Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-30 / 174. szám

4 BunattToii* r» fc* r»* ° 1969 július 30. 1969. J Üti US 30 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Judit nevű kedves olvasóinkat J A Nap kél 4.18, nyugszik £ 19.22 órakor., A Hold kél J 20.25, nyugszik 5.36 órakor. Rendelet a doktori címekről A napokban adták át Siklóson a KISZ lakásépítési akciójának keretében épült új, 12 kétszobás lakásból álló épületet. Két év alatt Siklóson ez a második KTSZ-társasliáz, s a napokban kezdik meg egy harmadik, 27 lakásos épülettömb alapozását. A kivitelező a Siklósi Énítő Ktsz, a terveket a Pécsi Tervező Vállalat fiataljai készítették társadalmi munkában. Növekszik a kisipari engedélyek száma Megyénkben (Pécs kivételével) ez év első felében mint­egy 240 új ipari igazolványt adtak ki a tanácsok. Legtöbbet (53 személynek) a mohácsi, legkevesebbet (22 személynek) a szigetvári járásban. A kisipari engedélyek számának növeke­dését bizonyítja az is, hogy míg 1966 első félévében 2185 kis­iparos tevékenykedett a megyében, addig ez év első félévének végén számuk 2469-re nőtt., örvendetes, hogy a 240 újonnan j kiadott engedélyből kisközségekre több mint 200 jut Ez azt jelenti, hogy elsősorban a kisközségekben nyílik továbbra is lehetőség kisipari tevékenység folytatására. De természetesen ha a hely izet azt indokolttá teszi, nagyobb községekben, sót városokban is adnak új engedélyeket. Különösen a lakosságot érintő közvetlen szolgáltatási szakmákban, például cipész, szabó, fodrász stb. várják az újabb kisiparosok jelentkezését. Megjelent s művelődésügyi mi­niszter utasítása az egyetemi doktori cím adományozásáról. Eszerint az orvosok, állatorvo­sok és jogászok tanulmányaik befejeztével elnyerik a doktori címet. Más belföldi, illetve kül­földi egyetemet végzett és ok­levéllel rendelkező diplomásnak a doktori cím megszerzéséhez az előirt tanyagnál magasabbfokú tárgyismerettel és a tudományos kutatás módszereiben való jár­tassággal kell rendelkeznie. A felügyeletet gyakorló miniszter hozzájárulásával az egyetem — az arra érdemes személynek — tiszteletbeli kitüntetésként (ho­noris causa) ítélheti oda a dok­tori címet. Az a doktor, aki 50 esztendeig közmegbecsülésben fejtette ki tevékenységét, az egyetemtől doktori aranyokleve­let kaphat. A doktori cím elnyeréséhez szükséges doktori szigorlatot egy főtárgyból és két melléktárgy­ból kell elkészítenie a pályázó­nak. A főtárgy az, amelynek tárgyköréből a doktori érteke­zés készül; az első mellék tárgy a marxizmus—leninizmus egyik résztárgya, a másik pedig a fő­tárgy műveléséhez szükséges szaktudomány. A doktori értekezés benyújtá­sa és a szigorlat alól mentesül az a magyar állampolgár, aki tudományos fokozattal (a tudo- 'tofhányok doktora, vagy kandidá- ,.frAusa) rendelkezik, továbbá az a külföldi, aki hazánkban szerzett tudományos fokozatot. illetve akinek idehaza honosították a k ülföldön szerzett tudományos fokozatát. A marxizmus—-leninizmus szi­gorlata alól mentesül az, aki * p írtföiskolán, illetve az MSZ­MP főiskoláján szerzett okleve­let, illetve itt honosított külföl­di oklevéllel rendelkezik. Men­tességet élvez a továbbiakban az, aki az MSZMP, a Belügy­minisztérium, illetve a honvé­delmi minisztérium hároméves marxizmus—leninizmus esti egye­temét abszolválta, valamint a területi (budapesti, megyei) párt- bizottságok által fenntartott marxizmus—leninizmus esti egye­tem kétéves szakosított tagoza­tát eredményesen elvégezte, s végül, aki kandidátusi, filozófiai vizsgát tett. Rendelkezést adott ki a Mű­velődésügyi Minisztérium az egyetemi doktori cím megszer­zésével kapcsolatos eljárási díj­ról és költségekről is. Ebben egyebek közt kimondja: ameny- nyiben a doktorjelölt az egye­tem valamelyik tanszékén vég­zi doktori munkáját, az ennek során felmerült tényleges kiadá­sokat, például az anyagfogyasz­tást, köteles az egyetemnek megtéríteni. — Hat nap Moszkvában. A Mecseki Szénbányák KISZ- bizottságának szervezésében negyven bányászfiatal tölti Moszkvában az Alkotmány ünnepét A mecseki bányász­csoport az Aeroflot TU—104- es gépén utazik a szovjet fő­városba. — A BÁCS-K1SKUN ME­GYEI szölőskertekben meg­kezdték a termés felmérését. A vidéken az idén 33 000 hold fiatal telepítésű szőlő fordult termőre, s így az ősszel most már 95 000 holdról szüretel­nek. — A Tejipari Szállítási, Szolgáltató és Készletező Vál­lalat központja 50 új gépko­csit vásárolt, melyeknek rak­felülete teljesen csukott és ez­által higiénikus a tej szállítá­sa. Amennyiben a pécsi tej­üzem igényli, a jövőben a vá­rosi szállítást ezekkel az új­típusú autókkal fogják lebo­nyolítani. — Nylonharisnya, hátul varrás­sal 17,60 forintért, női kötény 22,20 —28,90 forintért férfiöltöny 293, 354, 580, 670 forintért vásárolható a Leértékelt Áruk Sallai utcai boltjában. (x) Időjárásjelentés Hűvös hullám Ukrajnából A Meteorológia} Intézet keddre 30—35 fokos fülledt meleget jelzett és kedden 14 órakor az országban 23 —28 fok volt. Jóval kelle­mesebb volt az idő, mint előző nap. A meteorológu­sokat is éri néha egész vá­ratlan meglepetés — mon­dották a Meteorológiai In­tézetben — mint például hétfőn délután, amikor hir­telen tört be Ukrajnából, a Volga alsó szakaszáról a hűvös hullám és két fontos következménnyel járt: álta­lában 5—7 fokkal csökkent a hőmérséklet, hétfőn a Dunántúl keleti felében je­lentős, 10—20 milliméteres, sőt Mohácson 40 milliméte­res csapadék hullott. Ked­den délután egyébként Eu­rópa északi, nyugati részét, Spanyolországot, Franciaor­szágot, Belgiumot is hűvös légtömegek ostromolták, né­hol hatalmas viharok vol­tak. Hogy ebből hozzánk ml érkezik még, azt még pontosan nem lehet felmér­ni. HIBAJAVÍTÁS. Tegnapi szá­munkban, a 8. oldalon a címben tévesen jelöltük meg a Vasutas Kupa győztesét. Nem a Szolnoki, hanem a Székesfehérvári MÁV nyerte a kupát. Várható Időjárás szerda estig: kevés felhő, száraz, az évszaknak megfelelő hőmérsékletű idő. He­lyenként élénk keleti szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet IS—17, legmagasabb napnali hőmérsékle1 27—31 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál kedden 11 óra­kor 25 fok volt—, Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk. apósunk, nagypapánk, testvérem és kedves roko­nunk, idős bAcsvan János MAV-nyugdíjas 76 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Teme­tése augusztus l-én, pénteken 2 órakor lesz a központi te­metőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, nevelőapám, testvérem, apósom, nagypa­pánk és kedves rokonunk, BA- LATONYI ISTVÁN 83 éves korában elhunyt. Temetése augusztus l-én fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszön etünket fejezzük ki mindazoknak, akik édesapánk, VISNYET ISTVÁN halála al­kalmából fájdalmunkat enyhí­teni igyekeznek. Köszönet a Postás Nyugdíjas Szakszerve­zetnek. Visnyei és Vártás csa­lád. Köszönetét mondunk a Pé­csi Szikra Nyomda vezetősé­gének, pártszervezetének, szak- szervezetének, valamint összes dolgozóinak, hogy szeretett férjem, HÜGEL LAJOS teme­tésén virágok, koszorúk kül­désével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálásan köszönjük az ÁN­GYÁN JÁNOS nyugdíjas egye­temi tanár halála alkalmából tanúsított jóleső részvétet, ko­szorúk és virágok küldését és a szeretet megnyilvánulását, amellyel gyászunkat enyhítet­ték. Ángyán Jánosné és csa­ládja. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét azoknak, akik szere­tett halottunkat, ZAGONYI (Ziegler) GYULÁT utolsó út­jára kísérték és azoknak, akik fájdalmunkat bármilyen mó­don enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, MRAV JÓZSEF- NÉ temetésén részt vettek, koszorúk> virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. — Színes műanyagpadló 24,70 Ft/kg. Bőrbolt, Rákóczi út 16. (x) — Törpekazánok. Elkészült a Szénbányák újhegyi üzemé­ben a Mecsek törpekazán első tíz példánya. A kazánok nem­csak fűtenek, de melegvízzel is ellátják a lakást. A tervek szerint idén 260, jövőre pedig 1500 darabot készítenek. — A 12. ss. AKÖV értesíti az utazóközönséget, hogy a Kisrókus u. és a Rókus u. közti szakasz lezárása miatt a 30-as járatok út­vonala megváltozik. A járatok a Kórház térig az eredeti útvonalon közlekednek, majd a Doktor Sán­dor u., Rókus utcán át érik el a Kürt utcát és ugyanezen a vo­nalon térnek vissza a főoálya- udvarra. A járatok a Petőfi ut­cai megállóban állnak meg. Közeledik az iskolaév! — Gyer­mekfiú, kamaszöltönyeit ajánlja 40 százalékos engedménnyel a Le­értékelt Áruk Sallai utcai boltja. (x) — Áramszünet lesz augusztus 16­ig Ürögi út. Üttörő u., Márla-dűlő továbbá Ürögalsóhegy, valamint Bálicstető és környékén. (x) — Pécs város I. kér. Tanács VB mezőgazdasági és élelmezésügyi csoportja a Pécsi Állami Gazda­ság bejelentése alapján értesíti a lakosságot, hogy dániepusztai ha­tárrészen 1969. július 30-tól 1969. í augusztus 3-ig emberre, állatra és | méhekre veszélyes Wofatox oer- ! metezőszerrel permetezést vé^'z. A felhasználásra kerülő szer ha­tását 31 napig megtartja. A MÉK árai A hét eleji felhozatalt „erős­nek” ítélik meg a MÉK köz­pontjában. Ez azt jelen«i, hogy minden zöldség- és gyümölcs- féléből korlátlan mennyisége­ket tudnak forgalombahozni a holtok és az értékesített meny- nyiség kizárólag a vevők Igé­nyeinek függvénye. Csupán a kelkáposzta-felhozatal gyen­gébb a korábbi hetekénél, s ennek arányában emelkedett az ára is. A ma érvényes MÉK-árak: burgonya, gülbaba és rózsa: 3.40, egyéb fajták: 2,60; kara­lábé: 2,40; fejeskáposzta: 1, kelkáposzta: 3,40; főzőhagyma: 2.80— 3,60; tölteni való paprika: 3.80— 5,60; paradicsom: 1,80— 2,40; kovászolni való uborka: 1.40, salátának való uborka: 0.80; tök: 1; zöldbab: 4,20—5,20; sárgadinnye: 2,40—2,80; görög­dinnye: 3.60; sárgabarack: 2,40, őszibarack: 2—8,80; alma: 4; körte: 4; tojás: 1,60; vegyes­zöldség: 1,20. Az árak kilóra, csomóra, il­letőleg darabra értendők. — • AZ ÉVM ILLETÉKESEI elrendelték a teljes régészeti feltárást a Hess András tér 1—2. számú telken, ahol a bu­dapesti Hilton szálló épül majd fel. Ezen a helyen a ré­gészek egy 1254 előtt épült do­monkos-rendi kolostor romjai­ra bukkantak. — Terliszter mintabolt — Jókai tér 2. — A Centrum Áruház ke­zelésében. (x) Tarkabarka — Nem szégyelled ma­gad, hogy így részeges- kedsz! Tegnap láttam, hogy átölelted a lámpaoszlopot! — Remélem, nem vagy féltékeny? * — Azt mondja honéi, hogy valami romantikus ti­tok fűződik a születésnap­jához ... — Igen, a dátum! * — Míg a mama bevásá­rolni volt, addig Gyurika, a kisfia eltörte a vázát. — Látod, mit tettél, pe­dig megígérted nekem, hogy jó leszel, amíg vissza nem térek! — Bocsáss meg mama, többé ilyesmit nem ígérek meg. * __ Már egy éve nem be­szélek a feleségemmel. — Miért7 — Azért, mert nem aka­rok a szavába vágni. it — Mi az oka annak, hogy az úr előbb a férfit terem­tette meg, csak utána a nőt? — kérdezi a hitoktató. Tanítványa így válaszol: — Azért, mert nem akar­ta, hogy a férfi teremtésé­nek pillanatában a nő el­lássa öt tanácsaival. * — Apám, Johann azt mondta, hógy a világon mindenkinél jobban szeret! Nem is tud már élni nél­külem! — De Christine, ezt mondja minden fiatalember — válaszolt megnyugtatóan az apa. — Lehet, hogy igazad van, de nem nekem mond- I ja! — Hárommillió kétszázezer léglát exportál Csehszlovákiá­ba a Toina-Baranya megyei Téglaipari Vállalat 1939-ben. Az exportáru az alsómocsolá- di, .hidasi, valamint az új gépi berendezésekkel felújított má­zai üzemben készül. Az eddigi kisméretű és magasított tégla fajtákon kívül új áruféleség­ként kerül exportra a mázai üzemben gyártott „B 30” jel­zésű kézi falazó blokk. _ AUGUSZTUS 2-AN he­tedszer nyílik meg Szegeden az országos őszibarack és bor­kiállítás. Az ország különböző vidékeiről 41 őszibarackter­melő állami és kísérleti gaz daság, továbbá termelőszövet­kezet állítja ki legszebb ter­mékeit. Kilépett pályájáról az óriás daru Kedden délután 14 óra 15 perckor a sörgyári építke­zésen a július 4-én felállí­tott lengyel 10/100-as Mos- tostal daru kilépett a sín­pályáról. Asbóth Gyula, az Építő­ipari Gépesítő Vállalat pé­csi szerviz kirendeltségének vezetője éppen villamosja­vítási munkákat végzett a daru 16 méter magasban levő kezelőfülkéjében: — Munka közben észre­vétlenül egy kapcsolóberen­dezéshez érhettem, amely a i „teher" motorját működés­be hozta. A biztonsági kap­csoló azonban eddig meg nem állapítható ok miatt nem működtette a főkap­csolót, azaz nem gátolta meg a motor mozgását. így a teheremelő gép, a daru karja az eredeti állásából az ellenkező irányba hátracsuklott, és az 52 mé­ter magas, 66 tonna súlyú daru kilépett a pályájáról. A daru „gémje" megrogy- gyant és hasznavehetetlen­né vált. Egy pillanat alatt megállítottam a gépet, de akkor már késő volt. — Mit érzett ekkor fenn a magasban ? — Ha eldől, meghalok... Budavári Ferenc, a Ba­ranya megyei Állami Épí­tőipari Vállalait építésve­zetője elmondta, hogy a daru meghibásodása hát­ráltatni fogja a sörgyár palack- és hordófejtőjének építését. Egyelőre még nem lehet tudni, mikor érkezik meg az új daru. Tegnap a délutáni és az esti órákban a biztosítási munkákat végezték. Rög­zítették a darut a sínpá­lyához. Ma délelőtt a műszaki vizsgálatokra kerül sor. (Mécs) FIGYELEM! Legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező 14—16 éves . fiatalokat kőműves, ács, tetőfedő szakmában az 1969/70. tanévre ipari tanulónak szerződtetünk Díjmentes munkaruhát, vidékieknek munkás- szállást, napi három­szori étkezést, hazautazási költség- térítést biztosítunk A jelentkezéshez szükséges iratok: iskolai jelentkezési lap, vagy iskolai bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat Jelentkezés: FAVORIT Építőipari KTSZ munkaügyi osztályán, I Bp., XI., Sopron út 149. Megközelíthető: Móricz Zsigmond körtértől a Fehérvári úton közlekedő bármely villamossal az Albert­falvai kitérőig i^ENElELET 1/ « •• Hozos óaiiuvpiMíiiv < j a Qofcfer Sándor Művelődési Házban Nemrég jött haza a Német Demokratikus Köztársaság­ból a pécsi Mecsek Kórus. Ennek a látogatásnak vi­szonzására jött el hozzánk a rostocki Pe^lagóguskórus. A Doktor Sándor Művelődési Ház. mint vendéglátó meg­rendezte a két kórus közös hangversenyét a felújított nagyteremben. Elsőként a vendégek lép­tek dobogóra, főként mai né­met szerzők műveit adták elő, helyenként kissé induló- szerűen. A régi mesterek kö­zül Händel: Feundlich kommt über ... című műve sikerült a legjobban, amely­ben a kórus vezetője. K. H. Hahn a legteljesebb mérték­ben összetudta fogni az együttes nem egészen egysé­ges hangzását. Ezután sokkal energiku- sabbnak és meggyőzőbbnek hatott a Mecsek Kórus első műsorszáma, Carl orff: Odd et amo című kompozíciója, melynek előadása a szép és egységes hangzáson túl mű­vészi élményt is adott nyers erejével, orff-i lendületével. Ezt követte ■ Vaughn—Wil­liams: Árva gerle című mű­vének érzékeny előadása. Haydn: Aus dem Dankliede. Thompson: Alleluja és J. S. Bach: Psallite Deo című kó­rusműve. Ez utóbbi nagysze­rűen felépített fugájával iga­zolta a Mecsek Kórus ko­moly felkészültségét és Tillai Aurél karnagy zenei felfogá­sának alaposságát. A szünet után ismét a rostockiak műsora követke­zett. A régi német népdalok tájszólásban történő bemuta­tása eredeti élmény volt. amely Igazolta a vendégkó­rus sajátos profilját, hivatott tolmácsolását. Ezeknél a da­raboknál nem éreztük a be­fejező akkordok sokszor fe­lesleges zümmögéssé finomí­tását. ami egyéb művek elő­adásánál időnként zavaróan hatott. Érdekes volt hallani németül egy magyar népdal­feldolgozást és Bartók: Négy szlovák népdalának utolsó darabját, melyeket a kórus erre a vendégszereplésre ta­nult meg. A Mtcsek Kórus a mű­sor további részében modem magyar kórusmöveket adott elő, am^yből Kodály: Esti dal című műve és Bárdos: Három magyar népdal vál­tott W nagy elismerést a nem túl nagy számú, de igen lelkes hallgatóságból. örü­lünk annak, hogy a „Népek Barátsága” Szabadegyetem hallgatói is megismerkedhet­tek a magyar kóruskultúrá­val ; tagjaik nagy számban vettek részt ezen a hangver­senyen. A szabadegyetemek programjában hagyomány volt már egy-egy pécsi kórus bemutatójának meghallgatá­sa. így a rostocki kórus sze­replésével a kelet- és nyu­gatnémet, valamint osztrák hallgatóság számára külön érdekes volt összehasonlíta­ni a két nemzet sajátos kó- ruskultúráját. Közös ének­léssel zárult a forró hangu­latú est a „Viva, viva la musica” hangja mellett. Sz. L. — A SOMOGY MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT ren­dezésében az idén harmadszor kerül sor a balatoni filmhe­tekre. Augusztus 15-től szep­tember közepéig 67 játék- és kalandfilmet vetítenek a „ma­gyar tenger” déli partján mű­ködő mozikban. Augusztus 15- én Siófokon „Az alvilág pro­fesszora" című új magyar film bemutatójával nyitják meg az idei balatoni filmheteket. — KEDDEN NÉGY TELE­FONT ADTAK AT rendelte­tésének a kállósemjéni tanya­világban. Távbeszélőt kapott Péterhalom, Üjszőlő. Űifalu- rét és Nemeserdő. A keddi esemény egyik állomása volt annak a nemrég indult folyá- matnak. amelynek célja: tele­fonnal látni el a száz lakos­nál nagyobb tanyai települése­ket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom