Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-20 / 113. szám
1W9. május 20. Diinantmi nat»i« Martyii Ferenc kiállítása Budapesten Május 17-én, szombaton déli 12 órakor nyitotta meg dr. Solymár István, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese Martyn Ferenc kiállítását a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A két kiállítóhelyiségben Martyn Ferencnek Cervantes Don' Quijote-jához, Flaubert Bo- varynéjához, Petőfi Apostolához és Mallarmé költeményeihez készített, könyvben is megjelent illusztrációinak eredeti lapjai szerepelnek, először láthatja viszont a közönség a Joyce Ulysseséhez készített illusztrációkat. Kiállították továbbá azt a Berzsenyi-sorozatot, amelyet a pécsi közönség már a nemrégiben megrendezett tanácsköztársasági jubileumi kiállításon is megismert. Az illusztrációk mellett főleg pécsi írókról készült portrék szerepelnek a tárlaton: Weöres Sándor, Csorba Győző, Takács Gyula, Lovász Pál, Bárdosi Németh János és Várkonyi Nándor portréi. A budapesti szakembereknek és művészetbarátoknak meglepetést és a felfedezés örömét jelentette ez a kiállítás is, amely kiegészítette a Nemzeti Galériában még megtekinthető pécs-baranyai közös kiállításon bemutatott — jórészt először bemutatott — Martyn-festmények művészi hatását. A pécsi mester gazdag munkásságának bemutatása most Pécsett folytatódik, a következő vasárnap megnyitandó kiállítással. A Technika Házában ismét Martyn Ferenc festményeit láthatja, ezúttal a pécsi közönség. Francia vendégek Dr. Robert Leva Vasseur és Jean Guignet, a dijoni Comité Bourgogne elnökségének tagjai —, akik a Kulturális Kapcsolatok Intézete vendégeként hazánkban tartózkodnak — tegnap kétnapos látogatásra Pécsre érkeztek. A vendégek első útja a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánjához — dr. Szotáczky Mihály egyetemi tanárhoz — vezetett, aki tájékoztatót mondott a felsőfokú intézményük életéről. A dijoni vendégek ma délelőtt látogatást tesznek Horváth Lajosnál, a Pécs városi Tanács Végrehajtó Bizottsága elnökénél, majd a Tanárképző Főiskola vendégei lesznek. Szakmai nap a BNV-n ■ ■ r a rr r rr r • fl Haztuznezo pécsiek Sajtótájékoztató a porcelánipari pavilonban Munkatársunk jelenti: A szombat—vasárnapi roham után — e két nap alatt negyedmillió ember kereste fel a vásárvárost — hétfőn viszonylagos csend volt a pavilonokban : szakmai napot tartottak, a látogatók száma „mindössze” 15—20 ezer lehetett. A minden eddiginél nagyobb és gazdagabb Budapesti Nemzetközi Vásár *— 270 ezer négyzetméteren 33 ország 1400 vállalatának mintegy 800 va- gonnyi terméke látható — egyébként meglehetősen energikusan rajtolt: már az első napon jelentős üzletkötésre került sor. A berlini Invest exportcég 3 millió tonna nyersolaj feldolgozására alkalmas desztillációs berendezés szállításáról írt alá szerződést a Duna Kőolajipari Vállalattal. Ez a szenzáció természetesen a múlté, azóta szinte óránként kapunk hírt komoly üzleti megállapodásokról. A Budavox Híradás- technikai Külkereskedelmi Vállalat és az NDK illetékes szervei több mint más- félmillió rubeles üzletet kötöttek. A magyar fél 1969— 1971 közötti URH adóvevőkészülékeket szállít a németeknek, az NDK ugyanis fokozatosan lemond bizonyos típusok gyártásáról, és ezeket a készülékeket Magyarországról szerzi be. Gyártásszakosítás és kooperáció — ez egyébként a vásár jelszava is lehetne. Az Irodagépipari Vállalat a svéd Addo-cég vezetőivel kötött megállapodást, melynek értelmében a két vállalat a jövőben közösen gyárt szedő-írógépeket. A svéd—magyar szedő-írógép az Addo FACIT írógépből magyar szabadalom alapján készül és tökéletesen utánozza a myomdai szedést. Megvan az idei vásár első belkereskedelmi szenzációja is: az AUTÓKER 800 millió forint értékben rendelt speciális — bor, sör, tej, cement stb. — szállító gépkocsikat a Csepel Autógyártól. Elkelt 200 D—450-es teherkocsi is — mi tégy igazolva: helyes volt a Csepel Művek vezetőinek döntése, amikor a nagyhírű gyárat speciális járművek gyártására profilozták. És ha már az autóknál tartunk: hétfőn minden bizonynyal az a 40 fős pécsi „szakértői bizottság” volt a gépjárműveket bemutató pavilonok legsajátosabb látogatócsoportja, mely a 12. AKÖV meghívására külön autóbuszon érkezett a vásárvárosba. Huszonhat vállalat képviseletében ugyanis 40 utas, a városi tömegközlekedés 40 szenvedő alanya látogatott el a BNV- re, hogy tanácsaival, megjegyzéseivel segítse az autó- közlekedési vállalatnak a legtöbbet ígérő autóbusztípusokat kiválasztani. Volt a tegnapi napnak még Ifjú zenebarátok vetélkedője A Komlói városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya és a Komlói Állami. Zeneiskola rendezésében vasárnap délelőtt került sor a komlói Zrínyi Művelődési Házban a Baranya megyei Jeunesse csoportok baráti találkozójára és vetélkedőjére. A játékos zenei feladatok megoldásában mintegy egész évi foglalkozásaik eredményeit összegezték a komlói, mohácsi, pécsi és szigetvári ifjú zenebarátok. A vetélkedő anyagát Agócsy Erika állította össze, az ő vezetése alatt pergett le a baráti hangulatú vetélkedés. A csoportok versenyét a pécsi gyerekek nyerték a komlóiak és a mohácsiak előtt, az egyéni versenyben a pécsi Hegedűs Erzsébet végzett az első helyen, a komlói Juhász Éva és a szigetvári Bagi-Kovács Ferenc előtt. Az okleveleket és az ajándéktárgyakat a zsűri elnöke, Paláncz Tamás osztotta ki, hangsúlyozva, hogy a résztvevő gyerekek a zene szeretetén kívül alapos felkészültségről adtak számot, örvendetes, hogy ezt a találkozót, amely a jó zene aktív művelésére és tudatos hallgatására, megszerettetésére nevel, a rendező szervek a jövőben rendszeresen meg kívánják rendezni. Az a tervük, hogy a találkozóra meghívják Dél-Dunántúl valamennyi zeneiskolájában és művelődési otthonában működő Jeunesse csoportok ifjú zenebarátait. Szesztay Zsolt Közúti karambol, négy sérült Tegnap délután 15 óra 10 perckor Kővágószöllős felett, a Tótvár utáni éles kanyarban összeütközött a 12-es AKÖV autóbusza és a Mecseki Ércbánya Vállalat csukott kocsija. ' A karambol következtében Németh József 28 éves gépkocsivezető, Kerekes Ferenc 35 éves munkás, Hudecz Vince 32 éves lakatos és Odrobina István 36 éves lakatos sérülést szenvedett. Mind a négy embert a Honvéd kórházba szállították. A helyszínre kiszállt közlekedésrendészeti szakemberek a vizsgálatot folytatják. egy pécsi vonatkozású eseménye: a Finomkerámia Ipari Vállalat sajtótájékoztatót tartott, melynek keretében rendkívül jelentős teret szenteltek a 100 éves Zsolnay gyár munkájának. Délután 2 óra van, rendületlenül esik az eső. Á három főkapu előtt legalább tízezer ember áll. Talán ők is a pezsgő-ivóversenyre készülnek? A délelőtt folyamán történt: valaki „bedobta”, hogy a francia pavilonban pezsgő-ivó verseny van, s percek alatt százak rohanták meg a mit sem sejtő portásokat. Tehát ilyen is van. Józan üzlet, utolérhetetlen gazdagságú ismeretterjesztő központ, zsibongó információs tőzsde, baráti találkozók és a valamikori vásárok féktelen jókedvét idéző szórakozások színhelye — ez mind a Bu- depesti Nemzetközi Vásár — egyszemélyben. Békés Sándor Dr. Bank József, a megyei kórház igazgatója Tegnap, - május 19-én délután a Baranya megyei Tanács Kórházának főorvosi ülésén beiktatták hivatalába a kórház új igazgatóját, dr. Bank Józsefet. A főorvosi ülésen részt vett Szentirányi József, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága művelődésügyi és propaganda osztályának vezetője, Csorba Tivadar az osztály munkatársa, Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács vb-elnökhe- lyettese, dr. Kóbor József, a Megyei Tanács egészség- ügyi osztályának vezetője és dr. Mécs László, megyei főorvos-helyettes, valamint a megye? kórház több vezetője. Előbb dr. Bohenszky György igazgatóhelyettes köszöntötte a főorvosi és vezetőségi értekezletet, s röviden visszapillantott arra a három évre, ami a megyei kórház újjáalakulása óta, vagyis 1966. szeptember elseje óta eltelt Ismertette a kórház sok szervező munkát igénylő fejlődését. mely összesen huszonhárommillió forintba került eddig. továbbá a gyógyító. oktató és tudományos kutató munkát, majd megköszönte a megyei tanács segítségét. Ezek után Takács Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese hivatalosan bejelentette: az Egészségügyi Minisztérium és a Megyei Tanács VB jóváhagyásával a megyei tanács e szségügyi osztályának vezetője dr. Bank Józsefet, a Mecseki Szénbányák üzemi főorvosát nevezte ki a megyei kórház igazgató-főorvosává. Takács Gyula megköszönte a megyei kórház vezetőségének, főorvosi karának, s közöttük elsősorban dr. Bohenszky Györgynek az újjáalakulás óta kifejtett tevékenységét. Majd. dr. Páli Kálmán, mint a főorvosi kar nesztora köszöntötte az új igazgatót, ezek után pedig dr. Bank József köszönte meg a kinevezést. 8 kérte a kórház vezetőségének támogatását elkövetkezendő munkájához. Nyolcezer vendége volt Harkánynak Vasárnap a kirándulóhelyeken Harkányba, Orfűre, Abali- getre és Sikondára látogattak vasárnap lapunk munkatársai, hogy megnézzék: milyen a kirándulóhelyek, strandok élelmiszer-ellátása, hogyan gondoskodtak a víkendezők- ről. Tapasztalatuk a következő: Harkány A korai autóbuszokkal és a reggeli vonatokkal ezrek igyekeztek a fürdő felé. — Több száz személyautó, háromtucatnyi autóbusz is ontotta utasait. így adódott, hogy délelőtt tíz órakor már foglalt volt a strand 996 kabinja és a téli öltöző valamennyi vállfája. A Fürdő Vállalat esti pénztárzárásánál kiderült, vasárnap nyolcezer fürdőző fordult meg Harkányban. Az óriási tömeg szépen megoszlott a két melegvizes és a íürdőpark hátsó felében épült hidegvizű medence között. Azokat, akik élelem nélkül érkeztek, hasonló módon igyekeztek „széthúzni” az ABC áruház, a Lepke bisztró, a stramd-büfé, a rétespavilon és a drávaszabolcsi termelőszövetkezet vasárnap megnyílt, házi húskészítményeket, süteményeket árusító egysége. A strandolok ellátásából az ABC vállalta az oroszlán- részt: Négyezer üveg sört, ezer palack üdítőitalt, ezer ; pohár bort. 700 lángőst, 160 j liter tejet és száz kiló deb- I recenit. illetve virslit adtak el. Sok elismerést kapott a p écset atomtámadás érte. *■ A felderítőrepülőgépről nézve elszomorító a kép. A József Attila, Doktor Sándor, Madách Imre és a Megyeri út által határolt területen romok, a romokon sérült emberek. Ez persze csak feltevés, „kellékei” annak a polgári védelmi bemutatónak, amelyet vasárnap délelőtt rendeztek Pécsett ebben a lebontott negyedben. A polgári védelem alakulatai délelőtt 10 óra előtt már gyülekeztek. Mentőautók, öntözőautók, dózerok, markológépek és teherautók várták a bevetési parancsot, készenlétben álltak a romeltakarító, egészségügyi és segélynyújtó csapatok. A bemutató többszáz főnyi nézőt is vonzott, és a környező házak ablakai megteltek kíváncsiskodókkal. A felderítők repülőgépe 10 órakor szállt el a terület fölött. Jelentését értékelték és a csapatok megkapták az indulási parancsot. Elsőnek olajzöld gumiruhába öltözött egység jön, arcukon gázláracban. Műszerekkel „Alomiántadás* után Háromszáz főnyi polgári védelmi alakulat bemutató gvakorlata „tapogatják” a területet, hogy megállapítsák a7 sugárszintet és megjelöljék kis zászlócskákkal a fertőzött helyeket. Megállapítják, hogy a Megyeri út fertőzött, ezt kell tehát először mentesíteni. Már kanyarodik is egy öntözőautó, mossa az utat, egy másik autó klórral szórja le, később ismét öntözőautó mossa tisztára. A Madách utca felől lapátokkal felszerelt védőruhás csapat érkezik előttük lánctalpas dózer dönti a romokat, hogy utat nyisson a mentéshez. Van munkájuk a mentőknek. A romokon — felkért imitátorként — iskolás gyerekek fekszenek, nyakukban tábla, rajta milyen sérülést szenvedtek: kartörést, lábtörést, füstmérgezést... De már jönnek a kék ove- rálos egészségügyi alakulatok is, hordagyakkal, kötszerekkel. A sérülteket a helyszínen elsősegélyben részesítik, aztán drávaszabolcsi tsz. A szövetkezet húsüzeme és a strand között többször fordult vasárnap a teherkocsi, mert a vártnál nagyobb sikere volt a frissen sült hurkának, kolbásznak, töpörtyűnek, a házi füstöltkolbásznak, nyári szaláminak, angol szalonnának és „tartozékainak”, a kerek, kézidagasztású kenyérnek, a minőségi boroknak. hűtött hűsítőknek. Kár. hogy a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat, amely 1 200 000 forintért elvállalta a park felújítását, még nem végezte el a munkát. Orfií Hűvöesbb idő miatt a horgászokon és az üdülőtelepieken kívül csak mintegy 200 diák töltötte a vasárnapot az orfűi tó partján. Hogyan fogadta őket a vendéglátóipar? Az étterem még nem, készült el. A műszaki átadás határideje június 1-e. Got- hárd István orfűi tanácselnök szerint a Sásdi Járási Építő Ktsz még e héten átadja a konyhát és a söntést a Vendéglátóipari Vállalatnak szerelésre és berendezésre. Nagyon bízik benne, hogy már június közepe előtt a vendégek rendelkezésére áll az étterem. Nem nyitott még ki a Pécsi-tó kis szigetén a nádfede- les Horgász-presszó, holott a tó körül letelepedett horgászok örömmel fogyasztottak volna helyben némi frissítőt. Maradt tehát a Tó-büfé. amely egész nap derekasan állta a rohamot. Itt az italigény kielégíthető, de az étkezést csupán szerény keretek között. Egy gázrezsón főznek virslit és dél körül 30—40 halászlét, valamint kb. 20 adag pörköltet. A büfé már túl kicsiny. Érdemes lenne bővíteni, hogy legalább a hétvégeken megfelelő főtt étellel állhasson az üdülőtelep rendelkezésére. Közelsége feltétlen előnyt jelent majd az új étteremmel szemben és ezt ki kellene használni. Abaliget Abaligeten olyan forgalom volt, mintha legalábbis nyár közepe volna. A baloldali kis tavon megyei bajnokságot tartottak, húsz-harminc centis hajócskák versengtek, és a parton jócskán állt közönség. „Jól jött” a presszónak a verseny, a terasz állandóan tele volt vendégekkel, a fagyaltos ablak előtt pedig sort álltak a gyerekek. Szegedről, Veszprémből és még 'ragy tyolc helyről érkeztek kü- i lönjáratok, tömve kirándu- Ókkal. Az út jobb oldalára i eső tavon mind a tizennégy csónak „üzemelt". Az idegeneket ízléses táblák kalauzolták a vendéglátóhelyek felé. A Camping étteremben 1500 üveg sör, négy-öt féle üdítőital, tizenötféle bor és szóda (!) szorongott a polcokon, ládákban, jégben. Az étlap negyvenféle ételt kínált, két hét múlva, „szezonban” már specialitásokat, hegyháti pincepörköltet, abaligeti töltöttkáposztát is készítenek. Az étteremben egyszerre 400—500 embert tudnak kiszolgálni meleg étellel. A Barlang Szálló és a Camping már vagy egy hete zsúfolásig tele van. Vasárnap a szálló teraszán épp egy tájékozódási verseny versenybíróinak főhadiszállása volt. Hiányolják a vendégek a kétágyas szobákat, de fejlesztésre csak két év múlva kerül sor. A tó környékén virágrengeteg, újjáfestett padok és sok-sok strandoló. Akik vasárnap Abaligetre kirándultak. jól választottak. Sikonda Rengeteg kiránduló és horgász kereste fel vasárnap a festői sikondai völgyet. A felújított strand három medencéjében 1500-an fürödtek. Élelmiszerrel jó] ellátják a j strandot, üdítőitalból bőség í van. A Komlói Szikvízüzem pavilonjában háromféle hűtött üdítőital kapható. Me- legétel-el látás azonban nincs a strandon. — Jelenleg nem olyan nagymérvű a látogatottság — mondja Derváli Ferenc, az önkiszolgáló étterem üzletvezetője —. hogy indokolttá tenné az étterem megnyitá| sát. Az igazsághoz az is hoz- [ zá tartozik. h<jgy a tél folyamán a konyha beázott és beszakadt, a garanciális javítást most végzik. így vasárnaponként csak részlegesen üzemelünk A vála-zték: bor, sör, málna, virsli és debreceni. Ez kevés. Az önkiszolgáló étterem hiányát a V^dászta- nya igyekszik pótolni. — Minden regcel hétkor nyitunk — mondja Cziráki | Gyula üzletvezető. — Állandó vendégeink a horgászok. Az étterem árai szolidak, a legdrágább étel adagja vasárnap 15 forint 80 fillérbe került, öt féle fiis^er'sültből, négy féle készt élből lehetett váloeatni. Általános tapasztalat hogy iól felkészült a kereskedelem az elmúlt vasárnapra. — Munkatársaink tapasztalatai azonban arra is íi«velmeztet- nek. h»"><3v a vík0nHp-rltí rtie- i ’eg -5tfüo!i.v„! ,.„i^ jlláF’sá-a nem készült fel n vendéglátóipar s ezen süi*«*«*»*. -változtatni kell. a felállított sátorhoz, a gyűjtőhelyre viszik, ahol további kezelésben részesülnek. A sátor előtt valamennyi sérültet sugárellenőrzésnek vetik alá. Közben az egyik romépülethez csákánnyal, lapáttal felszerelt csapat érkezik. Az épület óvóhelyének bejáratát romok torlaszolták el, az óvóhelyen több ember várja a kiszabadítást. Gyorsan, fegyelmezetten dolgoznak, lapátolják a törmeléket, aztán > létrát csúsztatnak az óvóhely „szájába”, és már mennek is le a mentők, hogy kisegítsék a „bennszorultakat”. Súlyos a sérülésük, mindjárt hordágyra kerülnek és az egészségügyi nőbrigád fürge kezekkel kötözi a sőréiteket, aztán gyors léptekkel viszik hordágyon a bábukat a gyűjtőhelyre. I A Megyeri út szélén külön sátort állítottak, ahol a sugárI fertőzötteket fürdetik, a sátor mellett teherautó, rajta nagy mosógép a ruhák tisztítására. Egyik romnál két légkalapács kezd kelepelni: oldalvágatot hajtanak az óvóhelyhez. De dolgoznak a markológépek is, ütemesen markolnak a törmelékbe és ömlesztik mindjárt a billenő teherautókba. Arrébb a mentőautó indul — benne az elsősegélyes sérültekkel, az Imitátorokkal. A mentés fél tizenkettőkor befejeződik, a sérültek ellátva, az óvóhelyiek kimentve, a terület megtisztítva a sugárszennyeződéstől. Fegyelmezett, jó munkát végeztek a bemutatók résztvevői, az Építőipari- Vállalat, egészségügyi intézmények, a Köztisztasági Váb lalat, a Víz- és Csatornamű- vek és más intézmények, vállalatok dolgozóiból alakult mintegy 300 fős polgári védelmi alakulat, (Garay)