Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
1969. augusztus 3. rounttnitnit tidtiiö ZS. KOVÁCS DIANA Szövés közben Bízse Jánosné Zs. Kovács Diana szőnyegei egyre több elismerést váltanak ki szakmai körökben és a közönség körében egyaránt. Most, a nyár kellős közepén otthonában dolgozik, nemrég jött haza egy jugoszláviai útról, az iskola pedig csak egy hónap múlva kezdődik. Odakint tombol a nyár — és a fekete házőrző puli. A szobában azonban kellemes hűvös van, a nyitott ajtó mögött a másik szobában most pihen a szövőszék, a rádióból halk zene szűrődik. A ház asszonya könnyű ruhában, állva dolgozik az asztal fölött Egy kész szőnyeg csomóival bíbelődik, hamarosan következik a bélelés. Kiállításra készül ez is: bama-vö- rös-szürke építészeti jellegű kompozíció, játékos népi motívumokkal tarkítva. A szúnyogháló« ablakon dús ba- rackíaág bólogat befelé: a zöld levelek közt élénksárga gyümölcsök. Űjabb szőnyegek kerülnek ágyra, földre, székre. Ragyogó vörös-kék — dél-baranyai sokac-szőnyeg. Fekete-fehér, nyugodt békét árasztó a másik; — En Csendnek nevezem — int a szőnyegre Diana. Nincs sok szőnyeg itthon, hisz tizenegy darab van a jugoszláviai iparművészeti kiállításon is. Négy készül Gyöngyösre. — Gyöngyösön születtem, « szeptemberben rendeznek egy kiállítást Heves megyei és onnan elszármazott művészek munkáiból. Engem is meghívtak. Bizse Jánosné évek óta szervező titkára a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-dunántúli Területi Szervezetének — négy megye képzőművészeinek ügyes-bajos dolgait, kiállításait intézi. A művészeti szakközépiskolában pedig szőnyegszövést tanít — Gyöngyösön születtem, de izig-vérig pécsinek vallom magam. Több mint húsz éve élek itt Rajztanárként kezdtem, aztán biológiára is „átképeztek”, de ezt letagadom, nem értek hozzá. Éveken át tanítottam rajzot művészeti tárgyakat, egyebet — iskolában, dolgozóknál, szakérettségizőknél. Most kilenc éve azt, amit igazán szeretek: a szövést. Lassan akárhová megyek Pécsett, mindenütt akad valaki, akit tanítottam ... Három nagy lánya van, a legidősebbet most nemrég „adta férjhez”. — Leírhatom ezt7 — Miért ne... nem bánom én a koromat! Jól érzem magam, talán még jobban, mint fiatalabb éveimben. Minden napnak megvan a maga izgalma, eseménye, bosszantó vagy örömteli tartalma Elza szervezőmunka tulajdonképpen nagyon fárasztó, de szívesen csinálom. Tán meg se tudnék lenni nélküle. A dolgok kiegészítik egymást: egyik oldalon a szaladgálás, izgalom, jövés-menés, bosszanko- dás, a másik oldalon a szövés lassú, kitartó, nyugodt munkája — Mennyi idő egy közép- nagyságú szőnyeg? — Normális tempóban megvan három-négy hét alatt. — De közben ott az iskola is... — Ö, az iskola, az nem fáraszt! Ott kipihenem magam, azt mondhatom. Nagyon szeretem a gyerekeimet, élvezet megtanítani nekik a mesterség fogásait. A szőnyeg viszonylag szabad teret ad nemcsak az alkotó fantáziának, hanem a stíluspróbálkozásoknak is. — A gobelint és a szuma- kot a századforduló táján varrni kezdték, s csak rövid ideje „fedeztük fel”, hogy szőni is lehet, illetve, hogy eredetileg szövött technika volt. Nagyon izgalmas mindkettő. Ä szúrnak játékos, szálkás vonalrendje éppúgy, mint a gobelin fegyelmezettsége, formai tisztasága. Én most gobelint népi szőttessel kombinálok, és újabban műszállal kísérletezem. Az eredeti anyag a rackagyapjú, de a műszál is nagyon érdekes... Az örök-ifjú, örök-vidám, örök-optimista Diana egyik szenvedélye a szőnyeg, de a másik kétségkívül a tanítás. Amikor tavaly sikeres kiállítása volt a budapesti Építész Klubban, a Reáltanoda utcai iskola megkérte, szervezzen szőnyegszövő szakkört náluk. Jó párszor fennjárt, a szakkör működik... Ugyanígy a szekszárdi asszonyokhoz is eljár. Egy időben nagyon aktívan dolgozott a művészeti ismeretterjesztésben, rengeteg előadást tartott, s ma is örömmel emlegeti különösen a bán y ászvidékek lelkes hallgatóságát, s kis sikereit, amikor meg tudott győzni valakit a művészi szép igazságáról. Sok fáradsággal, sok érleléssel, sok szellemi és fizikai erőfeszítéssel elkészül egy szőnyeg, kiteszik valahol egy kiállítás falára, az emberek megállnak előtte és megbámulják: milyen szép. Tanítás — alkotás — szervező- munka a képzőművészetért — előadás, szakkörvezetés — gyereknevelés otthon is, az iskolában is. Nem sok ez? — Nem tudom ... nem hiszem. Egyiket se tudnám nélkülözni, egyik se elválasztható a másiktól... Hallatna Erzsébet „Fekete-fehér" A megye legjobb öntevékeny együttesei (5) A MOHÁCSI KAMARAKCRUS A kórus teljes neve: Mohácsi Bartók Béla Művelődési Ház „Szivárvány” Kamarakórusa. Működését 1963. januárjában kezdte meg, akkor még mint a gimnázium kollégiumának tizenkéttagű házi együttese, Sas Zsuzsanna zenetanámő, megbízott kollégiumi nevelő vezetésével. Esténként a kollégiumi háló vaságyain ülve próbáltak és a kollégium ünnepélyéin, majd a gimnázium irodalmi színpada műsorában működtek közre. Egyik szereplésük alkalmával a 12 leány, az akkoriban divatos nylon kendőkből — akinek milyen volt — jegykendőt készítettek a fehér blúzukra. Ekkor jegyezte meg valaki: — Ügy pompáztok, mint a szivárvány. A hasonlat megtetszett nekik és felvették a „Szivárvány” nevet. 1964-ben a Bartók Béla Művelődési Ház vette szárnyai alá a kis együttest. A következő év komoly fordulatot jelentett a kórus életében. Létszáma húsz főre emelkedett és ettől kezdve nemcsak kollégisták jártak próbákra a művelődési házba, hanem a helybeli diákok is. A kis együttes csakhamar alkalmassá vált igényesebb müvek megszólaltatására is. Beneveztek a KI, MIT TUD? tévé-vetélkedőbe és 1965. április 20-án az ország színe előtt is jói vizsgáztak. A sikeres szereplési újabb kemény munka követte. Egy évvel később, 1966. áprilisában a II. Pécsi Országos Kamarakórus Fesztiválon léptek fel. Ezen a rendezvényen lehetőségük nyílott „leméretkezniök”. Magas volt a mérce, de nem hoztak szégyent városukra, ahol már akkor is rendszeres szereplői voltak társadalmi ünnepségeken, személyi igazolványt osztó ünnepségektől a reprezentatív ünnepélyekig. Nem maradtak hűtlenek régi társ-együttesükhöz sem. Évenként közös műsort muA mohácsi „Szivárvány" Kamarakórus tattak, illetve mutatnál, be az irodalmi színpaddal. Azóta persze más együttesekkel, énekkarokkal is van kapcsolatuk. Bensőséges baráti kapcsolat alakult ki a Szombathelyi Ifjúsági Ház kamarakórusával, amelyet a mindkét városban megtartott közös hangversenyek is bizonyítanak. Egy-egy évadban hússzor állnak általában közönség elé, ez havi két szereplést jelent. Szívesen vállalnak fellépést járási, megyei rendezvényeken és állandó résztvevői a kulturális szemléknek. Műsoraik gerincét magyar szerzők (Bartók, Kodály, Bárdos, Karai, Pászti stb.) művei képezik. Nem egy új mű baranyai bemutatója fűződik nevükhöz. 1969. március 21-én, a Tanácsköztársaság tiszteletére Sásdon megrendezett ÉNEKLŐ BARANYA rendezvényen nyújtott kitűnő teljesítményük alapján nyerték el a „megye legjobb kamarakórusa" elnevezésű vándorserleget. A mohácsi „Szivárvány* Kamarakórus eddigi útja gazdag volt, de a jövő minden bizonnyal még termékenyebb lesz, mert Sas Zsuzsanna, a gimnázium énekzene tanárnőjének, a Mohácsi Zeneiskola zongoratanárnőjének lelkes és hozzáértő kórusvezetői munkájáért nemcsak a tanítványai hálásak, hanem az intézmények vezetői is, akik további támogatásáról biztosították. Várnai Ferenc |az elárverezett! MARKINŐ Május 31-én elárverezték a < ; firenzei Imperialino-villa Rus- j poll-Talleyrand gyűjtemény-t. < A kollekcióban megtalálható < > többek között Domenico Ghlr- | i landaio ,,Szent Péter vértanú- i ' sága” című festménye egy 1 „Pompadour márkinő” című j > aktkép, amelyet Bocher fran- < cia festőnek tulajdonítanak, i valamint egy XI. századból \ származó Cheiron kentaurt < ! ábrázoló szobor. A művek legnagyobb része Palma de Talleyrand hercegnő, Napoleon miniszterének leánya révén került az Impe- rialino-palotába, amikor a hercegnő házasságot kötött Mario Ruspoii di Paggio Sua- sa herceggel. Ghirlandaio festménye, amelyet az első császárság katonái vittek el a Santa Maria Novella templomból, örökség útján jutott Lucien Bonaparte, majd Lajos Fülöp és végül a Talley randok birtokába. Noé János az eseményváltozásokkal kapcsolatban arra utalt, hogy a falusi lakosság nehezen akarta megérteni a szocialistákat. A falusi mezőgazdasági szolgáltatások általában nehézkesek voltak, ezért a munkás- tanácsok és direktóriumaik sokszor erélyesebb intézkedésére volt szükség. Véleménye szerint továbbna is szükség van az intézőbizottság erélyesebb magatartására. A tanácsülésen elhangzottak olyan vélemények is, hogy a pártvezetőség ne avatkozzék bele a munkástanácsok és intézőbizottságaik működésébe. Egyesek azt állították, hogy izr gága emberek kerekedtek felül a pártban, s javasolták, hogy ki kell egyenlíteni a falusi és városi lakosság között mutatkozó érdekellentétet. Némi vita alakult ki a pártnak a tanácsok feletti ellenőrzési jogáról, s végül is a tanácsülés a munkástanácsok működésének megvizsgálására a maga kebeléből háromtagú bizottságot választott. A kerületi munkástanács „a megyei intézőbizottság, a hegyháti járási és sásdi községi munkástanácsok eddigi működésének részletes megvizsgálására, a Sásd községben szóbeszéd tárgyát képező különböző panaszok feli-ételére és kivizsgálására egy háromtagú bizottságot kiküldeni határozott és ennek tagjaivá dr. Kerese György, Mladencsics Sándor és Kistarr János kerületi munkóstanácstagokat választotta meg.” A bizottság vezetését, elnöki teendőinek ellátását dr. Kerese Györgyre bízták. Ugyanezen a tanácsülésen alakították meg a kerületi (megyei) egészségügyi tanácsot, s a vadászigazolványok kiadására hivatott bizottságot, amely bizottságnak egyik tagját a kerületi munkástanács jelölte ki, másik tagját pedig a kormányzótariájíM biztos nevezte ki. Ezekben a napokban a Baranya 1 megyei intézőbizottság továbbra is úgy működött, mint a Kormányzótanács ideje alatt. Jelentette a szak- szervezeti kormány pénzügyminiszterének, hogy a megye megszállt területén maradt állami és törvényhatósági alkalmazottak havonként rendszeresen a tanácskormánytól kapták fizetésüket kék pénzben, amelyet titokban juttattak át a demarkációs vonalon és fizettek ki a megszállás alatt maradt magyar alkalmazottaknak, hogy biztosítsák megélhetésüket. Lényegében a Baranya megyei direktóriumi hivatal működött mind végig a Peidl-kormány hatnapos kormányzása alatt. Augusztus f-én értesítette az intézőbizottság részéről Kandi János a sásdi és hidasi járási tanácsokat, hogy a vármegyei köz- igazgatás vezetését dr. Blaskovich Iván vármegyei tb. főjegyzőnek adta át. Felhívta a járási tanácsokat, hogy Sásdon Forray Valér főszolgabírónak, Hidason dr. Lieber Ferenc főszolgabírónak adják át a járások^ igazgatását és hívják fel a községi munkás- tanácsokat, hogy az 1919. márciusi szocialista forradalom előtti állapotoknak megfelelően, a községi jegyzőségek és elöljáróságok vegyék át a községek vezetését. Amikor a Baranya kerületi intéző- bizottság működését beszüntette és a hatalmat átadta az alispáni hivatalnak, Kandi János a rend, a köz- biztonság és a nyugodt magatartás megőrzésére hívta fel a megye lakosságát, hogy ezzel is elősegítsék „az ország szociális alkotmányának kiépítését.” Pedig tulajdonképpen éppen a szocializmus felszámolásáról, a kapitalista rendszer és a polgári hivatali szervek visszaállításáról volt szó. A munkástanácsok megszűnéséről Kandi János értesítette még a sásdi járásbíróság vezetőjét, a postahivatalt, a megyei állampénztárt, az állami közjegyzőt és a csendőrség járási parancsnokságát. A munkáshatalom Baranyában tehát fennállott egészen augusztus 7-ig és Friedrich István ellenforradalmi kormánya hatalomra jutása után szűnt csak meg a munkástanácsok és intézőbizottságaik működésének beszüntetésével. A megszűnt járási tanácsok elintézetlen ügyiratait a visszaállított főszolgabírói hivatalok fejezték be. Az újra felállított sásdi alispáni hivatal pedig a megyei intézőbizottság folyamatban levő ügyeit direktóriumi szám alatt intézte el. ötven évvel ezelőtt megszűnt ugyan Baranyában is a tanácshatalom, de negyedszázad múlva például szolgált mai tanácsrendszerünk felépítéséhez. »Sr. Knnaej Gábor JHasuzkoxLi L&aéJL EGY FELDERÍTŐ ÉLETE A MOZIVÁSZNON A Holt szezon című új szovjet bűnügyi film kezdete előtt megjelenik a vásznon egy tudós külsejű szolid öregúr, s bemutatkozik: Rudolf Ivanovics Abel vagyok, a szovjet kémelhárítás nyugalmazott munkatársa. — Rólam szól ez a film, — mondja, — pontosabban arról, hogy nyugat-európai kiküldetéseim egyikén munkatársaimmal együtt hogyan sikerült lelepleznünk és ártalmatlanná tennünk egy új tömegpusztító fegyveren dolgozó kutatócsoportot. Ábelt szeretnénk bemutatni, akinek személyét, bár közvetlen hírszerző tevékenységét már befejezte, a legutóbbi időkig homály fedte. Tevékenységének utolsó szakasza Amerikában játszódott le, ahol az egyik atomkutató intézetben mint tudományos munkatárs dolgozott. Ábelt 1957. június 21-én tartóztatták le szállodai szobájában. Ügyének tárgyalását a New York-i bíróság 1957 augusztus 7-re tűzte ki a következő vádpontok alapján: 1. atomtitok és más fontos katonai információk kiszolgáltatása a Szovjetuniónak; 2. összeesküvés szervezése ilnen jellegű értesülések megszerzése érdekében; 3. illegális tartózkodás az Egyesült Államokban Ha csak az első vádpont is bizonyítást nyer, az ítélet kizárólag halál lehet. A tárgyalást Bayers bíró vezette, aki korábban azzal a törvényjavaslatával vált híressé: hogy minden, engedély nélkül az USA-ban tartózkodó idegen állampolgár kézfejére bélyeget kell sütni. Az VSA külügyminisztériuma négy hónapig készítette elő a per vádanyagát. Tompkins ügyész vádbeszédében súlyosbító körülményként kiemelte, hogy Ábel különösen kihívóan járt el akkor, amikor éppen a Szövetségi Bírósággal szemben vett ki lakást, egy olyan épülettömbben, ahol egy rendőrőrs is volt. A tíznapos tárgyalás után az ügyész hatásos vádbeszédet mondott, amelynek fő érvelése az volt, hogy bár Ábel kémkedése minden valószínűség szerint nem vezetett eredményre, — ez az oka a konkrét bizonyítékok hiányának, — ez még nem enyhítő körülmény. A végleges ítélethozatal előtt a bíróság konzultált az illetékes állambiztonsági szervekkel. Ezek egyöntetűen azon az állásponton voltak, hogy Ábelt nem szabad halálra ítélni. Idővel jó szolgálatokat tehet az FBl-nek, vagy szükség esetén ki lehet cserélni egy lebukott amerikai felderítővel. Így hát Ábelt 30 évi fogházbüntetésre ítélték. Ez életfogytiglani bebörtönzést jelentett gyakorlatilag, mikor az ítélet meghozatalakor az elítélt már 55 éves volt. A Szovjetunió azonban nem hagyta cserben egyik legjobb felderítőjét. 1962. február 10-én hajnalban a Nyugat- Berlint az NDK-val összekötő Glinicker-hídon Abel.: kicserélték Powers ezredessel, visszatért családjához, kitüntetései megszaporodtak a Vörös Zászló Érdemrenddel, s most a fiatal kémelhárítókat oktatja. Ábel most 65 éves, de fáradhatatlanul dolgozik, A Holt szezon című filmben így fejezi be bemutatkozó szavalt: amíg háborús bűnösök szabadon tevékenykedhetnek, s a világ egyik felén különböző kalandorok tömegpusztító fegyverekre spekulálnak, az én szakmám nem egészen haszontalan. Bizonyára igaza is van. Ennek ellenére, ezt a filmet nem csupán dokumentum-volta és bűnügyi jellege teszi érdekessé. A Holt szezon teljes értékű művészfilm. Ezzé teszi kompozíciójának eredetisége, többszólamúsága, de elsősorban a főszerepet alakító színész. Szavuskin kitűnő munkája. Érdekes, és minden bizonnyal üdítő s-infoltja lehet ez az alkotás a magyarországi krimi-dömpingnek, — ha filmforgalmazó szerveink idejében felfigyelnek rá. Nagy László
