Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-27 / 48. szám
t üunammi napid 1969. februéf Sft Antikor mészárosok voltak az ország postásai Vmi véletlenül nevezte L ' ómagyar nyelvünk marhának a gazdagságot, vagyont. A régi országnak szarvasmarha-állománya nemesfém- és sóbányáival felíró nemzeti kincse volt. Érthető, hogy nagy mennyiségű hússal élő középkori városaink egyik leggazdagabb céges ipara a mészárosság voltok vágták a marhát, kimérték húsát, értékesítették bőrét, ám, a marhafaggyú előállításával a szappan és a faggyúgyertya nyersanyagát is ők szolgáltatták. A budai mészárosoknak, megmaradt sáfárkönyvük tanúsága szerint, a Vízivárosban nemcsak vágóhídjaik, hanem faggyúoivasztó házaik is voltak. A böllérlegények kardos, lóháton járó fenegyerekek voltak, 1519-ben ők szolgáltatták 11. Lajos nevelőjének, Brandenburgi Györgynek lovas díszkíséretét; állandó tisztjük volt páncélban őrséget állni a budai vásárok idején, De ők voltak MaMóric% Zsigmond kertésze Árvácska utca 6. Szürkére festett kovácstelepi családi ház. Kis kertjét hótakaró borítja. Bent a meleg konyhában, a kaktuszok, virágok „birodalmában” sápadt arcú, csontos arcélű 61 éves férfi, Kisgyura János Móricz Zsig- mondnak egykori kertésze. 1939-től 1942-ig az író hatezer négyszögölnyi lányfalusi parkja, — benne 3600 négyszögöl kereskedelmi kertészet volt a birodalma. — Ilyenkor már uborkát, salátát szedtünk ki az üvegágyakból. Hetenként háromszor mentünk Pestre és Szentendrére a piacra primőr árukat, virágokat, palántákat árulni. Este, amikor hazaértünk, a kötényemből az asztalra halomra szórtam a rengeteg pénzt. Móricz Zsigmond ekkor , a kezével elfelezte: — A fele a magáé, Jani — mondta —, a másik felének negyede pedig a maga feleségéé. ö a maga részére soha sem vitt el pénzt a kertészeti bevételből. Hiszen a postás minden nap hozott neki pénzt az elbeszéléseiért, cikkeiért, színdarabjaiért, filmjeiért. — Mi volt Móricz kedvenc virága? — Minden virágban örömöt lelt. De legjobban a szép, nagy Sabaut szegfűt szerette. Amikor meghalt, abból készítettem koszorút neki. Annyi szálból, ahány éves volt. — Mindenből tízezret kellett csinálnom, szegfűből, muskátliból, agerából egyaránt. Ha 10 300-at csináltam, annak az árát nekem adta._ de tízezer darabbal mindenből le kellett számolni neki. Móricz lakása 25 méternyire volt a kertészétől. De minden este megfordult nála. Elbeszélgetett a feleségével, hogy mit főz holnap, mit csinál majd másnap az üvegházban stb. — Nézeteltérés nem volt vele? — 1939 szilvesztere volt. Hideg és nagy hó. Móricz beállított hozzám: — Janika, fogja be a szánkót, leányomat és feleségemet (Simonyi Máriát) vigye el Pócsmegyerre a bálba. __ író úr — válaszoltam •n eki — én már ma kétszer is befogtam a szánkót. Voltam Pesten, Szentendrén, nagyon átfáztam, én nemi fogok be. Móricz ekkor belenyúlt mellényzsebébe és kezébe nyomott 80 pengőt. Abban az időben ez nagy pénz volt. — Akkor sem fogok be! — mondtam neki. Ekkor leányának meg 50 pengőt adott, hogy abból mulassanak a bálban. — A feleségem és Móricz lánya „Erzsi” hízelegni kezdtek nekem. Ők etették és itatták meg a lovakat is, csakhogy befogjak. Így mentünk el hármasban Pócsmegyerre. En a muzsikus cigányok közé vegyültem és elkezdtem jegyzetelni, hogy honnan jöttek, hogy érzik magukat, most milyen nótát játszanak stb., Móricz leánya pedig azt jegyezgette, hogy milyen a bál, a lányok kikkel táncolnak, hogy érzik magukat, meddig maradnak ott stb. — Jegyzeteinket otthon átadtuk Móricz Zsigmondnak. Kisgyura János minden szava, emléke egy-egy ablak, amelyen keresztül betekinthetünk Móricz Zsigmond lelki világába, emberségébe, műhelytitkaiba. Amikor a kertész átvette a kertet, az egy kicsit elhanyagolt állapotban volt. Mondja az egyik nap a „gazdának”: — A diófák alatt lekaszálom én a bábicskót! Alóricz ekkor beszaladt a szobájába, kihozta híres pepita kockás noteszét, ceruzáját, oda állt a kertésze elé: — Hogy is mondta az előbb? — Bábicskó. (Hosszú zöldlevelű növény). Móricz ezt feljegyezte. A budapesti rádióban aztán negyedórát beszélt erről és 500 pengőt kapott érte. Egyszer Móricznak születésnapja volt. Kisgyura az ajtója előtt citeraszóval köszöntötte. Viszonzásul Móricz 2 liter pálinkát adott neki és hozzá 60 pengőt. — Mától kezdve — mondta — ennyivel több lesz a fizetése. Így lett 120-ról havi 180 pengő a fizetésem. Abbar az időben még a nosta igazgatónak is csak 120 penge volt a havi fizetése. Na s vor szeretett engem, mert nagvor ..vizsla” voltam mindenbe' értettem, minden kívánságé teljesítettem, — Látta Móriczot írói alkotó munka közben? — Nem szerette, ha ilyenkor körülötte vannak. Ha regényt írt, 3—4 napig bezárkózott dolgozószobájába. Teljesen besötétített, felgyújtotta a villanyt és senki sem mehetett be hozzá. Kisgyura János 1044-ben Pécsre jött. Búcsút intett Leányfalunak, „a tanyának”, ahogyan Móricz nevezte parkos kúriáját. Egyetlen fényképe, dedikált könyve, tárgyi emléke sincsen gazdájáról, de a szíve még most is tele van gazdag emlékekkel... Pusztai József Funny Foűls-ék ij Mill Lulu, a teenager- lány Lulu •— Vári Éva — kezében egy viszonylag szűz szö- vegpéldánnyal lép be. Tegnap kezdődtek a Pécsi Nemzeti Színház új zenés vígjátékénak olvasópróbái. André Michel—Fényes Szabolcs— Szenes Iván darabját kissé még ropogós fedelű példányokból olvassák, ilyenkor, ez első próbák idején nincs szamárfül a szövegen. Persze, szöveg ... Nemcsak szöveg van ebben a darabban, hanem a Funny Fools Együttes is. A pécsi amatőr beatzenekar lassan hivatásos lesz, hiszen egy musicalt már végigjátszott, s most beates ízléssel adja vissza a Fényes Szabolcs muzsikát. Az ólvasópróba vidám hangulatban kezdődött, azt mondja Babarczi László, a darab rendezője: — Még nem vettem részt ilyen olvasópróbán, ahol eny- nyit kell nevetni. Hogy miről szól a darab? Egy teena- gerlány, Lulu, kalandvágyból fiatal gengszterek közé keveredik. Aztán egy rablástól nagyon megijed, de már nem tud kilépni a bandából. Majd megismerkedik egy idős minisztériumi tisztviselővel, aki mellesleg beatzenész is. Egymásba szeretnek. A többi majd kiderül a premieren. A darab érdekessége még, hogy zenei vezetője a színház fiatal munkatársa: Hevesi András. Van azonban Bábarczi Lászlónak is egy érdekessége: mind rendszeresebben dolgozik Pesten is. Most új darabjának első olvasópróbáján kérdeztük: — Mit jelent ez a pesti— pécsi kettősség a munkájában? — Nehéz megfogalmazni. Én nem dolgozom másként Pesten sem, mint Pécsett, ez természetes.’ Dé odafent nagyobbat -lehet bukni és nagyobb sikert elérni, mint Pécsett. Egyszerűen azért, mert az Pest, oda jobban odafigyelnek. A Tartuffe-öt és most a Tersánszky-darabot semmivel sem rendeztem magasabb színvonalon, mint a pécsi munkáimat. Mégis, pesti sikernek kellett eljönnie ahhoz, hogy az előzőeknél többet írjanak országos lapok is a pécsi darabjaimról. A másik különbség: odafent kiforrottabb színészgárdával dolgozom. De ez sem mentes a gondtól. Hiszen az ő technikájuk, művészi módszereik annyira kialakultak, hogy ha újdonságot akarok, akkor könnyebb dolgom van a velem együtt felnőtt, nagyon tehetséges fiatal pécsi színészekkel, mint velük. Föidessy Dénes Komolytalan rovat Megültük nagy ünnepélyességgel a horgász-bált. E célra rendelkezésünkre állt az Olimpia összes helyisége, meg egy pompás hóvihar. Igen ám, de ahogy horgászni sem lehet egyszerűen, a horgászbál sem zajlódhatik le valamire való ünnepség nélkül. Némi huzavona után tehát megalakult a műsor; Bodza Klári televíziós népdal nyertes, egy férfi énekes és két színész, Faludi László és Galambos György vállalkozott minderre. Na és még hiányzott egy vidám jelenet is. amelyet nekem kellett volna elkövetnem. Ebben a színdarab-félében persze sok mindennek kellett volna előfordulnia, némi san- daság a horgász-fejesek felé, jó adag horgász öngúny. meg egy csomó pajzánság, tréfa, szellemesség. Nem kívánom senkinek azt a szellemi zsákolást ami alatt összeírtam mintegy hat és fél oldalt. Az kétségtelen viszont, hogy ez a megírt horgásztörténet semmi módon nem számítódott a klasszikus alkotások közé. keveredtem ártéitlanul szellemes ember hírébe? Most következett volna a szereplőkkel való tárgyalás. A két derék művész közül Faludi Laci bácsi mégcsak vállalta volna a kockázatot, de Galambos György már nem. ő nem tanul meg majdnem hét oldalt, illetve megtanul, de előadásra éretten képtelenség. Ö tudja mi kell a közönségnek este fél 11-kor egy halászlé vacsora után és egy csomó borosüveg kellős közepén. Ehelyett volt egy másik ajánlatuk, elviszik ezt az egészet és ők majd ketten összeszerkesztenek belőle két oldalt. En ebbe minden további nélkül belementem, de teljes aggodalommal figyeltem, hogy mi is lesz belőle? Volt már ugyanis olyan meghívó is, amelyiken el lettem terjesztve, hogy én szolgáltatom a szellemes műsort, de mit tehettem? Idő nem volt és lesz, ami lesz. Másnap aztán megkaptam a szöveget, nem az enyémet, hanem a két oldalt, amelyet művészeink szerkesztettek. A biztonság kedvéért gratuláltam és elhülve meredtem magam elé: te jó isten, ebből mi lesz?! Mert az én szövegem nem tetszett magamnak sem, de az az új, legalább annyira nem. A horgászbál legaggódóbb közönsége én voltam. Vidám, de egyáltalán nem előadásra való hangulat, zsúfolt asztalok, mászkálás, csörömpölés. — Állandóan arra gondoltam, hogyha van valahol hely, ahol1 előadást egyáltalán nem lehet tartani, azt a bizonyos két oldalt meg éppen nem. hát ez a hely az. Küszködött bennem az elódalgás vágya, meg a kíváncsiság, hogy mi fog ebből kisülni? Fél tizenegy helyett negyed tizenkettőkor állított be a két művész. Csodálatos módon a konferálás megkezdésekor csend lett és a két ember elkezdett mókáznL. Hogy mégis milyen volt ez a szöveg? Kedves, szellemes, lebilincselő és még én is, aki a legnagyobb aggodalomban üldögéltem ott, úgy megvidá- mondtam, hogy egy pillanatra sem tudtam abbahagyni a nevetést. Azt azonban képtelen voltam kitalálni, hogy mitől táltosodtak meg. Az én szövegemtől biztosan nem, de az övéktől is aligha. Különben is tíz percre készültek fel és félóra múlva is alig tudták abba hagyni. Az előadás végén, meg másnap egy sereg ember megfogott és elmondták, hogy milyen jól szórakoztak és különösképpen az tetszett nekik, amit én írtam. Képtelen voltam erről őket lebeszélni és hiába mondtam, hogy néhány poénen kívül az egészhez semmi közöm nem volt, óhatatlanul szellemes ember hírébe keveredtem. Szöllóssy Kálmán gyarország első postásai is! Az emperelc a városi küldöncöknél szívesebben bízták leveleiket a mészárosokra, akik marhavélel végett állandóan úton voltak az országban. A debreceni mészárosok 1478-ban, 1512-ben, 1538-ban külön kiváltságot is kaptak azért, mert ők bonyo- | lították le Debrecen, s ez or- | szág postaforgalmát. Híres | volt a szegedi mészárosait postája is. Ha szekérrel men- ; tek, málhát, poggyászt, sőt I utast is vittek. N Maga a marhakereskede- j lem, régi szóval: a tőzsérség, a törökkorig mind a főnemeseknek, mind a városoknak legnagyobb jövedelemforrása volt. A rideg magyar marhát lábon hajtották (a hajtők: hajdúk) Bécsbe, Augsburgba, Ulmba, Strassbourgba, Münchenbe. sőt Velencébe is, mégpedig esztendőnkénJ százezreit tömegekben. Magyar- ország volt Európa éléskamrája. 1526-ig csupán egymagában Augsburgba 70 000 magyar marhát hajtottak fel. A munkásmozgalom pécsi úttörői Százéves a Pécsi Nyomdászegylet A Pécsi Szikra Nyomda j ! szakszervezete tavaly októ- ! I berben bizottságot alakított a I | Pécsi Nyomdászegylet meg- 1 j alakulása századik évfordulójának megünneplésére. A ké- j szülődés azonban sokkal ré- , gibb keletű: Borsy Károly ! majd húsz esztendős kutató { munkával tárta fel a pécsi ‘ nyomdászmozgalom évszáza- | dós történetét. — Magam is nyomdász lé-j vén kutatásaim során nem j kis büszkeséggel konstatáltam, 1 hogy ha kezdetleges formában is, de a nyomdászok kéz- i dc-ményezése révén jött létre j a száz évvel ezelőtti Pécs első munkásegylete — mondotta Borsy Károly. — Megalakulásakor az önsegélyző egylet nevét vették fel, s méltán nevezhetjük őket a mun- ! kásmozgalom pécsi úttörőinek.! ] Lépjünk hát vissza szái esz- ! tendőt, hogy Borsy Károly el- j mondása nyomán ízelítőt' ad- ! junk a gazdag múltból! A 1 „Pest-Budai Nyomdaszók ön- 1 képzőegyletének” 1809. május ; 1-én TYPOGRAPH J A néven ! útjára bocsátott eiso orszá- j gos lapja fordulópontot jelen- , 1 tett a pécsi nyomdászok éle- ■ tében is. Már második számának „levelezések” rovatában i köszöntő sorokkal jelentkeztek j a pécsiek, de ekkor még csupán ennyi hírt adtak magukról: „Mi, kik fájdalom! távol hazánk fővárosától még ! mindig egyleti életet mellőzni kényszerítve vagyunk, — szerencse fel-el üdvözöljük a magyar TYPOGRAPHIÁT.” Alig néhány napra rá, 1869. május 9-én mégis megszületett i a Pécsi Nyomdászok Egylete. A műtársak (annakidején így szólították egymást a nyomdászok) megválasztották tiszti karukat és ezzel egyidejűleg gondoskodtak az egylet alapszabálytervezetének elkészítéséről is. Az egylet elnökévé egyhan- i gúan megválasztott nyomda-' tulajdonos, ifj. Madarász Endre a krónikás szerint még a rivális nyomdatulajdonosokkal j is szembeszállt, ha a munká- | sok, illetve az egylet érdekei | úgy kívánták. Ami pedig az alapszabály- | tervezetet illeti, az elsőt 1869 j augusztusában terjesztették fel a belügyminiszterhez, de ezt is csak úgy mint a későbbiek folyamán felterjesztett újabb j öt tervezetüket visszautasítot- [ ta Zeyk Károly államtitkár. | — Ravasz módon a szabad- : ság védangyalaként reagált a i beadványokra, — mondotta j Borsy Károly. — Elsősorban azt kifogásolta, hogy az alap- i szabály szerint minden Pé— csalt dolgozó nyomdász köteles az egylet tagjává lenni, márpedig, — az államtitkár szerint — „az efféle egylet csakis szabad egyesülés útján létesülhet, miszerint a társulat tervezői arra utasítandó!:, hogy az egyéni szabadság épentartása mellett, újabb alapszabálytervezetet készítsenek.” — Pedig nyilvánvaló volt, hogy a császári és királyi „kiegyező” politikusok nem a pécsi „műtársak” szabadságának eltiprásától, hanem inkább a szociális és politikai szervezkedés lehetőségétől féltek. És joggal... A kutatások fényt derítettek arra, hogy a pécsi nyomdászok „engedély” nélkül Is folytatták szervezkedésüket. Természetesen az akkori viszonyokhoz igazodva inkább szociális és bérköveteléseket tűztek zászlaikra, de ezzel is jelezték már, hogy a munkásság erő, méghozzá nagy erő az államapparátus bürokráciája és a kizsákmányoló!: elleni harcban. Igaz, kezdetben csak arra futotta összefogásukból, hogy önsegélyző egylet címén krajcárokból összegyűjtött pénzzel segítették beteg vagy munkanélkülivé vált társaikat, de az évek múlásával önképzőegy- letet is létrehoztak, amely már biztos ideológiai támaszpontja volt a később kialakuló gazdasági, politikai harcoknak is. De erről részletesebben majd a tanulmány második felének elkészülte után. Ideje nincs messze, hiszen ahogy Borsy Károly mondotta, május 9-én, az évforduló napján vállalati ünnepség keretében kerül sor a könyv kiadására. —s—gy A tárgyalóteremből Kikísérte a vendéget... A sokat hangoztatott kultúrált vendéglátással össze nem egyeztethető magatartást tanúsított Czakó Sándor, a pécsi Kazinczy étterem 22 éves üzletvezetője egyik vendéggel szemben és ezért súlyos testi sértés miatt vonta felelősségre a Pécsi Járás- bíróság. A vendég, Jldsik Csaba 19 éves elektroműszerész kifogásolta a feketekávé szennyeződését és emiatt a panaszkönyvet kérte. Ezt a kérését azonban megtagadták. Zárórakor telefonálni akart a rendőrségre, ekkor az üzletvezető karonfogva kivezette a bejárati lépcsőhöz és ott a vendéget lelökte. Ilcsik Csaba olyan szerencsétlenül gurult le a lépcsőkön, hogy csuklótörést szenvedett és 5 hétig volt táppénzen. A bíróság előtt az üzletvezető azzal védekezett, hogy a vendég i részeg volt, ezért nem adta oda neki a panaszkönyvet. Zárórakor pedig Ilcsik Csaba már aludt az asztalra borulva és mivel nem akart eltávozni, kikísérte a bejáratig. A kihallgatott érdektelen tanúk ezzel szemben azt vallották, hogy a vendég nem volt ittas és nem részegsége miatt, hanem azért esett le a lépcsőn, mert lelökték. Egyébként jogosan kérte a panaszkönyvet, mert a felszolgált fekete valóban szennyezett volt. A bíróság a tényállás alapján Czakó Sándor üzletvezetőt 4 hónapi szabadságvesztésre és 800 forint pénzbüntetésre ítélte. — A szabadságvesztés végrehajtását azonban 3 évre felfüggesztette a . hírneát»
