Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-13 / 107. szám

1969. májú* Y3L Dimontmi nmtto 0 Tizennyolcezer munkásfiatal képviseletében Ifjúmunkás parlament Beremenden A KISZ az elmúlt évék so­rán bebizonyította, hogy az egész magyar iíjúság képvise­lője. A Magyar Népköztársa­ság törvényeiben rögzített ál­lampolgári kötelességeik telje­sítésére ösztönzi a fiatalokat; képviseli az ifjúságot az álla­mi és társadalmi szervek előtt és védi a törvény által bizto­sított jogait. A KISZ által kezdeményezett termelési mozgalmak, védnökségvállalá­sok eredményesen segítik a népgazdasági célok megvalósí­tását, egyben az ifjúság szo­cialista nevelését. Nem véletlen, hogy a má­sodszor összehívott megyei if­júmunkás parlament éppen Beremenden tartotta ülését, a Baranya megyei KISZ Bizott­ság védnöksége alatt épülő Cement- és Mészművek épít­kezésének színhelyén — mon­dotta referátumában Lukács János elvtárs, a KISZ KB tagja, a Megyei KISZ Bizott­ság első titkára. A megye 18 ezer ifjúmunkását 80 küldött képviselte. Résztvett a tanács­kozáson Földes Andrásné és Szikszói Tibor, a Megyei Párt Bizottság osztályvezetői, Hó­dos Ervin, a KISZ KB osz­tályvezetője, dr. Szabó József, a Siklósi Járási Párt Bizott­ság első titkára, Szili József, az SZMT titkára, valamint a siklósi és beremendi KISZ- szervezetek képviselői. Beszámolójában Lukács élv- társ szólt a munkásifjúság helyzetéről. Elmondotta, hogy több mint 200 üzemben vé­geztek felmérést. A fiatalok általában elégedettek, de igen sok megoldásra váró problé­májuk is van. A vita erről igen meggyőző képet adott. A vasutas fiata­lok képviselője elmondotta, hogy a vasúton lassú elörege­dés tapasztalható, amely előbb utóbb a biztonság rovására megy. A fiatalokat elriasztja a vasúttól a kevés fizetés, a szabadszombat és vasárnap hiánya, a rosszul berendezett szállások. Még sok helyütt most is elavult, kiselejtezett pályakocsikban laknak a mun­kások. Igen sokan kifogásolták, hogy egyenlő, vagy többlet­munkáért a fiatalok mindig kevesebb bért kapnak. Meg­értik, hogy a szakmában nagy tapasztalattal bíró öregeket jobban kell bérezni, de miért nem korpótlékkal oldják meg. Ha nehéz munkáról van szó, mindig a fiataloknak szólnak, ha kellemetlen beosztásról, úgyszintén, de ha fizetéseme­lésre. kitüntetésre nyílik le­hetőség, háttérbe szorulnak, mert ők még ráérnek, fiata­lok, van még idejük. Pedig szeretnének szépen öltözni, és a házasság is csak megfelelő anyagi viszonyok között iga­zán megalapozott. Lakásra összegyűjteni nagyon nehéz, ingyenesen pedig még az idős dolgozók is csak hosszú évek után tudnak lakáshoz jutni. Az igen alacsony kezdő bér okozza azt, hogy a végzős szakmunkástanulók legtöbb­ször otthagyják munkahelyü­ket. Többen segédmunkásnak mennek, ami a fiatalok éle­tében bizonyos mértékig zá­tonyra jutást jelent. Ugyan­csak a szakmunkástanulókat érintő probléma: dolgozó vagy diák? Magas a tanulmányi követelmény vagy alacsony? Ha a színvonalat nézzük, ala­csony. Ha azt nézzük, hogy az oda kerülők a megelőző oktatásban, 2,5-néi magasabb átlag osztályzatot nemigen kaptak, akkor nagyon ala­csony! Kevés az a gyerek, akinek egy-egy jó felelet nyo­mán sikerélménye van. És nagyon nehéz ezeket a gyere­keket a kátyúból kilendíteni. Pedig tudni keli, hogy az ipa­ri tanulók 80 százalékban munkás-paraszt szülőktől szár­maznak, és otthon is elég ke­vés segítséget kapnak. Az is­kolai képzés annyira keretek közé van szorítva, hogy akár harmadik műszakban is ok­tatni kéne. Siklóson például 400 ipari tanuló mindössze két szükségtanteremben tanul Kossuth-bányán is gondot okoz a továbbtanulás. A Ta­tabányán levő aknászképző technikum 4 esztendő alatt 14—15 ezer forintba kerül az odautazás költségei miatt. Ugyanakkor a bányász bérezés nem magasabb egy tsz-tag jö­vedelménél. aki a napfényen Befejeződtek a főiskolai napok Másfélszáz vendég a spartakiádon — Ä tanárképző főiskolák « szocialista nevelés legfiata­labb intézményei közé tar­toznak. A nálunk folyó mun­ka sokrétűségét szeretnénk bemutatni a főiskolai napok alkalmával — mondotta Márk Bertalan főiskolai igazgató a spartakiád szombati megnyitó ünnepségén. Valóban a sokoldalúság tük­röződött a háromnapos ren­dezvénysorozaton, kezdve a pénteki tudományos vitával, amelyen az irodalmi nevelés országosan ismert szekembe- rei szólaltak feL S a spon­tán hozzászólások is bizo­nyították, hogy mennyire égető kérdést tűzött napi­rendre a pécsi kezdeménye­zés. A vitaindító referátum egyébként cikké átdolgozva az egyik szakfolyóiratban fog megjelenni. Anélkül, hogy eltúloznánk a főiskolai napok jelentősé­gét, hadd idézzünk • néhány szárhot, amelyek önmagukért beszélnek. Az NDK-ból ér­kezett vendégeken és a társ­főiskolák vezetőin kívül mint­egy másfélszáz hallgató jött a sportversenyekre a többi főiskoláról. Első ízben szere­pelt a versenyeken a Kossuth Lajos Katonai Főiskola csa­pata. A Spartakiád szombati nagy látványosságán, mikor a nézőközönség hatalmas „BÉKE” feliratot olvashatott a gyepszőnyegen, mintegy száz élő test alkotta a betű­ket. Az impozáns látványhoz az az 50 úttörő is hozzájá­rult, akik a pálya szélén áll­tak, kezükben piros és kék zászlót tartva. Nem túlzás tolán, ha meg­kockáztatjuk azt a kijelen­tést, hogy a Tanárképző Fő­iskola már évenként hagyo­mánnyá váló belső ügye túl­nőtt a főiskola keretein, és valóban pécsi üggyé, az egész város ügyévé lett. Június 7-e az utolsó tanítási nap Ezekben a napokban bonyolítják le ország­szerte a tavaszi iskolai kirándulásokat. Általá­ban május közepéig be­fejezik a tananyag okta­tását, a tanév végéig hátralevő időt ismétlésre használják fel. Mind az általános, mind a közép­iskolákban június 7-én lesz az utolsó tanítási nap. Ezt követően tart­ják meg a pedagógus kollektívák az osztályozó értekezletet. Az iskolai évzáró ün­nepségeket június 14-én és 15-én rendezik, s egy­idejűleg kiosztják a bi­zonyítványokat. Az új elsőosztályosokat június 16-án és 17-én írják be. A tanévzáró értekezletet az általános iskolákban június 21-ig, a középis­kolákban július 2-ig be­zárólag kell megtartani. dolgozik, bármikor cigarettáz­hat, ihat friss vizet. Igaz, van­nak, akik a bányában is öt­ezret keresnek, de azok a nyugdíjat nemigen tudják él­vezni. Több hozzászóló beszámolt a saját munkaterületén elért kiváló gazdasági és KISZ- munkáról számos értékes ja­vaslat hangzott el a megye 7000 ifjúmunkás KISZ tagja előtt álló feladatok megoldá­sának könnyítésére. Az ifjúmunkás parlament megválasztotta az országos fórumon résztvevő 11 elvtár­sat. Megkezdődött az írásbeli érettségi Az első. dolgozatot magyar nyelv és irodalomból készí­tették el a maturáló diákok. A jelöltek — akárcsak a korábbi években — ezúttal is két tétel közül választ­hattak. A gimnáziumokban a ma­gyarból a tételek a követ­kezők voltak: 1. „Ö, költő tisztán élj te most mint a széljárta havasok lakói ... S oly keményen is mint a [sok sebtől vérző, nagy farka­rok.” Költői sorsok a XX. szá­zadban. 2. „Csönd van, mintha nem is [rezzennénk s rohanunk a forradalomba.” A XX. század első két évtizedének irodalmi—poli­tikai harca a változásért, 1918—19-ért. A Pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola TV. Itt matematika—fizika tagozatos oszt ályáuak tanulói a magyar dolgo­zat írása közben. Mit vinne magával az óvóhelyre? Fémfólia védi az élelmiszereket Kiállítás a Pannóniában Háromszor egymás után vagy fél percig felüvölt a sziréna. Az emberek az óvó­helyre rohannak, hónuk alatt batyuk, bőröndök. — ön mit vinne magával egy ilyen kitelepítés alkal­mával? A választ nem az újságíró adja meg, hanem az a kiállí­tás, amit vasárnap délelőtt 11 órakor nyitottak meg a Pan­nónia Szálló nagytermében. A bőröndbe személyi iratok, készpénz, nem romlandó élel­miszer, az évszaknak megfe­lelő ruházat — egy könnyű öltöny, két mintás ing, gumi­talpú cipő — melegítő, gumi­csizma, 2 törülköző, tisztál­kodó, gyógy- és kötszerek, elemlámpa, gyufa, jegyzet­tömb kerül. Az egész csomag 20—30 kiló között van. A ki­telepített lakosság a már elő­re elkészített védőöltözetben menekül az óvóhelyre, mely­nek legtöbb részét házilag is el lehet készíteni. Lényeges ruhadarab, a gumírozott ka­bát. az álarc, a gumicsizma Pécsett 1968-ban 15 ezer polgári lakost részesítettek polgári védelmi kiképzésben. „A lakosság jelentős része nemcsak érti, de tudja is a védelem formáját, módját” — mondotta megnyitójában Hor­váth József alezredes, Pécs város polgári védelmi törzs­parancsnoka. A megnyitón megjelent Horváth Lajos, Pécs m. j. városi Tanács vb- elnöke, Jávori István, a III. kerületi tanács vb-elnöke, Kerékgyártó Béla alezredes, helyőrségparancsnok, Skrobák Ferenc, alezredes, megyei PV | törzsparancsnok. Horváth József alezredes a I „tárlatvezetés” során külön boxban mutatta be azokat az élelmiszercsomagolásokat, me­lyek sugárszennyeződés ellen is megfelelően védenek. Tel­jes védelmet nyújt például az üveg, fém-fólia csomagolás. Mivel tömegpusztító fegyve­rek alkalmazása esetén leg­inkább égési, törési sebek ke­letkeznek. az első segélyről, az orvosi ellátásról is beszámol a kiállítás, amelyen az MHSZ néhány tablóval, modellel, műszerrel képviselteti magát A terem leválasztott részé­ben kisfilmeket vetítenek, melyek témája a polgári vé­delem, a nukleáris fegyverek pusztító hatása, az élet meg­őrzését szolgáló védekezés formái. A kiállítás, melynek már az első napon több száz lá­togatója volt, május 18-ig lesz nyitva naponta 10-től 19 óráig. A nyitvatartás idején többször vetítenek kisfilme­ket —Wér— Minden forgalomképes árut átvesznek Késnek a zöldáruk A MÉK negyvenkét tsz-szel kötött szerződést Kifogyóban vannak a MÉK üzleteiben a tavalyi termésből tartalékolt áruk, de — több hetes késéssel ugyan — egy­re több primőrt kínálnak. Ar­ról a zöldségről, gyümölcsről, burgonyáról, ami most kapha­tó a boltokban, már egy év­vel, illetőleg hónapokkal ez­előtt gondoskodtak. Az ezzel kapcsolatos tevékenységről, az idei szerződéskötésekről és a várható ellátásról tanácskoz­tak tegnap a Szövetkezetek Baranya megyei Értékesitő Központjának igazgatósági ülésén. Az ez évre szóló termékér­tékesítési szerződések megkö­tése gyakorlatilag befejező­dött. Baranyában 42 termelő- szövetkezettel és hét fogyasz­tási szövetkezettel létesített szerződéses viszonyt a MÉK, ezenkívül két más megyében működő állami gazdasággal és három fogyasztási szövetke­zettel kötöttek szerződést. Az elmúlt évi fogyasztás alapján 3167 vagon zöldséget, burgo­nyát és gyümölcsöt tervezett szerződéssel lekötni a MÉK, de egyes cikkeknél a kedvező terméskilátásra való tekintet­tel „túlszerződték” az elő­irányzott mennyiséget (például vöröshagymából, fejeskáposz­tából és paprikából). Végered­ményben 3285 vagon árut biz­tosítottak a megyének. A szerződéskötések alapján főként gyümölcsből várható jobb ellátás. 1968-ban 460 va­gon gyümölcsöt értékesített a MÉK, idén pedig 600 vagonra kötöttek szerződést! De még ez sem a felső határ, mert a gyümölcsértékesitési szerző­déskötések nem fejeződtek be, további mennyiségek lekötése várható. Mint az igazgatósági ülésen Görcs Károly igazgató elmondotta: a MÉK-nek az a célkitűzése, hogy termelőpart­nereik minden forgalomképes áruját átvegyék és értékesít­sék. Ebben az évben egyéb­ként tovább szélesítik a köz­vetlen áruszállításokat, amely- lyel biztosítható, hogy az áruk — Vízvezeték hálózatfej­lesztés a belvárosban. A Pé­csi Víz- és Csatornaművek a Jókai utcában a kialakítandó és átépítésben lévő városi központ vízellátása érdekében megkezdte a vezetékek lefek­tetését. Erre a célra egymillió forintot fordít a vállalat. ERTESITES A TEJIPARI TRÖSZT 1969. X. 1—1970. III. 31-IG állami gazdaságok és termelőszövetkezetek tejkeze­léssel és elsődleges tejfeldolgozással foglalkozó dol­gozói részére bentlakásos tanfolyamot szervez. A tanfolyam helye: Jászberény. A tanfolyam ideje: 4 hét. A tanfolyam tárgya: a tejkezelés, a fogyasztói tej, a tejföl, a túró és az ízesített termékek készítésének elméleti és gyakorlati elsajátítása. A tanfolyam részvételének feltételei: — felső korhatár nőknél (lehetőleg) 40, férfiaknál 45 év. — 8 ált. iskolai végzettség, vagy tej­kezelői képesítés, — érvényes egészségügyi könyv vagy orvosi igazolás. A tanfolyamon teljes ellátást biztosítunk, a tény­legesen felmerülő költségek ellenében (kb. 1600 Ft). Jelentkezés a területileg Illetékes tejipari vállalat­nál (üzemében) augusztus 15-lg. A tanfolyam tényleges költségét az illetékes tej­ipari vállalatnak kell utólagosan átutalni. frissen és jó minőségben jus­sanak el a fogyasztókhoz. A kései kitavaszodás miatt 3—4 hetet késtek a primőrök és emiatt még most is vonta­tottan halad a felvásárlás. Ta­valy ilyenkor már kapható volt a zöldborsó is, most azonban mindössze a fóliasá­torban termesztett hónapos­retek, fejessaláta, karalábé és a szabadföldi saláta, hagyma, valamint az adventi kelká­poszta a MÉK boltok primőr­kínálata. A saláták közül sok kifagyott, felmagzott, emiatt az eredetileg tervezett 772 ezer fejnek csak kétharmadát tudják szállítani a siklósi és szederkényi termelőszövetke­zetek. Hónaposretekből azért lesz kevés, — a tervezettnek kb. fele — mert több tsz nem tudta beszerezni a korai ter­mesztéshez szükséges mű­anyagfóliát. A hónaposretek ki­esését Pellérden, Felsőszent- mártonban és Siklóson nyári retek vetésével igyekeznek pótolni. Az igazgatósági ülésen a tá­rolási nehézségekről is szó esett. Pillanatnyilag az okoz­za a legfőbb nehézséget, hogy a termelőszövetkezetek, kiske­reskedelmi vállalat és a fo­gyasztási szövetkezetek is részt kérnek az értékesítésből, de a szervezett tárolásra csak a MÉK gondol. A MÉK-nek ko­operálnia kellene az értékesí­tőkkel, a MÉK próbálkozott is ezzel, de a „társak” elzár­kóztak. Így nagyon nehéz, sőt képtelenség megállapítani, hogy miből, mennyit kell el­tenni télre. Tavaly például 126 vagon burgonyát értéke­sítettek, a most záruló ó- idényben 186 vagonnyit. A MÉK jelenleg fogyasztói áron vásárolja fel a burgonyát és ráfizetéssel adja tovább, de így is előteremti, ami szüksé­ges. Törekvéseit, elsősorban azt,, hogy évről-évre javuljon az áruellátás, támogatni kell. S ha a zöldség-gyümölcs ér­tékesítésben részt vállaló tsz- ek, fogyasztási szövetkezetek és kiskereskedelmi vállalat elzárkózik az adatszolgáltatás elől, az együttműködés felté­teleit a tanács kereskedelmi osztályának kell majd bizto­sítania. még mielőtt tárolásra kerülne a sor. H. M. Bú torüzem fi nkb öz azonnali belépéssel felveszünk asztalos szakmunkásokat, szériatermelésben nagy gya korlattal rendelkező BETANÍTOTT munka sokat továbbá anyagmozgatásra FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés Komjáti János üzemvezetőnél. Nőtlenek vágj vidékről bejárók résiére mun­kásszállás, étkezési lehetőség biztosított. Bérezés megállapo­dás szerint. Komlói Helyiipari Vállalat Komló. Kossuth L. u. 21. Telefon: 20-92. I I i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom