Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-20 / 113. szám

(9é9. május 20. *■»•*■» imT^Oi'*'* r*«-*.*»'*** / Atlétika: NB I. B Női csapatunk fölényes győzelme Férficsapatunk nehezen indokolható vereséget szenvedett Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés a Tüzér utcában Pécsi Dózsa—SC Eisenstadt (2:0) Vasárnap délelőtt a PVSK- pályán folytatódtak az atléti­kai csapatbajnokság küzdel­mei. A női csapat tagjai az időszaknak megfelelően jó­közepes formában a vártnál nagyobb arányban (80:36) verték az MTK csapatát, akik bizony a második na­pon már alig késztették na­gyobb erőkifejtésre lányain­kat. Somogy megye csapa­tának legyőzése sem jelentett nagyobb akadályt. Minden versenyszámban abszolút ket­tős győzelmet arattak női csapatunk tagjai — kivéve a 800 métert, ahol a Somogy megyei versenyző, Szabó Zs. és Szolcsányi között megsze­rezte a második helyet. Az új gátszámbam Wieland megle­pően jól kezdett és 14.9 mp-es eredménye nemcsak megyei csúcs, hanem országos ifjú­sági csúcs is. Igen jól szere­pelt a komlói Szabó Zsuzsa, a főiskolás Takács Ágnes, de a többi lányra sem lehet panasz, hisz eredményeik he­lyettük beszélnek. A női pontverseny végeredménye: Baranya—MTK 80:36, Bara­nya—Somogy 83:34, MTK— Somogy 65:51. A női csapat jó szereplése nem feledtetheti a férfiak helyenkénti érthetetlen, gyen­ge teljesítményét A többség jó küzdőszellemét és megfe­lelő eredményét 3—4 indisz- pomált versenyző anyira le­rontotta. hogy a vereség okát nem az MTK erejében, ha­nem saját hibáinkban kell keresni. Honfiról már szól­tunk, aki ismeri szorgalmát, céltudatosságát, az mostani gyenge szereplése ellenére sem tehet neki szemrehányást, azt azonban meg kell je­gyeznünk, hogy 1500 méteren az MTK második futójától nem lett volna szabad ki­kapnia, s ebben az esetben nem 10, hanem csak 6 pont Köves 155. Súlylökés: 1. Fo­nod 12.38, 2. Henits 11.35. — Férfi eredmények: 10 km gya­loglás: 1. Dobos 54:26, ... 3. Märcz 55:21.2. 200 m: 1. Ró­zsa (MTK) 22.2, 2. Regős 22,5, ... 4. Matis 22.8. 800 m: 1, Kovács (Somogy) 1:50,8. 2. Mohácsi (MTK) 1:52.2. 3. Hon- ti 1:55.1, 4. Kiss 1:58.2. 5000 m: 1. Pamuki (Somogy) 14:34.8, 2. Dudás 14:39.8, 3. Kálmán (MTK) 14:46.4, 4. Salpa 14:56.6. 400 gát: 1. Kop­pányi (MTK) 53.8, 2. Betle­hem 55.4, ... 4. Vodenyák 59.1. 4x400 m: 1. MTK 3:26.6, 2. Baranya 3:29.6. Magasug­rás: 1. Mutschler (MTK) 185, 2. Dévai 182, 3. Mátravölgyi (MTK) 174, 4. Tarr 170. Hár­masugrás: 1. Mátravölgyi 13.90, ... 3. Kovács 13.16, ... 5. Haász 12.51. Diszkosz­vetés: 1. Lovász 48.76, 2. Kövesdi (MTK) 47.24, ... 4. Márton 40.70. Gerelyhajítás: Pécs, 1500 néző, vezette: Sabacz. Pécsi Dó­zsa: Rapp (Kollár) — Hernádi, Móricz dr„ Kincses, Köves (Máthé), Konrád (Maurer). 1. Wéber 65.94, 2. Lukács 1 Bérezési, Daka, Tüske, Dunai dr. (Rónai), Rá­62.42, 3. Horváth (Somogy) di. Eisenstadt: Schorr (Grass) — Enz, Koch, 57.30. Hitzel, Pogács (Bauer), Hanbauer, Sauter (To­Vasárnap délután Komlón metisch), Eiscle, Leskovich, Romanovich, Gal­a területi csapatbajnokságon los. is született néhány jobb ered- ! A Dózsa és osztrák vendége, az SC Eisen- mény: 1500 m Fogarasi stadt csapata a Tüzér utcai pályán találko­(KBSK) 4:02; 400 m: Kalu- 1 zott vasárnap délután. A pécsi csapat azon- ber (Dózsa) 53.0; női 400 m: ! nal magához ragadta a játék irányítását. A Szilágyi (PVSK) 62,2. Női ma- : Dózsa nagy fölényben játszott. A lilafehérek gas: Klepach (Dózsa) 150. a 28. percben szerezték meg a vezetést. Bér­férfi gerely: Lóránt (Tanár- . czesi labdáját Rádi Dunai dr.-hoz játszotta, képző) 53.08. s a csatár fejjel a hálóba továbbította, 1:0. \ pécsiek tovább támadtak és három perc múlva újabb gólt lőttek. Rádi rúgott szög­letet. Dunai dr. fejese a lécről Daka elé vá­gódott, aki közelről nem hibázott, 2:0 a Dó- asa javára. Szünet után a vendégek kezdeményeztek. A 49. percben szépítettek. Gallos labdáját I.eskovich a pécsiek kapujába lőtte. 2:1. A 73. percben sikerült egyenlítenie a vendég- csapatnak. Kollár Gallos lövését a befutó fometisch elé öklözte, aki a labdát a hálona továbbította. 2:2. A játékidő második részé­ben a pécsiek lefékeztek és ezt a vendégek jól kihasználták. Jók: Hernádi, Köves, Daka, illetve Enz és Gallos. 10 7 0 1. SZEOL—Videoton 2. Előre—Kecskemét 3. Nagyb.—Spartacus 4. Sz. MÁV—Oroszlány 5. B.-csaba—Várpalota 6. ózd—Miskolc 7. EVTK—BVSC 8. Ormosbánya—Kisterenye 9. Ikarus—Volán 10. BEAC—Borsod 11. Jászberény—Budafok 12. Pápa—PVSK 13. Szekszárd—Savaria 13 + 14. Spal—Brescia 4:0 0:0 i A totó 20. heti, május 18-i fo- \ j*o ! hetén egy darab 13 plusz J ! 1 találatos szelvény akadt, nyere­ménye a jutalommal együtt 256 378 forint. A 4 db 13 találatos szel­vényre egyenként 89 899 forintot fizetnek ki. A 12 találatosok 1309, a 11 találatosok 115, a 10 talála­tos szelvények pedig 25 forintot nyertek. 1 3:0 k 2:2 1 1:0 1 1:0 1 3:0 1 1:0 1 3:1 x 2:2 0:0 Kosárlabda: Országos döntőben a Nagy Lajos Gimnázium leánycsapata A középiskolás kosárlabda­bajnokság B kategória terü­leti döntőjének mérkőzésein a hét végén Pécsett a PVSK csarnokban négy-négy leány és fiú csapat vetélkedett az országos döntőbe jutásért, köztük a pécsi Nagy Lajos és Szigetvári Gimnázium leány és Vegyigépipari Tech­nikum fiú együttesei. — A Nagy Lajos Gimnázium leány együttese csoportelsőként végzett, így jogosult részt ven­ni az országos döntőkön. A szigetvári lányok igen mér­sékelt teljesítményt nyújtot­tak, mérkőzést sem nyertek. A Vegyigépipari Technikum együttese a második helyet szerezte meg. Eredmények: Lányok: Nagy Lajos Gimn.—Szigetvári gtrrm 31:30, Nagy Lajos Gimn.— Bajai gimn. 40:2:5, Nagy La­jos Gimn.—Fonyódi gimn. 39:29, Fonyódi gimn.—Sziget­vári gimn. 38:34, Bajai gimn.— Szigetvári gimn. 52:39, Bajai gimn.—Fonyódi gimn. 49:31. Fiúk: Bajai gimn.—Vegyigép­ipari techn. 67:39, Bajai gimn.—Bp. Kölcsey Gimn. 62:30, Bajai gimn.—Bp. Eöt­vös Gimn. 60:45, Vegyigép­ipari techn.—Bp. Kölcsey Gimn. 45:35, Vegyigépip. techn.—Bp. Eötvös Gimn. 52:20, Bp. Eötvös Gimn.— Budapesti Kölcsy Gimnázium 83:36. A torna végeredménye: Lányok: 1. Pécsi Nagy Lajos Gimnázium 6, 2. Bajai III. Béla Gimn. 5, 3. Fonyódi Ka­rikás Gimn. 4, 4. Szigetvári Zrínyi gimn. 3 pont. Fiúk: 1. Bajai III. Béla Gimn. 6, 2. Pécsi Vegyigépipari Techn. 5, 3. Bp. Eötvös Gimn. 4, 4. Bp. Kölcsey Gimn 3 pont. VI. forduló: I. osztályú csapiatok: Nagynyárád—Hí­mesháza 4:1, Ivándárda—Ver­send 0:2, ITSK—Dunaszek- cső 1:1, Geresdlak—Lánycsók 2:1, Lippó—Kölked 3:2, Szé- kelyszabar—MSZTE II. 2:6. Utánpótlás csapiatok: Nagy­nyárád—Hímesháza 2:0, Iván­dárda—Versend 3:1, ITSK— Dunaszekcső 4:0, Geresdlak— Lánycsók 0:3, Lippó—Kölked 2:1, Székelyszabar—MSZ TE II. 0:5. II. osztályú csapatok: Borjád—Szebény 4:0, Sátor­hely II.—Babarc 3:3, Szajk— Erdőfű 4:3, Kisnyárád—Som­berek 2:0, Bár—Véménd II. 2:1. VII. forduló: I. osztályú csapatok: Székelyszabar—Mo­hácsi Vasas 1:5, Palotabo- zsok—ITSK 9:5. Kölked—Ge­resdlak 3:0, MSZ TE II.— Lánycsók 4:1, Lippó—Nagy­nyárád 1:0, Versend—Hfmes- háza 2:1, Dunaszekcső—Iván­dárda 2:0. Utánpótlás csapa­tok: Székelyszabar—Mohácsi Vasas 0:4, Palotabozsok— ITSK 0:4, Kölked—Geresdlak 3:0, MSZ TE II.—Lánycsók 3:0, Lippó—Nagynyárád 2:2, Versend—Hímesháza 2:2, Du­naszekcső—Ivándárda 4:2. II. osztályú csapatok: Som­berek—Babarc 1:0, Véménd II.—Sátorhely II. 1:1, Szajk— Kisnyárád 3:0, Borjád—Bár 3:0, Szebény—Homorúd 1:2. * I. osztály: Görösgal—Volán 0:0, Endrőc—Szentegát II. 1:0, Nagypeterd—Mozsgó-Szulimán II. 3:0, Kinizsi II.—Tótszent- györgy 2:1, Zádor—Kétújfalu 2:3. II. osztály: Somogyapáti— Nagydobsza 3:2. Csertő—Ró­zsafa 2:1, Hobo’—Szentdénes 2:8, Dencsháza—Teklafalu 1:1. Megkezdődtek »z atlétika NB I.B versenyei. Szombaton és va­sárnap Pécsett volt verseny. Az 1500 m-es férfi síkfutásban érde­kes küzdelmet vívtak a versenyzők. Az utolsó körben még együtt volt a mezőny, elöl Honti, mögötte Mohácsi és Dudás, a győzel­met azonban az MTK versenyzője, Mohácsi szerezte meg Kovács előtt. A 1.-nek beérkező Hontit Kálmán, az MTK futója is meg­élő zte. Labdarúgó NB L B hátránnyal indultunk volna J a másnapi küzdelembe. Va- ! sárnap a magasugráshoz há- j rom 180-as ugró közül a leg- I jobb formában lévő (az előző versenyek alapján) került a csapatha és most nem tudott megbirkózni a 174 centimé­terrel (!). ez két pont hát­rányt jelentett. A 4—400-as váltót a kezdő ember gyenge futása (55 mp) miatt vesz­tettük el — ugyanakkor a másik három futó úgyszólván „halálra” futotta magát. I hogy behozza a hátrányt! Ez hat pontot jelentett é.s máris döntetlen a viadal! Megfele­lően szerepeltek a dobók, a gyaloglók és a távfutók. Di­cséretesen küzdött Regős, Mátis és 400 gáton Betlehem. A férfi viadal végeredménye: MTK—Baranya 112:100; — MTK—Somogy 126:86; Bara­nya—Somogy 132:80. — Női eredmények: 200 m: 1. Wie­land 26.5. 2. Patacsy 27.1. 800 m; 1. Szabó 2:18.4, ... 3. Szol­csányi 2:26.4. 100 m gát: 1. Wieland 14.9. 2. Köves 15.3. 4x100 m váltó: 1. Baranya I. 51.3, 2. Baranya II. 51.6. Ma- | (asugrás: 1. Takács 155, 2. * Ipari tanulókat érettségivel, illetve 8 álta­lános iskolai végzettséggel felveszünk KÉZISZEDÖ, TÖMÖNTÖ, FÉNYKÉPÉSZ, KLISÉKÉSZ1TÖ. GÉPMESTER és KÖNYVKÖTŐ szakmákra 41 órás munkahét, kéthetenként SZABAD SZOMBAT Jelentkezés: Pécsi Szikra Nyomda munkaügyi osztályán, Pécs, Munkácsy M. u. 10. Szegedi EOL—Videoton 4:0, Ózdi Kohász—-Miskolc 3:0, Nagybátony —Bp. Spartacus 1:0, Békéscsaba— Várpalota 2:1, Zalaegerszegi TE— Győri Dózsa 4:0, BKV Előre— Kecskeméti Dózsa 0:0, Oroszlányi Bányász—Székesfehérvári MÁV Előre 4:2. Mérkőzésről mérkőzésre AZ NB I. B Állasa 1. ZTE 12 7 2 3 28:12 16 2. SZEOL 12 6 3 3 20:10 15 I 3. Videoton 12 7 1 4 30:16 15 ! 4. Várpalota u 7 1 4 17:12 15 i 5. K. Dózsa 12 6 3 3 15:11 15 j 6. P. Bányász 12 6 3 3 10:13 15 ! 7. Békéscsaba 12 6 2 4 16:14 14 8. Oroszlány 12 5 4 3 18:16 14 i 9. MÁVAG 12 4 5 3 13:9 13 10. Szállítók 12 4 4 4 18:17 12 I 11. BKV Előre 12 3 6 3 6:6 12 í SZMTE 12 3 6 3 13:13 12 13. Ózd 12 4 3 5 12:11 11 14. Bp. Spartacus 12 3 5 4 14:14 11 ! 15. Szf. MÁV 12 3 2 7 8:17 8 1 16. MVSC 12 2 3 7 10:27 7 17. Nagybátony 12 3 3 8 5:20 6 j 18. Gy. Dózsa 12 1 3 8 4:19 5 ellenfélnek volt több gólhelyzete. Szünet után fölényben játszott a pécsi együttes, de csatárai keve­set és pontatlanul lőttek. Góllö­vők: Tóth, Lieber. Jók: Boro- vácz, Fekete, Lieber, illetve Hla- vai. Harcz, Mészöly. Vinczét a 75. percben — tiszteletlen meg­I Szekszárdi Dózsa—Savaria Cipő- í gyár 2:2, Dorogi Bányász—Bauxit­bányász 2:0, Fűzfő—Nagykanizsai Olajbányász 1:0, Siófok—Kapos­vári Kinizsi 2:1, Győri MÁV SAC —Almásfüzitő 2:0. LABDARÜGÖ NB EL ÁLLASA jegyzés miatt — kiállította a já­tékvezető. 1. MÁV DAC 10 5 4 1 15:4 14 Kaposvári Táncsics—Máza-Szász­2. Pápa 10 5 4 1 17:6 14 vári Bányász 1:1 (0:0), Kaposvár, 3. Dorog 10 3 6 1 15:8 12 1000 néző. V.: Tóth J. Táncsics: 4. P. Ércbány. 10 5 2 3 16:10 12 Dohány — Kahlesz, Holczhauser, 5. Fűzfő 10 4 4 2 12:9 12 Farkas, Nagy, Mészáros, Lete­6. Táncsics 10 2 6 2 10:6 10 nyei, Jankó, Seres (Veróczki), 7. Savaria 10 4 2 4 15:14 10 Selenka, Kovács (Solti). Edző: Vá­8. Pécsi VSK 10 3 4 3 12:16 10 radi Lajos. Máza-Szászvár: Kép­9. Almásfüzitő 10 4 1 5 13:13 9 író — Nagy L., Róth, Bakó, Bocz, 10. Veszprém 10 4 1 5 11:12 9 Németh. Nagy I., Wéber, Oglizán, 11. Szekszárd 10 1 7 2 10:12 9 Kővári, Czebei (Szabó). Edző: 12. Kap. Kinizsi 10 3 3 4 7:12 9 Polgár József. Értékes pontot 13. Nk. Olaj 10 2 4 4 7:11 8 szerzett a Bányász csapat Ka­14. Siófok 10 3 2 5 10:17 8 posváron. A második félidőben a 15. Bauxit 10 2 3 5 8:16 7 jól küzdő máza-szászváriak sze­rezték meg a vezetést, de a ka­16. Szászvár 10 3 1 6 9:21 7 Labdarúgó NB II. Pécsi Ércbányász—Veszprémi Vegyész 2:0 (1:0). Üjmecsekalja, Ércbányász pálya, 1500 néző, ve­zette: Chapucha. Pécsi Ércbá­nyász: Doszpod — Bendes. Péhl, Gyürke (Kovács), Borovácz. Fe­kete, Görgényi, Csőre (Mester), Vincze, Tóth, Lieber. Edző: Dara János. Veszprémi Vegyész: Had- rich — Kiss. Hlavai. Szálai, Né­meth, Harcz, Csukás. Egyházi, Mészöly. Gazsó. Almás (Donáth). i Edző: Győri Pál. Küzdelmes, ke­mény mérkőzést vívott a két csa- 1 pat. Nagyobbrészt a Veszprém | térfelén folyt a játék, de külö­nösen az első félidőben mégis az posv áriak hamar egyenlítettek. Góllövők: Selenka. illetve Kővári. Jók: Farkas, Selenka, illetve Róth, Nagy I., Kővári. Pápai Textiles—Pécsi VSK 3:1 (2:1). Pápa, 2400 néző. V.: Vincze dr. Pápa: Szép — Nyári, Áldozó, Horváth B., Horváth K.. Varga, i Horváth A., Szűcs. Krasnyánszky, Keresztes, Gombás (Domonkos II.). Edző: Kuti Herbert. PVSK: Ábrahám — Németh. Szabó, Sós, Hámori, Hollóvári (Pecze). Gás­pár, Nagy, Balázs I.. Vessző, Bán- di. Edző: Horváth Lajos. A játék­vezető a 88. percben Szabót (PVSK) durva játék miatt kiállí­totta. Mindkét csapat kivette ré­szét a támadásokból, de a hely- ! zetek kihasználása a pápaiaknak i sikerült jobban. Góllövők: Keresz- j tes 2. S/.ücs, illetve Vessző. Jók: Varga, Keresztes. Áldozó, illetve I Nagy és Balázs I. Labdarúgó NB III. Kaposvári Vasas MTE—Bony­hádi Vasas 0:0, Kaposvár, v.: Kassai. Sárbogárdi Volán SC— Pécsi Porcelángyár 1:0 (1:0), por­celángyári pálya, v.: Ihos, Lá- bodi MEDOSZ—Barcsi SK 5:0 (2:0), Lábod, v.: Lukács, PEAC— Dombóvári Szövetkezeti SE 2:1 (1:1), Pécsújhegy, v.: Végh, Nagy- mányoki Brikett SK—Mohácsi TSZTE 2:2 (2:1), Nagymányok, v.: Miczi. Dombóvári VSE—Bajai Va­sas 4:0 (3:0), Dombóvár, v.: Polc, Pécsi BTC— Dunaújvárosi Papír­gyár 2:0 (1:0), BTC pálya, v.: Kő, Pécsi Volán SC—Honvéd Steinmetz SE 3:2 (1:1), Ujmecsek- alja, Ércbányász pálya, v.: Ve- csera. AZ NB III. Állasa 1. PBTC 10 9 1 _ 17:2 .9 2 . P. Volán SC 10 8 — 2 22:8 16 3. Barcs 10 5 2 3 14:16 12 4. Lábod 10 5 1 4 22:14 11 5. Bonyhád 10 4 3 3 11:10 11 6. Dunaúváros 10 5 1 4 10:10 11 7. P. Porcelán. 10 4 2 4 13:9 10 8. Dombóv. SE 10 4 2 4 10:9 10 9. Dombv. VSE 10 5 — 5 12:12 10 10. Nagymányok 10 4 2 4 15:16 10 11. Mohács 10 2 4 4 10:15 8 12. Baja 10 3 2 5 7:12 8 13. PEAC 10 3 1 6 17:20 7 14. Steinmetz SE 10 1 5 4 11:18 7 15. Sárbogárd 10 1 3 6 4:15 5 16. Kap. Vasas 10 2 1 7 11:20 5 Megyei bajnokság Szederkény—Pécsi Postás 3 0 (1:0), Postás pálya. Siklós 3e- remend 3:1 (1:0). Siklós. Pécsi Kesztyűgyár—István-aknai Bá­nyász 2:2 (2:0), Pécsszabolcs Pé­csi Kelyiipari—Pécsi Gázmű 5:1 (1:0). Kokszmű pálya. Vasas II. Bányász—Pécsi Dinamó 2:2 (1:1). Vasas II. Bányatelep, Pécsi Ki- nizsi-*-Pécsi Vasas 0:0. Kovács­telepi pálya. Véménd—Mágocs 2:0 (1:0), Véménd, Boly—Szigetvár 0:0, Boly. A MEGYEBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. P. Helyiipari 10 6 3 1 19:7 15 2. P. Dinamó 10 6 3 1 15:10 15 3. P. Keszlyűgy. 10 6 2 2 22:11 1 \ 4. Boly 10 4 5 1 16:7 13 5. P. Kinizsi 10 6 1 3 25:12 13 6. Mágocs 10 5 3 2 19:10 13 7. Siklós 10 5 2 3 15:10 12 8. Itván-a. Bány. 9 4 3 2 12:12 11 9. Vasas II. B 10 3 4 3 16:13 10 10. P. Vasas 10 2 4 4 15:14 8 11. Véménd 10 3 2 5 7:17 8 12. Szederkény 10 2 2 8 ti :17 6 13. P. Gázmű 9 *? 2 5 7:16 K 14. Beremend 10 1 4 5 7:23 6 15. P. Postás 10 2 1 7 9:23 5 16. Szigetvár 10 — 3 7 8:21 3 SPORTLÖVÉSZÉT: Kaposváron az MNK 2. fordulójában verse­nyeztek a hét végén a pécsi sportlövők, akik közül öten első helyet értek el. Kisöbű sport­puska, 120 lövés összetett, fel­nőtt férfi: 1. Dobra P. Dózsa 1132 Gyorstüzelőpisztoly, 60 lövés II. o. felnőtt férfi: 1. Péter P. Dózsa 559, ugyanaz felnőtt férfi III. o.: 1. Kiszt MHSZ Pécs, 506. Sportpisztoly 60 lövés, felnőtt fér­fi: 1. Kiszt MHSZ Pécs 521, ugyanaz ifjúsági fiú: 1. Beregi P. Dózsa 477. n ÜTTÖRÖOLIMPIA: Az úttörő- olimpia megyei röplabda döntő­it jében a fiúknál öt. a lányoknál 6 hat csapat vetélkedett Vidéket a ;- | sumonyi, drávaszabolcsi röplab­- dázók képviselték. Különösen a a sumonyi fiúk szerepeltek széDen, s az 1. helyet szerezték meg Drá- ’. vaszabolcs és a Bercsényi utcai !i általános iskola előtt. A lányok- j. nál a pécsi Tiborc utcai álta­lános iskola csapata bizonyult [, a legjobbnak, megelőzve Drá va­si Szabolcs és Sumony lány-röp- labdázóit. Labdarúgás a mohácsi és a szigetvári járásban Nemzetközi labdarúgó mérkőzést játszottak a Pécsi Dózsa labda­rúgói. Pécsi Dózsa—Eisenstadt 2:2. Izgalmas jelenet a vendégek ka­puja előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom