Dunántúli Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-07 / 287. szám

4 1*6*. december 7. (ÜMk f 1968. DECEMBER SZOMBAT Szeretettel köszöntjük Ambrus nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából | A Sáp két 1. tt, nyu garda Á 15.33 teakor. A Hold kél 7 17.28, nyugszik ».33 teakor. ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT... f onaonban at angol murMt- sok egy nagygyűlésen tü- takoztak az ellen, hogy az me­tánt hatalmak nincsenek tekin­tettel a wílsont elvekre és sem­mibe veszik a népek önrendel­kezési jogát. Sztrájkkal fenyő- gettek, ha e nyugati szövetsége­sek továbbra sem tartják szem előtt Wilson elnök U pontját. A gyűlés résztvevői állást fog­laltak az antant oroszországi is közép-európai intervenciói síién is és üdvözölték Lenint, való- n.lnt a magyar, némát es oszt­rák demokratákat. A Vörös Újság, a JCMP lapja november 1-én jelen* meg elő­ször. A Magyar nemzeti Tanice tok' hívással fordult a megszállt te­rületek lakosságához, hogy sen­ki se hagyja el lakóhelyét, mert Budapesten már annyi a menekült, hogy elhelyezésükről és ellátásukról nem tudnak gon­doskodni. Az erdélyi románok gyulafe­hérvári döntése után a székely Nemzeti tanács tagjai határoza­tot hoztak, hogyha nem marad- hathak a magyar határokon belül, létrehozzák az önálló szé­kely köztársaságot. A székelyek mozgalmához az erdélyi szászok is csatlakoztak. — Ugyanekkor a felvidéki keleti szlovák terü­leteken a magyar népkormány egy önálló tót köztársaság megalakítását is támogatta, s ennek a szervezkedésnek vezetői voltak Dvorzsák Győző eperjesi újságíró ás Bulizz Károly eper­jesi ügyvéd. A keleti tót köztár­saság, gondolatát a szepesié# városok is támogatták. Pécs város tisztviselői kara a népkormány által kibocsátott es­küminta szerint felesküdött a Magvar Népköztársaságra. A 200 ’főnyi városi alkalmazott a polgármester kezébe tette le az esküt. C vetics Milos szerb várospa­rancsnok elrendelte, hogy trete* •len tisztviselő szolgálati helyén tartózkodjék. Megtiltotta, hogy a közigazgatási dolgozók a szerb katonai parancsnokság en­gedélye nélkül a megszállt terü­letről eltávozzanak. A parancs­nokság engedélye nélküli politi­kai gyűléseket eltiltotta. A la­szerelt magyar katonáknak a katonai ruhadarabok viseléséi csak úgy engedte meg, ha azok­ról a katonai jelleget — kato­nai jelzéseket, parolint, fényes gombokat — eltüntetik, a kato­nai sapkákat pedig teljesen és* alakitják. Or. Koe«>> Gdbev *— Hangulatos Télapó estei tartottak tegnap Sásdon, a József Attila művelődési ház­ban. A helyi földművesszövet­kezet könyvesboltja a szülők­kel egyetértve 5000 forint ér­tékű könyvcsomagot osztott ki a község kétszázhúsz gyerme­kének. Ezen kívül a belépő­jegyeket tombolán kisorsol­ták és a nyertesek szintén könyveket vittek haza maguk­kal. — Öles*, ajándéknak la alkal­mas műbőr- és tv-papuesok, női és gyermekhócipők, csizmák, szí­nekben érkeztek a Ha! téri Ruhá­zati boltba. Gyermekpapucs mar 10 forinttól kapható. <*) — a magyar—Jugoszláv kooperációban készülő barcsi Dráva hídnál megkezdték az új vámház építését. Ebben kap majd helyet a növényvédelmi határszolgálat is. Az új Drá- va-hidat, s vele együtt az új vámházat a jövő év tavaszán adják át rendeltetésének. — A Zsolnay Művelődési Há* december 7-én 19—24 óráig bált rendez. Zene: Eosin. w Csütörtökön este a komlói „Május 1.** Művelődési nás klubjában * komlói Táros! KISZ-Btzottság ankétöt szervezett a Magyar Ifjúság olvasói számára. Ivanics István, a Magyar Ifjúság főmunka­társa válaszolt a fiatalok kérdéseire, majd Kiss Jenő, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat osztályvezetője adott tájékoztatót a vállalat munkájáról, terveiről. LOTTÓ A Sportfogadási 6« Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze- I rint Hevesen a Móricz Zsig- I mond Művelődési Házban megtartott lottósorsoláson a 49. játékhéten a kővetkező számokat húzták ki: 29, 32, 75, 77, 83 — tuck. Jenó, a Miniszter­tanács elnöke péntek délután fogadta Frantisek Hamouzt, a csehszlovák kormány elnökhe­lyettesét. A megbeszélésen je­— A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa és kormá­nya dr. Jóboru Magda rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetet érdemei elisme­rése mellett felmentette rang­ja és a párizsi állandó UNESCO-képviselet vezetésére kapott megbízatása alól. Egy­idejűleg az Elnöki Tanács és a kormány dr. Gergely Mik­lóst rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetté kinevezte és megbízta a párizsi állandó UNESCO-képviselet vezetésé­vel. len voltak Apró Antal és dr. Ajtai Miklós, a Miniszterta­nács elnökhelyettesei, továbbá Jozef Pucsik, a Csehszlovák J Szocialista Köztársaság buda­pesti nagykövete. — tt évesek k Centrum áruházak. Ez alkalomból ma családi estet rendeznek a pé­csi Centrum áruház dolgozói. A szocialista áruház címért versenyző pécsi Centrum cél­ja, hogy a jubileum alkalmá­ból december 20-ra az éves tervet teljesítsék. — SOúóe községben a év december »-re meghirdetett orszá­gos állat- ás kirakodóvásár állat- betegség miatt elmarad. Siklósi Községi Tanács. VT) — A Barom tér torkolatá­ban gyakorlatilag elkészült a gyalogos aluljáró-folyosó, amely a Rákóczi út alatt, a Szabadság Szálló elől az elektromos művek Irodája elé húzódik. A gyalogos aluljárót — előreláthatólag — decem­ber közepén átadják a közön­ségnek. Ez annál is inkább hasznos lesz, mert a Baross tér torkolatában ma már az építkezések miatt elég körül­ményes és elég veszélyes át­kelni a Rákóczi út egyik olda­láról a másikra. Kormányrendelet Személyi földhasználat Időjárásjelentés Várhat* Időjárás szombat eot*g: felhős, párás, helyenként ködő» idő ónos szitálással, hószálllngó­z ássál. - Éjszaka gyenge, nap­közben mérsékelt délkeleti, déli szel. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Az utakon síkosság. — Válható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—mínusz 8, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz két fok között. A termelőszövetkezeti föld­tulajdon kialakításával össze­függésben egyes földhasználati kérdésekről a hivatalos lapban megjelent a kormány rendele­té. A rendelet szerint továbbra is személyi földhasználatot keU biztosítani az olyan — jogo­sult — személyek részére, akik­nek valamennyi földje tsz- tulajdonba került és részükre földet mentesíteni (belterüle­ten vagy zárt kertben) nem lehet. Az Ilyen személyek akkor kérhetik a földhasználatot, ha 1337-ben termelőszövetkezet ál­tal adott föld volt használa­tukban és állandó jelleggel a tsz székhelye szerinti vagy a szomszédos ' községben (város­ban) laknak, továbbá ameny- nylben személyes körülmé­nyeik, szociális helyzetük ezt Indokolté teszik. Személyi föld­használatra a volt tulajdonos jogán az özvegy vagy az élet­társ is jogosult. A rendelet tételesen megha­tározza, hogy milyen földeket lehet erre a célra biztosítani. A kijelölt földeket zárt kert jeuegű területnek kell tekin­teni, ami biztonságossá teszi a földhasználatot. A jogosult részére biztosíthat* terület a korábban használt föld nagy­ságát nem haladhatja meg és a személyi földtulajdon törvé­nyes mértékéig terjedhet. A földhasználat után térítést kell fizetni. A rendelet kimondja, bogy a Jogosultak körét, a terület nagyságát és a 'térítés összegét a helyi tanácsi vb állapítja meg. A rendelet vég­rehajtásának részletkérdéseit (a kérelem benyújtásának he- i lyét és határidejét, a jogo­sultság elbírálásának módját i stb.) a közeljövőben megjelenő ] minisztert rendelet tartalmaz- I a majd. Pécsi xenei hét 1968. Tegnap este T órakor a Nem>~ seti Színházban — a Pécsi Ze­nei Hét első eseményeként — bemutatták Puccini két egy- felvonáson operáját: A kö­penyt és a Gianni Schicchi-t. A Zenei Hét nyolc részből álló hangversenysorozattal folytatódik. A Liszt-teremben ma este fél $ órakor első Ízben lép hangversenydobogó­ra, mint a Kiváló Együttes cím tulajdonosa, a Pécsi M#- csek Kórus Tillai Aurél és a IS. sz. AKÖV Bartók Béla fér­fikara Ligeti Andor vezényli iével. Közreműködik a hang­versenyen a Szkladányi Péteri Beák Árpád, Paláncz Tamás, Várnagy Attila és Tolnai Gá­bor összetételű Mecsek fúvós­ötös. — Tűzoltók társadalmi mun­ka-mozgalma. A székelyszaba- ri önkéntes tűzoltótestület tagjai 1968-ra tagonként 200 forint értékű társadalmi mun­ka elvégzését vállalták és ver­senyre hívták a megye terü­letén működd községi önkén­tes tűzoltótestületeket. A mo­hácsi járásban sor került * verseny értékelésére. Az első helyezést a bólyiak érték el, személyenként 581 forint ér­tékű társadalmi munkával, a második Szederkény 450, a harmadik Versend község tűz- oltótestülete lett, személyen­ként 348 forint értékű társa­dalmi munka-teljesítésseL — Értesítést a* otp Bara­nya megyei fiókja (Pécs, Kossuth L. u. 11.) az éwégi zárlati mun­kálatok miatt BETÉTFENZTARAT december 9—13-lg (5 nap) CSAK 12 ÓRÁIG TARTJA NYITVA. — Hitelfolyósítás és befizetés a fenti napokon is a szokásos pénztári órák alatt történik (8—18 óráig). Orvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dolgozói (illetőleg gyermekei) részére gyermekorvosi ügyele­tes szolgálatot tartunk a Vá­rosi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségeben (Munkácsy | M. u. 19.) december 7-én (szombat) esté 19 órától de­cember »-én (hétfő) reggel 7 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelő­intézet ügyeletes orvosi helyi­ségében (Munkácsy M. n. 19.) fogászati ügyeletes orvosi szol­gálatot tartunk december T-én (szombat) este 1» órától de­cember »-én (hétfő) reggel 7 óráig. Ezenkívül ügyeletes orvosi szolgálatot tartunk kerületen­ként december 7-én (szombat) délután 1« órától december 9- én (hétfő) reggel 7 óráig 8 kő­vetkező helyeken: I. kerület részére: a* újme- szesi körzeti orvosi rendelő­ben. Tel.: 51-81. Járóbetegek részére rendelés de. $—1» óráig és du. 19—1» óráig. n. kerület részére: • Tánd Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 1». Tel.: 30-00. Járóbetegek ré­szére rendelés de. 10—11 óráig és du. 1G—17 óráig. III. kerület részére: A Petőfi utcái körzeti orvosi rendelő­ben. Tel.: 25-88. Járóbetegek részére rendelés de. 8—9 óráig és du. 14—15 óráig. Ha a megadott szám nem Jelentkezik, a hívást a 08-nak (Posta) kell bejelentesd. — Telitalálat a lottón. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a lottó 49. heti szelvényeinek értékelése közben öttalálatos szelvény akadt. A telitalálat előfizetéses szelvényen van, száma: 460 880. A szelvények értékelése még tart — A* Állami Biztosító két­napos orvoesszakértői konfe­renciája — igazságügyi orvo­sok, traumatológusok, a bizto­sító főorvosainak részvételé­vel pénteken reggel kezdődött Budapesten. — A pécsi keményítőgyár j befejezte 410 vagonos éves ! tervét december 6-ára virra- j dóan, ami nem kevesebb, mint ] 410 vagon keményítő gyártá- i sát írta elő. Pénzben ez 34 millió 600 ezer Ft-ot jelent. A jubileumi verseny jegyében az év végéig további 3o va­gon késztermék előállítását tervezik, ami 2,5 millió forin­tos többletbevételt ígér. Tanácstagok fogadóórái H. kermet: December »-én, i árakon Kóbor Imre, Fritz Józsefné, Szegedi Józsefné Móricz Zs. utca) ált Iskola. S órakor: Cseke Mihályné Sállal u. 8, Magyar Ferenc, dr. Kolta Fe­renc. Bödő Mihály, Vörös Pál, Balogh Pálné Pataki Miklós Mátyás király utcai ált lsk. 3 órakor: dr. Bánki Nándor, Csorbics József, Császár Ká­roly Köztisztasági Vállalat kul­in. kerület: December t-én, t órákon Bernáth Ferenc, ölbey Lajo»- né, Gasparlk Kálmán Petőfi utcai ált iskola. Hat és fél év a Lőcsei-perben A Pécsi Járásbíróság dr. Ku- marás tanácsa pénteken dél­előtt folytatta az előzetes le­tartóztatásban lévő és 1* rend­beli közlekedési bűncselek­mény sorozattal vádolt dr. Lő­csei Lajos pécsi anyagbeszer­ző bünperének tárgyalását amelyet november 14-én bizo- nyítiskiegészítéa végett elna­poltak. A tegnapi folytatólagos tár­gyaláson még három tanút hallgatott ki a bíróság, majd a perbeszédek hangzottak eL Dr. Nagykálózi Zoltán ügyé*« teljes egészében fenntartotta a megyei főügyészség által emelt vádat és megyeszerte nagy felháborodást keltett ittas ál­lapotban elkövetett ámokfutása miatt. dr. Lőcsei szigorú meg­büntetését, és a törvény által maximálisan megszabott T te fél évi szabadságvesteés alkal­mazását kérte. A déli ebédszünet után «Mi­után 15 órakor került sor as ítélethirdetésre. A bíróság a vádirattal egyezően, a széles­körű bizonyítási eljárás ered­ményeként beblzonyltottnak látta a 10 rendbeli bűncselek­ményt és ezért dr. Lőcsei Ba­jost 6 évi és 8 hónapi börtön- büntetésre ítélte és 1» évre el­tiltotta a gépjárművezetéstől. Az ítélet indoklásában a bí­róság rámutatott arra. hogy a vádlott augusztus 13-én Utas állapotban Pécs és Szentlőrlnc között, rövid Idő alatt, olyan baleset sorozatnak lett az el­követője, amely példátlanul áll a közlekedési gázolások fekete krónikájában. A vád­lott a KRESZ sorozatos meg­sértésével, az országút egyes szakaszain 1M kilométere« sebességgel rohanva két rend­beli szándékos veszélyeztetést, 5 rendbeli gondatlan veszélyez­tetést, 3 rendbeli segélynyújtás elmulasztásának bűntettét kö­vette el. Többek között elgá­zolta Bodor Józsefné 30 éves bodal tsz-tagot, aki 8 hónapos terhes állapotban volt. A sze­rencsétlen fiatalasszony jobb lábát térden alul amputálni kellett és augusztus 18-án ko­raszüléssel egy halott és egy fiúcsecsemőt hozott a világra. A bíróság a bűncselekmény- sorozatot úgy értékelte, hogy az magában foglalja a na fokú társadalmi veszélye minden kritériumát. — Gyakorlatban b bevitt a i Veszprémi Nehézvegyipari Ku- i tató Intézetben előállított ak­tikon elnevezésű új gyomir­tószer, amelyből az első na­gyobb mennyiséget a Fűzfői Nitrokémiai Ipartelepek készí­tette. Az új szer minden ed- ; dig használt növényvédőszer­nél töményebb. Ez elsősorban a szállítás és a kiszórás költ­ségei szempontjából rendkívül előnyös. Aktikon a kukoricák gyomirtószere. Az idei kedve­ző tapasztalatok alapján jö­vőre kétszáz tonnát készíte­nek belőle. Színház Halálozás A Baranya megyei Élelmi- szerkereskedelmi Vállalat Igaz­gatósága és Szakszervezeti Bizottsága megrendültén tu­datja, hogy szeretett munka­társuk, BANKA LAJOS, a komlói 38. sz. ABC áruhá­zunk Igazgatója 45 éves korá­ban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az elhunytban a ke­reskedelem áldozatkész, oda­ad* munkását vesztettük el. Emlékét kegyelettel megőriz­zük. Szeretett nagynénink, JAVT JULIA by. tanítónő dec. 3-án elhunyt. Temetése 9-én, hétfőn 2 teakor lesz a központi te­metőben. Gyászolják: unoka­húgai és a család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és rokon, MIKOLASEK ANTAL 89 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése december 9-én, hét­főn dn. fél 4 teakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászol* család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága édes­anyám. anyósom, nagymamám és kedves rokon, ÖZV. KRISZ­TIÁN NANDORNE 82 éves ko­rában, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat 1988. december 9-én, hétfőn 4 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi köztemető ravatalozó­jából. A gyászoló család. Szeretett rokonunk, LOVAS MARGIT Budapesten elhunyt. Temetése december 9-én, hét­főn fél 3 érakor lesz Pécsett • Bot. Mihály kápolnából. Gyá­szoló Köszönet Kély fájdalommal tudattak, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, déd­anyánk. ÖZV. KALMAR IST- VANNE T7 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Drága ha­lottunk temetése december 9- én, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló család. Hálás köszönetflnket fejezzük ki mindazoknak a hozzánktar- 1 tozó rokonoknak, ismerősök­nek, akik drága, felejthetetlen : halottunkat, ANDBELL LASZ- 1 LÖT velünk együtt kísérték : utolsó útjára. Külön köszöno- I tünket fejezzük ki a Vegyi- I gépipari Technikum igazgató­jának. fiam osztályfőnökének, szülői munkaközösségének, fiam osztálytársainak, a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnak, a Sörgyár dolgozóinak, a ház la­kóinak a szép koszorúkért és anyagi támogatásukért. A gyá­szoló család. Köszönetünket ezúton fejez­zük ki barátainknak, ismerő­seinknek, a különböző intéz­mények vezetőinek, mindazok­nak. akik szeretett jó férjem, testvérem, fiam, kedves roko­nunk, DB. NAGY LÁSZLÓ ügyvéd, tragikus elhunyta fe­lett érzett gyászunkban osztoz­tak és részvétüket bármilyen módon kinyilvánították, s ez­zel fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönjük a Pécs! Ügy* védi Kamara és a Mohácsi Já­rási Ügyvédi Munkaközösség megható segítő megnyilatkozá­sát. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, DB. LU­KACS MIKLÓS temetésén részt vettek, koszorúk és táviratok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk a Megyei Bíróságnak és ügyészségnek, a pécsi és mohácsi járásbíróság­nak és a Mohácsi Ügyvédi Munkaközösségnek együttérzé­sükért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a kedve« rokonoknak és Jó ismerősöknek, akik sze­retett halottunk SCHWARCZ GÉZA temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésé­vel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a pécsbányatelept bányász férfikórusnak, Ivasö- ka Mátyásnak a szép búcsúz­tatásért, a Mecsek Kisállatte­nyésztő Szövetkezet tagjainak és Schmelcer kertésznek a szén koszorúkért. A gyászoló család. Nemzet! Színház: Isten véled* édes Piroskám (este fél t óm­kor). Gyermekszlnhás: Muzsikus Pá­ter (délután I órakor). Tájszínház: Balettest (délután Ml 4 és este 7 órakor). Barca. Hangverseny IJost-terem: Pécol «esel Mt — A Mecsek énekkar, az AKUT Bartók Béla férfikar és a Me­csek Fúvósötös hangverseny** (fél * órakort. Mozi Park: Az utolsó kör (f*. ff, ft Petőfi: Tíz kicsi Indián (4. t ft Kossuth: Tíz kicsi hadién (lé, Ui fi, fS). Méhek völgye (ti, tft 18 éven felült Pécsszabolcs: Mágnás Miska (fik. A hóhér (7). Gyárvárosi Cyste mekrablás Wiesbadenban (ft. — Vasas ft: A sivatagi 13-ak ft Harkány: Heroin (*>. Mohács: Bilincs és mosoly (1, ft). — 3Ö éven felül. Siklós: Az utolsó be­tyár fi). — SVyetvár: Gnmarta addl* (ft Pécsi R*dló IfJSt Magyar ayftvű «fin,. — Hallgatóiak kérésén. — Mfi műsor 18.1«: Levelekre vámsnévnk 18.11: október útján. Megj elesd* KÚP lapja, « Vörös Újság 18.25: Így Is tetszik, ágy ft Mb «zik. — Könnyűzene 18.45: Dél-dunántúli Műsorismertetés Hírek. Akiket----------------------_ n ak. Irodaimé évfordulóét. Kép­szerű dalok, népszerű Az NDK és az európai ISJé: Némát nyelvű m — Szakkönyvek falán, esti muzsika lagyftr Tv. Műm 9.01: A virovóí vízesés é.lé: Házak és otthonok fisra.) 9.3«: Jacques, a fatalista (ftaaj 10.30: Tv-Mintabolt (fteaj 1LM: Kisfilmes 13.23: Műsorismirtséft 13.35: MTK—Bp, Honvád labdarúgómérkósés Hungária útról 14.18: Hetvenöt éves elektromos művek. KSsfflm 14.45: Reklámműsor 14.53: Mezőgazdasági sorozat. — A tevékenységi kör bővítése és a jövedelme 15.25: Kapribogyók... — Mieheyl-show. 18.20: A fonal mű 16A5: Rekl&mmflsor 14.45: Hírek 18.50: Chicago dokumentumaim a világhírű Max Wall piacról 17.25: Tudósklub. — A biológia forradalma lt.it: Kis filmek 18.«*: A Tv jelen* 13.25: cicavízió ... 19.35: Rosslni-emlékmflsor — kó­lájának léé. évfordulója alkal­mából 19.5»: Szünet 20.00: Tv-hlradé 20.20: La Fontaine mesél. Magya­rul beszélő francia rövid játék­film-sorozat. — A nyűi meg ■ teknős. 16 éven felüli 20.45: Zenés randevú Fényes fiate bolcesal. Operettest 21.38: Tv-híradó — í. kiadás 21.50: Irodalmi képeskönyv. — Iszaak Babel: A kezdet. 14 évest felülleknekl 23.1«: Jó éjszakát, felnőttek.' — Gusztáv macskája .., Jugoszlftv Tv. 18.31: Fiúk és lányok, rr.ll: A. Írástudatlanság felszámolása. — 18.20: A zene nem ismer határo­kat. 19.20: Időgép. 20.50: Humo­ros adás. 21.50: Videofon. 22.08: Bűnügyi filmsorozat. — BIO: Aranymikrofon. | TIT Bartók Klub Jubileumi bélyegklállftá« nyitója (lé órakort. Szórakoz­zunk! Zenés-táncos klubest (lé órakort­— Véső íMény kV-os légvezeték 1088. december 7-én feszültség alá kerül. Felhív­juk a környéken lakó dolgozók figyelmét, hogy a vezeték érintése szigorúan tilos és életveszélyest - Mecseki Szénbányák Peru házár« osztálya. (2| Raktározásra alkalmas helyiséget bérelnénk recsETT vagy KÖRNYÉKEN KW—8M m’ alapterületig Ajánlatokat «Iparvállalat” jeligére a kiadóba kérünk. J ( i

Next

/
Oldalképek
Tartalom