Dunántúli Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-15 / 294. szám
f96S. december 15. Dunantmi naoto 3 Készülnek az új kollektív szerződések Okulni az idei hibákból — Túlzott-óvatosság a bérfejlesztéseknél bzükmarkúság a jutalomszabadságoknát és szociális beruházásoknál a mezőgazdasági üzemekben 2 800 tonna szövőfonal Másfél millió négyzetméter ponyva m A számtalan évközi módosítás mintegy jelzi, hogy az első kollektív szerződések nem készültek kellő körültekintéssel a mezőgazdasági vállalatoknál, üzemekben, állapították meg a MEDOSZ Megyei Bizottsága pénteki ülésén. Ebben ludasak a későn megje- 1 :nő rendeletek, jogszabályok is. A szerződésmódosítás önmagában nem hiba, sőt, kifejezetten erény, ha egy rossz elöntést korrigál. Túlzott gyakorisága azonban ronthatja a szerződés tekintélyét, ezért a most készülő, két évre szóló kollektív szerződéseket a tavalyinál nagyobb gonddal, olyan körültekintően kell megfogalmazni, amennyire ez csak lehetséges. Ehhez már megvan a tapasztalat, a jó is, meg a rossz is. Sok tanulsággal szolgál az első év első 10 hónapja, Baranya mezőgazdasági üzemeiben. Tíz állami gazdaságunk és tíz egyéb mezőgazdasági vállalat — Erdőgazdaság, Vízügy, AGROKEB stb. — készített kollektív szerződést az idén. A MEDOSZ vizsgálata a kollektív szerződések alkalmazásáról, fényt derített több olyan momentumra, melyek általános hibák voltak. A vállalatok túlzottan óvatosságot tanúsítottak a bérfejelszté- seknéb Az első félévben a lehetőségek ellenére egyáltalán nem eszközöltek bérfejlesztést Az állami gazdaságoknál 4.8 millió forint béralap képződött s ennek csak egy részét használták fel a bérek növelésére. A szakszervezet a Megyei Gépjavító Vállalat figyelmét felhívta az Indokolatlan bérmegtakarításra, ami aztán bérfejlesztést eredményezett az üzemnél. A MEDOSZ megyei bizottsága szerint azt sem Indokolja semmi, hogy a Villányi Állami Gazdaságban 1,2 millió forint bért takarítsanak meg az idén, hisz, míg a — MB- DOSZ-hoz tartozó üzemekben — a megyei átlagkereset 1790 forint addig a villányi gazdaságban csak 1850 forint. A gazdaság évek óta nyereséges — elmúlt évi tiszta nyeresége 10 millió forint volt — s évről évre nagy összegű bért takarít meg! A kollektív szerződések érvényesítésének gyenge pontja volt az idén a jutalomszabadságok odaítélése is. A vállalatvezetők nemtörődömségére, avagy szűkmarkúságára vall, hogy az egész megyében egyedül a Bólyi Állami Gazdaság adott jutolomsza- badságot kitüntetett dolgozóinak, a többi gazdaság és vállalat egyáltalán nem élt ezzel a lehetőséggel, amit a kollektív szerződések így jelöltek meg „adható”. De nem adtak, pedig nyilván nemcsak Bolyban vannak kiemelkedő munkát végző dolgozók. Ennél jóval nagyobb hiba azonban, hogy a mezőgazda- sági vállalatok keveset tesznek dolgozóik szociális körülményeinek megjavításáért, vagyis, a dolgozók szociális körülményeinek javulása egyáltalán nincs arányban azzal az ütemmel, ahogy az üzemek évről évre növelik nyereségüket. A szakszervezet fényt derített arra, hogy míg az elmúlt négy esztendőben, a szóban forgó vállalatok 400 millió forintot fordítottak beruházásra és ebből 20 millió forint, tehát mindössze 5 százalék volt a szociális beruházás. Van még olyan üzem is, ahol a dolgozók — Ilyenkor télen is — az udvaron étkeznek, az ölükből. Ezzel szorosan összefüggő kérdés a dolgozók munka- és egészségvédelme, amelyre — mint az a most lezárult háromnapos budapesti mezőgazdasági munkavédelmi tanácskozásom is megfogalmazódott — az újonnan bevezetett mérgező növényvédőszerek használata fokozottan ráirányítja a figyelmet. A most készülő vállalati munkavédelmi szabályzatok, de az új kollektív szerződések is hangsúlyozottan kell, hogy szabályozzák ezeket a fontos, a dolgozók alapvető érdekeit védő intézkedéseket Uj vonása a most készülő kollektív szerződéseknek, hogy ezek már tartalmazzák a csökkentett munkaidőre történő áttérés módját, melyet 1970. december 31-ig minden mezőgazdasági vállalatnál be kell vezetni. Az Erdőgazdaság már 1969. január 1-el áttér a nyolc órás munkaidőre, kérdés azonban — s erről a MEDOSZ Megyei Bizottsága ko- rántsincs meggyőződve —, hogy a vállalat ilyen rövid idő alatt képes-e akkora műszaki fejlesztést eszközölni, hogy a dolgozói munkabére a rövidebb munkaidő következtében ne csökkenjen? (Rné) Szerdán adják át a Pécsi Kenderfonógyár új üzemrészét „A Pécsi Kenderfonó-gyárat Törtely Fülöp alapította 1928-ban. Törtely az Alföldről került Baranyába a század elején ... lakatosmesterként dolgozott a város különböző üzemeiben. Az első világháború után önálló lett, fűrésztelepet létesített Hirden... azt tapasztalta, hogy a falvakban mindenütt foglalkoztak kendertermesztéssel... Törtely felismerte a lehetőségeket, és... a pénzén kender- feldolgozó gépeket vásárolt Üzeme 1928-ban használt gépekkel megkezdte a termelést, éspedig 7 különböző előkészítő géppel, 1 vizesfonóval és 1 szárazfonóval...” — írja Tábori Ernő gyári főkönyvelő, a Pécsi Kenderfonó történetéről. Ilyenformán az új üzemrészek szerdai avatása egybeesik a gyáralapítás negyvenedik évfordulójával. Az új, 50 méter hosszú és 24 méter széles szövödecsar- nokban Bérényi István, a műszaki fejlesztés csoportvezetője kalauzol bennünket. Kék targoncák ügyeskednek a tartóoszlopok fekete-sárga ferde- sávjai közt A csarnok felső végében most szerelik a légnedvesítő és klímaberendezéseket. Látványnak is érdekes a láncfelvető gép bonyolult szálrendszere, s a csarnok technikai érdekességei közé tartoznak a fal mellett a félautomata szovjet vetülékcsé- vélő gépek. Az oszlopszerűen felsorakozott 42 szövőgép kemény, hideg zajt csap munka közben, de a gyár vezetői azt mondják: ez a zaj más szövődékhez, még a szegedi központi szövődéhez képest is nagyon optimális. Az új csarnokban szeptember elején kezdődött az üzemszerű munka Az ünnepélyes avatás december 18-án lesz. — A szövődé is része a három évre terjedő, harmincmillió forintos rekonstrukciós programnak — mondja Juhász László, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat pécsi kenderfonó gyárának igazgatója — A rekonstrukció alapcélja az volt, hogy az üzem lépést tartson a korBcfcor Mátyás rendszere t0 ember. Nem zavartatja magát a kérdéseimmel, amíg elő nem kerít minden olyan régi okiratot, fényképet, kitüntetést, amellyel hitelesen is alátámaszthatja mondanivalóit — Nem szeretem a mesélő embereket, különösen az olyanokat, akik jómagámmal együtt már a hetven fölötti éveket tapodják, mondotta, majd magyarázatképpen hozzáfűzte még. — Tudja ilyen korban már feszes gyeplőn kell tartani az emlékeket mert könnyen eltévelyeghet az ember. Ha nem bizonygatja, akkor is kiderült volna abból a gondos válogatásból, ahogyan elém rakta majd elégedetlenül újra szelektálta a dokumentumokat — Ez a csoportkép fontos, mert Irkutszkban készült még 1920-ban, s én is rajta vagyok. Egyfelől mint a 264-es Verkne-U ralszkai vörös ezred katonája, s úgy is mint ugyanennek az alakulatnak a dalárdistája, magyarázta. — S hogyan jutottam hozzá csaknem ötven év múltán, ezt majd a maga helyén megemlítem. Azért előlegbe elárult róla annyit, hogy ez a kép vezette nyomra egykori harcostársait, akiknek ő már rég holt hírüket tudta — Különben ezt a két kitüntetésemet is ennek a fényképnek köszönhetem, — tette elém a nyitott dobozokban fénylő érméket és a viselésükre jogosító pirosfedelű könyvecskéket. A cirill feliratú „Harci érdemekért” érdemérmet a Nagy idők ián úja Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége, a másodikat, a „Magyar Tanácsköztársaságért” érdemérmet, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa adományozta Bokor Mátyásnak, méghozzá egyidő- ben, ez év április 4-én. Pergessük hát vissza az időt és kövessük nyomon Mátyás bácsi életútját, amelyből majd kiderül, hogyan jutott e magas kitüntetésekhez. — Ki voltam én annakidején? — tette fel a kérdést önmagának. — Csak egyetlen csillagos sapkás közkatona a sokezer magyar baj társam között, aki orosz földön, orosz katonákkal együtt fogott fegyvert a közös ellenség ellen. Szűkszavúan annyit még elmondott, hogy a forradalom csak 1918 márciusában ért el hozzájuk Verkne-Ural- szkájába, ahol annakidején lágerben őrizték őket a „fehér kozákok”. — Amikor őrzőinket a vörösök szétugrasztották, még azon a napon jelentkeztem Marian hadnagy kis seregébe, és attól kezdve nem is volt többé megállásunk, amíg Kolcsak maradék katonáit el nem kaptuk a Bajkál tó partján. A győzelem után 1921-ig ott is maradtunk Irkutszkban. A város helyőrségi szolgálatát láttuk el, és itt ért az a nagy megtiszteltetés is, hogy felvettek a Kommunista Pártba. Aztán ott tanultam meg az orosz nyelvet és ott választottak be a dalárdába is, amiről ez a kép tanúskodik. Bokor Mátyás 1921. december 2-án tért haza Magyar- országra, és arra a napra így emlékezik: — Csóton szálltunk le a vonatról, ahol csendőrök vártak ránk. Hogy aztán honnan értesültek, honnan nem, de annyi bizonyos, hogy mindannyiunkról tudták, amit tudni kell. Sajnos ezzel az én sorsom is megpecsételődött. Előbb hazaért a híre, mint ő és attól a naptól kezdve nem volt többé nyugta, maradása. Hiába kért munkát uraságoknál vagy gyárigazgatóknál, a „priusza” mindenüvé elkísérte — És, amikor már úgy láttam, hogy minden mindegy, sajnos az óvatosságról is megfeledkeztem. Odáig merészkedtem, hogy a saját lakásomban hívtam össze éjszakánként a magamfajta űzötteket, hogy titokban pártsejtet alakítsunk. De Pásztor Illés, a falumbéli Gaál Gasz- tonista spicli elárult bennünket a csendőröknek, és azt hiszem nem is kell részleteznem, hogy mi lett a folytatása. A börtönbüntetés után fel- kerekedett, hogy más falukban, más megyékben keressen boldogulást. 1931-ben költözött át Baranyába, de hiába váltogatta itt is a lakóhelyét, mindenütt rátaláltak a csendőrök. — A felszabadulás Bánfa községben talált és onnan a földosztás hírére költöztünk át ide Szűrbe, mondotta. — És látja annyi sok évnek kellett elmúlnia, hogy újra visz- szatérhessek a párthoz. Amikor Pécsett megalakult a Kommunista Párt, még nem volt teleírva a felvételi ív első oldala, amikor én is jelentkeztem. És hogyan tovább? A tanácsok megalakulásáig bírója, majd sok éven át párttitkára volt a falujának, ahol ő alakította meg a pártszervezetet. Aztán olyan évek jöttek, amire nem szívesen emlékezik. — Ami volt, hát volt, mondotta. — Okultunk belőle és ma már jobban csináljuk... Hanem a fénykép történetével kishíján adós maradt — Látja, ha nem figyelmeztet rá, bizony elfelejtem, pedig ez a legszebb és a legfrissebb emlékeim egyike. Szóval úgy volt, hogy két éve egy szovjet delegáció járt Pesten és meglátogatták a Hadtörténeti Múzeumot is. Nos, ott látták meg ezt a képet, és ott ismert rám a küldöttség egyik tagja, aki harcostársam volt annakidején. ! Az utána következőket Baris élvtárstól, a járásunk párttit- 1 kárától tudtam meg. ö járt közbe, hogy a kapcsolat létrejöjjön, és abban is, hogy megkapjam ezt a kitüntetést és mindjárt melléje a tizen- kilences érdemérmet is. Hát ilyen nagy megtiszteltetés ért | engem öreg koromra, amit | ' egyszer már megünnepeltünk, j de az igazi ünnep’ést jövőre tartogatom, az 50 éves kerek , évforduló napjára, mondotta. — Igaz, ezen csak a családom lesz jelen, az öt fiam, a három lányom, a tíz unokám és a négy dédunokám. P. Gy. szerű igényekkel. Ez egyrészt az elavult gépparknak a szárnyasfonógépekről gyűrűsfonógépekre való kicseréléséből, másrészt az új gépek elhelyezésénél egy optimális technológiai sorrend kialakításából álL Igyekeztünk modern fonó- és előkészítő gépeket beszerezni, ezek szovjet, angol és olasz gyártmányok. További cél volt, hogy az itt készített fonalat itt helyben is szőjük meg. A szövődé néhány éve alakült tíz géppel egy régi raktárépületben, korszerűtlen körülmények között. Most az új szövődében negyvenkét gép dolgozik. Az üzem termelési részlegének rekonstrukciója a hatvan szövőgépes apparátus kialakításával fejeződik be, és a rekonstrukcióhoz tartozik majd az új kazánház és erőtelep megépítése, a 600 személyes új konyha és ebédlő, valamint az új javítóműhely. — Mennyi idő alatt készült el az új üzemrész? — Csak a dicséret hangján beszélhetünk a Baranya megyei Építőipari Vállalatról és az Építő és Tatarozó Vállalatról. Nagyon jó és gyors munkát végeztek. Egy ilyen építkezés átfutási ideje a kialakult gyakorlat szerint nagyjából két év. ök egy éven belül megcsinálták, olyan körülmények között,, hogy nekünk közben termelni is kellett. A mi rekonstrukciónkat nagy rugalmassággal kezelték, mondhatom: szívügyüknek tekintették. Ezt szeretnénk kihagsúlyozni, mert a határidőket nem nagyon kedvelő építőiparban ez nem mindennap fordul elő. A Pécsi Kenderfonógyár — a névváltoztatás folyamatban van, s akkor fonó- én szövőgyár lesz — néhány éve még kis manufaktúra volt, és viszonylag egész rövid idő alatt figyelemreméltó középüzemmé fejlődött. Az üzem termelése 1948-ban, az államosítás idején évi 114 tonna volt, 1963-ban 1421 tonna, az idei terv szerint pedig már 2340 tonna. A munkáslétszám 1948-ban 96 fő, 1963-ban 422, 1968-ban pedig 910 fő. A gyár fonaltermelése húsz év alatt meghúszszorozódott. A mai fonoda kapacitása 2800 tonna szövőfonal, a szövődé kapacitása pedig évi másfél- millió négyzetméter ponyva. A háromféle — impregnált és kívánság szerint színes — ponyvatermelés egésze több évre betervezve szovjet exportra megy. — Úgy gondolom — mondja befejezésül Juhász László igazgató —, hogy az üzem bővítésével hozzájárulhatunk Pécs város és a környék egyik fontos társadalmi problémájának enyhítéséhez is. Azzal, hogy a szövődé megépült, újabb létszám igényünk lesz. Ezer fölötti létszámra kell számítanunk. Az üzem dolgozóinak több mint a hatvan százaléka nö. Az a tervünk, hogy segíthetünk a környék női munkaerő-fölöslegének foglalkoztatásában. Elsősorban Pécsre. Meszesre, Szabolcsra, Vasasra támaszkodunk, és a pécsi járásra, természetesen Pécsváradra is. 1968. december 18. — az ünnepélyes átadás napja — nemcsak a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat, ezen belül a Pécsi Kenderfonógyár életében lesz nagy esemény, de Pécs ipari életében is. <T> 15—16 éves lányok! Jelentkezzetek fonóipari tanulónak! Jelentkezni lehet mindazoknak, akik az általános iskolát elvégezték, személyesen vagy írásban. A személyes jelentkezés 1969. január 6—11-ig, Írásban 1968. dec. 20—1969. jan. 11-ig Az írásban jelentkezőket a felvételi elbeszélgetés időpontjáról értesítjük. A szóban jelentkezőkkel pedig közöljük PAMUTFONÓIPARI VÄLLALAT, Kaposvár, Jutái út. 1 »
