Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

t DutiQntmi nopio t969. március lé. ELÍTÉLTÉK DUTSCHKE MERÉNY­LŐJÉT: Egy nyugat-berlini bíró­ság hét évi szabadságvesztésre ítélte a 23 éves Josef Bachmannt, aki súlyosan megsebesítette Rudi Dutschke nyugat-berlini diákve­zért. A képen: Bachmann védőjé­vel, dr. Gerhard Weyher ügy­véddel. ♦ 4 BILBAO: Két diáktünte­tés zajlott le Bilbaóban pén­teken, amelyet a rendőrség gumibotokkal szétvert. A diá­kok az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség korábbi tünteté­sek során lelőtt egy diákot és többeket letartóztatott. 4- PÁRIZS: A francia kormány pénteken bejelentette: úgy dön­tött, hogy hajlandó résztvenni a 250 utas szállítására alkalmas légi- busz építésére vonatkozó terv megvalósításában, A légibusz épí­tésének kérdése Nagy-Britannla, Franciaország és az NSZK között bizonyos ideje megvitatásra ke- **11 KIÁLLÍTÁS MOSZKVÁBAN A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁGRÓL: Moszkvában kiállítás nyílt a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása 50. évfordulójának emlékére. — Részlet a kiállításról. Iraki csapatok Szíriában Mohamed Favzi tábornok, az EAK honvédelmi minisztere és Iszmail Ali tábornok, az újonnan kinevezett egyiptomi vezérkari főnök megtekintette a Szuezi-csatorna mentén hú­zódó frontszakasznak azt a ré­szét, ahol Abdel Moneim Riad tábornok, a vasárnapi tűzpár- baj közben életét vesztette. Mint a Mena hírügynökség közli, a tisztek és katonák ígéretet tettek Favzi tábornok­nak arra, hogy bosszút áll­nak Riad haláláért. A honvé­delmi miniszter napiparancs­♦ VARSÓ: A Lengyel Pen Club és az Európai Kulturá­lis Társaság (SEC) lengyel ta­gozata a Varsói Tudomány és Kultúra Palotájában Ady Endre emlékestet rendezett a költő halálának 50. évforduló­ja tiszteletére. Az esten Jan Parandowski, a Lengyel Pen Club elnöke mondott ünnepi beszédet, majd neves művé­szek Ady-verseket szavaltak. 4- PHNOM PENH: Kambodzsa fővárosában szombaton délben közölték, hogy Dél-Vietnamban állomásozó helikopterek március U-én támadást hajtottak végre kambodzsai területen egy városka ellen Kompong Cham tartomány­ban. A támadás következtében négy kambodzsai állampolgár, köztük egy asszony és két gyer­mek életét veszítette, tizen meg­sebesültek, közülük ötnek az ál­lapota súlyos. ♦ PÁRIZS: Március 9—14. között az FKP meghívására Párizsban tartózkodott a Chi­lei Kommunista Párt küldött­sége Orlando Millas, a Poli­tikai Bizottság tagja vezetésé­vel. A megbeszéléseket teljes nézetazonosság jellemezte a2 Egyesült Államok vietnami agressziójának elítélésében, va­lamint annak megállapításá­ban, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi ta­nácskozása új szakaszt jelent majd az antiimperialista harc­ban, jelentékenyen hozzá fog járulni a munkásmozgalom egységének megerősítéséhez. >■ BERLIN: Az NDK lapjai szombati számukban ismertetik az NDK külügyminiszterének, Otto Winzemek Jan Marko cseh­szlovák külügyminiszterhez Inté­zett üzenetét, amelyben az NDK külügyminisztere megemlékezik a német imperializmus Csehszlová­kia ellen intézett támadásának harmincadik évfordulójáról. Az üzenet a többi között méltatja a két ország kommunista pártjá­nak küzdelmét a fasizmus ellen és hangsúlyozza, hogy ez a harc a két nép szoros barátságának megbonthatatlan alapját képezi. 4 LOS ANGELES: A japán származású 42 éves Los An- geles-i törvényszéki bonctani szakértő, aki Robert Kennedy boncolását is végezte, feljebb­valóival szembeni elégedetlen­sége miatt azzal fenyegetőzött, hogy boncolókéssel támad a bonctani intézet adminisztra­tív vezetőjére és néhány más hivatalnokára. Dr. Thomas Nogucsi ellen a vádpontok egész sorozatát állították ösz- sze felettesei. Nogucsi viszont azt állítja, hogy faji megkü­lönböztetés áldozata. 4- VARSÓ: Lengyelország terü­letének nagy részén visszatért a téL Az erős havazások és szélvi­harok a Zielona Góra-i Bydgoszczi és Lodzi vajdaságban helyenként másfélméteres torlaszokat emel­tek s több közúton szünetel a közlekedés. A havazás helyenként zavarokat okozott a vasúti köz­lekedésben is. ♦ LONDON: A meggyilkolt Martin Luther King özvegye Londonba érkezett, ahol láto­gatást tesz Wilson miniszter- elnöknél és beszédet mond egy nyilvános ülésen. 4- MEXIKO: A Mexikói Kom­munista Párt KB Elnöksége nyi­latkozatban Ítéli el a kínai ható­ságokat a szovjet határ megsér­téséért. „A felelősség a kínai ve­zetőket terheli, hiszen a kínai katonák lépték át a határt és nyitottak tüzet a szovjet határ­őrökre” — hangzik a nyilatkozat, majd hangsúlyozza, az incidenst súlyosbítja az a tény, hogy mes­terségesen szított szovjetellenes hisztéria követte. ♦ HOUSTON: Megérkezett az Apolló 9. háromtagú le­génysége Houstonba. Itt mind­hárman egy hónap után újból viszontlátták családtagjaikat. A három asztronauta részletes jelentést tesz Houstonban űr­repülési tapasztalatairól. 4- VARSÓ: Stefan Olszowskl, a LEMP Központi Bizottságának titkára fogadta Randé Jenőt, a Külügyminisztérium sajtóosztályá­nak lengyelországi látogatáson tartózkodó vezetőjét. A megbe­szélésen a két ország sajtója, rá­diója és televíziója közötti együtt­működés fejlesztésének kérdéseit érintették. A tárgyalások nem vezettek eredményre Pakisztánban Feszültség Daceában Az utóbbi napok pakisztáni eseményei egyértelműen azt bizonyítják, hogy az Ajub Khán és az ellenzéki vezetők között lezajlott tárgyalások nem oldották meg a válságot. Különösen Kelet-Pakisztánból érkeznek mind nyugtalanítóbb hírek. Daceában a péntek éj­jel lezajlott hatalmas tünte­tésen százezer főnyi tömeg kö­vetelte Kelet-Pakisztán poli­tikai függetlenségének garan­tálását. A daccai diák akcióbizott­ság, amely a négy hónapja tartó zavargások egyik eszmei irányítója, elítélte az elnök Kelet-Pakisztán autonómiájá­nak megtagadására vonatkozó döntését és egységfrontot kö­vetelt az Awami Liga Párt és a peking-barátnak Ismert Nemzeti Awami Párt között. Hírügynökségi jelentések szerint pénteken a mészárlás, fosztogatás és gyújtogatás újabb hulláma söpört végig Kelet-Pakisztánon. Az utolsó tíz nap folyamán egy kor­mányszóvivő szerint 167 állí­tólagos bűnözőt és az elnököt támogató helyi politikust — falusi és községi elöljárókat — gyilkoltak meg. Egyes jelentések szerint Ke­let-Pakisztán néhány vidéki körzetében az úgynevezett „kulturális forradalom” idő­szakában Kínában működő vésztörvényszékekre emlékez­tető „népbíróság” szervezi a bűnözőknek kikiáltott helyi politikai vezetők elleni attro- citásokat. Bár Nyugat-Pakisztánból nem érkeztek jelentések hasonló véres zavargásokról, a helyzet ott is eléggé nyugtalan. Ka- rachiban a postások után pén­teken reggel sztrájkba léptek a telefon- és távíróközpont dolgozói is. Űjabb sztrájkra készülnek a gázművek dolgo­zói és a vasutasok. ban figyelmeztette a Szuezi- csatorna mentén állomásozó egyiptomi erőket, hogy ál­landóan figyelemmel kell kí­sérni az izraeli ellenség ma­nővereit és céljait, és nyom­ban megfelelő választ kell ad­ni az izraeli kezdeményezé­sekre. Az A1 Ahram szombati szá­mában arról ír, hogy az egyip tömi nehéztüzérség csütörtökön megrongálta az izraeliek kom­munikációs vonalait a Sínai- félszigeten. A tüzérségi tűz megakadályozta, hogy az Izra­el erősítéseket küldjön a csa­torna térségébe. A három órán át tartó tüzérségi párbaj köz­ben — a lap szerint — az egyiptomiaknak másodízben sikerült csapást mérni izraeli egységekre a Mitla-szorosban. Beirut: Mint az AFP jól­értesült libanoni sajtókörökre hivatkozva közli, iraki csapa­tok vonultak be Szíriába — a Szíriái kormánnyal történt megegyezés alapján — és Szí­ria déli részén Deraa környé­kén foglalnak állást. A francia hírügynökség hoz­záfűzi, hogy Hammud Sebab Az EAK hadügyminisztere, Mo­hamed Favzi szemlét tart a Szue­zi-csatorna körzetében húzódó frontvonalon. iraki vezérkari főnök március 12-e óta Damaszkuszban tar­tózkodik, ahol Hafez Asszad tábornok hadügyminiszterrel írt alá megállapdást a szíriai —iraki katonai együttműkö­désről. Megválasztották a JKSZ új vezető szerveit Belgrád: A Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének IX. kongresszusa szombaton reggel plenáris ülésén négy kong- , resszusi bizottság beszámoló­jának megvitatásával folytatta | munkáját I A szombati jugoszláv lapok 1 nagy terjedelemben ismertetik Nijaz Dizdarevicsnek, a JKSZ KB. Végrehajtó Bizottsága tagjának a nemzetközi kérdé­seket megvitató bizottság mun kájáról szóló beszámolóját. Kiemelik a beszámolónak azt a részét amely hangoztatja: a bizottság teljes egészében támogatja a JKSZ Központi Bizottságának a kommunista és munkáspártok moszkvai ta­nácskozásával kapcsolatos ál­láspontját, egyetértve a Köz­ponti Bizottság arra vonat­kozó indoklásával, miért nem vesz részt a JKSZ ilyen jel­legű találkozókon. A kongresszus ezután iga zolta a JKSZ új vezetői szer­veinek a JKSZ Elnökségének, állandó választmányának, Sta- tutumügyi Bizottságának és Reviziós Bizottságának a köz- társasági kongresszusok és a tartományi pártértekezletek által javasolt összetételét. A kongresszus illetékes bi­zottsága ismét Joszip Broz Ti- tot javasolta a JKSZ elnöki posztjára. Az új elnökség a szervezeti szabályzat értelmé­ben 52 tagú. Az állandó vá­lasztmánynak 70 tagja van. A JKSZ új vezető szervei tagjainak igen nagy százalé­ka új, de a most létrehozott vezető pártfórumok csaknem minden tagja eddig is külön­böző vezető állami vagy párt­funkciót töltött be. Kirakatper Saigonban NIXON SAJTÖERTEKEZLETE: Nixon elnök a -washingtoni Fehér Házban sajtókonferencián Ismertette elhatározását a rakétaelhárító rakétarendszer kiépítéséről. Hírügynökségi jelentések szerint a DNFF harci egysé­gei — folytatják támadásai­kat. Az elmúlt éjjel 45 ellen­séges katonai támaszpont és berendezés ellen intéztek tá­madást. — Hue környékét is lőtték rakétalövegekkeL Kirakatper kezdődött szom­baton délelőtt Saigonban Thi- en Minh buddhista vezető el­len, akit a rendszer azzal vá­dol, hogy „lázadókat rejtege­tett és illegális fegyvereket és dokumentumokat tart a há­zában.” Közel-keleti helyzet Izzásban a Közel-Kelet Nixon dilemmái Szovjetellenes hisztéria Peklngben Vendéglátás a zajos Párizsban Pártplénum Pozsonyban Ha lehet, még aggasztóbb j lett ezen a héten a Közel- Keleten kialakult szituá­ció. Rendkívül drasztikus volt a nyitány: vasárnap a két évvel ezelőtti háború óta legsúlyosabb tűzpárbaj zajlott le a Szuezi-csatorna I teljes hosszában. Ennek ál­dozata lett az EAK egyik legkiválóbb katonai vezető­je, Riad tábornok vezérkari főnök. A vasárnapot köve­tően is fellángoltak a harcok az egyiptomi és az izraeli erők között. Kairó a Bizton­sági Tanács figyelmét fel­hívta arra, hogy Izrael részben berendezkedik a Si- nai-félszigeten — hódítás- legalizálási célokból —, rész­ben csapatösszevonásokat hajt végre az EAK legfon­tosabb körzeteit fenyegetve. Az izraeli magatartás nyil­ván szoros összefüggésben van nemcsak a Tel-Aviv-i kormányfőváltozással, ha­nem mindenekelőtt Abba j Eban izraeli külügyminisz- j tér amerikai házalásával. ] Aligha kerülte el bárkinek a figyelmét, hogy hasonló belpolitikai vagy diplomá­ciai eseményeket megelőző­en Izrael erődemonstráció­kat rendez, hogy az izzó helyzet veszélyeit ecsetel­hesse nyugati támogatóinak, további segítség reményé­ben. A Tel Aviv-i kormány­főváltozás ugyan az ex-kül- ügyminiszter Golda Meir asszonyt juttatta újra hata­lomra, azt a politikust, aki a legismertebb héjának szá­mító Dajan politikai ellen­fele, ez azonban aligha te­szi rugalmasabbá az izraeli magatartást Már csak azért sem, mert a Meir-kormány átmeneti, csupán az őszi vá­lasztásokig marad a helyén. Az új amerikai elnöknek mozgalmas és kínos hete volt, nemcsak a Közel-Kelet, hanem a többi alapvető probléma miatt is. Jóllehet a szenátus végre ratifikálta az atomsorompó szerződést, amelyet eddig halogatott, ez a valójában váratlan szava­zás alighanem jelezni akar­ta, hogy az amerikai kor­mány hogyan értelmezi azt a kompromisszumot, amely a parázs vitát kiváltotta a rakétaelhárító-rendszer kér­désében. Jóval sürgetőbb azonban Nixon számára a vietnami kérdés. A héten erről lázas tanácskozásokat folytatott tanácsadóival. Meghallgatta a Dél-Vietnamban szemlét tett Laird hadügyminiszter jelentését. Közismert, hogy az amerikai katonai vezetés november 1-e után megpró­bált javítani a maga és saigoni bábjai harci pozíció­ján. Rendkívül kellemetle­nül érintette most az erő­feszítésük kudarcát bizonyí­tó újabb DNFT-offenzíva. A felbőszült tábornokok ^meg­torlást” sürgetnek Nixon tói. A korábbi határprovoká­ció nyomán tovább folytató­dott a héten a Mao-klikk szovjetellenes hisztéria-kam­pánya, amely minden jel szerint sokatmondó beveze­tője kívánt lenni az állító­lag napokon belül összeülő és a Mao—Lin Piao vonalat szentesítő pártkongresszus­nak. Az európai kontinensen a protokoll keretén belül nyilvánult meg két nagy nyugat-európai ország egyre komolyabb ellentéte. Kiesin­ger valamennyi kulcsminisz- terével Párizsba látogatott, hogy a francia—nyugatné- mt szerződésnek megfelelő találkozót bonyolítson le De Gaulle-lal és minisztereivel. A Közös Piac tengelyét ké­pező két partner viszonya hónapról-hónapra romlik; Bonn megelégelte a kontrá- zást De Gaulle mindent el­döntő vétóinak, Párizs vi­szont egyre élesebben rosz- szalja, hogy a nyugatnéme­tek „megcsalják” Londonnal és Washingtonnal is. Az em­lékezetes Soames-affér so­rán De Gaulle nem véletle­nül tette kérdésessé a Kö­zös Piac jövőjét, és Debré a francia agrár-igények kielé­gítéséhez kötötte az együtt­működést. A nyugatnémetek viszont sokallják az eddigi engedményeket is. Európa szocialista felében sor került a jugoszláv párt- kongresszusra, s a számos egyéb esemény közül ki kell emelni a Szlovák KP pozso­nyi plénumát. Ez a plenum az augusztus utáni pártte­vékenységet értékelte, s azt kifejezetten pozitívnak mi­nősítette a politikai és gaz­dasági konszolidáció szem­pontjából. A cseh párt ne­vében megjelent Strougal is elismerte, hogy Szlovákiá­ban a helyzet kedvezőbben alakult, mint Csehország­ban. Az SZLKP a megal­kuvás nélküli kétfrontos har­cot folytatja, a fő veszély­nek jelenleg a jobboldali el­hajlást tekinti. Ennek taga­dása miatt került sor a plénumán a KB ideológiai osztálya vezetőjének felmen­tésére. Különösen nagy je­lentőségű az a beszéd, ame­lyet Husak elsőtitkár mon­dott, s amelyben kifejtette, hogy a párt nem hajlandó vitába szállni a politikai hatalom kérdésérői

Next

/
Oldalképek
Tartalom