Dunántúli Napló, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-04 / 78. szám

I i9$9.éprflS* 4 Dimfinnm nmtta A VERONAI SZERELMESEK MARTIRIUMA BALETTBEMUTATÓ A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN X művészetbe« nincsenek ^behajtani tilos” táblák, öt- let-hitbizományok, gondolat- privilégiumok. Nincsenek ki­sajátított elképzelések, me­rev műfaji szabályok, változ- hatatlan formák. Még a té­ma-kölcsönzés is bevett gya­korlat. A motívumok vándor­lása a görögöktől a rene­szánsz koron keresztül nap­jainkig követhető. A művé­szetben éppúgy előforduló „művelet” a variálás, kombi­nálás. permutálás, mint a matematikában. Minden átvételt és kölcsön- aést a megvalósulás és az eredmény igazol vagy cáfol. Iía a kísérlet sikerül, az új mű nem tagadja a korábbit. Azzal együtt gazdagítja a művészetet. A Rómeó és Júlia meséjét Shakespeare is úgy vette köl­csön. Ha nagyon messzi ősö­ket keresünk, akár a görög Irodalomig visszanyúlhatunk. A közelebbi nyomok a közép­kori európai irodalomhoz ve­zetnek. A mese első irodalmi megfogalmazói az olaszok, majd átkerül a téma a fran­ciákhoz, aztán a szigetor­szágban is megjelenik. A két szerelmes tragikus történeté­vel az európai népköltészet­ben is találkozunk. A Kádár Katáról és Gyula Mártonról szóló gyönyörű székely nép- ballada sem más, mint a Ró­meó és Júlia-motívum egyik népi változata. A téma shakespeare-i meg­fogalmazása is csak az egyik lehetőség volt. És nem az utolsó ... Talán elég utalni rá, hogy Shakespeare után a zeneirodalomban még há­nyán és hányán nyúltak eh­hez a témához: Gounod, Ber­lioz, Csajkovszkij, Prokof- jev... Mindez alighanem meg­győzheti a mai európai né­zőt arról, hogy ha beül a színházba, és ott egy egészen új Rómeó és Júliával talál­kozik. ne idegenkedjék pusz­tán a téma újszerű feldolgo­zásától. A Pécsi Nemzeti Színház arra vállalkozott, hogy egy eddig ismeretlen, újfajta Ró­meó és Júlia-képet, a ku­bai nemzeti balett vezetőjé­nek, Alberto Alonsónak el­képzelését valósítsa meg szín­padán. Alonso írta az iro­dalmi forgatókönyvet, ő ter­vezte a koreográfiát, s a pé­csi előadást is maga rendez­te. Mennyiben más, új és ere­deti A veronai szerelmesek mártíriuma, mint a korábbi Rómeó és Júlia-felfogások? Mi teszi egyéni és eredeti al­kotássá Alberto Alonso vál­lalkozását? Az új balett-feldolgozás — bár erre nem történik utalás a színlapon — lényegében a shakespeare-i mesét követi. A kusza és bonyolult Shakes- peare-dráma cselekményének reprodukálása még ebben a lecsoníozott formában setn könnyű művelet, az angol drámaírón iskolázott magyar néző azonban minden nehéz­ség nélkül, pontosan és vilá­gosan tudja követni, ami a színpadon történik. Alonso a szenvedés (mártírium) motí­vumára veti a hangsúlyt, s két, nem egészen arányos részre osztja a történetet. Azzal fejleszti tovább a szín­padot, hogy a két veronai szerelmes története mögött, azzal egyidőben és összekap­csolva egy jelképes történe­tet is eljáfszat, melyet ő misztérium-játéknak nevez. A balett általában a zené­ből indul ki; a balettszínpa­don a tánc a zenével együtt alkot új esztétikai minőséget. A veronai szerelmesek már- tlriuma zenéje (szerzetté, összeállította: Vasquez Milia­res és Láng István) érdekes és újszerű hatásokra törek­vő, nagyrészt elektronikus zene. Alonso a balettszínpadon szokatlan, új elemet hoz a játékba azzal, hogy a szí­nésszel nemcsak táncoltat, hanem beszéltet is. Az em­beri hang hol a magasból, hangszóróból, hol a szereplő Júlia: Handel Edit Foto: Erb ajkáról jön. Színpadra lépte­ti a shakespeare-i kart he­lyettesítő Vándort, megszólal­tatja Rómeót és Júliát, han­gos kiáltással kíséri mozdu­latait a misztérium-játék né­mely szereplője. Legtöbb örömöt a tánc okoz. Arberío Alonso koreog­ráfiája a balett hagyományos elemeit és a modern mozgás­elemeket szerencsés kézzel olvasztja egységbe. A panto­mim, a ritmustanulmány, a folklór eszközeit egyaránt si­kerrel használja fel. Kifejező és költői megoldásokban gaz­dag. Mozgáskultúrája válto­zatos. A tánc emberábrázoló szerepének, drámaiságának hangsúlyozáséra törekszik. Immár klasszikusnak számító Rómeó és Júlia koreográfiák után is egyéni és eredeti lá­tomást rajzolt a színpadra. Aligha vitatható, hogy a színház nemcsak a klasszikus témák újrafogalmazására, át- költésére vállalkozhat, de a hatáskeltés legkülönfélébb eszközével is élhet. Önmagá­ban nem kérdéses, hogy a ba­lett-táncos beszélhet-e a szín­padon, szólhat-e gépzene a hangszóróból, jelképes tánc­betét kísérheti-e a történetet Az zavaró, ha a néző „lelki­színpadán” e különféle hatás nem áll össze egységes egésszé. A veronai szerelme­sek mártíriuma pécsi előadá­sának legszebb pillanatai iga­zolják Arberto Alonso el­képzelésének jogosultságát helyességét és szépségét. Az előadásnak kiemelkedő rész­letei vannak. Kitűnő a vívó­leckét a művészet rangjára emelő nyitó kép. Üj és a cselekményt gazdagító motí­vumot sző a történetbe Jú­lia tánca a festmény előtt. Nagyszerű Lady Capulet gyász-tánca. Általában sike­rült a jelenetek zökkenőmen­tes átvezetése. A néző azon­ban úgy érzi, hogy a csillo­gó részietek mellett némileg háttérben maradt az egész darabon végigszáguldó szen­vedély izzása, a perzselő, a forgószél erejével emelő és süllyesztő indulatok vad har­ca, a szerelem vulkáni ki­törése és gyors elhamvadása. A különféle hatáselemek minduntalan fönnakadnak, mint a kubai narancs rostjai a fogunkon. A színpad és a nézőtér között ritkán terem­tődik elektromos feszültség, pedig a „nagy” színháznak ez a forrása. hatásosan élnek a mimiká­val. akik értik a szuggesztív színpadi beszédet, akiket — ha telne tőlük — talán még éneklésre is csábítana. Kérdés, hogy a betét, azaz misztérium-játék, mely jelké­pes szereplőkkel (Természet, Szerelem, önzés, önkény, Ármány, Képmutatás stb., stb.) a gonoszság és a szere­lem harcát van hivatva szim­bolizálni, valóban gazdagít­ja-e a mű eszmeiségét, avagy nehezen kibogozható, csak a színlap segítségével megfejt­hető rejtvényt ad föl a né­zőnek. A gonoszság, a sze­relmesek boldogságára törő rontás ugyanis benne ' van már a shakespeare-i elképze­lésben, s kérdés, hogy a han­gos slzóval magukat megneve­ző figurák tudnak-e valami olyasmit hozzáadni a műhöz, ami ha nem lenne ott, cson­kának éreznénk. Továbbá a zene nemcsak a Csajkovszkijjal, Prokofjev- vel, Honeggerrel való ösz- szehasonlításf nem bírja el, de önálló értéke is vitatható. Kérdés, hogy ez a hélyen- kint „az adóállomás fölött át­vonuló zivatar” okozta recse­gésre emlékeztető zaj képes-e bármiféle tánccal új eszté­tikai minőséget teremteni. Továbbá néhány alkalom­tól eltekintve az emberi be­szédhang nem a feszültséget növeli, inkább zavart pilla­natot okoz, s kizökkenti a nézőt a játék áramköréből. Alonso színpada persze rendkívüli színészeket is kö­vetel. Olyanokat, akik nem­csak két és fél órán keresz­tül bicegés nélkül táncolni tudnak, de rendelkeznek az akrobata ügyességével, a kardvívó leleményével, akik A vezető táncosait jelenleg nélkülöző együttes nagy fel- készültséggel, figyelemmel és akarattal törekedett a ren­dező elgondolásait megvaló­sítani. Előítéleteket romboló színészi bravúr, hogy a szín­ház ún. prózai színészei mi­lyen kitűnően illeszkedtek a játékba (Bánffy György, Szalma Lajos, Faludi Lász­ló, Petőházy Miklós). Han­del Edit lírai színekkel meg­formált. könnyed és kedves, bájos és légies Júliát táncol. A legnehezebb lépéseket és forgásokat is erőlködés nélkül csinálja. Ügy mozog, mint a szélben hajladozó fa. A vágy megnöveli, a szomorú­ságtól összezsugorodik, kicsi lesz és kemény, mint a ka­vics. A jó öreg Shakespeare mester is bizonyára bólintana rá. Legemlékezetesebb jele­nete a második rész elején a búcsú utáni szólótánc. Egye­dül van a színpadon, a zene .sem szól, mégis teljes és hi­teles varázsát kelti — puszta mozdulatokkal — a szerelem­nek és a fájdalomnak. Csifó Ferenc Rómeója fürge, tem­peramentumos figura. A nagy fizikai erőt és ügyessé­get kívánó szerepet igyek­szik az előtérben tartani. Az együttes egyik legkiemelke­dőbb táncosa már évek óta Uhrik Dóra. Két szerep, La­dy Capulet és a Káosz el- táncolását bízta rá a rende­ző. Rezzenéstelenül biztos, igen kulturáltan és esztétiku­sán mozgó fáncos. Shakes­peare^ szenvedély fűti. Si­rató tánca (itt a zene is a helyén van) az előadás ma­radandó és szuggesztív rész­lete. Az előadás sikerét népes gárda segíti. Szívesen írjuk le a régiek és az újak, a táncosok és a színház tá- gabb együtteséből kölcsön­vett szereplők nevét: Dóm­ján Mária, Hedegüs Mária, Horváth Krisztina, Lakatos Ilona, Ramshorn Gizella, Ró­nai Márta, Téri Piri, to­vábbá Bognár Miklós, Deb- reczeni István, Dómján Ti­bor, Gallovits Attila, Herda János. Jakabos László, Kom- lósy Gábor, Koronczay Lász­ló, Majoros István, Molnár Mihály, valamint Végváry Zsuzsa és Hetékyi János ne­vét. (Utóbbiak mint a ren­dező asszisztensei is közre­működtek.) Vata Emil tágas, egyszerű, a szimmetrikus elrendezésű tánchoz alkalmazkodó dísz­letet tervezett: egyszerre tud­ja betölteni az utca, a bál­terem és a sírbolt szerepét. Gombár Judit pompás jel­mezed úgy csillogtak, mint a reneszánsz mesterek fest­ményei. Zöld-arany színei, változatos vonaljátéka a ve­lencei táblaképek gazdag színvilágát idézték. A bemutató után felhangzó hosszantartó taps a jelen produkcióban megnyilvánuló nemzetközi és színházon be­lüli összefogást, valamint a Pécsi Balett eddigi sikeres útját egyaránt köszöntötte. Tüskés Tibor A Jelenkor áprilisi száma Az új szám szépirodalmi anyagának többségét ezúttal a fiatalabb pécsi és dunántú­li nemzedék adja. A költőket Berták László, Galambosi László és Makay Ida, a szép­prózát Bertha Bulcsu Át a Styx folyón című kisregényé­nek mááodik, befejező része és Hallatna Erzsébet Égy par­ti sakk című elbeszélése kép­viseli. A „meghívottak” so­rában többek között Héra Zoltán, Simonyi Imre, Simor András és Vasvári István költeményeit olvashatjuk. A tanulmányok közül ki­emelkedik Czine Mihály írá­sa a magyar avantgárdról és Kassák Lajosról. Közli a fo­lyóirat Pomogáts Bélának a Jelenkor budapesti matiné­ján elhangzott bevezetőjét, Bajomi Lázár Endre: Miről beszélnek a nevek? című szellemes esszéjét és Várko- nyi Nándor új Kaleidoszkóp­ját. A művészet rovatban Bod­ri Ferenc Képzőművészeti krónikáját és kéf kaposvári kiállításról szóló beszámolót találhatunk. Ezekhez kapcso­lódik a szám túlnyomórészt Tihanyi Lajosnak a pécsi múzeumban őrzött képeiből összeállított illusztrációs anyaga. A számot új könyvekről beszámoló kritikák, recen­ziók és a hagyományos havi Krónika zárja. Hozzászólás Janus Pannonius sírjának fölkutatásához A mily dicséretes az ifjúság buzgalma a költő sírjá­nak fölkutatása ügyében, annyira tiszteletreméltó az illetékesek fontolgatása, mi­előtt a nem jelentéktelen anyagi áldozatokat igénylő és százszázalékos eredménnyel nem kecsegtető munkálatokat megindítanák. Mert ha elmé­letileg meg is állja helyét a föltevés, hogy Janus Pan­nonius sírját a székesegyhá­zon kívül, annak északi ol­dalán épült, de azóta már elpusztult Aranyos Mária- kápolna őrizte, bizonytalan, hogy a jelzett terepen tör­tént hatalmas földmozgatások következtében maradt-e visz- sza valami a költő kőkopor­sójából. Sajnos, az itt esz­közölt összes tereprendezé­sekről nem állnak rendelke­zésünkre írásos emlékek, ezért csak bizonyos követ­keztetésekre vagyunk utal­va annak megállapításában, mekkora a valószínűsége an­nak. hogy a szarkofág leg­alább töredékeiben napfényre kerül. Ha tehát Páriz-Pápay ér­tesítését nem fogadjuk el perdöntő tanúnak, jogosan föltételezhető, hogy az Ara­nyos-kápolna korábban pusz­tult el, esetleg már 1526 és 1543 Jsözött. Vagy még in­kább a végleges megszállás után, amikor a török a pécsi vár újbóli kiépítését, meg­erősítését munkába vette. A töröknek a várfalak körüli munkálatairól a barbakán mentén folytatott legújabb ásatások tanúskodnak. Esz­tergom példájára gondolunk, ahol a török a vár megerősí­tése érdekében még a királyi palotát is betemette. Ha igaz ez a föltevés, ak­kor ez annyit jelent, hogy a kápolna nem semmisült meg teljesen, hogy romjai a sírral együtt mélyen a föld alatt rejtőzhetnek. Ez esetben leg­alább 50 százalékos a való­színűség, hogy a kutatás rá­bukkan a keresett sírra. U a azonban igaz Páriz- n Pápai állítása, hogy a kőkoporsó még 1684 körül látható volt, akkor az a ká­polnával együtt a vár visz- szafoglalásakor inehetett tönkre. De ez esetben nem lehet egyszerű betemetésről szó, hanem megsemmisítő A legelső és legfontosabb kérdés annak eldöntése, mi­kor dőlt romba az Aranyos­kápolna. Ha IGAZ Páriz-Pá- paynak az az 1684-ben köz­zétett értesítése, hogy ekkor még látható volt Pécsett a költő sírja, akkor a kápolna pusztulása a török uralom alól történt felszabadulás ide­jén, 1686-ban következett be. Csakhogy éppen az a leg­fontosabb kérdés, honnan tudta az Erdélyben lakó Pá­riz-Pápay, hogy a szarkofág »Pécsett még látható? Tud- tunkkal' az író sohasem for­dult meg városunkban, élet­rajzi adatai közé bele sem fér egy pécsi látogatás. (Lásd Szinnyeit.) Kijelentése tehát nem személyes tapasz­talatra, hanem közvetett for­rásra támaszkodik. E közvetí­tő lehetett esetleg Vásárhelyi Gergely, pécsi jezsuita, aki Szárnyéi szerint 1610 körül tartózkodott Pécsett, de „né­hány év múlva” Bethlen Gá­bor erdélyi fejedelem meg­hívására Erdélybe, a gyula- fehérvári iskola élére került. Vásárhelyi azonban 1623-ban meghalt, viszont Páriz-Pá­pay csak 1649-ben született. Személyes kapcsolat tehát kö­zöttük nem lehetett. Az azonban lehetséges, hogy Vá­sárhelyi elbeszélését más közvetítők juttatták el Pá- riz-Pápayhoz. De ez esetben számolni kell a lehetőséggel, hogy a közvetítők elferdítet­ték az eredeti tényállást. Tudták, hogy a pécsi szé­kesegyházban láthatók még egyes püspöksírok, de ezek egyikét a legismertebb püs­pök nevével kapcsolták ösz­pusztulásról. E pusztul» mérvét abból a tény bő véljük leolvasni, hogy a viszi szafoglalás után készült te reprajzok (Hauy, Herrmann; térképe) még romokat sen jeleznek e helyen, és bog) az egykorúak lelkében fő sem merült a gondolat, hog; e romokat újból helyreállít sák. A székesegyház délke­leti tornyához csatlakozó ún. Szathmáry-épület száz éven keresztül rorpokban állt, mert érdemesnek látszott azt újból fölépíteni. A székes* egyház északkeleti tornya mögött állott épület romjai ilyen gondot nem okoztak senkinek. Annyira tönkre­ment. A kétely, hogy volt-« ezen a terepen korábban egy épület, eloszlatására új­ból hivatkozunk korábban közzétett érveinkre (Bara­nya megyei Levéltár Év­könyve, 1968), sőt kiegészít­hetjük azokat a következő­vel: a hódoltság alatti Pé­cset ábrázoló összes rézmet­szetek mind ábrázolnak egy épületet a székesegyház ÉK-i tornyától északra. Ha tehát a kápolna any- nyira elpusztult, hogy helyre- állítása reménytelennek lát­szott, akkor bizony nagyon kevés remény van arra, hogy a költő koporsója napfényre kerüljön. Elhangzott olyan kijelentés is, hogy Janus Pannonius te­temét már az 1882. évi nagy restaurációkor exhumálták, tehát reménytelen annak ke­resése. Valóban, a jelzett időben föltártak a székfesegy- ház hajójában 22 sírt, de az ezekben talált személyek ki­vétel nélkül mind a XVIII. században éltek. Ismeretes mindnyájuk neve, sőt a he­lyek is, ahol el voltak te­metve. Jelenleg a káptalani kripta egy fülkéjében közös koporsóban nyugszanak. Bűn volna az altemplom padlóza­tát Janus Pannonius sírjának fölkutatása végett megboly­gatni. Mert a püspök a mát közölt források szerint nem a székesegyházban, hanem egy, ettől különálló kápolná­ban kapta meg végső nyug­helyét. Egyébként valószínű, hogy 1690 körül a császári tábornok, Vecchi Gábor R&- donya Mátyás püspök iránti gyűlöletből még az altemp- lomi sírokat is földúlta. , y égezetül megemlítjük ^ azt a „nehézséget”, hogy az Aranyos-kápolna és kör­nyéke nem volt pontosan olyan, amilyen helyre a köl­tő gondolt, amikor sírjál megénekelte. Itt nem voll ugyan mező, nem volt liget de ez a hely is csendes volt az erdőhöz közel eső tere­pen is volt harmatos fű lágy fuvalommal lengedező szellő, Itt is voltak fák, me­lyek lombjai között madarak panaszolhatták el siralmai­kat. Meglepő azonban, hogj a költemény latin szavai job­ban simulnak e terephez mint annak magyar fordítá­sa: Sírt nekem édes, drága bará- [tím, ássatok ottan Hol legharmatosabb a ffi [és legüdébb a mező, Lombos fák közepette, liget­inek az árnyas ölében, Hol táncot körül a szép [Dryadok kara lejt, Hol szakadatlan lágy fuva­rommal kelnek a szellők. Édesen a panaszát sírja el [ott a madár, És hogy a sírnak ölén majd [névtelenül ne feküdjem, Meghagyom, ott eme vers [légyen a síriratom: Jánus nyugszik e helyt, p [legelső, ki a Dunához Hozta le a Helicon ormairól [a babért. Hagyd, ó Kajánság. érje ha­llottul bár e dicsőség, Mert hisz Irigység már [nincs a halottak iránt (Hegedűs István fordítása.) Dr. Petrovich Ed« t á.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom