Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-24 / 169. szám
Ara: 80 füléi Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVI. évfolyam, 169. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1969. július 24., csütörtök Ránk maradtak a gyerekek I tt van szünidő és ránk maradtak a gyermekek. Néhány hetes balatoni táborok, vidéki nagymamák és pesti rokonlátogatások után a gyerekek többnyire itt ténferagnek a ház körül, de nem sokáig, mert percek alatt ejtőernyős ugrótorony- nyá képezik ki a szénapadlás bedobónyílását. babaruhát tépnek a drága anyuka menyasszonyi fátylából, mely fátyol huszonnégy naftalinil- latú éven át szűzen feküdt egy szekrényfiókhan. de „az a nyakigláb kölyök most nem előtúr kálta?” Igen. Nyáron felszabadulnak a gyermeki fantáziák, s az egész éven át dédelgetett kalandok, ábrándok előtt itt lebeg a valóság ígérete. — Kell az élmény a gyereknek, a szép, színes, izgalmas élmény, mely minden tankönyvnél alkalmasabb arra a sokat emlegetett, de nehezen megvalósítható valamire, hogy NEVELÉS. Vagyis akaraterő, önállóság, helyzet- felismerés. bátorság, kitartás és még de sok- minden, ami nélkül később nem lehet igazi ember egyetlen mai kisgyerek sem. Ebben az egész dologban itt vannak a papák és a mamák, akiknek nincs háromhónapos vakációjuk, legfeljebb háromhetes, akik ilyenkor is gépek, asztalok mellett dolgoznak, sőt, a falusi határból még később keverednek haza, mint a tanév idején. Súlyosbító körülmény, hogy nem áll mellettük a tanító néni. vagy a tanár, akiről ilyenkor derül ki, hogy mégis mennyi mindent megmondott annak a gyereknek, többet, mint az egyszeregy vagy a Toldi énekei. Gondolkodásról, becsületről, mindenféléről, ami a tananyag mellett az emberrénevelóst szolgálta. Ilyenkor — ■ mikor nem? — nagyon kell tisztelni a gyermekálmokat, a kamaszvágyakat, és nagyon komolyan meghallgatni minden történetet, még akkor is, ha nevetséges, hogy egy szénapadlást ejtőernyős ugrótoronynak képzel valaki. Mert ezekben a vágyakban, ezekben az élményekben a felnőttek utánzása rejlik. A nevelésben pedig a gyermek előtt a felnőtt a modell. — Akár akarja ezt a felnőtt, akár nem: róla mintázza magatartását a környezetében élő gyerek. És ilyenkor, nyáron, a gyermeki élmények nagy lehetőségének évszakában minden figyelmet ezekre az élményekre kell ösz- pontosítami. A jóbarát hangján, nem kioktatva, parancsolgatva, — ötleteket adni, lehetőséget nyújtani hozzájuk. Finoman, úgy, hogy önállóságukat ne sértsük meg, biztatni őket a veszélytelen — legfeljebb csak gyermeki szemmel veszélyesnek hitt — kalandokra. Szabad könyveket is forgatni, de a rajzolási ösztön kielégítése céljából legyen kéznél a színes ceruza is, meg egy üres papír, amit szépnek nevezünk a gyerek előtt, sőt, este megcsodáljuk, hogy milyen érdekeset rajzolt és eknesél- tetjük vele, hogy mit is ábrázolnak azok a többnyire pacniszínvonalú irkafirkák. Mert a gyermekszem a pac- nik mögött csodás világokat lát. Hosszú elsorolni, mi minden élményt adhat egy szülő a kirándulásokon, rokonlátogatásokon kívül is gyermekének. Nem is lehet elsorolni, hiszen minden város, minden falu sőt, minden utca és minden ház más-más lehetőségeket rejt magába. Földessy Dénes Most már csak a VERTESZ-en múlik Helyére került a berendezések többsége a pécsi benzinbontóban A reaktor, kazán, túlhevítő, gázkeverő, mosó, hűtőtorony, vagyis a 100 ezer köbméteres bontóegység berendezései helyükre kerültek. A jövő héten sor kerül a kazánok, majd azt követően a vezetékek nyomáspróbájára. Az elmondottakon kívül elkészült a kompresszor és táviszivatyú helyiség is. Jelenleg a kazánok vízszükségletét kielégítő 100 köbméteres lágyvízmedence, a benzinlefejtőház, a 700 köbméteres benzintartály vasbeton védőudvara és a 20 ezer köbméteres gáztartály, amelyből a vízzár már kész, áll építés alatt. Ugyancsak most kerül sor a 700 milliméteres gázvezeték szerelésére, amely a bontótól a gáztartályokig szállítja a gázt. A mintegy 1,5 kilométer hosszú vezeték kétharmad része már kész. Szerelés alatt ál'l a frakcionáló lepárló be-1 rendezés, amelyben szétválik a fűtéshez és bontáshoz alkalmazott benzin. A reaktorházban rövidesen megkezdik a padlózat és belső vakolás munkáit. Tehát minden, illetve csaknem minden munkafolyamat megfelelő ütemben halad, az október közepére tervezett próba üzemelés megindításához. amelynek során napi 100 ezer köbméter gázt tudnak biztosítani a fogyasztók részére. Aggodalomra ad okot a VERTESZ műszer és automatika gyáregységének munkája, melynek feladata lenne a műszerek beszerelése. Az állandó munkaerő-hiány miatt azonban kissé késésben vannak, amely azonban még behozható. Most már minden rajtuk múlik. A benzinbontó építésével párhuzamosan, Pécsett ki kellene cserélni 8—10 millió forint értékű, 6—7 kilométer hosszúságú gázvezetéket, minden esztendőben. A régi eternit vezetékek ugyanis nem megfelelőek. A Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat saját kapacitásából csak 3—1 millió forintnyi munkát tud évenként elkészíteni. Különösen most, a Kőolaj és Gázipari Tröszt új rendelkezésének érvénybe lépésével, amely szerint minden varratot, hegesztési helyet röntgen vizsgálatnak kell alávetni, adódnak nehézségek. A vállalat megkereste ebben az ügyben az ország több, csőszerelést készítő cégét. Július közepén azonban a B. m. Állami Építőipari, a Közmű és Mélyépítő, a Csőszerelőipari, a Közép-dunántúli Gáz Szerelő és más vállalatok is, közölték, hogy nem tudják vállalni a munkát. Így kivitelező hiányában késik és nagy nehézséget okoz Pécs gázellátásában, a vezeték megépítése. Közeledik Földünkhöz az Apollo 11. As űrhajó berendezései kifogástalanul működnek Ma délután leszállás a Csendes-óceánon Űjabb tv-közvetítést adtaik a világűrből kedden este az Apollo 11. űrhajósai. Neil Armstrong bemutatta, hol tárolják az űrhajóban a legértékesebb rakományt: a Hold felszínéről vett talajmintákat A mintákat tartalmazó fémkazettákat üvegszálas csomagolóanyaggal burkolták, hogy minden károsodástól megvédjék. A szemmel láthatóan pihent és a nagy feszültség után igen jókedvű űrhajósok ezúttal él is szórakoztatták földi nézőiket. Aldrin például bemutatta, hogy súlytalanul is lehet sonkakrémet kenni egy szelet kenyérre, miközben hol a konzervdoboz, hod a kenyér lebeg a levegőben. Élénk derültséget keltett a földi központban, amikor az Apollo 11. személyzete közölte, hogy bemutatja a Földet, ehelyett azonban a Hold jelent meg a képernyőn... Az űrhajó egyébként gyorsan távolodik a Holdtól és már a közvetítés idején, magyar idő szerint hajnali két órakor a Föld vonzáskörébe érkezett. „Nem éreztünk zökkenőt” — közölték tréfásan az űrhajósok. Az Apollo 11. egyébként egy antenna hibája miatt csaknem negyven percre elvesztette rádiókapcsolatát a központtal, de azután a kapcsolat ismét normális lett. Az űrhajó pályáját egyízben módosították. Ha szükséges, újabb korrekciót hajtanak végre, hogy az Apollo 11. csütörtökön pontosan a megadott körzetbe érkezzék. A három űrhajós a visszautat is beleszámítva, 21 napos vesztegzár alá kerül. Augusztus 11-én ér véget a zárlat, 12-ét családjukkal tölthetik, 13-án viszont ismét hosszú út vár rájuk: Nixon elnök különrepülőgé- pén előbb New Yorkba, majd Chicagóba, végül Los Angelesbe repülnek. Mindenütt nagyszabású ünnepélyes fogadtatásban lesz részük az első Hold-expedíció tagjainak, a hosszú nap után pedig az elnök vendégei lesznek. A houstoni irányítóközpont jelentése szerint az Apollo 11. magyar idő szerint szerdán 14 órakor 230 362 kilométerre volt a Földtől, és óránként 5547 kilométeres sebességgel száguldott bolygónk felé. A három űrhajós tízórás alvási időszaka a programnak megfelelően magyar idő szerint 16 óra 30 perckor ért véget. Az űrhajó berendezései kifogástalanul működnek. A tartalomból: Magyar felszólalás a Biztonsági Tanácsban (2. oldal) Búzaprizmák a szabad ég alatt\ (3. oldal) Jégelhárítás rakétával? (3. oldal) Kevesebb dotációval megy a „szekér“ (3. oldal) Új határátkelő Kőszegen (5. oldal) Dunántúli utazás (6. oldal) Megszületett a döntés Felépül az ultraszuper malacnevelő telep Baranyában Döntöttek a Duna—Kara- sica menti Termelőszövetkezetek Szövetsége tagjai. Felépítik Baranyában azt a kombinátot, amely évente kb. 55 ezer 25—30 kg-os süldőkibocsátásra alkalmas. Hét termelőszövetkezet — a szederkényi, a babarci, a bel- várdgyulai, a bolyi, a lány- csóki, a rnajsi és az újpet- rei — vállalkozott a közel 60 millió forintos építési program megvalósítására. A korszerű malacnevelő — tervek szerint — Belvárd- gyulón épül fel. A kocátar- tásra négy termelőszövetkezet, a közel 60 ezer süldőt kibocsátó malacnevelő kombinát takarmányszükségletének biztosítására, illetve a 8—900 tehén fölözött tejének előállítására az épülő kombinát körüli öt gazdaság vállalkozott. A társult gazdaságok operatív bizottságot alakítottak. Tagjai: Fischer Ferenc, Varga György és Blun József. Mindhárman szombaton — július 26-án — Budapestre utaznak, ahol a program kivitelezéséről dr. Bajor Ferenccel, az ISTV igazgatójával megbeszélést tartanaik. Megszűnt a feszültség a tömeges építőanyagok piacán Lekerült a hiánycikk listáról a tégla, az előregyártott betonelem, a kő és a kavics. Ezekből a tömeges építőanyagokból a termelés lényeges növelésével még a múlt év második felében létre jött a piaci egyensúly. A piaci feszültség megszűnésével azonban az idén már csökkent a kereslet e termékekből. Az értékesítési nehézségek következtében pedig a termelés is csökkent, amihez a téglagyártásfoam még a kedvezőtlen időjárás, — a kő- és kavicsiparban szállítási probléma is hozzájárult Az első félévben a tégla- és cserépipari egyesülés üzemei csaknem 15 százalékkal kevesebb égetett téglát gyártottak, mint a múlt év azonos időszakában. Majdnem ilyen arányban csökkent a kő- és kavicsipari egyesülés termelése, a beton- és vasbetonipari művek pedig az első öt hónapban — hét százalékkal kevesebb előregyártott terméket értékesített, mint az előző év első öt hónapjában. A tömeges építőanyagok piaci egyensúlya egyébként nem tekinthető véglegesnek. A kereslet és a termelés csökkenése ugyanis részint abból eredt, hogy a koncentrálás következtében most kevesebb a kezdődő beruházás, s inkább a befejező munkák anyagait keresik az építők. Másrészt az idén életbelépett szigorúbb készletgazdálkodási szabályok arra ösztönzik a vállalatokat, hogy a köny- nyebben beszerezhető anyagokból minél kevesebbet tartsanak raktáron. illetve csökkentsék készleteiket Így nyilvánvaló, hogy rövidesen számítani lehet a kereslet növekedésére, s nem lesz tartós a túlkínálat Ezért a második félévben a tömeges építőanyagokat gyártó iparágak fokozzák termelésüket, amelyhez a munkaerőhelyzet is a korábbinál kedvezőbb alapot nyújt. A kelendő cikkeket — ablakot, ajtót, burkolóanyagokat, üveget és fém- szerkezetet stb. — gyártó vállalatok természetesen a kereslet kielégítése érdekében fokozták, általában 3—11 százalékkal növelték termelésüket. Ezzel megközelítették, vagy meghaladták a népgazdasági tervben számított növekedést. A tégla- és betonelemgyártó iparban viszont az idén már csak a múlt évihez hasonló volumenű termelés, a kő- és kavicsiparban pedig mérsékelt bővülés várható, ami kevesebb a központilag számítottnál í&íf-ro 'S+Xfi,£;yií 3* 'y 1 * ' A szalma és szálastakarmány tárolásának égjük legkorszerűbb formája a bálázás. A Siklósi Magyar—Bolgár Testvériség Termelőszövetkezetben több mint ezer holdon dolgozzák fel a járvabálázók, a szalmát. Fotó: Erb János Tanácskozott az MSZMP Pécs városi Bizottsági a Tegnap ülést tartott as MSZMP Pécs városi Bizottsága, melynek napirendjén as ifjúság helyzetének, magatartásának kérdései szerepeltek. A vitabevezetőt Szentistvánjri Gyuláné, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztály- vezetője tartotta. A Megyei Pártbizottság képviseletében az ülésen résztvett és felszólalt dr. Bihari Ottó elvtárs. Elfogadta a pártbizottság a soronkövetkező féléves munkatervet is.