Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-22 / 142. szám
i W= Június 22, Ounontmi íiti»»® 7 MIÉRT SZÉP? CSONTVARY CSONTVARY KOSZTKA TIVADAR: ROMAI HÍD MOSZTARBAN Vászon, oJaj, mérete 92x185 cm. Pécs, a Modern Magyar Képtár tulajdona. Sorozatot indítunk útjára, melynek célja a Modern Magyar Képtár szélesebbkörű ismertetése. A pécsi képtár sajátos szerepet vállalhat magára a képzőművészeti kultúra terjesztésében. A Magyar Nemzeti Galéria mellett ez a legnagyobb és legjelentősebb közgyűjtemény, amely a XX. sz-i magyar művészet gyűjtésére vállalkozott. Csontváry Kosztika Tivadar 1853. július 5-én született Kis- szebenben, 1919. június 20-án halt meg Budapesten. Művészete azonban évtizedek múltán érte csak el azt az elismerést és hírnevet, amely méltán megilleti a magyar művészet eme európai mércével mérhető reprezentánsát. 1962-es székesfehérvári kiállítása kirobbanó sikert eredményezett, (a külföld elismerése után) hazájában is. 1898-ban festi első remekét, a még kisméretű Festőlegényt, míg 1909-ben festett nagy műve, a Tengerparti sétalovaglás művészi munkásságának tulajdonképpeni lezárása. Közben születnek az olyan remekművek, mint az Önarckép, a Selmecbánya látképe, a Castellamare di Stabia, a Vihar a Nagy Hortobágyon, A Fohászkodó Üdvözítő, a Panaszfal bejárata, a Sétakocsizás, a Taormina- képek, a két cédrus és a Mária kútja Názáretberu A termékeny évek egyik első, jelentős alkotása a Római híd Mosztárban 1803-ban született. A Modern Magyar Képtár ezen büszkesége Tom-, pa Kálmán gyűjteményéből került a múzeum birtokába. (Ezt megelőzően az azóta sajnálatosan hamisnak bizonyult Csontváry-képek voltak csak a képtár tulajdonában). 1903 tavaszán Hercegovinában és Boszniában fest. Ekkor készül a Tavasznyílás Mosztárban (a kép pécsi magántulajdonban van!) és a Római hid Mosztárban. A kép a várost ábrázolja, a Neret- va folyócskát és a folyón átívelő karcsú hidat — melyet ő római hídnak mond, lényegében azonban törökkori emlék. Bár a hídon alakok látszanak, a parton törökfe- aes ember foltja vehető ki, mégis kihalt a város. A képen a holtnak látszó formák, a kihalt házak kozmikus csöndje borzaszt. Az alakok ellenére is létentúli csönd, üresség hatja át a képet. Tiszta geometriai formák, köbszerű házak egymásmö- göttiségéből alakul az elvont térszerkezet. A kora-kubista festmények sterilizált világa ilyen kihalt, élet nélküli. Lényegében hű marad a topográfiai valósághoz. Mosztárban valóban így kapaszkodnak a karsztos, köves hegyoldalba a kockaszerű házak, ilyen kecsesen ívelődik a híd a Neretva fölött. Persze a kompozíció érdekében átszerkeszti a motívumot, lényegtelen részeket elhagy, lényegében két nézőpontból látott tájrészletet komponál össze, hogy még pregnánsabban jeleníthesse a város nevezetességeit, Azonban ezen a képen nemcsak a látvány művészi, esztétikai átalakítása történt, hanem a reális táj képe fantasztikus álombirodalomba helyeződött. A konkrét táj képe, megőrizve ugyan a formális hasonlóság lényeges elemeit, más minőségűvé ^vált, a Csontváry-féle álomvilág részévé nemesedett. Az ösztönös sommázás, a sajátosan naiv hangvétel nem a természeti motívum ügyetlen visszaadásából, nem is valamiféle művészi stilizálásból fakadt, hanem a saját világba transzponált valóság csak ebben a formában tud jelentkezni. Leginkább mutatják ezt a freskószerűen kezelt színek, a kép sajátos mesekoloritja. Természetmá- solás ez is, ám ez a természet nem a materiális tények világa, hanem annak Csontváry lelkében visszatükröződő, más minőségű, irracionális valósággá vált birodalma. Hiába jelenít tehát városképiig hű motívumot', a kép már az ő lelkivilágában raj'- ‘ zolódott térképed lévő városnak a művészi képe, a sajátmaga teremtette fantáziabirodalom Mosztárja és nem a hercegovinál kisváros művészileg feldolgozott látképe. Itt a természeti valóság, tehát az objektum szívódott fel a szubjektumban és ha a kép utal is még a látvány materiális voltára, mégis fantázia teremtette árnyékvilággá szublimálódott. Ebből fakad irracionális; mágikus sugallata. R. F. BARANYÁBAN 1919-BEN tűsében. Hogyan történt ez? Teldntettel az ország élelmezési nehézségeire, rendkívül fontos volt, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben zavartalanul folyjék a munka, a termés biztosítva legyen. A kormányzat szükségesnek látta a gazdaságok vezetésében a kellő szakértelem biztosítását, ezért kimondta, hogy a volt földtulajdonost, bérlőt, vagy haszonélvezőt is meg lehet bízni a szocializált gazdasági üzem vezetésével, ha az korábban is a gazdaság élén állt, akkor, ha azt az érdekelt munkásság, cselédség, illetve azok bizalmi férfi ai kívánják, és ezen kívánsághoz úgy a helyi, mint a vármegyei munkástanács hozzájárul. Mint mondottuk, a helyi tanácsok szerepe a szocializálásokban jóformán semmivé zsugorodott össze Baranyában, a megyei munkástanács pedig ezeket az ügyeket rábízta a gazdabiztosokra. „Azt azután többkevesebb nehézséggel sikerült keresztülvinni, hogy mindenhol a bentlévő tulajdonost, bérlőt, megbízható gazdatisztet stb. választották meg” — írja 1919. végén a Tanácsköztársaság időszakáról készített megyei jelentés. így birtokon belül kerülve, arról aztán már hallani sem akartak az újdonsült „gazdasági vezetők”, hogy volt birtokuk termelőszövetkezetté alakuljon, s cselédeiknek akár csak beleszólást is engedjenek a birtok- igazgatásba. Gödrén pl. április 28-án új választást tartottak és Weisz Dezsőt nemcsak a vezetésből távolították el, hanem az állásából is elbocsátották. Csak a volt cselédség nyilatkozata és a Kaposvári Termelőszövetkezeti Központ közbelépésére voltak kénytelenek visszavenni az uradalomba. A gazdabiztosok erélytelen működése következtében (akiket sajnos a Földművelésügyi Népbiztosságban meghúzódó reakció is támogatott), a baranyai szocializált uradalmak szervezetében semmi lényeges változás nem történt. A Sásdi Takarékpénztárnál mindegyiknek külön folyószámlája volt, s továbbra is egymástól függetlenül, a régi mederben gazdálkodtak. A volt földesurak pedig mindent megtettek, hogy ártsanak a Tanácsköztársaságnak. Szily Tamás miközben tovább igazgatta birtokát, mint a cselédség megbízottja, kapcsolatokat épített ki a szegedi és bécsi ellenforradalmárokkal. A gödrei kastély pedig Héjas Iván és társai futárszolgálatának támaszpontjává vált. Hasonló ellenforradalmi tevékenységet folytattak a megye keleti felén Kardos Sándorné és Perczel Imre. akiknek Hidas, illetve Öfalu határában terült el uradalmuk egy része, s akik ugyancsak megmaradtak a szocializált birtokok vezetőinek. Ezt az előnyös helyzetet az urak arra használták fel, hogy igyekeztek ellenforradalmi hangulatot szítani a falvakban és a parasztságot szembefordítani a proletár- hatalommal. A kulákságot hamarosan sikerült is maguk mellé állítani. Ezek a zsírosparasztok, amikor látták, hogy a nagybirtok földjéből nem kaphatnak, terjesztették a falvakban azt a rémhírt, hogy a nagybirtok után a kisparaszti gazdaságok kisajátítására is sor fog kerülni. Hogy a dolgozó parasztságot mégsem sikerült szembeállítaniuk a tanácskormánnyal, abban nagy szerepük volt a járási tanácsok kiváló forradalmár vezetőinek, Török Józsefnek, Müller Menyhértnek, s egy sor olyan nagyszerű embernek, akik a falusi tanácsokban dolgoztak, és egész tevékenységük bizonyította, hogy a proletárhatalom a nép mellett áll. Ezek a falusi direktóriumi vezetők, amennyire lehetett, a szegényparaszti földigénye- ket is igyekeztek felkarolni SZÍNÉSZEK — SZEREPEK 3. HAUMANN PÉTER Lapozzuk végig az évad színlapjait. Pillantás a hídról — Eddie Carbone: Haumann Péter. Sok hűhó semmiért — Don Pedro, Aragónia hercege: Haumann Péter. Lumpá- ciusz Vagabundusz — Csiriz, varga: Haumann Péter. A kaukázusi krétakör — Acdak, községi írnok: Haumann Péter, Meghívás a kastélyba — Ro~ mainville, társaságbeli úr: Haumann Péter. Légy jó mindhalálig — Nagy űr: Haumann Péter. Gentlemanek — Az őr: Haumann Péter. Még listának is fárasztó, de az, aki ezt a hét szerepet végigjátszotta ősztől mostanáig, sárga ingben szép sárgaszínű Jaffát iszik és lelkesülten meséli, hogy lovagolni tanul. — Először amolyan tizenéves Tattersal-lovakon, körbe- körbe. Aztán kimentünk egy méneshez, elővezettek egy három és féléves csikót, az aztán más volt... testtartás. A többi ránkragad, fölvett póz, megrögzött rossz szokás. Ez valahogy kihat a lelkiekre is. — Voltaképpen minek tanul lovagolni? — Először is azért, mert nyáron játszom a Kapaszkodj a fellegekbe című Szász-filmben. Lenin-fiúk, leszünk, a forgatás kint történik a Szovjetunióban. Másodszor pedig időközben felfedeztem, hogy a lovaglás nem az, amit az ember gondol, hogy lovaglónadrág, pálca, cilinder, mit tudom én ... hanem valami egészen remek, felszabadító, szép sport. A színésznek amúgyis csak hasznára válik, ha mozog egy kicsit. Utolsó szerepében, amikor a vén cirkuszost játszotta a Gentlemanekben, épp eleget mozgott. Legalábbis, úgy tűnt, mozgás szempontjából nem is volt valami könnyű szerep. Remek alakítás volt: fölényes Gentlemanek: Az őr Ledobta? ;'rx Le... Jobban mondva, a ló rendes volt, inkább azt hiszem, éh estem le róla ... Először. Másodszor már nem. A lovon csak büszkén lehet ülni! Ez egy nagy felfedezésem. Illetve csak úgy tűnik, mintha büszkén ülnénk rajta, pedig az az egyetlen normális testtartás. (Szálegyenes lovagló ülésbe helyezkedik a széken. A szomszéd asztalnál egy vendég oldalt pislog és megrovó tekintetet vet a kiürült jaffás pohárra.) — Bizony, ez a normális Tudjuk azt is, hogy a földosztás elmaradása következtében a parasztság nagy tömegei nam fogtak fegyvert a Tanácsköztársaság védelmében, s nem érezték any- nyira magukénak a forradalmi proletáriátus ügyét, hogy aktívan felléptek volna az ellenforradalmi aknamunkával szemben. Ez így alakult megyénkben is. Arra azonban mégis büszkén gondolhatunk vissza, hogy a 44. vörös dandárba beállt 1800 bányász Hegyhátra átmenekült családját a Tanácsköztársaság alatt az ottani parasztság élelmezte, és a Tanácsköztársaság megdöntése után volt olyan falu, amelyik megtagadta, hogy elhurcolt tanítója helyett az odaküldött helyettest befogadja. Az agrárpolitikában elkövetett hibát a tanácskormány kommunista tagjai már 1919. nyarán kezdték felismerni, de azok kijavítására akkor már nem volt idő. Egynegyed század múlva politi- kusabban, nagyobb történelmi tapasztalattal fogtunk hozzá a földkérdés megoldásához, s ebben 1919. dicsőséges hónapjai, az elődök úttörő kezdeményezése nem kis szerepet játszott. Dr. SzinUovich Márta tudással és kidolgozottsággal született meg a nézők szeihe előtt egy hajdani, flíttértől és izzadságtól csillogó cirkusz i a vén őr lélegzetelállító kötéltánca, zsonglőrködése, erőmű, vészkedése közepette. A különben nem túlságosan jó darabban a különben nem túlságosan jól megírt öreg cirkuszos alakja külön életet kezdett élni, s a kissé szentimentális bohóc-romantikán és artista-könnyeiken túl egy nosztalgiákkal teli, illúzió-vesztett öregember tragikomikus, szánalmas figurája elevenedett meg. — Jó szerep volt. Megtanultam általa, hogy a kevésbé jó szereptől, a hazug mondatoktól sem kell mindjárt elkeseredni, ha egy figura „nem az az igazi”, akkor sem kell eleve ellenkezni. Ha nincs is jól megírva a szerep, ha nem is kap az ember jó íróktól jó gondolatokat, végül mégis fizikailag jelen van a színpadon, ezáltal feltétlenül talál olyan pillanatokat, amikor úgy érzi mégis jelen van as ember, tehát jelen van az ember sorsa, vágyai, jobbat akarása, szomorúsága .. Eredetileg mindenféléket dobálnom kellett volna a színpadon, tía nem volt időm megtanulni. Tudtam, hogy lent a nézőtéren teljes illúzió ' kell, s ha véletlenül mégis elejtettem volna ^egy buzogányt vagy almát, hát vége... Másrészt, mindez csak teleaggatta volna a szerepet felszínes csillogással. Végül rájöttem, hogy a cirkuszt ke 1 itt megjeleníteni, az eltorzult mosolyt, amikor az artista mindent feltesz egy mozdul" ' ,: és mosolyog közben. S az elveszett illúziók nem jelentenek-e mindenképpen drámai helyzetet? így csináltam meg aztán a kisöreget. Az elmúlt .naptári év végén készítettünk közösen egy interjút. amikor azt mondta: Eddie Carbone mind ez ideig a legnagyobb szerepem. S ez a megállapítás nem is veszteit aktualitásából, csak éppen hozzájött azóta még jónéhány szerep, s persze, egy sereg tapasztalat. 1— A Nagy űrt nagyon szerettem. Sólyom Katival, mint Nyilas Misivel, volt néhány felejthetetlen pillanatunk a színpadon. Acdak alakja pedig egyike volt a legnehezebb feladatoknak. Néha éreztem a görcsöt, de az húzott ki a pácból, hogy végül is eddigi szerepeim nagyjából megegyeztek abban, hogy egy viszonylag egyszerű emberi alapállásból megközelíthetők voltak: az ember jót akar, legfeljebb nem tudja, hogyan tegye, nem találja az utakat, vagy eltéved. S hogy az ember cselekedetei többnyire arra irányulnak, hogy ne maradjon egyedül... A színészé meg, hogy a színpadon ne maradjon egyedül... A mesterség számomra mostanában lett nagyon komoly és nagyon bonyolult dolog. Ugyanakkor mostanában már nem izgulok színpadra lépés előtt, talán azért, mert kezdem kiismerni magam a világban, színészi és emberi értelemben egyaránt. Fiatal színésznek — s nem is csak fiatalnak,— rendkívüli gazdag évad az, amelyben fiét , szép, emlékezetes szerepet játszik el. Az embernek meg ugyancsak gazdag az az év, amelyben sokat küszködött és még többet dolgozott. Vannak választóvonalak, de ezekről sosem lehet tudni akkor még, hogy ott húzódnak az ember életének bizonyos éveiben. Sejteni azonban talán lehet. — Előttem a film, amit említettem — mondja búcsúzóul Haumann Péter — és valószínűleg a Kósa-i'ilm, a Dózsa egyik szerepe. Aztán a következő évad a pécsi színházban. Lehetőséget kaptunk, hogy önálló esttel is felléphetünk a Kamaraszínházban. Izgat a dolog, bár még nincs készen műsorom. De izgat, mert ezek alkalmak arra, hogy az ember felmérje magát, megnézze, mi'yen is valójában, hova ju- . tott, mi érdekli, mit tud. Hogy bemérje magát egy koordináta-rendszeren .. Hallania Erzsébet MOZEWM SELLYÉN Az Ormánság ősi székhelyén — Sellyén — eredeti formájában alakítják ki a jellegzetes ormánsági portát: a lakóházat, a hozzá tartozó gazdasági épületekké és az udvarral, kerttel. A múlt év őszén — mint ismeretes — Itt állították fel az úgynevezett talpasházat, amely a hajdani ormánsági népi építkezés egyik legszebb 'ecérebb ■ "jvT ' mk számít ma. A múzeumként működő1 lakóház valóságos búcsújáró helyévé vált az ormánsági' umbeiek akik na*1? szeretettel és egyben a hozzáértő alaposságával tanulmányozzák az épületet és a berendezést. Idős asszonyok és férfiak figyelmeztetik a szakembereket, hogy mi minden hiányzik még a felszerelési tárgyak közül és amikor kiderül, hogy a múzeum — sajnos — nem rendelkezik vele. akkor saját edényeiket, eszközeiket, szerszén ••ajkat ajándékozzák oda. Legutóbb például egy sősverbke: család ruháskosárra való régi. szép felszerelési tárgyat adott át az ormánsági múzeumnak. Most hozzáfogtak az eredeti méretű és elrendezésű ormánsági gazdasági udvar kialakításához. Sellyéről például rekesztett — vesszőfonásos és sározott — falj istálló és pajta, Kákicsról 150 éves méhes, a drávaigányi legelőről pedig tipikus ormánsági gémeskút került a múzeum tulajdonába. s ezeket a talpasház udvarán állították fel. Már csak g disznóól hiányzik ahhoz, hogy komplett legyen a gazdasági udvar. A kút mellé eperfát ültettek, amihez különleges tyúklétra járul, míg a ház oldalánál diófa díszük. A lakóház előtt virágoskertet alakítottak ki: muskátli és mályva pompázik itt. Mindez egy jómódú ormánsági paraszt portáját mutatja, természetesen nem a nvó állapotában. Ez nz építészeti és elrendezési forma ugyani- az Arpádoh korában kezdett kialakulni, s a múlt század második felében szűnt meg. A sellyei múzeum tehát a régi Ormánság egy jellegzetes darabját őrzi az utókor számára
