Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-19 / 65. szám
6 Dunántúli nopid 1969. märctui lf| K OZfiMMSiGI Hogyan gazdálkodunk as idén a közpénzekke Mikroökonómia A termelésirányítás Meggyőződésem, hogy a lakosság nagy érdeklődéssel és mindig kritikusan szemléli Pécs fejlődését, szívesen olvas erről; sőt sokan javaslatokkal is segítenek bennünket. (Többeknek szinte hobbijuk is a városfejlesztés.) Nyugodtan mondhatom, hogy a tanács beruházási-gazdálkodási tevékenységét, vagy másként a „közpénz-gazdálkodást” nagy érdeklődés kíséri. Ez megnyilvánul a segíteni akaró javaslatokban, esetenként hasznos türelmetlenségben, de előfordul, hogy a „meg nem értés”- ben is. Ennek előrebocsátása után megkísérlem — a rendelkezésemre bocsátott terjedelmen belül —, hogy a cím elolvasásán túlmenő érdeklődőknek e témakörben néhány problémáról beszéljek. Fő cél: a közpén gazdálkodás ha tékonyságát növelni A tanácsi gazdálkodásban is fordulópont volt 1968. január 1-, ismeretes azonban, hogy azóta a gazdaságirányítás rendszerében sem, így a tanácsi gazdálkodásban sem következett be teljes fordulat; csak fordulunk (vagy csakfor- dulgatunk). Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodásban a gazdaságirányítás reformja következtében az elvi lehetőség nagyobb mint a gyakorlati, érvényesülnek ugyanis még a „régi játékszabályok” keretei között indított, de be nem fejezett feladatok végrehajtásában a „tervlebontásos rendszer” hátrányai. Ezzel számolnunk kell, ugyanakkor minden „kezdődő esetben” élni szeretnék a reform-adta gazdálkodási lehetőségekkel. © Még 1967-ben — emlékezetem szerint a Népszabadságban — olvastam egy cikket, a címe: A reform gondolata, gondolkodásunk reformja. A reformot kigondoló munkabizottságoknak könnyebb volt egyeztetni véleményüket és áthidalni problémáikat, mint a gondolkodás reformját végrehajtani. Ez utóbbi nagyon is más. A fő probléma tehát, hogy a gondolkodás reformja nem egyidejű, és nem azonos ütemű. Van amikor úgy érezzük, hogy a partner vállalatok, vagy rendelet alkotók nem eléggé rugalmasak, nem tették magukévá a reform gondolatát; vannak viszont olyanok is, akik „a tanácsi gondolkodás” reformját sürgetik. E probléma csaknem mindig az anyagiakban mérhető. Aki kér, az a reformra hivatkozik, akinek adni kell az a múltból eredő kötöttségekkel érvel. © A gazdálkodási feladatokat nehezíti, hogy önállóak vagyunk — mondják, viszont nem érezzük kellően. Ügy gondolom, ez az átmeneti időszak következménye, ezért fokozottabban törekszünk az önállósodásra. Viszont költség- vetésből élünk, feladatokat kapunk, s így az önállósodási törekvésünk csak mérsékelt ütemben valósul meg. (A tanácsi fejlesztési alap viszonylatában ez 1969-ben 5,6 százalék, 1970-ben pedig 5,9 százalékot tesz ki.) Kevés a pénz — sok a pénz I nők, turistaszálló, ifjúságház, ! a vásárcsarnokot is csak el- i kezdjük stb.) A lakásépítésre j és közművesítésre viszont ! több a pénzügyi lehetőség, mint- az építőipari kapacitás. 1969—1970-ben tehát annyi lakást építünk, amennyit az építőipar vállal. (Persze nem akármilyen és nem mindenáron.) © Tudott dolog, hogy akinek sok a pénze, annak csak az elköltés a gondja, (nekünk a kapacitás szerzés); akinek kevesebb a pénze, az többet akar megvalósítani, mivel az igénykielégítés alacsonyabb fokú, ezért pénzszerzés az egyik fő feladat. Mi is ennek útjait keressük, azonban hozzá kell tenni, hogy a gazdálkodás hatékonyságát mérsékli az a tény, hogy nemcsak pénz- gazdálkodást folytatunk. © Feladataink végrehajtása a harmadik 5 éves terv céljainak teljesítését is jelenti. Ezzel egyidejűleg előkészítjük a következő középtávú tervidőszak városfejlesztési javaslatát, kidolgozzuk a folytatandó gazdaságpolitikai elveket, módszereket, eszközöket. © Szokták mondani: „az idő pénz”, viszont a pénz nem idő. Amit időben és jól csinálhatunk, az már önmagában is a gazdálkodás hatékonyságát növeli, s mint ahogy idős ember a pénzért nem vásárolhat vissza éveket, úgy gondolom, a városfejlesztésben is az elmulasztott időt pótolni nem lehet, a város tovább öregszik, tovább nőnek az aránytalanságok. A városfejlesztés kérdéseit több, (például: lakásépítés, közművesítés, garázsépítés, autóparkoló, pincerendszer a várost jelentő létesítmények hiánya stb.) jelenleg már igen nagy aránytalanságok árnyékolják be, melyek rosszabbodását mérsékelni, vagy megszüntetni komoly feladat. E vonatkozásban azonban a lakosság egy része, a vállalatok, intézmények sok esetben türelmetlenek, s a problémák nem kellő ismeretében felelőtlen kritikusai a tanácsi munkának, a tanács beruházási-gazdálkodási tevékenységének. „Hivatali titok“ © Gazdálkodásunkban fokozottan szem előtt kívánjuk tartani, hogy „közpénz”-zel gazdálkodunk, ezért a város- fejlesztési kérdések előkészítése során az elgondolásokat a variációk helyi vonatkozásait, (például: szanálási tervet) „hivatali titok”-ként kezeljük, s közgazdasági eszközökkel elejét kívánjuk venni, hogy néhányan erkölcstelen (de nem jogtalan!) előnyökhöz jussanak a város, a köz rovására. Számtalan problémánk mellett úgy érezzük, hogy 1969— 1970. évben a tanácsi beruházások nagyobb volumenűek lesznek mint az előző években, de még mindig messze elmaradnak az igényektől. A megépítendő lakásszám mellett jelentősnek ítéljük a több mint kilenc kilométer hosszú vízvezetékhálózat megépítését, a csatornahálózat 11 kilométeres növekedését, hogy mintegy 12 kilométer hosszú kb. 42 ezer négyzetméter alapterületű szilárdburkolatú út, valamint közel 16 kilométer hosz- szú 23 ezer négyzetméter alap- területű járda épül a város területén. A következő két évben a villamoshálózat egy kilométerrel és mintegy 400 lámpahellyel gyarapodik. A város szempontjából kedvezőnek ítélhető, hogy orvosi munkahelyek száma 55-tel növekszik, várhatóan 160 bölcsődei, valamint 175 óvodai férőhely épül. Az általános iskolai tanterem növekedése 28, míg a középiskolai műhelytermek száma néggyel növekszik a következő két évben. Mivel a Dunántúli Naplóban gyakran esik szó arról, hogy mit, mikor, hol építünk, a város fejlődését tükröző főbb mutatókat így csak fentiek szerint foglaltam össze, s nem tértem ki a részletekre. A két év alatt bizonyára gyakran lehet olvasni város- fejlesztési kérdésekről a Naplóban, így a főbb problémákat vázoló rövid cikk tulajdonképpen csak bevezetője lehet a városfejlesztés gyakorlati megvalósításának. Dr. Dányi Pál, a Pécsi Városi Tanács tervosztály-vezetői e. Magyar—jugoszláy bankkonzorcium Budapesten tartotta meg a magyar—jugoszláv bankkonzorcium igazgató bizottsága első ülését, s ezen több, a konzorciumot érintő határozatot hoztak. Elfogadták az ideiglenes szövetkezés szerveinek ügyrendjét; határozatot hoztak a Ganz-MÁVAG és a Szlavinszki Brod-i Dju- ro Djakovics Művek kooperációjában gyártandó 65 tolatómozdony szállításának finanszírozásáról. A konzorcium a jugoszláv bankcsoport öt tagján kívül egy további bankot is felvett tagjai sorába Az igazgató bizottság számos előkészítés alatt álló ügyet megvitatott és intézkedett ezek megvalósításának előmozdításáról. A Ganz-MÁVAG képviselői Jugoszláviában már alá is írták a szerződést a 65 Diesel elektromos mozdony kooperációs gyártásáról a jugoszláv vasutak vezérigazgatójával, illetve a Djuro Djakovics Művek vezérigazgatójával. Verßödös fvmké&ziilékiig\jhen © Problémáink közé soroljuk, hogy: kevés a pénzünk — sok a pénzünk. Vagyis: a harmadik 5 éves tervidőszak utolsó két évében sem valósíthatunk meg több elképzelést, pénzügyi fedezet hiányában. (Például: a fedett sportcsarB ómba forgalmat csinálhatott volna ezekben a hetekben valamelyik tartós fogyasztási cikkeket árusító üzletünk, na persze, ha előrelátóak a vezetői. Nemrég az egyik legnagyobb pécsi műszaki boltban jártam. Szabályszerűen ki volt fosztva. Egyetlen televíziókészüléket sem láttam a polcokon, mondták: még protekcióval sem lehet kapni. Naponta pár darab érkezik, az olimpia óta nem tudják utolérni magukat. Normális körülmények között — mondta az üzletvezető — tízféle készüléknek és összesen legalább százötven darabnak, amelyben a színválaszték is benne van, kellene lfenni az üzletben. De persze nemcsak a tévé a hiánycikk, hanem a csehszlovák magnetofon, egyes porszívók és hűtőszekrények, elemáru és így tovább, hiánylistán szerepel. Kiderült, az utóbbi hetekben napi 100—120 ezer forint forgalmat csináltak, de huzamosabb ideig akár napi 200 ezer forintot is nyugodtan forgalmazhattak volna, (ösz- szehasonlításul: a bolt napi átlagforgalma 60—70 ezer forint, napi rekordja pedig 240 ezer forint.) De közel sincs elég áru, üres a raktár, pedig maguk szerzik be az árukészletet, ahhoz a gyárhoz, vagy nagykereskedelmi vállalathoz mennek, amelyikhez akarnak. Nincs elegendő tartós fo- gyasztási cikk, sem mennyi- j ségben, sem pedig választék-. ban. Sajnos. És pont most, a nyereségrészesedések fizetése idején, amikor az emberek érdeklődése rendkívüli módon megnő a tartós fogyasztási cikkek iránt Ügy néz ki a helyzet, az idén márciusban úgyszólván valamennyi vállalat kifizeti a nyereségrészesedést — a bank pénztári prognózisa szerint Baranyában jóval több mint százmillió forintot — és a termelőszövetkezetek is márciusban osztanak. Mi lesz, jobbanmondva mi van ezzel a lökésszerűen jelentkező vásárlóerővel? Vajon a kereskedelem kellően felkészült erre? Ami a tv-ké- szülékeket illeti, maradjunk most ennél az egy árucikknél, távolról sem mondhatjuk, hogy számoltak és felkészültek a megnövekedett érdeklődésre. Csupán azt ígérhetik, hogy majd hónapok múlva áll helyre az egyensúly. A tavalyi esztendő a tanulás éve volt —: hallottam sok kereskedőtől. Ez rendben is volna, hiszen egyetlen év alatt nem lehet megszűntetni az aránytalanságokat, összehangolni a piaci igényeket és a termelést, hiszen az ipar esetleges átállása is időbe telik. De a tv-készülékek és más tartós fogyasztási cikkek esetében nem, vagy nemcsak erről van szó. A székesfehérvári Videoton szépen rávilágított, hogy miért e vergődés (az ő kifejezésük). Figyelmeztették a nagykereskedelmet, hogy rendeljenek. Ez még tavaly augusztusban volt, tehát időben. Most persze januárban hiába mentek hozzájuk. Vevőről jó- előre illik gondoskodni és ők ezt meg is tették. (Hírlik: exportra kötötték le termelésüket.) A kereskedelem elmulasztotta a rendelést. Ezen részint csodálkozni lehet, hiszen kizárt dolognak tartom, hogy nem látták előre ezt a várható márciusi vásárlási lázat, hiszen tavaly ilyenkor is fizettek a vállalatok nyereség- részesedést. Nem erről van szó! Hanem inkább arról, hogy a kereskedelem pillanatnyi érdekeit tartotta szemelőtt, amikor nem rendelt és nem tartalékolt. A raktáron lévő áruért ugyanis eszközlekötési járulékot kell fizetni, ez viszont az eredményt, a nyereségrészesedést csökkentette volna. Miért vegyék ezt a nyakukba? Eredmény: nincs tv- készülék az üzletekben. Mondom, ha valamelyik boltunk előrelátó, s tartalékolt volna, most bomba forgalmat bonyolíthatna le. Persze eső után késő a köpönyeg. Ne ecseteljük tovább, milyen a helyzet, s milyen lehetne. Tanulság azonban van, mégpedig a jövőre nézve: 1970 február-márciusában is fizetnek nyereségrészesedést a vállalatok. Miklósra« Zoltán A termelés sokoldalú, igen sok résztevékenységet tartalmazó, bonyolult folyamat; lefolyását a vállalati felső vezetés rendszere, a termeléselőkészítés és a termelésirányítás folyamata határozza meg. A vállalati felső vezetés a vállalatpolitikai koncepciókban, valamint a hosszú- és középtávú tervekben — figye- lembevéve a társadalom igé- I nyeit, a népgazdasági terveket , ás a várható piaci helyzetei I — dönt a termelés jövőbeni I volumenéről, összetételéről, a ! termelőfolyamat és a termelő- szervezet fejlesztéséről, megszabja a legfontosabb termelési és gazdálkodási feladatokat. Az éves termelési terv jóváhagyásával a vállalatvezetés a termeléselőkészítő és a termelésirányító szerveknek felhatalmazást ad önálló döntések meghozatalára. A termelés részletes, alapos előkészítése és irányítása a termeléselőkészítő és a termelésirányító folyamatokban történik meg. A termeléselőkészítés célja a termelési feladatok optimális meghatározása, valamint annak biztosítása, hogy a termelés az optimális műszaki színvonalon és gazdasági eredménnyel bonyolódjék le. A termeléselőkészítő munka során tehát: egyrészt megtervezik, térben és időben elhelyezik magát a termelőfolyamatot (programozás és termelésszervezés), másrészt megtervezik, kimutatják azokat az anyagi és szellemi eszközöket, amelyek lehetővé teszik a termelőfolyamat optimális lefolyását (konstrukciós előkészítés, technológiai előírások, normatív eszközszükségletek stb.). A központi termelésirányítás célja a termelési programban megtervezett, gazdaságilag és műszakilag előkészített termelőfolyamat irányítása, ellenőrzése és eredményének számbavétele. Az üzemi (munkahelyi) termelésirányítás fő feladata ezzel szemben a termelőfolyamatok közvetlen irányítása, a műszakilag előkészített és programozott termelési feladatok végrehajtása. A termelésirányítás alapja — annak minden szintjén — a termelési program. A termelésprogramozás során azt kell biztosítani, hogy a termelési ütemterv —, amelyre alapoznak az anyag-, munkaerő- és költségütemezések — olyan termelési ütemeket és határidőket tartalmazzon, amelyek mind a kapacitás kitöltése, mind az eszközellátás, mind pedig a költségráfordítás szempontjából a vállalat részére az optimumot, vagy annak megközelítését jelentik. Az optimum elérése vagy megközelítése a zavaró tényezők miatt természetesen csak korlátozottan lehetséges. Ilyen zavaró tényező lehet a feladathiány, az anyag- és munkaerő-hiány stb. A jól elkészített programnak — egzakt meghatározottsága ellenére is — rendelkeznie kell olyan mérvű rugalmassággal, amely biztosítja azt, hogy a zavaró tényezők a termelés tervszerű menetét csak időlegesen befolyásolhassák (racionális tartalékképzés). A termelésirányítás: döntések sorozata. Az irányítás során kétségtelenül sok egyedi és előre fel nem mérhető tényezővel találkozunk, mégsem foghatjuk fel azt egyedi tevékenységek előre meg nem határozható és így nem is szabályozható halmazának. A termelésirányításnál is kialakíthatók a működés alapjai és szabályai, amelyeket az operatív irányítás egyedi elemei egészíthetnek ki. A programozott döntések számának növelése és az operatív döntések számának csökkentése jelenti a termelésirányítás szervezettségi színvonalának növekedését. A döntések meghozatalához információk szükségesek. Alapvető fontosságú teendő ezért a termelés lefolyását jelző információrendszer oly módon történő megszervezése, hogy az információk az alsóbb irányító szervtől a felsőbb irányító szeryhez rendezett formában jussanak tovább, s így ezek a szervek ne mindenről — tehát az intézkedést nem igénylő eseményekről is —, hanem csak a programozott (normális) lefolyástól való eltérésekről kapjanak jelzést. Ezért éppen a termelésirányításban a legfontosabb bevezetni a terven és az attól való eltérések figyelésén alapuló vezetési módszert (management by exceptions). E vezetési módszer lényege az, hogy: 1. Szükségessé teszi az intenzív tervezést (programozást). 2. Igényli a tervezés (programozás), az adatrögzítés, a regisztrálás és a mérés teljes összehangolását. 3. Automatikusan kiemeli a lényeges információkat. 4. Kiváló eszköz a veszteségforrások operatív feltárására. 5. Alapját képezi az ellenőrzésnek. 6. Azáltal, hogy csak az intézkedést (döntést) igénylő jelzéseket juttatja el a vezetőhöz* megkönnyíti az operatív vezetést és időt szabadít fel a távlati feladatokkal való foglalkozásra A termelésirányítás információs alapjait a rendszeres program-visszavezetés, a kooperációs megbeszélések, az alsóbb irányító szervek időszakos helyzetjelentései, a termelési folyamat eredményének adatai és a helyszíni ellenőrzések jelentik. Ezeket az infomációkat (a helyszíni ellenőrzések kivételével) a vállalat programozó szervéhez kell irányítani. A programozó szerv az információkat rendezi és értékeli, s kizárólag azokat a problémákat továbbítja a termelésirányítás részére, amelyek intézkedéseket igényelnek. A programozó szervet a program tényleges gazdájává kell tenni, annak elkészültétől a teljesítéséig. E szerv — a szükséges információk birtokában — megfelelő tekintéllyel irányíthatja a külső és belső kooperációt, koordinálhatja a termelő egységek működését, intézkedhet a program módo- „sítására vonatkozóan, megszervezheti a programteljesítés mérését, kidolgozhatja a programtól történt pozitív és negatív eltéréseket, s ezeket jelentheti — elemző megállapításaival bővítve — a felsőbb irányításnak. Az elmondottakból kitűnik, hogy a termelésirányítás feladatkörét nem szűkíthetjük le a diszpécser-jellegű tevékenységekre. A termelésirányító szervezet részére biztosítani kell, hogy álláspontját a termelés előkészítésével (vállalás, határidők), továbbá a termelési feltételek biztosításával (anyag-, eszköz-, munkaerőellátás) kapcsolatban kifejthesse, s ha az álláspont megalapozott, azt az együttműködő vállalati szervek érvényesítsék is. Biztosítani kell továbbá azt is, hogy a termelési programok — bárki készítse is azokat — a termelésirányító szervezet egyetértésével válhassanak csak termelési utasítássá. Ebből természetszerűleg következik az az — előzőekben már részletesen kifejtett — alapelv, hogy a termelésirányítás működése a termelési programokra épül és elsősorban a programok betartásának biztosításában és ellenőrzésében áll. Zeller Gyula, az EpltésgazdaságJ és Szervezési Intézet munkatársa Tájékoztató időszerű gazdasági és tudománypolitikai kérdésekről A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó egyetemek és főiskolák rektorai, párttitkárai és szakszervezeti titkárai kedden értekezleten vettek részt a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes az időszerű gazdasági és tudománypolitikai kérdésekről, dr. Szűcs Kálmán főosztályvezető pedig az elmúlt oktatási félév eredményeiről adott tájékoztatást, *
