Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-29 / 148. szám

1969. június 29. Dnnanxmi nap 10 i i A PÉCSI BALETT JÖVŐJE Es év észén elérkezik tizedik szezonjához a Pécsi Balett. S mindaz, amit az utóbbi időben a „Pécsi Balett problémái” gyűjtőnévvel illettek, ebből a tíz évből vezethető le. Mielőtt szárazon és egyszerűen felsorolnánk a problé­mákat, jelentsünk ki néhány olyan tényt, amiben a véle­ményék megegyeznek, ami nyilvánvaló: a Pécsi Balett a kultúrpolitikai irányító szervek, Pécs „otthont adó” kultúr- szeretete, valamint az alkotók, mindenekelőtt Eck Imre közös törekvéseként, munkájaként született meg ezelőtt egy évtizeddel. Tegyük hozzá: szinte a semmiből. A Pécsi Nem­zeti Színház jelentette a szűkebb otthont, a város a tágabb értelemben vettet. A balett a tíz év alatt felnőtt, hírnevet vívott ki magának, s ma már nemcsak lokális, hanem orszá­gos, sőt európai kulturális értékként tartják nyilván. Most nem az a dolgunk, hogy a tíz év művészi eredményeit tag­laljuk, ezt azonban le kellett szögezni. Hozzátéve még azt • közismert tényt is, hogy a Pécsi Balett Magyarországnak az Operaház mellett másik táncszínházát is jelenti egyben. * Következzenek tehát a gondok. 1. A bérkérdés súlyos problémává nőtt az évek során. Valamikor csupa 1300 forintos fizetésű, kezdő táncos jelen­tette az együttest A kezdők azonban ugyanúgy felnőttek, mint maga az együttes: s a tíz év fejlődését nem követték eléggé a bérek. Különféle bérfeszültségek alakultak ki te­hát: az együttesen belül is, de a színház vezető prózai szí­nészeinek gázsija és a szólótáncosok fizetése között is, végül pedig abban az összehasonlításban is, ami az operaházi tán­cosok és a pécsiek között tehető. A legalsó határ ma is 1300 forint. 2. Valóban kapott balett-termet az együttes. Igen, de valamikor tizennégy táncos használta azt. ma harminc. Ablak nélküli teremről van szó, amelyben állandó a mes­terséges fény, és csak ventillátor biztosítja a levegő-cserét. Ebben a teremben, ahol a padlózat is elöregedett, naponta négy órát gyakorolnak, illetve próbálnak délelőtt, s ha este nincs előadás, délután még 3—4 órát próbálnak a táncosok. Ti­zennégy férfitáncos egyetlen öltözőben szorul össze, ahol annyi hely sincs, hogy egy-egy negyedórás szünetben va­lamilyen bútorféleségen végigdőlhessenek a (különben ezt mondanunk sem kell) nehéz fizikai tevékenységet végző tán­cosok. A munkakörülmények egyik legfontosabb alpontja a ba­lettcipők kérdése. A csekély keretből a drága spicc-cipőkből nem vásárolható elegendő, a próbákon használt elrongáló­dott öreg cipők számtalan balesetveszélyt rejtenek maguk­ban, a gyakorlatokon „elspórolják” a spicc-cipőt, ami eleve lehetetlenné teszi a kielégítő technikai munkát. A balesetek Damokles kardjaként lebegnek az am úgyis kislétszámú együttes feje felett. 3. A létszámkérdés más oldalról is érdekes. Tudvalevő, hogy a Pécsi Balett a Pécsi Nemzeti Színház egyik szerves részeként dolgozik, s feladatai közé tartozik az is, hogy a színház egyéb előadásait is ellássa táncos produkciókkal. Az a fiatal táncos, aki szerepel egy-egy operettben vagy zenés darabban, már lemarad a délelőtti gyakorlatokról, szakmai fejlődésében idővel lemaradás támadhat. De az esetek többségében inkább az történik, hogy a táncosok a maximumig leterhelődnek a sokféle feladattól. Ha a lét­számot folyamatosan 40-ig emelik a pillanatnyi probléma megoldódik. Nem szabad elfelejteni, hogy — ez a Pécsi Balett hagyományai közé is tartozik — az együttesben min­dig sok-volt a kezdő fiatal, számukra viszont a rendszeres kemény gyakorlás ugyanúgy fontos, mint a színpadi rutin megszerzése. 4. A Pécsi Balett együttesében — mondjuk ki őszintén — az elmúlt időszakban nem volt a legjobb, a leglelkesebb a hangulat. Ismét utalni kell a tíz esztendőre — tíz évvel ezelőtt voltaképpen a mostaninál több nehézséggel kellett megküzdeniük, de akkoriban a fiatalos hév, az indulás lendülete és az optimizmus nemigen engedte látni a prob­lémákat a maguk teljes nagyságában. Ma azonban már más a helyzet. így például a táncosok — sokan a kezdettől itt vannak — egyszerűen nem számíthatók pécsi lakosnak. •Túlnyomó többségük albérlő má is, ketten laknak csak a saját lakásukban, letelepítésüket eddig alig támogatták — szűrik le ők ebből a tanulságot Egyéb megbecsülésük — már az elején említettük — szintén nem eléggé „meg­győző”. Kapnak ugyan prémiumot, jutalmat, de mennyivel megnyugtatóbb és biztonságot, jövőt, perspektívát jelző volna a fizetések rendezése. Az együttes értékes tagjai közül nem egy távozott el az évek folyamán. Az idén is meg akartak válni néhányan az együttestől, fájó szívvel ugyan, de józan okokra hivat­kozva. Valaki így fogalmazta meg a helyzetet: „a táncosok számára, mindenütt az országban, vonzóak a Pécsi Balett sikerei, de körülményei aligha”. * Egy korábbi, akkor sikertelen, nem kielégítő próbál­kozás után, most a városi tanács végrehajtó bizottsága napi­rendjére tűzte a Pécsi Balett problémáinak, feltételeinek megvitatását. Mint az a vitában elhangzott, ez az intéz­kedés a huszonnegyedik órában történt. De megtörtént. És a pénteki végrehai tóbizottsági ülés határozatai nagymérték­ben megnyugtatták az illetékeseket, legalábbis a leg­sürgősebb problémák megoldásának tekintetében, Résztvett a vitában dr. Csendes Lajos, a megyei pártbizottság titkára, Barna Andrásné, a művelődésügyi minisztérium zenei és tánc főosztályának vezetője és Körtvélyes Géza, a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára is. Hangsúlyozták a Pécsi Balett eddigi művészi eredményeit, a kulturális ve­zető szervek és az együttes szorosabb, optimizmusra és köl­csönös bizalomra épülő kapcsolatát, valamint azt a tényt, hogy az eddig is biztosított, legszükségesebb támogatáson túl ezúttal többre van szükség. Minden művészeti együttes, in­tézmény életében lehetségesek, sőt, törvényszerűen elő is fordulnak olyan periódusok, amikor a problémák sokkal kiélezettebben jelentkeznek, mint máskor. A vb-ülés elé terjesztett tervezet szerint a Pécsi Balett­re másfél millió forintot kell fordítani, részint béralap, ré­szint felújítási keret formájában. Megnyugtató eredménye volt az ülésnek az a határozat, hogy a felújításhoz — min­denekelőtt a próbaterem állapotát és az öltözők helyzetét érinti ez — a szükséges 560 ezer forintot biztosítani fogja a legrövidebb időn belül a tanács. A béremelésekhez szük­séges havi 7 ezer Ft esetében ugyanilyen döntés született. Pénzügyi kihatásai vannak azonban a következő, még megoldásra váró problémáknak. A balett — természetszerű­leg a Pécsi Nemzeti Színház kebelén belül — seregnyi sajá­tos feladatot kell, hogy ellásson, a turnék, az országjárások annyi adminisztratív, szervezési, vezetési munkát jelente­nek, hogy az együttes vezetője, Eck Imre egyedül nem képes elvégezni. Részben az ő indokolása, régi kérése eredménye­képpen döntött úgy most a végrehajtó bizottság, hogy kü­lön balettigazgatót állítanak be a művészeti vezetőként to­vábbra is az együttest vezető Eck Imre mellé. A balett kiszolgálására hat fős műszaki személyzet szük­séges a továbbiakban, valamint az együttes létszámát a le­hetőségek szerint folyamatosan 40 főre kell emelni. Ezekkel a döntésekkel együtt a vb azt is elhatározta, hogy az együt­tes dologi ellátmányára fordítható összeget is megemeli a következő évben. (Többek között az említett balettcipők ügye tartozik ide.) Az együttes tagjainak fokozottabb meg­becsüléséről, jutalmazásukról, fizetésük fokozatos emelésé­ről, a letelepedésüket segítő intézkedésekről is született ha­tározat. A vb-ülés előtt a Táncművészeti Szövetség elkészítette az értékelést a Pécsi Balettről, s ennek megállapításai helyet is kaptak a tárgyalás anyagában. Hadd idézzük azonban en­nek az értékelésnek utolsó mondatait: „A Pécsi Balett fej­lődése folyamán részben kinőtte azokat a kereteket, ame­lyek megalakulásakor rendelkezésére álltak, sőt, még azokat is, amelyekkel menet közben bővítette lehetőségeit. Valójá­ban nem csupán fejleszteni, hanem a tényleges szükségle­tekkel összhangba kell hozni a munka különböző szellemi, dologi, anyagi tényezőit.” De ez már nem lehet csakis a szűkebb haza, Pécs feladata. Ahogy a balett országos érték, úgy kellene gondjainak is országos gondokká érlelődni. S bár a tanács — amint azt a pénteki vb-ülés bizonyította — lehetőségei határán belül mindent megtesz a Pécsi Balettért, mindenre egymaga nem képes, vár még segítséget országos vezető szervektől is. Hallatna Erzsébet VALLOMÁSOK A BALATONRÓL sem kerüli eJ, legyen szd Jóformán még el sem ül­tek Lipták Gábor irodalmi- lag és történelmileg egyfor­mán igényes sorozata leg­újabb kötetének (Sárkány- fészek) méltán kedvező kri­tikai és olvasói visszhang­jai — máris egy új, hangu­latában szuggesztív és tény­szerűségében hibátlan, külse­jében is vonzó könyvvel je­lentkezett A Vallomások a Balatonról — a Balaton szub­jektív szotíográfiája. A Balaton irodalma lénye­géiben csak az utóbbi tíz-ti- zeníkét évben kezd újból élet­re kelni, s folytatja, szövi tovább azt a pompás ívet, amelynek kezdőpontján felte­véseink szerint Anonymus áll, mint első krónikásunk, aü szólt a Balatonról (Szá­lak apja ... tovább lovagol­va a Balaton vize mentén, elérkeztek Ti hányhoz, majd miután a népeket ott meghó­dították, tizenegyed napra bejutottak Veszprém várá­ba ...) és szellemtörténetünk legjobbjai követik az idők fo­lyamán. Széchényi, Berzse­nyi, Kazinczy, Kossuth, Köl­csey, Vörösmarty, Jókai, Krú­dy, Szabó Lőrinc, Illyés Gyu­la, s mennyien még, akiknek a puszta felsorolása is meg­töltene egy vaskos bekezdést. S még ők is mind, csupán jelzik azt a kapcsolatot, amely a haladó magyar szel­lem, a magyar irodalom, mű­vészet és a Balaton közt szá­liptak Gábor új könyve zadok óta fennáll és hat. Eh­hez az ívhez kapcsolódik az új balatoni irodalom, elkülö­nülve az idegenforgalom praktikus és egyre jobb ki­adványaitól, de nem külö­nülve el a Balatonnak, mint nemzeti kincsünknek helyen­ként aggasztó, de nem meg­oldhatatlan problémáitóL Lipták Gábor nemcsak tu­dósa, szerelmese a Balaton­nak, de éles szemű megfi­gyelője, s úgy tűnik: évről évre semmi se történhet itt, sem egyik, sem a másik par­ton, amiről ne tudna. Ez a bámulatos helyzetismeret, a már-már enciklopédikus jel­legű történelmi áttekintő készség és a szubjektív hang, amely mindig jelen van a könyvben és kifogyhatatlan. E három „anyagból” épült a könyv. A hangulata ragad el leginkább, mint amikor egy magabiztos kéz baráti- lag az emberbe karol, s föl­segíti a hintóra, mély Ka- zinczyt vitte Füredre Pálóczi Horvátihoz, majd végigkocsiz- va az északi part felejthetet­len tájain. Bright nyomán bolyongva Keszthelyen s Hé­vizén, végül a siófoki torony- szálló tetején kötünk ki, és úgy tűnik: útközben megta­nultuk, ami volt, s beljebb hatoltunk abba, ami van. A Vallomások a Balaton­ról a történelmi idők és a mai valóság összekapcsolódá­sa Az író figyelmét semmi Anjou Borbála királynő ek- szervásárló embereiről, Kis­faludy Sándor reális értéke­léséről, a hiányról, hogy Jó­kainak nincs még Füreden köztéri szobra, a Balaton re­gionális tervéről, az új tár­sadalom balatoni honfoglalá­sáról, vagy az építészeti vál­tozásokról (egy csöpp nosz­talgia a hajdani siófoki Fo­gas helyén, s rögtön utána a szép változások okozta nyílt érzés) — mind egy gazdasá­gos szerkezetben, egymással kapcsolódva helyezkednek eL Nem a dolgok, leírások pusz­ta egymásutániságáról van szó itt, hanem kölcsönös kap­csolatukról, ahogy egymásra fényt derítenek s kiegészitik egymást A vallomások évről évre a Jelenkor balatoni számaiban láttak először napvilágot. S évről évre tártak föl a Ba­laton világából (nem egyszer viszonylag hézagosán ismert részvilágából, mint például Hévíz, Siófok) újabb és újabb részleteltet, összefüggéseket. A Balaton kifogyhatatlan, mindig változó s mégis vál­tozatlanul azonos. Alapvoná­sait s változásait megfigyelni és ezt rögzíteni az írók dol­ga. Lipták Gábor sok tanul­mányt, cikket, könyvet írt már a Balatonról, de úgy ér­zem — e vallomásokkal, mint a Balaton fontos írója, nemcsák fontos és jellegze­tes dolgokat közöl az olva­sóval, de vonzó írói szubjek­tivitásával egy kissé össze is foglalja mindazt, amit eddig a Balatonról mondott. A szép, vonzó külsejű könyvet Borsos Miklós cso­dálatosan nyílt, közvetlen, a jelenségeket monumentális egyszerűségükben megragadó, ugyanakkor a táj s létezésé­nek belső lényegére rádöb­bentő illusztrációi díszítik. A kötet a Jelenkor-Magve­tő kiadásában jelent meg. Thiery Árpád MÓRICZ ZSIQMOND PÉCSETT SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁRA Ha élne, akkor ma, vasár­nap, kilencven éves lenne Móricz Zsigmond, a legna­gyobb magyar realista re­gényíró. A Szatmár me­gyei Tiszacsécsén 1879- ben született A családi hagyomány szerint június 29- én, Péter-Pál napján, a ke­resztlevél szerint viszont jú­lius 2-án látta meg a napvi­lágot. Bár az Alföld szerel­mese volt, többször is meg­fordult Baranya megye köz­ségeiben, valamint Pécsett és annak környékén. Mi volt az, ami Móricz Zsigmondot Pécsett érdekel­te? Az ormánsági egyke mel­lett, a Janus Pannonius Tár­saság irodalmi tevékenysége, a pécsi szegénytelep, a szí­nes pécsi országos vásár, a rácvárosi iskola, az egyetemi ifjúság falukutató munkája, a pécsi Sándor-féle téglaége­tési módszer, Pécs történelmi múltja, műemlékeinek soka­sága, múzeumainak gazdag­sága, a pellérdi fiatalok tán­ca vonzotta a Mecsek alján elterülő városba. ötven éves volt, amikor a Janus Pannonius Társaság meghívására 1934. december 12-én Pécsre érkezett. Este 6 órakor részt vett a mai Kulich Gyula utcai, egykori vármegyeháza villanyfényben úszó, faburkolatos dísztermé­ben a Társaság irodalmi est­jén. Ä műsor utolsó száma­ként Móricz az „Éjjeli szál­lás” című, egyik régi novellá­ját olvasta fel. A közönség lelkesen ünnepelte, amikor bevezető szavaiban bejelen­tette: lassan jubileumának 29. évfordulójához érkezik, mégis a fiatal, a kezdő Mó­ricz Zsigmond elbeszélését olvassa fel. Novellája olyan nagy sikert aratott, hogy a közönség tapsa a felolvasást többször is megszakította. Az irodalmi est után Mó­ricz Zsigmond még 6 napot töltött Pécsett, hogy megis­merje a város úgynevezett „szociális” intézményeit, ide­genforgalmát, főleg pedig a 150 éves török megszállás emlékeit. Megjelent a Pécsi Nemzeti Színházban is, ahol éppen a „Légy jó mindha­lálig” című színdarabját ad­ták elő Vaszary Piri vendég­felléptével. Pécsi élményeiről a „Pesti Napló” 1934. decem­ber 23~i számában „Pécsen nincs koldus” főcím és „A szociális intézmények váro­sa” alcímmel számolt be az olvasóközönségnek. Egy teljes napot töltött a pécsi múzeumban, ahol kü­lönböző korok emlékeit vizs­gálta. Emellett jutott ideje arra is, hogy elbeszélgessen iparosokkal és megtekintse Pécs természeti szépségeit, Budapestre való visszatérése előtt Móricz megígérte, hogy 1935 januárjában a budapesti rádióban előadást tart majd Pécsről. Nincs tudomásunk róla. hogy előadása elhang­zott-e, de a „Pesti Napló” 1935. február 7-i számában „Pécsi körkép” címmel érde­kes cikket jelentetett meg. „A Mecseken állottam — írja cikkében — a kilátóto­ronynál, 535 méter magasság­ban és szinte megijedtem a szépségtől, amely feltárult. Móricz Zsigmond figy« lemmel kísérte a Pécsi Tu dumányegyetem ifjú faluku tatóinak munkáját. „Az utób bi időben — írta Móricz - három vidéki egyetemen Szegeden, Debrecenben é Pécsett találkoztam az egye térni ifjúságnak egy-egy ré tegével, amelyet joggal ne vezhetnek reformnemzedék nek: ezeknek az összejövete lein örömmel láttam, hog: ez az érett ifjúság izzó é intenzív munkát folytat má abban az irányban, hog; megismerje a falut.” — í pécsi egyetemi ifjak meg küldtek neki minden olya: cikket, könyvet, amely a fa lukutátással, Baranya és Péc város szociális problémáivá foglalkozott. Többek közöt elküldték neki Kiss Gézi kákicsi református lelkész nek, a hírneves néprajzkuta tónak az Ormánságról szól( nagyszerű művét is. Ez any nyira felkavarta Móricz leik nyugalmát, hogy 1938. Üjé\ napján már elutazott Ká­kicsra, hogy személyesen győ- zödjön meg az egyke-problé máróL Móriczot mindennél jobbal érdekelte az egyke társada­lompolitikai oka. Szemfcx szállt, vitázott mindazokkal akik ezt a komoly nemzet: problémát látszatintézkedé sekkel próbálták megoldani így vitába szállott Fabinyi Tihamérral, a Horthy-rend- szer rosszemlékű pénzügymi­niszterével, Pécs város akko­ri képviselőjével is. Fabinyi ugyanis a „Pécsi Napló” 1938. január 19-i számában úgj nyilatkozott, hogy az egykéi területet épp úgy le kell zár­ni, „mint a járványok, em­beri, vagy állati betegségek esetén a veszélyeztetett terü­letet” Móricz Zsigmond örömmel vette, amikor Pécsről, Sándor Károly mérnök, a saját tég­lagyártási szabadalmáról le­vélben számolt be neki. Ér­dekelte, mert úgy látta, hogy az árvízsújtotta vidékek la; kosságának segíthet vele. El­látogatott a pécsi téglagyárba és a Sándor-féle szabadalom annyira megtetszett neld, hogy art tízezer példányban kinyomatta és szétküldte az országban az építőknek és építtetőknek egyaránt. Pécsi tartózkodását fel­használta arra is, hogy meg­ismerje a város „szociális intézményeit”. Ellátogatott a pécsi szegénytelepre (Horthy- telep), amelyről a „Pesti Napló” 1938. január 30-i szá­mában „Szociális közigazga­tás” és a „Kelet Népe” 1940. augusztus 1-i számában „Or­szágjárás” címmel írt cikket. Elragadtatással nyilatkozott a pécsi szegények önellátási rendszeréről, amelyet itt ho­nosítottak meg és Szatmár megyében fejlesztettek to­vább. „Két várost ismerek — mondotta egyik pécsi nyi­latkozatában — ahol valami békés légkör fogadja az em­bert, nincs egyenetlenség, baj, támadás, panama, s ez ... Csodálatos hely, Magyar- országnak ma, Budapest után a legszebb városa... Külö­nös, hogy nem ismerik elég­gé: az idegen, ha idetéved, mindig újra s újra újonnan felfedezi magának. Kiesik a kereskedelmi útvonalból ez a földi paradicsom. Bezzeg vol­tak századok, mikor állandó­an útban volt; ma elvesztette határát, hátterét, valamikor folyton a hadak útján állott.” Pécs és Kecskemét. Jó ben­nük élni.” Csak a pécsi mun­kásság, bányászság, a gyárak, üzemek dolgozói tudták, hogy mennyi „baj” volt az 1938— 40-es években Pécsett, bér- feszültség, osztályelnyomás, nyomorult , munkáslakás, sztrájk, csendőrterror... Pusztai József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom