Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
■M9. augusztus TO. 5 Dunanrait napiö Cs. Pataj Mihály: Kútgém a szérűn MŰVÉSZÉT ÉS DIDAKTIKA A MEGYE LEGJOBB ÖNTEVÉKENY EGYÜTTESEI (6) A KOMLÓI BÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR A TANÁCSOK HELYE ÉS SZEREPE LAKOS SÁNDOR KÖNYVÉRŐL T öbb mint kétesztendős kollektív kutató és értékelő munka eredményeit foglalja össze „A tanácsok helye és szerepe a szocialista építés jelenlegi szakaszában” cím alatt ez év július végén megjelent könyvében Lakos Sándor, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igázgatója. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában közreadott mű különös jelentőségű a szocialista államépítés szempontjából. Közvéleményünk tájékozódhatott már arról, hogy a politikai mechanizmusnak megkezdett, de nagyrészt még előttünk álló reformján belül további fejlesztésre szorul tanácsrendszerünk is. A monográfia alapvető rendeltetése, hogy a Társadalomtudományi Intézet által végzett átfogó felmérés és elemzés alapján körvonalaz- ' za a magyar tanácsrendszer továbbfejlesztésének alapelveit, főbb szervezeti, hatásköri és működésrendi követelményeit. A kötet tehát a központj párt- és állami szervek irányításával beindult előkészítő munkálatok elméleti alapozását kívánja szolgálni. A mű széleskörű publikálása lehetővé teszi egyben a tanácsi munka iránt érdeklődőknek, hogy értesüljenek az eddig leszűri főbb következtetésekről és a továbbfejlesztés javasolt módozatairól. Csak helyeselni lehet, hogy a szerző — a felvetett problémák elmélyült és felelősségteljes vizsgálata, saját álláspontjának egyértelmű megfogalmazása ellenére —, sem tekinti művét lezártnak. Maga Is megemlíti, hogy néhány problémának csak a felvetéséig juthatott el, számos területre vonatkozóan viszont több megoldási változatot dolgozott ki, bizonyos részkérdések feltárását pedig az Intézet hamarosan megjelenő kiadványaiban ígéri, majd a tanács- rendszer továbbfejlesztésének valamennyi időszerű kérdésében a szakemberek és e nagyfontosságű témák iránt érdeklődők véleménynyilvánítását kéri. Á zenekar vezetője Bornemissza Géza, a Komlói Zeneiskola rézfúvós tanára. Tagjai bányászok, illetve azok gyermekei. Otthona a Május 1. művelődési házban van. A zenekar az utóbbi években városi, megyei sőt országos szinten is jó hírnévnek örvend. 1967-ben nyerte el első ízben a „megye legjobb fúvószenekara” v vándorserleget 1968-ban Országos Fúvószenekari minősítésen „aranylant” fokozatot kapott. 1969-ben másodszor szerezte meg a megyei vándorserleget. A sikerek titkára Bornemissza Géza világít rá. — Lelkes, jól képzett muzsikus-gárdát mondhatok magaménak, akikkel öröm együtt dolgozni. Két évvel ezelőtt Szederkényi Ádám bácsi a következő szavakkal adta át nekem a karmesteri pálcát: „Géza fiam, én egy életen át szívósan dolgoztam fúvószenekarunk felvirágoztatásán, rajtad a sor, hogy folytasd e munkát.” Nekiláttam dolgozni. Kemény próbált következtek, amelyeken preklasszikus, barokk majd modern művekkel ismerkedtünk. így műsorpolitikánk gyökeresen megváltozott. A hagyományos kompozíciók mellett Händel, Bach, Dvorák és Bartók műveit szerepeltettük műsorainkon. Nem volt könnyű Bartókig eljutni. A megszokott fúvószenekari hangzást sutba kellett dobni, ami a zenekar tagjainak eleinte nagyon idegen volt, nem tetszett. De ezen már túljutottunk. A hagyományos és a közben megszeretett barokk művek mellett szeretnénk minél több modern művet megfelelő színvonalon bemutatni. — Úgy tudom, hogy több zenész vidékről jár be. — Igen. Két kulcsfontosságú zenészem, Papp József és Schlégl Antal hosszúhetényi. Rájuk és a többi bejáró muzsikusra azonban bármikor számíthatok. Áldozatvállalásuk példás. — Mutassuk be a legidősebb és a legfiatalabb zenészt. — Egymás mellett ülnek. A legidősebb az esz-klarinéton játszó Púm András bácsi, a legfiatalabb Lakat Zoltán fuvolista, aki az ifjúsági zenekarból jött. — Az ifjúsági zenekar? — Három éve alakult. Tagjai zömében a Komlói Zeneiskola növendékei, s mint ilyenek, alapos zenei képzésben részesülnek. Folyamatosan az ő soraikból szeretnénk biztosítani a szakmailag megfelelő utánpótlást felnőtt zenekarunkba. — Mikor látnak ismét munkához? — Augusztus második felében. A bányásznapon már pódiumra kell lépnünk. Nem szeretnénk a nagyszabásúnak ígérkező komlói bányásznapi rendezvényen sem rosszul sze- repeiini. Nevünk és múltunk kötelez. (V árnai) A gazdasági és politikai fejlődés hazai adottsága közepette a magyar tanács- rendszer további tökéletesítésének az a meghatározó kérdése, hogy milyen funkciókat betöltő és ennek alapján milyen jellegű szervek legyenek a tanácsok. Az 1954-ben született és nagyrészt jelenleg is hatályos tanácstörvény a tanácsokat államhatalmi szerveknek és egyben a dolgozók legszélesebb tömegszervezeteinek minősíti. Szerző sokoldalú történeti és logikai vizsgálódás után nem tartja reálisnak és kifejezőnek a tanácsok jellegének ezt a meghatározását. A tanácsok valóban állami hatalmat gyakorló képviseleti szervek, de — amint erre már mások is rámutattak — államhatalmi tevékenységet nemcsak a tanácsok, hanem egyéb típusú államigazgatási, bírói, ügyé-* szí stb. — szervek is végeznek. Másrészt a tanácsok által végzendő számos szervező, igazgatási munkásságban elsődlegesen nem Is az államhatalmi jelleg domborodik ki. A marxista társadalomtudományokban elfogadott álláspont szerint a tömegszerveretek jellemzői, hogy önként belépő, nyilvántartott tagokból állanak és általában mozgalmi módszerekkel dolgoznak. E kritériumok hiányában szerző megállapítja, hogy „ebben az értelemben a tanácsok Magyarországon sohasem voltak tömegszervezetek”. Az államhatalmi elnevezés ellentmondásosságának feltárása, a tömegszervezeti jelleg tagadása nem jelentheti természetesen sem a tanácsok állami jellegének feladását, sem népképviseleti mivoltának és a tanácsi szervek tartalmas és hasznos tömeg- kapcsolatainak csorbítását, hiszen az egész politikai mechanizmus és azon belül a tanácsrendszer továbbfejlesztésének alapvető követelménye a szocialista államiság és a szocialista demokrácia egymással összefüggő együttes erősítése. A tanácsok és a tanácsi szervek sokrétű feladataira, a lakosság és az illetékességi területen elhelyezkedő egyéb szervek és intézmények helyi és területi életfeltételeinek biztosítása érdekében betöltendő komplex rendeltetésére épül a műnek az az alapvető következtetése, hogy a tanácsokat a lakosság szocialista ön- kormányzati szerveivé kell fejlesztenünk. A tanácsi ön- kormányzat kiépítésének alapvető feltétele és eszköze a tanácsok gazdasági és pénzügyi önállóságának további fokozása. A tanácsok működését mindinkább az önfinanszírozás elvére kell állítanunk. E célból tovább kell bővíteni a tanácsi saját bevételi források körét és a bevételek összegét is. Adórendszerünk egyszerűsítésével párhuzamosan növelni és arányosítani kell a tanácsok illetékességi területén működő különböző irányítású vállalatok, valamint a szövetkezetek anyagi közreműködését az adott terület közösségi igényeinek kielégítésében. Pontosabban meg kell határozni a tanácsi gazdaság körét. Mivel a tanácsok egyik legfontosabb gazdasági és politikai feladata a lakosságról és a területén működő intézmények kommunális szükségleteiről való gondoskodás: a tanácsi gazdaságon és a tanácsok gazdaságszervező munkáján belül is a szolgáltató tevékenységet kell az első helyre állítanunk. A tanácsi gazdaság jövőjével szorosan összefügg a tanácsi tulajdon ügye. Szerző megfontolandónak tartja: nem lenne-e célszerű elismerni a városi, községi tulajdont, mint a szocialista tulajdon egyik sajátos formáját. E tulajdoni kategória bevezetése lehetővé tenné sok, ma még erőltetetten centralizált tevékenység községi A szintre helyezését és meg- szüntethetővé válna számos felfelé irányuló felesleges adminisztráció is. Az önkormányzati jelleg további követelménye, hogy a települést és a település lakosságát érintő hatósági ügyek túlnyomó többségét a heiyi tanácsi szervek intézzék. Ennek érdekében további decentralizálással bővíteni kell a tanácsi szervek, elsősorban a községi, városi tanácsok hatáskörét, a tanácsi szervezethez kell kapcsolni több, jelenleg a tanácsapparátuson kívül álló — tűzrendészet!, igazgatásrendészeti, kereskedelmi felügyeleti stb. — hatósági szervet és ezek feladatait. gazdasági önállóság és a hatáskör bővítésével együtt bizonyos változtatásokra van szükség a tanácsok szervezetében és irányítási módjában is. Célszerűnek tűnik pl., hogy a tanács és a vb. munkájában az egyénileg választott tanácstagok mellett tanácskozási joggal hivatalból részt vegyenek a területen működő szervek állandó képviselői is. A nagylétszámú tanácsok esetében elképzelhető bizonyos helyettesítő jogokkal felruházott elnökség létrehozása. További mérlegelés alapján dönthető el, hogy a vb-t az önkormányzat válassza-e, vagy mint az igazgatás vezető szervét a kormány nevezze ki. Lehetséges az is, hogy a vb-t a kormány az önkormányzat által javasolt személyekből nevezi ki, vagy az önkormányzat választja, de a felsőbb állami szervek erősítik meg. A kialakult elképzelés szerint a vb-funk- cionáriusok közül az elnök az önkormányzat megbízottja és képviselője lesz, a titkár pedig elsősorban a szakszerűség érvényesítőjeként, illetőleg a községekben a szak- igazgatási apparátus vezetőjeként működik. A titkár nem választással, hanem határozatlan időre szóló önkormányzati kinevezéssel nyeri majd megbízatását. Számos javaslatot találunk a könyvben a tanácsi funkcionális és szakigazgatási szervek szervezetének és eljárásának tökéletesítésére is. A tanácsi önkormányzat központi irányításának követelményei között különös hangsúlyt kap az irányítás egységessége és elvi jellege. Az egységesség érdekében a jövőben mellőzni kell az Elnöki Tanács elkülönült irányító tevékenységét. Az ön- kormányzat nem igényli természetesen a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának adminisztratív irányító munkáját sem. A minisztertanácsi elvi irányítás főbb tartalmi elemei közül az önkormányzati tevékenység tapasztalatainak általánosítását, a működési keretek jogszabályi meghatározását, a gazdasági szabályozók és egyéb ösztönzők körültekintő igénybevételét, valamint a hatékony törvényességi felügyeletet emelhetjük ki. Szerző álláspontja szerint a felsőbb szintű ön- kormányzatok nem irányíthatják az alsóbb fokoza- túakat. A felsőbb önkormányzati irányítás ugyanis csak akkor lenne összeegyeztethető az önkormányzati koncepcióval, ha a felsőbb tanácsok alulról delegált testületek lennének. További mérlegelés alapján döntendc el, hogy a felettes végrehajtó bizottságokat milyen felügyeleti jogosultságok (felfüggesztés, megsemmisítés, megváltoztatás) illessék meg az alsóbb tanácsok határozataival szemben. I akos Sándor könyvének *- bemutatott főbb tézisei meggyőzhetnek arról, hogy a szocialista tanácsi önkormányzat kialakításának szükségességét, követelményeit és lehetőségeit vizsgáló mű méltán tarthat számot a tanácsi munkát végzők és az állampolgárok élénk érdeklődésére. Dr. Ádám Antal NÉHÁNY évvel ezelőtt volt egy tanítványom, úgy hívták.: Bugyi Tünde. Képzelhető a zavar, amit a tarár érzett, ha félelésre kellett szólítania a lányt. Mondhatnék kevésbé illetlen, azaz költött hasonlatot is, de ezt már nem az élet produkálta, hanem az irodalmi névadás: Széppataky Zebulon, vagy Lükeházi Aranka. Hogyan kerülnek ide ezek a nevek, a komoly gondolatokat sejtető cím után? Ami bennük szokatlan, a vezeték- és keresztnév párosítása. így nem is hangzana rosszul: Lükeházy Zebulon, Széppataky Aranka... De Bugyi és Tünde, Széppataky és Zebulon? Ezek nem illenek össze. A cikkünk címében szereplő két komoly szóval is valahogy így van az ember az első pillanatban. Művészet és didaktika, esztétika és nevelés? Hogyan kerül egymás mellé ez a két különnemű fogalom? Keresve se lehetne találni két szót, mely jobban elütne egymástól. Elég egy pillantás a lexikonba. Didaktika: az oktatás elméletével foglalkozó tudomány, a nevelésnek az a része, amely bizonyos ismeretek és készségek elsajátítását célozza... Művészet: a társadalmi tudat sajátos formája, a valóságot visszatükröző műalkotások összessége... Még jobban sarkítva: művészet, amit az ember hoz létre; nevelés, ami az embert hozza létre. Az egyik alkotó, teremtő tevékenység, a másik — divatos szóval — manipuláció, ráhatás. MIFÉLE kapcsolat teremtődhet e fogalmak között? Minden esztétikailag értékes és jó mű nevel, de nem minden nevelés művészet. A művészi alkotás legtöbbször pedagógiailag is hasznos és hatásos, de kevés nevelés emelkedik a művészet rangjára. A remekművek pedagógiai értéke is jelentős, de a pedagógiai eszmékhez és célokhoz varrt mű általában esztétikailag is igénytelenebb, hatástalanabb. Mindenekelőtt tudomásul kell venni, hogy van művészettől független nevelés is. Az embert művészeten kívüli hatások is érik. Nemcsak értékes kép, halhatatlan zenemű, klasszikus irodalmi alkotás vesz körül bennünket, hanem a márványba rögzítés igénye nélkül fogalmazott szülői szó, tanári magyarázat is, egyszóval művészi igény nélkül formált szavak, képek, hangulatok, benyomások. MŰVÉSZET és pedagógia, esztétika és didaktika viszonyában manapság különösen nem a különbséget, hanem az összefüggést, nem az ellentétet, ' hanem a kölcsönhatást hangsúlyoznám. A kívánatos cél — melytől művészet és pedagógia egyaránt nyerne — éppen a kettő összekapcsolása volna. Egyre többet hallani, hogy egy új technikai-civilizációs forradalomban élünk, hogy a „két kultúra”, a humán és a reál műveltség egyre hangsúlyosabban szembekerül egymással. Nem vagyok híve a „két kultúra” szembeállításának, nem hiszem, hogy a könyvek alkalmatlanná tesznek valaki a gépek kezelésére, s nem hiszem, hogy a matematika elszürkíti az érzelmeket. Humán és reál műveltség nem egymást kizáró, hanem kiegészítő értékek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az ember erkölcsi és érzelmi életének alakításához mégsem a matematika, hanem a művészet ad nagyobb segítséget. Maga a tudás, a tanulás, a szorgalom is kitűnő nevelő erő. De etikus viselkedést talán Archimedes törvénye mégis kevésbé sugall, mint valamelyik Gorkij- vagy Hemingway-hős. Szeretni és gyűlölni a költők talán hatásosabban megtanítanak, mint — mondjuk — a szabadesés törvénye. AZ EMBERNEK ugyanis érzelmi és erkölcsi élete is van... Azt könnyű belátni, hogy egy csöpögő vízcsapot csak minimális technikai ismeret birtokában lehet megjavítani. Aki matematikai feladatokat akar megoldani, annak bizonyos képleteket ismerni kell. Ez rendben van. De vajon a tudat fokozatos növekedése, az érzelmi világ érzékenysége nélkül lehet-e értelmes emberi életet élni? Az emberi kapcsolatok minősége, az érzelmek és indulatok árnyaltsága nem tartozik-e éppúgy szellemi nagykorúságunkhoz, mint az autómárkák ismerete? Szembe kell nézni egy divatos ellenvetéssel. 'Eszerint a gyermek sem teremteni, alkotni, létrehozni nem tud új művészi alkotást, sem befogadni, élvezni nem tud már meglevő, kész művészi produktumot. Annak eldöntése, hogy például a gyermekrajzok és rigmusok valóban műalkotás számba vehető alkotások, avagy puszta játékösztön kiélései, nem ránk tartozik. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy művészi hatások már legkisebb korban érhetik az embert, művészi élmények befogadására igenis alkalmas a gyermek. Amikor az anyja karjára ülteti még járni sem tudó gyermekét, körülhordozza a szobában, és a falon lógó képekre mutatva, azt mondja: Csecse — nemcsak pusztán egy nyelvi jelre, egy szóra ta- nítja gyermekét, hanem a szép fogalmát egy esztétikai jelenséghez is köti, ízlést és művészi fogékonyságot is formál. Művészet és didaktika, esztétika és nevelés összekapcsolásának számos lehetősége van, s megvalósításáért az iskola és az élet még nagyon sokat tehet Nem idegen a történelemtől az irodalom, a matematikától a zene, a földrajztól a képzőművészet. Magyar költők vallomásaiból valóságos verses történelmet lehetne ösz- szeállítaru (van is ilyen antológia !); az Aggteleki cseppkőbarlang kőoszlopai egyszerre idézik Bach orgomamuzsi- káját és Csokonai Vitéz Mihály anyjához írott * levelét ESZTÉTIKA és didaktika, művészet és nevelés összekapcsolásáért, egymást segítő-erősítő harmóniájának megvalósításáért ma legtöbbet egy látszólag puszta technikai eszköz, a televízió tehet De erről — a képernyő és a katedra viszonyáról — majd legközelebb... Tüskés Tibor
