Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-12 / 9. szám
8 Dimanrau napto 1969. január 12. Dr. Lajos László: Dóm téri lépcsők — Clöször 1960- ban kerül- ' tem börtönbe, magzatelhajtásért másfél évet ültem. 1965-ben aztán megint elkapott a gépszíj, most már lét és fél évre ítéltek mint visszaesőt, idén februárban engedtek ki. Pontban éjfélkor telt le a. büntetésem, nem is vártam meg a reggelt, rohantam haza. Amikor Lacikát ibreszígetni kezdtem, először ki se nyitotta a szemét, úgy nyöszörgött: Hagyjál aludni... Akkor az apja azt mondta néki: Hát anyu jött meg! Erre elkezdte dörgölni a szemét, rámcsodálkozott, de amikor rneg akartam csókolni, bizony még elhúzódott. . Szinte újra kellett kezdenünk az ismerkedést, másfél éves sem volt, amikor bekerültem. NEM VOLT MAQA BÜNTETVE! — Rögtön elhelyezkedett? — Nem, egy ideig nem dolgoztam, örültem, hogy otthon lehetek. Áprilisban jelentkeztem a Szülészeti Klinikára, rgyébkéut tíz éves_ ápolónői gyakorlattal rendelkezem, ha nincs is meg az iskoláin. Hatodik napja voltam ott, amikor felhívott telefonon a gondnok: Mondja, K-né, nem volt maga büntetve? — A Bőrklinikán1 az egyetem munkaügyi osztályának segítségével sikerült. elhelyez- kednem. Igaz, a főnővérnek rám tetszett, hogy csak utólag mondtam meg, börtönben voltam, de rögtön hozzátette, hogy ehhez senkinek r -mmi köze, az a lényeg, hogy r őst aztán rendesen dolgozzák.- Négy hónapot ki is húztam ezen a helyen, akkor a tanács írt a klinikának, hogy jelöljenek ki valakit, aki engem patronálni fog, mert hogy börtönből szabadultam... Erre kiadták a murfkaköhyve- niet. Senki nem tudja megmagyarázni nekem, hogy mi- é -t. Jelenleg egy kollégium konyháján dolgozom, itt tényleg nem éreztetik velem, hogy tüntetve ,voltam, én meg — rkár csak az előző helyemen — igyekszem rendesen, becsületesen ellátni a munkám. — Valóban írtak önök a Bőrklinikának K-né ügyében? —• teszem fel a kérdést a II. területi tanács eeészséeügvi csoportián dr.. Zehes Mária \ ezető főorvosnak és dr, Horváth Béláné szociálpolitikai 1 .előadónak. — Igén, mert á kormány 12/1965-ös rendele te értelmében K-né utógondozásra szorul. — Ez a rendelet a szabad- i igvesztésbőj szabadult személyek munkába állítását igyekszik megkönnyíteni . . . — .Valóban, de ellenőrzésükről is rendelkezik Az utógondozás szükségessége azoknál a személyeknél merül fel, akiknek a társada- ] mba való beilleszkedése Vali milyen okból nehézségekbe ütközhet, akik tehát segítségre. ellenőmé^e szorulnak. K né a bílntetésvégrebajtési Intézet parancsnokságának megítélése alapján került ebbe a kategóriába SZABADULÁS UTÁN — A jelek szerint ártottunk azzal, hogy írtunk, de kötelességünk patronáló kijelölését kérni, nem , mérlegelhetjük a következményt. KIT KÖTELEZ A RENDELET I Jelenleg harminc utógondozásra szoruló személy szerepel a csoport nyilvántartásában. Közülük tizeneggyel nem vagy alig tudtak foglalkozni, többek közötti azért, mert az alkalmazó vállalat, a helyi szakszervezet hanyagul járt el a patrönáló kijelölésében,' vagy nem is „talált” erre alkalmas személyt. Sajnos sok esetben csak formális segítséget kapnak a vállalatok szakszervezeti bizottságától, olykor még formálisát sem. Egy pécsi vállalat szb-titkára, két levelüket válasz nélkül hagyta, a harmadikra pedig — közben csaknem három hónap telt el — így válaszólt: „Erélyes hangú levelét megkaptam. Elolvasása után arra a következtetésre jutottam, hogy T. cím összetéveszt a beosztottaival. Az elmúlt hónapok során szakszenevezeti munkánkban sokkal fontosabb feladataink voltak, mint hogy egy személyről nem írtunk önöknek tájékoztató jelentést, hisz önök tudják legjobban, hogy korábban minden esetben tájékoztatást adtunk.” És patronálót most, amikor az egészségügyi csoportot végre válaszra érdemesíti, sem jelöl ki a titkár, nem tudják a vállalatnál figyelemmel kísérni „nevezett személy viselkedését, tekintettel arra, hogy állandó éjszakai munkán van.” — Persze ilyesmi ritkán fordul elő. De vegyünk egy olyan esetet, amikor a patronáló ellátja feladatát és jelentéséből az derül ki, hogy az utógondozott nem rendesen dolgozik, munkatársaihoz való viszonya nem kielégítő. Sainos ilyenkor is tanácstalanok vagyunk. De hát mit is tehetnénk, nekürrk segíteni kell, nem büntetni. NEM MARKOLUNK TÚL SOKAT! A patronálási rendszer az utógondozásnak csak egyik — s véleményem szerint elhibázott — módszere, mely elmossa a munkahelyi kollektíva többi taciának felelősségét. Aki valóban' becsületesen akar dolgozni és élni. oatro- náló közreműködése nélkül is nyugodtan fordulhat problémáival munkahelye eazdasági és társadalmi vezetőihez, sőt, a tanács egészségügyi — és bármely csonortjához is. Ha viszont továbbra is dolös+alan életmódot folytat, a könnyű pénzszerzés útiét' választja, ismét nem natronálóra. hanem rendőrre és bíróságra van sTüVe^gre”, Pécs Három Ve- -file*éber> a» e'múlt évben i04 börtönből s^cb—őiijt személy szorult utógondozásra. A kerületi egészségügyi csoportoknak 65 esetben kellett a rendőrség Segítségét kérniük, mert az utógondozott nem állt munkába, elhagyta munkahelyét, nem közölte lakáscímét. A rendőrségtől 35 esetben nem érkezett válasz ... A társadalomnak meg kellene elégednie azzal, hogy azoknak a börtönből szabadult személyeknek a beilleszkedését segíti elő, akik a beilleszkedésre hajlandók is. A fő kérdés az, vajon tudunk-e munkahelyet biztosítani azok számára, akik akarnak dolgozni? Balázs Lászlóné, a városi tanács vb. munkaügyi osztályának előadója: „Annak a börtönből szabadult szeemély- nek, aki nem válogat a munkahelyek között, minden esetben tudunk munkát adni, a büntetésvégrehajtási intézet parancsnoksága, ha az illető utógondozásra szorul, legalább egy hónappal kiszaba-i dulása előtt értesítést küld. Ha nincs annyi pénze, »menynyiből létfenntartását az első munkabér kézhezvételéig fedezni tudná, szociális kölcsönt, indokolt esetben szociális segélyt kap. BÁRMILYEN FIZIKAI MUNKÁT... Kezemben tartom J.1 I. elítélt szabadulási értesítőjét. Tíz év szabadságvesztésre ítélték szándékos emberölés miatt, hat év és nyolc hónap letöltése, után, 1968 november 12-érr szabadult 1/3 feltételes szabadságkedvezménnyel. Tiszta keresete: húszezer forint. Családi állapota: özvegy (feleségével szemben követte el a bűncselekményt). A börtönparancsnokság véleménye: „Nevezett a magatartási szabályokat befogadásától kezdve végig példásan betartotta, fegyelmezett, tisztelettüdó volt. Társaihoz (való viszonya jó és segítőkész. Fenyítve nem volt. Rendkívüli jutalmazásban illetve kedvezményben négy esetben részesült szorgalmas és lelkiismeretes munkája alapján. Munkába állásával kapcsolatban írt volt munkahelyére, ahonnan nemleges választ kapott. Két másik munkahelyről még nem válaszoltak levelére. Ha e vá-, laszok is elutasítóak lennének, akkor átmenetileg bármilyen fizikai munkát szívesen elvállal. Lakása nincs, csak három gyermeke, de lakással azok sem rendelkeznek.” X ■ — Ilyen esetekben hogy tudnak segíteni? — Számos vállalat van a megyében, az építőipari, a Bőrgyár^,az AKÖV és a többi, mely nemhogy örömmel felveszi a szabadságvesztésből szabadultakat, de munkásszállást is biztosit nekik. J. I. is egy ilyen vállalathoz került. — Nem tagadom, először meghökkentem, amikor egv ismerősöm beajánlotta hozzánk — mondja az üzemvezető — de végül is letöltötte a büntetését, dolgoznia kell valahol. És rögtön hozzá kell tennem, az eddigi munkájával meg vagyunk elégedve, a viselkedésére sincs semmi panasz. Egyébként már nem a munkásszálláson lakik, elvett egy özvegyasszonyt, aki ismerte a családot még azelőtt- ről... A BESZÉLQETÉS — Én annak előtte nem jártam iskolába, frni-olvasni sem tudtam, nagyon röviden láttam a világot. Hét osztályt tettem le a börtönben, minden másnap mentünk az órákra, munka után. Szeptembertől szeretném elvégezni a nyolcadikat is. — A börtönparancsrrokság nagyon jó véleményt adott magáróL — Szeretek dolgozni, nem voltam csavargó soha, azért is kaphattam asszonyt ezen a környéken, ahol korábban tizenkét évig éltünk. Benn a börtönben sem vártam, hogy ösztökéljenek. Ha befejeztem, amit rám bíztak, kerestem magamnak másik munkát. És a zárkában igyekeztem betartatni a rendet. Persze elsősorban betartani. Mert csak annak van szava, aki maga is úgy él, ahogy beszél. Ez nemcsak a börtönben van így, katonáéknál is, meg kint a szabad életben. — Nem kellemetlen, ha a bűncselekményéről kérdezem? — De. Kellemetlen. De erről csak én tehetek. Talán nem kellene megmondanom, én -jobban éreztem magama börtönben, mint amellett az asszony mellett. Persze el is válhattunk volna, tudom. Akkor az egyszer nem tudtam uralkodni magamon, ezt most már nem lehet meg nem történtté termi. Rágódom rajta, amíg élek. — A gyerekeivel tartja a kapcsolatot? — A legidősebb lányom már két alkalommal volt nálam, mióta kiszabadultam. A középső a börtönben is meglátogatott, levelet is most kaptam tőle. Vele elég nagy gondban vagyok, nem akar tanulni. Nagyon csinos, és tudja is magáról, ez a probléma. Persze már ő is felnőtt ember, csak tanácsokat adhatok neki, és ha úgy hozza, anyagilag segíthetem. A fiam, ő a legkisebb, nem ismeri meg, amikor bementem hozzá az intézetbe. Hat éves volt, amikor utoljára látott. Most hetedik általánosba jár, vegyészmérnök — vagy építész? — szeretne lenni. Az igazgató azt tanácsolta, hagyjam benn, mert nagyon jól tanul és nem biztos, hogy a környezetváltozás használna neki Karácsonyra hazajöttek mind a hárman. Nem vettünk nekik ajándékot, odaadtuk a pénzt, így azt vehetik meg, amire a legjobban szükségük van. Kéri Tamás Komolytalan rolni MIÉRT JÖNNEK HOZZÁNK AZ ASSZONYOKI férfiiarsaságbau gyakran a szememre vetik, hogy miért védem mindig a nőket, miért nem a férfiakat. Bár változatlanul asszony-párti vagyok, de a cikkem remélem mégis kielégíti a férfiakat is. Eddig meglehetősen haszontalan életet éltem. Na, nem volt semmi különösebb baj, gyakran nem is éreztem magam rosszul, de azért így új év kezdetekor mégis rágja az ember máját, hogy mi marad mögötte? „Ércnél maradandóbb”, ahogy a nagy római költő mondja. Ezért nekiálltam a számvetésnek! Sajna rájöttem, hogy máris késtem, de hogy elkéstem volna, azt úgy egyszerűen nem fogadhattam eL A baj csak az, hogy mindeddig nem találtam meg azt a területet, ahol belekapaszkodhatnék a halhatatlanság frakkjába. Az, hogy feltaláljak valamit, számba sem jöhet. Legendás ügyességem eleve lehetetlenné teszi Ugyanebbe a kategóriába tartozik az utazás és a vele kapcsolatos kalandok Is. Ezen a téren nemcsak, hogy a halhatatlanság nem kopogtatna, hanem nem találnék olyan helyet sem, ahol pécsi ne járt volna. Az írás? ... Lassan többen Írnak, mint olvasnak. Pedig a halhatatlansághoz nem kell olyan sok, állítom! Szerencse és némi ötlet. Ott van a középiskolában degez- re nyúzott Pythagoras. Valamit beleejtétt a lavórba és megírta a közismert geometriai kupiét: minden vízbe merülő test a súlyából annyit veszt, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya. Na ennyi az egész. Vagy Newton: egy alma lepottyan a fáról és 6 rájön a nehézségre. Valami ilyesmire gondoltam én is. mert hosszú évek kutatásáról szó sem lehet. Végül megvilágosodott előttem minden. Egyetlen terület van, ami nem igényel nagyobb erőfeszítést, ami szinte nekem termett és ez a lélektan, ahol minden és mindennek ellenkezője is igaz, csak határozottan és következetesen kell hangoztatni az igazságot. (Már úgy értem, amit én fedeztem fel.) Ez sem az egész lélektan, mert az ember mindenbe ne üsse bele az orrát, hanem kedvenc témám a férfi és a nő közötti viszony. Ez az, amiben még új fedezhető fel. Több nőt meg is kérdeztem ebből a szempontból is és végül rájöttem, hogy a legizgalmasabb kérdés még nincs eldöntve! Az, hogy miért jönnek hozzánk az asszonyok? Az kétségtelen, hogy sokan belekontár- kodtak már ebbe, de megoldani mindeddig nem sikerült. A kérdés irodalmának tanulmányozására is vállalkoztam, de semmi érdemleges választ nem kaptam. Még a nagy lélekbúvárok, sőt a pedagógusok is teljes tájékozatlanságban hagytak. Minden apróságot megállapítottak már, hogy minek mi az oka, de erre még eddig senki sem kísérelt pontos választ adni. Utánanéztem Makarenkónak is, elvégre ő csak elég híres pedagógus, de sajnos ez még számára is ismeretlen terület maradt Végül nem maradt más hátra, minthogy * legílietékesebbeket. magukat az asz- szonyokat kérdezem meg. Tőlük aztán megkaptam a választ és ez szinte tökéletesen egyértelműen így hangzott: „Mit csinálnának maguk nélkülünk?!’ Meghökkentem. Ez a válasz nem lehet igaz! Nélkülöz minden tudományos alapot és komolyságot De egyöntetűen állítják?! Arról szó sem lehet, hogy összebeszéltek volna. Valamilyen módon ezt komolyan kell venni. Alaposabb elemzésnek vetettem alá ezt a mondatot. Ha szó szerint vesszük, nincs benne igazság, mert az igaz ugyan, ha egy szobába összetesznek három nőt, ott minden rendben lesz. Az ablak virágos kert lesz, a falakon szőnyeg, be is fűtőnek rendesen, szóval semmi hiba. Egy hat negyzetméter nagyságú területből két asz- szony paradicsomot varázsol, míg egy negyven négyzetméternyi gyönyörű, pompásan berendezett lakásból egy óra alatt egyetlen férfi j ólfejlett disznóólát csinál. Nem törli meg a lábát, elszórja a hamut, nem veti be az ágyát, kidönt. felrúg minden láb és kézügyébe eső holmit. De azért a nőket is ismerni kell! Az, hogy ezért megesne a szívük és az egész életüket kizárólag ezért áldoznák oda, teljes képtelenség! Ennél több eszük van! Maradna még a gyermek- áldás. Hát látszólag ebben van valami. Kétségtelen, hogy ez közreműködésünk nélkül legalábbis jól vagy jóízűen nem valósítható meg. De ahogy a fajtámat, ezen a téren minden áldozatra kész férfinemet ismerem, ha bármelyikünket megkérik, elég sokan és gyorsan rendelkezésre állnánk éneikül a törvényes kötelék nélkül is* Ügy hallom, hogy erre napjainkban is akad precedens. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen egy nőnek mennyivel könnyebb dolga lenne nélkülünk. Csák gondolják végig! Felére csökkent munka, állandó rend, kényelem, tisztaság és akkor az egyetlen gondjuk, hogy mit csinálnánk mi nélkülük? Éppen ezen gondolkodtam, hogy mi az ördögöt is csinálnánk asszonyok nélkül, amikor villámcsapásként be- lémvúgott a nagy felismerés és csak azon csodálkozom, hogy én kellettem ahhoz, hogy erre rájöjjek. Ugyanis az asszonyok ebben az esetben is tökéletesen igazat mondtak, csak mi hallottuk félre. Nézzük meg mégegyszer ugyanezt a mondatot: „Mit csinálnának nélkülünk?!” Az furdalja őkét, hogy mit csinálnánk nélkülük, de ott tévesztettük el, hogy kérdő mondatnak fogtuk fel, pedig ez nem kérdés, hanem gyanakvást fejez ki. Az értelme pedig annyi, hogy „a fene egye meg a bőrötöket, csak találnátok valami foglalkozást nélkülünk is, de az ördög tudja mit. De ebből nem esztek!” Szóval megfejtettem a titkot. Az asszonyok azért vállalják azt a terhet, amit egy házasság jelent, mert attól tartanak, hogy nekünk is jobb dolgunk lenne. Ezt pedig már nem vállalják. Most pedig várom a halhatatlanságot. Ssőllősy KábsUa*
