Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
II párt a zászlót mindig tisztán és magasan tartatta Az MSZMP Központi Bizottságának ünnepi ülése A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából ünnepi kibővített ülést tartott szombaton az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. A jubileumi megemlékezésre ünnepi díszbe öltözött a művelődési ház kongresszusi terme. Az elnökség fölött hatalmas szám idézte az 50. évfordulót és keresztbe futó vörös és nemzetiszínű szalag jelképezte, hogy a magyar kommunisták fél évszázados harcában mindig egységes egészet alkotott dolgozó népünk és a nemzetközi proletariátus igazságos ügyének szolgálata. Szemközt, az erkély mellvédjén jelmondat hirdette: „Éljen a harcokban edzett fél évszázados párt!” 11 óra előtt néhány perce?! foglalta el helyét az ünnepi ülés elnöksége. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Nyers Rezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ajtai Miklós, Czinege Lajos, Ilku Pál, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagjai, Aczéi György és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, politikai, társadalmi és gazdasági életünk vcz?tő személyiségei, a munkásmozgalom veteránjai. Az elnökségben foglalt helyet Ambrus Jenő, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára is. A Központi Bizottság tagjain kívül . sok vendég is részt vett az ülésen. Ott voltak a párt ma is élő alapító tagjai, a munkásmozgalom idős harcosai, és mások, akik az évforduló alkalmából magas kitüntetésben részesültek. Helyet foglalt a teremben politikai, gazdasági, kulturális életünk sok meghívott képviselője is. Jelen voltak a kommunista és munkáspártok nemzetközi találkozóját előkészítő bizottság budapesti ülésén részt vett és jelenleg is hazánkban tartózkodó külföldi delegációk képviselői. Pontosan 11 órakor emelkedett szólásra az elnöklő Biszku Béla, majd rövid meg-; nyitója után felkérte Kádár elvtársat ünnepi beszédének megtartására. Ezután hosszan- tartó, viharos taps közben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett a mikrofonhoz. ÚJ fejezet a magyar munkásmozgalom történelmében gyár munkásosztály forradalmi, marxista-leninista élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja. A szocializmus, a kommunizmus eszméje az eltelt félévszázad alatt hatalmas utat járt be. A kommunista és munkáspártok a Föld csaknem minden országában létrejöttek és számottevő politikai erővé növekedtek. A szocializmus három földrészen jelenlevő, 14 országot magába foglaló világrendszerré vált. Nagy fordulat következett be népünk sorsában is. A kapitalizmus bilincseitől megszabadult magyar nép ma, a társadalmi fejlődés élén haladó nemzetek sorában sikerrel dolgozik a szocializmus teljes felépítésén. A szocializmus világméretű előretörését nem lehet feltartóztatni. A két rendszer harca azonban még minden területen folyik. Az imperializmus fegyveres összeütközéseket provokál. A népek egész sora az útkeresés lázában ég. A munkásmozgalom sem mentes az ingadozóktól, a hangulati %,forradaImárok”- tól, a revizionista árulóktól és a különböző egységbontóktól. A kapitalista és a szocialista rendszer harca az ideológia és a politika síkján fokozódik. Növekszik a forradalmi erők felelőssége, mélyebb értelmet nyernek a történelmi tapasztalatok s a forradalmi gyakorlat nyomán fejlődik tudományos elméletünk, a marxizmus-lenini z- mus. Ilyen körülmények között ünnepelünk ma. Pártunk, munkásosztályunk, népünk máj munkájához és harcához sok erőt meríthetünk a magyar munkásmozgalom legutóbbi ötven évének forradalmi tapasztalataiból. Ezeket számhavenni, értékelni és hasznosítani — kötelességünk! Kötelességünk annál is inkább, mert a történelmi tapasztalat nálunk, éppen úgy, mint a világ minden más részén, mindinkább megerősíti a tömegekben a felismerést, hogy a népek a kor égető kérdéseire csak a szocializmustól várhatják a választ, és a megoldást. A továbbiakban Kádár Já- í nos történelmi visszapillantást nyújtott a hazánkban a századfordulótól kezdve mind erőteljesebben kibontakozó harcra, a munkásosztály, parasztság, a dolgozó tömegek sorsának jobbrafordulá- sáért. Az ország súlyos problémái katasztrófálissá váltak, amikor a kapitalisták 1914- ben világháborúba taszították a népeket. A háborús esztendők szenvedése, milliók pusz tulúsa, százmilliók nélkülöző se késztette a népeket arra, hogy dacolva minden terrorral, harcbaszálljának a háborús kormányok eltávolító sóért. A 2. Intemacionálé árulása, a szociáldemokrácia csődje következtében vezetés nélkül maradt munkástömegek, s ál tálában a népek keresték az utat és a módot, hogyan vessenek véget a háborúnak hogyan döntsék meg a há borút szülő kapitalista rend szert, hogyan vegyék saját kezükbe sorsuk irányítását. S e nagy kérdésre adott választ 1917 novemberében az orosz szocialista forradalom. Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatalmas csapást mért a kapitalizmusra az im perialista háború valamennyi támogatójára és erősebbé tette a szocialista eszmék befolyását, mint valaha is volt. (Folytatás a 3. oldalon) Uj sikereket kívánok a szocializmus építésében! Drága Elvtársak! A Kommunisták Magyarországi Pártja megalapításának ötvenedik évfordulója alkalmából szívélyesen üdvözlöm önöket, Baranya megye minden kommunistáját és dolgozóját. A kommunisták vezetésével a magyar nép megteremtette 1919-ben a Tanácsköztársaságot, a második világháború után kiharcolta magának a szocialista függetlenséget, 1956- ban leverte az ellenforradalmat, napjainkban pedig sikeresen építi a szocialista társadalmat. A Ivovi terület kommunistái és dolgozói Önökkel együtt ünneplik a nevezetes évfordulót, együtt örülnek azoknak a sikereknek, amelyeket a szovjet néppel vállvetve értek el. A két testvéri nép internacionalista egységét erősítik a Ivovi terület és Baranya megye ipari üzemeinek, közlekedési dolgozóinak, a bányászoknak, a tudósoknak és a diákoknak hagyományos kapcsolatai, a turista csoportok szaporodó látogatása, a dolgozók személyes barátsága. A Ivovi terület pártszervezetei, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság ezekben a napokban kiemelkedő nevelő munkát végeznek, az előadók ismertetik a magyar nép élcsapatának, a Magyar Szocialista Munkáspártnak dicsőséges útját, beszámolnak az önök eredményeiről a gazdaság és a kultúra területén. Az Ukrán Kommunista Párt Ivovi bizottsága Baranya megye kommunistáinak és minden dolgozójának új sikereket kíván a szocializmus építésében. Vaszüij Kncevol. a Lvovi Területi Pártbizottság titkára Az úttörők köszöntötték KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak, Elvtársnők! Történelmi jelentőségű eseményről, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulójáról emlékezünk meg a mai napon. Ebből az ünnepi alkalomból üdvözlöm a Központi Bizottság ülésének minden résztvevőjét, köszöntőm pártunk minden tagját, munkásosztályunkat, az egész magyar dolgozó népet. Elvtársak! ötven évvel ezelőtt, amikor Oroszország véráztatta földjén, a polgárháború viharában a fiatal szovjet hatalom még az élethez való I jogáért küzdött, körös-körül, az egész világon a kapitalizmus uralkodott. De megszületett már az első munkáshatalom, amelyre bizakodással tekintettek az elnyomottak, a kizsákmányoltak százmilliói. A világtörténelem e nagy fordulópontján a magyar munkásmozgalom történetében is új fejezel kezdődött. Az úttörők hazánkban is kibontották a kommunizmus zászlaját, megalakult és elindult történelmi útjára a ma-1 Kun Béla 1919. május 3-án fegyverbe hfvja a munkásokat a MAVAG udvarán. a pártot A megye úttörői és kisdobosai — amint ezt az MSZMP Baranya megyei Bizottságának a Leőwey Gimnázium ifjúsági színházában megrendezett díszünnepségen jelentették — becsülettel teljesítették azokat a megbízatásokat, amelyeket szeptember 29-e után kaptak a párt- alapszervezetektől. Az úttörők a KMP megalakulásának 50. évfordulójára való felkészülés jegyében találkoztak a párt régi harcosaival, megismerkedtek az ötven évvel ezelőtti eseményekkel, a párt mai munkájáról, életéről pedig azok a párttagok beszéltek nekik, akik ma is ott vannak az üzemekben, termelőszövetkezetekben, a termelés frontján. A raj és őrsi foglalkozásokon is sok szó esett a párt múltjáról és jelenéről, úttörőink közül sokan most ismerték meg közelebbről, mit jelentenek e szavak: Kommunisták Magyarországi Pártja, Magyar Szocialista Munkáspárt. Az úttörők gyűjtő munkáját, nemes tetteit a különböző dokumentumok ezrei jelzik, s megszámlálhatatla- nok azok az apró tettek, melyeket a lakóterületért, a hazáért jelszóval hajtottak végre. A Nagy Napok Naplója a halnap úttörői és kisdobosai számára is megőrzi a mai gyerekek munkáját. A Novics János megyei párttitkámak átnyújtott jelentésben az ötven éves jubileum alkalmából az úttörők és kisdobosok köszönetét mondtak a pártszervezeteknek és párttagoknak, akik segítették és ma is segítik az úttörő munkát. Köszönetük mellé tették Ígéretüket is: „Úgy élünk és tanulunk, hogy felnőve méltók legyünk az ötven év előttiekhez, a nagyszerű elsőkhöz, a* illegalitásban harcolókhoz* azokhoz, akik a kommunista névvel ékesen, de sosem ékeskedve dolgoznak a gyárak visszhanrgos csarnokaiban.” u s