Dunántúli Napló, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

pmvantott nauio 5 1968. október IX Luxemburg gróffá Kezdjük néhány számadat­tal 72 nagyobbrészt már klasz- szikus operettet sorol fel Of- fenbachtól Lehárig az Operet­tek könyve. Ebből a pécsi színház az elmúlt két évtized­ben 21-et tűzött műsorára, köztük néhányat, így a Mo­soly országát, a Marica gróf­nőt, a Csárdáskirálynőt, a Luxemburg grófját többször is. Például a Luxemburg grófját 1953 márciusában ad­ták elő, 1954. áprilisában, majd 1957 januárjában fel­újították. Most 1968 októbe­rében ismét műsorra tűzték. Azon, hogy ez felújítás, avagy — mint a színlap állítja: „Be­mutató” — nem érdemes vi­tázni. 50 megkérdezett isme­rősöm közül 47-en már lát­ták Angele és René szerelmi bonyodalmát korábbi pécsi előadásokon, és gondolom ez az arány a város felnőtt la­kosságára általánosítható. A fiatal korosztály inkább az Isten véled édes Piroskám-at várja! Viszont az operettért rajongók nem látták, vagy csak nagyon régen az Operet­tek könyvében is jelentős al­kotásnak nyilvántartott ötven- egynéhányat: Offenbach, Sup- pé, Zeller, Millöcker, Plan- quette, Oscar Strauss műveit. Sokan néznék meg szívesen a Schubert melódiákból össze­állított Három a kislány-t, vagy a merészebb műsorpo­litikával felújítható, a magyar operett hőskorából származó darabok egynémelyikét: Buttykay, Szirmai stb. ope­rettjeit, és vannak, akik kí­váncsiak lennének az újabb termésre, mondjuk Farkas Ferenc daljátékaira. De a kö­zönségnek újból azt kell lát­nia, hogy az éhenkórász pári­zsi festő miképp_adja el fél­millióért frissen örökölt grófi címét és miképp szeret bele saját feleségébe. Az évad to­vábbi része — a Sztambul ró­zsája újabb felújítása — sem ígér javulást. Jogos a kérdés: miért? Takács Margit, ifj. Kőmíves Sándorral és Kézdi Györggyel egy vidám jelenetben ni ritkábban játszott klasz- szikus operetteket: a Bajádért, a Sztambul rózsáját, a Ne- báncsvirágot, vagy az újabb termésből az Éjféli randevút. Aztán ez a kezdeményező kedv megtorpant, pedig úgy tudjuk, a kasszasiker ezeknél a bemutatóknál sem maradt eL Talán a fantáziával tör­tént baj, vagy egyszerűen biz­tosra akar menni a színház: kockázatmentes kasszasikert ígérő darabokat hajlandó csak színpadra engedni, me­lyeket elrontani lehetetlen? Hiszen azt, hogy „Gimbelem, gombolom...”, meg hogy „Szívem szeret..az operett­rajongók századszor is meg­hallgatják. Minek altkor ku­tatni, keresni; ismeretlen ope­rettekkel bajlódni?! Néhány évvel ezelőtt még felfedezhetők voltak bizonyos törekvések, következetesnek tűnő koncepciók a színház operett műsorpolitikájában. Emlékezünk például az orszá­gos érdeklődést felkeltő Euró­pa elrablása ősbemutatójára, a Hawai rózsája, a Maya új, kellemes színt jelentő jazz- operett-változatára, vagy ar­ra, hogy talán nem is nagy fáradsággal sikerült megtalál­A Luxemburg grófjából va­lóban nehéz rossz előadást csinálni. Ezúttal is beleadtak mindent a siker érdekében. Volt konfettieső, szappanbu­borék-hullás a zsinórpadlás­ról, s fináléban spárgán le­engedett sok színben csillogó gömb (de miért?), továbbá pa­zar kiállítású színpadkép és díszlet (Vata Emil ötletes ter­vezése), tarka színorgiájú jel­mez a farsangoló párizsiak tömegén (Pintye Gusztáv ér­zékletes munkája). És volt szüntelenül mozgó és kavargó, keringőző és polkázó, rikolto- zó és részegen dülöngélő sta­tisztéria, — Sík Ferenc rende­zése e mozgatás megkompo- nálásában dominált, bár he­lyenként fárasztóan rikítóvá és harsánnyá vált, különösen az L felvonásban. Volt ezen kívül sok fülbemászó Lehár- melódia: Nagy Ferenc zene- igazgatói minőségében zenei­leg igényes operettelőadást igyekezett produkálni. Akadt is néhány perc az est folyamán, amikor úgy éreztük, hogy most tényleg operettet nézünk-hallunk: a II. felvonásnak arra a jelene­tére gondolok, amikor Tak:' í ; Margit Lehár-melódiákból összeállított kis magánszámot ad elő, majd a három lord­dal elénekli az Asszony, asz- szony.. .-t. Igaz, ez eredetileg a Víg özvegyben van, de ezt a szende csalafintaságot is hajlandók voltunk megbocsá­tani Takács Margit kedvéért, aki a változatlanul vérbeli operettszínésznő, minden moz­dulatával, rezdülésével érzi, tudja e műfaj titkait és elra­gadó temperamentumával pil­lanatokon belül hangulatot tud teremteni: az egyébként meglehetősen lagymatag kö­zönséget is vastapsra forrósí- tottáf. Ha ugyanezt a hangu­latot sikerül tartósítani az egész estére, akkor egészen jó előadásnak lehettünk volna tanúi. Igaz, így is szívesen emlékezünk még sir Basil híres belépőjére. Kellemes meglepetést okozott Paál László, aki szerencsés módon sem Feleki Kamill, sem a pé­csiek előtt oly emlékezetes Szabó Samu alakítását nem kopírozta le, hanem megmu­tatta e szerep új, egyéni, an­gyalian komikus, de mindvé­gig mértéktartó és nagyon emberi oldalát. Azt gyanítjuk, ez azért sikerült, mert Paál László tehetséges színész. — Faludi László és Szalma La­jos a régi operett-receptet hozta, de kedvesen és mindig mulatságosan; a három lord szerepében pedig Kézdy György, Bősze György és ifj. Kőműves Sándor fanyar, jel­legzetes humora, alakítása jelentett értéket. A baj csak ott kezdődik, hogy a jó ope­rettelőadáshoz szükségeltetik még egy primadonna, egy bonviván, egy szubrett és egy táncoskomikus is. Ezért most világosan leírjuk: az operett­társulat gyenge pontjait sür­gősen meg kellene erősíteni. Hogy az operettért rajongó közönség a pénzéért művé­szileg és zeneileg színvonalas előadásokon szórakozhassélc! Dr. Nádor Tamás Munkásmozgalmi dokumentumok A Janus Pannonius Mú­zeum helytörténeti osztálya új munkásmozgalmi doku­mentumokkal gyarapodott. Birtokába került Malek Ot­tónak, a tavaly elhunyt, ré­gi munkásmozgalmi harcos­nak teljes hagyatéki anyaga. Malek Ottó pécsi szárma­zású volt, a 18-as forrada­lom és Tanácsköztársaság idején Baranyában tevékeny­kedett. Főleg szakszervezeti vonalon dolgozott, a Tanács- köztársaság leverése után emigrációba kényszerült. Élt Jugoszláviában, Törökország­ban, Iránban, majd a Szov­jetunióban, hagyatéki anyaga igen sok értékes dokumentu­mot tartalmaz erre az idő­szakra vonatkozóan, útlevele­ket, igazolványokat, kitünte­téseket, fotókat. A zenei tábor hangversenye a rádióban Október 14-én hétfőn este 20.25-kor a Kossuth Rádió felvételről közvetíti a pécsi II. Ifjúsági Nemzetközi Ze­nei Tábor záróhangverse­nyét. Mint ismeretes, az idén másodszor rendezték meg Pécsett a sok országból ér­kezett fiatal muzsikusok ta­nulással egybekötött zenei tá­borát, július 17. és augusz­tus 1. között. A tábort két hangversennyel zárták, a ze­nekari hangversenyt, ame­lyen Kodály, Bartók és Beet­hoven művek szerepeltek, Sándor János vezényelte. HANGVERSENYKRŐNIKA ELSŐ DÍJASOK A LISZT-TEREMBEN Törékeny termetű, szőke ha­jú lány ül a színpadon. Gor­donkája fölé hajlik, szeme lá­zasan fénylik, és ez nem köl­tői kép csupán: Marina Csaj- kovszkája valóban betegen, magas lázzal kezdte játszani Beethoven C-dúr szonátáját partnerével Nina Amoldival, szerdán este a Liszt-teremben. A közönség mit sem vesz ész­re a fiatal csellista betegségé­ből: mindenki hangszerének meleg tónusú, lágyan daloló hangjában gyönyörködik ... Az est másik szólistáját, Bársony Lászlót az öltözőben találom. Már túl van a sze­replésen. A siker öröme pi­rosra festi arcát. Kétszeres a boldogsága, hiszen a nagy győzelem, a Weiner Leó emlé­kére rendezett nemzetközi brácsaverseny I. díjának meg­nyerése után első jelentős koncertjét szülővárosában, Pé­csett adhatja. — Nem először koncertezem itt. Tavaly nyáron résztvevő­je voltam a Nemzetközi Ifjú­sági Zenei tábornak, a záró- hangversenyen Kodály kvar­tettjének előadásában én is résztvettem. Idén tavasszal pedig Kircsi Lászlóval hang­versenyeztem ugyancsak itt a Liszt-teremben. Zenei pályafutásának eddigi állomásairól faggatom. — Először hegedülni tanul­tam. Székely Dezsőnél kezd­tem. majd 1959-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakisko­lában Lányi Margitnál foly­tattam. 1957-ben egy Bartók emlékhangversenyen első dí­jat nyertem. — Mikor cserélte fel a he­gedűt a brácsával? — Az V. szakiskolai évben a hegedű mellett kötelező tárgy volt a brácsa is. De én még ekkor nem gondoltam ar­ra. hogy brácsista legyek. 1964-ben történt, hogy egy koncert előtt megbetegedett a kamaraegyüttes brácsása. Vé­letlenen múlt, talán mert en­gem tudtak elsőnek telefonon elérni, hogy én ültem be a brácsás helyére. A koncerten jelen volt Lukács Pál tanár úr, akinek tanácsára a Zene- művészeti Főiskolán már a brácsa szakra jelentkeztem. Oda is vettek fel, azóta Lu­kács Pál növendéke vagyok. A Weiner Leó zenei ver­senyre való felkészülésről eze­ket mondja: — Egy évi komoly munká­val készültem fel rá. A köte­lező és a választott anyag ne­héz feladat elé állította a ver­senyzőket. Nagyon erős me­zőny indult, huszonegy brá­csista kezdte a selejtezőt. Jel­lemző a magas színvonalra, hogy a döntőbe hatan jutot­tunk be és versenyeztünk az elsőségért. — Az I. díj elnyerése mit jelentett? — Először is mikrolemez felvételt. A Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat stúdiójá­ban elkészítettük első lemeze­met, melyen Bach—Kodály: Kromatikus fantázia című művét játszottam, valamint néhány tételt Hindemith szóló­szonátájából. Ezenkívül több koncertlehetőséget is biztosí­tott számomra a győzelem, ezek egyike ez a pécsi, melyet követ 18-án a Zeneakadémián a MÁV Szimfonikusokkal, Komor Vilmos vezényletével egy koncertem, és persze na­gyon jól jött az első díjjal járó harmincezer forint is. Amikor tervei iránt érdek­lődöm, azt válaszolja, hogy idén diplomázik, a tanulás köti le minden idejét. Emel­lett tagja az Állami Hangver­senyzenekarnak és természe­tesen szeretne minél többet önállóan is koncertezni. Taps jelzi, hogy Marina Csajkovszkája befejezte mű­sorát. A siker őszinte és me­leg: ráadást is kell játszania. Csajkovszkij Noctumjét adja elő, aztán várja kérdéseimet. Amikor elmondom, hogy szü­lővárosa, Lvov Pécsnek test­vérvárosa, örömmel felnevet és arról mesél, hogy első ze­nei élményeit ott nyerte és Lvovban kezdte meg zenei ta­nulmányait is. — Utána a moszkvai Kon­zervatóriumba kerültem, ahol Rosztropovics professzor nö­vendéke lettem. Két évvel ez­előtt az össz-szövefségi Ver­senyen II. díjat, a moszkvai Csajkovszkij versenyen okle­velet nyertem. Igazi nagy nemzetközi versenyen most, Budapesten vettem részt elő­ször, ahol sikerült megszerez­nem az első díjat. Nagyon boldog, hogy közel­ről megismerkedhetett a fiatal magyar muzsikusokkal, a ma­gyar zeneművekkel, hiszen már eddig is gyakran játszot­ta Bartók és Kodály alkotá­sait. Szívesen gondol vissza első külföldi koncertkörútjá- ra, a pécsi közönségre... A pécsi közönség is hálás Ma­rina Csajkovszkájának, hogy élményt nyújtó műsorával méltóan kezdődött meg az idei pécsi hangversenyévad. — nt ■=> Animateur culture! Franciaországi tapasztalatairól számol be Csorba Győző Tizenhét napos franciaor­szági tanulmányútjáról a na­pokban érkezett haza Csorba Győző, a megyei könyvtár helyettes vezetője, József At- tila-díjas költő. Tapasztala­tairól, élményeiről kérdeztük. — Könyvtárosi, népműve­lői minőségben voltam Fran­ciaországban — mondta Csor­ba Győző. — Közelebbről: a könyvtáraknak az ifjúság ne­velésében betöltött szerepét tanulmányoztam. Jártam pá­rizsi és vidéki művelődési intézményekben, találkoztam lelkesült népművelőkkel, megismerkedtem számos ér­dekes kezdeményezéssel. Egy nyolc év előtti felmérés sze­rint Franciaország felnőtt la­kosságának 58 százaléka nem olvasott könyvet, csak újsá­got és folyóiratot. Azt mond­ják, azóta ez a szám legfel­jebb ötven százalékra módo­sult. A francia értelmiség egy részének emiatt rossz a közérzete. Ezek a számok arra késztetik őket, hogy csi­náljanak valamit. Malraux a kormány részéről a repre­zentatív művelődési házak építését szorgalmazza. 17 ilyen művelődési intézmény készült el eddig. Ezek repre­zentatív jellegűek, falai közt csak hivatalos színészek, ze­neművészek, írók léphetnek fel. Van egy másik fajta mű­velődési intézmény, amit a franciák a fiatalok kultúrhá- zának neveznek, de valójá­ban itt nincs korhatár. Min­denki korra való tekintet nélkül látogathatja a szak­köröket, a rendezvényeket. — Mi az általános tapasz­talata a francia népművelés­ről? — Franciaországban hiány­zik a nálunk ismert szerve­zetszerűség. Ott is vannak népművelők. Párizs mellett működik egy iskolájuk is. De hiányzik a munkájuk egy­séges irányítása. Végtelenül tetszett viszont a népműve­lők lelkesedése. Az elneve­zésükben is bent van ez a lelkesültség, hisz animateur Tatjana Szamojlova — Velő rántva, tartárral — mormolja a pincér. Tatja­na fekete ruháján kékes-vö­rösen csillannak a strassz- gombok, A vadászteremben diszkrét villacsörgés, a tol­mács türelmesen fordítja az éflapot, sorban az ételek bo­nyolult neveit — nocsak, gondolom, milyen hosszú is egy étlap. A hely fényei és illatai megihletnek. Eredetileg min­denféle komoly kérdést akar­tam feltenni Tatjana Sza- mojlovának, illetve Karenina Annának, erről-arról... ehe­lyett fölteszem neki a kér­dést: — Ml a véleménye a ma­gyar ételekről? — Kevés időm van. de ré­gebben, mikor az Álba Re­giát filmeztük, maradék idő­met a cukrászdákban töl­töttem. Rengeteg és nagyon finom édesség van Magyar- országon. — Ha ennyire szereti az édességet, nem fél, hogy fo­gyókúrára kerül sor? — Különben alig-alig eszem... Kezében cigaretta pörög, de nem fogadja el a tüzet. Mandulavágású, ismerős sze­me össze-összeszűkül a fá­radtságtól, néha lehunyja, s látszik a kék festék ceruza­vékony csíkja. — Van valami hobbyja? Tatjana bizonytalanul me­red a fehér abrosz csücské­re. aztán sóhajt: — Egyszer régen kitalál­tam. mit fogok erre a kér­désre válaszolni. De már el­felejtettem ... Mandulaszemében némi megbánás csillan, hozzáteszi: — Nincs időm. Az Annát két évig csináltam. Ha Ma­gyarországra jövök, jófor­mán semmit se látok. Csak a cultúrel-nek hívják őket, ami magyarul körülbelül azt je­lenti, hogy kulturális lelkesí­tők, kulturális mozgatók. Kü­lönböző akciókat kezdemé­nyeznek, és ezekhez igyekez­nek megnyerni a különböző szervek és személyek támo­gatását. Dehát, a munkájuk szinte elvész az ország ki­lencven megyéjében. Pedig életrevaló kezdeményezéseik vannak. Indítottak például egy akciót Élő könyv cím­mel. Ez abból áll, hogy a klasszikus irodalmi műveket szakemberekkel lerövidítte- tik, és élővé teszik. A vidé­ki kisvárosokban, falvakban előadják ezeket a lerövidített műveket, élőszóval, képvetí­tések és korabeli zene segít­ségével. A francia népműve­lők azt mondják, hogy ily- módon a hallgatók megkap­ják a könyv igazi élményét, ezenkívül sok embert fellel­kesítettek, felkeltették irodal­mi érdeklődésüket. Mondom, sok jó kezdeményezés van, de ezek legnagyobb része egyéni jellegű. Sok a lelkes népművelő, akik szent hittel dolgoznak, de nincs aki ösz- szefogja őket, aki egységesen megszervezze a munkájukat. — Milyen anyagi lehetősé­gek állnak ott a népművelők rendelkezésére ? — Van állami támogatás is, de az anyagi bázis jelen­tős részét a sajátrendezvé­nyekből, tanfolyamokból származó bevétel, és a lakos­ság, főként a nyugdíjasok társadalmi munkája képezi. — Egyéni élmények? — Megfogott Párizs óriási lendülete, a nagy mozgás, ami egyben roppant fárasztó is volt, mint csöndhöz, nyu­galomhoz szokott pécsi em­bernek. Amit láttam? ... Azt előttem már nagyon sokan látták. De amit ezek az él­mények az én számomra je­lentettek, azt közlő szavakkal nem tudom elmondani. Ez már más műfaj. Ez már lí­ra... (T) hivatalos és szakmai progra­mok ... — Mikor olvasta először Anna Karenina történetét? — Régen, még az iskolá­ban. Mikor még... — arcán feszült gondolkodás, aztán kivágja magyarul:'- — kis­lány! — Mióta készült színész­nőnek? — Nagyon régen volt. De ahogy megvalósult, az egy hosszú, unalmas és cseppet sem romantikus história. — Szereti a romantikát? — Nagyon! — Milyen magyar filmek tetszettek legjobban? — A Körhinta... Butasá­gom története __ Az Apát l áttam a Kreml palotában a fesztiválon, bonyolult film ... — Hányszor látta az Al­ba Regiát? — Kétszer. — Minden filmjét ilyen kevésszer nézi meg? — Azon igyekszem, hogy ne lássam magam — mond­ja bizonytalan kis borzongás­sal. Aztán vállat von és mégis meggyújtja a cigaret­táját. H. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom