Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-12 / 9. szám
6 Duna nmtt napta 1969. Január 12. A messzeségben gőzölgő ' ' tanyák. Vertfalú ház, keresztben pajta, akól. Akác- faámyak, sötétlő nyárfatornyok. A meszelt tűzfalak és a nyárfák jól látszottak az útról. A téli alkonyat palaszürke eget vont föléjük. Elmosódtak, aztán újabbak tűntek elő a fagyott mezőségek mélyén. Az újság kiesett a kezemből. A papír zizzenő neszére összerezzentem. A sofőr rámpillanfott, aztán figyelme visszatért a keskeny úthoz, mely egyre bizonytalanabbá vált a szürkületben. Előhúztam a meghívómat és beleolvastam: „Orgovány Alsójárás ...” „Orgovány ... Orgovány .. ." — keringett bennem a szól A sofőrhöz fordultam: — Mondja, ez az Orgovány Alsójárás.,. Ez az az Orgovány? — Egy Orgovány van — mondta és mereven nézte az utat összehajtottam a levelet, a néhány pillanatig a könyvekre gondoltam, szépségükre és hasznosságukra, mintha máris előttem üldögélnének a tanyai emberek, s várnák, hogy mit mondok a betűről, az olvasás szükségéről. Emlékezetemben könyvcímek után kutattam, mintha egyetlen cím varázslatán múlna minden, a mutatvány gyorsaságán és nem a tartalmán. Cím helyett egy név jutott eszembe. Halkan ismételgettem: „Jasz- naja Poljana ... Jasznaja Pol- jana...” Talán a tanyák ablakán kialvó fények és a dértől fehérlő akácfaámyak Idézték Lev Tolsztoj szellemét, szakállát, de csak a szellemét és a szakállát Néma árny maradt gyorsan tovatűnt Elnyelte a kúnsági este. A kukoricások szélén magyar árnyak ólálkodtak, arc nélkül, Bámultam az árnyakat, aztán tűnődve megszólaltam: — Ezt a Francia Kiss Mihályt ezt mostanában végezték ki. Nem? — Mostanában. 1957-ben vagy 58-ban... — mondta ■ sofőr. — Azt a másikat a tisztet azt,.. — Héjjas Ivánt? Nem tadom. öt éve kerültem Kecskemétre. Akkor szereltem le Azt mondják az valami föld- birtokos volt Tartalékos főhadnagy. A Prónay különítménytől kapta a parancsokat ha igaz.., — És ez a Francia Kiss Mihály. ez...? — Szabadszállás határában rejtezkedett álnéven. — Diny- nyés lett. Ismeri ezt nem? ... Dinnyét termelt és kint lakott egy csőszkunyhóban. Néha még a piacokra is elmerészkedett Aztán egy este el- gyütt Orgoványra. Talán kíváncsi lehetett vagy mi... Ez okozta a vesztét Ügy mesélik, hogy benézett az egyik ablakon. Késő este volt ■ szobában égett a villany. Az asszony összerezzent és odakapta a fejét az ablakra. Látta az arcát Mindjárt szólt is a férjének: „Te, a Francia Kiss Mihály benézett az ablakon. Tisztán megismertem ..." Az ember nem akarta hinni, de a beszéd megindult róla. Éléi hamar elfogták. Mondom, ott lakott egy csőszkunyhóban a dinnyeföldek között Kivégezték. — Azok, itt vannak eltemetve? — Van a határban egy emlékmű. Hogy aztán hol menynyi van belőlük? ... Azt beszélik, hogy a kecskeméti fogházból harminchat embert hurcoltak el és kocsikon vitték a tanyákra. De van aki •hatvankettőt mond, mások meg százhúszat... A tanyavilágból is szedtek hozzájuk, meg a faluból is. Olyan is volt, hogy nem ásták el elég mélyen ükét, és a kutyák feldúlták a sírt. Nem lehet pontosan tudni, az emberek nem szeretnek róla beszélni. Némán bámultam az út mentén vastagodó sötétséget Arra gondoltam, hogy a tanyák messze esnek egymástól, nagyon messze... A faluban égtek a villanyok. Felpillantottam a házakra. Sok volt az új ház, de úgy tűnt, hogy nem laknak mindben. Az egyik utcatáblán zománcba öntött név csillogott: „Hajma József utca”. — öt is? — kérdeztem a sofőrt — Igen, direktóriumi tag volt. A fiai itt élnek a közelben. A párttitkár barátságosan fogadott. — Megszerveztük kérem. Én ugyan nem tudok elmenni, mert éppen a beszámolómat írom. Az ünnepi taggyűlésre készülünk, a párt megalakulásának ötven éves jubileumát ünnepeljük itt is. Elővettem a megyei újságot és rámutattam egy apró- hirdetésre: „Kilenc holdas szőlőbe kisegítő munkaerőt keresek." — Azt hittem, Itt mindenki tsz-tag... — Ez.., A csoportba lépett be, nem a tsz-be. Van ilyen. Nézze, ez a kilenc hold itt nem olyan nagy dolog. A Duna és a Tisza között vagyunk. Ha magas a talajvíz szintje, mindent kilúgoz, ha alacsony, a napfény égeti el a termést Akinek terem, az éjjel-nappal dolgozik. Ez pedig éppen egy vöröskatona. Makacs ember... Együtt volt lefogva a Francia Kiss Mihállyal. — Mindegyik másért, nem? — Igen, a Francia Kiss Mihály. akkor vizsgálati fogságban volt, de kérvényt írt a Horthynak és kiengedték. — Mondja, nem lehetne megnézni a helyszint, ahol ezek történtek? Egy pajtát vagy tanyát, ahol.;. A párttitkár elkomorult; — Nagy a sár — mondta —, még a szekér Is megsüllyedne. És hát nem is szeretik a népek. Nem szeretik, ha ezt bolygatják. Rossz emlék, ma már Orgoványra nem ez a jellemző. Van itt egy özvegyasszony a faluban, akinek az urát elevenen ásták el, oda elmehetnénk, de..: Gondolja meg. mit mondanánk neki. miért jöttünk? A tanyák meg, ahol ezek történtek, mind nagygazdáké voltak. Éppen azon gondolkodom, hogy ezeket az ünnepi taggyűlésen nem hozom föl. Nem szeretik az emberek. Borzalmas volt. Gondolja el, megásatták a gödröt és a szélén fejszével verték agyon az embereket A Francia Kiss Mihály neve Itt... És élt... Gondolja csak meg, azok után, amik itt 1919 november 19- ről 20-ra virradóra történtek, azok után itt az emberek 1945-ben ki merték osztani a földet. Gondolja meg! Az alsó járási Iskola, ahol a tanyai emberekkel az olvasás hasznosságát kellett megvitatnunk, tele volt árnyakkal. Hosszú terem, h,» om sor pad, Ferkó olaj, alma és bakancsszag. Közvetlenül az utolsó ablak mellett dobogó, a dobogón asztal, asztalon petróleum lámpa. A kályha mellett öten-hatan ültek. — Még gyülekeznek. Addig talán átmehetnénk a Vadász csárdába. Nincs messze — mondta a tanácselnök. A fanyavilágban a távolságnak más a fogalmi értéke, mint a városokban. A vadász csárda olyan szerű volt, mint a földművesszövetkezeti italboltok szerte az országban. Egy nagyobb terem söntéssel, egy kisebb a rendezvények számára. A kisebb teremben ezen a napon mindössze néhány szék volt, más nem... — Itt csinálják a vadászvacsorákat — mondta az elnök, majd a sarokba pillantott és újra megszólalt: — Később biztosan beállítják a kályhát... Visszamentünk a sőntésbe. Hirtelen úgy éreztem, mintha leejtettem volna valamit. A padlóra pillantottam, de semmit sem láttam. A söntés- pult mögött idős, barázdált arcú férfi állt, a söntés előtt egy vadászkutya hevert. — Sándor bácsi, bemutatom az elvtársat. A könyvekről tart előadást — mondta az elnök, s közben valameny- nyien a söntéspultra támaszkodtunk. A sofőr, a helyt vezetők, s talán még valaki... Kezet nyújtottam a kocsmá- rosnak és bemutatkoztam. Kérges, elnézően szorító keze volt: — Hajma Sándor — mondta. — Hajma? — kérdeztem és néztem az arcát — Mit kér? — nézett rám vissza. — Pálinkát. Hajma...? — Cseresnye, szilva, vegyesgyümölcs ... Vegyesgyümölcsöt kértem. Az elnök cseresnyét Valaki sört. Hajma Sándor azt mondta, hogy a vegyesgyümölcs a legjobb. Leültünk a söntés előtt az első asztal mellé, s a kutya közelebb jött hozzánk. — Az öné? — kérdeztem, aztán lehajtottam a pálinkámat. — Igen, nagyon jó kutya. — Maga is vadászik? — Szenvedélyesen — mondta és megtöltötte a poharat, ARATÓ KAROLY: „FORRÓ DRÓT' Képtelenség, de elhiszem. Oly áttetsző, ki munkája után átmegy a téren, hogy a nyolc órát — mintha lottókerék hajtaná — forogni látom a fejében. Bordái közt a tollhegyekkel, ceruzákkal megtűzdelt napot, amint tovalép aktatáskával, párás szemüvegben — összekapcsol vele egy láthatatlan vezeték, egy hajszálnál Is vékonyabb vonal, amely kettőnk között feszül: a titkos kábel. Az tud róla csak, ki tereken át így megyedüL fis ismeri a kód-jelzéseket a koponya belső falára Írva s óvatosan halad előre, nehogy a finom fonalt elszakítsa. mi világokat, birodalmakat pókhálóként egymással összeköt — A „forró drótot” maszkjaikkal álcázott emberek között, l -----------------______-------_--------------J B ERTHA BULCSU: A CSÜTÖRTÖKRE VIRRADÓ HAJNAL amit kőiben átnyújtottam neki. A háttérben megjelent egy alacsony öregasszony. Hajma Sándor felesége. A söntéspult túlsó sarkán állt, és engem nézett Talán egy ajtó lehetett mögötte. Ügy tűnik ... Tévedhetek is... Rokonszenves asszonynak látszott és félt valamitől... Hajma Sándor is félt valamitől, és a tanácselnök is. Mindenki. Attól féltek, hogy megkérdem Hajma Sándortól, mint már annyian, annyiszor, hogy miként történt az apjával az a szörnyűség 1919 novemberében. — Sándor bácsi nagy vadász. Halász, vadász, madarász ... És az FMSZ kocsmá- rosa — mondta az elnök. — Én is halászom. A halak az igen... — mondtam. — Van itt valami tó? — Két jó nagy tó van itt Főleg ponty, compó, csuka. Kárász is akad... — Compó az igazi. Az adja az ízt. Voltak nekem kis- szerszámos barátaim a Dráván ... — mondtam, s ekkor már tudtam, hogy nem kérdem meg. Semmit sem kérdezek. Csak ülök, beszélgetek vele a halászatról és megiszom a pálinkámat. Azt hiszem, Hajma Sándor is tudta már, hogy nem kérdezősködöm. — Ml is kisszerszámmal dolgozunk. Most ugyan, éppen szét mentünk. Nem való mindenki halásznak. Aki türelmetlen, ha nem fogunk, az jobb is, ha máshoz kezd. Az igazi halász akkor mutatkozik meg, ha nincs fogás. Amikor újra kell indulni. Várni. Megérezni a haljárást — Igaz — mondtam. — Az is előfordul, hogy júliusban semmi sincs. — Elő — mondta Hajma Sándor. — Van úgy, hogy eltűnnek a halak. Megittam a második pálinkámat is. aztán felálltam. Kint utolért bennünket az öregasszony: — At akarna menni a Sándor, csak átőtözik — mondta. — Megvárjuk? — Nem köll várni, odaér a Sándor — mondta az öregasszony. Nem mentem föl a dobogóra. Megálltam az ablak mellett, Így a lámpa éppen megvilágította az arcomat. Az iskolában ekkor már legalább tizennyolcán ültek. A könyvekről beszéltem. Arról, hogy a betű, a szó út embertől emberig, sok mindent megtudhatunk a világról és egymásról is. Arról, hogy a szép emberséget adó gondolatoknak olvasással elébe mehetünk. Néha nyílt az ajtó, de a gyér lámpavilágnál a terem végéig nem láttam el. így azt sem tudtam, hogy az ajtó nyi- kordulása érkező vagy távozó embereket jelzett. Jobb arcomra hűvös levegő párálloít a sötét ablakokról. Kint a kúnsági éjszaka dermedt árnyai jártak. Az arcom, s a bent ülőké, talán két-három- száz méterre is látszott... „A könyv nemcsak szórakoztat. nemcsak a szépség felé kalauzunk, de a munkánkban is segít” — mondtam és néztem a tanyai emberek arcát Azok meg az én arcomat nézték. „A szakkönyvekből megtudja az ember, hogy melyik talajra milyen alany való, vagy megtudja, hogy bizonyos évben ez vagy az a dátum milyen napra esett. Például megtudható, hogy 1919 november 19-ről 20-ra milyen nap virradt?” Az alma- és bakancs-szagú iskola utolsó padjaiban megszólalt egy mély férfihang: — Csütörtök. Nagy csend maradt a nyomában. Az emberek mozdulatlanul ültek a helyükön. Megborzongott a hátam. Ügy éreztem, hogy Francia Kiss Mihály kint áll a fák alatt és benéz az ablakon. Aztán váratlanul nevek jutottak eszembe. Vértse Gábor, Kosa László, Nemes Gusztáv, majd egy tanya neve: „Belsőnyír 138” ... Aztán a dinnyék... A dinnyék is szép pirosak belülről, mint a vér... Meghajtottam magamat és tétován odább léptem. Közelebb a félhomályban üldögélő tanyai emberekhez. PÁKOLITZ iSTVÁN: EPITETON Korszerű Korszerű Korszerű A csecsbimbócuppantástól a koporsógöröngydübögésig csak úgy ér valamit ez az egész hogyishívják ha korszerű Ha bonyolultan korszerű Alább nem is lehet adni Legföljebb a fokozásban lehetséges némi megkülönböztetés Korszerű gondolkodás Korszerűbb emberi kapcsolatok Legkorszerűbben álcázott képmutatás (A korszerűtlen Biblia is megemlékezik bolmi báránybőrbe öltözött farkasokról) Ha a történelem korszerű tanítómester akkor sajnos csak gyönge-elégséges ' a korszerű tanulmányi eredmény s hajszálon múlhat a bukás Pótvizsga nincs Nosza a kisebbségben lévő korszerű rosszakarat nem világégésre csupán helyi és korszerűtlen háborúkra spekulál: Majd csak föloldozza bocsánatos bűnétől a kákán csomót sem kereső legislegkorszerűbb Holnap TAKÁCS QYVLA: A MARVANYMELLÜ HAL A halak eljöttek akkor értem. A széptestű és arany csillogás, melyet ötvösként pikkelyérem és véd az örvénylő hálójú rács... Piros szemek, napvállú hátak között forogtak mély hínárok s széttúrt kertjükhöz festéket soha! Pedig ámulva néztem most is ezt, ott fiive padlós csónakomba s emelt a sok félájult karcsú test. Vittek, — mert jöttek értem —, mint vihar, fis köztük volt a márványmellű hal, amelyről oly sokat... S hogy szárnya volt, vagy pikkelye, ma sem tudom... Lehet! Mint rézkilincset fogtam a napot hogy rányitok e zsombékok felett •.. Kiszálltam volna s kapujába elém feszült egy szigony ága. — Eljöttek? — szólt s csak állt az a halász. Várt, míg tovább úszott a hal s sziget. — Egyszer én is láttam s kivert a láz, mert rászegtem e vassal a kezem —, így folytatta s talán helyette a nap táncolt vasára verve. KÁLDI JANOS: HAVAS EMLÉK Ezeken a téli napokon jön, jön az emlék, a ködbe-múltba fúlt Ifjúság, a febérszirmú diákidő. Elindul a csikorgó, vad hajnalokon, öles hóban. ki tudja, honnan, milyen mélyről, ki tudja, hány árkon, fagyon, holdvilágon it. Jön el-elakadozva a bokrok és bozótok közt, álomi faluk alatt, kissé ziláltan, v de a szemében legyőzhetetlen mosollyal. Jön és mutogatja — akár a bűvész — villanó képeit: a füst mögé bújt Kámot, a rumi vonatot, amint elsüllyed a régmúlt hóesésben, a drága barátok csupa-remény arcát, Nagy Pistáét és Szentkirályi Janiét; szélbe veszett verseket citál, amelyeket lángolva olvastunk föl egymásnak egy-egy pohár tej mellett a Fülepp-falatozóban. Jön, jön ismerős lelkesedéssel, kendőt lobogtatva, de aztán megy is és összecsapódik mögötte az ég, betemeti a világnagy hófúvás.
