Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-19 / 191. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 80 fillér Dunántúli napló xxvi.évfolyam, 191.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1969.augusztus 19.,kedd Megkezdődtek Baranyában az augusztus 20-i ünnepségek Kenyérszegés Sellyén — Díszpolgár-avatás és társadalmi munkások kitüntetése Pécsett — Változatos program Abaligeten és Orfűn Zenés ébresztő és szoboravatás Pécsváradon Az augusztus 20-i ünnepségek tulajdonképpen már tegnap, hétfőn délután megkezdődtek a megyében. 17 órakor ünnepi tanácsülés zajlott le a nagytótfalui kultúrházban, amelyen Lopócsi István, a Nagyharsányi összevont községi Tanács vb-elnöke tartott beszámolót. Este 7 órakor került sor az ünnepi gyűlésre, amelyen Görcs Károly, a Megyei Tanács tagja, a Baranya megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója mondott ünnepi beszédet. Az MSZMP, illetve a Hazafias Népfront helyi szervezete és a községi tanács által szervezett nagygyűlést a községi párttitkár, Balassa Gyula nyitotta meg. Kultúrműsorról a nagytótfalui általános iskola tanulói gondoskodtak. Pécsett, augusztus 19-én reggel 9 órakor a Városi Tanács tart ülést. Ez alkalommal dr. Hajdú Gyula elvtársat, a mecseki bányavidék munkásmozgalmának neves személyiségét Pécs díszpolgárává választják. Ugyancsak ma — az ünnepi tanácsülés második napirendi pontjaként értékelik az Egy napot Pécsért társadalmi mozgalom 1968. évi eredményeit. Ezután a tanácsülés elé terjesztik arany-, ezüst-, bronzkitüntetések végett a társadalmi munkában kiemelkedő teljesítményt elérő dolgozók névsorát. A hegyháti tóünnepségék is ma, 19-én elkezdődnek Orfűn és Abaligeten. A Pécsi-tavon délután nyitják meg a Hermann Ottó horgász-emlékversenyt. Átadják a Mecsek állat- és növényvilága című kiállítást a közönségnek. A dunántúli halászati tanácskozásra is ezen a délutánon kerül sor Orfűn. Az esti órákban, a tó szigetén megrendezésre kerülő tárogató-hangverseny bizonyára kellemes élményt nyújt majd. Az alkotmány napján, augusztus 20-án reggel 7 órakor természetjáró versenyt indítanak Pécsről, az eredményhirdetésre pedig délelőtt kerül sor az orfűi Hermann Ottó-szobornál. A szobrot egyébként — Horváth János alkotását — szerdán reggel 9 órakor avatja fel a Pécsi-tó partján Palkó Sándor elvtárs, a Megyei Tanács vb- elnöke. Az abaligeti ünnepségek a barlang bejárata előtt térzenével kezdődnek, szerdán reggel 8 órakor. Ezt követi az MHSZ repülőmodellező bemutatója, majd az ünnepi nagygyűlésen Benedek András, a Sásdi járási Tanács vb-elnöke mond beszédet, illetve átveszi a hagyományos alkotmány-ünnepi kenyeret. Mozgalmasnak ígérkezik az abaligeti tó-színpad műsora: itt rendezik meg a KISZ—Komszomol találkozót és fellépnek művészeti együttesek, zenekarok. Déli 12 órakor és 1 órakor hangversenyt rendeznek a cseppkőbarlangban. A tó-színpadon bonyolítják le a divatbemutatót is, majd utána sor kerül a B- kategóriájú országos társastáncversenyre. Pécsváradon augusztus 20- án reggel 7 órakor a helyi tűzoltózenekar ébreszti a lakosságot. Délelőtt 10 órakor a 6—14 évesek számára aszfaltrajzversenyt rendeznek a művelődési ház előtt. Délután 4 órakor az egésznapi program kiemelkedő eseményére kerül sor. A vár udvarán felavatják az I. István-szobrot, a Kos- suth-díjas szobrászművész, Borsos Miklós alkotását. Megjelenik az ünnepségen Borsos Miklós és Illyés Gyula Kos- suth-díjas költő. Fellépnek zenés-irodalmi műsorral a debreceni József Attila Irodalmi Színpad tagjai. A pécsváradi ünnepség záróműsora utcabál lesz. Pécsett 20-án délután 3 órakor a Vidámpark szabadtéri színpadán megrendezik a Mecsek Kupa amatőr tánczenei versenyét, majd utána a Centrum Áruház legújabb modelljeiből divatbemutatót tart. Az alkotmány ünnepe alkalmával szerte Baranyában délszláv népdalesteket rendez a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége. Mohácson augusztus 19-én, 20-án Szalántán és Felsőszentmár- tonban, 23-án pedig Pécsett a szabadtéri színpadon lépnek fel a Belgrádi Rádió ás Tv ismert népszerű művészei: a Bajic testvérpár, Borislav Drljaca és Andjelka Goveda- rovic. Műsorukat Djordje Ne- govanovic népi zenekara kíséri. Munkás-paraszt találkozók Mohácson Munkás-paraszt találkozókat rendeznek augusztus 19-én a mohácsi mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a város két nagy ipari üzeme: a farostlemezgyár és a 07. sz. Öntödei Vállalat. — Ezúttal az ipari üzemek lesznek a vendéglátók. Az üzemlátogatásokon kívül ekkor kerül sor a farostlemezgyárnál épüli 5000 kötetes szakszervezeti klubkönyvtár átadására is. A könyvtár a szakmai igények kielégítésén kívül a szomszédos szőlőhegy népművelését is segítheti majd. Augusztus 20-án a Városi Tanács kezdeményezésére az Üj Barázda Tsz és a Dunavölgye Tsz közös kiállítást rendez a Kossuth Filmszínház emeleti előadójában. — Ezen bemutatják a városi mezőgazdasági szövetkezetek fejlődését megalakulásuktól napjainkig. Természetesen legszebb termékeikből ki is állítanak néhányat. Ez a kiállítás egy sorozat nyitánya. A város és hazánk fölszabadulásának 25. évfordulója alkalmával Mohács nagyob üzemei hasonló kiállításokat rendeznek majd. Le-Huu-Van ügyvivő találkozása pécsi építőkkel Mögöttünk áll , az egész haladó világ Szolidaritási gyűlés a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál A tartalomból Keresik az ötös gyilkosság tetteseit (2. oldal) Barangolás a sajtok birodalmában (3. oldal) Vélemények a gebines taxi-rendszerről (3. oldal) A hét vége sportja (7—8. oldal) IDEIGLEA DÉL-VIETNAMI KÖZTÁRSASÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETSÉGÉNEK NES ÜGYVIVŐJE MÉLTATJA HONFITÁRSAINAK HŐSI HARCÁT. (Tudósítás az 5. oldalon) r Az ír Köztársaság a BT sürgős összehívását kérte A z elmúlt napok északírországi zavargásainak következtében Belfastban hét ember meghalt — többszáz pedig megsebesült. Ugyancsak többszáz ember vált hajléktalanná. Az anyagi kár többmillió font sterlingre tehető. A belfasti kereskedelmi kamara közölte, hogy csupán az áruházakban keletkezett anyagi kár meghaladja a félmillió font sterlinget. A rendőrség közlése szerint Dublinban az elmúlt három nap folyamán összesen ki- lencvenen sebesültek meg, hetven fiatal tüntető és húsz rendőr. Mintegy száz fiatalembert vettek őrizetbe, majd később szabadonbocsátották őket. Egyeseket továbbra is fogva tartanak, mert fegyvert találtak náluk. Hét halálos áldozat, több száz sebesült, fiatalok tömeges letartóztatása A Mecseki Szénbányák az EMSZ-ben Ötmilliárdos vállalat A Mecseki Szénbányák Vállalat, évi 17 billió kilo- grammkalória hőértékű széntermelésével, a hazai szénbányák termelésének közel 19 százalékát adja, ezzel fűtő- értéktermelésben az Egyesült Magyar Szénbányák vállalatai között az első helyet foglalja el. A többi bányavállalattal történő összehasonlítás során azonban nem lehet értékmérő ez az egyetlen mutató, mint ahogy nem szolgálhatja a magyar szénbányászat egyetemes érdekeit az sem, ha nem egyenlő mércével értékelik a 10 vállalatot. Tudvalévőén a Mecseki Szénbányák sajátos természeti adottságai hátrányos helyzetet teremt a többi vállalattal szemben. Elég csak a nagyobb mélységet, zavart meredekdőlésű települést, tűz, gáz, szénporrobbanás veszélyét említeni, amelyek bonyolulttá teszik a gépesítést és nagy mértékben növelik a költségeket. Nem beszélve arról, hogy a mély- műveléses bányászat sajátos munkakörülményei nagyobb kockázattal járnak a bányamunkásokra, amit a válllalat liaszpótlék fizetésével — évi 20 millió forint — és többletmunka kedvezménnyel tartozik elismerni. A Mecseki Szénbányák Vállalat több mint 5 milliárd forintos állóeszköz vagyonával az EMSZ-hez tartozó vállalatok összes vagyonának 24, a lekötött forgóeszköznek pedig 19 százalékával rendelkezik. Az utóbbi arányát rontja a több mint 30 millió forint értékű, tavakban tárolt, mind nehezebben értékesíthető iszapszén-készlet. A ,Mecsek” 1968-ban 210 millió forint beruházást teljesített. A vállalat gazdasági eredménye az elmúlt esztendőben 196 millió forint volt, amelyet nagy mértékben lerontott a brikett termelés és lakótelepi tevékenység okozta ráfizetés — 71 millió forintnyi összege. Ugyanakkor a többi tagvállalatnál az eredményrontó tényező ösz- szességében alig éri el a 6 millió forintot. A széntermelés költsége 7 százalékkal kedvezőbb az országos átlagénál, így az egy főre jutó vállalati eredmény a Mecseki Szénbányáknál 6420 forint, vagyis másfélszerese az EMSZ-hez tartozó bányák átlagának. Ezzel viszont nincs egyensúlyban az egy főre jutó átlagos bérszínvonal, amely 942 forinttal meghaladja egy-egy munkás évi keresetében a szénbányák átlagát, ha azonban a kifizetett liaszpótlékot nem számítjuk hozz a „Mecsek” 38 forinttal elmarad az EMSZ átlagától. Cornelius Cremln nagykövet, az Ír Köztársaság állandó ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács augusztusi soros elnökéhez, Jaime De Pinies spanyol nagykövethez intézett levelében a tanács sürgős összehívását kérte az észak-írországi események ügyében. A Reuter ENSZ-tudósítójá- nak értesülése szerint a Biztonsági Tanácsot valószínűleg keddre hívják össze és ezen az ülésen döntenek arról, hogy a Világszervezet illetékes-e döntést hozni az észak-írországi eseményekkel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a kérdést a tanács napirendjére tűzzék, kilenc szavazatra van szükség. Patrick Hillery, az Ír Köztársaság külügyminisztere, aki még szombaton New Yorkba repült, hétfőn találkozott U Thant ENSZ-főtitkárral és ismertette kormányának álláspontját. London: Londonban vasárnap tömeggyűlés volt, amelynek résztvevői határozatban követelték, hogy az angol parlamentet azonnal hívják össze az társaság nemzeti himnuszát énekelve. A tömegből valaki benzines-palackot dobqtt a képviselet épületére, mire az angol rendőrség kordont igyekezett vonni, de ezt a tüntetők — köveket és palackokat haj igáivá — megakadályozták. Az összecsapás során tizenöten megsebesültek, nyolc tüntetőt letartóztattak. Belfast: Chichester-Clark észak-írországi miniszterelnök vasárnap délutáni sajtóértekezletén gyakorlatilag elutasította az ország katolikusainak valameny- nyi követelését, így közölte, hogy kormányába nem kíván katolikus politikusokat bevonni, s a legutóbbi zavargásokért az ír Köztársaság kormányát is hibáztatta, amelyet „huliganizmussal” vádolt. Az Írország két részét elválasztó határ közelében fekvő Crossmaglan rendőrségi épületére vasárnap este egy Írország felől közeledő gépkocsiból lövéseket adtak le. A rendőrök viszonozták a tüzelést, mire a támadók a gépkocsiból kiugorva a mintegy há- észak-írországi helyzet meg-j rom kilométerre lévő határ vitatására. A gyűlés résztve-l irányában elmenekültek, vői elítélték az angol kor-1 Dublin: mány eljárását és követel-1 ték, hogy Észak-írország minden lakosa egyenlő polgárjogokat élvezhessen. Ezután a gyűlés többszáz résztvevője végigvonult az angol főváros utcáin és Wilson miniszterelnök hivatalához érve ott átadta a gyűlésen elfogadott határozat szövegét. Londonban vasárnap délután összetűzések robbantak ki, amikor nagyobb tömeg tüntetett Észak-lrország londoni képviselete előtt, az Ír KözDublinban vasárnap este többszáz fiatalkorú tüntetett az utcákon és összecsapott a rendőrséggel, amely több fiatalt letartóztatott. Az ösz- szecsapásokban mintegy húszán megsebesültek. A rendőrség szerint nem politikai tüntetésről volt szó, hanem a fiatal huligánok a politikai eseményeket akarták kihasználni zavargások szítására. A zavargások kirobbanása egybeesett a kocsmák és mozik bezárásával. A fkotmányi ünnepségsorozatunk kiemelkedő eseménye augusztus 20-án lesz Sellyén. Már reggel nyolc órakor zenekar szórakoztatja a közönséget, majd délelőtt 10 órakor a Köztársaság téren — rossz idő esetén a mozihelyiségben — Sztergár János, a HNF Baranya megyei titkára nyitja meg az ünnepséget. Ünnepi beszédet mond dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront főtitkára. A nagygyűlés végén délszláv, illetve ormánsági népviseletbe öltözött két kislány nyújtja át I az idei termésből készült kenyeret dr. Erdei Fe- j rencnek. A délutáni kulturális és sportműso- i ron kívül érdekes esemény lesz még;asellyei ' Ormánság Termelőszövetkezet vezetői százötven, munkájukban ez évben kiemelkedő teljesítményt elért szövetkezeti tagot látnak i vendégül. A Vízügyi Igazgatóság és a Sellyéi ! Vegyipari és Kiszerelő Ktsz pedig közösen i szintén ebédet rendez négyszáz dolgozó szá- i mára.