Dunántúli Napló, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-12 / 240. szám

1968. október 12. pun.<kntmt napio 5 Á álmos, füstszagú hajnal. Elsőnek egy kopott kis öreg érkezik — szótlan, majd­hogynem komor —, aztán két zajos fiatal. A kapu — mint egy hatalmas száj —, elnyeli őket, s már jönnek is a kö­vetkezők. Asszonyok. Az apró kis retikülök mellett otthoni gondokat rejtő bevásárló ko­sarak, szatyrok. Az udvaron még égnek a lámpák — mint­ha az éjszaka megakadt vol­na a bodor füstöt eregető ké­mények csúcsán. Harsány üd­vözlő szavak, hátbaütéssel kí­sért kézfogások. Egy harminc év körüli férfi újsággal a kézben kanyarodik be a ka­pun, fel se néz, „vakon” is betalál. Barátom azt mondja, az apja is itt dolgozott, sőt talán a nagyapja is ... EQY VÁROS FELÉBRED Pécs, 1868. A főtér balolda­lán a masszív papi gimnázi­um, jobbról földbe süllyedt földszintes épületek sora. A török templom hátamögött négyszögű torony. A tér való- színűtlenül nagy: alig-alig van forgalom. Az utazó úgy érzi, egy alvó mesevárosba tévedt. Pedig a „széleken” gomba­mód nőnek a bányatelepek, s máról holnapra néhány gyár is dolgozni kezd. De hát ezek messze vannak a korzótól... A város összlakossága még a húszezret sem éri el, s az or­szágos rangsorban Pécs csak a huszonnegyedik helyen áll. A hír, mely szerint Zsolnay Vilmos pécsi iparos „Első Czement-, Chamotte- és Tűz­biztos Agyagáruk Gyára” né­ven új vállalkozást jegyezte­tett be a cégbíróságon, még a környékbeli fazekasok köré­ben is csak hónapok múltán keltett némi kis izgalmát. Megszokták: mindig akad va­laki, aki könnyelműen koc­kára teszi a pénzét- Ez a Budai külvárosi „kóceráj” azonban egyre többet beszél­tet magáról. Minden hónap, minden év hoz valami újat, valami szen­zációt. 1869: a messzi Morva­országból korongosok érkéz­PORCELÁNOK, EVEK ÉS EMBEREK... nek. 1870: dr. Schmidt Sán­dor, az Európa-hírű kerami­kus átveszi az üzem vezeté­sét. 1871: Zsolnay — a vidék fazekasainak és cserépégetői- nek őszinte csodálkozása kö­zepette —, kémiai tanulmá- í nyokat végez. 1872: újabb gé- ; pékét állítanak be. 1873: a pé- j I esi gyár díszműárui résztvesz- nek a bécsi világkiállításon, | sikert aratnak, s az üzlet­szerzők orosz, angol, francia, sőt: amerikai megrendelések­kel térnek haza. A pécsi pol­gárok ekkor már tudják, a vi­lág kerámiaiparának vezetői pedig egyre izgatottabban kérdezik: de hát ki ez a Zsol­nay? A KOR EMBERE Életrajza a kor regénye, j Fantáziadús . polgári család gyermeke; bátor, jóérzékkel megáldott kereskedő. A fa- j milia őse Nyugat-Magyaror- szágról költözik a Mecsek lá­baihoz. Szorgalmas, álmodozó ember. Fia, Miklós, már több ennél: vakmerő is. Kereskedő lesz. Dohányt, játékot, szőlőt és gyümölcsöst árul. Elhiva­tott embernek érzi magát — példaképe Amerika. Fiai ha­sonlóak. Négyen vannak, s mind a négyen nagyobb részt követelnek a világból. A ke- rámiaiparral Ignác próbálko­zik először, de csődbe jut Az üzlettel kapcsolatos számítá­sok jók, a kivitelezés azonban gyenge. Ekkor lép színre a legtehetségesebb testvér — Vilmos, aki apja fia: vakme­rő, élesszemű — és szeren­csés. Szerteágazó üzleti kap­csolatai vannak — még a szénbányászattal is megpró­bálkozik —, csalhatatlan szi­mata azonban a kerámiaipar felé irányítja. Minden kézen­fekvő: nyersanyag van, szak­ember is — a vidék elszegé­nyedett fazekas-faival olcsó munkaerőt ígérnek —, a kö- j zelben nincs számottevő kon- j kurrencia, a kereslet pedig! egyre nagyobb ... Belevág. | Megmosolyogják, de ő tudja, mit akar: nagyipari szinten termelő, s mégis minőségi árut produkáló üzemet. A ter­vezésben mértéktartó — a ki­vitelezésben kíméletlen. Éve­kig 5 dolgozik legtöbbet a gyárban, s közben állandóan tanul. Nyerni akar. Akik is­merik, tudják: ez most már nem egyszerű üzlet számára: s amikor győz, senki sem csodálkozik ... EZREK ISKOLÁJA Állunk, nézelődünk. Hogy értik egymást a gépek és em­berek! Minden mozdulat in­tim, magabiztos. Az egykori Zsolnay-gyár ma már csak egy kis üzemrésznek felel meg, a múlt azonban minden falban, minden kerékben, minden emberben benne van. Zsolnay korszerű gyárat te­remtett, a gyár pedig korsze­rű embereket. Az első nemze­dék Európa négy sarkából ér­kezett; a baranyai fazekasok mellett brtinni, kolomeai, gra­zi, rohrsdorfi korongosok és festők gyűltek össze Pécsett — munkát és megbecsülést keresve. Az értékitételek alapja a munka lett öreg ismerősöm mondja: itt barátom, mindigis önérzetes emberek voltak. A gyárat szeretni kötelesség, az igazságtalanság ellen szólni — úgyszintén. Régi, megfakult feljegyzéseket lapozgatok, s minden szóból ezt olvasom. 1895-ben már sztrájkolnak a gyárban. Pedig Zsolnayra, személy szerint, senki sem haragszik. Ellenkezőleg. De a korongot forgató munkások ekkor már nem mindentől fé­lő falusi fazekasok. Látják, mit érnek, s tudják, mi jár nekik. KORSZERŰ NAQYÜZEM Itt, a Tettye-oldalban, lehe­tett valahol az első kaolinbá­nya. Olyan közelinek tűnik a gyár, hogy az embernek ked­ve lenne valamelyik kéményt megérinteni. A terepasztal ilyen: minden egyszerre lát­ható. Óriási — mondja bará­tom —, te gondoltad volna? Négy utca zárja körül. A Ba- lokány és a Budai városrész szinte minden utcája feléje fut, hozzásímul. Megvannak még a századeleji üzemépüle­tek is, de a hangsúly már az új szárnyakon van. 1949-ben kezdődött a rekonstrukció. Ekkor a villamosítás lázában égett az ország, nem kellett hát más, csak szigetelő. Akkor a gyáriak is azt mondták: he­lyes, ma már látják: kár volt... De a gépeknek örülnek. 1950: üzembehelyezik a tányér­automatát. Felépül az új la­bor. 1952: beindul a szalag­rendszerű, tömeges ellenállás- test-gyártás. 1953: az évi ter­melés összsúlya meghaladja a 3300 tonnát, a dolgozók lét­száma az ezret. 1955: évi 5000 darab csempeegység készül. 1957: önálló géptervező és gyártó csoport alakul. 1960: az első ötéves terv 30 milliós beruházása után újabb 30 mil­liót kapnak. Felépül a 800 személyes öltöző és fürdő. A létszám túlnő az ezerkétszá­zon ... És ez így megy azóta is. Tavaly már 5000 tonna volt az éves termelés, s újra nem­zetközi rangjuk van a dísz­tárgyaknak ... Békés Sándor Felolvasóülések pedagógusok nára A Magyar Pedagógiai Tár-adag Pécsi Tagozatának ülése A Magyar Pedagógiai Tár­saság Pécs városi és Bara­nya megyei Tagozata októ­ber 9-én a Nevelők Házá­ban tartotta meg 1968. évi taggyűlését. A taggyűlésen megjelent dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság orszá­gos főtitkára és Zombori László, a Pedagógus Szak- szervezet Központi Bizott­ságának a munkatársa. A tagozat, mint arra dr. Fekete Miklós elnök meg­nyitójában rámutatott, a sajátosan baranyai vonatko­zású pedagógiai kérdésekkel és feladatokkal foglalkozik elsősorban. Tagjai a peda­gógiai tudomány művelését igyekeznek összekapcsolni a gyakorló pedagógusok ön­képzésének támogatásával és a társadalom pedagógiai köztudatának alakításával. Vagyis, az intenzív társasági munkát összekapcsolják az extenzív hatástörekvésekkel. Dr. Komlósi Sándor tago­zati titkár munkatervi elő­terjesztése alapján ennek a feladatnak egyik megvalósí­tási módja a nyilvános fel­olvasó ülések megszervezése lesz. — A legújabb tudomá­nyos kutató munkáról a no­vemberi nyilvános felolvasó ülésen A kibernetika és az információelmélet forradal­mi hatása az oktatásra cím­mel dr. Szántó Károly tan­székvezető főiskolai tanár tart előadást. Ugyanezen az ülésen Krisztián Béla tanár Az információ-átvitel prob­lémái a pedagógiában című előadásával főleg a szak­munkásképzési tapasztalatok alapján ad áttekintést a té­makörről. Az iskolai oktatásban megalapozó jellegénél fogva igen fontos problémát je­lent az íráskészség fejlesz­tése. Ezért komoly segítsé- I get jelenthet a pedagógusok ! számára a januári ülésen í sorra kerülő előadás, amely­nek címe: Az ideokinetikai : mozgások fejlettsége, a mo- | tiváció és az igényszínvonal szerepe az íráskészség fejlő- ] désében. Az előadó — Plrl- 1 si Jánosné szakfelügyelő — a szigetvári járásra kiterje­dő vizsgálatai alapján tár­gyalja a témát. A tagozat tevékenységének kiemelkedő mozzanata lesz a Sásdi Direktórium meg­alakulásának 50. évforduló­ja alkalmával rendezendő emlékülés. Ezen az ülésen dr. Komlósi Sándor A Ma­gyar Tanácsköztársaság köz- oktatásügye, Ballér Endre Haladó pedagógiai eszmék, törekvések Baranyában a századfordulótól 1919-ig, Miklós Péter Nevelők a Sá»- di Direktórium élvonalában és Bodó László A tanügy­igazgatás és a Pedagógia Szakszervezet helyzete Ba­ranyában címmel tartanak előadást. A nyilvános üléseken kí­vül a tagozat tagjai közvet­lenül is részt vesznek az V. I nevelésügyi kongresszus munkájában. Az előzetes tervek szerint a kongresszus rendezvénye­ként Pécsett is sor kerül j munkaülésre. Dr. Zukovits Imre Erb János: Rendhagyó riport CI 1O0 éves gyárból TÖPRENGÉS A GICCSADÓN A 6YA'R SZOMSZÉDAI REPÜLŐ CSÉSZEALJ |JELE3Tl A LEGNAGYOBB ES A LEGKISEBB GYÁRTMÁNY óriás szigetelő: — Már megint megcsípett egy nyavalyás el­lenállástest A gyár immár nyugdíjas mű­vésze, Sinkó András nemzetközi hírnévre tett szert bájos állat­figuráival. De ismert volt legen­dás szórakozottságáról is. Egy al­kalommal Mattyasovszky-Zsolnay Tiborról készített portrészobrot. A méltóságos urat munka köz­ben, nz irodájában mintázta a művész, amikor egyszercsak le­ereszkedően megkérdezte az úr: — Mondja Sinkó. nem zavarja magát, hogy állandóan mozgok? — ó nem méltóságos úr, már — Harminc év után, vén fej- megszoktam az állatkertben... jel adóztatnának meg!? (TÖRTÉNETEK): Valamikor, még vagy ötven évvel ezelőtt a gyári tűzoltók fúvószenekart alakítottak. Amíg Zsolnay Tádé, az akkori tulaj reg­gelenként borotválkozott, rádió hiányában a fúvósegyüttes szolgáltatta a „szertartás­hoz” a muzsikát. Az együttest azonban ha­marosan feloszlatták, nemcsak azért, mert a Bazsa Mári libáján kívül mást nem tud­tak játszani, hanem mert a próbák idején a fantasztikus hangoktól állítólag több dísz­edény és porcelántál megrepedt.. Eozin — Csakhogy nyáron lesz-e vizünk hozzá? Az 1868-ban Zsolnay Vilmos által alapított gyár elsősorban dísztárgyaival, majolika­szobraival, edényeivel, majd 1893-tól csodála­tos eozinmázas alkotásaival szerzett magá­nak világhírnevet. 1948-tól, öt éven keresztül száműzetésbe kergették ezeket anélkül, hogy bármilyen bűnt követtek volna el. A porce­lán szerelmesei sok tárgyat úgy dugdosták el a „nagyokosok” elől, így néhány szép régi példány mégis megmenekült az utókor szá­mára. 1953-ban aztán ismét visszatértek a gyárba a dísztárgyak és azóta minden bíró­sági tárgyalás nélkül önmagukat rehabilitál­ták. Mintha LEF06YTÄL VOLNA DRÁGÁD! r~TE BESZÉLSZ?! HISZEN ÁTLÁTNI V R A3 TAD ! KÉy;*vit«;TÖ MUNKA UTÁN MOD ERN FI6URÄK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom