Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-11 / 8. szám
1969. Január 11, punantmi naoio Kielégítő lesz a tavaszi vetőmagellátás Bő választék, új fajták Idén is számíthatnak a tsz-ek jugoszláv kukoricára Megjelent a T 1-es intenzív lucerna — Vetőmag-árusítás a vásárokon vette a saját csomagolású magvak mozgó árusítását. Egyelőre csak egy. később az igényeknek megfelelően több tehergépkocsit alakítanak át mozgó boltokká, melyekkel nagyobb vásárokon és heti piacokon jelennek majd meg az előrecsomagolt és tasakolt kerti és gazdasági magvakkal. Ezzel a háztáji gazdaságok, kiskerttulajdonosok vetőmag beszerzésén igyekeznek köny- nyíteni. — Rné — Pályaválasztási kiállítás Komlón Tegnap délelőtt pálysválautási kiállítás nyílott Komlón, a Május 1. .Művelődési Otthonban. A rendezd: az SOI. számú Cslzmazla Gyula Ipari Szakmunkásképző Intézet. A cél: a pályaválasztás előtt álló fiatalok választásának megkönnyítése. A közepes nagyságú teremben háromféle iparág: a vasipar, a bányászat és a köny- nyűipar képviseletében mintegy háromszáz munkadarab, munkaeszköz található. Köztük kilenc olyan újítás jeUegü tárgy, amit szakmunkástanulók készítettek. A kiállítást már hetedszer re- '-zik meg Komlón. végül * s egy érdekesség: Jakab -ózsef. Herke István és Kövesd! Andor tanuló- Iskolai tanárok fotócellás rendszerű feleltető gépet szerkesztettek, ami ugyancsak látható a kiállításon. A Megyei Tanács vb-ülése .... Ötvenéves jubileumok Díszfinnepség Sásdon — Komlón leleplezik Kun Béla szobrát Tegnap délelőtt ülést tartott a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága. Első napirendi pontként megtárgyalták a polgári védelem hároméves propaganda tervét. A végrehajtó bizottság elfogadta a tervet, amelyben polgári védelmi napok, vetélkedők, iskolai versenyek, bemutató gyakorlatok és kiállítások szerepelnek. A végrehajtó bizottság elé került Baranya megye ez évi kiemelt népművelési rendezvényeinek terve is, illetve a közelgő jubileumok megürmep Március elején kezd'k a nyereségrészesedés kifizetését A vállalatoknál megkezdő dött az év végi mérlegbeszá mólók készítése, amelyek vég ső képet adnak majd a múl évi gazdálkodásról, s ezútta első ízben arról is, hogy a vál lalatnak mekkora fejlesztés és részesedési alapjai kelet keztek, mennyi év végi része sedést oszthat dolgozóinak. í kifizetéshez a felsőbb szervei hozzájárulása nem szükséges magát a mérleget sem a mi nisztérium, hanem a vállala igazgatója hagyja jóvá. A ré szesedés szétosztásakor termé szetesen figyelembe kell ven ni a részesedési alap terhén korábban kifizetett, továbbá i kulturális és jóléti célokn szánt összegeket. Mivel a mérlegek készítési általában február végén fe jeződik be, március elején országszerte megkezdődik az év végi részesedések kifizetése. Az előzetes adatok szerint a vállalatok múlt évi összjövedelme íl. ezen belül nyereségük több. mint 20 százalékkal magasabb volt az előirányzottnál. Így átlagosan legalább öt-hat nappal nagyobb lesz az év végi részesedés, mint a régi mechanizmus utolsó esztendejében. Ez azonban csak átlag, mert a nyereségek közötti különbségeknek megfelelően jelentős eltérések várhatók. A kohó- és gépiparban például a Dunai Vasmű sokkal jobb eredményeket ért el, mint az ózdi Kohászati Üzemek, vagy a Lenin Kohászati Művek. A Budapesti Rádiótechnikai Gyár, a Mosonmagyaróvári — Vulkán bakancs ismét kapható a Gumiházban. Sallai utca 8. SZ. (X) További 510 lakás Űjmecsekalján Ülésezett Pécs város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Módosították Ujmecsekalja részletes rendezési tervét. Az eredeti terv a Tüzér utca mentén, attól nyugatra egy összefüggő sportkomplexumot javasolt, ami strandfürdőt, fedett uszodát, sportcsarnokot, stadiont és gyakorlópályákat tartalmazott. Időközben tervezési megfontolások miatt célszerűnek látszott a stadion építését más módon megoldani, ezért itt egy nagyobb ösz- szefüggő terület felhasználása vált kérdésessé. A Pécs városi Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén azt az álláspontot fogadta el, hogy a szabaddá vált területen — előreláthatóan 1970 —1971. évi kezdéssel —mintegy 510 lakást építenek. Az építésre kerülő lakások a meglévő (Építők útja déli részén telepített) lakásokhoz szervesen kapcsolódhatnak. A sportlétesítményekre a Tejüzemtől délre eső területet szánják. Űjmecsekalján működik egy betonüzem, amelynek felszámolása után a felszabaduló területet zöld területként hasznosítják, de alkalmas további közintézmény, például sportszálló elhelyezésére is. Természetes, hogy az új lakások építésével párhuzamosan gondoskodnak megfelelő kommunális létesítményekről is. A vb. megtárgyalta a Pécsi Vegyesipari Vállalat és a Ruhaipari Vállalat összevonásának tapasztalatait is és az összevonást eredményesnek értékelte. A helyi idegenforgalmi irányelveknek megfelelő idegenforgalmi politika kialakítására Mecsekvidéki Intézőbizottság létesült. A végrehajtó bizottság a tegnapi ülésen elfogadta a Mecseki Intéző- bizottság szervezeti, működési szabályzatát, kijelölte a bizottság négy vezetőjét és elnökségét és 41 tagját. (Határozatukat a megyei tanáccsal egyetértésben hozták). Az elnökség tagjai: dr. Timár Mátyás miniszterelnökhelyettes, Palkó Sándor, a Megyei Tanács vb-elnöke, Horváth Lajos, a Pécs városi Tanács vbelnöke, Jakabos Zoltánné, a Megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője, dr. Ga- labár Tibor, a Pécs városi Tanács vb-titkára, Keserű Sándor, a Bm. Idegenforgalmi Hivatal vezetője, dr. Misángyi Sándor, a Pécs városi Idegen- forgalmi Hivatal vezetője, dr. Nagy József, a Megyei Párt- bizottság titkára, Takács Gyula, a Megyei Tanács vb-elnök- helyettese, Vértes Tibor, a Megyei Tanács vb-titkára, Wieder Béla, a Pécs városi Pártbizottság titkára. A szervezeti és működési szabályzat az Országos Idegenforgalmi Tanács elnökének jóváhagyása után lép hatályba. Dr. Galabár Tibor, a Pécs városi Tanács vb-titkára előterjesztette a Pécs új címerére vonatkozó javaslatát. A végrehajtó bizottság a bemutatott címertervezetek közül Szabó Lajos soproni grafikus- művész két alkotását fogadta el, — ezekből választ majd a tanácsülés legközelebbi ülésén, illetve lehetséges, hogy a címertervet még módosítják, Fémfeldolgozó Vállalat és a Gyár- és Gépszerelő Vállalat nyereségesebb volt tavaly, mint a Magyar Gördülő- Csapágy Művek, a Hajdúsági Iparművek vagy a Ganz Villamossági Művek. Ennek megfelelően alakul majd az év végi részesedésük. A kohó- és gépipar egésze — ha az előző évről áthozott tartalékát is felhasználja — körülbelül a tavalyival azonos részesedést tud fizetni, ezen belül a kohászatban nagyobb összegekre van kilátás, mint a gépiparban. A könnyűiparban az előzetes számítások szerint egyetlen vállalat sem dolgozott veszteségesen, s így a múlt évi munka alapján valameny- nyi munkahelyen fizethetnek részesedést. A részesedési alap a tervezettnél nagyobb. A minisztérium átlagában a tavalyival azonos összegű részesedéssel gazdálkodhat a köny- nyűipar. ami átlagban meghaladja a 20 napi bérnek megfelelő összeget Az átlagon belüli szóródás azonban nagyobb. mint az előző években. Az átlagosnál kevesebb részesedés várható a pamut-, a len-kender- és a rostiparban, ennél valamivel jobb kilátásai vannak a gyapjú- és rövidáruiparnak, átlagon felüli részesedéssel számolhat a ruha-, a cipő-, a bőr-, a papír- és a nyomdaipar. A Magyar Selyemipari Vállalat majdnem 20 napi bérnek megfelelő részesedéséhez hozzájárult az a kétmillió forint állami visszatérítés is, amellyel a vállalat egymillió dollár értékű tőkés exportját „premizálták”. Az építőipari vállalatok a számítottnál nagyobb nyereséget értek el, amihez hozzájárult, hogy a tervezettnél lényegesen kevesébb álló- és forgóeszközt kötöttek le. Valamennyi építőipari vállalat oszt év végi részesedést Az előzetes számítások szerint az idén 150—200 millió forint részesedést fizethetnek, 16—20 napi keresetnek megfelelő összeget, a tavalyi 15 nappal szemben. Az építőanyag-ipar részesedése nem magasabb a tervezettnél, 5 átlagban az előző évi szinten mozog. Az Országos Gumiipari Vállalatnál egyhavi bérnek megfelelő részesedéssel számolnak, ezt azonban csökkentik a bérfejlesztésre és jutalmazásra 1968-ban már előzetesen kifizetett juttatások. A vállalaton belül meglehetősen nar gyök a különbségek. A Cor- datic és a Tauril gyárak átlaga körülbelül 24—30, ßz Emergéé 14—18 nap lesz. A Palma Gyár részesedése a Nyíregyházi Gyár építése, az új üzemnek átadott gyártmányok miatt meglehetősen alacsony lenne, ezért az év végi részesedésüket átlagosan 14 napi bérnek megfelelő összegre egészítették ki Közös községi tanácsok Nagy harsány kivált a Villány községi közös tanácsból és Nagy harsány községi közös Tanács néven és székhellyel Nagy- harsány, Kisharsány és Nagytótfalu községekből Új közös tanács szerveződött. A végrehajtó bizottság elnökének Lopó- csi István, a vb-titkárá- nak Petz Gábort választották. Ünnepi tanácsülésen jelentették be több közös községi tarrács szervezését. A mohácsi járás területén Somberek és Göresönydoboka egyesülését csütörtökön beszélték meg az államhatalom helyi képviselői Somberekén, ahol a közös tanács vb-elnökének Dom- bai Gyulát, vb-titkárának Nemeskéri Károlyt választotta a testület A sásdi járás területén Kaposszekcső községi közös Tanács néven és székhellyel: Kaposszekcső, Csikóstöttös és Jágó- nak egy igazgatási körzetté egyesült. A vb-elnöke Zsiga József, a vb- titkára Pogonyi Tibor lett Magyarszék, Liget és Mecsekpölöske szintén közös tanácsba szerveződött Magyarszék központtal. A vb-elnöki tisztség ellátásával Gyenis Józsefet, a titkári teendők vitelével Villuth Andrást bízták meg. Nagy haj más Mekényes- sel szerveződött egy közös tanácsban Nagyhajmás székhellyel. A közös tanács végrehajtó bizottságának Liszicza Istvánt, vb-titkárárrak Sebestyén Józsefnét választották. lésének előkészületei. A Megyei Tanács művelődésügyi osztályának előterjesztés« hangsúlyozta, hogy a kiemeli népművelési rendezvényei^ amelyeknek egyik kezdenié* nyezője Baranya volt, ország« szerte fontos részeivé váltak a népművelésnek, s noha valamennyi baranyai rendezvény megtartotta hagyományos ko« rétét, több új elemmel, réss* programmal gazdagodott. As érdeklődés évről évre nő, « tavalyi ilyen jellegű rendezvényeknek mintegy 100 ezer látogatója volt. A számítások meglepő eredménye: szó- mélyenként kb. 9 forint költségkihatással jártak ezek $ rendezvények akkor, amikor például a művelődési otthonokban folyó népművelés átlagos költsége megyénkbe» személyenként 10,50 forint. A, rendezvények sorában külöa említést érdemel az 1968-baa megrendezett I. Országos Kerámia Biennalé, amelynek ki* állítását tízezren nézték meg. 1969-ben a következő országos rendezvények kerülnek sorra: az V. Magyar Játék- filmszemle és a II. Országos Kisplasztikái Biennalé. Megyei és városi közös rendezvénysorozatok: áprilisban » Műszaki Propaganda Hónap, október—novemberben a Múzeumi Hónap. A Baranyai Vasárnapok ezidén is sorrendben követik egymást: mohácsi busójárás, siklósi várfesztivál, orfű—abaligeti tóünnep, szigetvári Zrínyi emlékünnep és pécsváradj leányvásár. Ebben az évben azonban külön feladatot jelent a munkásmozgalmi évfordulók méltó megünneplése. A megyei díszünnepséget Sásdon március 20—21-én tartják, itt kerül sor Albert István, S ugyanekkor Bakócán Szamuely Tibor mellszobrának leleplezésére. A Tanácsköztársaság 50. évfordulóján Komlón Kun Béla szobrát avatják fel. Hozzátartozik a Magyar Tanács- köztársaság félévszázados évfordulójának megünnepléséhez a reprezentatív helytörténeti kiállítás, a vándor kamarakiállítások és a jubileumi képzőművészeti kiállítás is, amelyen a jubileumi pályázatra készített alkotásokat mutatják be. Mint ismeretes, a megyei tanács a városi tanáccsal és a SZMT-vel közösen nemcsak képzőművészeti, hanem irodalmi és zenei pályázatot is hirdetett az 50 éves jubileumok tiszteletére. A díjat nyert irodalmi pálya- műveket a Jelenkor jubileumi számában jelentetik meg, a díjnyertes zeneszámokat a jubileumi díszünnepségen szólaltatják meg. Már most tájékoztatásként a vb elé került a jövő évi jubileumi évfordulók megünneplésének terve, hiszen 1970-ben ünnepeljük hazánk felszabadulásának 25. évfordulóját és ugyancsak 1970-ben ünnepli a világ Lenin 100. születésnapját. — Pécs I. kerület, Krúdi Gyula és Bródi Sándor utcában lévő ! családi házzal beépíthető házhe- ! lyek vásárolhatók az Országos Takarékpénztár Baranya megyei fiókjánál. (x) BERUHÁZÓ szarvAllalatnAl műszaki előkészítői, ellenőri állás betöltésére gyakorlattal rendelkező mérnököket, technikusokat magas-, illetve mélyépítési munkákra, továbbá ÓNÁLLÓ TERVEZŐI MUNKAKÖRBE építészmérnököt felvessünk Fizetés megállapodás szerint. PÉCS-BARANYAI BERUHÁZÁSI VÁLLALAT PÉCS, SALLAI U. 7. Közismert, hogy az elmúlt aszályos év kedvezőtlenül befolyásolta a vetőmagtermesztést. Egyedül lucernamagból volt kiugró termés, ebből a fontos és évekig hiánycikknek számító aprómagból most igen nagy készleteket vásárolt fel a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat dombóvári alközpontja. Ez egyben azt is jelenti, hogy szinte korlátlanul minden igényt ki tud a tavaszra elégíteni. A legsúlyosabb kárt a hüvelyeseknél és különösen a borsóféléknél okozta a szárazság. A nagy készletekkel dolgozó vállalat azonban tartalékaiból ellensúlyozni tudja az 1968-as év gyenge hozamait. S e rossz év ellenére nemcsak mennyiségben, de választékbán is bővíteni tudja a minőségi vetőmagvak skáláját Hibrid kukoricák A vállalat 72 ezer holdon termeltet vetőmagvakat, ma már zömmel törzsgazdaságaiban, s ez a 72 ezer hold látja el három megye — Baranya, Tolna és Somogy — közel kétmillió katasztrális hold mezőgazdasági területét minőségi vetőmaggal. Az utóbbi időben a termelő- szövetkezetek is egyre igényesebbek, s nem vesznek meg akármit. Az intenzív fajtákat keresik, legyen az hazai vagy külföldi, s még az olykor meglehetősen magas árak sem riasztják őket vissza. Különösen nagy a kereslet az új kukorica-hibridek iránt Baranyában a hazaiak közül mindenekelőtt a martonvásári egyszeres hibrideket, a kétszeresek közül a 602-est keresik, mely lassan kiszorítja a már lefutott Mv—1-es fajtát Elmúlt két évi hozamaik alapján kedveltek megyénkben a jugoszláv hibridek is, különösen a ZPSK 6-os, az OSSK 215-ös és 218-as. A tavaszi magellátással kapcsolatos érdeklődésünkre a vállalat vezetői elmondották, hogy országosan 180 ezer hold bevetéséhez elegendő hazai egyszeres keresztezésű hibridet, nagyobb részt Mv 590-est kisebb mértékben Mv 530-as és Mv 620-as fajtát hoznak forgalomba a tél folyamán. Ez nem elégíti ki maradéktalanul az igényeket, a hiányzó meny- nyiség pótlására háromvonalas hibrideket — Mv 601-es, Mv 520 és Mv 431-es — hoznak forgalomba mintegy 100 ezer holdra. Ezen kívül ismét számíthatnak az üzemek a jugoszláv kukoricavetőmag importra. Baranyában a tsz-szö- vetségek is hozzájárultak az import bővítéséhez, a szövetségek az általuk beszerzett külföldi hibridkukorica forgalmazásával a vállalatot bízták meg. Új árpa« és lucernafajták Az értékesítés megkezdődött, a tavaszi kalászosok vetőmagszükségletét már ezekben a napokban beszerezhetik a tsz-ek. Zabból 5 vagon, tavaszi árpából 10 vagon nemesített vetőmag áll a baranyai vevők rendelkezésére. Első ízben kapható nagy mennyiségben egy új. 1968-ban elismert árpafajta, a Tápláni tavaszi árpa, mely bőtermőbb az eddig uralkodó MFB 104-es fajtánál, s ezt a tulajdonságát az elmúlt évben Baranyában az eszterági fajtakísérleti telepen is bebizonyította. E két cikk beszerzésében elsősorban a fajtacserében soros szigetvári és sásdi járás termelőszövetkezetei érdekeltek. Javulás várható a gazdasági takarmánymagvak minőségében is. Bükkönyfélékből korábban csak szokvány kereskedelmi magot forgalmazott a vállalat Ez év tavaszán szö- szösbükkönyből szerződő gazdaságokat már 50 százalékban fajtaigazolt vetőmaggal látják el. Lucernából mennyiségileg minden vetőmagigényt kielégít a vállalat. Ennél is bővült a fajtaválaszték s a Nagyszénás^ az Óvári és a Synalfa lucerna mellett, megjelent az intenzív T. 1-es (Tápiószelei) lucerna is, melynek növény- állománya finom, vékonyszárú, közepesen leveles, s virágzásban 5—10 centiméterrel magasabb a magyar táj fajtáknál. Mozgó vetőmagboltok A vállalat az új hazai fajták hiányában az intenzív zöldségfajták magvai iránti igényt import útján kívánja kielégíteni. Talán egyedül a kecskeméti nemesítő intézet tart lépést közkedvelt paradicsomfajtáival — mint a K Export, K Csemege, K3 Hete- rózis stb. — ezekkel az igényekkel. A többi zöldségfajnál külföldről kell beszerezni az intenzív fajtákat. Régi panasz Baranyában is, hogy kevés a magboltok száma. A vállalat dél-dunántúli alközpontja a jobb tavaszi magellátás érdekében tervbe