Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-08 / 155. szám
4 Dunontmi napto 1969. július 8. I» É f f IjM& 1969. JtLIL'S 8 KEDD Szeretettel köszöntjiik névnapjuk alkalmából Ellák nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.55, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 33.48, nyugszik 14.28 órakor. V/// ///////////z/r/’/ /* A vasárnapi for- rósagban 5300 vendég keresett enyhülést a Balokány és a Hulláin hűs vizében. Harkányban viszont az utóbbi két esztendő rekordját állították fel: több mint tizenötezren töltötték a vasárnapot a harkányi strandon. A fürdő történetében ez a második rekord. — Az elsőt 1987 nyarának elején mérték, amikor egy kánikulai vasárnapon 18 500-an rán- dultak le Harkányba és léptek a fürdő területére. Ifj. Háda Sándor felvétele. ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT Az élet kapujában A békekonferencia Ötös ta^ ndcsa az osztrák, békeszerződés lezárása után Magyar- ország, Bulgária és Törökország jövendő sorsával és békeszerződésével kívánt foglalkozni. A Magyar Népgazdasági Tanács gazdasági főosztálya körrendeletben hívta fel a megyei direktóriumokat, hogy a vármegyei gazdasági felügyelőségeket már korábban a direktóriumok mellé rendelte, mint szaktevékenységet végző szerveket. A gazdasági felügyelőségek továbbra is ezt a feladatot fogják ellátni mindaddig, amíg a mezőgazda- sági hivatalok átszervezése meg nem történik. A Baranya megyei direktórium kérésére az Országos Tejtermék Központ a Sásdon készült tejtermékek 40 százalékát a sásdi fogyasztás és forgalom céljára engedte át. Sásdon, az ideiglenes megye- székhelyen fontos kérdés maradt továbbra ts a megszaporodott közalkalmazottak étkeztetése. Ellátásuk a községi vendéglőben történt, ahol azonban a bérlő az ételárakat indokolatlanul magasra emelte. Az erdekelt dolgozók ez ellen tiltakoztak a községi tanácsnál, majd fellebbeztek a járási munkás tanácshoz. A járási tanács a vendéglői árakat szabályozta és elbírálás végett felterjesztette a megyei direktóriumhoz. A megszállás alatti vasutak bevételei a. minimumra csökkentek. Az államvasutak pécsi üzletvezetősége nem tudta fizetni az alkalmazottakat, mert ezek fizetését sem fedezték a bevételek. A vasutasokat, egyébként is a régi osztrák— magyar bankjegyekkel kellett volna fizetni, hogy bérükért vásárolni tudjanak, de a pécsi üzletvezetőség ilyen pénzzel nem rendelkezett. Az alkalmazottak július 1-én esedékes fizetésüket már nem is kapták meg. Ebben a szorult helyzetben TMtke Jenő a pécsi üzlet- vezetőség igazgatója közölte a dolgozókkal, hogy fizetés nélküli szabadságot ad azoknak, akik máshol tudnak és akarnak munkát vállalni. Néhány baranyai uradalom nyilatkozott is, hogy hajlandó űn. ,,fémmunkásokat^ foglalkoztatni. Az üszögi Grósz-féle uradalom napi 10 koronát és élelmezést ajánlott azoknak a vasutasoknak, akik nála mezei munkát vállalnak. Draskovics Iván sellyei uradalmában fakitermelésre jelentkezhettek a pécsi üzletvezetőség dolgozói megszabott munkabér ellenében. Biedermann Rezső szentegáti uradalmában vedig a pécsi vasúti személyzet csépiési munkát végezhetett néhány mázsa gabona keresete reményében. Dr. Kopasz Gábor — Az Egyetemi Könyvtár vezetősége értesíti olvasóit, hogy a nyári karbantartási munkák miatt július 8-tól a könyvtár zárva 1 esz. Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium A Siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban nappali tagozaton három osztály fejezte ; be tanulmányait. I A IV. A. 22 diákjából 6-an érettségiztek jól, 10-en közepesen, megfelelt 5, megbukott í egy tanuló. Az érettségi átlag I 2.9. Az osztályból túlnyomó- részt munkába akarnak állni, j néhányan szakmunkástanuló- j nak jelentkeztek. | A IV. B-ben 25 diák érettségizett, mégpedig Szép László jelesen, 8 jól, 11 közepe— ÉLETÉNEK 68. ÉVÉBEN — hosszú szenvedés után — elhunyt Gertler Viktor Kos- suth-dijas filmrendező. — Telt ház » mecseki kempingben. Száznyolcvanán laknak a mecseki kemping faházaiban és a most elkészült új motelben, ezenkívül több százan nyaralnak a magukkal hozott vagy bérelt sátrakban a kemping területén. — ÜJ, 120 KILOVOLTOS távvezetéket építenek Nagy, bátony és Salgótarján között. A mintegy 7 millió forintos beruházást az Északmagyar- I országi Áramszolgáltató Vál- j lalat finanszírozza. A nagy- I szabású munka szeptember ! végére fejeződik be. Az új | távvezeték átadásával 100 szá- \ zalékkal javul a salgótarjáni I iparmedence energiaellátása. — Tetszik a Matador. Sok pécsi autós nézte meg az autótolvajok lefülelésére gyártott Matador elnevezésű ri-! asztókészüléket Pécsett, a Cit- j rom utcai garázsban. A Ma- tadorból rövidesen nagyobb, szállítmány érkezik a Pécsi Autóklubhoz, a riasztókészülékek forgalomba hozatalára ugyanis a klub vállalkozott. — Pécs város l. kér. Tanács VB merőgazdasági és élelmezésügyi ; csoportja a Pécsi Állami Gazdaság bejelentése alapján felhívja a lakosság figyelmét, hogy a gazdaság danlczpusztal gyümölcsösében I9d9. július 8-tól 11-ig em- 1 bérré, állatra és méhekre veszé- 1 lyes foszforsavas észter hatóanya- i gú permetezést végez. A felhasz- , nálásra kerülő szer hatását 21 napig megtartja. (x) sen, továbbá 5 tanuló megfelelt. Érettségi átlag 3.2. Tovább tanulni mindössze hárman akarnak, a többiek munkát kívánnak vállalni. A IV. C-ben 21-en érettségiztek, mégpedig ketten — Radies Erzsébet és Tóth Katalin — jelesen, 4-en jól, lien közepesen és 4-en megfelelt minősítéssel. Érettségi átlag 3.2. Ennek az Osztálynak túlnyomó többsége is munkába kíván állni. Martyn Ferenc kiállítása Niklán Martyn Ferenc illusztrációi július 13-ig láthatók Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Július 20 körül a mester a kiállítás anyagát átadja a Kaposvári Múzeumnak, amely augusztus 3-án Niklán, a Berzsenyi-házban mintegy 30 lapból álló kiállítást nyit meg. A kiállítandó anyag jórészt a Berzsenyi sorozatból áll. A megnyitóünnepségen Tüskés Tibor kritikus mond bevezetőt, majd a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeiből álló vonósnégyes lép fel. ♦ — Cipőkhöz bőranyagot bárki vásárolhat. Bőrbolt, Rákóczi út 18. (X) — Traktortűz. Arattak vasárnap az aranyosgadányi határban a pellérdi Üj Barázda Tsz gabonatábláján. Aratás közben kigyulladt egy pótkocsit húzó Utos traktor. Mire a pécsi tűzoltók a helyszínre értek, az Utos éghető részei tönkrementek. A kár körülbelül 30 ezer forint. — A Magyar Aulöklub pécsi szervezete értesít! tagjait, hogy július 22-én. vasárnap a gemenci rezervátumba egynapos túrát szervez. Jelentkezés a klubi rodábátt, Teréz u. 15. Telefon: 50-30. Jelentkezési haláridő: Július 14. (x) Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk és kedves rokonunk, FRANK ÍGNACNÉ szül. Lem pel Anna kétújfalui lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése július 9-én. szerdán 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal jelentjük, hogy édesapánk. ZÖLDI PÁL élé é- nok 87. évében elhunyt. Temetése július 9-én fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZEKERES MtHALYNÉ szüL Tóth Júlia, volt gyárvárosi lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése július 9-én, szerdán 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászóló család. Szomorúan jelentjük mindazoknak, akik Lsmerfcék és szerették, hogy KESERt) ISTVÁN, kedves jóbarátunk, énekkarunk tagja elhunyt. Emlékét szeretettel megőrizzük. A Bartók Béla férfikar tagjai. I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagyanyánk és dédanyánk, ÖZV. PIRIBAUER JA- NOShHE 90. évében július 7-én elhunyt. Búcsúztatása július 9- én 1 órakor Pécsett a központi temető ravatalozójában, temetése július 10-én 4 órakor Pécsváradon a temető kápol- nájábóL A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BÉRCZY PAl.NÉ Hy. í tanítónő, szereted édesanya, nagymama és anyós 69 éves korában elhunyt. Temetése július 8-án, ma, 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy J szeretett édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, KESERŰ ISTVÁN nyugalmazott megyei énekszakfelügyelő, életének 62. évében július 4-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése július 9-én, szerdán fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. PAPf SZILVESZTER, a Fémipari Vállalat nyugdíjasa 76 éves korában elhunyt. Teme- i tése július 9-én fél 3 órakor I lést. A gyászoló család. f Fájdalommal tudatjuk, hogy I szeretett Jó feleségem, édes- ! anyánk, leányunk és kedvés I rokonunk CSIZMÁK SANDORNE szül. Gander Éva 40 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése július 9-én, szerdán 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségem és édesanyám, PIEGEL JANOSNJB temetésén részt vettek, köszörűk és virágok küldésével fájdalmunkban osztoztak, külön köszönetünket fejezzük ki a hírközlési részleír dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, ORDASI MIHAI.YVE SZ. Sipo» Márta temetésén részt vettek, vlrággat és koszorúk küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Megyei Kórház dolgozóinak, \alamlnt a szülészeti és nőgyógyászati I osztálynak. A gyászoló csalid. — Amerikai, angol és francia vendégek. Többezer vendégé volt vasárnap Pécsnek és Baranyának. Számos vendég kereste fel az ügyeletet ! tartó Pécsi Idegenforgalmi Hivatalt: amerikai, angol és francia családok kértek a hivatalban városnéző programot, s néhányan közülük idegenvezetőt is fogadtak, — ötvenezer nylon-tasak. Ez nem is sok, csupán az első szállítmány, amely megérkezett a Pécsi Kesztyűgyárba. Feltüntették rajta a gyár emblémáját is: női kesztyű, kinyújtott tenyér alakban, benne az öt torony kontúrja, Pécs felirattal. Körben szintén néhány szavas szöveg: „Hungarian Gloves — Exported by Tannimpex”. Rövidesen ebben a csomagolásban hozzák forgalomba belföldön — többek között Pécsett a Csongor, illetve Tünde boltokban is — a gyár termékeit. — A Baranya megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy meghallgatás végett jelentkezzen az a nio- torkerákpár-vezétő é£ utas, akik 1969. május 30-án 15.4Ó órakor kő- vágószöllősi útkereszteződés és Pécs között a 6-os számú főútvonalon, Pécs belterülete felé Pannónia gyártmányú motorkerékpáron közlekedtek. Ez alkalommal a cserkúti plató közelében egy Pannónia motorkerékpáros eléjük kanyarodott és ennek következtében majdnem baleset áldozatai lettek. Jelentkezni lehet: Pécs. Kilián Gy. u. 3. sz. II. em. 100-as szobában vagy a 30-15-ös telefonon. ♦ Világmozaik Asszonycsere. Egy Amerikában végzett felmerés szerint legalább 14 rMllió amerikai űzi az „asszonycserének'* nevezett szórakozást, ami abból áll, hogy a férfiak egy estére kiéserélik féleségüket vagy barátnőjüket. A szociológusok szerint ez a módszer jót tesz a válás ellen. V Kivégzést nehézségek. A. texasi Houstonban halálra ítéltek égy Tracey Virgil Whan nevű 32 éves rablógyilkost. A kivégzést július 8-ra tűzték ki. Á kivégzésnek azonban sajátos nehézségei vannak. — 7'exasban a kivégzést villa- mosszékkgl észközlik. Tracey Virgil Whan azonban mint az orvosok megállapították., egyszerűén immúnis az áramütésre. Néhány évvel ezelőtt 30 ezér Voltos áramütés érte. s haja és szempillája megpör- kölódésén kívül semmi baja sem történt. Az orvosok nem találnak magyarázatot g fiatal texasi férfi szervezetének sajátos el- lendllóképességére. A texasi törvény viszont nem engedélyez másfajta kivégzési módszert. úgyhogy a rablógyilkos kivégzése komoly gondokat okoz a hatóságoknak. V Szoknyebolond robot. Az Arthur Arthur cifnü angol film forgatókönyve szerint a cselekményben fontos szerepet játszik égy robot a női főszereplő melléit, akit Mar- gátet Courtenay alakit. Forgatás közben kellemetlen esemény történt: a két méter tizenöt centi magas gépember egyik karjával átölelte a film- szinésznő derekát, másikkal pedig letépte Az ingét, majd acél ujjaival szorongatni kezdte, A rémült szíhésznő sikoltozott, a férfi színészek hiába próbálták megfékezni a robotot. Végülis a villanyszerelőnek sikerült a robotot ártalmatlanná tennie. V Tizenöt at utókornak. A i ld7Ó-es oszakai világkiállításon lepecsételnek két kapszulát, amelyek közül az egyiket csak 2dOÓ-ben. a másikát csak 6970-ben szabod, majd kinyitni. A kapszulák korunk ?Ó68 jellegzetes tárgyát tártál- mázzák., szájrúzstól a Beatles lemezig és a fögámzásgátló piruláig. — Hazaérkezett hétfőn reggel az a pártmunkás-küldöttség, mely dr. Bihari Ottónak, az MSZMP Baranya megyei Párt Végrehajtó Bizottsága tagjának vezetésével, egy hetet töltött Szovjetunióban a Lvov Területi Pártbizottság vendégeként. ♦ Kyereménybeté könyv sorsolása Az Országos Takarékpénztár 1969. július 7-én Esztergomban rendezte meg a nye cménybe étkönyvek 1969. második negyedévi sorsolását. Mindazok az 1969. június 28-íg váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyere- ménybetét-könyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1969. második negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. számszámvégzőnyerevégzőnyeredés mény dés mény . 048 25 395 50 086 50 525 ICO 110 25 532 25 123 25 541 25 138 25 573 200 208 25 593 25 322 25 628 25 331 25 631 25 335 25 659 25 358 25 717 V 25 365 25 759 25 368 25 890 25 945 25 A nyeremény ö: ;szege: a be'ét I könyvet kiállító fiók vagy posta- hivatal 1969. július 18-tól fizeti ki. ♦ — A biztosítási és önsegélyző csoportok és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésének első lépéseként a Hunyadi László nagysikerű szabadtéri előadását, mintegy 600 CSÉB- tag tekintette meg szombaton. ♦ Balesetek Horváth Ferenc 22 éves sumo- nyi lakos jogosítvány nélkül, ittasan vezetett egy kivilágítatlan és levizsgázatlan 125 köbcentiméteres, fék nélküli motorkerékpárt. Barátjával, Berkics Ferenccel Süni on y irányából Okorág felé tartottak szombaton este és a sötétben nem vették észre az Okorág- Kárász pusztai vasútállomás lezárt sorompóját. A sorompót áttörték, majd a vasút túlsó oldalán. az italbolt előtt álltak meg. Ott a rendőr talált rájuk, aki a súlyosan sérült Hortváthnak és a könnyebb sérüléseket szenvedett Berkicsnek mentőt hívatott. k Súlyos motorosbaleset történt szombaton éjszaka a Magyareg- regy—Komló közötti útszakaszon is. Bachmayer József zengővárko- nyi lakos szabálytalanul előzte Meiszter Tivadar komlói lakos motorját, emiatt összeütköztek. A karambol következtében Bach- mayer Józsefet súlyos, testi fogyatékossággal járó sérülés érte. Meiszter Tivadar és utasa, a komlói Juhász József könnyebb sérüléssel úszták meg a balesetet. * Hétfőre virradóra felborult a Mártírok útja és a Megyeri út kereszteződésében egy személygépkocsi. Az autót Kiss Elemér, Pécs, Páfrány utcai lakos vezet e, utasai Kiss Elemérné, Maloveczki Lajos és Poszák József voltak. A baleset úgy történt, hogy a kocsi fékezés után balra sodródott, majd keresztbefordult és teljesen felborult. A beszakadt gépkocsitetőn Kiss Elemérné és Poszák József az úttestre zuhantak. Mindkettőjük sérülése súlyos.-k Személygépkocsi ütötte el hétfőn délelőtt Üjmeesekalján, az autóbuszvégállomás közelében Kövest Ferenc kisfiút. A mentők combtöréssel szállították a Gyermekklinikára. •k Szódásüvegeket raktak le hétfőn délután a Baranya megyei Tanács épülete előtti térségen. Rakodás közben az egyik szódásüveg felrobbant és megsebesítette Fenyvesi Gyula 43 éves szállítómunkást. Fenyvesi Gyula jobb vállán mély, vágott seb keletkezett és a szilánkok több apró sérülést ejtettek rajta. A II. számú Sebészeti Klinika ambulanciáján részesítették elsősegélyben, majd a Honvéd Kórházba szállították. ♦ — NAGY SÁNDOR 14 éves tanuló derecskéi lakos a szomszédjuk lakásán be akarta kapcsolni a rádiót, de a földelésre szolgáló vezetéket rossz helyre dugta, áramütést kapott és a helyszínen meghalt. — Áramszünet lesz július 25-ig minden nap, vasárnap kivételével fél 8—17 óráig Szkókó északi részén. (x) ♦ Időjárásjelentés Várható Időjárás kedd estig: nyugat felől felhőátvonulások, záporokkal, zivatarokkal. Megélénkülő délkeleti, déli szél. Zivatar idején átmene'ileg viharossá erősödő szél. A meleg mérséklődik. I Várható legalacsonyabb éjszakai ; hőmérséklet 13—1.8, legmagasabb : nappali hőmérséklet nyugaton 18 —23 fok között, kelten néhány i fokkal 26 fok felett. A FILM HŐSE A film századunk művész», te, és mióta a televízió elterjedt, a valóságban többszörösen is a tömegek művészete lett. Ízlést formál, magatartást alakít, véleményt irányít. A mi televíziónk ia évente több mint száz különböző játékfilmet tűz * műsorára, és ezek a filmek, ha egyenként döntően nem is, de együttesen mégiscsak befolyásolják a nézőket. Épp ezért tűnt különösen fontosnak a televízió szerda esti vitaműsora, és bizonyára nagyon sokan érdeklődéssel figyelték két kitűnő hazai film- kritikusunkat — Sas Györgyöt és Zay Lászlót — miként igazítják ei nézőiket a filmhősök mostanában elég bonyolult világában. Elöljáróban — voltaképpen mentségként is fontos elmondani, hogy a filmhős témájáról aligha lehet egy órában, hatvan perc alatt akárcsak áttekintő képet is rajzolni. Zay Lászlóiknak sem sikerült. Sikerült viszont a témába kissé bevezetni a nézőket, sikerült a téma kulcsfontosságára és bonyolultságára felhívni a néző figyelmét — legalábbis a figyelmes néző figyelmét — és ez már önmagában sem kevés. Tulajdonképpen egy sorozat igénye merült fel már a műsor első perceiben. A filmhős — ebben csakis egyet lehet érteni Zay Lászlóékkal — az adott korok, nézetek hősigényeit elégíti ki. A filmhős problematikáján azonban nézetek, iskolák, csoportok szerint kellett volna végighaladni nem pedig egy varázsszőnyeg lendületével, mert így a néző nem tudott meg többet a filmhősök belső, szükségszerű, és külső, kényszerítő jellegű világáról,,^sorsuk alakulásáról, mintha Sgy idegen város fölött épp csak elsuhan Márpedig két film- kritikusunk reális megközelítései, a lényeghez vezető fejtegetései egy érdekes, népszerű sorozat igényét vetik föl, amelyből még az a kevés „rendezettség” is hiányozhatna, amit a mostani egyórás adásban megfigyelhettünk. TESSÉK KÉRDEZNI — HA TUDUNK, FELELÜNKl Az ötlet kitűnő. A Főrum viszonylag egész rövid idő alatt a közönség műsora lett, olyan közéleti műsor, amelyben a vezetők és az egyszerű állampolgárok között őszinte, ideális és konkrét kapcsolat jön létre. A Fórum-kabaré valami olyasmit sejtetett, hogy ennek a népszerű műsornak a görbe tükrét fogjuk látni. Hát, nem egészen így történt. Ha görbe volt a tükör, ez mindenek előtt a könnyűműfajra tartozott, a Fórumra legfeljebb külsőségeiben, mechanizmusában. Ezt is szívesen elfogadtuk volna, mint műsorprogramot, ha következetes. S főként színvonalában egyenletes. Míg egy-egy rövidebb jelenetben földeremgett az irónia, főként a táncdalok tekintetében, más jelenetele színvonala egyenesen bosz- szantó volt. A Pécsi Ildikó és Fülöp Zsigmond részvételével előadott jelenet valószínű ebben a műfajban a színvonal mélypontját jelenti. Általános a tapasztalat, hogy kevés a tv-kabaré. Ez régi panasz, ha úgy tetszik — igény. Ezek után nyilván természetes, hogy a ritka tv- kabarékkal szemben nagyobbak az igények is. Nem arról van szó, hogy egy-egy jelenet nem tetszett volna, egy- egy jelenet nem az volt, amit a néző elvárt, sajnos egészében nélkülözte azt a színvonalat, amit a néző a televíziótól elvár. S VÉGÜL... A sportközvetítésekről, amelyek mától kezdve egyelőre eltűntek a heti műsorból. Kétségtelen, a sportéletben pillanatnyilag uborkaszezon van, de erre az időszakra föl lehetne támasztani a nyomtalanul eltűnt csütörtöki Telesport filmbeszámolóit. Mert máshol nem szünetel a sportélet (T.)