos tiszt, illetve sorállományú tisztes előlépett. A főtisztté kinevezett tisztek között ott volt Beck Sándor százados, a Magyar Néphadsereg kiváló századparancsnoka, aki idén a kitüntető kiváló cím másodszori várományosa. A KISZ Központi Bizottsága Horánszky Mátyás századost aranykoszorús KlSZ-jelvény- nyel, több tiszet, illetve alegységet pedig dicsérő oklevéllel tüntetett ki. Az ünnepi csapatgyűlés leg- meghatóbb eseménye az úttörők köszöntése. A Felsővám- ház utcai általános iskolából kisdobosok népes csoportja érkezett a laktanyába, s virágokkal halmozták el a katonákat. Az ünnepség keretében Kerékgyártó Béla alezredes a Bikali Állami Gazdaság köszönő levelét is felolvasta, melyben megyénk egyik legnagyobb mezőgazdasági egységének vezetői köszönetüket fejezték ki a katonák által nyújtott segítségért. A katonabrigádok júniusban dolgoztak az állami gazdaság területén, s kiemelkedő munkájukkal a gazdaság valamennyi szakemberének elismerését kivívták. 4 tartalomból; Fontos határozatok a CSKP KB plénumán (2. oldal) Merre haladnak október 1-től az autóbuszok (3. oldal) Százéves asszony Sásdon (3. oldal) Bolíviában pénteken Óvandó tábornok vezetésével a hadsereg vette át a hatalmat, A hírügynökségi jelentések szerint az országban nyugalom uralkodik. Salinas volt elnök sorsáról még nem érkezett biztos jelentés: egyes hírek ^zerint egy magánrepülőgépen elhagyta az országot és a chilei Arica városába repült, de ezt még nem erősítették meg. Az AFP félhivatalos forrásra hivatkozva azt jelenti, hogy 77 személyt letartóztattak, köztük 19 politikust. A kormány két fontos intézkedést jelentett be. Egyrészt eltörölték a kőolaj kitermeléssel kapcsolatos törvényt, másrészt elhatározták a szakszervezeti jogok helyreállítását — e jogokat 1965- ben Barrientos volt elnök korlátozta. (Részletes beszámoló a 2 oldalon.) Vadászaton a finn elnök Megkezdődtek a tárgyalások Koszorúzás a Hősök terén Szombaton délelőtt az Országházban az Elnöki Tanács tanácstermében megkezdődtek a magyar—finn tárgyalások. Magyar részről a tárgyalásokon részt vesz Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke, Cse- terki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Péter János külügyminiszter, Kurtán Sándor, a külügyminisztérium csoport- főnöke, Rónai Rudolf, a Magyar Népköztársaság helsinki nagykövete, Esztergályos Ferenc. a külügyminisztérium főosztályvezetője, Randé Jenő, a külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője és KoAz Országházban, az Elnöki Tanács tanácstermében megkezdődtek a magyar—finn tárgyalások vács József, a külügyminisztérium főelőadója. Finn részről a tárgyalásokon részt vesz dr. Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, Ahti Karjalainen külügyminiszter, Martti Ing- man, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete, Risto Hy- värinen, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, Paavo Laitinen, a külügyminisztérium osztályvezetője. A Finn Köztársaság elnöke és kísérete szombaton délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét A koszorúzásnál jelen volt Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Péter János külügyminiszter, Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Kiss Károly, a SZOT alelnöke, továbbá a külügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium több vezető munkatársa. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szombaton délelőtt vi- szontlátogatást fett szállásán dr. Urho Kaleva Kekkonen- nél. A Finn Köztársaság elnöke Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke társaságában szombaton délután vadászaton vett részt. Péter János külügyminiszter szombat délután fogadta Ahti Karjalainen finn külügyminisztert, s szívélyes baráti eszmecserét folytatott vele. Világ proletárjai, egyesüljetek! Ära: 1 forint Dunántúli napló xxvi.évfolyam,225.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ,969-*»p«- 28.,vasárnap Kormányváltozás Csehszlovákiában Újból O. Cerník alakít