Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
WM. Ja miér 3. punanrati nauio önállóság, felelősség, kezdeményezés A taggyűlések lendületével Gondolatok a közelmúltban megválasztott pártvezetöségek 1969. évi munkájához Az elmúlt esztendő október és, november hónapjaiban a megye több mint húszezres taglétszámot kitevő kommunista közösségei 3582 párttagot választottak ki maguk közül vezetőiknek. Természetesen, ez a bizalom és tisztelet nagy felelősséget ró minden egyes csúcsvezetőségi és alapszervezeti vezetőségi tagra, amit a párttagság számtalan formában kifejezésre is juttatott. Nagy tisztesség, de ugyanakkor nagy felelősség is egy-egy üzem, vállalat vagy intézmény párttitkárának, pártvezetősége tagjának lenni, mert ebben a minőségben szocialista társadalmunkat, a dolgozókat érintő különböző kérdésekben döntenie, állást kell foglalnia. Úgyis mondhatjuk, hogy küzdeni, javasolni, érvelni kell a párt politikai célkitűzéseinek valóraváltása érdekében. A tagság jól választott A megye párttagsága jól választotta ki vezetőit. Ez fontos biztosítéka annak, hogy a most sororr következő esztendőben ismét újabb lépések szülessenek alapszervezeteinkben a IX. kongresszus által kijelölt út maradéknélküli megvalósításában. A pártszervezetek és csúcs- vezetőségek élére választottak politikai és általános műveltsége, szaktudása, morális és emberi magatartása megüti a kívánt mércét. A pártvezető- ségi tagok közel 90 százaléka rendelkezik magasabb politikai felkészültséggel, (egy éves pártiskolai, marxista esti egyetemi végzettséggel) 45 százaléknak közép-, illetve főiskolai végzettsége van. Közel 1000 fizikai munkakörben dolgozó párttag lett tagja vezetőségeinknek, olyan elvtársak, akik nap mint nap együtt élnek a munkásokkal, a tsz-ben fizikád munkát végző tagokkal és ez elősegíti azt, hogy jól képviseljék a pártszervezet vezetésében a munkásközvéleményt és a munkások körében pedig a párt politikáját. Mintegy 554 nő, kb. háromszáz 30 éven aluli fiatal és közel 500 idősebb (50 éven felüli) tapasztalt elvtárs is tagja a pártvezetőségeknek, és ki-ki a maga pozíciójából, ismeretei alapján sokat tehet majd a pártmunka területén. Ezenkívül több mint 1000 különböző gazdaságvezetői beosztásban dolgozó kommunistát pártvezetőjének is megválasztott a párttagság, ami mind a pártszervezet, mind a gazdaságvezetők számára kölcsönös előnyökkel jár. Az alapok tehát adottak ahhoz, hogy pártszervezeteink vezetőségei hozzáértéssel, felelősséggel és megfelelő ismeretek birtokában állítsák ösz- sze éves munkaprogramjukat és ennek alapján elkészítsék időszakos terveiket, üléseik, tanácskozásaik tematikáját Tartalmas munkatervek Természetesen a vezetőségválasztó taggyűlések jelentik a tervezői munkához a kiindulási alapot. Ezeken a kommunista fórumokon a pártmunka időszerű, főbb feladatai szinte kivétel nélkül szó- bakerültek. A viták középpontjában voltak életünk olyan aktuális kérdései, mint az ifjúság helyzete, a jövedelmek (bérek, nyereségrészesedés), a munka termelékenységével, munkaszervezéssel, a szocialista brigádmozgalommal és inunkaerőgazdálkodás- sal kapcsolatos gondok, feladatok. Sokszínűén kerültek szóba az üzemi pártszervezetek feladatai és munkamódszerei a gazdasági irányítás jelenlegi viszonyai között, s ugyanígy a hivatali, intézményi pártmunka erőteljesebb kibontakozása, a IX. kongTeljes erővel dolgozik az új esz tendSben a Pécsi Kossuth Cipész Ktsz. Erre az évre kapacitásából már 300 ezer pár női cipőt kötött le exportra a TANIMPEX részé re, 50 ezer párat pedig a belkereskedelem számára. A ktsz leg korszerűbb felsőrész szalagján m üszakonként 800 pár készül eL A pályaválasztás gondjai Hol lehet szakmát tanulni? A Mecsekvidélíl Üzemi Vendéglátó vállalat egyik legkorszerűbb egysége a z újmecsekaljai Építők étterme és konyhája. A konyhában naponta 1800—2000 adag, há romféle teljes menüt főznek és napi 600 adag reggelit és vacso rát készítenek. A konyha két saját tálalójában é® a® építőipari v állalat három étkezdéjében 11 vállalat dolgoséi részesülnek előfizetéses étkeztetésben,. A szakmunkástanuló-képzés ismertetése előtt íontos dolog hangsúlyozni néhány alapvető szempontot. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy az oktatási módszerek tartalmi korszerűsítése lehetővé teszi a szakmunkásvizsgát tett fiatalok továbbtanulását. Ezt a célt szolgálja az emeltszintű szakmunkás-oktatási forma bevezetése. Ennek az a célja, hogy a munka mellett utat nyisson a fizikai dolgozók széles tömegei számára a középfokú műveltség megszerzéséhez. A fiatalok a három éves képzési időn belül elsajátítják az illető szakma teljes szakelméleti és gyakorlati anyagát, amely egyúttal a szakközépiskolák ..első és második osztályai közismereti anyagának is megfelel. A szakmunkásvizsga után, vagy később a munkaviszonyban álló fiatalok közvetlenül a szakközépiskola 3. osztályába iratkozhatnak be és két év után érettségi vizsgát tehetnek. A szakmunkástanulók átlagos tanulmányi eredményüktől függően 0,50—2,10 forint órabér-ösztöndíjban részesülnek. (Az öntő, kovács, építőipari szakmák tanulói ennél havi 100—150 forinttal magasabb ösztöndíjat kaphatnak.) További évi 30 nap fizetett szabadságot, kedvezményes étkeztetést, munka-, védőruhát és tisztálkodási eszközt, betegségük alatt pedig táppénzt kaphatnak. Szakmunkástanulónak úgy kell jelentkezni, hogy az iskolában kapható jelentkezési lapot a tanuló kitölti, majd ■felkeresi azt a munkáltatót, ahol a kiválasztott szakmát szeretné elsajátítani. Ha ott a fiatalt előjegyzésbe veszik, akkor ezt az előjegyzést a jelentkezési lapra ráírják, a lapot a tanuló visszaviszi az iskolába, ahonnét véleménnyel és iskolaorvosi javaslattal ellátva továbbítják. Fontos tudnivaló: az előjegyzés még nem jelent felvételt. A döntésről a tanulót, illetőleg a szülőt három napon belül az iskola útján írásban kell értesíteni. A felvételeket az illetékes szervek úgy intézik, hogy a középiskolába jelentkezett, de oda fel nem vett fiatalok felvétele is biztosítható legyen a szakmunkástanuló intézetekben. Az ipar és a kereskedelem területén az alább felsorolt szakmákban van viszonylag sok fiatal számára felvételi lehetőség: A vájár szakmában 150, az esztergályosban 56, a géplakatosban 158, hegesztőben 52, általános lakatosban 53. autószerelő szakmában 55 férőhely van Baranyában. Pécsett 38 esztergályos — 74 géplakatos — 43 általános lakatos, 5« autószerelő és 55 karosszéria lakatos-tanulóra van szükség. Ide nyolc általános iskolával, három éves képzési időre lehet jelentkezni. Továbbá ugyanolyan végzettséggel ugyanekkora időtartamú képzésre Baranyában 97 villany- szerelő, 58 ács-állványozó, 203 kőműves, 30 szobafestő és mázoló, 70 asztalos és 58 mező- gazdasági gépszerelő tanulóra van szükség. Pécsett ezek a számok a következőképpen alakulnak: villanyszerelő 61, ács-állványozó 42, kőműves 101, szobafestő és mázoló 52, asztalos 34. Az eddig felsorolt férőhelyek kizárólag fiúk számára nyújtanak lehetőséget Mivel lányok számára viszonylag kevesebb a lehetőség, lányok számára kijelölt helyre egyetlen fiút sem szabad szerződtetni. Minden ezzel kapcsolatos észrevételt a területileg illetékes tanács munkaügyi szakigazgatási szervével közölni kell. Egyes szakmákban azonban mégis viszonylag bőséges hely van lányok részére is. így Baranyában 46 női szabó, 53 fehérnemű készítő és 30 cipőfelsőrész készítő. 18 kesztyűs, továbbá 20 konzervipari szakmunkás, 26 élelmiszer eladó, 18 vegyesbolti eladó-tanulót várnak. Pécsett a következő lehetőségek vannak: 20—20 fonó és szövő, 50 élelmiszereladó, 13 fodrász és 16 ruházati eladó. E szakmákba az általános iskola nyolcadik osztályának végeztével lehet jelentkezni három éves képzési időtartamra. Néhány szakmába természetesen érettségivel is, sőt egyesekbe csak érettségivel lehet jelentkezni, ezekben a képzési idő egy, másfél vagy két év. A mezőgazdasági szakmunkásképzés a megyében három helyen lehetséges. A villányi szakiskolában a tanulók a gyümölcstermesztő és faiskolakezelő, szőlőtermelő és borkezelő szakmát választhatják. A pécsváradi szakiskolában szarvasmarha-tenyésztő, sertéstenyésztő, baromfitenyésztő szakmunkástanuló képzés van. Átmenetileg zöldségtermelőt és zöldséghaj tatót is képeznek itt. A sellyei szakiskolában növénytemesztő gépész, öntöző gépész és növényvédő gépész szakmunkásokat nevelnek. A pécsváradi iskola gyakorló gazdasága a zöldségtermelő tanulók számára a Zen- gőalji Állami Gazdaság, a sertéstenyésztőknek a Bikali Állami Gazdaság modern gépi felszerelése miatt országos hírű alsómocsoládi telepe, a szarvasmarha-tenyésztőknek a pedig a Szentlőrinci Tangazdaság tarcsapusztai üzemegysége. A sellyei szakiskola gyakorló gazdasága a Bogádmind- szenti Állami Gazdaság. Néhány számadat a lehetőségekről: növénytermesztő gépésztanulóból a mohácsi járásban 25-re, a szigetváriban 13-ra, a pécsváradiban 32-re, a sásaiban 45-re, a siklósi járásban pedig 14-re van szükség. A mohácsi járás 27, a szigetvári 14, a pécsi 26, a sásdi 12 és a siklósi járás 14 szarvasmarha-tenyésztőt kíván az idén szakmunkástanuló iskolába felvenni. Sertéstenyésztő tanulóból a mohácsi járásban 26-ra, a szigetváriban Sire, a pécsiben 13-ra, a sásdi- ban 20-ra, a siklósiban 12-re van szükség. Továbbá a siklósi járás 13. a sásdi 4, a pécsi 10 gyümölcstermesztőt igényel. A jelentkezés a mezőgazdasági tanulóiskolákba is az említett jelentkezési lap már ismertetett felhasználási módján történik. A fiatalokat felvételi beszélgetésre hívják b% a szerződést a mezőgazdasági szakiskolába történő felvétel után a járási tanács vb mező- gazdasági osztályán a tanuló vagy törvényes képviselője és a szerződtető állami gazdaság vagy tsz jelenlétében kötik meg. A fiatalok kollégiumi elhelyezést kapnak, továbbá a tanulmányi eredménytől függően az elméleti oktatás idején havi 100—380 forint ösztöndíjat. A szarvasmarha és sertéstenyésztő szakos tanulók a gyakorlati oktatás ideje alatt a szerződtető tsz-től vagy állami gazdaságtól — a szociális helyzettől és a tanulmányi előmeneteltől függően — az egyes tanévekben 250— 600 forint tanulóbér szerződési ösztöndíjat kapnak. A többi szak tanulói a gyakorló gazdaságban töltött idő alatt teljesítményük alapján kapnak díjat Végül még annyit: a tanulókat szerződtető vállalatok, tsz-ek, szövetkezetek és gazdaságok igen bőséges jegyzékét az iskolákban lehet megismerni. resszus által adott nagyobb jogkör alapján. Elég számottevő volt azoknak a párttagoknak az aránya, akik bírálták egyes vezetőket, olyanokat akik gorombák, akik nem veszik kellően figyelembe a dolgozók jogos észrevételeit, nem biztosítják a megfelelő munkafeltételeket. Helyenként szóvátették, hogy a párttagok, a politikai munka erkölcsi megbecsülése nincs a helyén. A beszámolókban és vitákban nagyobb szerepet kaptak a pártalapszervezetek belső életének kérdései, az elvi-ideológiai munka színvonalának növelésével összefüggő feladatok és a különböző társadalmi szervezetek tevékenységének további bővítése, önállóságuk, felelősségük még jobb érvényrejuttatása. Ezekben a kérdésekben még sok tekintetben nem alakult ki az egységes, helyes állás- foglalás. De az, hogy mind ezek napirendre kerültek, vita volt és van még több vonatkozásban — feltétlenül elősegíti a különböző területeken és kérdésekben a párt politikájának valóban megfelelő gyakorlat kialakítását, a problémák tisztázását. A pártvezetőségek vegyék fel munkaterveikbe a területükön legszámottevőbb valóban a közérdeklődés középpontjában álló kérdések vizsgálatát, elemzését, illetve a segítést. Minden pártszervezetünk tanúsítson kellő önállóságot és bátorságot a helyi politikai, gazdasági, társadalmi feladatokkal kapcsolatos teendők kialakításában és a végrehajtásban. Időszerűnek tartjuk, hogy egyes, korábban hozott központi bizottság határozatok végrehajtását mérjék fel alapszervezeteink is a saját területükön. Helyes volna pl., ha az üzemi alapszervezetek foglalkoznának olyan lényeges párthatározat sorsával, mint a Központi Bizottság 1958- ban a munkásosztály helyzetéről hozott határozata, vagy érdemes volna megvizsgálni a szakszervezetek munkájának továbbfejlesztésére született 1966- os politikai bizottsági határozat eddigi végrehajtását. Minden alapszervezetben szükségesnek tartjuk, hogy a Politikai Bizottság kádermunkával és az állami személyzeti munkával kapcsolatos 1967- es határozata érdekében tett eddigi intézkedések legyenek napirenden. A megye v. b. a közelmúltban tartott ülésén úgy határozott, hogy javasolja alsóbb pártszerveinek, hogy sokoldalúan elemezzék a munkatermelékenység 1968. évi alakulását és számoltassák be a gazdaságvezetőket az e téren teendő intézkedéseikről, mert a IX. kongresszus idevonatkozó határozatának végrehajtását ma még bizony sok vállalatunk, üzemünk elhanya_ gólja. Tsz pártszervezeteink fontos feladatát képezi a január 1-vel életbelépő új földtörvény politikai végrehajtásának segítése és ellenőrzése. Természetesen a vezetőség munkaterv-javaslatai kerüljenek a taggyűlés elé, ahol a kommunisták minél aktívabban vegyenek részt pártszervezetük legfontosabb éves teendőinek kialakításában. Munkánk stílusa A felsorolt konkrét feladatokon túl a pártvezetőségek munkájukban tartsanak napirenden olyan fontos politikai kérdéseket, amelyek szinte nap mint nap törvényszerű követelményeit képezik minden vezető pártíestület tevékenységének, munkastílusának. A pártszervezetek erejének, munkaképességének egyik alapja sorainak egysége. Ez pedig feltételezi a párt belső életének messzemenő demokratizmusát, azt, hogy a párttagok mindenkor elmondhassák véleményüket, választ I kapjanak problémáikra. A pártvezetőségek és párttagság kapcsolatai váljanak még szorosabbá. A tömegek körében a párt tekintélye függ mindenegyes ! párttag kiállásától, élatmódjá- i tói, becsületességétől és köte- ; lességérzetétől, függ különösen ; azokétól, akik vezetői munkaköröket töltenek be. Ez azt | a feladatot rója a pártveze- I tőségekre, hogy legyen minél ! jobban szervezett és irányí- I tott a párttagok tevékenysé- ' ge. | A másik ilyen fontos tör- I vény szerű ség az alapszerveze- j j tek számára, hogy éljék a dolgozó tömegek mindennapi ] életét, s ugyanakkor tereljék | gondolkodásukat, életüket — az ő érdekeiket szolgáló — politika szolgálatának medrébe. A pártszervezetek az 1969-1 es esztendőben legyenek továbbra is motorjai társadalmi életünk egészséges demokratizmusa továbbfejlesztésének az üzemekben, a tsz-ek- ben és a hivatalokban egy- j aránt. Csak ezen az úton ér- ] hetjük el, hogy minél erősebb j szálakkal fűzzük a dolgozó- j kát a szocialista rendszerhez, hogy közelebb kerüljön egész népünk a szocializmushoz. Az önállóság, a felelősség, a kezdeményezés — alkotni, gondolkodni, ki-ki végezze el a maga feladatát, kerüljük a párhuzamosságokat — mindmind nagyon fontos elvi-politikai útmutatások a pártszervezetek számára ebben az esztendőben is. További lépések megtételére ösztönözzék a pártszervezeteket a kongresszus idevonatkozó útmutatásai ezekben a kérdésekben. Mindezek gyakorlatban törté;- nő helyes alkalmazása mai politikai és társadalmi életünk fontos részét képézik. Erőink gyarapodnak Jól tudjuk, hogy a helyi pártélet aktivitása jelentős mértékben függ a pártvezetőség kollektív, jól szervezett, átgondolt tevékenységétől. Kívánjuk, hogy munkájuk révén mindenütt tovább gyarapodjanak a párt erői. Ez elsősorban dolgozó népünk érdekeit szolgálja, de tisztesség és megbecsülés jár minden kommunistának, aki nemcsak vállalta a pártvezetői megbízatást, hanem erejéhez, tudásához mérten dolgozik is, mint a párt szerény, de fáradhatatlan munkása. Földes Andrásné