Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

6 Dunantmi navio • 1968. augusztus 13. A Pécsi Dózsa Kaposváron Nemzetközi mérkőzés Komién P. Bányász—Máza Szászvári Bányász 1:1 Komló—Növi Knezsevác 6:1 (3:0) Komló, 500 néző, vezette Kiss. Komló: Buus (Szekeres) — Ko­vács, Zimonyi, Csordás, Bánfalvi. Takács, Solymosi, Garai, Bordácsj Korom, Pintér. A szerdán lejátszott nemzetközi barátságos mérkőzés kitűnő elő­készületnek bizonyult az Egri Dó­zsával szembeni bajnoki mérkő­zés előtt. A komlóiak a múlt he­ti 3:l-es jugoszláviai győzelmüket — a visszavágó jellegű összecsa­páson — megkétszerezték. Mind­két csapat végig nagy lelkese­déssel küzdött, bár a nagyobb rutin és a technikai különbség meglátszott. Azon túl, hogy hat szép gólt láthatott a közönség, még négy kapufát lőttek a hazai csatárok. Góllövők: Korom (3) Bordács, Takács és Pintér, illet- \e Dimitrij evies. A jugoszláv csapat edzője, La­zar Jancsics a következőket mon­dotta a barátságos mérkőzésről: — A barátságos találkozó jól szolgálta a két egyesület közötti barátság elmélyítését. Számunkra ez a viadal sok tanulságot ho­zott. amit hasznosítani tudunk. A komlóiaknál Takács, Garay és Korom, a mieinknél: Kapor és Szkajevszki II. tetszett. Nyilatkozott a magyar szárma­zású Pioker Frigyes, a küldött­ség vezetője is: — A magam ré­széről elsősorban a komlóiak ven­déglátását emelném ki. Tavaly nálunk voltak a Bányászok, s olyan barátság szövődött, ame­lyet örömest tovább fejlesztet­tünk. Ez a csapatunknak ajándék kirándulás volt, mert a gazdasági kerületben kiharcolta a feljutást, tehát megyei elsőosztályú csapat- I nak megfelelő erőviszonyokat | képviseltünk. Azt kívánom a kom ! lciaknak, hogy tartsák meg ve- j zető helyüket a bajnokságban és jussanak fel az első ligába. * Pécsi Dózsa—Kaposvári Kinizsi i 3:2 (1:1) Kaposvár, 400 néző, ve- j zette: Fenyvesi. P. Dózsa: Rapp | — Hernádi. Móricz dr. Mauer — ! Köves (Török), Rádi — Rónai. , Dunai dr., Tüske, Jánosi, Krémer’ | Rosszul kezdődött a szerdai mér- : kőzés a Dózsa számára Kapos- j várott. Az első hazai támadás j végén Göncz ravasz labdáját Rapp j a léc alól a hálóba ütötte. 0:1. A második percben Köves és Tűs- ' ke összefutottak, mindkét játé- I kos homloka felrepedt. Köves , helyére Török állt be., Tüske 30 j perc múltán tért vissza, ekkor ! rögtön kiegyelített. Szünet után előbb a Kinizsi i jutott 11-eshez és ezt Báli érté- 1 kesítette, a másik oldalon ugyan- ! csak 11-esből Dunai dr. lőtt gólt. ! 10 perccel a befejezés előtt a len­dületesen támadó Dózsa Jánosi góljával a győzelmet is kiharcol­ta. Sajnálatos két sérülés zavarta különben a nagyszerű kaposvári edzőmérkőzést. A jól játszó NB II-esek komoly erőkifejtésre kész­tették a Dózsát, amely a második félidőben időnként biztatóan kom­binált. * Pécsi Bányász—Máza-Szászvári Bányász 1:1 (0:0). A Pécsújhegyen lejátszott hétközi edzőmérkőzésen a Máza-Szászvári Bányász igen jól játszott. A pécsieknek nem sikerült a góllövés. Jugoszláviába utaztak a Spartacus teniszezői Kedves meghívásnak tesznek eleget a Pécsi Spartacus férfi te­niszezői. Jugoszláviába utaztak, ahol két versenyen vesznek részt. Eszéken a Szlavón bajnokságo­kon indulnak, majd Borovóban helyi versenyen állnak rajihoz. Az NB n-ben bajnokságot nyert együttes a jugoszláviai túrát is felhasználja a hónap végén Bu­dapesten — a Ganz-MÁVAG el­len lejátszásra kerülő osztályozó mérkőzésre való készülődéshez. A csapat dr. Ernőházy Lajos ve­zetésével hat játékossal és Káp­lán István edzővel a tegnap reg­geli vonattal utazott el. Az együt­test Bóta, Baritz, Borsiczky, dr. Wébel, ifj. Káplán és Tarcsay alkotja. A labdarúgó ŐRT szerdai fordulója A labdarúgó olimpiai remény­ségek nemzetközi tornája kere­tében szerdán délután két mér­kőzést Várpalotán játszottak le: az eredmények a következők vol­tak: NDK—Lengyelország 4:2 (1:2), Jugoszlávia—Bulgária 2:1 (1:0). Pécsre látogat a magyar női kézilabda-válogatott A szovjet együttes vasárnap érkezik Szerdán délután Török Bódog edző vezetésével Pécsre érkezett a magyar női kézilabda váloga­tott. A legjobb magyar női kézi­labdázók Pécsett tartják utolsó előkészületeiket az augusztus 19- én Pécsújhegyen a Bányász kis­stadionjában megrendezésre kerü­lő Magyarország—Szovjetunió nem­zetek közötti női kézilabda váloga­tott mérkőzést. A szovjet kézilabdázók augusz­tus 18-án, vasárnap a kora dél­utáni órákban társasgépkocsival érképnek Pécsre. Nagy mérkőzés lesz hétfőn Pécsújhegyen. A ma­gyar női válogatott a világbajnoki cím védője, míg a Szovjetunió válogatottja az ez év végén Moszkvában rendezendő VB nagy esélyese A Megyei Kézilabda Szövetség vezetői minden előkészületet meg­tettek a nemzetközi találkozó si­keres lebonyolítása érdekében. A mérkőzésről a TV is helyszíni közvetítést ad. A szovjet kézi­labdázók mégegyszer pályára lép­nek Pécsett, augusztus 20-án, ked­den délután Pécsi Bányász— Moszkva találkozót nézhetnek vé­gig az érdeklődők. A magyar női kézilabda váloga­tott a nemzetek közötti találkozó előtt két előkészületi mérkőzést játszik Pécsett. A Vörös Meteor NB n-ben szereplő együttese mel­lett a Pécsi Bányász gárdájával is játszanak a legjobb magyar női kézilabdázók edzőmérkőzést. Rekordbevétel Róma: Az 1967—68-as bajnoki év bevéieire- kordot hozott az olasz labdarúgás A. és B. osz­tályában egyaránt. Az „A” ligában annak ellenére, hogy a 18-as létszámot 16- ra csökkentették, s ebből adódóan az addigi 306 mérkőzés helyett csak 240- et játszottak, 9,4 milliárd lírával volt több a bevé­tel, mint az előző évben. A legtöbb nézőt a Milan mérkőzései vonzották, 288 millió lírával többet köny­vellek el, mint 1966—67- ben, a Torino pénztárába is 182 millió lírával több folyt be, mint az előző esztendőben. Pécset képviselik Mexikóban HON TI RÓBERT KÖZÉPTÁVFUTÓ hírt — Mikor tudta meg olimpiai kiküldetéséről? — Miután elolvastam a küldöt­tek névsorát a Népsportban. Bár Szófiában a VIT-en már hallot­tam néhány elejtett szót kikül­detésemről, de nem vettem ko­molyan. Jobb ha az ember csak a hivatalos bejelentésnek hisz. — Mit érzett az örömhír hal­latára? — Nehéz erre válaszolna Jelen pillanatban szinte föl sem tudom fogni e tény nagyszerűségét, szók tatom magam a gondolathoz; idő kell, amíg az öröm lassan szét­árad az emberben, lecsitul, hogy aztán a szív helyet adjon a fel­adatokat kiszabó észnek is! — Változik-e felkészülése a továbbiakban? — Egyelőre nem: a közelgő j jelentős versenyekre — vidék és magyar bajnokság, NB I-es for­duló, magyar—cseh válogatott via- j dal — éppúgy készülők, mint az eddigi, számomra szép sikereket hozó összecsapásokra. — Mit vár önmagától az olim­pián? — A magaslatot nem ismerem, de úgy gondolom aki tenger szin­ten jó, edzettségi foka kielégítő, azt „fenn” sem érheti baleset; különben ilyen nagy versenyen minden lehetséges, esélyesek buk­hatnak el, ismeretlenek robban­hatnak be az élvonalba, minden kicsúszhat. Bizakodom. lovász lázár KALAPÁCSVETÖ — Számított-e az olimpiai ki­küldetésre? — őszintén szólva igen. Úgy gondolom, eddigi eredményeim alapján jogos volt a bizakodásom. Külön öröm, hogy Honti Robi személyében még egy pécsi atlé­ta is ott lesz Mexikóban. — Ragyogó új egyéni csúcsa — 69,22 — után milyen folytatást vár önmagától? — Remélem a következő ver­senyek során is hozni tudom mostani eredményeimet, talán még javulok is. Én minden eset­re nagyon rajta leszek! ERDÖSINÉ TOLNAI MÁRTA TORNÁSZ Minden baranyai sportkedvelő ►előtt ismert e név, sőt túl a megye és országhatárokon, a nem zetközi tornászvilágban is számon- tartják. Annál is inkább, mert nem újonc már tapasztalt, ruti­nos versenyző, tagja volt a to­kiói olimpián helyezést elért csa­patunknak is. Megbízható, Jó tor­nász, aki a nehéz pillanatokban is feltalálja magát, küzdőképes, a csapat érdekeiért mindent fel­áldozó, jó szellemű versenyző. Márcz Róbert otMMúlW&farikák Botrány St. Louis-ban (XL rész) A táv egyharmadánál az ame­rikai Thomas Hicks vette át a vezetést, de látszott rajta, hogy 'nagyon fáradt. Minden lépés nehezére esett. — Vizet, vizet! — kérte Hicks a kísérőjét. — Nem, nem ihatsz — vála­szolta a kérlelhetetlen kísérő az autóból. — Tojásfehérjét kapsz. ban semmit sem tudtak az elŐTf* menyekről. A közönség óriási éljenzéssel fogadta, amikor Lorz elsőként befutott. A nézők váU lukra emelték, úgy ünnepelték. Ekkor érkeztek St. Louis nagy stadionjába azok az autós kísé-* rők, akik előzőleg látták, hogy Lorz a táv nagy részét kocsi­val tette meg. Leírhatatlan bot­rány lett! Szidták, kifütyülték a magáról megfeledkezett atlé­Az olasz Dorando, a rendezők és honfitársai támogatásával a célba érk ezik. Hicks átjutott a holtponton, kissé magához tért. A harminc- kettedik kilométernél lépései megint lelassultak. Már nem futott, csak vánszorgott. — Két tojást és egy korty pálinkát kapott a kísérőjétől. Úgy ahogy újra magához tért. Már csak kilenc kilométer vá­lasztotta el a céltól az ameri­kai futót. Ekkor azonban vá­ratlan fordulat történt. Az ame­rikai Lorz aki korábban már feladta a küzdelmet, hirtelen leugrott egy kocsiról és elsza­ladt a kimerült Hicks mellett. Az egyik kisérő autó utasai azonban észrevették. hogy ez az atléta már a táv elején abba­hagyta a futást és felszállt egy kocsira. — Azonnal hagyja el a ver­seny útvonalát — mondták Lorznak. — Elromlott a kocsim. Azért futok, hogy hamar haza érjek — válaszoltí Lorz. Tovább engedték. A stadion­E HETI totóHppjeink 1. Dunaújváros—Csepel 2. Egyetértés—SBTC 3. Videoton—Szombathely 4. Szeged—Tatabánya 5. Eger—Komló 6. Nagybátony—Kecskemét 7. Oroszlány—Miskolc 8. Pécsi Bányász—Várpalota 9. Spartacus—Budafok 10. Jászberény—KISTEXT IX. Kiskunfélegyh.—Békése*. 12. Autóbusz—Esztergom 13. Veszprém—Nagyk. B. 14. Tűzoltó Dózsa—Ormosb. Népsport Népszava M. Nemzet D. Napló X 2 2 X 2 X X 2 1 1 X 1 1 1 1 1 X X 1 X 2 1 1 x 2 X 2 1 1 X 1 X 1 X X X 2 1 X 1 X 1 X 1 1 1 X 1 X 1 X 1 X 1 1 1 1 1 1 X 2 X 2 X 2 X X 2 1 2 X 1 2 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 X 2 1 X 1 tát és kizavarták a stadionból. Hicks közben a poklok kínját állta ki, nem sokkal a cél előtt, alig érthetően igy szólt kísérőjéhez: — Lefekszem egy kicsit c földre. — Gyerünk, gyerünk. Nincs sok hátra . . . A teljesen kimerült futó alig tudott eljutni a stadionig, ahol a közönség tapsa sem tudta fel­élénkíteni. Hicks keservesen győzött, de annyira megviselte ez az erőkifejtés, hogy soha többet nem indult semmiféle versenyen. 1908, London. Ezen az olim* pián is sok izgalmat okozott a marathoni futás a nézőknek és a rendezőknek. Az angolok azt remélték, hogy ők szerzik meg az aranyérmet. Csalódtak. Az utolsó néhány száz méteren az olasz Dorando haladt az élen. Nem fut csak lépked, ván­szorog. A stadion olasz nézői biztatják: — Do-ran-do. . .! Do-ran-do. . .! Fokozódik az izgalom, amikor a bejáratnál feltűnik az ameri­kai Hayer. Az olasz nézők már nem tudják fékezni érzelmeiket. Dorando még harminc méter­re van a céltól. Most azonban már végképp nem bírja tovább. Ájultan összeesik, miközben ül­dözője egyre közelebb kerül hozzá. Az olasz nézők nem tud­ják tétlenül nézni a drámai je­lenetet. Berohannak a pályára és pél­dájukat néhány angol is ken veti. Felsegítik a földről az olasz atlétát és betámogatják a célba. Ilyen esetre még nem volt példa. . . Nagy nehezen beér Hayes is. Következik: ABEBE B1KILA1 BRAVÚRJA F O T E L A G Y, epedarugós ágybetét, modern garnitü ra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Uj. tnásfélszoba, összkpm- íovtos, központi fűtéses lakásunkat elcserélnénk két kisebb lakásra. Meg­egyezünk 68 jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __ E ladó 600 n-öl telekkel < szőlő, gyümölcsös) két szoba, két konyhás ház 18 ezerért. Cím: Kiskassa, Petőfi n. 53._________ K onyhabútorok, hálóbúto­rok. kombinaltszobák, he- verök, rekamiék, fotel- ágyak, egyéb szép bútorok olcsón vásárolhatók. Mol­nárnál, Felsővámház u. 2. szám._____________ Nemet levelezést, fordítást vállalok. Baditz Pál, Mis- kolc, Augusztus u. 3. Szőlő, gyümölöcsös, 480 négyszögöl, új lakható épülettel eladó. Pécs, Vak Bottyán u. 25. _________ Ö sszecsukható sportkocsi és járóka eladó. Kapacs u. 27._____________________ ELVESZETT egy nagymé­retű, világosbarna sky­line utazótáska augusztus 33-án a Budapestről Pécs­re. 16.19 órakor érkező vonaton. Kérjük a megta­lálót. a táska tartalmát megtarthatja, a családi fém-képeket a táskával küldje Prcksza Árpád, ócsárd, Kossuth u. 106. címre.______________ R ovar gyűjteményt vennék. „Sürgős” jeligére a Hu- nyadl úti hirdetőbe. Eladó nagyméretű kony­habútor, sötét hármasszek­rény, háromszeles dunna, két vákossal és 3 ürmé- ter hasábfa. Hunyadi út 81. sz._____________ F ellérd, Dózsa Gy. u. 14. sz. alatt családi ház 788 négyszögöl kerttel, beköl­tözhetően eladó.______ F azekas szakmunkás al­kalmi munkásként elhe- jvezkedne. Gajda, Szek- rárd. Toldi u. 8., föld­önt 5. tfröklaki# eladó beköltöz­hetően, kettőszoba, össz­komfortos, I. emeleti. — Ugyanitt páncéltőkés, kc- reszthúros, fekete Stingl zongora eladó. ,,Jókai ut­ca” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.____ G arzon öröklakás eladó. „Beköltözhető 68” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.__ U rán városi, kétszoba, Össz­komfort szövetkezeti, táv­fűtéses lakásomat elcserél­ném másfélszobás, távfű­téses, szövetkezetire. Ér­deklődni: 19-89^ Deákné._ K ristály- vagy Zsolnay-vá­zát. tálát vennék ármeg­jelöléssel. ..Nászajándék” jeligére a Bem utcai hir­detőbe. Elcserélném uránvárosi, egyszobás; összkomfortos, jövedelmező házfelügyelő­ségem belvárosi lakásra. „Központi fűtés” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Vennék 4—5—6 milliméte­res acéldrótot. Keszthelyi, ótemető u. 30. TÜZIFA­FÜRÉSZELES? X A M A S György a. 8. Telefon: 39-91. Keresek üres szoba-kony­hát albérletbe. Lehet szu- terin is. ..Búzavirág” jel­igére a Bem utcai hir­detőbe. Garázs — belváros szivé­ben, elkészülte után — kiadó. Pénzügyi hozzájáru­lást bérletbe beszámítom. „Hunyadi út elején” jel­igére a Sallai u. hirdető­be. Eladó orosz villanyvarró­gép. Bérbeadnám gyönyörű külföldi nyloncsipke uszá- lyos menyasszonyi ruhá­mat, fejdlsszel, 380,— fo- rintért. Radnics u. 10. Eladó Bősendorfer barokk, rövid zongora, villanytás- kavarrógép, univerzális vaku, szobaszökőkút (ki­csi). Radnics u. 10.__ B elvárosi, 3 szobás, al­kalmazotti szobás, össz­komfortos lakásomat el­cserélném 2 darab más­félszobás. összkomfortosért. Garay u. 35. Egy különbé járatú szoba, szeptember elsejére kiadó. Egy férfi, vagy egy dol­gozó nő részére. Zerge u. 11. sz.____________ K étszobás, föbérleti la­kást átvennék megegye­zéssel. „Azonnal 11” jel­igére a Sallai u. hirdető­be. _______________ K iadó különbejáratű bú­torozott szoba, fürdőszoba és konyha használattal, házaspárnak, vagy 2 diák­lánynak. Balassa B. u. 18. Budai vámnál. Délután érdeklődni.___________ L akásért eltartanék idős nénit, vagy bácsit. „Meg­becsülés 12” jeligére a Sállal u. hirdetőbe.___ K önyök utcai, nagy szo­ba, konyhát cserélek, két­szoba konyhásra. „Nem banja meg” jeligére a Sallai u, hirdetőbe.____ 60 0 négyszögöl szőlő, fele szántó, olcsón eladó. Pées- szabolcs, Szabadság harc u. 64. sz._____________ E lcserélném szoba, konyha, spájzos lakásom, kétszo­básra. Ajánlatot „436” jel igére a Sallai u. hirde­tőbe kérem. Alig használt, modern, mély gyermekkocsi eladó. Rippl-Rónai u. 35. I. em. 7. Zsolnay-gyár felett. Veszek gumicsizmát, eső­köpenyt, bakancsot, bőr­csizmát, férfi öltönyt, vatta öltönyt, téli fekete kabátot. Koitai, Nagy Fló­rián u. 1. 8/100-as sikkőtőgép príma állapotban eladó. Cím: Tolbuhin út 23., föld­szint 1. ajtó. Költözködést, bútor» zongora, kandalló szállítását szakszerűen vállalom S c h r e e r Tibor. Alkotmány a. 3L Telefon: 42-90. Eladó ház, 1 szoba, kony­ha, spájz beköltözhető. Pécs, Gyárváros, Táltos U. 18, ______________ K onyhabútor olcsón el­adó. (5 óra után). Pécs, Jókai E í. 4J. ffi/L Sárvár« T5. n 35. kertes ház beköltözhetően eladó. Megkímélt 600-as Trabant eladó. 16 után. Rózsa Fe­renc u, 10. 24 mm, 50 em-től, 120 cm-ig felfelé, kü­lönböző szélességű vegyes LÉGSZARAZ BÜRKPALLÓ vállfa gyártáshoz al­kalmas. mintegy 150 köbméter eladó. — Érdeklődni lehet . a Göngyölegellátó Vál­lalat l3-a3 üzemegy­ségén, Hidas. Tele­fon: Bonyhád, 65. Eladó szoba, konyha, pin­ce, melléképület a pellér- di elágazástól 3 percre. Érdeklődni: Székely-féle házban, Krizsovszki. __ H ázvezetőnőt felveszek bentlakással, ki gyermekek gondozását is vállalja. — „Gyermekszerető” jeligé­re a Sallai u. hirdetőbe. Eladó 2 szoba, konyhás. mellékhelyiséges, kertes családi ház. Dózsa Gy. u. 28. sz._____________ E ladó peliérdi szőlőhegyen 160 négyszögöl szőlő. Ér­deklődni: Pécs. Alsóhavi U. 9._________________ K is kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Pécs, Hegyalja_u._94/1.______ E lcserélném kaposvári 2 szoba, összkomfortos laká­somat hasonló pécsiért. — Érdeklődni: Horváth Sán- dorné. Telefon: 23-81. Kétszobás, főzőfülkés, mo­dern nyaraló eladó. Har­kány vikendtelep. Jókai u. 37. Vörös. Megtekinthető vasárnap 8—18 óráig. üres szoba, konyhát kere­sünk belvárosban. „Rövid időre” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Siklóson, Magyar ü. 28. számú ház beköltözhetően eladó. _____ L akásért eltartanék, vagy élet járadékot biztosítanék idős házaspárnak, vagy egyedülállónak. „Négyen vagyunk” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Modern, mély babakocsi eladó. Pécs, Rudas L. u, 24. sz. _________ S zövetkezeti lakást átven­nék. Központifűtés nem szükséges. „Tolbuhin út előnyben” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Nagyon szép, Kossuth La­jos utcai 4 szoba, össz­komfortos, nagyméretű la­kásunkat elcserélnénk egy 2 szoba, összkomfortos -f egy líj szoba, összkomfor­tos lakásért. „Orvosnak kiváló” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _______ 4 75 négyszögöl ssőlő eladó. Malomi hegyen. Érdeklőd­ni: Táncsics u. 39.____ K isebb családhoz főzőmin­denesnek elmegyek, falura is. Hunyadtné, Pécs, Káp­talant!^ 8_;__________ 3 00 darab cserép eladó. III. kér., Hóvirág u. 8. 2 szoba, összkomfortos, távfűtéses lakásom elcse­rélném 2 különálló garzon­ra, az egyik távfűtéses legyen. Cím: Vörös Jó- zsefné, Pécs, Athinay u. 5.. földszint 3. Érdeklődni eSte_ 6 óra után.___ E lcserélném újmecsekaljai kétszobás, összkomfortos, távfűtéses, szövetkezeti la­kásomat egy- vagy más­félszobás, PIK= vagy szö­vetkezeti, összkomfortra. „Nyárvége” jeligére a Sal­jai u. hirdetőbe. Háromszobás, hall össz­komfortos. fonyódl villa eladó. „Fonyód” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Bányásznapra vegyen gyer­mekének zongorát.. Pécs, Leonardo da Vinci 12. sz. Érdeklődni du. 5-től. Családi ház gazdasági épülettel, beköltözhetően, olcsón, azonnal eladó. Ér­deklődni lehet: Hlrlcs, Pe­tőfi u. 28. Tsz-ck. állami gazdaságok és kö- zületek részére rö­vid határidővel az alábbi típusú nagyjavítását ÉS TELJES FELÚJÍTÁSÁT VÁLLALJUK: H02/V. OA 17 H02/V11. OA 30 H02/X. OA 30 Damjanich Tsz Kozármisleny. T.: 8, 150 négyszögöl telek kis házzal sürgősen eladó. — Pécs, I., Szabó István u. 45. sz. 1 szoba, konyha, spájzos házrészt vennék. „Húszezer kp., a többi részlet” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe._______________ F iatal házaspár egy nagy­méretű, üres külőnbejára- tú szobát keres. „Szeptem­ber 1” jeligére a Ballal u. hirdetőbe._________ U j, zománcozott fürdőkád és 'mosdó eladó. Hóvirág u. 22. Kovács telep. Tavasz TV eladó. Pécs, Építők útja 5/a., IV. em. 12. szám. _________ Ü res albérleti szoba há­zaspárnak kiadó. I. kerü­let, Sudár István «. 11. Eladé J6 karban levő, 338 literes boroshordó. Rác­város 22. _____ E lcserélném pécsbányatelepi kettőszoba, parkettás kony ha, spájz, fürdőszoba, szép üveg verandás, nagy előszoba, nagy kandalló­val, PIK-lakásomat olcsó­bérű, pécsi kettőszoba, konyhásra. „Sürgős 78” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. Harkányban, 4-én a tuso- lóból 2 darab fürdőruhát egy nő elvitt, kérjük, ad- ja le a megőrzőbe. Zongora, bécsi, jó hangú kifogástalan, bérbeadó. •— Athinay u. 36. ___ C saládi ház magas, föld­szintes, elfoglalható, 3 szobás, parkettás^ hallos, alagsorral kettoszázhúsz- ezerért eladó. „Székesegy­háznál” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._________ K ülönbejáratú szoba két egyetemista diáklány ré­szére szeptembertől kiadó. Légszeszgyár u. 3. 1/3. Szabó Pálné. Beköltözhető 1, vagy más­félszobás, összkomfortos lakást keresek költségmeg­térítéssel, cserelehetőséggel. „Sürgős 514” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Álba Regla televízió, hi­bátlan, 2500 forintért el­adó. Radnóti u. 5/a. Pá- pay, Uránváros.______ M unkácsy TV eladó. 1200 forintért. Petőfi u. 31. I/B. sz._____________ Szép, német, mahagóni háló Igényesnek eladó. — Kovácstelep, Árvácska u. 14. ra. Uránvárosi, 2 szoba, össz­komfortos, központi í ülé­ses lakásomat elcserélném 2 kisebb lakásért. „Sür­gős 453” jeligére a Sal­lai u. hirdetőbe. Balatonfenyvesen, partmen­ti szobák kiadók, azonnal- ra Is. Pécs, Rákóczi út 12 /I. sz. ____________ E ladó szoba, konyhás. kertes ház. Magyarürögi út 21/3. szám. 250 kem-es Jáwa (1967-es) eladó. Érdeklődni: Pécs. m.. Kiirt u. 2. (18 órá tói). Eladó 300 darab 23 hetes Shawer tojó jérce. Ma­gyarürögi út 25. Szoba, konyha, előszoba, éléskamrás, gazdasági épü­let eladó. Buszmegállónál, lakásban viz. Vasas LL, Bencze J. u. 4. ROMLÖ belterületén vezető állású dolgo­zóink részére két- három bútorozott albérleti szobát, fürdőszoba ES KONYHA- HASZNÁLATTAL soronkívül bér be­veszünk. Ajánlatokat felveszi Kovács Sándor vál­lalati gondnok Komló, Kossuth L, u, 21. Komlói Helyiipari V, 6-os buksi kötőgép el­adó. „üzemképes” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egy kombinált szekrény eladó. Kolozsvár u. 22 1/1. SZ. Belváros!, 3 szobás, össz­komfortos, kertes házrész- beköltözéssel eladó. lVz—2 szobás, távfűtéses lakást beszámítok. Mindennap 5 óra után. Pécs, Rudas László u. 6., emelet. Szép fekvésű. 270 négy­szögöl telek építési enge­déllyel, az iirögí úton eladó. Érdeklődni du, 5- tői, Páfrány u. 47. V. em. 1. sz. Bontásból eredő építési anyag (léc, deszka, sza­rufa és gerenda) eladó. Érdeklődni: Páfrány út 47. V. em, 1., du. 5-től. 1 darab 5 éves tehén, 8 hónapos vemhesen, és ! darab elöhasú, 9 hónapos vemhes üsző, költözködés miatt sürgősen eladó. Ér­deklődni : Berkesd, Dózsa György u. 20. ss. Egy üzemképes Danuvia* egy Simson Sztár kifo­gástalan állapotban és egy r-Kfih babakocsi olcsón el- adó. Pécs, Vince u. 21, Vennék 5—600 literes szü­retek! kádat jó karban. Katqpa János, Sellye, Vas­út Ul 7. Átvennék 1 szoba, kony­ha, vagy kétszoba, kony­hás lakást, esetleg lakás­cserével, megegyezünk. — „Sürgős 913” jeligére ft Sallai u. hirdetőbe. DN Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő! Boci József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telelőn: 13-35.15-33. 21-6«, «0-11 Belpolitikai rovat: Sl-63 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11; Tel.! 15-32, 15-33, 21-«#, 60-1L SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. n. Ifl. F. v.i Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: 35 094

Next

/
Oldalképek
Tartalom