Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-15 / 62. szám
19í9, március 13. Dtraontmt napto --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 3 Döntőbíró: a fogyasztói vélemény A cipők minősége Beszélgetés Markovits Lászlóval, a Könnyűipari Minisztérium osztályvezetőjével Megérkeztek a gépi berendezések az épülő görcsönyi téglagyár telepére. Az építők az ikerszárítókat átadták, néhány nap múlva megkezdik a technológiai berendezések szerelését. Az évi ötvenmillió téglát kibocsátó gyár ez év második telében készül el. — Szokolai felv. — Útközben, mun Az útvonal: Lánycsók, Véménd, Geresdlak. Az alkalom: a mohácsi járásban új párttagokat vettek föl, a tagkönyvüket a közelmúltban kapták meg. A szempont: néhányulcat legalább miniatűr szerűen bemutatni, hogy kik ők? Hogyan élnek s dolgoznak? Az elmúlt hetekben a sajtó, így lapunk is, megkülönböztetett figyelmet fordított arra a fogyasztási cikkre, amelyre a legtöbb panasz hangzott el: a cipőkre. A vevők és kereskedők panaszai, észrevételei sok esetben tipikusnak minősíthető okokra vezethetők vissza. Ezekről, valamint a cipőipar általános problémáiról beszélgettünk Markovits Lászlóval, a Könnyűipari Minisztérium osztályvezetőjével. — Fogalmazzunk nyersen: több a panasz, tehát több a rossz cipő. Ez persze leegyszerűsítés. Milyen okokra vezethető vissza a fogyasztói kifogások emelkedése? — A cipők minőségéről folytatott vizsgálataink eredményét elemezve megállapíthattuk, hogy a panaszok számának emelkedését alapvetően a gyártmányszerkézetben a legutóbbi években végbement változások idézték elő, de kisebb mértékben hozzájárulnak a technológiai, kivitelezési mulasztások, felületességek is. — A termelés és fogyasztás nagymérvű mennyiségi növekedésével együtt előtérbe kerültek a divat és a kényelmi szempontok is, egyrészt az alkalmi modellek, másrészt a könnyű lábbelik stb. Világszerte a ragasztott technológia az, ami e követelményeknek leginkább megfelel, s ma már hazánkban is így készül a lábbelik hetven százaléka. — A kereskedők, vevők panaszainak Jelentős része éppen ezekre, a ragasztott eljárással készült lábbelikre hangzott el,.« — Bármennyire is népszerűtlennek tűnik, kénytelen vagyok egy valamit tisztázni. Nevezetesen azt, hogy a fogyasztói szokások és a gyártmányskála bővülése közötti sűrű ellentmondásokért nem minden esetben és kizárólagosan az ipart lehetséges és szükséges elmarasztalni. Ma is forgalomba kerülnek a nehezebb, jobb anyagokból készült sportcipők, téli lábbelik, ám a vevők igen jelentős része az ún. divatcipőktől, az alkalmi lábbeliktől is ugyanazt a tartósságot várja el, s ugyanúgy is használja azokat Érthető, ha egy divatcipő nem állja ki mindazt amit egy rámán varrott lábbeli kiált Hozzátenném még azt is — s ezt a járáspróbák eredményei teljes mértékben igazolták —, hogy ugyanannak a cipőnek a tartóssága az egyik esetben igen rövid, a másikban igen hosszú idő, mert használója járásmódja, testsúlya más és más. Azaz: a testalkatnak is szerepet kellene kapnia a vásárlói döntésben, mert ami jó bakfislányoknak, az nem biztos, hogy jó idősebb, nagyobb testsúlyú asszonyoknak. — Lényegében tehát oda Jutunk, hogy a cipők minősége, mim ilyen, csupán elvi fogalom? Csakis egyes termékek minőségéről lehet biztonságosan ítélkezni? — Az egyértelmű kép megrajzolása valóban lehetetlen, hiszen az országban 126 minisztériumi és tanácsi vállalat, illetve kisipari szövetkezet foglalkozik lábbeli készítéssel. Ezek együttesen többezer modellt gyártanak, s időnként egy-egy üzem egy-egy modellje sem azonos minőségű. — A termelés nagyrészét adó állami vállalatoknál a kifogásolt termékek aránya 1—2 százalék. Teljesen selejtmen- tesen dolgozni irreális követelmény lenne — már csak azért is, mert a hibák egy része rejtett, használatkor bukkan elő —, de az 1—2 százalékos reklamációs arány csökkentése a technológiai fegyelem javításával, az ellenőrzés további tökéletesítésével: jogos követelmény. — A rossz cipőt vásárló vevőnek gyenge vigasz, hogy az össztermelésen belül csak minimális a hibás áru!? — Egyetértek. A póruljárt «evőt nem kárpótolja, hogy a' minőség — az arányokat tekintve — megfelelő. Éppen emiatt vezettük be 1964-ben — a kereskedelemmel egyetértésben — a fogyasztói reklamációk gyors, rugalmas, s hozzátehetem, más országokban alig ismert orvoslásának rendszerét. A vevő vagy azonnal árengedményt, vagy — ugyancsak azonnal — csereárut kap. A hibás áru miatti kár nyolcvan százaléka az iparvállalatot, húsz százaléka a kereskedelmi vállalatot terheli, mégpedig a nyereséget érintve! Ez alól nincs kibúvó, de még vitatni sem lehet. A vevőknek teljes elégtételt nyújtó, rugalmas reklamációs rendszert a továbbiakban is fenntartjuk annak ellenére, hogy sokan vannak, akikvisz- szaélnek vele, egy szezonra készült lábbelit is visszavisznek a hat hónapig tartó kifogásolási idővel élve. — Ez a rendelkezés is hozzájárult — s nem is kis mértékben —, hogy relatíve több lett a fbgyasztói kifogás, mégpedig jelentősen több lett. Mondhatjuk azonban azt is, hogy míg korábban alig, most teljes mértékben figyelembe veszik és méltányolják a vevő reklamációját Ezzel a kiegészítéssel már teljesebbé, érthetőbbé válik a kifogások számszerű emelkedésének miértje. — A kép így valóban teljesebb, vagy legalábbis Jobban érzékelteti a problémakör öaz- szetettségét. Mégis, mit tett az Iparirányítás a kifogások csökkentése érdekében? — Alapvető változásnak tartjuk, hogy átalakítottuk a szabványrendszert, s szigorúan érvényt szereztünk annak az elvnek, hogy „a minőség” nem fogalmazható meg általában, hanem a különböző termékeknél más és más minőségi meghatározást és előírást kell alkalmazni. Ugyancsak lényeges változások kezdete, hogy az árrendszer korábbi merevsége megszűnt, mód nyílik az eltérő, a termék minőségét is jelző árak kialakítására, s ezzel a vevőközönség orientálására. — Az ár fontos tényező a fogyasztói döntésben, de azért nem old meg mindent. — Ez kétségtelen. Mi magunk sem tartjuk kizárólagosnak az árral történő orientálást, s éppen ezért a Belkereskedelmi Minisztérium illetékeseivel egyetértésben most készül az a rendelkezés, mely a gyártók és a forgalmazók számára kötelezővé teszi a fogyasztók tájékoztatását. Azaz: közölni kell a fogyasztóval, hogy a különböző gyártási eljárásokkal és anyagokból készült lábbelik milyen célra alkalmasak. — A föntebb megemlített, s több más intézkedéstől jelentős változásokat várunk, ehhez azonban idő kell. Még nagyobb várakozást fűzünk ahhoz — a hatósági intézkedéseknél is serkentőbbnek tartjuk —, hogy a korábbi évekkel szemben ma már mind az alapanyaggyártásban, mind a cipőtermelésben a kapacitás meghaladja a keresletet. Ez lehetővé teszi a verseny kialakulását, a kereskedelmi módszerek alkalmazását, azt, hogy a kereskedelmi vállalatok onnét rendeljenek, ahonnét jobb minőséget megfelelő árakon kapnak. — Végezetül, mintegy ösz- szefoglalásként azt tudom mondani, hogy a cipőgyártás — világszerte — ma még nem automatizált termelési folyamat, s bár erőteljes fejlesztés van ilyen irányban, ma még a műveletközi — tehát a dolgozók által elkövetett — hibák csak csökkenthetők, de teljes mértékben nem szüntethetők meg. Ami pedig a konkrét kifogásokat, elsősorban a női csizmákkal kapcsolatban fölmerült panaszokat illeti: a Bőripari Kutató Intézet minőségellenőrző osztálya most vizsgálja az okokat, s a szükséges intézkedések sem maradnak el. Ma, amikor a kapacitások meghaladják a keresletet, a fogyasztói igény lesz a döntőbíró, s ezt az iparnak tudomásul kell vennie. Szolgáltató ház épül Sellyén Sellyén emeletes szolgáltatóház épüL A régóta tervezett kisipari szövetkezeti létesítmény hiteltárgyalásai eredménnyel jártak és a másfél milliós pénzügyi fedezet biztosítva van. Az építkezés beruházója a Minőségi Ruházati Szövetkezet és a társulásban a megyei Fényszöv., a cipész és a fodrászszövetkezet vesz részt A szociális létesítményeken kívül a földszinten és az emeleten egyaránt ISO—180 négyzetméter eladó és műhelyterület áll majd a négy szövetkezet rendelkezésére. A sely- lyei építők a megkezdett építkezést az év utolsó negyedévében fejezik be és ekkor adják át rendeltetésének a megye egyik leg- mutatósabb szolgáltatóházát Egy kerékpáron fiatal mama egyensúlyozza kislányát az orvosi rendelő felé. Útbaigazít, s kiderül, hogy eredetileg rosszfelé kerestük dr. Ádám Géza lánycsóki körzeti orvost. A fiatal mama még utánunk szól, szinte figyelmeztet: — Jó orvos!... A váró is tele van, a rendelő is. Várni kell. Dr. Ádám Géza már kilenc éve körzeti orvos Lánycsókon. Három évig télen- nyáron biciklivel járt ki Mohácsról. Később vett egy j Trabantot — ott áll a kert télvégi fái közt — de az autót aligha használhatta egyszer is, ha a hét kilométerre lévő Kisnyárádra hívták. — Oda csak földút vezet. Volt, hogy az orvos télen felborult a szánnal, nyáron zivatar érte utói, és a biciklit a hátán hozta haza. A szolgálat itt éjjel-nappal tart Amikor azt hiszi: befejezte napi munkáját, akkor rendszerint befut még két-három beteg. A napi átlagos beteglétszám télen hatvan-hetven, de volt már olyan nap, amikor százhúsz beteg fordult meg a lánycsóki rendelőben. Szemüvege mögött egy kis rezignált fény villan, de lehet, hogy csupán az üveg játéka ez. — Ennek a munkának sosincs vége — mondja. — Ami kor az ember azt hiszi, hogy végzett, akkor kell újrakezdeni. Mondták az egyetemen, hogy az orvosi pályán az első tíz év a nehéz. Hát, ez az első tíz év lassan lemegy. — Ez nyilván nem azt jelenti, hogy megbánta az orvosi pályát? — Ö, nem. Szeretem az orvosi hivatást De hát, kicsit nehéz, és ezt nem fontos eltitkolni. Harminchét éves. Felesége tüdőszakorvos. Két lányuk van. Szórakozás a könyv és a televízió. Gyakran még az sem, mert a háromezer lélekszámú körzetben mindig történik valami. Az eredeti elképzelése nem ez volt, a belgyógyász szakvizsga után szeretett volna Mohácson maradni, de nem úgy sikerült. Kilenc éve van Lánycsókon. Ez elég hosszú idő, és ennyi idő alatt sok minden kiderül az emberről. Az elképzeléseiről, a helytállásáról. * Kezdetben volt az íróasztal, azt is három részre kellett osztani. A jobboldala a hivatalsegédé volt, a közepe a főállattenyésztőé, a baloldala pedig dr. Szentirmay Zoltáné, a véméndi tsz jogászáé. Az íróasztal jelenleg egy külön kis irodában áll a tsz-központban, és ha a helyet meg is kell osztani egy zöld rekamiéval és a mosdóval, az íróasztalnak most már csak egy gazdája van: dr. Szentirmay Zoltán. — Személy szerint mindig kedvet éreztem a faluhoz — mondja dr. Szentirmay Zoltán, kitekintve a sáros kertbe. — Ebben biztos az is közrejátszik, hogy az apám mezőgazdasági szakember. Az egyetemen volt tsz-jogi tanszék. Ott tevékenykedtem, és a disszertációmat is e témából választottam. A joggyakornoki időszak után a pécsváradi járás mezőgazdasági osztályán, mint földrendező dolgozott, majd 1966 január elsejétől átvette négy tsz — a véméndi, a hidasi, az ófalusi és a geresd- laki tsz — jogügyeinek kezelését. Egy év múlva már csak a véméndi és a geresdi tsz ügyeivel foglalkozott, majd 1968 januártól Rótt Antal tsz-elnök javaslatára a véméndi közös gazdaság főállású jogtanácsosa lett. A jogtanácsosi munka mellett ő foglalkozik a személyzeti ügyintézéssel is. — A tsz-jogi munka eléggé ismeretlen volt — mondja. — Azelőtt főként főkönyvelők jogászkodtak a tsz-ben, de kellő szakmai jártasság I nélkül. Tehát, volt mit tenni, lehetett produkálni. Jellemző, hogy a véméndi tsz központi irodaépülete, amely a harmincas évek végén épült, a telekkönyvben még a legutóbbi években is, mint szántóföld szerepelt. De, nemcsak jogi problémákról van itt szó. Ami állásfoglalást igé- nyel, az sok tekintetben a tsz-jogászra vár. Hétfő reggeltől péntek estig itt él a kis szobában, amely „egyszemélyben” iroda és legénylakás. Búcsúzóul a könyvespolcra pillantok. A súlyos szakkönyvek és szabálygyűjtemények közt Maupassant novellái pihennek. * Az agrárszakemberek számára valószínűleg a tél utolsó napjai a legnehezebbek. A kényszerpihenő súlya alól már-már felszabadultak, a „startláz” görbéje magasra szökken, de néhány napig még várni kell. Gondolom, mindez Szeifert Józsefre is vonatkozik, bár üzemgazdá- szi beosztása inkább a tervszámok, a papírmunka, az íróasztal mellé köti le. A tsz-irodában az emberek ki s bejárkálnak. Tele vannak izgalommal. Szeifert József, a geresd- laki Dózsa Tsz üzemgazdásza korábban, mint könyvelő dől— gozott a közös gazdaságban. Az1 új munkaköre szerteágazóbb, s talán nehezebb is. — A könyvelés, mondjuk egyszerűbb volt nekem. Kaptam a bizonylatokat és kész — mondja. — Ez most érdekesebb. Az ember sokkal jobban belelát a gazdaság életébe. Felelőssé teszi. A tsz- ben most nem a legjobban állunk, ez az igazság. Az idei év a bizonyítás éve lesz. A /vezetés most jó, ismeri az adottságokat. A tagság pedig többet vár. Mi bízunk abban, hogy az idei év jó lesz. Jó az összhang, és ez kezdetnek nem rossz. Gondolom, velem is meg lesznek elégedve. Derűs, bizakodó fiatalember. Mondják róla, hogy csak egy oldalról, a legegyenesebb és legrövidebb oldalról szokta megközelíteni a dolgokat Sejtem, hogy a nyilatkozga- tás nem tartósuk a legerősebb tulajdonságai közé, így hát, a kérdéssel nem lesz valami nagy sikerem. Mégis fölteszem. — Hogyan határozta ül* hogy felvételét kéri a pártba? — Elmondom, amit elmondtam, amikor fölvettek. Megkérdezték, hogy miért? Agitáltak-e? Nem szólt senki, önszántamból jelentkeztem. Nem előnyöket akarok, ezt őszintén kijelentem. Saját elhatározásom, hogy ha már a tsz biztosította a továbbtanulásomat, nemcsak a szakmai munkámmal, de a politikai tevékenységemmel is tartozom. Ez a nézetem ... Thiery Árpád FIGYELEM! Most érkezett import vegyszerekkel ClANOZAST, ZSIZSIKTELENITÉST, EGÉR, PATKÁNY, LÉGY, S KÜLÖNBÖZŐ rovarok irtását GARANCIÁVAL vállaljuk Nagyobb terület megrendelése esetén árengedményt adunk. Cím: KÖZSÉGGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT KECSKEMÉT, Műkert 9. Féregirtó részleg. k A tavaszi meleg kedvez a mezőgazdaság! munkáknak. A határ benépesült. Az őszieket fejtrágyázzák, szántanak és megkezdték a vetést is. A mecsekaljai Mecsek Gyöngye Termelőszövetkezet egyik tábláján árpát vetnek, — Szokolai felv, —
