Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
1969. májúi 4. Dunoniatt ivatiU*' 7 RADNÓTI MIKLÓS Hatvan éve született a költő, aki ma már nemcsak a hazai versolvasók körében népszerű. Neve és híre járja a világot Versei — a legjobb húsz-huszonöt — világirodalmi érvényességgel rögzítik egy nehéz sorsú nemzedék kálváriáját, a két háború közti Közép- Európa atmoszféráját, haladó erőinek és művészetének próbatételét. Ma már úgy tűnik, a fiatal Radnóti életútja lappangó tervszerűséggel szolgálta a költői kibontakozást, az élmény- és tapasztalatgyűjtést. Árva gyerekként végezte középiskoláit, majd családjával szembefordulva, a neki szánt gyakorlati pálya helyett választotta a szegedi egyetem bölcsészkarát. Itt került kapcsolatba a munkásmozgalommal és a szegényparasztság életének kutatóival Itt kötelezte el magát a lázadó humánum, a szegényekkel tartó irodaiam poétájává. Első kötetét az ügyészség elkobozta. Perbe fogták, elítélték. Ez is erősítette kapcsolatát a munkásmozgalommal, amelynek avantgardista költészetét fogadta el irányjelzőnek. Költői fejlődésének kezdeti szakaszán formabontó törekvések, nagyfokú elvontság jellemzik. Hamarosan felismeri, hogy a kötött formák megújításával, értékes hagyományokat folytatva fejezheti ki erőteljesebben az ellenforradalmi rendszer elleni tiltakozást. Lábadozó szél című kötetében már egyértelműbben, tisztábban szól, hangja harcosabb, formája higgadtabb. Költészete ettől fogva, még inkább a harmincas évek második felében, állandóan tökéletesedik. Ekkor figyelnek fél értékeire költőtársai és kritikusai. Kétségtelen azonban, hogy Radnóti a második világháborút megelőző évek és a nagy megpróbáltatás időszakában vált nagy költővé. Fenyegetve érzi létét; a halállal szembenézve vet számot múlttal és jövővel. Felismeri a harc nemzetközi méreteit. Tudja, hogy a fasiszták külföldi gaztettei is a magyar nép bilincseit teszik súlyosabbá. Szolidáris a szabadságért küzdőkkel s főleg a spanyol szabadságharcosokkal. A háborús fenyegetés, majd a háború eseményei erősítik halál tudatát Nem hisz abban, hogy túlélheti a háborút, de veszendősége nem befolyásolhatja ítéletében: a fasizmusnak el kell pusztulnia, hogy a magyarság és Európa jövője méltó lehessen az ember névre. Gyűlöli és megveti a fasizmust, de tudja és hirdeti, hogy a nép — a megtévesztett tömegeket is ideértve — nem bűnös, hanem áldozat. Éppen ezért megváltható, becsülete visszaadható. Ebben vállalt szerepet Radnóti a legnehezebb években is. Közben új formákat teremt, illetve ad vissza a modem költészetnek. Klasz- szikusok tisztaságával beszél, ezt érzi méltónak bizalmához az emberben. Radnóti Miklós hatásának és népszerűségének egyik okát életrajzában kereshetjük. Aki versek sorában jósolta meg halálát, valóban a mártírok menetébe került. 1944-ben a szerbiai hegyek közé vitték, kényszermunkára. A koncentrációs tábor szögesdrótjai mögött sem szűnt meg költő lenni. Itthon és Európa-szerte Idézett verseinek jó része itt született 1944 végén, társaival együtt, a felszabadító hadsereg elől nyugat felé hajtották. A halálmenetben sem tette le a ceruzát Utolsó pillanatáig őrizte a művész fegyelmét és hivatástudatát Csak a gyilkos golyó hallgattatta eL A nyugati határtól nem messze, Abdán találták meg tömegsírba dobott holttestét Az exhumáláskor viharkabátja zsebében bukkantak rá utolsó nagy verseire, amelyek egész költészetének főszólamait ismételték, a vég előtti leszámolás elszántságával. Ennyiben is nagy világirodalmi példa Radnótié: személyes sorsától függetlenül, az önkifejezést tartotta legfontosabb feladatának. A költői szó megszületését, az igazság kimondását, a hídépítést a jövőnek. Hatvanadik születésnapján sem mondhatunk mást, mint az évforduló előtt és után: aki Radnóti verseit olvassa, a magyar líra egyik XX. századi teljesítményével ismerkedik. Gyűlölni és szeretni tanul, Radnóti Miklós szándékai szerint. Radnóti Miklós; TÖREDÉK Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasnlt, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a bős, s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bú ihatott, s rághatta szégyenében ökleit, az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsok tói részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő Irlgylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal újra mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. 1944. május 19. VITA KULTURÁLIS ÉLETÜNKRŐL SZÉLJEQYZETEK A Dunántúli Napló hasábjain folyó vita városunk kulturális életéről rendkívül érdekes kérdéseket érint. Érvek és ellenérvek hangzottak el arról, hogy a fejlődés vagy a megtorpanás korszakát éli-e a város? A továbbhaladás objektív és szubjektív feltételei adottak-e? A téma megközelítési módszere a hozzászólók érdeklődési körének megfelelően eltérő, de az alaphang, a kultúra ügyének tisztelete gondolkodásra és új tettekre serkent minden címzettet. Ügy gondolom, nem az a fő kérdés, hogy nevezhetjük-e Pécset kulturális centrumnak avagy sem, hanem az, hogy kulturális életünk fejlődésének iránya és mértéke megfelel-e szocialista kultúrpolitikánk követelményeinek, a nagymúltú és gazdag jelenű város történelmi rangjának, jelentős hírnévnek örvendő szellemi kapacitásának? Nem a kuitúrcentrum elismerésének jelentőségét vitatom, csupán arra utalok, hogy annak elbírálása, vajon városunk centrum-e vagy decentrum, ha centrum, mely földrajzi és szakterületen, a tudományokban vagy a művészeti életben, meghatározott mezőnyökben vagy általánosan, a tényekre, a közvéleményre, a vonzási területre tartozik. Intézmények léte, az azokban folyó munka színvonala emelhet ki bármely területet a provincializmus szürkeségéből. A vitában jogos bírálat érte a befelé forduló mikrovilágokat. E jelenség felszámolása adminisztratív úton csak részben oldható meg. A megoldás útja egységes kultúrpolitikai koncepció elfogadása és propagálása a köz- gondolkodás formálásának érdekében. A koncepció lényegét a párt és a kormány művelődéspolitikája szabhatja meg, amely döntőnek tartja a tömegek kulturális színvonalának állandóan magasabb szintre történő emelését, a tudományos világnézetet erősítő ismeretek nyújtását, az alkotó munka támogatását E célok világosak, de az elvek realizálásánál jelentkezik a kérdés: helyileg mi legyen a meghatározó a kulturális életben? A válaszokból kiderül, hogy a domináló értékmérőt sokszor eltérően ítéli meg a pedagógus, a hivatásos népművelő, a művész, a tudós és sokan mások. Olyan értékmérőt kell tehát keresnünk, amely korunk Igényeinek megfelel. A korszerű műveltség meghatározója napjainkban a tudományos ismeret Az élet valósága, a szakirodalom, ezernyi tény bizonyítja, hogy a tudományos kutatás intenzitásának növekedése gyorsütemű fejlődésünk valóságos igényeiből fakad. Városunk kulturális életének mérlege nem lehet pontos, ha nem adunk választ arra, bázist képezünk-e a tudományok művelésében és gyarapításában. Nem közömbös számunkra, hogy egy-egy tudományágnak neves személyiségei egyszerűen Pécsett működnek-e mint reprezentánsok, vagy tevékenységük révén sokoldalú, élvonalbeli tudományos élet bontakozott ki. A Megyei Pártbizottság által a közelmúltban folytatott vizsgálat az utóbbit igazolja. Baranyában, zömével Pécsett több száz kutató dolgozik. Az elmúlt tíz évben közel nyolcezer tudományos közleményük jelent meg; kétezer idegen nyelven. A különböző tudományágak művelői közül 5 akadémikus, 18 a tudományok doktora, 89 kandidátus, számosán tagjai nemzetközi és hazai tudományos társaságoknak. Szűkebb pátriánkban világviszonylatban is kimagasló eredmények születtek. Hibaforrásoktól mentesnek tekinthető-e tudományos életünk? Nem, e téren is elégtelen a munka koordinálása, nem egy esetben határterületeken. de mégis elszigetelten folyik a munka, aránytalanságok észlelhetők az anyagi ráfordításnál. Sürgetően jelentkeznek a publikálás gondjai. Sokan a nehézségek láttán úgy érezhetik, hogy a vidéki kutató az országos kulturális élet határ- mezsgyéjén él. E szubjektív érzést cáfolják a tények, amelyeknek pozitív meghatározottsága természetesen nem jelentheti a kedvezőbb feltételek megteremtésére irányuló jogos igények elhárítását. Tagadható-e a felsoroltak alapján, hogy a hazai tudományos életben városunk fontos centrumot képez? Nem, ennek elismerését fejezi ki, hogy a közeli jövőben kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Bizottságának kialakítására. A tudományos kutatómunka műhelyei többségében a felsőoktatási intézményekben vannak. Az egyetemek kulturális kisugárzó szerepe tehát e vonatkozásban is ösz- szefügg a város kulturális életének elismerésével. — E funkciójuk gyakorlása mellett nem tekinthető másodrendű ténynek az sem, hogy az itt diplomát szerzett fiatalok munkájáról szerte a Dél-Dunántúlon elismeréssel nyilatkoznak tanácsok, bíróságok, kórházak stb. A kommunista szakemberképzés követelményrendszerének kidolgozásában is kezdeményező szerepet vállalt tanárképző főiskolánk. Mindezek alapján szívemből egyetértek Antal Gyulával, aki egyes hozzászólások pesszimista árnyalásával szemben egyetemeink fejlődéséről írt. E fejlődés dokumentálását a társadalmi igények és az alkotó értelmiség oldaláról közelítettem meg, de úgy vélem, minden pécsi polgár büszke az új egyetemi létesítményekre is. Az egyetemek izoláltságának bizonyításaképpen egyesek hallgatóinak kulturális „inaktivitásával” érvelnek. Sok még a kiaknázatlan lehetőség a város és az egyetemek kölcsönhatása között, de a fehér foltok megjelölésénél nem hagyhatunk létező tényezőket figyelmen kívül. Világ- probléma a tanulmányi túlterhelés. A hallgatók tekintélyes százaléka jelentős közéleti tevékenységet folytat, az orvosegyetemről ötven hallgató patronál általános és középiskolai szakköröket, kétszázan végeznek egészség- ügyi felvilágosító munkát, részt vállalnak szociológiai fel mérésekben, a főiskola úttörő csapatokat patronál. A tudományos diákkörök országos konferenciáin a pécsiek visszatérően sikereket aratnak. A hiányosságok tehát nem közömbösségből és nem el zárkózottságból táplálkoznak. Városunk kulturális fejlődéséről kialakított értékítélet tehát sokoldalú mérlegelést kíván. Kulturális életünket mint élő egységet kell szemlélnünk. Ebbe az egységbe beletartoznak az oktatási intézmények, az élő műveltség fejlesztését szolgáló népművelés, a tudomány és művészet műhelyei, az alkotások visszaközvetítése, továbbá mindaz, amiről Szederkényi Ervin az anyagi és szellemi kultúra összefüggéseit elemezve írt. A kulturális igények a kulturális igényességektől függenek Hazánkban a szocialista kulturális forradalom legnagyobb vívmánya, hogy magas fokra emelte a széles tömegek általános és szakmai műveltségét, erősítve tudatukban a szocialista világnézetet, erkölcsöt Bátran mondhatjuk, hogy a tömegkulturális fejlődés minőséggé vált s a gazdaságpolitika és kultúrpolitika területén egyaránt jelentkezik. Az új gazdaságirányítási rendszer, a műszaki fejlesztés, a mezőgazdaság korszerű művelése elképzelhetetlen műveltségbeli gyarapodás nélkül. A kultúra értékeinek szinte naponta történő bővülése gazdagítja az egyén kultúrkincseit is. — Ezek az általános érvényű megállapítások, ha szeréEQY VITÁHOZ nyebben is, de érvényesek városunk lakóinak különböző rétegeire. A szocialista brigádok szakmai és szellemi vetélkedői, az üzemek jubileumi történelmi vetélkedőinek színvonala büszkeséggel tölthette el a kultúra munkásait. összehasonlítva a kulturális életben sok hasonlósággal bíró Szeged és Pécs kultúrstatisztikai adatait, nincs szégyenkezésre okunk a kulturális intézmények látogatottságát illetően. Szegeden a családok 7,3 százaléka hetenként egyszer, 14.3 százaléka havonta és 7.3 százaléka negyedévenként megy moziba. Pécsett ugyanezen időszakban a százalékos arány 8,1, 15,6, és 8,1. A színház és hangverseny látogatásnál az arány hasonló periodizálással Szegeden 0,7, 10,1, 11,2 százalék, Pécsett 0,9, 10,7, 11,9 százalék. A szégyenkezés elhárítása nem jelenthet megelégedettséget sem. Sok panasz hangzott el egyes rendezvények iránti érdektelenségről. Hiszem, hogy e problémák nem a kultúra lebecsüléséből fakadnak, akad persze ilyen példa is. A rendező szerveknek jobban figyelembe kellene venniük a programok kialakításánál a lakosság differenciált igényeit. Nem lebecsülendő fogyatékosság a kultúr-rendez- vények gyenge propagandája sem, egy üzlet megnyitásának esetenként nagyobb a propagandája, mint valamely fontos kulturális eseménynek. Igényesség, a minőség igénye visszatérő motívum a zajló eszmecserénél. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy a város nem tűrheti a középszerűséget A kérdés sokszor úgy jelentkezik: igényesség vagy com- merskultúra? Az aggály, hogy az anyagi érdekek előtérbe kerülnek, főleg a színház műsorpolitikájára vonatkozik. Valóban bemutatásra kerültek kasszadarabok, a színház programjában mégsem ezek dominálnak. Művészi programjának jelszavai a korszerűség, eredetiség, népszerűség maradéktalanul nem érvényesültek, de elismerőleg kell szólni arról, hogy prózai műsoraiban az általános nagy gondolatok és társadalmi problémák kaptak színpadot. — Shakespeare, Brecht, Goldoni. Shaw, Gorkij, O’Neill, Csehov, Williams, Anouilh, Akszjonov, Sartre, Rozov, Hochuth. Miller és Dosztojevszkij művei kerültek színpadra. A színház Shakespeare-ciklusa újat adott nemcsak a pécsi közönségnek, hanem színházkultú- ránknak is. A pécsi Gyermekszínház is hasznos kezdeményezésnek bizonyult. — Eredeti bemutatókkal kísérletezett az operarészleg is. — Büszkesége a városnak és a színháznak a Pécsi Balett Való igaz, hogy adós maradt a Pécsi Nemzeti Színház a hazai drámairodalom elfogadható ápolásával. Az igényesség általában pezsgőbb irodalmi és művészeti életet követel. Alkotóknak és közönségnek közelebbről kellene ismernie egymást. Ehhez nem elegendő fórum a havonta megjelenő Jelenkor, az időszakosan megrendezett irodalmi estek, összejövetelek. A színház vezetőinek elképzelései között szerepel, hogy a Kamaraszínházban, művészeik közreműködésével, jövő évi programjukba önálló Jelenkor-estet állítanak be. Ez egy módszer a sok közül, de azt hiszem a kultúrát szerető emberek közreműködésével, a módszerek variálásának sokaságával elérhetjük, hogy jobban megismerjük egymás elképzeléseit, munkáját és alkotásait, elérhetjük, hogy a közgondolkodás kulturális értéknek minősítse azt is, amely meghatározott rétegek érdeklődési körén kívül esik. Mi pécsiek büszkék vagyunk városunk történelmi múltjára és jelenére. Öröm tölti el a pécsi embert, ha a városba látogató idegennek megmutatja nevezetességeinket. Már nem ugyanaz a hangulat tölti el jónéhá- nyunkat, ha arról hallunk, hogy hajdanában pezsgőbb volt a kulturális élet. A megjegyzések általában jóhisze- műek. mert az észrevételek a Sorsunk című folyóirat körül kialakult irodalmi életre utalnak. Ez az irodalmi pezsgés valóban nagy jelentőséggel bírt egy olyan korban, amikor az alkotói aktivitás feltételei nem voltak adottak. A nosztalgikus megjegyzések azonban nem szólnak arról, hogy e korszak reakciós kultúrpolitikája a „kultúrfölény” jelszavát hangoztatta, de nem kérkedett azzal, hogy az országban egymillió analfabéta élt. Ebben a korszakban történt meg az is, hogy a Pécs Szabad Királyi Város emlékiratban könyörgött a kultuszkormányzatnak, hogy Dunántúl egyetlen egyetemének fenntartásához a legszerényebb szükségletek kielégítésével járuljon hozzá. A Sorsunk íróinak többsége a haladás oldalán állott, állásfoglalásuk tiszteletreméltó hagyomány számunkra, de a kor nosztalgikus felidézése idegen. A hagyománytisztelet munkásmozgalmi kultúr- hagyományaink fokozott ápolását igényli. A forradalmi évfordulók e vonatkozásban előrelépést jelentettek. A közelgő 25 éves felszabadulási évforduló olyan kötelezettségeket hárít ránk, hogy többet foglalkozzunk 25 éves kulturális fejlődésünk eredményeinek méltatásával, és tovább keressük a múltban gyökerező haladó értékeket. A sok nagyszerű dolog mellett a tárgyi feltételek kedvezőtlensége, épületek hiánya jogos elégedetlenséget okoz. A képtár minőségi elhelyezése, korszerű művelődési ház, vagy ifjúsági ház létesítése közös óhajunk. Az anyagi feltételek biztosítása nem rajtunk múlik és nem szubjektív óhaj kérdése, mégis fejlődésünk tényétre apellálva optimizmussal bízom abban, ha új iskolák, egyetem és kollégium épülhetett, ha futotta az anyagiakból a színház rekonstrukciójára, a Tudomány és Technika Házának az átalakítására, ha otthont bid nyújtani a város az 1970- ben induló közgazdasági egyetemi fakultásnak, akkor ezeknek az igényeknek a teljesítésére is sor kerülhet. A vita meggyőz arról is, hogy a konkrét kulturális feladatok meghatározásánál a vélemények szélesebb körére kell támaszkodni, hogy kevés a lendületes, őszinte alkotó eszmecsere „műhelyeken” belül, valamint alkotók és a közönség között Egy város kulturális élete komplex és sokszínű építmény, vannak kiemelkedő oldalai és gyenge pontjai. — Kulturális helyzetünket többféleképpen értékelhetjük, többféle elképzelés lehetséges a továbbfejlesztés módozatairól és eszközeiről. Egy bizonyos, pártunk politikája, a bizalom légköre, az alkotói szabadság tiszteletben tartása, a hivatalos szervek és a társadalom érdekeinek tisztelete az alkotók részéről, kedvező légkört biztosított mindenki számára. Oktatási rendszerünk fejlődése, a felnőttoktatás, a kulturális nevelés sokszínűsége elismert kultúrszintet alakított ki. Sikereink nem kelthetnek bennünk egyoldalú optimizmust, mint ahogy gyengeségeink sem általános pesszimizmust. Munkánkat nem légüres térben folytatjuk, eredményeink alapját szocialista fejlődésünk képezi, gyengeségeink a múltból, saját fogyatékosságainkból. kedvezőtlen ideológiai vagy életszemléletbeli felfogásból következnek E közegben a szocialista társadalom fejlődése által nyújtott előnyök a meghatározók, hogy ezekkel az előnyökkel hogvan élünk — rajtunk múlik, pécsi munkásokon, értelmiségieken, kultúrmunkásokon. Szentistványi Gytilaaé
