Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-28 / 120. szám

Duciantmi aaoto 1969. május 28. 10 í Hogyan történt? — Vélemények — Nyilatkozatok O Hazai győzelmek, idegenbeli vereségek 0 Miért vesztett a PVSKT 0 Győzelem másfél év ntán © A 91. percben is lehet nyerni A nyíregyházi fájó egy­gólos vereség után, biztos hétgólos győzelmet arat­tak a pécsi NB I. B-s lila-fehérek a Videoton elleni rangadó mér­kőzésen. Hang János edzőt kér­deztük meg: mivel magyarázza csapatának a rangadón aratott biztos győzelmét? — Először is a csapat lelkese­désével. őszintén mondom, enge- met is meglepett, hogy a fiúk a múltheti fájó vereség után ilyen játékot produkálnak. A másik döntő tényező, hogy a hiányzó Mihalovics helyébe az eddig mér­sékelt teljesítményt nyújtó Kiss András olyan erényeket csillogta­tott, hogy ha a további mérkőzé­seken is hozni tudja ezt a for­mát, nem lesz gondom ezen a poszton. A harmadik tényező pe­dig az volt, hogy Harmath meg tudta ismételni múltheti játékát és most is gólképesnek bizonyult. A hazai NB Il-es férfi találkozó előtt, sokan nem adtak volna egy lyukas garast az Ércbányász győ­zelmére. Már csak azért sem, mert a nagyágyúik: Reiner, Sza­bó, Bogyai több hete harcképte­lenek és az utóbbi mérkőzéseken ugyancsak halvány teljesítményt nyújtott a csapat. Mindezek elle­nére valósággal lesöpörték a Kesztyűgyár csapatát. Nem sikerült a Bányász csa­patok hétvégi kirándulása. A szombaton lejátszott női mérkő­zésen a sérülten is játékot vál­laló Schmidtnével, egyenrangú ellenfél volt a bányász női csa­pat a Vasas ellenében. Sajnos ismét két büntetőt hibázott a baranyai csapat. Másnap Tata­bányán a fiúk egy alacsonyszin- vonalú mérkőzésen szenvedtek megérdemelt vereséget. Feltűnő volt, hogy mindkét csapat fá­radtnak, enerváltnal: látszott. Ta­lán közrejátszott az, hogy a lá­nyok közvetlen a mérkőzés előtt érkeztek meg a déli gyorssal és kétszáz kilométerrel a lábukban álltak ki a mérkőzésre. A fiúk pedig este 11-kor még nem tud­ták hol fognak aludni, mivel a szállásukat a Csehszlovákiából át- rándult szurkolók foglalták el. Végül is egy műnk**^n hal­hatták nyugovóra fejüket. Színház Nemzeti Színház: Meghívás a kastélyba (este 7 órakor). Csor- tos-bérlet. Táj színház: Sztambul rózsája (este fél 8 órakor). Szekszárű. Mozi Park: Majd a Leontin (4, 6, 8). 16 éven felül! Petőfi: Majd a Leontin (f5, Í7, f9). 16 éven felül! Kossuth: Farkasvisszhang (10, 12, f3, f5). Az oltárfal (f7, f9). Pécsszabolcs: Betyárok bosszúja (5, 7). Vasas I.: Vadölő (6). — Harkány: Egy zsák arany egy fejért (8). Mohács: Az ujjlenyo­mat (6). Becsületbeli ügy (8). 16 éven felül! Sellye: Nagymenő (5, 7). Rádió tudomány. 12.00: Népdalexpedl- ció. 12.22: Népszerű szimfonikus zene. 13.00: Hírek, időjárás. — 13.05: Wagner: Istenek alkonya — a in. felvonás zárójelenete. 13.26: Orvosi tanácsok. — 13.31: Kórusm\vok magyar költők verseire. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00—18.00: Kettő­től hatig — az aktualitások je­gyében. — Közben: 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek. — Kb. 16.00: Hangverseny a stúdióban. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Az MBT népi zenekara játszik, a Ke­mény Klió és Baksay Árpád énekel. 18.44: Atlasz. Világgazda­sági figyelő. 18.59: Fjodor Salja- pin énekel. 19.10: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beethoven összes vonósnégyesei, VI. rész. Közben kb. 19.55: Jó estét, gyerekek! — Kb. 20.00—20.25: Esti krónika, n. Kb. 20.45: Üj könyvek. Kb. 20.48: En vagyok a halászlegény... — Kb. 21.08: Suppé: A szép Ga- lethea. — Kb. 22.18: Mahatma Gandhi. Germanus' Gyula elő­adása. Kb. 22.48: Csárdások. — 23.00: Hírek, időjárás. — 23.10: Tánczene. 24.00—0.10: Hírek, idő­járás. Nézőcsúcsra számítanak Komlón a Ferencváros elleni mérkőzésen Alighanem nézőcsúcs lesz Komlón csütörtökön. Alesch Ödön, gazdaságvezető szerint az 1967-es őszi idényben ép­pen a Ferencváros elleni mér­kőzésen volt a legtöbb néző, több mini tízezer szurkoló tekintette meg a két csapat találkozóját (ekkor a Fradi 4:0-ra győzött). Volt még egy hasonló „teltház” 1958 szep­temberében. amikor a bá­nyásznapom az Üjpest szere­pelt (1:1) az újonc NB I-es Komlói Bányásznál. Az érdeklődés ma sem ki­sebb. Elővételben több ezer jegy gazdára talált már. A komlóiak mellett számos kör­nyékbeli jelentette be jegy­igényét, vagy vásárolta meg belépőjét — A tumultus elkerülése végett sportirodánkban to­vábbra is adunk ki jegyet elővételben, szólóban és cso­portosan — mondotta a gaz­daságvezető. — A főlelátók­ra is van még belépő, mert az eddigiek jórészt az állóoldal­ra kértek jegyet. Mintegy 14 feíser érdeklődőt tudunk el­helyezni. Az egyesület vezetői gon­doskodtak a lelátók felújítá­sáról is. a gyepszőnyeg ki­tűnő állapotban van, a sport­Két mérkőzést játszottak a Pécsi Dózsa labdarúgói Auszt­riában. A lila-fehérek vasár­nap a II. liga élmezőnyében tanyázó Tűin csapatával mér­ték össze erejüket. Kétezer néző előtt a Dózsa: Rapp — Hernádi, dr. Móritz, Kincses — Köves. Konrád — Bérezési (Rónai), Daka. Tüske, dr. Du­nai, Rádi összeállításban lé­pett pályára. A mérkőzést a pécsi csapat 3:2 (1:2) arány­ban nyerte. A Dózsa góllövői: Köves, Rádi és Rónai voltak. — Az első félidőben a nagy lelkesedéssel játszó hazaiak Sporthírek Újjáalakult és megkezdte mun­káját a Magyar Olimpiai Bizott­ság. A bizottság elnöke Egri Gyula, az MTS elnöke, főtitkára Csanádi Árpád, az MTS elnökhe­lyettese. A bizottság tagjai sorá­ban helyt kapott dr. lássák Kál­mán és dr. Páter János, a Pécsi Orvostudományi Egyetem két pro­fesszora és Várköl Ferenc, az Is­mert pécsi tornász szakember. * Mandel, az egyetemisták ver­senyzője 51 méter 60 centimétert dobott a PEAC hétközben megren­dezett kalapáesvető versenyén. * Szerdán és csütörtökön Nyír- egyházán Játsszák az országos főiskolás kézilabda bajnokság mérkőzéseit. A négyes döntőbe a férfi csapatoknál a Testnevelési Főiskola, a BEAC, a GEAC és a Pécsi Tanárképző Eőiskola csapa­tai küzdenek meg a bajnoki címért, a nőknél ' a Nyíregyházi •Tanárképző, a BEAC, a Testne­velési Főiskola és a Pécsi Tanár­képző Főiskola csapatai mérik lan erejüket. pálya tehát külsőségekben is méltó lesz a nagy várakozás­hoz. A fokozott érdeklődés természetesen nem alaptalan. Az FTC-nek vidéken is nagy szurkolótábora van, a Bányász együttest viszont — a mai felkészültsége alapján — ké­pesnek tartják egy jó ered­mény elérésére. A papírfor­ma Fradi győzelmet ígér, de ha a kék-fehér gárda olyan lelkesedéssel és jól játszik, mint a legutóbbi hazai mér­kőzéseken, nem elképzelhetet­len a meglepetés. A komlói szurkolók többsége egysége­sebbnek tartja a mostani csa­patot. mint amelyik 1961. augusztus 20-án, vagy 1965. szeptember 21-én 2:2-őt, il­letve l:l-et ért éL Különben a kék-fehéreknél lényeges változás van azóta: az 1965-ös gárdából már csak Csordás I. és Bordács játszik az első csapatban. Mindent összevetve: az erő­viszonyok alapj ári számolni kell egy jó Ferencvárossal, így az összecsapáson inkább 2-es, vagy X várható. Annál is inkább, mert a fővárosi együttesben számos váloga­tott található. vezettek — tájékoztatott ben­nünket Szekeres Ambrus a szakosztály intézője. — Szünet után azonban maguk­ra találtak a fiúk, nemcsak szemre tetszetősen, de ered­ményesen játszottak, látvá­nyos gólokat lőttek, megérde­melten nyertünk. Hernádi, Kincses, Konrád. Rónai és dr. Dunai voltak csapatunk leg­jobbjai. Másnap, hétfőn Wiener Neustadt-ban szerepelt a Dó­zsa. Az osztrák I. ligában is játszott, jelenleg a II. ligás csapattól a pécsiek 2:1 (1:0) arányban vereséget szenved­tek. Maurer és Máthé szol­gálati, elfoglaltsága miatt nem tudott Ausztriába utazni, rá­adásul Udvarácz sérülése sem jött rendbe, ezért Kovács Im­re edző kényszer helyzetben Kincses helyén a balh'átvéd posztján Rónait szerepeltette. Egyébként ugyanazzal a csa­pattal játszott a Dózsa, mint előző nap Tulnban. — Hétfői ellenfelünk kultú­A labdarúgó NB I-ben a hét végén nem lesz forduló. Az NB I. B minden mérkőzését vasár­nap játszák. A Pécsi Bányász a Bp. Spartacus csapatát fogadja Pécsújhegyen. Az NB II. hétvégi mérkőzései közül a Pécsi Ércbányász—Siófok találkozót szombaton játsszák Üjmecsekalján. A PVSK Fűzfőn szerepel vasárnap. Az NB ni. hétvégi mérkőzései: Sárbogárd— Bonyhád, Kaposvári Vasas—Barcs, Porcelángyár—Dombóvári Szövet­kezetek, Lábod—Mohács, PEAC— © Ismét csalódva távo­zott a PVSK szurkoló gárdája, csapatuk saját pá­lyán, első hazai vereségét szenvedte el. A Dorog győ­zelme megérdemelt volt, no nem azért, mert sokkal jobb csapat, mint a PVSK, hanem azért, mert játékosai tapasz­taltabbak, taktikailag fegyel­mezettebbek. A Dorog játé­kosai sokkal lelkesebbek voltak, mint a PVSK labda­rúgói, szinte nem ismertek elveszett labdát, jobban he­lyezkedtek és pontosabban adogattak. A PVSK számára már az előjáték sem volt kedvező. A Pápán kiállított és eltiltotta Szabó miatt a megszokott védelmi vonalat meg kellett bontanai. Az első összecsapásnál a dorogi Tóth csúnyán leterítette Vesszőt, 15 perces ápolás után félember­ként tért vissza, a szünetben le is kellett cserélni. A sok helyváltoztatással játszó do­rogi ötösfogat nehéz feladat © Hosszantartó balsiker­sorozat tört meg Szi­getváron. A ZMSE labdarúgói másfél évig tartó nyeretlen­sági sorozatra tettek pontot Véménd elleni győzelmükkel. A cipőgyári csapat 1967 no­vemberében Bolyban az NB III-ba jutásért folyó osztályo- zón nyert utoljára. Az 1968. évi NB III-as bajnokságban mindössze néhány döntetlen­ráltabb, iskolázottab csapat benyomását keltette. Ezen a mérkőzésen is nyerhettünk volna, a második félidőben lényegesen feljavult a csapat játéka, de a helyzetek kihasz­nálása nem sikerült. Annak ellenére, hogy az előző napi mérkőzéssel a lábukban ját­szottak a fiúk, jól bírták az iramot, védelmünk azonban egy-kétszer kihagyott és ezt az osztrákok eredményesen kihasználták és maguknak biztosították a győzelmet. — Góllövónk ezen a mérkőzésen dr. Dunai volt • Szekeres Ambrustól azt is megtudtuk, hogy a Dózsa já­tékosok, akik kedden a haj­nali órákban érkeztek társas gépkocsival vissza Budapest­re, a fővárosban maradtak, | ahol csatlakozott a társaság­hoz Máthé és Maurer és a játékosok Kovács Imre irá­nyításával Budapesten ké­szülnek fel a csütörtöki Hon­véd elleni bajnoki találko­zóra. Baja. Nagymányok—Dunaújváros, Dombóvári Vasutas—Honvéd Stein­metz SE, BTC—Volán SC. A megyei L osztály mérkőzései: István-aknai Bányász—Szeder­kény, Postás—Kesztyűgyár, Sik­lós—Helyiipar, Beremend—Dinamó, Szikra—Pécsi Vasas, Vasas n. Bányász—Mágocs, Kinizsi—Sziget­vár. Véménd—Boly. A Pécsi Dózsa Labdarúgói va­sárnap ismét nemzetközi mérkő­zést Játszanak, a jugoszláv Voj­vodina együttese látogat el a pé­csi csapathoz. elé állítatta a PVSK védel­mét, akik a fedezetektől úgy­szólván semmi támogatást nem kaptak. A vasutas csatársor Balázs I. kivételével tartózkodóan és passzívan játszott. Sok volt az egyénieskedés, a pontatlan átadás, szinte megkönnyítet­ték az ellenfél védelmének a közbelépését. A találkozó já­tékvezetője, Bana NB I-es ke­rettag, igen rossz napot fo­gott ki, számos fordított íté­lete volt. Működésére akkor tette fel a „koronát”, ami­kor a Bállá partjelző előtt szabálytalankodó dorogi kö­zéphátvéd színészkedve a földön maradt, az elvégzett partdobás ellen sem a part­jelző, sem a játékvezető nem tett észrevételt, Bana csak akkor állította meg a játé­kot, amikor Mihály labdája már útban volt a dorogi há­lóba. Ekkor viszont a part­dobás megismétlését rendel­te el a játékvezető. ★----------------------­K OSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45j Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Cho­pin: e-moll zongoraverseny. 8.52: Földindulás. — Móricz Zsigmond publicisztikai írásaiból. — 9.12: Bj előv—Majakovszkij: így paran­csolta Iljics — kantáta. — 9.29: Könnyűzenei híradó (ism.). 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. — 11.00: Nem kelepei többé Vízi­malom . fc. n. rész. 11.30: A Sza­bó család (ism.). 12.00: Déli kró­nika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Lakatos Antal népi zenekara játszik — Horváth István énekel. — 13.40: Vita a mezőgazdasági üzemveze­tésről. 14.00; Barokk muzsika. 14.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Hajdú Júlia táncdalaiból. 15.20: Zenés album. — Az Iskolarádió műsora gimnáziumok számára. 16.00; A világgazdaság hírei. — 15.06: Tom Paxton saját dalaiból énekel. 16.15: Zongoraművek. — 16.38 Szép magyar novella. Mik­száth Kálmán: Az én pohárom. 16.58; Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Kül­politikai figyelő. — 17.20: Leon­cavallo. Bajazzók. Kétfelvonásos opera. 18.34: Mikrofórum. Rang és teljesítmény. Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 18.49: A Ludvi- kovszkij-együttes játszik. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: Szólista pará­dé. — 20.05: Üj lemezeinkből. Dinu Lipatti Bach-átiratokat zon­gorázik. 20.20: Nótacsokor. 21.00: Hírek. 21.03: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 21.43: Yves Mon­tand énekel. 22.00: Hírek, idő­járás. Kb. 22.15: Sporthírek. — 22.20: Az MRT szimfonikus zene­karának hangversenye. Közben 23.19—23.25: A naphoz. Versek. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Jánoska. Részletek Jacobi—Mar­tos operettjéből. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: A mikrofon előtt Földi Vilmos, a SZOT üdülési és szanatóriumi főigazgatóságának vezetője. 8.25: Bikfalvy Julius népdalokat és virágénekeket énekel, cimbal­mon közreműködik Fábián Már­ta, Bige József furulyázik. 8.45: Az egység stratégiája. Pálos Ta­más írása. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. — 9.00: Mai mesemon­dónk: Versényi László. — 9.05: Éneklő virág. 9.30: Mi van a varázsdobozban? 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00— 11.03: Hírek. 11.55: Néhány perc URH-RADIÓ 18.00: Hírek, Időjárás. — 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: Zenei panoráma. 19.20: A Jazz Rockers együttes játszik. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kovács Endre or­gonaestje. — Közben kb. 20.20: Himnusz az Értelemhez. — Kb. 20.37—20.40: Hírek. Kb. 21.25: De­rűs szerepek válogatás közben. Tolnay Klári műsora. Kb. 22.05: Farkas Ferenc: Sérénade con- certante. Kb. 22.21: Operakettő­sök. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Kürthy Éva és Marczis Demeter népdalokat énekel 17.45: A Földrajzi Társaság elő­adása. — Dr. Erdős! Ferenc: Dunántúl cipőipara 17.55: Huszka Jenő operettjeiből 18.15: Sporthíradó 18.30: Táncok fúvósokra 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Irodalmi évfordulók: Gustav Krklec. Énekkarok műsorából. — Mozaik. Népdalok, kólók 19.30: Német nyelvű műsor. — Ifjúsági hírek. Riport a Szent- lőrinci Mezőgazdasági Szakkö­zépiskolából. — Táncmelódiák 20.00: Műsorzárás. Maqyar Tv. 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Melyiket az ötezerből? — Pályaválasztási műsor 18.45: Reklámműsor 18.55: Észak-írországi napló. — Boldizsár Iván útijegyzete, n. rész 19.10: Esti mese 19.20: Horváth Mihály vöröspiló­ta. Kisfilm (ism.) 19.30: Szeretek dolgozni. Riport­film 19.50: A karmester. Lengyel kis- fűm 20.00: Tv-híradó 20.20: Telesport. Ajax Amsterdam —AC Milan — Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgódöntő közvetítése Madridból. Kb. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.15; Magyar nyelvű krónika. 17.30: Tv-hlradó. 17.45: Gyermek­adás. 18.30: A vadon világa. — 19.00: Enciklopédia. 19.15: Bien- nále, Zágráb. 20.25: BEK-döntő Madridból, felvételről. — 22.15: Reginald Rose: Horace Ford csodálatos világa — dráma. — 23.15; Tv-napló, 2. Dia- és filmvetítés a II. csehszlovák Hind akas expedícióról A Baranya megyei Természet­barát Szövetség ezúton értesíti a tagokat és az érdeklődőket, hogy Vladimír Sedivy elvtárs, a n. csehszlovák Hindukus expedíció vezetője az expedícióról dia- és filmvetítéssel egybekötött előadást tart a KISZÖV székházában, Me­gye u. 20., 29-én, csütörtökön este fél 6 órakor. Minden érdeklődőt szívesen lát a szövetség. Uj íss, új samat a Rió kávé! MÁJUS 29-ÉN ÉS 30-ÄN kávébemutató KÓSTOLÓVAL ÉS VÁSÁRLÁSSAL EGYBEKÖTVE A DELIC AXES ÉLELMISZERBOLTBAN Üjmecsekalján Ybl M. u. 7. (Postával szemben.) Szeretettel várjuk, legyen a vendégünk. Vízhányó Imre Tulnban győzött, Wiener Neustadtban vereséget szenvedett a Dózsa Budapesten készül fel az együttes a Bp. Honvéd elleni mérkőzésre Hét vége a labdarúgópályákon t re futotta a szigetváriak ere­jéből, az idei megyei bajnok­ságban is csak a 11. forduló­ban sikerült egy mérkőzésen két pontot szerezniük. Ért­hetően nagy volt az öröm Szigetvárott. A fordulóban nagy meglepetés: az eddig igen mérsékelten szereplő Pé­csi i Gázmű idegenben tépáz­ta meg a Pécsi Dinamó re­ményeit. Fél tucat gólt lőtt a Pécsi Kesztyűgyár a Sik­lósnak és a bajnoki táblázat első' helyére verekedte fel magát. Folytatta pontszerzé­sét a Szederkény is. ezúttal a Boly hagyott náluk pon­tot. A Helyiipar halványabb játékkal pontot adott le az István-aknai Bányásznak és ugyancsak döntetlenül vég­ződött a Pécsi Vasas—Vasas II. Bányász találkozó. A pá­lyaválasztási jogtól megfosz­tott Mágocs, Szászváron ren­dezte meg mérkőzését, a Ki­nizsivel szemben igazságos pontosztozkodást hozott. — Űjabb felzárkózási lehetősé­get használt ki a Beremend, a kiesés kérdésében érde­kelt Pécsi Postás legyőzésé­vel.-------★-------­O N em hiába tartottak a bőrgyáriak a Steinmetz SE elleni találkozótól, a mér­kőzés szoros küzdelmet hozott. A végig nagyiramú összecsapáson a BTC játékosok birtokolták többet a labdát, de a rendkívül szerve­zetten védekező Steinmetz SE 90 percen át sikerrel hárította a tá­madásokat, sőt veszélyes ellen- támadásokra is futotta erejéből. A rendes játékidő ugyan nem ho­zott döntést, de a Steinmetz já­tékosok időhúzása miatt történt két perces hosszabbítás első per­cében Kincsei megszerezte a győ­zelmet jelentő gólt. Nos, az idő­húzás nem mindig hasznos fegy­ver. A heti baranyai rangadó Mo­hácson a hazai csapat győzelmét hozta a PEAC ellen. Késity ki­állítása miatt 70 percen át tíz fő­vel játszott az MTE, de a PEAC az emberelőny ellenére sem tu­dott eredményes lenni. Még egy kiállítás volt, Harasztia a PEAC játékosa a 82. percben volt kény­telen elhagyni a játékteret. A Volán SC Bonyhádon is Jól játszott és újabb két pontot szer­zett. Barcson sokáig a Pécsi Por­celángyárnak állt a mérkőzés, de a hajrában a hazaiak felülkere­kedtek. A szomszéd megye együt­tesei közül a tolnaiaknak nem termett babér, mindkét dombó­vári csapat vereséget szenvedett. Sőt, a Nagymányok is kikapott a Szövetkezeti SE otthonában a hétről hétre javuló Lábodtól. Sárbogárdon a sereghajtó „rang­adón” nem esett gól. Az élcso­portban a BTC előnye változat­lanul három pont a Pécsi Volán előtt, a két csapat vasárnap ta­lálkozik egymással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom