Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
1969. június 8. Duna mait aau t o 7 Amerigo Tot Magyarországon \ Kevéssel ezelőtt, május végén rendezték meg a Sza- bolcs-Szatmár megyei Vaján, halálának 260. évfordulóján, a Vay £dám emlékünnepséget Ennek a távoli kis falunak az ünnepével érdemes szélesebb körben is foglalkozni, mert számos vonat; kozásban tanulsággal szolgálhat. Mindenekelőtt ezért kelti fel figyelmünket, mert bizonyos vonatkozásaiban országos kezdeményezésnek számíthat. A történettudomány és ennek nyomán a közvélemény eddig a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadság- harcból jóformán csak a fejedelem kimagasló alakját látta, de munkatársairól, azokról a becsületes, sok kockázatot vállaló, az ország különféle életmegnyilvánulásait közvetlenül irányító emberekről, akik történelemszemléletünk szűk volta miatt homályban maradtak, jóformán semmit sem tudunk. Ezek közé tartozik Vay Adám is, a fejedelem hűséges udvari marsallja, aki példátlan szívóssággal kitartott a szabadságharc és a fejedelem mellett, a fejedelmi udvar főúri intrikái ellenére is. Az emlékünnepségen Esze Tamás történész, a II. Rákóczi Fe- renc-féle szabadságharc elismert szakértője, új kutatások alapján felvázolta Vay Adám életét és munkásságát. Ennek az volt a lényege, hogy a fejedelmi udvartartást vezette, a hadra kelt nemzet gazdasági Irányítását végezte, politikailag pedig az északkelet-magyarországi köznemesség megnyerője és megtartója volt a szabadságharc számára. Rákóczival együtt emigrációba ment, de Danczkában (Gdanszk) maradt, ahol 1719-ben bekövetkezett haláláig nagy nélkülözések között, mindenkitől elhagyatva élt. Földi maradványait 1906-ban hazahozták és Vaján, ősi várkastélya szomszédságában temették el. Esze Tamást Vay-i kutaA spanyol fasizmus világhírű áldozatára, a modern spanyol irodalom legnagyobb alakjára emlékezik a világ. A napfényes Granadában született Federico Garcia Lorca, jómódú gazda fiaként. Sokoldalú, tehetséges gyerek volt: zongorázott, zeneszerzést tanult, népdalokat dolgozott fel és verset írt. Amikor 19 éves korában Madridba ment, nem volt már egészen kezdő az irodalomban. Pályáját a granadai táj élménye, a népköltészet halasa és a spanyol líra kibontakozó új iránya határozta meg. Első megjelent kötetei, az andalúz dalok és a cigányrománcok egycsapásra a spanyol Irodalom kiemelkedő személyiségévé tették. Lorca példát mutatott a költői hagyomány megújítására, a zárt népi formák és a modern asszociációs, sőt látomást» technika egybeforrasztá- sára. Versei a képalkotás gazdagságával, megragadó ritmusukkal, tragikus mélységükkel keltettek feltűnést a költőtársak és az olvasók körében. De Lorca verseiben nemcsak a nyelv és a forma minősége érdemel figyelmet. Az általa oly nagyra becsült és továbbfejleszLett granadai folklór világában súlyos társadalmi problémák feszültek. Csendőrök által zaklatott cigányok, üldözött szegényemberek tűnnek fel a versciklusokban Sorsuk és konfliktusaik az írót is mindinkább foglalkoztatják. A szegénységgel szolidáris Lorca a költészet mellett az esszét és a drámát is műveli. Különösen a színpadot érzi alkalmasnak művészi és társadalmi eszményei kifejezésére, hatásos szolgálatára. Ma a költő mellett első- Bertean a drámaíró emlékét tásaira vajai ösztönzések indították. Kutatásai számos új adatot és több olyan szempontot vetettek föl, amelyekre eddig nem voltunk tekintettel. A tudomány szempontjából ebben rejlik az emlékünnepség jelentősége. Vay Adám szobra Vaján Az emlékünnepségen Vay Ádám majdnem feledésbe merült alakját — mint ahogy már mondtuk — Esze Tamás elevenítette föl. A rendezőbizottság arról is gondoskodott, hogy a megrajzolt kép sokoldalú legyen, beleilleszkedjék a történeti kutatások egészébe és Vay Adám személye, munkássága az országos, sőt a nemzetközi szempontok figyelembevételével idéződj ék föl. Ezt a korreferátumok biztosították, amelyeket a korszak legkimagaslóbb magyar ismerői (R. Vár- konyi Ágnes, Benczédi László, Benda Kálmán, Hopp Lajos) őrzi a világ. A színpadi szerző társadalmi elkötelezettsége, progresszivitása még nyilvánvalóbb, mint a lírikusé. Első darabja a Mariana Pineda című szabadságdráma. Ezt követi A csodálatos vargáné, ez a ma is nagy sikerrel játszott költői vígjáték. Lorca a harmincas években a köztársaság népművelő munkáját támogatta. Színtársulatot alakított, klasszikus művekkel és saját darabjaival járta az oi’szágot. Dramaturg, rendező. író és koreográfus egyszemélyben. Színházi műhelyének tapasztalatai teszik nagy drámáit a modem világszínház izgalmas műsor- darabjaivá. Ekkor írja a Vérnászt, a Yermát és a Ber- narda házát. Drámáinak visszatérő motívuma az életet jelképező nőalakok tragédiája. Ezek az asszonyhősök nem törődnek bele sorsuk reménytelenségébe. Lázadnak és ha nem képesek mágusát felszabadítani, megváltani — Inkább elpusztulnak. E művek a nyelv- anyag c- jellemzés azonos forrásaiból merítenek, mint Lorca költészete, amelynek kiemeli«' j darabját, a Tor- reádor-airalót, a magyar olvasók Nagy László csodálatos fordításában élvezhetik. Népköltészet és modernség izgalmas egysége, tragikus és latoi,.. __s atmoszféra teszi j ellegzetessé a Lorca-drámákat. Ezek a darabok a magyar színházak kedvelt műsordarabjai. Lorca magyar- országi kultuszát segíti ösz- szes műveinek kiadasa, s1 Tolnai Gábor "»nirég megjelent tanulmánya, amely a fasiszták által megölt író-költő tragédiái...: ak körülményeit deríti fel, eredeti dokumentumok alapján. fűztek az előadáshoz. Így az emlékünnepség megszabadult a provincializmus minden kísértésétől és a tudományos ülésszak valóban tudományos volt, magasszintű, gondolatokat ébresztő és újabb kutatásokra ösztönző. És bár a tudományos ülésszakon is szép számmal vettek részt a község lakosai, arról is gondoskodtak, hogy a Művelődési Házban Esze Tamás népszerű előadás formájában is ismertesse Vay Ádám életét és munkásságát. Az emlékünnepség megrendezésének gondosságát, jó előkészítettségét bizonyítja az is — és ez ugyancsak figyelemre méltó — hogy másnap néprajzi tárgyú tudományos üléssszakot tartottak. Ezen, ugyancsak országos kutatási szinten, a magyar nép múltjának a néprajzban való tükröződéséről volt szó. Természetesen ezt az átfogó, nagy témát a kuruc szabadságharc hagyományanyagára vonatkoztatták. Gunda Béla bevezetőjéhez kapcsolódtak Ferenczi Imre előadása a kuruckor mondavilágáról és a korreferátumok (Dankó Imre, Üjváry Zoltán, Kisvárdai Makkal László). Nagyon érdekes és értékes beszámoló volt a Molnár Mátyásé, aki a szakmai körökben nagy érdeklődést kiváltott, a kiadás előtt álló helyi, történeti mondagyűjtésről számolt be. Az emlékünnepség gerincét a fentiekben vázolt két tudományos ülésszak alkotta. De szervesen hozzátartozott egy nagyszerű tábortűz a vajai várkastély parkjában. Az ünnepség keretében került sor Vay Ádám és II. Rákóczi Ferenc szobrának leleplezésére és Vay Ádám sírjának megkoszorúzására. Ez a két rendezvény volt az a mozzanat, amiben leginkább egy nagy közösség tagjának érezhették a résztvevők magukat. Érzelmileg azonosultak egyrészt 11. Rákóczi Ferenccel, Vay Adómmal, a ku- rucokkal; másrészt pedig az emlékünnepséget oly példamutatóan megrendező és vég- hezvivő vajai néppel. Tanulságos volt az emlékünnepség ilyen vonatkozásban is: közösségteremtő ereje volt; hatása egyrészt érzelmileg, másrészt tudományos vonatkozásban minden bizonnyal tovább fog gyűrűzni. A fiatal cselédlány, karján a bebugyolált csecsemővel nekivág a szakadék fölött imbolygó, recsegő, keskeny pallónak. Alattuk kétezer lábnyi mélység. A cselédlány ezt énekli a gyereknek: Egy a kosztunk, egy a vesztünk. Szédít a mély, fiam A palló recseg De válogatni, fiam Nem lehetett. Néhány falatunk megosztjuk Négyből te hármat ehetsz De nem hiszem, hogy egy is Zsíros falatka lesz. És nekivág a szakadéknak. ..Aztán tovább megy, a híd elmarad mögötte. — írja Brecht. — Szél támad.” S a kis cselédlány, aki véres lábbal elvonszolta a halál elől a gyereket, azt mondja kis- i’iának a szélben: „A széltől nem kell félned, az is csak amolyan szegény kivert kutya. Égyre csak a felhőket kell fuvaroznia, s ő maga fázik a legjobban.” Már anya ő, többé semmiáron el néni vehetik tőle a gyermeket, aki Ott a kétezer lábnyi mélység fölött fontosabbá vált a saját életénél. Gruse, a Krétakör emberré érő kis cselédlánya gyaTót Imrének hívták hajdan a művészt, aki Amerigo Tótként, világhírrel és hatvan évesen érkezett szülőföldjére. Művészetét hozta és élete tanulságait \z egykori fehérvárcsurgói parasztfiú, aki igaz karriert csinált a világban: karriert épített emberségből és műalkotásokból. Művészi pályája még Tót Imreként kezdődött Pesten a húszas évek Iparművészeti Főiskoláján, amelynek konzervatív képzésmódja azonban nem elégítette ki az ifjú szobrász-jelöltet, s európai vándorútra indította, mint annyi más kortársát. A legjobb iskolát választotta 1929- ben, az akkori Németország már világhírű művészeti központját, számtalan nagy festő, építész és iparművész, számtalan haladó alkotó út- rabocsájtóját, a dessaui Bau- haust. Paul Klec, a század egyik legnagyobb festője volt itt többek között mestere, s mestere volt az egész Bau- haus-szellem, amelyhez politikai és művészeti nézeteiben mindmáig hű maradt. Két dessaui év után Párizs következett, s mesterként ugyancsak a kor egyik kimagasló alkotója, a modern szobrászatot klasszikus erővel ötvöző Maillol. Iskolája után élet-iskolát választott a művész-jelölt, s Hamburgban hajóra szállt, hogy hajósinasként bejárja a Balti tengert. Az. első nagy kalandok után, a következő állomás Drezda, ahol Otto Dixnak, a harcosszatirikus baloldali művésznek köréhez kapcsolódott. Ez végképp megszabta politikai logoi a havas hegyek között, mögötte vértesek lábdobogása, karján egy idegen csecsemő, szívében egy félszeg katona képe — gyalogol és énekel... Ronyecz Mari pedig cigarettára gyújt, és feketekeretű szemüvege mögött izgatottan csillognak hatalmas szemei. Azt kérdeztem az imént, mit szeret legjobban, mit szeretne leginkább játszani. — Mindent — jelenti ki a tőle megszokott hévvel. — Mindent az égvilágon. Ez a foglalkozásom. Színész vagyok, ahogy más orvos, mérnök vagy újságíró. Szeretek színész lenni, vagyis szeretek játszani, vagyis mindent szeretek játszani. Két éve van Pécsett, ebben a második évadban is rengeteg emlékezetes percet szerzett a nézőknek, játszott a Krétakörben, a Páros merülésben, a Lumpáciusz Va- gabunduszban, a Luluban, a Meghívás a kastélyba című darabban és a Gentlemanekben. Kosárra való szerep. — Nahát ez az!— mondja lelkesen, és ujjaival, akár egy fésű fogaival, végigkotorja néhánycentis haját. — Ez a remek abban, ha vidéki színházhoz kerül a kezdő szíútját, a leghevesebb hónapokban együtt küzd a fiatal forradalmár-antifasisztákkal, és a fasiszta hatalomátvétel után velük együtt is tartóztatják le. Megszökik és gyaígérkezű hazáját, Olaszországot. 1949-ben megkapja az első rangos állami megbízatást a ragyogó új Termini pályaudvar damborművére, s ezután sorra bizonyítja be pályázatokon és megbízásos monumentális szobrokon, hogy új hazája és Európa egyik legkiválóbb szobrásza. A műcsarnoki kiállítás dokumentálja Amerigo Tot pályáját a kezdetektől napjainkig. A kezdeti itáliai sikerekre emlékeztet a Bikák című arasznyi, de robbanóerejű kompozíció, vagy az Utolsó vacsora című bronzrelief, amely talán minden korabeli alkotásnál biztosabban mutatja, hogy Tót kezdeti periódusát az itáliai reneszánsz megújított, modenre hangszerelt hagyományai határozták meg a világháború előtt Szópfejű klasszikus asszonyok (Salome, Donatella), széptestű telt nők (A szép Pathenopea) szólaltatják meg ékkor a szobrász erős, humanista optimizmusát. A háború keserű élményei, egyéni tragédiák teszik bonyolultabbá, keményebbé ezt a szobrászatot a negyvenes évek végésn. „Kavics”-kor- szaknak nevezi a művész nész. Mindent imádok csinálni, legfőképpen énekelni. Akarok csinálni egy estet dalok lennének benne, főleg Brecht-dalok. Hegedülni tanultam, de most egy gitárom van, azt nyűvöm rendszeresen. — A gazdag évadból mégis, melyik volt a legkedvesebb? — Hát Brecht! — szemrehányóan csillog a szemüveg — persze, hogy Brecht — Voltaképpen mi az, ami a legmegragadóbb Gruse alakjában? — Gruse! — csepp vállrándítás: minek is a nyilvánvaló dolgokat megfogalmazni. — Ilyen klassz ember. Ahogy abból a kis veréb cselédlányból felnő ... embermódra viselkedik, de nem nagy hősködésekkel... — Ki a jó színész? — Törőcsik, Sulyok, Gobbi, Latánovits ... Alii nem hazudik a színpadon. A színpadon nem lehet hazudni! És hogy is mondjam: aki tartalmas. Még mindig bedőlnek annak, ha a színész sir a színpadon. Ne sírjon: a közönség sírjon. — Gondolkodó ember legyen a színész? — Persze... de nem mindenki úgy éri el az eredményt, hogy az eszét használja. Van, aki az idegvégződéseiben hordja a tehetséget. Ki tudja, hogy van ez . . . De ha én akarok valamit mondani iksznek, aki lent ült, minimum annyit kell tudFederico Garcia Lorca Születésének évfordu'ójára Dankó Imre Színészek — szerepek t. Ronyecz Mária Amerigo Tot Grantner Jenő szobrászművésszel log éri el új, és véglegesnek ezeket az éveit, és olyan címekkel is utal erre, mint a két Kavicsasszony című bronzakt. 1950 táján a sűrű kerek formákat nagy, tagolt és elnagyolt tömegek váltják fel a szobrokon. A plasztika absztrahálódik, mind távolabb kerül a természetes látványtól, anélkül, hogy erős optimizmusát, súlyos emberi harmóniáit elvesztené Tót művészete. Az alma mítosza és az Európa elrablása című kisbronz a folyamat kezdetét mutatják a kiállításon, a csak fényképen látható pályaudvari dombormű, a római autóklub ugyancsak geometrikus—elvont ritmusú reliefje már az új korszak termése. Az elvont forma azonban konkrét élményeket fog kompozícióba. A föld füle című bronz totenoszlopos fensége, a Hódolat az ikerrepülőknek, vagy a Komarov emlékére nehéz, tagolt ritmusa éppúgy a kor humanizmusát szólaltatja meg, mint a legújabb alkotás, a hazatérésre készített és a szülőfalunak szánt Csurgói madonna. Ebben az utolsó alkotásban szándékosan fordul mégegy- szer a művész a reneszánsz emlékéhez, hajdani korszakához: a korai humanizmus tiszta formáival, és a mai embereszmény hitével, azaz vallásos madonnába rejtett világi optimizmussal szól az életről. Amerigo Tot köszönti a földet, amely Tót Imreként útnak indította. A Csurgói madonna nőm arról a dologról, mint ő. Illetve többet. — S hogyan éljen a színész? — Az ember csak igyekszik. Kondícióban tartani a szellemét, betartani valamilyen rendet. Én mindig felkelek reggel nyolckor. Többnyire futok egy kört a Tettyén. Olvasok, tanulom a verseket, főleg József Attilát. Tanulok nyelveket. Nem azért, hogy' művelt legyek, egy csudát, de hát kell... másképp nem értek meg egy sereg dolgot. Máskülönben nem tudom ... — A színésznek alig non „magánélete”, ugye? — Persze. Én mostanában zavarban vagyok ezzel aT egész üggyel. Rájöttem, hogy akárhol vagyok, egyszercsak lefigyelek egy mozdulatot, a magamét és másokét is, hogy ezt itt vagy ott lehetne használni ... Vagy mondok valamit, és olyan gyanúin támad, hogy ezt mintha már valahol mondtam volna ... vagy csak hallottam. De azt hiszem, a színész is, mint a többi ember is. aki szerelj a munkáját, szinte örökké abban él. Az „életem a színház” — ezt nem szeretem hallani. A dolgokat nem lehet szétválasztani. Tanárnós szemüveget visel, sokat cigarettázik, mindent akar játszani. József Attilát és Brechtet emlegette, egy órát beszélgettünk a színészetről. de egyszer sem mondta ki azt a szót: művészet , . H. E. 4 1 i Egy kis falu nagy ünnepe A vajai Yay Ádám ünnepségek
