Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-20 / 66. szám
t969. március 29. Dttnammi aavio 9 A tag tsz-ek véleménye: A szövetség felnőtt a feladatokhoz Tegnap küldöttgyűlést tartott Mohácson a Duna és Karasica menti Tsz-ek Területi Szövetsége A tag tsz-ek küldöttel csaknem teljes számban megjelentek szerdán délelőtt Mohácson a Halászcsárda emeleti termében, ahol a Duna és Karasica menti Tsz-ek szövetsége ez évi első küldöttgyűlését tartotta. Az ülésen, melyen a küldöttek meghallgatták a szövetség vezetőinek beszámolóját — és több fontos döntést hoztak, resztvettek K. Nagy Sándor, a TOT titkára, dr. Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese, továbbá a pécsi tsz-szövetség képviselői, valamint az illetékes járási tanácsok elnökei. A szövetség rövid' két éves történetében ez volt az első olyan küldöttgyűlés, ahol a tag tsz-ek képviselői egyetlen disszonáns hang nélkül, teljes nézetazonossággal foglaltak állást az mellett, hogy a szövetséget érdemes, sőt szükséges volt létrehozni, s, hogy érdekképviseleti szervük lépésről lépésre felnőtt feladataihoz, s jól képviseli a 40 tagszövetkezet, a közel 24 ezer termelőszövetkezeti tag érdekeit. Fischer Ferenc, a szövetség elnöke beszámolt a küldötteknek a szövetséghez tartozó tsz-ek működésének és belső életének eddigi tapasztalatairól, melyet a szövetség munkatársai 11 tag tsz-ben a múlt év végén részletesen is kielemeztek. Megállapította, hogy a tsz-ek gazdálkodásában mindinkább érvényesül a vállalati jelleg, erősödött a tsz-demokrácia, javultak a tagság élet- és munkakörülményei — az egy tagra eső jövedelem szövetségi átlagban megközelíti az évi 16 ezer forintot. A tsz-ek külső és belső ellenőrzésének kérdése azonban még sok kívánni valót hagy maga után. Ezzel kapcsolatban Róth Károly, az ellenőrző bizottság elnöke konkrét javaslatot terjesztétt a küldöttek elé, hozzon létre a szövetség egy három tagú revizori bizottságot — ezzel mintegy bővítsék ki a függetlenített apparátust —, mely a tsz-ek megbízásából belső pénzügyi és bizonylati vizsgálatokat végez a tag szövetkezetekben. Az ő felkészültségük jól kiegészíti a tsz ellenőrző bizottságok munkáját. A küldöttek helyeselték és egyhangúan megszavazták a szövetség mellett működő revizori csoport létrehozását, egyúttal arról is döntöttek, hogy alkalmazzon a szövetség egy építész-gépészmérnököt, aki szaktanácsot tud adni. A küldöttgyűlés elfogadta dr. Majzik Jeremiásnak, a szövetség titkárának a szövetség 1968. évi tevékenységéről szóló beszámolóját s egyben határozatra emelte a szövetség 1969. évi munkaprogramját. E programban szerepel többek között a szövetség közvetlen közreműködése a tsz-ek éves és távlati terveinek kidolgozásában, az információs rendszer tökéletesítésében, a jobb áruelhelyezési lehetőségek felkutatása, tsz üzlethálózat fejlesztése, a főfoglalkozású jogtanácsosi hálózat kiépítése, a termelőszövetkezeti bizottságok vezetőinek és tagjainak, és tsz adminisztratív ügyintézőinek rendszeres továbbképzése, valamint szoros kapcsolat kiépítése a tudományos kutató intézetekkel. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy a jövőben tovább kell növelni a szövetség társadalmi jellegét, és erősíteni érdekképviseleti szerepét főleg a szerződő vállalatokkal szemben. Kiss Károly egerági tsz- elnök tartós, hosszú időre szóló információk hiányát kifogásolta, mint olyan tényt, mely elbizonytalanítja a tsz vezetőket a döntésekben, valamint a nyomasztó adminisztrációs munkaterhét, mely a fontos elemző munkáról vonja el az elnökök energiáit. Horváth László egyházasharasztí Névadó ünnepségek a megye falvaiban A Tanácsköztársaság kiemelkedő személyiségeiről utcákat neveznek el Baranya több községében és emléklappal tüntetik ki a legjobb társadalmi munkásokat a jubileumi évforduló alkalmából. A községi tanácsok — az államhatalom helyi szervei —ANTIKVÁR KÖNYVESBOLT megvételre keresi az alábbi folyóiratok teljes évfolyamait BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI LAPÓK 1968—1904, 1907, 1909— 1913, 1915, 1920—1922, 1925, 1963—1968. BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 1953—1968. JELENKOR indulástól 1968-ig JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 1866—1907, 1909, 1913— 1916, 1918—1944, 1946— 1955, 1957—1968. MAGYAR NÖORVOSOK LAPJA indulástól 1968-ig, MUZSIKA 1929—1944, 1958—1968, ORVOSI HETILAP indulástól 1924-ig, 1941, 1944, 1963, 1966—1968. ŰJ ÍRÁS 1965—1968. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY csak teljes sorozat! VALÓSÁG 1962—1968. Egyéb folyóirat-ajánlataival keresse fel üzletünket! Pécs, Kossuth L. u. 21. sz. tsz-elnök a beruházások koncentrálását célzó tsz társulások szervezésében látja a szövetség egyik fő feladatát. Jó- zsa István mohácsi tsz-elnök a tag tsz-ek egységes fellépése mellett szállt síkra a vállalatokkal szemben, de csak olyan mértékig, ami még nem sérti a tsz-ek önállóságát. A küldöttgyűlés végezetül jóváhagyta a tag tsz-ek 1968. évi zárszámadásáról készült beszámolót, melyből kitűnt, hogy a 40 tag-szövetkezet elmúlt évi bruttójövedelme meghaladta a félmilliárd forintot. •• Ünnepélyes zászlófelvonás A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából március 20-án, csütörtökön délután a parlament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonják a Magyar Népköz- társaság állami zászlaját. Hasonló ünnepi esemény színhelye lesz a gellérthegyi felszabadulási emlékmű. ahol a magyar nemze i lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom hagyományos vörÖ3 zászlaját vonják fel, ugyancsak katonai tiszteletadás közepette. Pénteken délben zenés őr- ségváltás lesz az állami zászlónál, a Kossuth Lajos téren. A zászlók levonására a parlament előtt és a Gellérthegyen egyaránt március 22-én. szombaton délelőtt kerül sor. Ez már végleges! Március 26-án nyit a Mecsek Aruház Annyi határidőmódosítás után még egy utolsóra került sor a Mecsek Áruháznál, ami ezúttal a nyitásra vonatkozik. Plírt adtunk a tervezett március 20-i nyitásról. Tegnap azonban arról tájékoztatták munkatársunkat, hogy egy sajnálatos körülmény miatt párnapos halasztást szenved a nyitás. A tűzjelzőberendezés még nem készült el, ezért az illetékes hatóságok nem járulhattak hozzá a mai nyitáshoz. Az új és most már véglegest!) határidő: március 26. A kényszerű határidő-halasztás azonban a vásárlóközönségnek kedvez, hiszen az eredeti elképzeléstől eltérően Megérkezett a jugoszláv szénsav Sokmilliő ember bosszúsága az országban: hónapok óta nincs szénsav, nincs szódavíz. Nos az AKÖV ka- cnion-kocsijával tegnapelőtt megérkezett Pécsre az első jugoszláv szénsav-szállítmány, tegnap pedig a vámhatóságok kiadták a szükséges engedélyeket, megkezdődött tehát a ballonok szétosztása. — Az ígéret biztató: az import folyamatos, hetekre elegendő; lesz tehát az ünnepekre szikvíz és üdítőital Mindez azoknak a sikeres tárgyalásoknak az eredménye, amelyeket a CONSUMEX külkereskedelmi vállalat megbízásából — a kishatárforgalom keretében — a Baranya-Tol- na megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat képviselői folytattak Jugoszláviában. Üzletszerző étjükről dr. Lex Lajos igazgató nyilatkozott. — Az Eszék melletti, val- povói külkereskedelmi jogosítvánnyal rendelkező Sloga céggel kötöttünk szerződést 70 tonna szénsavra, amelyet két jugoszláv gyár termel. Ez viszonylag nagy mennyiség, csak összehasonlításul mondom, Baranya napi szénsav- fogyasztása másfél-két mázsa A leszerződött mennyiséget folyamatosan hozzuk be. hogy egy percet se késlekedjünk, nem vasúton, hanem gépkocsival. A kamion tehát többször fordul, a ballonokba egy-egy alkalommal 3 tonna szénsav fér. Kizárólag a nagyfogyasztók, elsősorban az állami vállalatok, majd szövetkezetek kapják; Baranyában és Tolnában, de juttatunk belőle más nagyvárosoknak, szállítunk Budapestre, Győrbe is. Ha ez a szállítmány lemegy, remény van újabb szerződésre, addig, amíg a felrobbant répcelaki gyár újjá nem épül. — Szifon-patronokat nem hoznak be? — Az magyar specialitás. A jugoszlávoknak nincs patronok. ma ünnepi ülést tartanak, ahol bejegyzik településük krónikájába azt a jelentős történelmi alakot, akinek nevét új utca örökíti meg. Majs községben Kun Béla és Károlyi Mihály, Véménden szintén Kun Béla a névadó. Mohács városban a Terv utcával párhuzamosan haladó új épületsort Bizony Károlyról, a haladó szellemű, szervezett munkásról, a Mátyás király utcából nyíló területet Haídenek Károly nyomdászról, volt vörös katonáról, a Jókai utca melletti utcát Frech Józsefről, a Liszt Ferenc utca és az Ifjúsági park közötti részen épült utcát Kun Béláról nevezik el. Drávaszabolcson „Köztársaság "tér” nevet kapja az egyik közterület. Kun Béla nevét veszi fel Garé, Luzsok, Siklós és Sely- lye egy-egy új utcasora, Diós- viszlón Korvin Ottó, Páprá- don Károlyi Mihály nevét őrzi utcajelzo tábla. Díszes kivitelű emléklapokat készített a Hazafias Népfront megyei bizottsága. A községi bizottságok ünnepi ülésen aüják azoknak, akik falujuk tisztaságáért, csinosításáért, parkosításáért legtöbbet tettek. Mintegy háromszázötven aktívát léteinek meg emléklappal. Közöttük olyanokat, akik önzetlenül segítettek, például a geresdi autóbusz- váró, a palotabozsoki orvoslakás és rendelő, a borjádi iskola-napközi otthon, a szu- limáni. dencsházi klubkönyvtár, a somogyhásságyi egészségügyi tanácsadó, vagy a gyöngvösir.elléki kultúrház építésében. Nagy István — Mivel fizetünk a szén savért? — Áruval fizetünk, mondhatom azonban, nem . volt könnyű ebben megegyezni. A FÜSZÉRT 1967 óta áll kapcsolatban a valpovoi céggel, közvetítésükkel érkezett Baranyába a jugoszláv nápolyi, a Vegeta stb. A kapcsolatok tavaly tovább bővültek. Vajon a mostani üzleti tárgyalások során csak a szénsavról esett szó? — Ütünk során természetesen sok más téma is felmerült, így a jugoszláv nápolyi, keksz — az úgynevezett lisztesáru. Sok modem árut néztünk ki, s most várjuk az árajánlatokat, hogy a vámot, a forgalmi adót figyelembe véve összehasonlíthassuk az itteni fogyasztói árakkal. — A tárgyalásokra a KONSUMEX jogosított fel, s ha elkészül a szerződéstervezet, esetenként ők engedélyezik az üzlet megkötését De még ezért többször el kell utaznunk Jugoszláviába és a szomszédainknak is viszont — mondotta dr. Lex Lajos igazgató. (M-várl) „Voláu“ klub A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmával, szerdán az Autóközlekedési Vállalat szakszervezeti bizottsága megnyitotta a Volán klubot Az ízlésesen berendezett helyiségekben helyezték el a 6000 kötetes könyvtárat is. Kondoros! Jenő, a szakszervezet titkára megnyitójában köszönetét fejezte ki a gazdasági és pártvezetésnek az értékes segítségért, majd a klubot jelképesen átadta Inokai László klubtitkárnak. Az Autóközlekedési Vállalat Bartók Béla Férfikarát már eddig is jól ismertük, de jól működik az eszperantó-, nyelvész-, foto- és bélyeggyűjtő kör, s van egy irodalmi színpad is, amely a nagyobb ünnepeken műsort ad. A munkásakadémiák előadásain, szerte a megyében, közel kétezren hallgatták meg a TIT előadókat. Az új klub megnyitásával ezek a körök és tanfolyamok jobb munkát tudnak végezni, móló — „Egyenesbe billen46 a Föld Ma este 8 óra után megérkezik a tavasz Csütörtökön este 8 óra 8 perckor „billen egyenesbe” a Föld, vagyis forgástengelye ekkor lesz pontosan merőleges a nap pályasíkjára. A nap reggel, délben, sőt még délután is a déli földgömbié, lett, vagyis az egyenlítő síkjától délre lebeg. 20 óra 8 perckor azután „átbukik” az egyenlítő felett, — mégpedig körülbelül a kaliforniai félszigettől délre — és attól kezdve egészen az ősz nap-éj egyenlőségig az északi félgömb felett járja útját. Ez az oka annak, hogy csütörtökön este megkezdődik nálunk a tavasz, a déli sarkon a fél évig tartó éjszaka, az északi sarkon pedig a fél évig tartó nappal. Az elmúlt évek alatt csak a Julián-naptár apró hibáinak összegeződése miatt tolódott látszólag előre a nap-éj egyenlőség naptári időpontja, s ennek köszönhetjük, hogy — ha az időjárás nem is igazodik ehhez a menetrendhez — most március 20-án este hozza meg a tavaszt a nap és a föld helyzetének egymáshoz viszonyított alakulása. meg tudják nyitni a második emeletet is, ahol lakástextíliákat lehet vásárolni és bemutató jelleggel bútorokat is helyeznek el. A nyitással kapcsolatos érdekességekről Nagy László igazgató és helyettese, So- mogyvári Lajos adott tájékoztatót. Megtudtuk, hogy az 5000 négyzetméter hasmos alapterületű áruház a vidék legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz. Ha teljes kapacitással dolgozik az áruház, 20 milliós árukészlettel állhat a közönség rendelkezésére és maximális leterheltség esetén, de zsúfoltságmentesen évi 300 millió forintos forgalom lebonyolítására lesz alkalmas. Üj létesítményről van szőj természetes tehát, hogy ki kell alakítania a saját vevőközönségét. Ez nem lesz könnyű, hiszen számítani kell a kon- kurrenciára is, amely bizonyára mindent megtesz vásárlóinak megtartásáért. Mit tesz a Mecsek Áruház a saját vevőkör létrehozásáért? Már a nyitáskor, de a későbbiekben is arra törekednek, hogy a gazdag választék mellett állandóan legyenek olyan cikkeik is, amelyek csak náluk kaphatók. Ennek érdekében pedig jó kapcsolatokra törekednek az illetékes nagykereskedelmi vállalatokkal valamint a szóbaj öhető termelő üzemekkel. Különböző szolgáltatásokkal állnak majd a vevők szolgálatára. A készruhákat méretre igazítják, az itt vásárolt szőnyeg vagy függöny kívánt méretre varrását is elvállalják és gondoskodnak a megvásárolt áruk házhozszállításáról. Az áruház egyik lényeges újdonságaként említették a variálható berendezést. A pultok és a többi berendezési tárgyak elhelyezését nem tekintik véglegesnek, hanem a mindenkori igények szerint átcsoportosíthatják azokat Szóba került a felvonók helyzete is. A teherlift a helyén van már, de üzemszerűen nem használhatják, mert a Felvonószerelő Vállalat még mindig nem adta át. Az egyik szerelő próbaüzemelés ürügyén „segíti ki” az áruház dolgozóit, akik így esetenként liften hordhatják fel az árukat. A személyfelvonókból viszont még csak alkatrészek érkeztek. Átadásukra talán június végén kerül sor. A szóbeli tájékoztató után be is mutatták a nyitásra készülő áruházat. Az osztályvezetők bemutatták árukészletüket, s nagyon sok szép holmit láthattunk. És sok olyan cikket is, amelyek a belvárosi üzletekben hiánycikkek már jó idő óta. Káprázatos — és szívfájdítóan bőséges — választék várja a hölgyvásárlókat bel- és külföldi kötöttárukból és fehérneműkből. A férfivásárlók egyebek között szép hazai és import bőrzakók között válogathatnak. Gyermekruházati cikkekből is ki tudnak elégíteni minden igényt Végezetül is hol mit talál a vásárló, aki március 26-án (tömött erszénnyel!) belép a Mecsek Áruház főbejáratán? A földszinten gyermek- és női ruházati cikkeket (fehérneműket is beleértve), rövidárut, illatszer- és kozmetikai cikkeket az első emeleten férfi készruhákat és méterárukat, a második emeleten pedig szőnyegeket, függönyöket és egyéb lakástextiliákat A Bonyhádi Cipőg>ár keres cipőipari modellőr! továbbá egyetemi végzettséggel rendelkező közgazdászt azonnali felvételre. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél. 1