Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
1969, augusztus 17. Dunaniait napio 7 A SZOCIALISTA ÁLLAMSZERVEZETRŐL LAT OQ AT ÓBAN ÖRSI FERENCNÉL GONDOLATOK DR, BIHARI OTTÓ KÖNYVÉRŐL „MINDAZT, amit a szocialista társadalomtudományok a korábbi évek dogmalizmu- sa miatt népszerűségükből elveszítettek, úgy tűnik, visz- szanyerhetik az új, korszerűbb vizsgálati módszereik segítségével. A magyar szocialista jogtudomány is ebben az Irányban változott. Anélkül, hogy feladná a meglévő jog- intézmények, a hagyományos jogi szabályozás ismertetésének, a jogalkalmazás tökéletesítésére irányuló törekvésének pozícióját, tovább kutat a társadalom és a jog, az állami intézmények összefüggéseinek vonalán. Megkísérli a múlt és jelen állami-jogi intézményei pozitív és negatív hatásának lemérésével meghatározni fejlődési irányukat.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik dr. Bihari Ottó tanszékvezető egyetemi tanárnak „A szocialista államszervezet alkotmányos modelljei” című, közelmúltban megjelent, több mint 500 oldalas műve. A szocialista államépítés eddigi jelentősebb elméleti koncepcióit, alkotmányi szabályait és gyakorlati megoldásait összegyűjtő, értékelő éá ezek alapján megalapozott következtetéseket leszűrő mű méltán tarthat számot a szocialista államszervezés hazai és külföldi szakembereinek, valamint az alkotmányos élet problémái iránt érdeklődő széles rétegeknek érdeklődésére. A könyvnek különös aktualitást kölcsönöz a gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés eredményeként hazánkban napirendre került alkotmányreform. Az értékelő megjegyzések folytatásánál bizonnyal többre utal a mű fő fejezeteinek alábbi jegyzéke: „Az alkotmányos modell jellege és jelentősége, A szocialista állam szerkezeti modelljének elméletei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt, A szovjet alkotmányos államszervezeti modellás kialakulása, A mai szocialista állam modelljeinek kialakulása, A képviseleti szervek prioritása, A törvényhozás és a végrehajtás egységének mai értelme és formái, A helyi hatalmi szervezet modelljei, A közvetlen demokratikus formák, A gazdasági-tervező szervezet alkotmányi és alkotmányon kívüli formái. Az igazságszolgáltatás. Az állami szervezet alkotmányi, törvényességi és célszerűségi ellenőrzése, Az állami szervezet modelljének belső arányai és viszonyai”. A monográfia főbb témáinak puszta felsorolásából is észrevehető, hogy Bihari professzor könyvében szerencsésen kapcsolódik egybe a történeti és összehasonlító fel- dolgozási módszer a szocialista alkotmányos problémák és államszervezeti kérdések több tekintetben egészen új szempontú vizsgálatával. A tárgyalt jelenségek közel egy évszázados történetének pontos időrendi nyomonkövetése, az alkotmányos intézmények valamennyi szocialista országra kiterjedő összehasonlító bemutatása és elemzése, a polgári alkotmányos élet jellegzetes modelljeinek és trendjeinek — közigazgatási állam, bírói állam, párt-állam — illusztrálása biztosítja a mű rendkívül nagy és érdekes tájékoztató jellegét. A SZOCIALISTA alkotmányok közös és eltérő vonásainak felvázolása után a szocialista államjogtudományban elsőként vizsgálja a szerző a szocialista állami életet abból a szempontból, hogy az egyes országokban — elsősorban természetesen hazánkban — a fejlődés különböző szakaszaiban melyik szerv, illetőleg szervtípus töltötte be a meghatározó szerepet az egyéb állami szervek irányában az alkotmány szerint és az alkotmányos valóságban. Milyen körülmények váltották ki, hogy a népképviseleti szervek alkotmányban rögzített prioritása ellenére viszonylag hosszú időn keresztül az igazgatási szervekre helyeződött át a súlypont A szocialista államélet helyes arányai és a megfelelő egyensúlyi állapot kialakításában milyen külső ellensúlyozó szerep hárul a marxista-leninista vezető pártra, a társadalmi szervezeti formációkra, a közvetlen demokrácia különböző eszközeire és milyen belső egyensúlyozó funkciót kell betöltenie az ügyészségnek, a bíróságnak, az állami ellenőrző szerveknek, a központi és a helyi szerveknek stb. Melyek az állami szervek egymás irányában gyakorolandó ellensúlyozó, fékező és motiváló feladatainak eszközei, szervezeti és eljárási biztosítékai. Melyek az elidegenedés, a pejoratív értelemben vett bürokratizálódás, a latens-funkciók, valamint a diszfunkciók veszélye ellen igénybevehető főbb politikai, jogi és szervezési eszközök. Hosszan folytathatnám e nagy problémakör izgalmas részkérdéseit, a monográfia színes és elmélyült elemzéseit e rövid ismertetés mégsem pótolhatja. A VIZSGÁLT PROBLÉMÁK további felsorolása helyett hadd idézzem inkább Bihari professzor néhány zárókövetkeztetését. „Nem minden, a történelem folyamán a szocialista államszervezetben felbukkant organizációs forma tükrözi a szükséges és helyes államépítési igényeket. Ezért helyes kivárni az egyes állami szervek működésének hosszabb folyamatát, s csak akkor véleményt alkotni célszerűségükről. Sem az apologetikus magatartás, sem a szubjektív kritizálás nem viszi előre államszervezetünk, állami intézményeink ügyét. Az a legfontosabb feladat, hogy a meglévő intézmények segítségével a társadalom céljait megvalósítsuk, ezek működését és működési feltételeit megjavítsuk, s akkor változtassunk a modellen, ha kitűnik, hogy enélkül nincs lehetőség a funkciók ellátására.” „Az alkotmányi modellen belül fokozottan kell biztosítani a munkamegosztás mellett a szervtípusok egymásrahatá- sát, ellensúlyozását és fékeit. Nem a mereven elhatárolt szervek sémája alkalmas a szocialista államépítés sokoldalú formájának kialakítására, hanem olyan kombimició, amelynek esetében a hatásköri megosztás megfelelő mértéke mellett a szervek kölcsönös, meghatározott irányú, nem anarchisztikus egy- másrahatását, kontrollját, szóval egyensúlyát garantáljuk.” Dr. Ádám Antal Az irattáska nagy, sötét öbléből kiemelkedik egy nylonzacskó, tele gyógyszeres dobozokkal, fiolákkal. Az olvasó tekintete döbbenten követi az alaposan „fölszerelt” magángyógyszertár útját: az író beteg. Az író beteg? Az író mély, neheztelő pillantással néz, mint régen. Időnként hatalmas öklével rányom egy jó mélyet a szíve tájékára. — Az éjszaka későn jöttünk meg a Balatonról. A főszerkesztőnél voltunk — bólogat elnézően, türelmesen. — Nem is tudom, hogy hány óra volt, amikor megjöttünk. Az olvasó nem szabadul a szomorú fölfedezéstől: mindenki szeretett örsi Ferije, „öcsije” — beteg. A szívét nyomkodja. Én csak derülök magamban, míg az író nya- konragadja az üveget, benne a finom „szőrivel” — hiszen tudjuk, ő is, magam is, mi az a másnap. Nagyon nehéz nap, az biztos, aminél csak az nehezebb, amikor az író elszánja magát, és dolgozni kezd. — E pillanatban Szigetváron vagyok — mondja filom lesz — ha nem tudom. Romulusz: Ezt érezned kell, Rémusz: Az alkotás olyan, mint a szerelem. Rémusz: (csendesen) Én nem voltam soha szerelmes ... Romulusz: (kibuggyan belőle) És az idegen lány? ... Rémusz: (megértő, de kissé cinikus arccal néz Ro- muluszra) A tejnek jó az íze — mert kellemes ... — a csóknak is ... Romulusz: Hogy nagyot merjünk álmodni, és álmaink megvalósításáha bele merjünk vágni, a szerelem lendülete kell... Rémusz: Nem kívánom az önmagámtól megfosztó elragadtatást! Romulusz: Akkor sohasem fogsz nagyot alkotni! Rémusz: Nos, ebben igazad lesz — a holnapot sem érem meg! (Keserűen vágja oda.) Romulusz: (kizökken vitázó lendületéből) Mondtam . .. beszélek az emberekkel... Rémusz: Reménytelen eset. Romulusz: Hiszen szeretnek! Rémusz: Gondolom, nem jobban, mint én őket. Kedves majmok, csuda nagy szívvel! _ Amelybe mind en és mindennek az ellenkezője belefér, Romulusz: Éppen ebben re- ménykedek. Rémusz: Eh, Romulusz, milyen naiv vagy! Én ígérjem meg, hogy „ezentúl jó leslek”! Soha! Nem, nem alazkodom meg asy-. lum csőcseléke előtt. Romulusz: Ez a „csőcselék” holnapra nagyobb várost épít, mint Babilon! A nyomorúságtól, a büntetéstől, az éhségtől való félelem összekovácsolja az erejüket. Rémusz: Vagy a te halált hirdető törvényed! Romulusz: Rendkívüli állapot ... Rémusz: Nem az! Szükségszerűség, amely akarva-aka- ratlan bekövetkezik; — sajnállak érte, de így van. Romulusz: Meg 'akarlak menteni, Rémusz! Ki kell találnunk valamilyen megoldást. Rémusz: Szörnyen gyáva fickó vagy, Romulusz! Romulusz: A testvéred vagyok! Rémusz: Ha felépíted a várost, és ott az emberek úgy élnek, mint ígérted: senki sem rója bűnödül halálomat. Ha elbuksz: erényed is bűnre válik — nos, akkor mit számít, hogy eggyel több vagy kevesebb. Romulusz: Nem az emberek szava, a saját lelkiismeretem követeli... Rémusz: Megnyugtathatom: jót teszel velem. (Legyint keserűen.) Ki tudja, mitől ment meg a mai este... Romulusz: Mitől mentene meg a halai? Rémusz: (egykedvűen) Mondtam, ... most minden olyan furcsa lett... a víz íze ... a szél zenéje ... a szobám falán aZ árnyék ... és ezekben az árnyképekben mindenütt ott voltam én. Nézd, úgy sincs mentség ... most már elmondhatom minden gyötrelmemet Olyan volt az életem, mint az agyagkorsón a máz. Színes, rajzos, figurás — de csak máz! Hiányzott alóla a kemény kézzel munkált, tűzben égetett sár. Mert az én számomra a sár csak sár volt mindig... a köcsög csak köcsög — aminek haszna van! Romulusz: (kisebb szünet után) Megérted már? ... Kellenek ezek a falak! Rémusz: És ha megértem, mit érek vele? Előbb, sokkal előbb kellett volna megértenem ... meg- éreznem... de nekem a szerelem csak kéj volt, a korsó helyett is csak a levegőben úszó színes képek sorozata volt az életem. Romulusz: Mondd el ezt így az embereknek! (Vág közbe.) Rémusz: Ki értené meg? Csak azt látnák, hogy a délelőtt még büszke Rémusz az életéért könyörög... és én ezért az életért nem könyörgök senkinek! Romulusz: Hidd el, elérkezik majd az a pillanat, amikor belátod, hogy érdemes yolt! Rémusz: Nézd, öregem, ha egyszer, egyetlenegyszer éreztem volna azt az elragadtatást, amelyről beszéltél, talán megtenném. De nem éreztem soha! És én tudom, hogy már nem is fogom megérezni soha. — Akkor pedig jobb túl lenni az egészen, most! Romulusz: örült vagy! Rémusz: Hogy kettőnk közül melyik az, nem mi döntjük el. — De hogy melyikünk gyávább, az eldől ma estig egyértelműen. Romulusz: (gyötrődő töprengéssel indul el a fal mentén). Rémusz: (egykedvűen) Az emberekkel sose törődj, Romulusz, amikor gyenge vagy, azért, amikor erős vagy, azért hazudnak neked. Romulusz: (kissé távolabbról) De a munkájuk eredménye akkor is igaz! Rémusz: (cinikusan) Megnyugtató lehet. A hazugságok tömeginterferencia pontján mindig történik valami. Romulusz: (Felcsattan) Vagy az igazságén! Rémusz: Relatív dolog, azt hiszem. Romulusz: (lassan közeledik, majd megáll) Rémusz, nagyon komolyan kérlek ... nélküled nem tehetek semmit... Rémusz: (igedesen) Velem pedig nem tehetsz semmit... Inkább sajnáljanak, mint nevessenek rajtam. Romulusz: Csökönyös, ostoba vagy! Rémítsz.- Te pedig — úgy látom — gyáva! Romulusz: Rémusz! Rémusz: (eszelősen) Ítélj! Ítélj már! Hadd legyek túl rajta mielőbb! Romulusz: (a liktorok felé fordul) Liktorok! 1—2. LIKTOR: (bejönnek) Romulusz: A törvényt ma estig végrehajtjuk Rému- szon! 1. Liktor: Azt akarod mondani, Romulusz, hogy a testvérednek nem kegyelmezel? Romulusz: Hallottad szavam gyelmeztetve, egy kis szomorúsággal a hangjában. — Zrínyiről, a költőről csinálok filmet. Másfél éve készül. — Elég nehezen születik. — Nehezen — bólint. — De ez egy kicsit ünnepélyes munka is nekem. Ha sikerül, ez lesz a tizedik tv-fil- mem. Volt köztük hat és fél órás is. — A Tenkes ... — Bizony, ha statisztikát készítenék a tv-filmjeim színhelyeiről, kiderülne, hogy legalább a fele baranyai. Az Utolsó pillanat, a Tenkes kapitánya, aztán a Holtág, de a most készülő Zrínyi is fé- lig-meddig baranyai. Jól emlékszem arra a napra, amikor elköltözött Pécsről. Dühös volt. Megbántott- nak érezte magát. Egy ostoba hivatali ügyben valóban, meg is bántották. De közben arra is ráébredt — mint az úszó a tenger part- szélén —, hogy az előtte álló útnak nincs is vége, valósággal befejezetlen, a víz ural mindent, s mintha csak egyetlen partja volna, ahonnan elindul az ember. Néhány hét múlva Pesten találkoztunk. Fölíratta velem az otthoni telefonszámát: kis átmenet volt az utazás, gondoltam, ittunk is valamit, és hogy közben szívesen foglalkoztunk a magunk dolgaival, a másik egész boldognak látszott. — Nekem nagyon hiányzik Baranya — mondja, és el- csöndesedett tekintetében ott szomorkodik a másik szívtáji fájdalom. — Nem tudom igazán jól érezni magam itt Pesten. Nem az én világom ez. Az a nagy öröm. amikor lemehetek Baranyába. Pécsre, Siklósra, és meglátogathatom a barátaimat. Nekem nincs ingatlanom, csak egy présházam a Tenkes oldalában. Közel van oda a temető. Kinéztem magamnak egy sírhelyet. Majd, ha haló poraimban megszomjazom egy kis borra, nem kell messze menni... Tréfadolog, de nincs nagy hangulatom a nevetéshez, ö se nevet, inkább talán csodálkozik, hogy megint mi jutott az eszébe. Fölugrik, egy lépéssel a másik szobában terem. Kis idő múlva visszajön, a Pajtás legújabb számát lobogtatja. Itt dolgozik, a Pajtás szerkesztőségének a munkatársa. Szétnyitja a lapot. — Nézd! — csap a harmadik oldalra. — Előveszed a Pajtást, és benne találod „A siklósi vár titka” folytatásos, tizenhat részes írásomat. Hát. ez a Baranya. Érted te ezt? Érted? Nem lehet ezt csak úgy megmagyarázni. Harminchét évig éltem Pécsett. Ez, öregem, kitörölhetetlen. — Mióta vagy Pesten? — Hatodik éve. — Igen, ami Pécsett volt, az kitörölhetetlen. Ezt mondjuk. Még az is, aki csak tíz évet élt Baranyában. — Jó természetnek kell annak lennie, akit át lehet ültetni. — Nehéz dolog, ha minden odaköt. — Minden? Az nem is kifejezés. Amiket a legjobb írásaimnak tartok, azt mind ott írtam. A pécsi színház! ... Ott tanultam meg darabot írni! Tudod, hogy mi volt a dramaturgiai „alapszabályom”? ... Akkoriban a színház nézőterén még re- csegő-ropogó öreg székeken ült a közönség. Veszélyes nézőtér volt, mondhatom. Az egyetlen ambícióm az volt, hogy csak akkor recseghetnek a székek, amikor én akarom ... Ott voltam „öcsi” a Pécsi Nemzeti Színházban. Tudod, hogy mi az? De, a régieknek azért én „öcsi” maradok. Ha találkozom velük itt, Pesten, vagy máshol az országban ... Töltünk, iszunk töltünk, iszunk. Botrányosan meleg van. Ha valaki beleselkedhe az ablakon, azt mondaná magában: na, ezek alaposan elszomorodtak, a hangjukat se hallani, csak hallgatnak nagyokat... De hát, mit tudna ez az illető az eltávozott emberek különös, belső fényeiről, amelyek mindig a régi várost világítják meg, mit tudna arról, hogy ásni volt, az nem évül el, az emlék itt nem bánat, hanem lelkierő, és ami úgy tűnik, hogy szomorúság, az — 6 balgák — bölcsesség. Megfogja a karomat — Sohasem álmodtam még, hogy Pesten történik velem valami. Mindig csak Pécs tűnik föl az álmaimban. Az Ágoston tér, a Szent Vince utca, a Havi hegy. Hát, így van ez... Na, meg a Tety- tye ... Szeretnék többet tenni Baranyáért. Szeretnék többet tenni, ezt komolyan gondolom. De, ha az ember kigondol valamit, azt végre ül kell hajtania. Én pedig rös- tellkedem, hogy csak a „kitaláló” vagyok. Kollégák, szűk szerkesztőségi folyosók, kávéscsészék jönnek közbe, anélkül hogy megzavarnának. Az élet kis dolgai, örömei az író körül botladoznak, beleütköznek a száz kilójába, cinkosan korholó pillantásába, aztán újra előrelendülnek, 6 pedig a szívét nyomkodva, ám derűsen nézegeti az élet dolgait, s ha nagyon megharagítjálc, nyakonönti őket egy pohár itallal. — Sok szép írói sikert kozott neked ez az utóbbi hat év is — mondom. — Nem egyenletesen örömteli esztendők ezek, de öt-hat év távlatából visszanézve azt mondhatom megint: Pécs. Baranya. Ha szellemileg ösz- szegyűjtöttem valamit, azott sikerült. Ha író leszek... Ne, ne szólj közbe! Tudom, hogy mit akarsz mondani. Persze, a művek, meg a sikerek ... Az élet azonban csak előleg az író számára. Ha valaki ötven év után is író, ha ötven év múlva is ér valamit a későbbi generációknak az, amit csinált, akkor író lesz... Így mondom: ha az leszek, azt nagyon sok tekintetben a pécsi barátaimnak köszönhetem. Csorba Győző tanított meg arra, hogy az ember kegyetlenül szembe tudjon nézni önmagával. Csakis úgy lehet író. Ha szüntelenül szembenéz önmagával és az élettel... Az első nagy nemzetközi siker: a Fekete ventillátor. A szép, különös hangulatú novellák. A népszerű tv-so- rozatok. A most elkészült „Legenda a páncélvonaton*’. Az izgalmas kaland-játékfilm; a Négyen az árban, amely ugyancsak egy szomorú baranyai esemény emlékét idézi. A gondolatgazdag tv-játékok. Romulus és Remus, az író eddigi talán legjobb, legizgalmasabb, korunk bonyolult kérdéseit föltevő, feszültségeit kifejező mű ... Riasztóan sokat dolgozik. De hát, nem lehet ezt másként. Még valamit az orvosságós zacskóról. Van. De, elég sokat hever a táska mélyén. Tulajdonképpen nem is orvosságok ezek. Betegség- ijesztők, Thlery Árpád L
