Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-11 / 58. szám
Ara: 80 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló xxvi.évfolyam,58.»iám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja mo. március n., kedd Kévés tüzérségi párbaj A NAP KÜLPOLITIKAI ESEMÉNYEI • A vietnami hazafiak folytatják nagy koratavaszi offenzivájukat. Hírügynökségi jelentés szerint, mintegy hatvanezer délvietnami szabadságharcos közeledik Saigon felé, a dél-vietnami fővárosban az elkövetkező napokban nagyerejű támadásra számítanak. • Az Apolló 9. utasai hétfőn pihenő napot tartottak. Délután bekapcsolták a hajtóműveket, hogy a visszatéréshez alkalmasabb „előkészítő” pályára vezéreljék az űrhajót. Miközben az Apolló 9. folytatja útját a világűrben, megkezdték az Apolló 10. fellövéséhez szükséges technikai munkálatokat is. • Ma nagyszabású tiltakozó sztrájk kezdődik Francia- országban. A befutott jelentések szerint bizonyosra vehető, hogy leáll a földalatti, a vasút, a taxi, elmarad a postakézbesítés, korlátozott lesz a gáz- és villanyszolgáltatás, kedden délután és szerda reggel nem jelennek meg az újságok. De Gaulle elnök módosította a népszavazási kampány elindításának szánt mai rádió- és televízió beszédének tartalmát. • Pakisztánban enyhült a feszültség. A kormány szolgálatában álló orvosok ismét elkezdtek dolgozni, megegyezés született a kormány és a sztrájkoló diákok, illetve tanárok között, rövidesen megnyitják a zavargások miatt bezárt egyetemeket. (Részletes tudósítások a 2. oldalon.) Megkezdődött a testvérpártok nemzetközi tanácskozását előkészítő munkacsoport ülése Szuez térségében Kairó—Tel-Aviv: Több, mint három órán át tartó heves tüzérségi párbaj után vasárnap a késő délutáni órákban elhallgattak a fegyverek a Szuezi-csatorna övezetében. Az ENSZ fegyverszüneti meg- bízottainak közbenjárására előbb az egyiptomi tüzérség, majd a Sinai-félszigetet az ENSZ-határozatokkal ellentétben megszállva tartó izraeli fegyveres erők tüzérsége is beszüntette az ágyúzást. Katonai szakértők szerint ez volt a legsúlyosabb incidens az 1967-es júniusi háború óta. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy az utóbbi időben napról-napra gyilkos tüzérségi párbaj robban ki a Szuezi- csatorna mentén. Az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoksága által kiadott közlemény 31 ellenséges tank, 11 őrállás, 23 kis erőd, 13 tehergépkocsi, 26 üteg és 2 légvédelmi üteg elpusztításáról tesz említést Megállapítja, hogy az egyiptomi alakulatok elhallgattatták mindazokat az ellenséges ütegeket amelyek Szuez lakott övezeteit és az olajfinomító üzemeket bombázták. Hivatalosan bejelentették azt is, hogy a megsemmisített, illetve megsebesített izraeli katonák száma százra tehető. Lelőttek továbbá három izraeli repülőgépet Az egyiptomi Hétfőn délelőtt Pécsvára- don, a Mezőgazdasági Szak munkásképző Iskola kultúrtermében, a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya tanácskozásra hívta össze Baranya bemutató gazdaságainak vezetőit A tanácskozáson Tárcsái Imre főagronómus, a Megyei Tanács csoportvezetője értékelte a bemutató üzemek elmúlt évi tevékenységét, s meghatározta azokat a főbb feladatokat melyek az élenjáró mezőgazdasági módszerek és eljárások bemutatása, elterjesztése terén a bemutató gazdaságokra várnak. Az ezévi bemutatók, tapasztalatcserék programja különösen az állattenyésztési témákban igen gazdag. Márciusban kisállattenyésztési tapasztalatcserét rendeznek a bólyi és a lippói tsz-ekben, áprilisban öntözött takarmánytermesztési bemutató lesz az Iregszemcsei Mezőgazdasági Kutató Intézet bicsér- di kísérleti telepén. Májusban ismét megrendezik a hagyományos megyei juhásznapot Bükkösdön. Ugyanebben a hónapban a Pécsváradi Mezőgazdasági Szakiskola rendezésében szarvasmarhatenyésztési tanácskozást tartanak. Két ízben — júniusban és júliusban — rendeznek sertéstenyésztési bemutatót a Bi- kali Állami Gazdaságban. Augusztusban a nagydobszai tsz látja vendégül a mezőgazdasági szakembereket, ahol a halastavak hármas hasznosítását tanulmányozzák. Szeptemberben az Állattenyésztő- » si Felügyelőség boródpusztai telepén, szarvasmarha ivadékvizsgálati tapasztalatcserét rendeznek. veszteségek mérlege — kairói közlés szerint — három halott, tizenhárom sebesült Az izraeli gránátok elpusztítottak hat házat és egy mecsetet. AzAP amerikai hírügynökség megállapítja, hogy az izraeli fegyveres erők a jelek szerint főként az olajfinomító berendezésekre összpontosították a tüzet. Az izraeli lövedékek eltaláltak három nagy olajtartályt A magasra csapó lángokat nagy messzeségből is látni lehetett Az izraeli fél nem hozott nyilvánosságra részletes hadiA megyén kívüli tapasztalatcsere utak is állattenyésztési jellegűek. A megyei mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály júniusban a Környei Állami Gazdaságba viszi el a baranyai szakembereket ahol a korszerű tehenészeti telepet tekintik meg. Júliusban Szilvásváradon, az ottani állami gazdaságnál vesznek részt egy halászati bemutatón. A Mecsek Áruházban ismét nagy a mozgás. De ezúttal már nem az építők dolgoznak, hanem az elmúlt hetekben felvett személyzet és a berendezők. Ugyanis a helyszínen van már a berendezés nagy része és nap, mint nap érkeznek az áruval megrakott teherautók. Az üzemeltető Baranya megyei Vegyesiparcikk Kereskedelmi Vállalat az elmúlt hetekben komoly erőfeszítéseket tett, hogy a korábban óvatosan a második negyedévre vállalt nyitási határidőt előrehozza és már a tavaszi ünnepek előtt a lakosság rendelkezésére bocsássa az ország egyik legnagyobb vidéki áruházát. Teljes nyitásról természetesen nem lehet szó, a részleges nyitást azonban tudják vállalni és ma úgy néz ki, hogy március 20- án meg is nyitja kapuit a Mecsek Áruház a vásárlóközönség előtt jelentést, de saját veszteségeiről szólva elismerte, hogy az egyiptomi légelhárítás a Szuezi-csatorna övezetében eltalált egy Piper-típusú izraeli repülőgépet. A gép pilótája sérüléseibe belehalt Tel-Aviv azt állítja, hogy a tüzérségi párbaj során az izraeliek emberben és anyagban súlyos veszteségeket okoztak az egyiptomiaknak. A jelentés szerint az izraeli tüzérség fő célpontjait hajók, laktanyák, katonai állások, valamint olajfinomító- és vegyiüzemek alkották. Jelentések szerint hétfőn Egyiptom egész területén riadókészültségi gyakorlatot tartottak, kipróbálták az úgynevezett passzív védelmi rendszer hatékonyságát és a mentőalakulatok készenléti állapotát. A rendőrségnek adott utasítások értelmében szigorúan érvényt kellett szerezni az elsötétítési rendelkezéseknek. Vasárnap — mint az AFP tudósítója közli — a fővárosban máris elsötétítés volt: kioltották a csillogó reklámfényeket, s városszerte minimálisra csökkentették a középületek kivilágítását. Az Arab Szocialista Unió helyi kongresszusai — írja az Nagy Lászlótól, az áruház igazgatójától szerzett értesülésünk szerint a nyitás időpontjáig mintegy 15 milliós árukészletet halmoznak fel a raktárakban. Egyelőre a földszintet és az első emeletet adják át és itt helyezik el az összes ruházati részleget: a felsőruházati, a fehérnemű, a cipő és a méteráru osztályt, valamint az illatszer-osztályt A további két szint átadására a későbbiek folyamán — előreláthatóan májusban — kerül sor. A részleges nyitáshoz szükség van a működési engedélyre, amely megadásának előfeltétele, hogy mind munkavédelmi, mind tűzvédelmi szempontból kifogástalan állapotban legyen az épület A munkavédelmi bejárás március 5-én volt. Egyetlen komoly kifogás merült fel: a majdani létszámhoz mérten kevés az öltöző- helyiség. Az építőipari válMoszkva: A kommunista- és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság 1968. évi őszi budapesti ülésén elért megállapodás értelmében hétfőn Moszkvában megkezdte munkáját a munkacsoport, hogy előkészítse a dokumentumokat a kommunista- és munkáspártok tanácskozására. A kommunista- és munkáspártok nemzetközi tanácskozása okmányait előkészítő munkacsoport és bizottság ülésére Moszkvába érkeztek a következő kommunista- és munkáspártok képviselői: Argentin Kommunista Párt, Belga Kommunista Párt, Bolgár Kommunista Párt, Nagy-Britannia Kommunista Pártja, Venezuelai Kommunista Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, a Haiti Népi Egység Pártja, a Guadedoupei Kommunista Párt, Németország Kommunista Pártja, a Német Szocialista Egységpárt, a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt, az Iraki Kommunista Párt, az Iráni Néppárt, a Spanyol Kommunista Párt, a Kanadai Kommunista Párt, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, a Libanoni Kommunista Párt, a Marti- niquei Kommunista Párt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Paraguayi Kommunista Párt, a Perui Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Portugál Kommunista Párt, a Román Kommunista Párt, a Salvadort Kommunista Párt, a Szíriái Kommunista Párt, a Szudáni Kommunista Párt, az Egyesült Államok Kommunista Pártja, a Török Kommunista Párt, az Uruguayi Kommunista Párt, a Finn Kommunista Párt, a Csehszlovák Kommunista Párt és az Ecuadori Kommunista Párt. A közeli napokban várják a többi testvérpártok képviselőinek érkezését. Az SZKP Központi Bizottsága kijelölte a küldöttséget, amely részt vesz a kommunista- és munkáspártok tanácskozása okmányait előkészítő munkacsoport hétfőn megkezdődött ülésein. lalat a szemle eredményeképpen már meg is kezdte néhány irodahelyiség öltözővé való átalakítását. Március 11-én lesz a tűzvédelmi bejárás. Az előzetes szemlén már felfigyeltek arra, hogy a savas és lúgos akkumulátorok raktárhelyiségei nincsenek előírásszerűén szétválasztva. Ezt a hibát is kijavítják már és ezután csak egyetlen szerelési probléma marad: a tűzjelző berendezés központjának bekötése. Az építőipari vállalat a jövő hét elejére hívta le a Tűzvédelmi Berendezések Gyárának szerelőit, akik a munkát csak akkor végzik el, ha a tűzjelző rendszer teljes egészében kész. Ha a tűzvédelmi bejárás során újabb hiba nem merül fel, akkor a hatóságok meg is adhatják a működési engedélyt A küldöttség tagjai — Po- nomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, továbbá Kuszkov, a Központi Bizottság nemzetközi osztályának helyettes vezetője és Inozemcev, a Szovjet Tudományos Akadémia világgazdasági és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézetének igazgatója. Ezekben a napokban már 24 hold felületet borít be a fólia a tsz-ekben, a mohácsi Űj Barázdában, s a szigeten, Szederkényben, Kémesen, Görcsönyben, Felsőszentmár- tanban, Magyarbólyban, Drá- vaszabolcson, a pécsváradi, a diósviszlói, a siklósi, a szent- dénesi és pellérdi tsz-ekben. Az idén tavasszal ezek a tsz- ek készítettek fóliatelepeket, s közülük néhányan — Pel- lérd, Mohács Űj Barázda, Siklós — első ízben tették fűthetővé a fóliasátrakat. Így minden primőr zöldséggel 3 —4 héttel előbb tudnak megjelenni a piacon, mint a hagyományos szabadföldi kertészetek. A felsorolt primőr zöldségtermelő tsz-ek több, mint 10 millió darab tápkockát gyártottak az elmúlt hetekben, s megkezdték a saláta, a paradicsom, a karalábé i és paprika palánták tűzdelé- sét és kiültetését Hétfőn több mint negyven asszony dolgozott a pellérdi tsz kertészetében is, ahol már két katasztrális holdon állnak a fóliaágyak, és a még ennél is korszerűbb fóliasátrak. A 180 centi magas sátrakat belülről olajkályhákkal fűtik, hogy gyorsabban kikeljen és még húsvét előtt szedhető legyen a retek, a tápkockás saláta. Mindkét tavaszi primőrcikkből több tízezer csomót illetve fejet szállítanak majd a boltokba. Eddig több mint félmillió tápkockát gyártottak a fóliatelep részére, s hétfőn azasz- szonyok már a paradicsom- palántákat tűzdelték. A Pécs melletti tsz az idén minden eddiginél nagyobb mennyiségű zöldséget termel — a korábbinál kisebb területen — a város ellátására. Tegnap a Fekete-víz partján elterülő kémesi fóliavárosban is több mint 100 asz- szony állt munkába. A két holdon elterülő mintegy 150 fóliasátor valóságos sátorváros hatását kelti, a sátrakAz országnak csaknem a fele, 7—7,1 millió hold a lapá- lyos belvíz-veszélyeztetett terület, de szerencsére egyszerre még sohasem állt víz alatt. Legnagyobb volt a belvíz 1940-ben, amikor 1 530 000 holdnyi terület került víz alá, az idén 275 000 holdat öntött el a belvíz. A vízügyi igazgatóságok azonban az utóbbi tzz A. tartalomból' Sztrájk és népszavazás ▼ Fiatalkorúak és nyugdíjasok a „mélyvízben44 r Filmet forgatnak Pécsett ▼ A képernyő előtt ▼ Ünnepségre készülnek a Porcelángyárban ▼ Békekölcsön nyerőszámai I ban az asszonyok szabadon járnak ki s be. Épp a karalábé-, a paradicsom- és paprikapalántákat tűzdelték szét és rakták a sátrak alá. A munka itt az elmúlt napok kedvezőtlen időjárása miatt kissé összetorlódott, s nagy erőket kellett a palántázásba bevetni. Eddig másfél millió tápkocka készült el Kémesen, s bizony eltart pár napig, míg ezeket végleges helyükre rakják. Ebben a tsz-ben még nem rendezkedtek be a sátrak mesterséges fűtésére, itt alulról a trágya melege, fentről pedig a fólián át beszűrődő napsugár indítja el a gyenge palánták fejlődését. Kémes legközismertebb primőr cikke a korai karalábé, ebből az idén is már április első napjaiban szeretnének nagyobb mennyiséget szállítani a boltokba. A megye legnagyobb primőr zöldségtelepén a mohácsi Üj Barázda Tsz-ben már napok óta szedik és szállítják a korai fejessalátát Pécsre— a Bem utcai zöldségboltba — és Budapestre. Nemcsak a megyében, de az országban is elsőként jelentkeztek a szabadföldi fóliás salátával a mohácsiak; s ezt annak köszönhetik, hogy fóliasátraik zömét már melegvízzel fűtik, amelyhez egy kazánt építettek be. De, mint azt tegnapi beszélgetésünk során Hartbauer József főkertész elmondotta, a ventillátoros légcserével kiegészített olajkályhás fűtés is igen jól bevált náluk, két sátrukban ezzel a módszerrel nevelik a zöldségpalántákat, a primőröket. Eddig 6 ezer fejessalátát szállítottak el és folyamatosan szedik egész héten át. A saláta helyébe paradicsom- és paprikapalántákat ültetnek az asszonyok. Már kikelt a retek és a zöldhagyma is, húsvétra mindkét cikkel megjelennek a piacon. nap alatt, hétfőig már a belvizes területeknek több mint a felét, 162 000 holdat víztelenítettek. Jelenleg még 113 000 holdnyi területen áll belvíz. A vetések túlnyomó részét viszont megszabadították a víztől, már csak 12 000 holdnyi vetést borít belvíz, s ezt is néhány napon belül eltávolítják Pécsváradon tanácskoztak a bemutató gazdaságok vezetői (Folytatás a 2. oldalon) Tizenötmillió forintos árukészlet Március 20-án részleges nyitás a Mecsek Áruházban Tavaszi nagyüzem a tsz-kertészetekben Mohácsról már szállítják a fejessalátát Kikelt a retek a fólia alatt A belvíznek több mint felét levezették