Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-10 / 187. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! tra: 70 Dunántúli napio XXV. évfolyam, 187. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968 augusztus 10., szombat Pártunk politikájának alapja a proletár internacionalizmus Komócsin Zoltán tv-int érj áj a Ma a Na^y Lajos Gimnáziumban Termékkiállítás nyílik Húszéves a kisipari szövetkezeti mozgalom K omócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken este interjút adott a Magyar Rádió és Te­levízió munkatársainak, a nemzetközi politika időszerű kér­déseiről. Éleződött a nemzetközi helyzet A bevezetőben elmondotta, hogy a nemzetközi helyzet to­vábbra is bonyolult és feszült. A kapitalista országokban ki­éleződött a harc a monopóli­umok érdekeit képviselő kor­mánykörök és a legszélesebb dolgozó tömegek között. En­nek elsősorban belpolitikai, gazdasági és szociális indokai vannak, de szerepet játszik benne a nemzetközi politika is. Világszerte növekszik a tö­megek elégedetlensége az ame­rikai imperialisták vietnami agressziója miatt; új rétegek vállalnak szoli­daritást a vietnami néppel. Mindez arra utal, hogy éle­ződik a harc a kapitalista országokban és nemzetközi­leg Is. A küzdelem közép­pontjában természetesen Vi­etnam áll. Folyik a küzde­lem a Közel-Keleten az amerikai és más imperialis­ta körök által támogatott izraeli agresszió következ­ményeinek felszámolásáért. A nemzetközi problémák között kell említeni az euró­pai biztonság megteremtésé­nek ügyét is. Változatlanul arra kell felké­szülnünk, hogy az egyes nem­zetközi kérdésekkel bonyolult, éleződő világpolitikai helyzet­ben kell foglalkoznunk. Komócsin elvtárs — a ri­porter kérdésére válaszolva — ezek után arról beszélt, hogy az Egyesült Államok a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság bombázásának korlátozá­sával voltaképpen különböző előnyökre kívánt szert tenni. Egy szűkebb területet kon­centráltan támad, s ezzel a korábbihoz hasonló katonai erőfeszítéseket nagyobb ered­ménnyel próbálja a maga szá­mára hasznosítani. Ugyanak­kor az amerikai uralkodó kö­rök az előzetes tárgyalásokba adott beleegyezésükkel el akarják altatni az emberek éberségét, azt a látszatot akar­ják kelteni, hogy készek a tár­gyalásokra, de eközben tovább folytatják agressziós cselek­ményeiket Vietnamban. Aláhúzta, hogy a párizsi elő­zetes tárgyalásokhoz fűzött re­ményeink akkor valósulhatnak meg, a vietnami konfliktusnak a politikai útra terelése csak akkor érhető el, ha az egész világon fokozzák éberségüket és aktivitásukat a Vietnammal szolidáris erők. Az Egyesült Államok küldöttsége Párizs­ban eddig arra szorítkozott, hogy ismertesse a vietnami nép számára elfogadhatatlan álláspontját Ezek a szavak a vietnami népnek, s barátainak sem elegendők. A szavakat tettek­kel kell alátámasztani. Olyan tettekkel, amelyek összhang­ban állnak a Vietnami De­mokratikus Köztársaság, Dél- Vietnam népének követelésé­vel, hogy mindenféle előzetes feltétel nélkül szüntessék meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. Olyan tettekre van szükség, amelyek bizonyítják, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya valóban elhatározta magát a komoly tárgyalásra, mert csakis az ilyen tárgyalás vezethet megegyezésre. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány, népünk óhajával összhangban, tovább­ra is minden tőle telhető se­gítséget megad a vietnami nép igazságos harcához, egé­szen a végső és teljes győze­lemig. Nincs változás a nyugatnémet politikában Az európai biztonságra vo­natkozó kérdésre válaszolva Komócsin elvtárs hangsúlyoz­ta, hogy a magyar párt és kormány politikája ezen a téren is összhangban áll a Varsói Szerződés tagállamainak bu­karesti nyilatkozatával, az európai kommunista- és munkáspártok Karlovy Va­ry-! értekezletén elfogadott dokumentummal. Ezek jegyében fejtették ki kormányunk képviselői állás­pontjukat a nyugat-európai országok politikusai előtt, akiknek a tájékoztatójából vi­szont ml is jobban megismer­tük a kapitalista államok ál­láspontját. Kezdeményezések történtek az európai bizton­ság elősegítésére az ország- gyűlési képviselők, a parla­mentek bevonásával, s arra is, hogy egyes európai szocialista és kapitalista országok tegye­nek előzetes lépéseket az euró­pai biztonság ügyében össze­ülő értekezlet megszervezése érdekében. Mi ezeket a sze­rény, kezdeti lépéseket is ér­tékeljük, de ugyanakkor őszin­tén megmondjuk, hogy az eu­rópai biztonság felé vezető úton komoly előrelépés nem történt. Az előrehaladás leg­főbb akadálya, hogy a nyugat­német kormány politikájában nem következett be az a vál­tozás, amely érdekében állna a Német Szövetségi Köztársa­ság dolgozóinak, minden né­metnek, Európa népeinek. Még a tőkés országok hiva­talos személyiségei is elisme­rik, hogy az európai biztonság megvalósításának, és az erről szóló szerződés megkötésének jelenlegi legfőbb gátja a Né­met Szövetségi Köztársaság is­mert külpolitikája. Arra len­ne szükség, hogy bonni rész­ről tettek kövessék a tárgya­lási készségről, a szocialista országokhoz való közeledésről elhangzott kijelentéseket. Olyan tettek, amelyek meg­győznek bennünket róla, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság valóban új politikát foly­tat, s annak egyik célja az európai biztonságról szóló ér­tekezlet összehívása és szerző­dés megkötése. Mi minden téren és minden eszközzel elő kívánjuk segíte­ni az európai biztonság meg­teremtését. Erre törekszünk a kormányok közötti kapcso­latokban, a diplomáciában, a parlamentek vonalán, a tár­sadalmi szervezetek területén és ezt kívánjuk előmozdítani az európai kommunista és munkáspártokhoz fűződő kap- j csolataink révén is. A riporter ezek után — hi- I vatkozva arra, hogy Komócsin I elvtárs tagja volt a hat test- ' vérpárt pozsonyi találkozóján [ részt vett magyar pártküldött­ségnek — több kérdést tett fel a pozsonyi tanácskozással ] kapcsolatban. Ezekre válaszol- j va Komócsin elvtárs hangsú- [ lyozta, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt nemzetközi politiká­jának alapja a proletár in­ternacionalizmus. Nemzet­közi céljaink meghatározá­sánál eddig is az internacio­nalizmusból indultunk ki és a jövőben is így cselek­szünk. Minden lépésünket összhangba hozzuk interna­cionalista elvi meggyőződé­sünkkel. A nemzetközi tevékenységün­ket vezérlő elveinkhez tarto­zik, hogy tiszteletben tartjuk minden testvérpárt önállósá­gát, függetlenségét, csak úgy, mint az állami kapcsolatokban minden testvéri szocialista or­szág önállóságát és független­ségét Ezek az elvek vezették küldöttségünket Pozsonyban is. r Álláspontunk a csehszlovák kérdésben A csehszlovákiai események kapcsán kezdettől fogva vilá­gos és egyértelmű elvi állás­pontot foglaltunk el. A két és többoldali találkozókon kép­viselőink meggyőződéssel hang súlyozták, hogy a magyar kommunisták, a szocializmus magyar hívei — szintén szoli­dárisak azokkal a törekvé­sekkel, amelyeket a csehszlo­vák kommunisták, a szocia­lizmus csehszlovákiai hívei sikerre akarnak vinni. Tá­mogatjuk a Csehszlovák Kom­munista Párt ez év januári (Folytatás a 2. oldalon) Ma délelőtt 10 órakor ipa­ri. kereskedelmi szakembe­rek, délután 13 órakor pe­dig a nagyközönség részére nyílik meg a kisipari szövet­kezetek, illetve a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek közös termékkiállítása Pé­csett, a Nagy Lajos Gimná­ziumban. Az idei kiállítást fémjelzi az a tény, hogy a szövetkezeti mozgalom eb­ben az esztendőben 20 éves. A megye 23 kisipari szö­vetkezete 720 féle terméket mutat be, ezek közül 250 új A tartalomból; Akik a hírekben szerepelnek T ) s Mikor lesz Pécsett tisztasági fürdő? Egyelőre nem építik he a Douálust Halálra ítélték a négyszeres kéjgyilkost ▼ A pecsenyesütő A TR 23-as kísérlet Pécsi sportolók az olimpián termék. A ,.sláger” bizonyá­ra az idei kiállításon is a Faipari KTSZ min tégy 40 bútordarabja lesz. Bemutat­ják az exportra gyártott Stuart stílbútort is. Ezt a garnitúrát rendelés esetében .a belkereskedelem részére is legyártják, persze borsos áron, hiszen az intarziás, já­voriéból készült garnitúra ára 50—60 ezer forint Per­sze, lesz itt olcsóbb bútor is, többek között a szép kivitelű Sopiana lakószoba. Bizonyá­ra felkelti a szakemberek fi­gyelmét a Vasas KTSZ és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kőzÖ6 konstrukció­ja, a kis traktorra szerelhető magvetőgép. Á másik: az örvénylő menetvágógép, amelyet egyedül itt, a KTSZ üzemében gyártanak csak. Ez az új menetvágó a ha­gyományos vágási időt egy tized percre csökkenti le. A Ruházati KTSZ a kiállítás időtartama alatt — augusz­tus 10 és 20-a között divat­bemutatót is tart. feltűnően szépek a Háziipari Szövetke­zet népművészeti bútorszö­vetei. A kiállított termékeket egyébként a helyszínen meg lehet rendelni, sőt, bizonyos árucikkeket ugyancsak a ki­állításon meg is lehet vásá­rolni. A szövetkezetek min­den terméken feltüntetik az eladási árat. A földművesszövetkezetek az emeleti helyiségekben mu­tatják be termékeiket. A MESZÖV-nek a megyében 152 ipari üzeme van. A pé­csi fogyasztási és értékesíté­si szövetkezet golgotái bútor­üzeme íróasztalokat, könyv- szekrényeket, a pécsváradi pedig gyermekbútorokat mu­tat be. A szövetkezet élel­miszeripari részlege itt elő­ször szerepel új termékével, a sajtos-ropogós, illetve a csípős, p a prikás-ropogc* kekszféleséggcl. A kisipari szövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek is a kiállítás időtartama alatt piackutatást is végeznek és megfelelő helyiséget bocsá­tanak az érdekelt szervek részére, ahol az üzleti tár­gyalásokat lebonyolíthatják. Illést tartott a Megyei Tanács I B-a Napirenden a GELKA megyei szolgáltatása Tegnap délelőtt 9 órai kezdettel a Baranya me­gyei ’ Tanács Végrehajtó Bi­zottsága ülést tartott. Egyab napirendi pontok mellett meghallgatták és megvitat­ták a GELKA Vállalat be­számolóját a megye terüle­tén végzett szolgáltatóipari tevékenységről. Pécsett a GELKA jogelőd­je által létesített szerviz mű­ködött már 1960 előtt is. ez a szerviz látta el az egész megye területén az abban az időben elenyészően jelent­kező garanciális javításokat. Ma is a megye területének 35—40 százalékában a pécsi szervizek elégítik ki a javí­tási igényeket A vállalat nagyjából a volt sellyei já­rás 36 községének teljes ga­ranciális szolgáltatására és a pécsi szerviz ellátási terüle­tén a háztartási gépek ga­ranciális javítására alvállal­kozói szerződést kötött a Ba­ranya megyei Villamosipari és Gépjavító KTSZ-szeL A javítások darabszámáról készült kimutatás szerint 1962-ben a megye területén 2009 készpénzes és 2978 ga­ranciális javítást végeztek a GELKA szervizek, 1967-ben viszont 15 074-re emelkedett a készpénzért és 15 428-ra a garanciálisán megjavított kü- könböző híradástechnikai cikkek és elektromos ház­tartási gépek száma. (Pécs adatai nélkül.) Pécsen kívül a megyében hat helyen, Mo­hácson, Siklóson, Szigetvá­ron, Pécsváradon, Komlón és Mágocson működnek GEL­KA szervizek, összlétszámúk az 1961-es 3 főről 1967-ben 39 főre növekedett. Baranya 123 községében szerveztek készülék illetve címbegyűjtő helyeket a megyei GELKA szervizek. A vállalat különö­sen Komlón és Siklóson In­dokoltnak tartja a meglevő szervizek korszerűsítését. A IX. VIT-röl hazaérkezett baranyai küldöttek tegnap, pénteken délután a Technika Há­za nagytermében élménybeszámolót tartottak. Elsőnek Lukács János, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, a baranyai VIT-delegáció vezetője beszélt a szófiai tar­tózkodásuk eseményeiről, majd Pap Györgyivé, a KISZ szigetvári városi titkára és Cső­vári Mihály, a MJÉV mérnöke számolt be a VIT-röl Javultak a kapások terméskilátásai A Meteorológiai Intézet adatai szerint csütörtökön az ország területének több mint 90 százalékát érte eső, sokhe­lyütt esett pénteken is. — Az újabb eső minden­esetre igen jót tett a kapás­növényeknek, növelte a ter­méskilátásokat — mondták a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztériumban. te k

Next

/
Oldalképek
Tartalom