Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
4 Onncinmtl napio 1969. július 13. Fejlődik a földművesszövetkezetek kereskedelmi tevékenysége Beszélgetés Nagy Sándor elvtárssa!, a MÉSZÖV elnökével A Baaranya megyei Tanács legutóbbi ülése ismételten a MÉSZÖV tevékenységére irányította a figyelmet. A kereskedelmi osztály beszámolójában megállapította, hogy a megye elmúlt évi 4 416 789 000 forintos liiskere.skedelmi forgalmából 1 330 560 000 forint értékűt a MESZÖV-höz tartozó általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek bonyolítottak le. Ez év első negyedében hasonlóképpen részesedtek Baranya kiskereskedelmi forgalmából. Nagy Sándor elvtárssal, a MÉSZÖV elnökével folytatott beszélgetésünk során a szövetkezetek kereskedelmi tevékenységével és a kormány új szövetkezeti rendeletének végrehajtásával kapcsolatos kérdésekre kértünk választ. Miként »lakul a szövetkezetek kereskedelmi forgalma, milyen cikkekhez Jut hoz^á nehezen a falusi lakosság? — A baranyai szövetkezetek ex év első öt hónapjában 478 600 000 forint kiskereskedelmi és közel 94 millió forint vendéglátó-forgalmat értek el. A bolti kereskedelem 14,3, a vendéglátás 9,4 százalékkal növelte értékesítését a bázishoz képest — Az elmúlt évihez képest sokat javult az áruellátás, bővült a választék és csökkent a hiánycikkek száma. A kis- határmenti áruforgalomban és közvetlen beszerzéseik során elsősorban a' hiánycikkeket igyekeznek pótolni a szövetkezetek. Jugoszláviából 20 600 kiló szénsavat vásároltunk, hogy a répcelaki termeléskiesés miatt saját üzemeink Igényét biztosítsuk. A nyári sörigények kielégítése érdekében eddig 3 ezer hektoliter ..jugoszláv sör szállítására kö- ” főttünk szerződést és további V, \ ezer hektoliter behozataláról tárgyalunk. A falusi lakosság által leginkább keresett hengerelt és húzott áruk hiánya jelenleg is fennáll, ezek pótlását a kishatármenti árucse- reforgalomban sem tudjuk biztosítani. Lényegesen több fürdőkádra és fürdőszoba-felszerelésre lenne szükség, ezekből az igények kielégítése még nem biztosítható. Milyen gazdasági eredménynyel működnek a szövetkezetek? — 1969 első negyedéve rendkívüli eredményjavulást hozott A nyereség 2,8-szor nagyobb az előző év első negyedévinél. A közeljövőben lényeges eredményjavulás csak intenzív fejlesztés, új tevékenységek, új kereskedelmi módszerek, hálózatbővítés, ipari tevékenység stb. útján lehetséges. A szövetkezetek anyagi lehetőségeikhez mérten ezt az utat követik. A kis településeken működő egységek zöme így is csak veszteségesen üzemeltethető. Oka, hogy a kis forgalom mellett viszonylag nagy eszközök vannak lekötve, így a költségek jelentősen meghaladják az elért árrést. Miután az új irányítási rendszerben a nyereségérdekeltség van a gazdálkodás homlokterében, az a veszély áll fenn, hogy a gazdálkodó szervek esetleg megszüntetnek kis településen működő, ráfizetéses üzleteket. A méltányos megoldás csak az lehet, hogy az Illetékes szervek megfelelő támogatással segítséget nyújtsanak a rossz körülmények között gazdálkodó kereskedelmi szerveknek. Javasoltuk, hogy az 500 lakoson aluli községekben működő egységeket ne terheljék eszközlekötési járulékkal. Ha a javaslatot elfogadják, megyénkben ez többmillió forintos eredményjavulást hoz évenként a szövetkezeteknek és változatlanul megfelelő áruellátást biztosít a kis településeken élő lakosság részére. Reméljük, hogy a változás már 1970-től életbelép. A szövetkezetek a korábbinál nagyobb önállósággal rendelkeznek. Helyesen élnek-e tehetőségeikkel? évtizedben kiváló törzsgárda alakult ki a MESZÖV-nél, amely képes lesz a megváltozott körülmények között is feladatainak elvégzésére. — A rendelet alapján elkészültek az alapszabályok, ezeket a szövetkezetek legfőbb szervei, a küldöttgyűlések fogadják el. Elkészült a területi és az országos szövetség alapszabálya is. Ezek a közeljövőben kerülnek az Országos Földművesszövetkezeti Tanács, azután pedig a kormány elé. A jóváhagyás után kerül sor a szövetségek kialakítására. Harsány! Márta I A fiú és as ap ja — A szövetkezetek jellege kisvállalati. Amíg például az állami kereskedelemben a legkisebb vállalat 400 millió forintnál nagyobb forgalmat bonyolít le évenként, addig a megye legnagyobb szövetkezetének összes évi árbevétele alig haladja meg a 150 millió forintot. A nagy vállalatokkal szemben éppen ezért hátrányos a helyzetük. Például azt a lehetőséget, hogy ipari vállalattól közvetlenül szerezzenek be árut, nem tudják kihasználni, kistételű beszerzésekkel ilyen árukapcsolatokat nem építhetnek ki. — Ennek ellenére mondhatjuk, hogy szövetkezeteink igyekeznek élni az önállósággal, kihasználják a piac lehetőségeit, növelik áruforgalmukat, aktívak a bolti és vendéglátóipari felvásárlási tevékenységben. Legnagyobb fejlődést az ipari tevékenységek bővítésében érték el, amit a tavalyi 31 százalékos termelés- növekedés bizonyít. Űj ipari üzemek jöttek létre, amelyekben műanyagot dolgoznak fel, bútorokat, kesztyűket, göngyölegeket, szőnyegeket gyártanak. Véleményünk szerint a szövetkezetek helyesen értelmezik lehetőségeiket, nem tapasztaltunk túlzásokat gazdasági tevékenységük ben. Ami a bátorságot illeti, ~a lehetőségek gyors kihasználását, az azokra reagálást, nem elsősorban szubjektív okok gátolják, hanem a gazdasági erőforrások, egyes területeken a jogszabályi rendezettség hiánya Erre példa a társulások alakításának szabályozatlansága, de hiányzik az átfogó szövetkezeti törvény is. « Milyen változásokat Jelent a kormány szövetkezel! rendeletének végrehajtása az Irányító munkában. Atalakul-e a MÉSZÖV szervezete, a ha Igen, milyen hatással lesz ez a szövetkezetekre? — Elsősorban a felügyeletben van változás, amelyet eddig a megyei, illetve országos szövetség látott el. A jövőben az állam gyakorolja a felügyeletet az ágazati minisztereiken és a tanácsokon keresztül. Az állami felügyelet egyben azt is jelenti, hogy a szövetkezetek az állami vállalatokkal azonos elbírálásban részesülnek, s ezzel előnyösebb helyzetbe kerülnek. A MÉSZÖV, mint területi szövetség érdekvédelmi feladatokat lát el. A kormányrendelet kimondja, hogy a szövetkezetek önállóan gazdálkodó egységek, ugyanúgy, mint más vállalatok. — A szövetségek érdekképviseletet látnak el és szövetkezetpolitikai tevékenységgel segítik a szövetkezetek munkáját, önálló tevékenységét, gazdaságos működését. A szövetségek ajánlásokkal, javaslatokkal élnek, ezeket a szövetkezetek igazgatóságai tárgyalják meg. Ha elfogadják, saját határozatukká válik, ez esetben kötelező a végrehajtás. A javaslatokat természetesen el is vethetik. A szövetkezetek és a megyei szövetség, valamint a megyei szövetség és az országos szövetség viszonya is módosul. Nincs alá- és fölérendeltség, megszűnt a centralizmus elve alapján történő irányítás. — Ami az egyéb változásokat illeti, természetes, hogy a szövetkezeteket létszámmal is erősítjük. A szövetségeknek a korábbinál kisebb létszámmal, megfelelő szellemi kapacitású, jól felkészült emberekkel kell dolgozniuk, hiszen a szövetkezeteknek fokozottan szükségük van a szövetségekre. A megváltozott gazdasági körülmények között egyenként nehezen tudnának helytállni, együttesen, „megyeszinten” viszont már könnyebb tárgyalni a nagykereskedelmi vállalatokkal, a termelő üzemekkel. Ha ml kötjük a keret- szerződéseket, igyekszünk a legjobb feltételeket kiharcolni. A szövetségnek egyébként tradíciói vannak. Az elmúlt A LELÄTÖ TETEJE, íratni egy rozsdás bádogsapka ellenzője néz ki mereven a pálya betonkerítése fölött. — Az aroszlánbarlang — int a fejével vidáman Teleki István, s mosolyog a mozdulathoz. — Tavasszal a csapat minden bajnoki pontot itthon tartott. Lekanyarodunk a nagymá- nyoki öregtelep egyik keskeny utcájába, fák és virágok közé. — Ezt itt valamikor „Kézi tcsókolom” utcának hívták — mondja. — Gúnynév? — Az. Itt laktak ugyanis a bánya vezető emberei. Ha egy alantas beosztású ember bejött ide, az csakis kezát- csókolomnial köszönhetett. A keresztutcában, a vasút felől a papa közeledik, az öreg Teleki, ö aztán jól emlékszik a régi időkre, s az új idők nehezebb éveire is, amikor — mint kommunista bányász, majd vájáriskolai igazgató s végül üzemi párttitkár — meg kellett küzdeni a kialakulatlanság, a kezdet s a múltból maradt ridő problémáival. A fia is párttitkár. — Valahogy mindig vonzott a mozgalmi pálya — mondja Teleki István. — Az apám után így is következett logikusan. Mégis meglepődtem, hogy apám után enge- met választottak meg. Persze, titokban reménykedtem, hogy majd tíz-tizenkét év múltán elkövetkezhet ez is ... Nagyon meglepődtem. Egyszerre elfogott az öröm és a kételkedés. Kevés gyakorlati tapasztalattal, fiatalon párt- titkárnak lenni ... Szóval, nehéz volt, de az apám, az üzemvezető és a munkatársaim nagyon megkönnyítették a munkámat. TELEKI ISTVÁNT 1966 szeptemberében, huszonhárom éves korában választották meg a nagymányoki brikettgyár üzemi párttitkárának. Az apja — beleszámítva az időközben történt üzemi átszervezéseket — lényegében ugyanitt volt párttitkár. — Szeretek az emberekkel foglalkozni — mondja a fiatal Teleki. — Lakatosként dolgozom az üzemben, állandóan a fizikai munkások között vagyok. Merem állítani, hogy nagyon kevés az olyan ember, akivel nem lehet szót érteni. Csak kellő türelem kell mindenkihez. — Milyen kérdésekkel, kérésekkel keresik fel az üzemi párttitkárt? — A kérdések általában megoszlanak a külpolitika és a hazai élet között. Válaszolni aztán tudni kell. Az emberek, ha kérdeznek, nem lehet mellébeszélni. Ha az árakról, bérekről kérdeznek, ha a nemzetközi helyzet egyes mozzanatairól; bátran és igazságosan kell állást foglalni. De a párttitkámak megfontoltnak is kell lennie a problémák megítélésében. Hogyis mondjam? Csak olyan kérdésben foglaljon állást, amiben biztos, mert egy rossz válasz könnyen visszaüthet— Ami a kéréseket illeti? Hát, inkább a pártonkívüliek szoktak megkeresni egyéni ügyesbajos dolgaikkal. Nagyon boldog vagyok, ha ezekben az egyéni dolgokban segíthetek. — Most már nem térhetünk ki az „alapkérdés” elől: milyen a jó párttitkár? Milyennek kell lennie? Az öreg Teleki a fejét csóválja. A fiú sovány, figyelmes arca az öreg felé fordul. A mozdulat csaknem beszél: a válasz jogát tisztelettudóan az apjának engedi át. — Szavakban kifejezni ezt nem nagyon lehet — mondja az öreg elgondolkozva. — Ez sokoldalú. Nem elég, hogy jó párttag legyen. A munkásosztályhoz hű, az eszméért az életét is áldozni kész. A magatartása is nagyon fontos. A kollektívában, meg a családi életben. Nem, nem kell aszkétának lenni, de mindig gondoljon arra, hogy ő nemcsak egy üzemi párt- szervezetet képvisel, hanem az egész pártot... Igazságos legyen, ami a legnehezebb... A fiatal Teleki egyelőre némáin bólogat az öreg szavaira. — Ha kell, védje meg a gazdasági vezetőt is a demagóg támadásoktól — teszi hozzá. — Hiszen a mai vezetők túlnyomó többségét a mi rendszerünk nevelte, az ő érdekeik azonosak a szocialista építés érdekeivel. De, védje meg a munkásokat is, ha párttagok, ha nem. Én az elvhűséget az első helyre teszem. És azt, hogy a párttitkárt becsüljék az emberek. AZ ÖREG TELEKI most már nyugdíjas. Nagymányo- kom az első sztahanovista volt. Tizenhárom éve munkásőr. Ha feltűzné az összes kitüntetését, körülbelül úgy festene, mint egy díszszemlére induló tábornok. A fiatal Teleki az általános iskola elvégzése után a katonai középiskolába jelentkezett, de 1958-ban visszajött a szüleihez. „Látva családom szűkös anyagi helyzetét, nem tanultam tovább, s bár ebbe a szüleim nem egyeztek bele dolgozni kezdtem a nagymányoki brikettüzem gépműhelyében, mint segédmunkás ...” — irta az önéletrajzában. Később lakatos szakvizsgát tett, jelenleg csoport- vezető lakatos. Szerény, figyelmes, meggondolt fiatalember. Felesége, két kisfia van. Népszerű ember Nagy- mányakon. E népszerűség forrása egyformán értendő a Teleki-család munkásmozgalmi múltjára, Teleki István hároméves párttitkári tevékenységiére, s arra a körülményre, hogy Teleki István a nagymányoki labdarúgó csapat tehetséges középpályás játékosa, s nemcsak a pályán kapocs a csapat részei között, hanem az • egyesületi életben is. Az ember önkéntelenül elcsodálkozik: honnan van ideje mindahhoz, amit csinál? — Az idő nagy probléma, de jó beosztással sok mindent meg lehet oldani. — A sport pedig nekem nem fáradozás, hanem kikapcsolódás. És persze, sokat segít nekem a feleségem türelmes megértése, és az üzemvezetés, amelynél jobbat más párttitkároknak sem kívánhatok. — Végül még egy kérdés: katonai pályára készült. Nem sajnálja, hogy nem sikerült? — Sajnálom. Mindig katona szerettem volna lenni, a helyzetem azonban másként alakult De, nincs panaszom. Most végeztem el az egyéves pártiskolát, majd pedig a közgazdasági technikumban szeretnék tanulni. Szép az, amit csinálok. Emberekkel foglalkozom, segítek nekik. — Mondtam az elején, hogy engem mindig vonzott a mozgalmi pálya. Megtalálom benne az életcélt.., ENNÉL TÖBBET NEM KÍVÁNHAT az ember önmagától, a munkájától, és a huszonhat tagot számláló pártszervezet a fiatal titkárától. (Thlery) Megnyílt a Mecseki Kemping új motelje Tegnap délelőtt — kis ve«»“ dégsereg részvételével — fel* avatták a Mecseki Kemping első motel épületét is. Dr. Misángyi Sándor — a Pécs városi Idegenforgalmi Hivatal vezetője — kalauzolta a vendégeket a táborban és közben elmondotta, hogy a mintegy 6 holdnyi területen fekvő kemping ma már a lehető legnagyobb kényelmet nyújtja a vendégeknek. Hideg-melegvíz, autómosó, autójavító-szolgálat, pénzbeváltó, postai szolgáltatás, és most 3 legújabb: a motel, 20 szobával, 42 férőhellyel. A fából készült — összeszerelhető — elemeket a Szombathelyi Faipari Vállalat gyártotta le. Kovács Antalnak — a Baranya megyei Beruházási Vállalat mérnökének — tervei alapján. A szükséges építő és szakipari munkát pedig — igazán kitűnő szakértelemmel — a Reménypusztai Termelő- szövetkezet szakmunkásgárdája vállalta. Az egész létesítmény beruházási költsége 1 millió 300 ezer forint volt. A modemvonalú betonépítményben, amely ma már a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátóipari Vállalat kezelésében étteremként működik, Hegyes Ferenc igazgató invitálta a vendégeket. S itt új fogalommal a gasztrofollal ismerkedhetünk. Nem más, mint fóliába zárt — mélyhűtött — étel, jónevű szakácsok produkciójaként. — Az Üzemi Vendéglátóipari Tröszt Pest-budai üzemében — vállalati szabadalomként — mintegy hetvenféle ételt évi 30 millió! — adagban— főznek le. A baranyai vállalat hűtőkocsijai a budapesti üzemből szállítják Pécsre a kis fólia-csomagokat. A Mecseki Kemping éttermében két és fél óra alatt több mint 300 vendéget láthatnak el e nagyon ízletes — tartósítószertől teljesen mentes! — ételekkel. Közbevetőleg: több mint egy hete, a Kossuth utcai Finomfalatok Boltjában is árusít- I ják már. „A vevők által legkeresettebb cipőket rendeljük” Nem tűnnek el az olcsóbb cipők az fizietekből A cipők árszintcsökkenésé- ről szóló bejelentést sokan bizalmatlanul fogadták. Egyesek azonnal tudni vélték, hogy némely cipőtípus árának 20—25 százalékos emelkedéséi nem egyenlíti ki más cipők 7—8 százalékos árcsökkenése. Akik jóslatokba bocsátkoztak ezt mondták: csak azoknak a cipőknek az óra csökken, amelyek már nem keresettek, a jobb minőségűek ára emelkedik. Vagy: a leszállított árú cipők fokozatosan eltűnnek majd az üzletekből. A MERUKER-nél „berezgéses” módszerrel vezetik át az árváltozásokat, ami annyit jelent, hogy a boltokban levő készlet ára változatlan marad és az új szállítmányoknál hajtják végre a módosításokat. Eddig a vevők úgyszólván semmiféle változást nem vehettek észre, a vállalat központjában viszont már ismerik az új árakat. Sőt, ami a „kiegyenlítődést” illeti, a minisztériumban és itt is végeztek számításokat, a vevőkre nézve pozitív eredménynyel. Amennyiben a gyártó vállalatok és az értékesítésben résztvevő cégek nem törekednek a jelenleginél magasabb haszonra, a cipőknél valóban 3—4%-oe árszint- csökkenés lesz érezhető. Az új ártájékoztatóból kiderül, hogy nincs olyan cipő, amelynek 20—25 százalékkal emelkedett volna az ára. A férfi gumitalpú nubukcipők ára 168 forintról 196 forintra módosult, ez volt a legnagyobb áreltérés, de ez is 17 százalék alatt van. Az árváltozások egy része szinte lényegtelen emelkedést jelent Például a Minőségi Cipőgyár női pömszcipője, mivel 13 helyett 16 százalékos forgalmi adókulcsa van, 186 helyett 193 forint lesz. A cipőárak változása a vállalatok árpolitikájától is függ. A MERUKER sok esetben nem él az áremelés lehetőségével. Egy férfi regatta félcipő árát például 16,6 százalékkal emelhették volna, de a régi ár mellett maradtak, mert bőséges készletük van belőle, s magasabb áron esetleg nem tudnák eladni. Ha .az árak csökkentésére van lehetőség, azt megragadják. Egy férfi cipőfajta — szürke félcipő — az árjegyzék szerint 50 forinttal olcsóbban adható, máris így árusítják. A vállalat vezetői hangsúlyozzák: nem az árak emelésével, hanem a forgalom növelésével akarnak nagyobb nyereséget elérni. Végezetül, ami a leszállított árú cipők „eltűnését” illeti, a korábbi esztendőkben nemcsak a cipőknél, hanem más ruházati termékeknél valóban szerezhettek rossz tapasztalatokat a vevők, mert a gyárak nem voltak érdekeltek abban, hogy a leszállított árú termékek előállításával foglalkozzanak. A MERUKER igazgatója és a Megyei Tanács kereskedelmi osztályának főelőadója szerint most alaptalan az aggodalom, H. SL Mozgó fénynyalábok hirdetik a Szigetvári Konzervgyár termékeit Szigetvár főterén, a tanácsháza falára helyezett neon- reklámmal. A városban ez az első mozgó neonreklám.