Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-25 / 118. szám
!?S$ május 25, DtiwJQntnii napié 7 Csokonai Lillája és a dunaalmási körzeti orvos Az olvasót bizonyára gyanakvásra készteti. a címbeli meghökkentő párosítás, holott az csak látszólag s csupán annyiban rendhagyó, ameny- nyiben a dunaalmási körzeti orvos, dr. Ferenczy Miklós érdeklődését is eltérőnek minősíthetjük az átlagostól. „Rendhagyó” tevékenységének egyetlen általunk is ismert terméke az a Csokonai Lillája c. könyvecske, amit a Hazafias Népfront Komárom megyei Bizottsága adott ki a megyei Művelődési Osztállyal karöltve. A szerző tehát az ezernél csak alig több lakost számláló Dunaalmáson él; méri a vérnyomást, írja a recepteket, látogatja fekvőbetegeit, és hallgatja panaszaikat. Mindezek mellett azonban arra is telik az idejéből, hogy a rég porrá omlott költőkedves, Lilla nyomait is fölkutassa szerte az országban, s az emlékmozaikokból imponálóan gazdag adatgyűjteményt állítson össze a „kedves 1 élekről^ Lilláról, akit — miképpen azt mindany- nyian tudjuk —, rendes nevén Vajda Juliannának neveztek, de számontartottabb és emlékezetesebb nevét a „kedv, remények s Lillák” WÍAdy szavával): fél magyar eget fényküllőző költőjétől, Csokonaitól kapta. Mégse jól neveztem meg a műfajt: adatgyűjteményt írtam, holott krónika az, mégpedig különös krónika, amelynek mándenik hosszabb-rövi- debb fejezetében előbb-utóbb Dunaalmásra bukkanunk. Az események földrajzi középpontja Dunaalmás: a profesz- szor Csokonaiba belészerel- mesedett Lillát az „előrelátó” szülők ide telepítik át 1797 őszén a „közelgő szüret miatt”, no meg még inkább azért, hogy a Vajda-háznál sűrűn vendégeskedő Lévai István fakereskedővel — aki egyébként „jómódú ember és szölleje is van” —, megkedveltessék éladó leányukat A fejezetek és az események középpontjában azonban nem csupán Dunaalmási találjuk meg, hanem Csokonai és Lilla személyét is. Ferenczy azonban nem csupán egybeszerkeszti az irodalomtörténészek hitelesnek bizonyult szövegeiből a dunaalmási vonatkozásokat, hanem maga is kutat és újabb adatokat rögzít Csokonai 1802. évi dunaalmási látogatására vonatkozóan. Nemegyszer kissé színtelen hangja is átmelegszik, amikor kutatásáról számol be: „Hallatlan izgalommal lapozgattam a dunaalmási ref. eklézsia évszázados matriku- láinak megsárgult lapjait, amikor megpillantottam Lilla nevét Vajda Juliánná néven bejegyezve.” Lévai ugyanis nem tűrte a Lilla név használatát. Pedig Vajda Juliánná csak Lilla volt Dunaalmáson; mindenki így ismerte és így is maradt meg az almási nép emlékezetében mindmáiglan. Ennek a névhasználatnak a bizonyítékait is Ferenczy könyvéből ismerjük meg, s nála olvashatjuk először a dunaalmási ref. egyház anyakönyvébe Barsi János prédikátor által 1844. ápr. 17-én eszközölt alábbi bejegyzést: „1844. ápr. 17-én Nagytiszteletű Végh Mihály úr mocsi lelkipásztor Komárom Egyházmegye Esperese Esztergom—Komárom Megyei Dis- pensatiok mellett összeesked- tetett Néhai almási lakos Nzetes Lévai István úr özvegyével Nzetes Vajda Juliánná Asszonysággal, Néhai Vitéz Csokonai Mihály Lillájával.” Csokonai Lillája ma is megbecsülésben részesül. Dunaalmási volt lakóházán emléktábla hirdeti: „Ezen házban élt és halt meg Lilla, Csokonai költészetének nemtője”. Van a faluban Lilláról elnevezett kút, Lilla-sor, és az almási temetőben van a sírja, amelynek kövére Végh Mihály esperes, a második férj nem a megszokott szöveget vésette, hanem csak ennyit: Lilla áldott hamvainak. i.. és most mindezekhez járul további ,g;ízdaSpdásként Ferenczy Miklós könyve, amelyet örömmel és élvezettel olvastunk. Bizonyság ez a könyv, hogy mily sokat tehetünk irodalmi stb. hagyományaink feldolgozásának a területén. Ilyen vonatkozásban példaadó e mű mindany- nyiunk számára, s nagyszerű teljesítménye a helytörténeti kutatásnak. Szász Levente Új Kozmosz-sorozat a „sci-fi* irodalomból Van mit pótolni. A világ minden táján, a Szovjetuniótól az Egyesült Államokig a sikerkönyvek listáján ott vannak a science fiction irodalom alkotásai is, a mozikban, a televízióban nagy sikerrel játszók a „sci-fi” filmeket Idehaza két film a televízió képernyőjén egy- egy, nagy időközökkel megjelenő könyv — ennyi az egész. Érthető tehát s az olvasói igény oldaláról is igazolta a Móra Ferenc Könyvkiadó kezdeményezése, ami szerint, a nagysikerű Kozmosz-sorozaton belül megindítja a Kozmosz Fantasztikus Könyvek folyamát. Jó kezdeményezés, rangos tartalom — a tervek ismeretében ezt állapíthatjuk meg. A kiadó ugyanis nem csupán egy-egy mű megjelentetését tervezi. A kötethez kiegészítést fűz. Kritikai hangvételű életrajzban mutatja be a szerzőt, s irodalmi-tudományos munkásságát, valamint tanulmányt is közöl. A tanulmány — a szerzők neves magyar természettudósok. kutatók — a kötet témájához kapcsolódva ismerteti meg az olvasóval a tudomány álláspontját a történetben szereplő technikai, tudományelméleti kérdésekről. Mondhatjuk: a realitás kontrollját képviselik ezek a tanulmányok, s egyben arra is válaszolnak, mi lehet a mai fantasztikumból a holnap realitása. A kiadói tervek szerint a Kozmosz Fantasztikus Könyvek folyamát a műfaj világhírű művelőjének, az amerikai Isaac Asimovnak a regénye — A halhatatlanság halála — nyitja meg. További öt kötet lát még napvilágot ebben az esztendőben. Fred Hoyle angol író regénye, Karinthy Frigyes fantasztikus elbeszéléseinek egy gyűjteménye — A delejes halál címmel — valamint egy japán, s két szovjet szerző műve. A jövő évi „sci-fik” között találjuk majd Krys- tof Borun lengyel író Anti- világ című kisregényét, egy amerikai, egy angol és egy szovjet művet. Külön öröm, hogy a jövő évi tervben már mai magyar szerzők művének kiadása is szerepel: Nemes László regényt publikál — mélyhűtött szerelem címmel — Cserna József pedig — Dráma a Holdon címmel — elbeszéléseket. Martyn Ferenc kiállítása elé Spanyol tengerpart 1946-ban, a budapesti régi Műcsarnok falai között nyűt utoljára gyűjteményes kiállítás Martyn Ferenc festményeiből. Kállai Ernő — a háború utáni évek kiváló művészeti szervezője, esztéta, kritikus, művészettörténész, jóbarát — szorgalmazta s rendezte meg a tárlatot, amelynek emlékét néhányan máig is őrzik. A kiállítás szerény kis katalógusának igényes, elemző bevezetőjében Kállai Ernő fájlalta, hogy helyszűke miatt annyi kitűnő alkotás bemutatásától el kellett tekintenie: sem a művész plasztikai munkásságát, monumentális emlékmű-terveit, sem rajzait nem láthatta ezúttal a közönség. „De a kiállítás e kényszerű megszorítások ellenére is imponáló képét nyújtja egy nagylélegzetű és látomásaiban szug- gesztív erejű, gazdag, változatos ábrázatú és mindamellett egységes jellemű művészeti munkásságnak” — írta végezetül. — S most, huszonhárom esztendővel később, Martyn Ferenc pécsi kiállításának küszöbét hasonló gondolatokkal lépjük at. Jó lenne többet együtt látni: az életművet a maga teljességében. A vibráló felületű, meleg sárgás-zöld dunántúli tájképeket, a vörösbama ragyogásé spanyol és délfrancia városábrázolásokat, a lélek- jellemző portrékat, a Rákó- czi-sorozatot, a többszáz remek rajzból legalább néhányat,- az irodalmi alkotások kísérőiéként készült illusztrációkat, a plasztikai műveket, porcelánokat — arról nem is szólva, hogy a kiállításon szereplő művek csoportjából még mennyi maradt otthon, a kis raktárszoba polcain! — De ne legyünk sokat-akarók, a nagy kiállítások mindig fárasztóak s a végére érve a látogató már csak néz, s nem lát. — Végeredményben egyetlen mű hordozza alkotója tehetségének, tudásának erényeit. Martyn Ferenc 1940 óta él Pécsett. A háború elől — tizenöt éves tartózkodás, kemény alkotómunka után — akkor tért meg Párizsból. A pécsiek — de szerte a megyében is — jól ismerik. Tudják róla, hogy az elsők között, 1950-ben városa bizalmából tanácstag lett s azóta fáradhatatlan gondossággal viseli e tisztet. Ismerik, mint a Dél-Dunántúl képzőművészetének szervezőjét: Mohácson, Szigetváron, Villányban élő festőbarátainak műtermeit járja, a megye művészeit a nádasdi alkotótelep közösségébe vonja — hosszú éveken át. Mivel somogyi születésű — az ottani művészéletre, de a kultúra fejlődésének egészére is gondja van: köztéri szobrokra, utcák elnevezésére, jubileumokra tett javaslatait meghallgatják, elfogadják. Mindamellett a Képzőművész Szövetség választmányának tagja — Itta művészet országos ügyeinek intézésével törődik. Egyszerű, szerény műhelye sokszor olyan, mint a tanácstitkár fogadószobája: panaszosok, segítséget, tanácsot kérő művészek, ismeretién érdeklődők és barátok egymásnak adják a kilincset. Megesik — mozgalmas napok után —, ha alkotni akar, el kell utaznia. Művészi munkásságával, sokrétű alkotótevékenységével az 1946-os budapesti kiállítás óta részleteiben ismerkedhettünk: 1947-ben Pécsett volt tárlata, 1951-ben itt és Szekszárdon bemutatta a Rákóczi szabadságharcáról készült „Vázlatok a kuruc korról” című festménysoró- zatát. 1955-ben és 1957-ben városunk közönsége dunántúli tájképeiben gyönyörködhetett, azután 1960—65 között néhány rajzkompozíciója, irodalmi kísérőrajzai szerepeltek Kaposváron, Budapesten, s külföldi magyar tárlatokon, a velencei bien- nálén. 1965-ben, a Janus Pannonius Múzeum porcelánműveiből rendezett bemutató kiállítást. A csoportos tárlatokon néha feltűnt egy-egy színes festménykompozíciója: csendélet, vízi emlék, madár — s azt sejttette, hogy Martyn Ferenc munkásságát az eddigi bemutatók után is alig ismerjük. A mostani pécsi kiállításon a művész 32 festményét látjuk. A szám nem nagy, mégis, Kállai Ernő szavaival élve, a kései bemutatkozás „nagylélegzetű”, „változatos” és mégis „egységes”. 1942-től napjainkig követheti a látogató az alkotás útját, amelynek során a művész a szüntelenül változó élet részeseként, öröm—bánat, háború— újjászületés, gáncs és emelkedettség megannyi ellentétében művein összegezte világképét. S ha a festmények között a tüzesen ragyogó színek erejétől lenyűgözve, a lendülő, szálló formák fer- getegében titkon felfedezzük önmagunk örömérzését — azt is látjuk, hogy a művész világképe mennyi hittel, bizakodással telt, felelősségtudattal, következetes akarattal s bátran vállalt emberi, művészi élet. Martyn Ferenc festészetének különös, sajátos nyelvezetét az előszörlátó, a műveivel még ismerkedő, talán első szóra nehezen érti. De a művek magával ragadó hatásától senki nem szabadulhat. A művészi közlés öröme és a festői kifejezés tartalma akkor válik a művet szemlélő sajátjává, ha a színek, formák, ábrázolások hatását engedi magára áram- lani, érzelmeit s gondolatait megkísérli a művészi szándék irányába fordítani. Ak« kor polemizálhat vele, kérdezhet a képtől: a szín, a forma felel: kék tenger tiszta vizének, halászemberek szótalan, kemény munkájának emléke int az egyikről, hajókkal, óriás vitorlákkal telt déli kikötő a másikról. Itt baranyai népi élet eszközei rendeződtek csendéletté: duda. járom, mángorlófa, vonyó. lopó — ott sziklás, barlangokkal rejtelmes, barna-zöld hegyvidéki táj élménye vált halhatatlanná. A vérpezsdítő, gazdag színvilágban egy percre megtorpan az öröm: tompa, komor hangulatú, nagy vászonról, vicsorgó, szőrös kimérák, hegyes karmok lesnek: a fasizmus szörnyetegei. Huszonöt éve fájó emlékeket ébresztenek, hegedt, soha nem gyógyuló sebeket újrafa- kasztón. A legújabb művek a harmónia, a kiegyensúlyozott élet, a nyugodt derű kifejezői. Monumentális építkezésünk dekoratív felülettagolásának itt rejtőző lehetőségei. Végül az életmű, a művész bölcs igazsága: a mesterség „alázatos” tisztelete, amely végső soron az elérhető legmagasabb művészi csúcsot jelenti. Martyn Ferenc — magáról úgy mondja — mesterember. Mestersége a világ szépségeit, az élet, a természet gazdag változásait a maga lehető teljességében kifejező művészet. A tárlatlátogaté ennek a mesterségnek remekeivel ismerkedhet. Hars Éva Csendélet Kádár szerszámok
