Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-29 / 280. szám

f 6 mmantmi novto november tL Nagyszerű sportlétesítményekhez jutottak a gépiparisták ■ V. ■ Korszerű tornaterem épült, bitumenes kosár- és röplabdapályát kaptak ?fagyszerfl sportlétesítményhez tottak « Gépipart Technik mm fia tatjai Az. iskola korszerű torna termét a napokban adták át, a* Iskola kosárlabdacsapata már lejátszotta benne első mérkőzését 'Tornateremhez jutottak a Gép­ipari Technikum fiataljai Az. .új s portiét estímény ben az- iskola fiú kosárlabda csapata már lejátszot­ta az első mérkőzését. Lcrincz József, az- iskola igaz­gatója megelégedetten mutatja a modem, korszerű uj tornatermet. A terem hossza huszonhat és fél­méter. szélessége tizenhat méter. Szabályos kosárlabdapálya alakít-, ható ki rajta, melyen ÍÍB 1. és NB. n-es mérkőzéseket is játsz­hatnak. A tornateremhez két öl­töző és fürdő, zuhanyzó tartozik. Szertár, raktárhelyiség, tanári szo­bák egészítik ki a létesítményt, mely hárommillió forint költség­gel épült. A Kohó- és Gépipari Minisztérium kétmillió forintot biztosított, a Mecseki Szénbányák egymillió forint támogatást nyúj­tott az iskolának a tornaterem felépítéséhez. A diákok több mint kétszázezer forint értékű társa­dalmi munkával járultak hozzá tornatermük felépítéséhez. Az építkezéseket az elmúlt év szep­temberében kezdte a Baranya me­gyei Építőipart Vállalat és az új létesítményt a napokban adták át. Nagy szükség volt a tornaterem­re. Évek óta tornaterem nélkül a legnagyobb nehézségek közepette tartották: a Gépipari Technikum testnevelési óráit, a tavaszi, őszí hónapokban az iskola, rendelkezé­sére álltak az Ifjúsági Stadion sportlétesítményei, de télen kény­szermegoldásként az iskola folyó­sóira szorultak a testnevelési órák* Kilencszáshét fiatal tanul ? Gépipari Technikumban. A hu­szonhat osztálynak heti negyven­hat testnevelési órája van, reggel hét órától délután félháromig egyhuzamban folynak az órák. Szerencséjükre szabadtéri sport- létesítményeket is kaptak. A kol­légium udvarán százhetvenezer forint költséggel bitumenes kézi­labda-. hetvenezer forint költség­gel bitumenes kosárlabdapálya épült az év folyamán. További terveik is vannak. Az iskola ud­varán bitumenes röplabdapályát kívánnak létesíteni. A Gépipari Technikum, mely i létesítmények tekintetében oly ! mostohán volt ellátva* most egy- csapásra nagyszerű lehetőségek­ké] rendelkezik. Lőrincz József iskolaigazgató sportszeretete köz­ismert, széleskörű szervezési mun­kájának eredményeként jutottak hozzá most az iskola fiataljai a ragyogó sportlétesítményekhez. A gépiparisták megérdemelték az illetékes minisztérium és a he­lyi szervek támogatását. Virágzó sportélettel dicsekedhet az iskola sportköre. Poprócsi Vilmos. Szó- ; pos Gábor, ■ Medovatszky László tanárok irányításával, vezetésével nem egy sportágban a megye leg­jobbjai közé kerültek az iskola . sportolói. A‘ tornászok országos középiskolás bajnokságot nyertek. A természetjárók országos verse­nyeken is helytálltak. A kéziláb- dázók a megyei középfokú isko­lai bajnokságban végezték az élen. Három kosárlabdacsapatuk közül a fiúk az elmúlt évben megyei ifjúsági bajnokságot nyer­tek. Az atlétikában évek óta a géoiparisták nyerik a megyei diákversenyeket, a labdarúgásban . az ő kezdeményezésükre indultak meg a Zipernovszky Kupa mér­kőzések a megye középfokú isko­láinak részvételével. Nem egy me­gyei versenyen találkozhatunk a lesjpbbak között a Gépipari Tech­nikum sakközóival. Az iskola fiataljai szeretik és kedvelik a sportot, és ebben nem . kis részük van azoknak, akik ne­velik, tanítják, oktatják a fiata­lokat. Kosárlabda NB II. végeredménye Nők: t. Bp. Ped. 22 22 — 1275:883 44 2. Bp. HSC 22 20 2 1100:849 42 S. Kiskunf. Y. 22 16 6 1176:920 38 4. Szekszárd 72 14 8 1119:949 36 S. Baja 22 14 8 1261 :1077 36 «. Szeged 22 12 10 1177:1142 34 7. Pécsi Y’SK 5>ö 13 11 1210:1126 33 «. MAFC 22 7 15 1072:1094 29 9. Kecskemét 22 7 15 843:1001 29 10. KISTEXT 22 6 16 1016:1284 28 11. Nag^’-kőrös te 3 19 829:1272 25 12. Közg, Egy. 22 — 22 836:1317 22 Férfiak: 1. Szfú. Ép. *s lé 3 1802 -.1363 «1 21 Csőszerelő ?2 1« 4 1657:1394 40 i Táncsics 22 lő 7 1841:1530 37 4. Pécsi Postás 22 14 8 1485:1434 35 5. BE AC 22 14 8 1455:1403 36 6. Baja 22 10 12 1359:1467 32 7. PEAC 2? 8 14 1335:1476 30 8. GEAC 22 8 14 1355:1484 30 9. Bp. KSC 22 8 14 1264:1378 30 10. Szeged 22 7 15 1445:1534 29 11. Közg. Egy. 22 6 16 1355:1536 38 12. Szekszárd 22 5 17 1273:1427 27 A vonal feletti csapatok, az NB írbe jutottak, a vonal alatti együt­tesek a megyebajnokságba kerül­ték vissza.. Ifjú tanárjelöltek ^portsikerc Adatok A Pécsi Tanárképző Főiskola női kézilabdacsapata a megyebaj- nokság 1968-as küzdelmei során a következő eredményeket érte el: 20 mérkőzést játszott, meg­nyert 19 találkozót, döntetlenül végzett egy alkalommal, a meg­szerezhető 40 pontból 39-et mond­hat magáénak, ez 9 pontos előny a 2. helyezettel szemben. Gólará­nya 286:107. Megyebajnokként jogot szerzett az NB n-be jutásért kiírt osztá­lyozó mérkőzéseken való részvé­telre, amelyeket, a tatai edzőtá­bor nagytermében rendez ek. Cso­portjában a Szekszárdi Bőrdísz­mű. a Bp. Csavar SK és a Nagy­atádi Konzervgyár együtteseit megelőzve. veretlenül, 27:l9-es gólaránnyal, 6 ponttal az első helyet szerezte meg, s ezzel NB Il-es csapattá lépett elő. Hogyan történt ■ — Elismeréssel kell szólnom a lányok teljesítményéről — mond­ja Péter Tibor, az. edző, hiszen nem a legkedvezőbb előjelekkel indultunk Tatára, az. osztály ózó mérkőzéseire. A megyeba.jnokxág számunkra egy kissé „sima” ügy volt; csapatunk meglehetősen biz­tosan nyerte a bajnoki címet. Ezt azért említem hátrányként, mert baranyai meccseink nem kíván­ták meg lányainktól a nagyfokú küzdeniakarást, a magas szintű csapatfeg.v elmet, amely tulajdon­ságokra az osztályodon olyannyi­ra szüksége van minden osa pat- nak. Vajon meg lesz-e nálunk, ha itt az ideje? — járt a fejemben minden nap. A cél érdekében kb. hat héttel a tatai erőpróba ejött igyekeztem lelkileg úgy felkészí­teni játékosaimat, hogy adott p.ü- lanatban minden lelki plusz — töretlen akarat, jó harci széliem, fegyelmezett játék — rendelkezé- ! síinkre álljon. Sikerült! A három mérkőzésből kettőn i vesztes pozícióból nyertünk; 2;4- es, illetve 6:7-es első félidei ered- | ményt fordítottunk a magunk (ja­vára annak ellenére, hogy j á- 1 t é k b a n kb. csak felét nyújtót- ; tűk annak, amire egyébként ké­pesek vagyunk. A lelkesedés át­segített az akadályokon, no meg az az egy-két előre begyakorolt támadás- illetve szabaddobás-be- I fejezés, melyek kritikus helyzet- j ben hozzásegítettek, hogy gólt j érjünk el. És az edző Péter Tibor tanár, a Gépipari 1 j Technikum nevelője. Fiatal cm- j i bér, oktatóként sem áll hosszú j I múlt mögötte. Csapata sikere a/, j f övé is: pontos, precíz, fegyolme- j zett egyénisége, jó pszichológiai j érzéke, egyre gyarapodó szakin- ! I dúsa biztosíték arra, hogy a jö- | vőben még nagyobb sikereket ér­jen el. Remények A csapat ebben az évben igen komoly segítséget kapott a test­nevelés! tanszéktől, Szigeti La­jostól. és dr. Czizek Antaltól. A lányok támogatásukra a jövőben is számítanak, és a vezetők re­mélik. hogy a játékosok lelkese­dése a meglévő nehézségeik felett is diadalmaskodik és sikerül bent- máradniuk a magasabb osztály­ban. Márcz Róbert Közgyűlés a PV;SK-nál A PVSK közgyűlését novembif 29-én, pénteken délután D órakor tartja a MÁV igazgatóság tanács­termében. Hon ti Róbert, és lürdő- siné Tolnai Márta olimpikonok élmény beszámolót tartanak. Névváltozás Pécs új hegy en Elkészült a kosárlabda­osztályszó csoportbeosztása A kosárlabda NB XT-be jutásért folyó női és férfi osztályozó mér­kőzéseket december t-én és 8-án rendezik. Megyénként az első két helyezett női és férfiésapatok jo­gosultak résztvenni az osztályo­zókon, 'ahonnan a négyes csopor­tok első helyezettjei kerülnek fel az NB n-be, Baranya megyéből a Pécsi Tanárképző Főiskola női és férfi, a Komlói Bányász fér­fi és a Pécsi Postás női együtte­sei vesznek részt az ősztályozó- kon. A baranyai csapatok egy része Nagykanizsára, másik része Budapestre ‘ nyert beosztást. A csoportok beosztása a következő: Nagykanizsa, férfiak: ‘Nagykani­zsai VTE, Körmend, Bátaszék és Pécsi Tanárképző,. Nők: Nagy­kanizsa! Izzó. Szombathelyi SE és Pécsi Tanárképző,. Értesülése­ink szerint a Tolna megyei má­sodik helyezett nem indul az ősz- t.ályozőkon, így ez a csöbört csak három csapatból áll, Budapest, Kazincbarcika és Komlói Bányász, férfiak: Dombóvári VSE. ZTE. Nők; Bonyhád, Zalaegerszegi Elő­re, Szerencs és Pécsi Postás. Tegnap este Üj meszesen. a Komjátj utcai Bányász szállóban tartotta küldöttközgyűlését a Pé­csi Bányász Sportkor. A kiüdöt- , tek között ott voltak a Pécsi Bá- | nyász valamennyi szakoszályának sportolói, versenyzői, az üzemek dolgozóinak képviselői és meg­jelent dr. Csemus Kálmán, az MTS Baranya megyéi Tanácsa el­nöke. Bódi Dezső, a sportkör el­nöke ismertette az uj alapsza­bály-tervezetet, mely több tartal­mi módosítást javasolt. A leg« i fontosabb javaslat az volt, hogy í a Pécsi Bányász Sportkör változ­tassa nevét Mecseki Szénbányák i Pécsi Bányász Sportkörre. Mint az elnök mondotta, a névváltoz­tatási javaslatot az tette indokolt­tá, hogy eddig nem szerepelt a sportkör nevében a bázisvállalat névjegye. Mivel a sportkör a bá­zis vállalattól rendkívül nagymér­vű anyagi és még nagyobb fokú erkölcsi támogatásban részesült, feltétlenül kívánatos ezt a támo­gatást a sportkör hévében iá ki­fejezni. Második napirendi pontként a? MTS II, kongresszusának határo-r zatait vetítette a sportkör viszo­nyaira. Értékelte az .egyes szak­osztályok eredményeit, kitért a minőségi szakosztályok előtt álló újabb feladatokra, vázolta . azokat az elképzeléseket, melyek hivatva v.annak a tömegsport-igények még jobb kielégítését szolgálni, és szólt a trpszt pártbizottság azon javas­latáról is. mely szerint a közel­jövőben létrehozzák a járási jogú bányász sportbizottságot. A küldöttközgyűlésen felszólalt dr. Csemus Kálmán, az MTS Ba­ranya megyei Tanácsának elnök« is, aki több, á'l MTS körébe tar­tozó kérdést válaszolt meg, majd értékelte a sportkör Pécs városá­ban és Baranya megyében betöl­tött fontos szerepét, méltatta » minőségi szakosztályok eredmé­nyeit és élen járónál! nevezte art a kezdeményezést, melyet a sport­kör vezetői a tömegsport meg­valósításáért tettek és tesznek. Továbbiakban az MTS elnöke eredményes munkát kívánt a jö­vőre a sportkör versenyzőinek* vezetőinek egyaránt. A közgyűlés, a jótanuló — jó- sportoló mozgalomban kitűnő eredményeket elért sportolók meg jutalmazásával, valamint a labdarúgó Nyári Kupában elért második helyezett labdarúgóit ér­mének kiosztásával és az orszá­gos ifjúsági fiú kézilabda kupa második helyezett csapat tagjai­nak éremkiosztásával fejeződött bei ' A VVK szemezd bizottsága esü= törtökön délben elkészítetté a Labdarúgó Vásárvárosok Kupa harmadik fordulójának sorsolását, December 31-ig bezárólag a leg­jobb nyolc közé jutásért küzde­nek meg a csapatok. A magyar színeket képviselő ÜJpesti Dózsa a lengyel hadsereg-csapattal, a Legia Varsóval kerül szembe. As első mérkőzést Varsóban rendem zik meg, a visszavágóra Üjpesten keiül sor, KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern gamitú ra (5 db 3930 forinttól) részletre is kaphatói VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. BIKAMiíK, garnitúrák, íotelágyák részletfizetésre Kérjen képes. árjegyzéket. Román. kárpitos. Buda­pest. Nagymező n. 66. Két diáklány részére szé­pen berendezett szoba ki­adó. Bocskai u. 114. Kirótt sertések eladók, -— Málomj út balra 3 dü- lőúton. bemenni 6-ik ház. ■Wartburg 1000-as, vizsgá­zott személykocsi 45 000 forintért eladó. Balaton- lelle, Úszó u. 1. szám. Vagy árpád.‘Boros ti. 1. sz. ház beköl tűrhetően eladó. Kótszoba. konyha, élés­kamra. melléképületekkel. É!adé kétssoba, konyháé ház., nagy kerttel. Kút, villany van. Kískassa, Petőfi a. 53. no kilós, fiatal bízó el­adó. Helyszínen feldolgoz­ható. Bártía u. 24. OSW alváz ée karosszéria éladó, fűrészgépnek. Ko­dály n. 1. IV. 2. Égy vadonatúj, hosszú íérfíbunda és egy három­negyedes eladó. ‘ Ki&rókus ti. 1. _______>___________ U j, 48-as esőköpeny és egy Orion rádió olcsóé, el­adó. Móricz Zsígmond tér. 15,, emelet I. 11._____ J ó állapotú. 600-as Tra­bant eladó. Megtekinthető munkanapokon a Vegyipari Technikumban. Rókus u. , 2 Jurln._____________ j N agyméret ö. fehér, zomán- j cos fiirdőkáú eladó. So • -»ácstelep. Vadrózsa u. 5. Olcsón eladó szétszedhető, leereszthető gyermekágy, matraccal. Geislar Eta u. j 14. szám.______________ V ennék Pécs környéki falu­ban szőlőt vagy gyümöl­csöst, 15 mázsa szemes- kukoricát adok érte. Pécs. Dagály u. 17, _________ B élyeggyüjíeméT'yt» töme£~ bélyeget vennék. ..Gyűjtő" jeligére a Hunyadi u, XI. hirdetőbe. j Német fordítást, gép írást I vállal Baditz Fái. Mis- } koic, Augusztus 20 utca S. j Hízott sertések eladók. — i Tettye u. 18,_______ E ladó négylapos, nagymé­retű, • lengyel gáztűzhely I palackkal együtt. Érdek- I lődni pénteken egész nap j és szombaton 10-ig, Pa- tacs. Fő u. 56. Nádházi, ! Építkezéshez társat kere- ! sek. ..35 000 kp.” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __ S ötét, diófa hálószoba el­adó. Érdeklődni lehet du. 2—4-ig. Pécs. Fekete Gyé­mánt tér 8.. földszint 1. PeÜérdí szőlőhegyderékban pince, présház, telekkel el­adó. Érdeklődni: Peilérd, Damjanich u. 18. NŐI FODRÁSZ SEGÉDET felvessek Seusek Béla Komló Kisfaludy u. 2» Telefon: 20-61. Különbejárat é, abérletí szoba kiadó. Mező Imre U. 57. Bútorozatlan szoba, kony­ha használattal, előre fi­zetéssel kiadó. Uránváros, III., Endresz Gy. u. 149. n. í. i. 6—100-a* Buksi kótőgép eladó. Felszabadulás út 14. Küiönbejáraté, üres szoba kiadó albérletbe. Kovácste­lep, Mályva u. 7. Megte­kinthető délután 5 után, vasárnap egész nap. $ szoba, összkomfortos, garázsos, kertes ház eladó. 2 szoba, összkomfortos cse­relakás esetén beköltözhe­tő. Cirri; Pécs, Móra Fe­renc u. 73. Karambolozott motorkerék­pár és 70 m2 cseresznyefa- deszka eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Perczel u. 29. Hátul az udvarban. Házhely, Hőgyes Endre utcában eladó. Érdeklődni: Geisler_Etft n. _4. Molnár. SKODA Octávis eladó. — Geisler Eta u. 4. Molnár. Hadé 6 darab 40-^tó kg-os süldő. IH. kér., Máljva u. íá. Kovács te­lep^ ____________________ K ülönbejáratú szoba, üre­sen vagy bútorozva kiadó. Pécs, tf. kér., Malom, Felső utca 40/1.________ F iadó egy Variá hármas- szekrény és egy Venus porszívó. Márton «. 18. Szendrő.________. Kö kényben, szoba, konyha, 300 négyszögöl kerttel el­adó. 20 ezerért. Érdek­lődni : Szalánta. Bozsanc- vics Márta 114, Eladó kis motorhoz 13 ka­lapácsos daráló 800 Ft­ért. Istokovics^ Móra F. utca 5. szám. Báteradsatt sssobs, fttni&ssn- bahasználattal két igé­nyét, rendes dolgozó vagy diák részére elsejétől ki­adó. Zetkin Klára u. 12. Eladó 230 V-os hegesztő transzformátor 3—4-se elektródával használható, állítható vasmaggal. Baj­csy Zs. U. Motorszerelő­mflhely. Horváth._____ 8 semfelssedögé|i ÚJ pot-ban eladó. Érd. László. Kossuth L. u. 78. H„ lép- csóhás, fsa. S„ du. 6—8 óra köaótt.____________ E tádé kifogástalan há­romnegyedes pézsma banda nagyméretű. Tel.; 40—64, dn. 5—7-ig. | ISaaíf vagy ehhez feaeaelé alvázat futóművel keresek. Ajánlatokat: Kis Nagy De­zső, Pécs, Tompa Mihály utca 26.__.______(_____ I Koka* «tea 115 az. esóba, konyha, nyárikónyhás 634 n-öl szőlős házam elcso- rédném fóbéeletl lakásért vary kisebb házért. Albérletbe azonnal Maxió nagy szoba, konyha, élés­kamra előrefizetéssel. Sza­bolcsi alu, I. kér. Sudár latrán u. 16. Földvárt. Kettő—pbéa, távfűtéses takarékszövetkezeti lakást keresek. „50 ezer kp.” Jel­igére, a SaHaí u. hirde­IFIGYELEM! íVIiudenméretü hús­daráló kések, lyu­kastárcsák, paprika­daráló betétek meg­érkeztek. Bazár üzletbe« Sallaí u, 15., Alig használt M 10-es, négysávos magnó eladó. — Részletre is. Doktor S. n. 49 D n. 7... délelőttön­ként.. ÉrtesítJ64 kedves megrendelSIaket. hogy Pécs, Uránváros, Kórftsí Csorna Sándor o, 4. se *I*ttl férfi-női ruhaszalonunkat 196*. bot ember 2S-éa áthelyeztük PÉCS CRÄNVAROS 98 2-ES SZ. ÉPÜLETBE AZ ÜRANVAROSI NAGYPOSTÁVAL SZEMBEN Felhlrjtik kedxes megrendelőink figrelmét, hogy ugyanitt gyermek-, valamint fiú’ és leánykaruhák készítésével is várjuk kedves megrendelőinket PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT flájffpart gépek eladók, ál­lami gazdaság. vag7 szö­vetkezetek részére is meg­felelnek. Cím: Deli István, Dombóvár, 5'ő u, 21. iH-mansé*-? érés tisyess« egyedülálló, független asz~ szony vagyok. Kisebb csa­ládhoz, vagy magányoshoz háztartási munkák végzé­sére azonnali belépéssel el­megyek. Nagyné. Kővágó- szőlős, Golgota U. S7. Családi ház beköltözhetően eladó. Nagykosár. Érdek­lődni: Kossuth n. 67. Parkett­VASKAPUK és mindenféle tAKLATOSMUN KÄT rövid határidőre vállalok házhoz­szállítás díjtalan Ugyanott kétszáz nyas -vaskapu, egy kiskapu nagyon OLCSÓN ELADÓ. H E T E S S V iakatosmertes BOkköád. Telefon: JS. csiszolást vilupátozást A LAKOSSÁG KÉSZÉRE VA I TALUNK Használt parketták kisebb Javítási munkáit azonnal elvégezzük, Bej» központjában kát- szoba ósszkomlortos laká­somat elcserélném hasonló pétire. .Baja’» jeligére, a Sallaí u. hirdetőbe, Garája kiadó. Egree e 6. Szigeti vámnál, délután 4 óra után. Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat takarító részlege Pécs, Bózsa F« t: Í7c Harkányt üdülőtelepen, szép környezetben épült 1 49 m2 alapterületű új vik- kendfcáz eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap, Pécs, Jakahhegyi üt 19. »tyájg 60-22 1 10-78 802. msüéV 50-83 J alatt, vagy vasárnap a helyszínen, (Üdülőtelep, Hársfa u. vágs — a Sik­lós felőli oldalon lévő er­dősáv mellett) BodapeoUre cseréin ám pé­csi egy szoba, komfortos, belvárosi, földszintes, mo- darn, olcsóbérö lakásomat ha'ioulóra. sürgősen. „Mac­kó" jeligére a Sallaí cl. hirdetőbe. Wízoti sertések eladók. — Pécs, Rippl Rónai u„ 5. (Zsoinay dombon) _ . . , . . . .. Kevés gondozásért meleg otthont adok rendes fia­tal nőnek. — „Megértés" jeligére, a SalIaJ u. hir­detőbe. 6 lakásos társ villában, két- szoba összkomfortos lakrész beköltözhető. 2. sz. Ügy­védi Munkaközösség Kapos­vár, Ezredév utca 1. Eladó Jó karban lévő 900- as Wartburg, vagy 600-as Trabnat Combiért elcserél- i ném. Ksszier, Pécs, Major utca Í7. Féczfees 6 km műút mel­lett most épült, még bel fejezetien kettőszebás. ker­tes családi ház beköltöz­hetően eladó. ,,110 ezer 4 OTP" Jeligére a SallaJ n hirdetőbe. Balaionleüs, Ussó a. 1 sül alatti ház (nyaraló) két- szoba. egy konyha. 280 négyszögöl telekkel 160 000 Ft eladó. A müúthoc 150 m-re. a vízhez 250 m-re. Érdeklődni a helyszínen. — Kőszegi Dezső. Keresek beköltözhető lakást (nem íőbérlefcit). Értesítést ..Kp «8 000/636" Jeligére a Bem utcai hbrdjsöSb*.. Angel nyeívóktatás te-zd#le­nek, haladóknak külön­órákban Egyetemistáknak, diákoknak kedvezményesen. Telefon: 26-04/87. VED JEGYZETT MINI­FOTELT csak mintaboltban KOSSUTH 1*. ÉS MALOM XL SASOK tasabolbat. tri hás eladó Danié 9. utc®, 14. ények. háióbú- torok konyhabútorok, heve rők. kombináltezobák, egyéb szép bútorok, kályhák ol­csón vásárolhatók Molnár­nál, Felsővámhá* tL 3. Nérressar Ft körüli árért, rövid, páncéltőkés. kör- j páncélos zongorát ke­resek. ,,Zongora” jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. Hárem szoba, összkemfortos családi ház garázzsal eladó K étszoba összkomfortost bS^ájnítok. Pécs, Móra Ferenc út 73. Hálósaobabútorok,, kombinált garni­túrák, könyv- és hármasszekrényeke konyhagarnitúrák és egyéb szép BÚTOROK OLCSÓN, állandóan kaphatók S O Ó K T bútorüzletében, gsolnay n, L Eladó és Trábzníért, il­letve Pécs és közvetlen környéki lakásért, ingatla­nért megegyezés szerint elcserélhető teljesen fel­újított 1103 Skoda ée 50 köbcentis Simson motorke­rékpár. Ragán Oessó,. Be­Kgy kis vaskályhát veszek, ,,őszirózsa • jeligére a Sallaí u. hirdetőbe. 3 darab 130—130 kg-c*, fiatal hízott hússertés el­adó. Gyöngy u. 4., eme­let. Légszeszgyár u. foly­tatás*.. Elcserélném h áramszobás, belvárosi régi bérű lakásos- inat kertes családi házért. Címeket: „Havi részlet* jeligére a Hunyadi é# hirdetőbe kérem. Erym»mäj~ee heverd taÄ db. sarokba állítható, vi­lágos. újszerű állapotba« eladó. Pécs. Kodály 3oltás utca 1. I. emelet L dN te. MSZMP Baranj’« megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. PösserkesrlS: Bocz J 6 z s e1 Szerte észt őség: Pécs. Hunyadi út 11. Telefon: 1S-S2,15-33, 31-68,89-11 Belpolitika) rovat: ti-63 Riadja a Baranya megyei lapkiadó Vállalat Peielös kiadó- Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 13-33. 15-33, 23-60. 80-11. SZIKBA NYOMDA PécS| Munkácsy M. a. ML E. v.i Melles Ressó Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesjtóknti Siófizetési díj egy hónapra U Ft. Indexszáza: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom