Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
flN&hbro&a. I Értékes gyűjtemény Gondolatok a baranya pécsi munkásmozgalom válogatott dokumentumainak kötetéről A PÉC8-B ARANY AJ TÖRTÉNÉSZEK, levéltárosok ismét meglepetéssel szolgáltak mind a történészek, mind a történelem iránt érdeklődők táborának. Az országban elsőként, sorrendben a Magyar Munkásmozgalom Története Válogatott Dokumentumainak országos jelentőségű kötetei után, széleskörű — hasai és külföldi levéltárakra, sajtóanyagra támaszkodó — válogatás alapján közreadták szűkebb hazájuk munkás- mozgalmának 1869—1918 közötti történetére vonatkozó dokumentumok reprezentatív gyűjteményét Színes és sokrétű anyag ▼ált ezzel hozzáférhetővé a magyar munkásmozgalom történetének kutatói, a hely- történészek, oktatók, népművelők számára. A tudományos igényességgel válogatott és közzétett források megelevenítik az olvasó előtt a pécs-baranyai munkásságnak a kapitalista kizsákmányolás, a tőkés rend ellen vívott küzdelmét. A gyűjtemény minden egyes darabja bizonyítja, hogy a pécsi szervezett munkásmozgalom — mely szinte egy- időben alakult ki a fővárosival — országos viszonylatban is az elsők és legerősebbek közé tartozott Az éppen egy évszázada útjára indult bar anya-pécsi mozgalom első lépéseit a munkásegyletek alakításával tette. A hagyományokban egyik leggazdagabb szakma ■— a nyomdászok — képviselőinek 1869. május 8-án tartott gyűlésén határozták el a Pécsi Nyomdászegylet megalakítását Az első szervezetet hamarosan követte a többi — a Cipészek, bányászok, ácsok — s néhány év leforgása alatt a Pécs valamennyi jelentős iparágában foglalkoztatott munkások már a szervezett mozgalom soraiba tartoztak. A MEGYE PROLETÁRJAI nem sokkal maradtak él a centrum — Pécs — mögött 1877-ben a szigetvári munkások már a Népszava hasábjain tették közzé a munkásosztály egységének megteremtésére felhívó kiáltványukat 1882 májusa meghozta a báriyamunkásság első nagy osztályharcos megmozdulását. Az erről szóló dokumentumok számos új tényt, adatot tárnak fel, nemcsak a helytörténet, hanem az egész magyar munkásmozgalom története szempontjából. Az elnyomott bányászok helyzetéről érdemes idézni a pécs- bányatelepi rendőrblztos jelentéséből, melyet a sztrájkot megelőző népgyűlésről készített. „Végül egyik legvastagabb sereimül említették fel azt, hogy a bányatisztek oly bánásmódban részesítik őket, mint a barmokat, s oly kijelentésekkel illetik őket, melyek a legdurvább s legműveletlenebb nép méltóságát is érzékenyen érintenék." Azt, hogy ez a helysei igen keveset változott az évek, évtizedek folyamán újra és újra megismétlődő munkabeszüntetésekről hírt adó jelentések, tudósítások bizonyítják. 1898. május 17-én a szociáldemokrata pártszervezet értesítette a polgármestert, „hogy 1898. május 29-től kezdve Munkás címmel szociáldemokrata társadalmi és közgazdasági hetilapot indítunk.” Megszületett a pécsi munkássajtó, amely hosszú éveken át tájékoztatta, nevelte s vezette a harcban a pécs-baranyai munkásságot A dokumentumok egymás* követő gyors pergésében kel életre a századforduló, majd az első világháború időszaka. Felbukkannak a háttérben — sajnos csak kis számban — a munkásmozgalom társadalmi hátteréről, szociális problémákról hírt adó források is, mint a főszolgabírák 1907-es jelentései a tömeges kivándorlás okairóL A VILÄGHÄBORÜ UTOLSÓ ÉVEI már a mélységben gyülemlő elégedetlensége* tükrözik: dr. Hajdú Gyula beszédei, a Munkás cikkei az orosz forradalomról, majd 1918 kiemelkedő eseménye a májusi katonai felkelés. A májusi felkelés dokumentumai a legértékesebb és legérdekesebb darabjai a kötetnek. Először mutatják be egészében azt a hatalmas, szervezett akciót, mely magával ragadta az egész pécsi és Pécs környéki bányamunkásságot is. „A lázadók magatartása nem maradt hatás nélkül a város polgári lakosságára, s különösein nem a munkásosztályra, melyből számosán a lázadók pártjára állottak... azokat fegyveresen segítették s az utcai harcokban tevékeny részt vettek.” — írja a Budapesti Honvédtörvényszék ügyészi vádirata. Az utolsó irat Pécs és Baranya megye munkásmozgalmának nemcsak egy korszakát zárja le, hanem jelzi a további időszak sajátos fej lődésének meghatározóit is: a Pécsi Napló közli a Nemzeti Tanács bejelentését a szerb megszállásról. Mielőtt a kötetet letennénk kezünkből, érdemes néhány szót szólni a bevezetőkről, melyek az egyes fejezeteket keretbe foglalják. A szerző dr. Tóth József az MSZMP Baranya megyei PB. Oktatási Igazgatóságának igazgatója — a hely- történet és a munkásmozgalom általános fejlődésének szerencsés ötvözetét hozta létre, bár a helyi eseményekről talán szívesebben olvasnánk valamivel többet. Sajnálatos, hogy az érdekes, színvonalas kötetbe néhány hiba csúszott, és a kisebb pontatlanságok is károsan befolyásolják a munkáról alkotott összbenyomást. Csökkenti a gyűjtemény minél szélesebb tömegek körében való használhatóságát az egyes iratok eredeti nyelven (németül) való közlése. Különösen élezhető ez az 1918 májusi felkelésre vonatkozó iratoknál, amelyek magyar nyelven való közlése esetén számos új, érdekes dokumentum megismerésére nyílna lehetőség. Az elismerés hangján kell szólni a szerkesztők — dr. Babies András és dr. Szita László, az MTA Dunántúli Tudományos Intézete munkatársainak munkájáról. Reméljük, az első kötetet mihamarabb követi a második — nem kevésbé érdekesnek Ígérkező — összeállítás. Geesényi Lajos A Mester és a tanítványa A cimbalom két nagy művésze Tarjáni Tóth Ida a legkiválóbb művelője az ősrégi, ázsiai eredetű, mégis jellegzetesen magyar hangszernek, s cimbalomnak. . — Édesapám szerettette meg velem, — mondja. Négyéves korom óta cimbal- mozok. Amikor első elemista lettem, énektanárnőm jelfigyelt rám. Fodor Jankának hívták, Pécsről származott és a Zeneakadémián ekkor már ő tanította a cimbalmot. Azonnal magával vitt a főiskolára. Fiatal korom ellenére felvettek. Életem első hangversenyét Pécsett adtam, ahová tanárnőm hozott magával, ö a fővárosban is lelkes pécsi maradt és mindig volt gondja arra, hogy törődjön szeretett városával. Emlékszem, Beethoven: Für Eli- se-jét játszottam. Állaga Géza: Bravúretüdjeit és Fodor Janka népdalfeldolgozásait. Fodor Janka segítségével jutottam el tizenhárom éves koromban a svéd, dán, belga királyi udvarba és szereztem meg tizenhét évesen a diplomát. z Vajon ki emlékszik még Fodor Jankára, a Zeneakadémia 1918—1938 közti cimbalomtanárára. Rácz Aladár elődjére? Pedig most is itt él Pécsett, a Munkácsy Mihály utca egyik kis udvari lakásában, betegen, 10 év óta ágyban fekve, de 87 éves kora ellenére szellemileg frissen! Megható perceket jelentett, amikor az egykori, híressé vált tanítvány felkereste rég nem látott mesterét. Feltárult a múlt, a nagy kortársak emléke: Fodor Janka akkor tanított a Zeneakadémián, amikor Bartók és a vele egykorú Kodály. Bartókot is érdekelte a cimbalom. Tanulmányozta és 1. hegedűrapszódiája zenekari anyagában jelentős szerephez juttatta. Hubay Jenő, a Zeneakadémia akkori igazgatója Petőfi szimfóniájában írt hatásos szőlőt, melyet mindig Fodor Janka szólaltatott meg. Amikor Sergio Failoni, a világhírű karmester a Há- ry-szvit előadására készült, az Operaház öreg cimbalmosa nem tudott megbirkózni a cimbalomszólóval. A Zeneakadémiáról kértek növendéket: Tarjáni Tóth Idát küldték. — A próba után — emlékezik vissza Tarjáni Tóth Ida — odajön hozzám egy férfi és azt mondja, hogy a 111. tétel végén nem hallotta a cimbálomglisszandót. Mondom neki, nem is hallhatta, mert cimbalommal nem lehet glisszandót játszani. „Tehát a szerző rosszul irta meg ezt « résztT* — kérdezi a férfi. „Bizony rósz- szül” — felelem. Erre bemutatkozik: „Kodály Zoltán vagyok.” Kicsit megilletöd- tem, de a Mester nagyon barátságosan megkérdezte, hogy akkor ehelyett mit lehetne játszani? Megmondtam neki és így én, a 13 éves zeneakadémista a Mesterrel való első találkozásom alkalmával változtattam a Háry-szviten. Mivel nagyon nehéz volt lapról olvasni az ismeretlen anyagot, meg zenekarban játszani, otthon megtanultam az egész szólamot. Azóta is kotta nélkül játszom, bárhol szerepel műsoron a Háry. Az élet furcsa szeszélye, ami a Kodállyal való utolsó találkozásunkkor történt. Stokowski vezényletével a Rádióban készült felvétel a Háry-szvitről. Kodály is ott volt. Akkor jelent meg utoljára nyilvánosan. A cimbalomszólót én játszottam. Kodály szokása ellenére odajött hozzám és arra kért, hogy a IJI. tételben változtassak az eredeti szólamon. Megkért, hogy 5-~8 változatban írjam le elképzeléseimet és majd a legjobbat vezetik át a partitúrán. Sajnos, mire ezzel a munkával elkészültem, Kodály már nem láthatta azt... HAGYOMÁNYAINKHOZ MÉLTÓAN" KULTÚRCENTRUM-E PÉCS? HOZZÁSZÓLÁS A VITÁHOZ Szubjektív vallomással kezdem: szeretem ezt a várost Itt születtem, itt eszméltem a világra. A Tanárképző Főiskola Alma Matere után pedig közel egy évtizede e város művelődési lehetőségeiről álmodozom, és igyekszem azokat formálni hivatásszerűen is. — Mégis — miként lényegében e vitacikk-sorozat is — hetente felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban. kultúrcentrum-e Pécs? Vajon nem élünk-e több évszázados hagyományunkból : egy műemléki város tradícióiból? Meg hírünkből, s nevünkből? Mert pozitív és negatív tények egyaránt bőven adják az optimistább, vagy éppenséggel nem derűlátó válaszokat. Az objektív — hát még a szubjektív — felelet igen-igen bonyolult! Egy anyagot terjesztettünk kb. 2 évvel ennek előtte a Városi Tanács végrehajtó bizottsága elé. Józan realitással igyekeztünk rámutatni, hogy a pécsi művelődés objektumokkal való ellátottsága enyhén szólva nem megfelelő. Mivel művelődési otthonokról volt szó, sort kerítettünk itt a művelődési kombinát égető szükségességének említésére is. Olyan kombinátra utaltunk, amely végre megoldhatná a ma egyértelműen elavult művelődési házakra, cseppnyi klubokra, illetve vendéglátóipari szolgáltatásokra utalt fiatalság szórakozását, nevelését. De megoldhatná tán az olyan problémákat is, mint amit jelenleg az országos és nemzetközi konferenciák színvonalas megrendezése jelent Vagy egy-egy fesztivál igazán rangos létrehozását... Vagy a most forrongó farsangi idény színes bálozását ... Mert így bizony csak próbálkozásnak bizonyultak a központi ifjúsági klub és egyetemi klub létrehozására irányuló kezdeményezéseink. Rámutatott ez az anyag művelődési házaink többségének elavultságára, szegényességére is. A végrehajtó bizottság lényegében egyetértett megállapításainkkal és az azóta történt pozitív fejlődést bizonyítja pl. a városi dr. Doktor Sándor Művelődési Ház soran’.évő teljes felújítása, a vasasi művelődési terem rekonstrukciója, a málotni klub építése stb. A központi szerv kiküldöttje azonban a helyzetről adott képet akkor túlom-túl pesszimistának ítélte és szemrehányóan említette a Liszt Ferenc Kórus, a Pécsi Filharmonikus Zenekar, a Bóbita Bábegyüttes és a többi kiváló pécsi együttes remek eredményeit. Hiába igyekeztünk magyarázni, hogy ezek a csúcsok mind igazak Pécsett, de ezek mellett az objektális ellátottságok mellett létrejöttük éppenséggel dicsérhető, sőt hősiesnek értékelhető. helység létrehozását és a már Janus Pannonius megálmodta helyi csillagvizsgáló megépítését stb... A kul- túrcentrum azonban csak objektumokat jelent! Hallatna Erzsébetnek tehát úgy vélem igaza van, amikor az első problémák között utal e kérdésre. Modem népművelés modern objektumok nélkül hosszú távon nehezen elképzelhető! A mai lakások modem berendezése után a látogatók nem szívesen ülnek elavult bútorainkon, szegényes termeinkben bármilyen gazdag az adott művelődési anyag. Tudom én, hogy sem vezetőink, sem a központi szervek nem oldhatják fel ezt az elmaradást máiról holnapra! Hiszen bizonyos értelemben évtizedes múlasztásról van szó. Hogy tán lehetett volna több szándék és anyagi eszköz a további esztendők során ... De, hogy ne legyen városfejlesztési koncepció e gondolat nélkül! És ide sorolhatnám a központi múzeumépületet, a könyvtárak bővítését, a Hallama Erzsébet említette képkiállító Valahogy a várost és annak kultúraszerető, művelt közéletét minden ismert eredmény ellenére sem találom elég intenzívnek! Megállapításomat néhány kiragadott példával illusztrálom. Figyelem a Bartók-klub havi műsortervét. Színes és gazdag program. S tudom, hogy a látogatottságot bizonyos részvétlenség jellemzi. Vajon az értelmiségi réteg túlterheléséről, megfáradá- sáról van itt szó? A hétköznapi népműveléssel lényegében nincs hiba. Mégis nagyobb és intenzívebb rétegek bevonására lenne szükség! E végett kétségkívül szükséges lenne művelődési otthonaink még színesebb, még több csemegével rendelkező programjának kialakítása. De valahogy komfortosabbak lettünk, mint annak előtte. Említhetnénk itt a TV otthontartó hatását is, de megfigyelhetünk valami mélyebb, és sokoldalúbb közömbösülést és passzivitást is. Ezért okozott gondot a nyári időszakban pl. a szabadtéri színpad nézőterének látogatókkal való megtöltése, még az igényes, látványos és népszerű operaelőadások esetében is. (A beat- hangversenyeken ilyen probléma nincs!) Ám másutt is megfigyelhető ez a jelenség. Vajon milyen széles pécsi réteg ünnepelte tavalyelőtt valóban, hogy 600 éve városunkban alapította Nagy Lajos az első magyar egyetemet? A Magyar Játékfilmszemle, a Kamarakórus Fesztivál, a bábfesztivál stb. mennyire ügye a pécsi polgárnak, aki sem protokolá- risan, sem hivatalból, sem szakmailag és — urarpbocsá — sem sznobságból nem kötődik természetszerűleg e rendezvényekhez. A spontán műveltségszeretet és a lokálpatriotizmus hány pécsit vonz' a nagyvolumenü és a kisebb rendezvényekre? Hiszen néha szomorúan veszem észre a szakmabebek távolmaradását is. Az Ünnepi Könyvheteken pl. év- ről-évre hiányolom a magyarszakos tanárok többségét Izgalommal figyelem hetek óta a pesti kerületek TV-ve- télkedőjét. Van valami mélységesen pozitív tény abban, hogy adóügyi tisztviselő, diák, sportoló, tanítónő és tanácselnök együtt készül fel a nagy vetélkedésre, majd felel és szorong a kerületéért. Vajon ‘elképze’hető-e egy ilyen vetélkedő megrendezése Pécsett? Sajnos, a válaszadáshoz emlékeket is felidézhetek. A Kecskeméttel vívott rádiós-vetélkedő időszakában az ellenfél városában mindenki lázban égett: a postáskisasszonytól az URH-s rendőrig, a kisgyerektől a Katona József Színház művészéig. Nálunk legtöbben legyintettek a néhány megszállott toborzó erőfeszítésére, a telefonos kisasz- szony még a közvetítés időszakában sem tudta miről van szó, és az összes jelenlévő főiskolai tanár és hallgató gátlást érzett, hogy elmondja a mikrofonba a Ti- borcz panaszát. Hiába lett volna a Pécsi Balett elképzelése Eck Imre és tehetséges fiatal balettosofe nélkül; a Bóbita sem kelt volna életre szorgos bábosok és Kós Lajos hozzáértés« nélkül. S Antal Györgynek véleményem szerint azért nincs igaza a Zenei Hetekkel kapcsolatban, mert éppen neki és az általa vezetett intézménynek és együtteseknek lenne most is feladata és lehetősége továbbra is színessé tenni ezt a nagy rendezvénysorozatot. Egy szakigazgatási szerv támogathatja az alkotók szocialista szellemű, színvonalas kezdeményezéseit, — ha vannak. A Bóbita együttes elhelyezése átmenetileg valóban nem megfelelő. De amint korábban státust és anyagi támogatást kapott az együttes a Városi Tanácstól, úgy a Művelődési Ház felújítása után új színpadot is. így találkozhat a szakigazgatási szerv áldozatkészsége és az alkotó művész, meg az együttes termő gyakorlata. Több vitát szeretnék, vagy legalábbis több csendes beszélgetést. A Bartók-klub kerékasztal társalgásán nem 60 kivezényelt kollégista hallgatót szerettem volna látni. Valahogy az utóbbi években — tán jogos és vélt sérelmeik hatására — meg- csöndesedtek az aktív alkotók is. Például: van Jelen- kor-unk de nem érzem körülötte a régi. pezsgő irodalmi életet. A szakigazgatási szerv- kezdemény ez. anyrgi támogatást, buzdítást és ötletet adhat. De aktív alkotók nélkül nincs igazi eredmény. Végül két utolsó kérdés! Pécs egyetemi város. Neves professzorai vannak: tankönyvek szerzői, szakáguk jeles tudósai. A Pécsett végzett hallgatók megállják a helyüket hivatásuk adta későbbi munkahelyeiken is. Az egyetemek és főiskolák szervezetileg bekapcsolódnak a város életébe: sok tanár tagja az államhatalmi szerveknek, TIT előadók, a tudományos egyesü1 etek tag j ai. Azonban mit jelent az egyes egyetemi hallgatónak — szaktárgyi gyarapodás n kívül —, hogy éppen Pécsett jár egyetemre? A jóízű mecseki barangolásokon. az Üdülő-bár zenéjén kívül szerez-e, vagy akar e szerezni speciálisan pécsi művelődési kincseket? S vajon elég-e az egyetemek és főiskolák köz- művelődési kisugárzása? Nem izoláltak-e ilyen szempontból ezek az intézmények? Ellenvetésként tán megemlíthetnénk a kulturális szemléket. De aki ismeri ezek hatókörét és látogatott- sági létszámát, nem térhet ki a felelősség alól: többet kell tenni, hogy Pécs köz- művelődési értelemben is egyetemi város legyen. Az egyetemek pedig a helyi művelődés kovászai, a hétköznapokban is! (Pozitív tényként értékelem ugyanis pl a Tanárképző Főiskola kórusainak szereplését, de hiányolom a más művészeti együttesek gyakoribb szereplését és esetleg egy egyetemi színpad létrehozását.) A legutolsó kérdés: hírünk— nevünk a világban. A mi nyüzsgő, élénk városunk hatni tud vendégeinkre és produkál az ország más részein is. Néha azonban nem egyértelműen jóakaratú ez a reagálás. Miért szól például a Kossuth Rádió reggeli krónikája más városok sokkal kevésbé rangos kulturális eseményeiről is? S miért fa- nyalgott szinte az egész budapesti hírközlő apparátus, amikor a 600 éves magyar felsőoktatást ünnepeltük? Miért nem örvendeztek velünk? Vagy mi is tehetünk hírünkről—nevünkről? Amikor tavaly megnyitottuk a Nemzetközi Zenei Tábort, aznap reggel a Pécsi Rádió tudósítója arról szólott, hogy valamelyik baranyai tsz-ben a tehén anyai örömöknek nézett elébe. Ez a pár sor csak hangos gondolkodás akart lenni, a vámsukat és annak kultúráját féltőket tettekre serkentő elmélkedés, önkritikus szembenézés: hogy valóban kultúrcentrum legyen Pécs! Várady Géza < A
