Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-08-01 / 205. szám

1968. szeptember 1. Dunamcm napto 7 Megkóstolták az életet Szigetvár emléke Világhírű szerzőpáros ide vagy oda, valamiféle irodalmi „haknira” gyanakszom és szinte ellenségesen forgatom a kezemben a legújabb Cor­vina-kiadványt. Miguel An­gel Asturias—Pablo Neruda: Megkóstoltuk Magyarorszá­got ... ára kereken 100 fo­rint ... nemes veretű, de mé­giscsak evőeszközök a címla­pon, továbbá: előszóaperitif a megkóstolandó, utószó-lexikon a megkóstolt magyar ételek­ről, mi ez, ha nem „hakni”!? Csalódásom legalább olyan kellemes, mint a szerzőké, akiket — Boldizsár Irántól tudjuk — olyanannyira meg­lepett a magyar konyha bő­sége és változatossága, hogy kés-villa helyett tollat ragad­tak, s felbuzdulásukból — ál­líthatom — remek kis munka született. így érezzük ezt ak­kor is, amikor — belekóstolva kissé a tartalomba — meg­állapítjuk, hogy a Nobel-díj- jal nemrég' kitüntetett guate- malai Asturias és a chilei Lenin-békedíjas Neruda való­ban arról írtak, amit a könyv címe, legkevésbé sem áttéte­lesen tehát, ígér. „A leves visszakapja jogait, A káposz­ta műremekei” vagy egysze­rűen csak „Libamáj” — válo­gat az olvasó a gazdag mű­vészettel tálalt prózai-költői „fogások” között, s ha egy- szer-mésszor szélesebbre tárul a horizont, mint például az „Egy fél vasárnap Budapes­ten” ciklusban, az is inkább csak a bővérű asztali örömök kiemelésére szolgáló háttér. „E kis könyvben azt mond­juk el a világnak, amivel bol­dogan belaktunk” — hangoz­tatják a szerzők, s mielőtt még a szívünkre vennénk, hogy „előre megfontolt szán­dékkal” sem akarnak többet mondani rólunk, mint ameny- nyit akármely idegenforgalmi szirén-kiadvány, nem épp köl­tői nyelven, de beígér — megértjük: Asturias és Neru­da tulajdonképpen nem is ró­lunk, Magyarországról, ha­nem a teljes élet eszményéről általában vallanak, gyö­nyörű, ám önmagukban még­iscsak „belterjes” étel-ital himnuszok ürügyén. Számuk­ra a technika legkorszerűbb vívmányait elfogadva is csu­pán egyetlen világ otthonos: „Az emberé, az életé, azoké, akiknek van idejük enni, ked­vük, hogy elkészítsék az ételt, ajkuk, hogy ízlelje a bort Azoké, akik fütyülnek a vallás tilalmaira, a diéta elő­írásaira, a divat törvényeire, fittyet hánynak a kérlelhe­tetlen idő parancsának ...” Ha ezt olvassuk ki ebből a nagyon szép könyvből, akkor — több nyelvű terjesztésre sem sajnálva akár a pénzt — nyugodtan büszkélkedhe­tünk avval, hogy Nerudáék éppen „Magyarország szószé­kéről”, jó érvekkel nálunk gazdagodva mondották el a világnak „védőbeszédüket”. S ekkor már ráérünk megha­tódni azon is, hogy lám mi­lyen megkapó természetesség­gel illesztik be önmaguk, esz­ményekben bizonyára nem szűkölködő, világába nagyja- inkat Boda Miklós A BABANYA megyei Kis­asszonyfa községből származó Istvánffy Miklós történetírónk szerint Szigeti Antimiosz és unokája, Szigeti Oszvald épí­tette az első erődítményt az Almáspaíak szigetére a XV. század közepén. Szokatlan a vár helyének kijelölése, mert Szigetvár nem hegyre épült, hanem a mocsaras rétség kö­zepébe, ami ugyancsak jó vé­delmet nyújtott. A régi vár­nak legjobban megerősített ré­sze az északi fal volt, kerek bástyatoronnyal, melyet kőből és téglából építettek. Ez felel meg a, mai belsővámak. A ké­sőbbi külsővártól 10 méter széles és meglehetősen mély vizesárokkal különítették el. A belsővár külső kerítőíalait a XVL század elején Enyingi Török Bálint építette fel ge­rendákból földtöltéssel. Török Bálint udvarában élt Tinódi Lantos Sebestyén, a végvári élet dalnoka. Ugyancsak a XVI. század első felében épül­hetett fel az Óváros is pa­lánkfalaival, hogy a lakosság menedéket találjon a török portyázások elől. Török Bálint Buda elfoglalásakor fogságba esett, ott is halt meg a kons­tantinápolyi Jedikulában. öz­vegye aztán Ferdinándnak ad­ta át Szigetvárt. A fontos végvárat állandóan támadta a török. Várkapitányai közül Kerecsényi László, de különö­sen Horvát Sztáncsics Márk magyar és horvát katonákkal sikeresen veri vissza támadá­sait. Kiépítik a gerendafallal körülvett Újvárost is, mely­nek a várral és az Óvárossal együtt jó védelmet biztosított a mocsaras rét és az Almás patak. A bécsi udvar nem fartotta szükségesnek a magyar vég­várak megsegítését, bár kapi­tányai és vitézei élethalálhar­cot vívtak a tengernyi török ellen. Emiatt Horvát Márk egy ízben lemondott a kapi­tányságról. 1561-ben Horvát Márk halála után gróf Zrínyi Miklóst nevezték ki Szigetvár kapitányának. 1566-ban Zrínyi is lemondott, mivel az udvar sem a katonák elmaradt zsoldját megfizetni, sem a vár kijavításának költségeit fedez­ni nem akarta. A török kö­zeledtére azonban újra a vé­dők élére állt. 1566 tavaszán II. Szüle imán szultán óriási hadsereggel in­dult Magyarország teljes meg­hódítására. Eredeti terve sze­rint Eger ellen akart vonul­ni, de hírül vette Zrínyi Mik­lós szigetvári kapitány por- tyázó csapatának Siklós alatti rajtaütését. Zrínyi ugyanis ezer gyalogosból és négyszáz lovasból álló csapatot indított útnak a török kézen lévő Pécs külvárosának felégetésére és a szultán szándékának kikém­lelésére. Alapi Gáspár és Pap- ratovics Farkas vezette a csa­patot. Bissében jártak, ami­kor meghallották, hogy Moha­med pasa, az új boszniai bég kevés katonával, de annál több málhával és rabolt ma­gyar értékkel a Siklós külvá­rosa előtti földeken táborozik. A viharos éjszaka leple alatt megtámadták a béget és bele­kergették a Siklós alatti mo­csarakba. Ott is veszett a tö­rök mind egy szálig. Moha­med pasa és fia is elesett Szkánder siklósi török várpa­rancsnok hallotta ugyan az éj­szakai lármát, de a viharban nem merte megnyitni a kapu­kat. Ebben a rajtaütésben ti­zenkétezer aranyat, még több ezüstöt, hatvan lovat, ötven öszvért, nyolcvan tevét és sok más értékes holmit zsákmá­nyoltak. Egészen biztosra ve­hető, hogy Zrínyinek erre a tettére határozta el a szultán Szigetvár bevételét. Zrínyi si­keres siklósi portyázása ugyanis 1566. június 17-én tör­tént, és augusztus 5-én már kezd is felvonulni a szultán Szigetvár ellen. A Drávát Eszéknél átlépő roppant török haderő túlnyo­mó részét Sziget ellen vonul­tatta fel Szulejmán 1566 nya­rán. Augusztus 6-án összes ágyújának dörejével adta tud- tul, hogy II. Szulejmán szul­tán, a XVI. század legnagyobb hadvezére és Szokoli Moha­med nagyvezir megérkezett, megkezdődhet másnap a vár ostroma. A védőknek százöt­venezernyi jól felfegyverzeft törökkel kellett szembenézni­ük. ZRÍNYI MIKLÓS, Szigetvár kapitánya miután gondosan felkészült a védelemre, eskü­re hívta össze embereit. Első­nek maga tette le az esküt, majd a város polgárai, tiszt­jei és katonái esküdtek meg, hogy csak életük árán kerül­het a vár az ellenség kezére. A kapukat bezárták, a hidakat felvonták. A török támadásá­nak kezdetétől olyan heves ro­hamokat indított, hogy aug. 19-én a védők kénytelenek voltak az Újvárost odahagyva visszavonulni, miközben nagy. veszteségeket okoztak az el­lenségnek. Az Űjváros egy ré­szét a várbeliek maguk gyúj­tották fel, hogy ezzel is távol­tartsák az ellenséget. A török erős tüzérségi tüze és a rop­pant erőfeszítéssel készített földtöltése ellenére is szilár­dan tartották az Óvárost. Zrínyi azonban tudta, hogy a tengernyi tőrök újra és új­ra megújuló támadásaival szemben sikeresen csak fel­mentősereg segíthet. Hirnöké- től azonban szomorúan érte­sült, hogy Miksa császár ka­tonai díszszemlével szórako­zik, miközben Szigetvár élet­halálharcát vívja a sokszoros túlerővel szemben. Gyors se­gítségre tehát nem számíthat. A szultán ragaszkodott Szi­getvár augusztus 29-i bevéte­léhez, mert ugyanezen a na­pon foglalta el Belgrádoí és Budát. Szigetvár elszánt védői a hó végéig hét véres rohamot ver­tek vissza. Elfogták a jani­csárok parancsnokát, Ali Por- tugot, a török tüzérség pa­rancsnokát pedig puskagolyó ölte meg. Az ostromlók leg­jobb harcosaiból mintegy há­romezer esett el. A támadók vesztesége oly nagy volt, hogy kénytelenek voltak visszahú­zódni és egy ideig szünetel­tetni a harcot. A veszedelem azonban korántsem hárult el, mert szeptember 5-re újra rendezték hadsoraikat, és ál­talános támadás indult a vár ellen. Felmentőseregnek, se­gítségnek nyoma se volt. A királyi sereg békésen táboro­zott Győr körül. A bástyák lángokban állottak, majd be­lekapott a tűz a többi épü­letbe is, mire a védők vissza­vonultak a belső erődítmény­be. Itt sem maradhattak so­káig, mert csakhamar láng­tengerré vált végső menedé­kük Is. Zrínyi maga mellé vette megmaradt csapatát, de már ekkor alig voltak kétszázan. Mindannyian díszbe öltöztek. Még az asszonyok is katonai díszruhát öltöttek magukra. A kapitány magához vette a vár kulcsait, zsebeibe száz­száz aranyat tett, és megadta a jelt a kirohanásra. A kapu­védő ágyúk füze szinte utcát hasított a benyomuló ellen­ség soraiban, s Zrínyi Mik­lóssal az élen kirontottak, ahol csakhamar felkoncolták majd valamennyit. Néhány ember maradt csupán életben hírmondónak. A török is drá­gán fizetett a győzelemért, mert a diadal első perceiben felrobbant a lóporos torony, és ez újabb háromezer török harcos halálát okozta. A szultán sem érte meg se­regének győzelmét, mert idő­közben meghalt. A harcok kö­zepette a nagyvezir eltitkolta Szulejmán halálát, nehogy kedvét szegje harcosainak. Musztaía nagyvezir Zrínyi fe­jét a budai pasának küldötte fel, aki azután a királyi ha­dak vezéréhez, Salm Miklós grófhoz juttatta; majd Csák­tornyán, a Zrínyiek ősi fész­kén temették el illő pompá­val. A hős várkapitány lefe­jezett holtteste ott pihen a vár közelében, bár alighanem azt is elvitette a fia, Zrínyi György Csáktornyára. A HARCBAN elesett hősök emlékét a vár felé vivő út elején emlékművel örökítette meg az utókor Vörösmarty Mihály költeményének né­hány sorával: „Honfi, ha fellépendsz düle- dék várára Szigetnek, Sírva ne említs szót, sajnos, eleste felől. Ott hős Zrínyi körül bátor daliái nyugosznak, Gyenge panasz-szózat bánt­ja nagy álmainkat." ár. Kovács András Hagy feladatok előtt Beszélgetés a színház új zeneigazgatójával A Pécsi Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén Nógrádi Róbert igazgató beje­lentette, hogy Paulusz Elemér, színházi zeneigazgató egészsé­gi állapotára való tekintettel lemondott tisztségéről és a jö­vőben mint karmester tevé­kenykedik. Ezzel egyidejűleg Nagy Ferencet nevezték ki a színház zeneigazgatójának, valamint a Pécsi Filharmoni­kus Zenekar vezető karmeste­rének. Nagy Ferenc neve már ismert a pécsi közönség előtt, hiszen tavaly előtt még a Pécsi Balett előadásait ve­zényelte. Abból az alkalom­ból, hogy új zenei vezetőként megkezdi az 1968—69-es szín­házi évadot, beszélgetést foly­tattunk Nagy Ferenccel. Beugrással kezdődött — Zongoristaként végeztem Pesten a Bartók Szakiskolá­ban, majd a Zeneakadémián Vásárhelyi Zoltán növendéke voltam. 1959-ben végeztem mint karvezető. A Magyar Néphadsereg Központi Mű­vészegyütteséhez kerültem korrepetitornak, itt kezdődött karmesteri pályám. Ahogy lenni szokott, váratlan baleset miatt beugorhattam a kar­mester helyett a zenekar élé­re ... Ezzel régi vágyam telje­sült, mert lelkem mélyén voltaképpen mindig karmes­ter szerettem volna lenni. Később a Petőfi Színházhoz szerződtem karigazgatónak és karmesternek. Négy éven át musicaleket, zenés vígjátéko­kat dirigáltam. Nagy sikerek voltak ezekben az években a Koldusopera, az Irma te édes... Ez a négy év eltérést jelentett a komoly zenétől, de színházi vonatkozásban mégis tanulságos időszak volt. Hogyan került Pécsre? — Mikor a Petőfi Színház megszűnt, én is elmehettem volna az Operettszínházhoz, de közben Pécsett karmestert ke­restek, mivel Sándor János éppen akkor távozott. Ez 19G4-ben történt? — Igen, 64-től három éven át jártam a Pécsi Balettel az országot, s részben Európát. Közben persze a pécsi opera- társulattal is dolgoztam, rész­ben bemutatókat, részben re- pertoárdarabokat vezényeltem: Don Juan, Szöktetés a szeráj- ból, Rigoíettó, Faust, Pillan­gókisasszony, Lammermoori Lucia... És igen sok operet­tet. Tízéves évforduló Mit hozott ez az év az Ope­raháznál? — Helyettes karigazgatónak kerültem az elmúlt szezonban az Operaházhoz, Németh Amadé és Oberfrank Géza mellé. Rendkívül hasznos ta­nulóév volt Az Operában il­letve az Erkel Színházban több, mint száz darab kerül műsorra egy évben. Mozart, Verdi, Puccini és néhány más népszerű operaszerző állandó­an műsoron van, de az em­bernek alkalma van Bartókon, Erkelen, Wagneren kívül Sosztakovics vagy Monteverdi ritkábban hallott műveivel is kapcsolatba kerülni. Az évad végefelé Hacsaturján Sparla- cusát bízták rám, de közbe­jött ez a pécsi lehetőség, Így aztán az önálló dirigálás el­maradt. Ezt persze sajnálom kissé. Jó iskola volt az Ope­raház, ez a munka viszont önálló feladatokat jelent. — Nem túlzók: nagyon lel­kesen, nagy örömmel jöttem Pécsre. Paulusz Elemér és Szabó László karmesterek, va­lamint Dory Miklós, Károly Róbert és Angster Pál mellett bizonyára nem is lesz nehéz dolgozni. Nagy feladatok vár­nak: két operabemutató, két klasszikus operett, sok zenés darab. Az idén lesz tíz éves a pécsi operatársulat, a Hu­nyadi Lászlóval ünnepeljük az évfordulót. A kitűnő Horváth Eszter és Ágoston Edit mellé Mészöly Katalin szerződött a színházhoz. Mindent egybe­vetve bízom benne, hogy ez az évad színvonalában méltó lesz a jelentős évfordulóhoz. A színház csak a munka egyik felét jelenti. Milyen feladatok várják a filharmó­niai zenekarnál? Sok koncert — A pécsi zenei életben óriási horderejű az a pénz­ügyi támogatás, amelyet a városi tanács nyújtott a fil­harmonikus zenekarnak. A zenekar a tarthatatlanul kis- létszámú színházi zenekart is állandó kisegítőkkel teszi tel­jessé. Természetesen a zene­kar fő dolga a koncertek tar­tása, az évi kilenc koncertés .bérletsorozat jelenti a prog­ram gerincét. Emellett a me­gye több városában, községé­ben lesznek hangversenyek és tovább folytatódik az ifjúsági sorozat. Sőt szeretnénk be­kapcsolódni egész Dél-dunán- túl hangversenjéletébe. A szakiskolában és a Zeneaka­démia pécsi tagozatával együttműködve szeretnénk megtervezni a zenekar után­pótlását, s megbeszélni a fej­lesztés lehetőségeit. ön is szerepel a zenekar­ral? — Februárban lesz egy koncertem, Haydn: Oxfordi szimfónia, Mozart: A-dur he­gedűverseny, Debussy: A ten­ger. Zsigmondi Dénes hegedű- művész működik közre Nyu- gat-Németországból. A mun­ka nagy részét azonban a ze­nekar felkészítése és tovább­fejlesztése jelenti. (H. E.) KULISSZÁK MÖQÖTT Szeretett városomban, Miskolcon vendégszerepeit ft rendkívül népszerű Ró­zsahegyi Kálmán, mindnyá­junk szeretett Kálmán bá­csija, a „Vén gazember" címszerepében. Nálunk is óriási sikert aratott. Másnap délelőtt a város főutcáján sétáltunk Kálmán bácsival. Én bementem a trafikba cigarettát venni, ő azalatt a kirakatot nézte. Amikor a trafikosnő meg­látja Kálmán bácsit, izga­tottan kiabált hátra a fér­jének: — Apa, apa, itt a vén gazembert Mire a férj kiszólt: — Az öreg Blau?! * Egy baritonista szinte be­tegesen vágyott arra, hogy az Operaházhoz kerülhes­sen. Mikor meghalt Takács Mihály híres baritonista, már a temetésen közel fu- rakodott Hevesi Sándorhoz, az Operaház akkori főren­dezőjéhez, s odasúgta: — Remélem főrendező úr, hogy én kerülök a helyé­re?! — Mire Hevesi a ha­lottra és a sír körül álló hozzátartozókra utalva vá­laszolta: — Kérem, ha a családnak nincs ellene kifogása ... * A múltban akadt szín­igazgató, akit egyáltalán nem érdekelt a színházve­zetés művészi része. Mi­alatt színházában a világ­hírű Toscanini vezényleté­vel operaelőadás folyt, az­alatt ő az irodájában a turf- lapot böngészte. Az első szünetben, az elő­adástól fellelkesedve való­sággal berobbant az irodá­ba Tóth Aladár, a kiváló zenekritikus. Látva az igaz­gatót, döbbenten kérdezte: — Igazgató úr, lent Tos­canini, ez a zseni dirigál és maga itt a turflapot tanul­mányozza? — Az nem volna baj, — mondta az igazgató —, de felhallat szik! * Sok vándortársulat műkö­dött országszerte, amelyek igen nagy anyagi zavarok­kal küzdöttek. Természete­sen a pontos fizetést még hírből sem ismerték. Az egyik ilyen daltársulatnál a Mágnás Miska című ope­rettel játszották. A társu­lat már régen nem látott pénzt, amikor a darab fő­szerepét játszó bonviván — előadás közben — közölte az igazgatóval, ha nem kap­ja meg a járandóságát, azonnal elhagyja a színhá­zat. Miután pénzt nem kapott, otthagyta az előadást. A szorult helyzetből a követ­kezőképpen vágták ki ma­gukat. Az inast játszó színész be­ment a színpadra és jelen­tette Rolla grófnőnek: — Baracs Öméltóságának hirtelen el kellett utaznia, de azt üzeni, hogy „a nő szívéi ki ismeri, ezer titok­kal van teli.. És Baracs helyett eléne­kelte a felvonás egész finá­léját. * A Színművészeti Főisko­lán a végzős rendezők gyak­ran fordultak hozzám azzal a kéréssel, hogy miért nem szabad a színésznek előadás előtt néhány pohárka italt fogyasztani, hiszen ez csak inspirálná őt?! Ilyenkor a fegyelmi sza­bályokra való hivatkozás helyett néhány megtörtént esetre hivatkoztam. Példá­ul: Jászai Mari a kolozsvári Nemzeti Színházban ven­dégszerepeit „Borgia Luc- réziában”. A darab egyik jelenetében Borgia Lucrézia vacsorára látja vendégül a fiatal nemeseket. Amikora hangulat tetőpontját éri el, Jászai Mari feláll, s utolér­hetetlen szuggesztivitásával közli a nemesekkel: — Most pedig, vegyétek tudomásul, hogy mindnyá­jan meg vagytok mérgezve! Pokoli feszültség, — a színpadon és nézőtéren síri csend mikor feláll az asz­taltól Körmendi Kálmán, a színház tehetséges fiatal művésze. Előadás előtt már felhajtotta a maga „néhány pohánkáját”. s megfeledkez­ve arról is. hogy jelmezben van zsebrevágta a kezét, majd tántorgó léptekkel ki­felé menve, megjegyezte: — Na, ide se jövök töb­bet vacsorázni. Olyan nevető-orkán tört ki a színpadon is a néző­téren is hogy le kellett en­gedni a függönyt. . k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom