Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-22 / 44. szám
1969. február 22. Dun3maii nnpto 9 w IJjabb pinceszintet találtak a Kossuth tér alatt További süllyedések a Hal téren — Külön terv készül a Kossuth tér rendezésére — A jelek szerint újabb pince-emeletre bukkantak a Kossuth tér alatt — közölte Dalos József, a Városi Tanács építési és közlekedési osztályának csoportvezető főmérnöke, majd a föld alatti világba, tehát az esemény színhelyére kalauzolta munkatársunkat. Egy pince önmagában még nem jelentene szenzációt, hiszen más sem történik a múlt év ősze óta, minthogy újabb és újabb pincealagutakat tárnak fel a tér alatt. Az eddigi pincék azonban nagyjából azonos szinten, a felszíntől . számítva 6—9 méter mélység- ' ben helyezkednek el, a feltételezett új viszont ez alatt várható. Egyelőre csak két lefelé vezető lépcsőfok és a gyanúsan kongó föld — no meg az előzetes mérések — árulkodnak arról, hogy egy újabb pince-emeletnek kell lennie azon a helyen. Amint Imrő János, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat helyszínen dolgozó műszaki vezetője elmondotta, csak hétfőn tudnak hozzákezdeni a feltáráshoz. mert a feltételezett pince fölött még biztosítaniok kell magukat az omlásveszély ellen. December óta, amióta a Kossuth téri pincékben jártunk, jelentős változások történtek a föld alatti világban. Sok-sok vagon követ, téglát, idomkövet építettek be, s több mint száz méter hosszú, nagyjából összefüggő alagútrendszert láttak el korszerű, a fenti forgalmat is jól kibíró biztosítással. A tér déli részén, a Várócsarnok közelében lemélyítettek két újabb aknát, s egy pince-vágatra bukkantak a MÉSZÖV épülete irányában. A zöldségesbolt udvara alatt egy kutat fedeztek fel, kutya és macska csontvázakkal. Szörényi Nándor vájár elmondotta, hogy egy homokba karcolt, régi, koronás címert találtak a közelben, mely még ma is ott van. Ami a legújabb fejleményeket illeti, alig néhány nap alatt mintegy 20 centimétert süllyedt a talaj a Hal téren, a díszhal- és madárbolt előtt. A bányászok gondterhelten mutatták meg a helyet, s mint mondották, nem győzik utolérni magukat, mert újabb süllyedéseket tapasztaltak a Kossuth téren is. Az esemény arról tanúskodik, hogy indokolt volt a szakemberek óvatossága. — A Hazafias Népfront várospolitikai munkabizottsága ugyanis — mely a közelmúltban ült össze, hogy a Kossuth tér jövőjéről tárgyaljon — úgy foglalt állást, hogy addig nem lehet érdemlegesen dönteni a témáról, amíg nem tárják! fel, illetve nem biztosítják a föld alatti pincevilágot. — Mint Dénesi Ödön Ybl-díjas építészmérnök, a bizottság tagja elmondotta, hogy néhány alapvető problémában azért megegyezés született. — Egységes volt á vélemény abban, hogy a tér déli részén — a Budai vámnál felépítendő autóbusz pályaudvar létrehozását követően is — biztosítani kell néhány járat átmenő forgalmát. Elvi állásfoglalás született abban, hogy a tér északi részét fásítják, olymódon azonban, hogy az autóparkoló helynek is alkalmas legyen. Végül abban is megegyeztek, hogy le kell bontani a jelenlegi autóbusz várócsarnokot, s egy újabbat, korszerűbbet kell kiépíteni a jelenlegi zöldséges bolt, illetve a tér déli részén elhelyezkedő régi, egyemeletes házak helyén. A szakemberek több emeletes házakat szánnak arra a helyre, s azok egyikében kívánják kiépíteni az új várócsarnokot, Kiss Dénes területi főépítész közölte, hogy a Hazafias Népfront várospolitikai munkabizottságának ülése, illetve állásfoglalása után a Pécsi Tervező Vállalat megbízást kapott a Városi Tanácstól egy — a Kossuth tér jövőjére vonatkozó — vázlatterv elkészítésére. Bár a terv elkészítése a belváros rendezésének programjában is szerepelt, az ügy sürgősségére való tekintettel „előre hozták” ezt a munkát, s még ez év március 15-ig a Városi Tanács, a Hazafias Népfront, UVATERV és mások rendelkezésére bocsátják az írásos anyagot. Ezt követően a Hazafias Népfront várospolitikai bizottsága ösz- szeül, megvitatja, majd a széleskörű nyilvánosság elé terjeszti az elképzeléseket alkalmat adva arra, hogy akit érdekel a téma — hozzászóljon. M. L. Idegenforgalmi klubdélután Tegnap délután a Pécs Városi Idegenforgalmi Hivatal egybehívta rz idegen- forgalommal foglalkozó szervek képviselőit az Olimpiába, hogy klubdélután keretében szakmai megbeszélést folytassanak. Ezt a kezdeményezést a jövőben rendszeressé kívánják tenni. Dr. Misángyi Sárrdor, a Városi Idegenforgalmi Hivatal vezetője bejelentette, hogy idegenforgalmi bált rendeznek az est folyamán. A bál előtt az Omega együttes ad műsort, a műsorszünetekben pedig szellemi vetélkedő folyik. Minden szerencsés és okos nyer tes jutalma könyv. A vetélkedőrí a város és hazánk idegenforgalmi nevezetességeiről kellett kérdéseket megfejteni. A jugoszláv vendégek Piairól jobbra): Marjan Brucslcs Almaaj Tudákovies, Slefica Petrusics, An tun Petrusics és Szlávié Pfaf* Foto: Erb Jáno» Nagyobb választékcsere a KGST-országok között Pénteken délben a Gellért szállóban dr. Juhász Zoltán miniszterhelyettes ■ sajtótájékoztatón számolt be a KGST országok belkereskedelmi miniszterei első értekezletének tapasztalatairól. A miniszterek megtárgyalták a KGST országok belkereskedelmének helyzetét, a közös problémákat, érmék alapján megjelölték a legfontosabb tennivalókat, s ezek realizálására három munka- csoport megalakítását határozták el. Az árucsereforgalom módszereinek tanulmányozására és fejlesztésére létrehozandó munkacsoportot a lengyel belkereskedelmi minisztérium vezeti, a kereskedelem gépesítési, műszakitechnikai problémáival foglalkozót az NDK belkereskedelmi minisztériuma irányítja míg a kereskedelem közgazdasági, tervezési kérdéseivel, a tudományos kutatásokkal, a munkaszervezéssel és a szakoktatás kérdéseivel foglalkozó munkacsoport tevékenységéért a Magyar Belkereskedelmi Minisztérium a felelős. Természetesen a munkacsoportokban valamennyi tagország szakemberei részt vesznek. A miniszterek értekezlete hangsúlyozta a közvetlen választékcsere fontosságát. Megegyeztek, hogy néhány éven belül megkétszerezik a jelenlegi forgalmat. Ezt fejezi ki az az általánosan elfogadott törekvés is, hogy a tagországok korszerű fogyasztási cikkei valamennyi szocialista ország piacán megtalálhatók legyenek. Abban is egyetértettek a miniszterek, hogy a választékcserét új módszerekkel, újabb árucikkek bekapcsolásával kell növelni. A tanácskozás ehhez megfelelő eszköznek tartotta többek között a határmenti árucsereforgalom kialakítását, illetve bővítését. A magyar kereskedelem tavaly a jugoszláv partnerekkel mintegy 4 millió dolláros forgalmat bonyolított le nymodon. Az idén megindul a csehszlovák határmenti áruforgalom, s hasonló együttműködést alakítanak ki a román, és a szovjet kereskedelemmel is. Jól játszottak Az Ómega-együttes az Olimpiában A műsor fél ötkor kezdődött, de már négy órakor tolongtak a fiatalok a bejáratnál. Kéz alatt harminc-ötven forintért mentek a belépőjegyek, pedig a rendezők is eladtak MlenCSzázat. Még sohasem láttam az Olimpia étterem balkonján fiatalokat az asztalokon állni. Most láttam. Ügy összenyo- morgatfák egymást, hogy nézni is rossz volt. De őket ez nem zavarta, hisz ÖK játszottak, az Omega. S valóban szívvel játszottak. Csurgott róluk a víz, amikor végre lejutottak az alagsorba, ahol egy helyiséget biztosított számukra az étterem vezetője, hogy átöltözhessenek, vacsorázhassanak, pihenhessenek. Amíg tehát pihentek, kifogásolták a rendezést — valóban sokan voltak a teremben, de ez a népszerűség átka, és a rendezés különben jó volt — sikerült feltennem néhány kérdést Benkő Lászlónak, á zenekar vezetőjének. — Szívesen jöttek Pécsre? — Azért vállaltuk el a szereplést, mert a múltkori két előadáson nem tudtuk kielégíteni • az „igényeket”. Meg Vállalatok, intézmények szénporhulladékát Baranya, Tolna megye és Pécs város területén átvesszük — elszállítjuk. Ajánlatokat Téglaipari Vállalat, Pécs, Rákóczi út 11. címen vagy 60-46, 60-47, 22-43 telefonon kérjük megtenni. kevés volt viszonylag a fiatal is a színházban. Olyan koncertet akartunk rendezni, amin csak fiatalok vannak. Ez most olyan, csak az az egy baj, hogy kicsinek bizonyult a terem. — A külföldi szereplésük? A Képes Újság foglalkozik velünk. Kár lenne most ismétlésekbe bocsátkozni. — Egyéni stílusra törekszünk. Ez a lényeg. A szemléltető „anyag” meg rajt van a nagylemezünkön. Szeretjük a vokális beat-et és „Rhythm and blues”-t, tehát a ritmikus, hogy is mondjam magyarul? ... Mindegy. A számaink ilyenek. — ön holnap kapja meg az autómérnöki diplomáját„. ösz- szeegyeztethetőnek tartja a komoly mérnöki munkát a tánczene művelésével? — Nem. Erről egyébként nem szeretek beszélni. Mind a kettő egész embert követel, a zene is, a szakma Is. Most elvégeztem ugyan az egyetemet, de még sokáig csak zenélni szeretnék. — Meg se kérdezem akkor a többiek foglalkozását... — Zenészek vagyunk. Látta a közönséget. Igen, a közönség rajong értük, és igazuk is van, mert jól játszanak. —Wér— Pécsi zenészek Kaposyáron Ifjúsági kamarazene és zenekari találkozót rendeznek Kaposvárott a Pécsi Művészeti Szakközépiskola körzetéhez tartozó iskolák részvételével. A találkozó megnyitó hangversenyén, szombaton este Botvay Henrik önálló hedegű- estjén Händel, Mozart, Bach, Kodály, Brahms és Ravel műveiből játszik a művész. A találkozó programja szerint február 23-án délelőtt rendezik meg a vonós, énekes, fúvós, kamaraegyüttesek, majd az ifjúsági zenekarok bemutatóját a kaposvári zeneiskola nagytermében. i Mérlegbeszámoló Bolyban 25 milliós betétállomány Käszdorf Mária, 19 éves lány mosolyogva köszönte meg az ajándék takarékbetétkönyvet, aztán a jelenlevők tapsa közepette szerényen a helyére ült. A tetszésnyilvánítók a bőlyí takarékszövetkezet közgyűlési küldöttei voltak, a fiatal leány pedig a háromezredik szövetkezeti tag, aki ilyen minőségben kapta a 200 forintról szóló takarék- könyvet. Szakmai kifejezéssel élve, mérlegbeszámoló volt a tegnapi közgyűlés napirendje. De ez a zárószámadás túlnőtt a szorgos község, sőt megyénk határain is azzal a számmal, melyet Botló Etelka, a takarékszövetkezet vezetője jelentett be a tizenhat községet képviselő nyolcvan küldöttnek. Ugyanis a szövetkezet takarékbetétállománya elérte a 25 millió frointot. Nem hivatalos tájékoztatás, de megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy ezzel az összeggel Bóly az ország tíz legmagasabb betétállományú szövetkezete közé került. A többmilliós takarék- szövetkezet hogyan segít tagjain? Elsősorban kölcsönökkel. Ilyen célra ötmillió forintot nyújtottak tagjaiknak. Es ők mire fordítják? Természetesen igényeik kielégítésére: így építkezésekre, apróbb tatarozásokra, tv, rádió, vagy tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, de legtöbb esetben a háztáji gazdálkodás kisegítésére, vagyis termelési költségekre. Baranyában 19 takarékszövetkezet működik. Tagjainak száma megközelíti a negyvenegyezret, betétük összege: 190 millió forint > — nist — Megérkeztek az eszéki operaénekesek Horvátul, magyarul, németül és angolul megy a próba és közben az interjú. Valóban nemzetközi hangulatban formálják tehát a „nemzetközi Pillangókisasszonyt”. Anturr Petrusics karmester németül beszél, Csocsoszán horvátul énekel, a kar magyarul. Sőt, még országon belül is kollektív alkotás lesz ez a Puccini előadás, mert a díszleteket a Szegedi Nemzeti Színháztól kapták kölcsön. Horváth Zoltán rendező pedig a nemrég Pécsett bemutatott Pillangókisasszony szereplőinek mozdulatait igyekszik feleleveníteni. Amíg a színpadon a hőt szomszédos ofszág művészei igyekeznek egy közös siker érdekében, addig az Eszéki Népszínház propagandafőnöke, Frányó Horvát felel kérdéseinkre: — A hatvankét éves eszéki színház ma sajátos helyet foglal el Jugoszlávia operettkultúrájában. Míg a belgrádi és a zágrábi operaházban túlnyomórészt klasszikus műveket mutatnak be, mi a modern opera úttörőjének számítunk. Persze klasszikusokat is játszunk, s évente két-három klasszikus bemutató szerepel a műsorunkon, két-három modern bemutató mellett. Ezeket a jugoszláv kritika még mindig kedvezően, sőt nem egyszer nagy elismeréssel értékelte. Színházunk sajátossága még, hogy Dragutin Szávin zenei igazgató irányításával részt veszünk Eszék és Szlavónia zenei oktatásában, segítjük, irányítjuk azt. Persze hasznunk lesz belőle, mert a diákokból mindig igen hálás, hozzáértő és nagy létszámú operaközönség válik. Kérem írja meg: mi hatan tiszta szívből köszöntjük a pécsi közönséget, és némi izgalommal, továbbá nagy igya kezettel készülünk a bemutatóra, mert tudjuk, hogy ennek a városnak zeneértő közönsége, és magas színvonalú zenei hagyományai vannak. Végül bemutatta a Pillangókisasszony négy horvát főszereplőjét. Csocsoszánt Stefica Petrusics énekli, aki 8 éve tagja a színháznak. Zágrábban tanult, többek között Mimi, Gilda és Violetta volt a híres szerepe, Suzukit Szlavica Pfaff alakítja, akit már ismer a pécsi közönség, mert a most Pinkertont éneklő Marján Brucsiccsal együtt néhány évvel ezelőtt a Trubadúrban énekelt Pécsett. Gorót Al- masz Tudákovies alakítja, aki 15 éve bonvivánja a színháznak. de sikeres operaénekese is. Vezényel Jugoszlávia egvik zenei tekintélye: Antun Petrusics. Az előadás február 25-én. kedden és 26-án szerdán este 7 órakor kézdődik. Földessy Dénes