Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-02 / 27. szám

1969. február 2. Dunontmt navio ? Az egykori sajtó tükrében így éltünk mi Kiveszett a munkakedv — Nem bírták cérnával — A nikotinmánia ellen — A városparancsnok „üzenete” — Dohánygyári gondok Milyen érdekesebb hírek, események találhatók az öt­ven évvel ezelőtti pécsi saj­tóban? Hogyan élt, miről ol­vashatott a lakosság fél év­századdal ezelőtt, mik voltak gondjai, örömei egy vesztes világháború és egy győztes polgári forradalom után, a szerb királyi csapatok impé­riuma alatt? Ezt kívánja be­mutatni néhány találomra fel­lapozott lapszámra támasz­kodva sajtószemlénk. 1919. JANUAR 15, SZERDA: „Csend és nyugalom borul Pécs városára — szögezi le a Dunántúl optimista vezércik­ke. — A szerb megszállás óta megcsappantak a bűnesetek. Ha nem is mondhatjuk el, hogy az emberek valameny- nyien egyszerre becsületesek lettek és az összes tolvajok és betörők bűnbánóan visszaad­ták az elrabolt holmikat, még­is annyit megállapíthatunk, hogy a közbiztonság valame­lyest megjavult.” Hasonló bi­zakodás csendül ki a „Nincs petróleum” című cikkből is, ezt már az alcím elárulja: „A villany bevezetése az egye­düli óvszer a sötétség ellen.” Változnak az idők.... a XL világháborúban, amikor ba­jok voltak a villanyvilágítás­sal, petróleumot használtunk.. Január 14-én, mint azóta is néhányszor (de nem eleget), a nő volt a téma. „Érdekes és nagy figyelemmel hallga­tott előadást tartott ma a sza- badlíceum előadássorozatában Hőrl Gyula S. J. főgimnáziu­mi tanár. A nő méltósága és szerepe a múltban és a jelen­ben címen fejtegette a nők történetét” A Pé(isi Napló pesszimis­tább (vagy reálisabb?) cikket közöL „Munkát a férfiaknak! — ordít a vastagbetűs cím. — Igenis munkát, de gyor­san, amíg nem késő, amíg nem züllik el minden mun­káskéz, amíg rugékony min­den kar és test, amíg nem tesped el a munkanélküliség és renyhe élet posványában, amíg nem veszett ki a mun­kakedv a megélhetést hajhá- szó hiábavaló küzdelemben, mely ha eredménytelen, meg­fosztja az embert az energiá­tól, az erőtől, csüggedtté, kedvtelenné és rosszakaratúvá teszi a még oly nyugodt lelkű, szenvedélyektől mentes em­bert is.” JANUAR 18, SZOMBAT: „A pécsi Nemzeti Tanács ma este ülést tartott — írja a Dunántúl —, amelyen elpa- rentálta Szabó Józsefet, a ta­nács elhunyt tagját Ezután a tanács több apró kérdést tár­gyalt meg.” Mai fülnek kissé furcsa e fogalmazás, ezért utánanéztem a január 14-i számban, hogyan ad hírt a lap magáról a temetésről. Meg kellett állapítani: korrekt hangon. „Vasárnap délelőtt 10 órakor folyt le Szabó Jó­zsef szociáldemokrata párttit­kár temetése a szociáldemok­rata alapon szervezett mun­kások nagy részvétele mellett. A szociáldemokrata párttit­kár temetésénél az egyházi szertartást mellőzték. A gyász­beszéd után (dr. Hajdú Gyula tartotta) a munkásdalárda énekelte el a „Miért oly bo­rús?” című gyászdalt, majd a Marseillest. Ezután a kopor­sót kocsira tették és a mun­kások zárt menetben egész a temetőig kísérték.” A Dunántúl híradása szerint az előkelő közönség a forra­dalommal kacérkodik... „Hoffmann Ottó dr. mai sza­badlíceumi előadásában szí­nes, eleven képet festett az orosz bolseviki világról. Pár­huzamot vont a francia és az orosz forradalom között, majd leírta tap**et.alatait, melye­ket mint1 olbsz fogoly tett utazása közben Mandzsúriáig és vissza ... A megjelent elő­kelő közönség .zsúfolásig meg­töltötte a jogakadómia dísz­„Ragaszkodom, a férjem végakaratához” Hemingway őzvegye az író hátrahagyott kéziratairól termét és nagy érdeklődéssel hallgatta a nagy gonddal ki­dolgozott, élvezetes előadást.” JANUAR 2L. KEDD: „Pécsett immár bekövetke­zett, ami előrelátható volt, a város kereskedői kifogytak minden fajta cérnából és a szabóműhelyekben letették a varrótűt, mert nincs a varrás­hoz szükséges cérna.” — írja a Pécsi Napló. Ugyancsak e lapból értesülhetünk arról, hogy „Ma Fábián Sebestyén napja volt, a város fogadalmi ünnepe. Fábián Sebestyén napját a hajdan Pécsett dúló dögvész elmúlása után avat­ták városi ünneppé. Ugyan­akkor építették a Havihegy tetejére a fogadalmi kápolnát is. Alig különbözik a többi szürke hétköznaptól Lassan már az emlékezés is elhalvá­nyul" A Dunántúl vezércikke ko­moly társadalmi kérdéssel, a nikotinmániával foglalkozik, mely „egy új betegség: a do­hányzás őrülete.” Néhány sor­ral lejjebb így ír: „A do­hányért mindent! Zsírt, lisz­tet, tojást. Még talán a becsü­letet is.” Néhány sorral még lejjebb pedig már így: „A mai degen éráit nemzedék képtelen a jövendők nagy fel­adatainak teljesítésére. Mai erkölcsei pusztulásra predesz­tinálják.” Néhány címnek egy krimi élén is helye lenne: „Ellopott húsneműek”, „A sajtgyáros kalandjai”, „Tol­vaj cselédlány”, „Lopott tár­gyak a melegágyban”. Még szerencse, hogy a szerb meg­szállás óta megcsappantak a bűnesetek... A Széchenyi tér 1919 telén azt, hogy tudatában van kö­telességének, s ezért, ha csak egyetlen egy katonám haja- szála meggörbülne, kérlelhe­tetlenül fogok fellépni, senki­nek az életét nem fogom megkímélni, s a várost elpusz­títom a föld színéről. Minden tőletek függ Pécs város Pol­gárai. Válasszatok a rend, a i béke és a jólét, vagy a meg- í semmisülés között. Minden attól függ, hogy a szerb had­sereggel szemben hogy visel­kedtek. Tartózkodjatok a ren­detlenkedéstől, demonstráció­tól, és kihívástól, mindezeket saját egyéni érdeketekből mondom. Ne hallgassa tokát azokat, akik Benneteket ilyes­mire rábeszélnek és tekint­sétek őket a Ti megron tói tok­nak és olyanoknak, akik Ben­neteket a megsemmisülésbe juttatnak.” Ez az a klasszikus eset, amikor az ember csak ennyit mondhat: más újság nincs... JANUAR 2(i„ VASÁRNAP: A Dunántúl egyik cikkének címe a következő: „Amikor semmi újság sincs — A ripor­ter keservei” De ne mélyed- 1 jünk ebbe bele, nézzük meg | inkább, esemény híján, mit üzen a pécsieknek Radovano- vic Stevo alezredes várospa­rancsnok a lap ugyanebben a számában: „Pécs város Pol­gárai! Az én egész eddigi te­vékenységem arra irányult, hogy Nektek a békességet, rendet és jólétet biztosítsam. Eddig tudatában voltatok sa­ját kötelességeiteknek, s így sikerült együttesen biztosítani i a rendet, békességet és jólé­tet. Megtudtam azt, hogy bizo- ] nyos emberek, akiknek egyé- I ni hasznát a Ti érdeketek és a közérdek keresztezi, s akik feltolták magukat vezéreitek­nek, megkísérelték, hogy ben­neteket olyan elhatározásra bírjanak, amely Nektek csak szerencsétlenséget és borzal­mat okozhat. Felszólítlak Ben­neteket Polgárok, hogy ne ; hallgassátok őket, ha maga­toknak jót akartok. Mindenki végezze kötelességét mint ed­dig és én biztosítják bennete­ket mindama jóról, amelyet eddig is élveztetek. Minden­kinek tudomására hozom, hogy mindazokkal szemben, kik a rend, a békesség és a , jólét ellen törnek, a legirgal- . matlanabbul fogok eljárni. A 1 szerb hadsereg megmutatta A közelmúltban Mary Hemingway, a világhírű író özvegye a Szovjetunió vendége volt. Ott-tartózkodása idején ellátogatott a Literaturnaja Gazéta nevű iro­dalmi hetilap szerkesztőségébe is, ahol a lap egyik munkatársa hosszabb interjút készített vele. FEBRUÁR % VASÁRNAP: „A pécsi Dohánygyár mun­kaképessége hamarosan meg fog szűnni — adja hírül a Pécsi Napló —, és még jó, ha e hét végéig dolgozhatnak a gyárban alkalmazott mun­kaerők. Ugyanis csaknem tel­jesen kifogyott a csomagoló és cigarettapapír és újabb szállítmány jelezve még nin­csen.” Hangulatos tárca a Dunántúlból: „Pár nap óta fehérbe öltözött a természet, sűrű pelyhekben hull a hó. Egyszerre, mint varázsütésre, előkerültek az eddig padlá­son tartott szánok és ródlik.” Tényleg lehet valami abban a nemzedék dologban, a mél­tatlan utód jószerével azt sem tudja, mi a különbség szán és ródli között Azt viszont köny- nyű elképzelni, mit jelentett a következő hír: „A tisztvi­selők részére várt 4 vagon disznó mégis megérkezik Pécsre.” Nekik ugyanis sza­bad volt utazni. Az emberek­nek már nem annyira. „A de­markációs vonalon túl való utazás január hónap legna­gyobb részében tilos volt és így az utazási igazolványok kiállítása is erősen megcsap­pant.” Míg 1918 decemberé­ben 17 ezer 300, addig 1919 januárjában mindössze 6300 utazási igazolványt állítottak ki. Mint a Pécsi Napló e napi számából kiderül, „Baranya vármegyének a különböző já­rásokban most is 53 községe van, melyeket a szerbek nem szálltak meg és melyekre így nem is mondották ki a szerb imperiumot.” De hogy az im- perium fenntartása mivel jár együtt, hogy ízlik a pécsiek­nek, erre nem kapunk választ az újságból. Hozzá kell ten­nünk, ez nem a lap hibája. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy-egy közleménytől elte­kintve a hírek, még a balhí­rek is békebeli állapatokat tükröznek. Mint például a most következő: „Víg Jánosné j első polgári iskolába járó Já­nos nevű fia abbeli fé’elmé- j ben, hogy megrovást kapott az iskolában, január 31-én el­tűnt. A rendőrség a fiút ke­resi.” összeállította: KÉM TAMAS Alacsony termetű, sovány | asszony Mary Hemingway, j arcán különös vibráló élénk- I ség. Mélyzöld szemeinek pil- j lantása éles, figyelmes. ; Egész lénye oly törékenynek; tűnik, hogy hirtelen el sem tudom képzelni a „papa” mel­lett a vad bikaviadalokon, a háborgó tengeren egy halász­csónakban vagy Afrikában a J nagy vadászatokon. Pedig mindenhová elkísérte a fér-, jét közös életük tizenhét éve ' alatt — együtt utaztak, ha-; lásztak, vadásztak. A „papa” | megtanította őt lőni, a vadá­szat számos fortélyára kiok­tatta. Mary foglalkozását te­kintve újságíró. A második világháború idején az európai frontokról tudósította lapját, a Times-L A fronton ismerke­dett meg Hemingway-vél 1944-ben. Hamarosan a fele­sége lett...« — Tudjuk; hogy férje ha­lála után, több műve kézirat­ban maradt Először afelől érdeklődnénk, ezek közül a művek közül, melyeknek vár­ható megjelenése a közeljövő­ben? — Ernest végakarata értel­mében én vagyok a végren­delet gondozója, engem ruhá­zott fel azzal a joggal, hogy eldöntsem, mi adható ki hát­ramaradt kézirataibóL Ernest nagyon sokat írt, de soha nem sietett írásainak kinyomtatá­sával. Kéziratait elzárta a páncélszekrénybe, hagyta őket „állni”, majd ismét visszatért hozzájuk, s néha éveken ke­resztül dolgozott rajtuk. Ha­lála után a riportjain kívül, melyek egy kanadai újságban, a Toronto Star-ban jelentek meg, beleegyezésemet adtam még néhány elbeszélés, és egy nagyobb terjedelmű könyv, a Vándorünnep publikálásához. 1958-ban ő írt egy nagy lé­legzetű könyvet „A paradi­csomi kert” címmel, mely i körülbelül ezemégyszáz oldal. Egy amerikai életéről szól a húszas évek elején Francia- országban. Ez a munkája be­fejezetlen, még sokat akart rajta dolgozni. Én a kiadók nyomása ellenére is szilárdan tartom magam ahhoz az elv­hez, hogy a férjem félig kész könyveit nem engedem ki­nyomtatni. És abba sem egye­zem bele soha, hogy valaki befejezze vagy kiegészítse azt, amin Ernest Hemingway neve áLL Végakaratában a férjem ar­ra kér, hogy ne publikáljam a leveleit. Amerikában álta­lában nem szokás figyelembe venni annak az embernek a kívánságát, aki már nem él, én azonban szentül teljesítem azt, amivel megbízott, bár nagyon sajnálom, hogy az ol­yasok nem ismerhetik meg az ő levelezését. Levelei rendkí­vül érdekesek és gondolat- gazdagok. Kubában való tar­tózkodásunk idején egy alka­lommal mindketten megbete­gedtünk, és a házunkban kü- lön-külön szobában feküd­tünk. Ernest nagyon mulatta­tó, szórakoztató leveleket írt nekem. Ha elutaztam vala­hová, minden nap kaptam tőle levelet... Mielőtt döntenék Emest egyik vagy másik kéziratának kiadásáról, mindig kikérem barátunk, Malcolm Cowley tanácsát, akiben én végtele­nül hiszek, ö olvassa át a kéziratokat és választja ki kö­zülök azokat, melyek véle­ménye szerint megérdemlik a nyilvánosságot. Jelenleg Er­nest második világháborús re­gényével foglalkozunk, a rí - me: „Földön, vízen, levegő­ben” ... — Hallottuk, hogy az Egyesült Államokban új könyv készül Hemingway-ről. Beszélne nekünk erről a könyvről? — Carlos Baker, a prinstoal egyetem tanára már évek óta dolgozik egy Hemingway- életrajzon. Ez nem életrajzi regény lesz, nem pályaképp mint André Maurois könyve, hanem ún. „dokumentum-el- beszélío” a férjem életérőL Én rendelkezésére bocsátottam Bakernek minden anyagot, Ernest leveleit is, melyeket felhasznál munkája közben, hogy tökéletesen megragadja jellemének vonásait. Nagyon szeretném, ha ez az életraji sikerülne, és minél több em­ber olvashatná... — Ir-e Ön emlékezést a férjéről? — Apránként, lassan ké­szül az önéletrajzom. Ez a könyv természetesen nem ró­lam szól, találkozásaimat mondom el benne érdekei emberekkel. A fő helyen a* én könyvemben Emest áll, hiszen mi igazi barátok vol­tunk. Azt akarom, hogy azok,' akik nem ismerhették őt sze­mélyesen, e könyv lapjain úgy találkozzanak vele, mint élő emberrel, ismerjék meg szokásait, tulajdonságait. Hi­szen ő kalandos természetű ember volt, szerette a termé­szetet, az állatokat, a növé­nyeket, de mindennél jobban kedvelte az egyszerű emberei­ket, s azok is szerették őt Kubában, ahol mi évekig él­tünk, órákon át elbeszélgetett a halászokkal. Közöttük sok ismerőse, barátja volt, olyanok is, akik nem tudták róla, hogy író, sőt egyáltalán könyvet sem olvastak életükben ... — Végezetül hazánkban szerzett élményei közül mond­jon egyet — Boldog vagyok, hogy el­juthattam Jasznaja-Poljanába, láthattam azt a helyet, ahol Tolsztoj élt, dolgozott. Könyv-,, tárunkban a klasszikus orosz irodalom szinte minden alko­tása megtalálható. Emest mindig érezte a lelki rokon­ságot a nagy orosz írókkal, elsősorban Tolsztojjal, akit gyakran olvasott, s aki mind­kettőnk kedvenc írója volt. Németh Lajos: Modern magyar művészet Dicséretet és elismerést ér­demlő vállalkozás volt a kitű- i nő felkészültségű fiatal mű­vészettörténész részéről, hogy 192 lapon, 36 színes és 142 fe­kete-fehér illusztráció kísére­tében áttekintő képet próbált adni a magyar művészet utol­só 70—75 esztendejéről. Illesse dicséret mind a kiadó Corvi­nát. mind a kivitelező Kossuth Nyomdát: mind a szöveg ti­pográfiája, mind az illusztrá­ciók minősége felveszi a ver­senyt a legszínvonalasabb kül­földi művészettörténeti publi­kációkkal Reméljük, gondos­kodnak majd arról, hogy a könyv a nagy világnyelveken is napvilágot lásson, és így a külföldi érdeklődők is világos vonalakban lássák az új ma­gyar képzőművészet fejlődését, helyzetét, sajátos eredményeit és értékeit Szándékosan be­szélünk „képzőművészetről”, hiszen Németh Lajos csupán a festészet és szobrászat bemuta­tására szorítkozik. Nem tudjuk, nem volna-e előbb-utóbb üd­vös olyan szintézis megírása is, amely a Némethnél éppen csak érintett építészet és ipar­művészet fejlődésének is teret ad. E fenntartásunk ellenére is azt kell mondanunk: Németh könyve jelentős alkotás Né­pünk esztétikai nevelésében is felmérhetetlen fontosságú tel­jesítmény. Ami a legfőbb eré­nye: helyesen látja az arányo­kat, helyesen méri fel az egyes irányok és alkotók fejlődéstör­téneti és esztétikai jelentősé­gét, precízen teszi helyükre a hangsúlyokat. A nagybányai iskola és továbbrezgései, az al­földi iskola és a magyar sze­cesszió különféle változatai, az aktivizmus. az expresszionista áramlatok, a Gresham-kör és az École de Paris hatása, a római iskola, az avantgarde és a szocialista realizmus felé tendáló törekvések, az európai iskola, a szentendrei kör, vé­gül pedig napjaink sokszinű, forrongó kísérletezése: mind­ezt Németh tömören össze tudja foglalni és lényegbevá- góan jellemezni. Legfeljebb stílusát kifogásolhatnék: írás­módja néha túlzottan dagályos és a képzavarok sem hiányoz­nak. A modem művészet úgyis eléggé összetett valami: pró­báljunk meg hát róla egysze­rűbb, érthetőbb, világosabb módon írni! Olyan vitatott kérdéseknél, mint amilyen a nonfiguratív művészet vagy a szürrealiz­mus, Németh nagyon higgadt, kiegyensúlyozott módon fog­lal állást; mind a kiátkozás, mind a kritikátlan rajongás távol áll tőle. Aki tehát a ki­tűnő könyvet áttanulmányoz­za, elmondhatja, hogy nagy- jában-egészében tárgyilagos képet nyert az 1896 és 1966 közti évek magyar festészeté­ről, szobrászatéról. Vitába leg­feljebb néhány értékítéletével kell szállanunk. E recenzió írója szerint például Czóbel Béla jelentősebb alakja az új magyar piktúrának mint a túl­becsült Bernáth Aurél, Holló László fontosabb lelenség. mint Fényes Adolf Szurcsik János esztétikai súlya na­gyobb, mint az érdemtelenül feldicsért Kondo- Béláé Protokoll-listát egy ilyen szintétikus műtől természete­sen nem követelhetünk, mégis, úgy érezzük, hiányzik néhány név. A pécsi, illetve I innen elszakadt művészeket csak Martyn Ferenc, Gyar- mathy Tihamér és Keserű Ilona képviseli. Legalább négy­öt név még idekívánkoznék! A fiatalok sorában hiányoljuk — egyebek közt — Csáji At­tila, Kósza-Sípos László és Galambos Tamás megemlíté­sét. És miért nincs szó a fes­tőiskolák sorában a zsennyei művésztelepről, ahol pedig Do- manovszky Endre és Molnár C. Pál is szívesen dolgoznak, és amelynek spiritus rectora, a szombathelyi Majthényi Ká­roly, maga is a mai magyar szobrászat egyik legkomolyabb egyénisége? Végül még egy megjegyzés: az északi expresz- szionizmussal és a pannon- latin tradícióval való rokon­ság mellett talán erősebben kellett volna hangsúlyozni azt a nagy ihlető szerepet, ame­lyet Párizs és a francia kultú­ra játszott az új magyar mű­vészet fejlődésében Rippl-Ró- nai Józseftől Czóbel Bélán át Martyn Ferencig. Nem akarunk azonban „hiánylistát” benyújtani, hi­szen tudjuk, hogy az ilyen át­fogó vállalkozásban mindig akadnak vitatható pontok. Le­gyen szabad azonban mégis egy kívánsággal zárnunk. A könyv — bár kivitele nagyon elegáns — rocnant drága: ára 150 forint: Talán gondolni le­hetne arra. hogy Németh munkáin előbK-utóbb zseb­könyv formábban is megje­lenjék kevesebb nrymoás il­lusztrációval. de -? olvasók — főleg a művészeti érdeklődésű ifjúság — számára hozzáférőé« több áron. Angyal Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom