Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-27 / 200. szám

Ära: 70 fülé» Világ proletárjai, egyesüljetek I Dunámon napio XXV. évfolyam. 200. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968. augusztus 27., kedd Nem tartották meg a Biztonsági Tanács ülését Konszolidálódnak a józan gondolkodású erők Helyszíni jelentés Csehszlovákiából Moszkva: Mint az ADN jelenti Moszkvából, az ott tar­tózkodó Svoboda cseh­szlovák köztársasági el­nök környezetében ki­jelentették: Svoboda el­nök felszólította a New York-ban tartózkodó Hájek külügyminisz­tert, hogy ne szólaljon fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Mint az elnök távirata rámutat, a csehszlová­kiai fejlődést „a szo­cialista országok egy­más között vitatják és oldják meg”. New York: Nem tartották meg a Biz­tonsági Tanács hétfőn, ma­gyar idő szerint 15 órára ki­tűzött ülését — közölte az ENSZ-tilkárság szóvivője a tanács tagjainak képviselői­vel, hozzátéve, hogy a ta­rács elnöke, aki utasította őt e bejelentés megtételére, folytatja a következő ülés időpontjának kitűzésével kap csolatos tárgyalásait, mivel a BT nem vette le napirend­jéről a „csehszlovákiai hely­zet” kérdését Moszkva: Nyikolaj Novikov, az Iz­vesztyija ostravai tudósítója jelenti, hogy Ostravában és az ostravai körzetben fokozato­san normalizálódik a helyzet. Konszolidálódnak a józan gondolkodású erők. „Gyakoriak a komoly és baráti beszélgetések szovjet katonák és csehszlovák pol­gárok között” — folytatja a tudósító. — „A mi elvtár­saink megmagyarázzák az események lényegét azoknak, es ilyenek nem kevesen van­nak Cseliszlovákiában, aki­ket megtévesztett a nyugati és a belső reakció szennyes es rágalmazó propagandája”. Az Izvesztyija két másik tudósítója több csehországi községet keresett fel. A Prága közelében lévő kisvá­rosokban és községekben már könnyen meg lehet győződni arról, hogyan hazu­dik az illegális rádió, amely meg arról akarja meggyőzni a hiszékenyeket, hogy forron­gásban van az egész ország. Csehszlovák lakosokkal beszé! gető szovjet katonák augusz­tus 21-én A felszabadító erők legújabb katonai sikerei Dél-Vietnamban Aggodalom az USA főhadiszállásán A valóságban pedig az em­berek dolgoznak a mezőkön, betakarítják a termést, fog­lalkoznak hétköznapi ügyeik­kel, üdülnek, stb. A Pravda hétfői száma egy teljes újságoldalon közli cseh­szlovák dolgozók leveleit, mint rámutat, ezek a leve­lek abban a kritikus időben íródtak, amikor az ellen- forradalmi erők támadásba lendültek. A csehszlovák dolgozok levelei — ezek a megrendítő felhívások — a haladéktalan testvéri segít­ségnyújtásra szólítanak fel. Kassáról „régi kommunis­ták egy -csoport ja” arról ír, hogy egyetértenek azzal az értékeléssel, amelyet az SZKP és más kommunista pártok alakítottak ki a csehszlová­kiai helyzetről. „Cselekedje­tek gyorsan és segítsetek ab­ban, hogy rendezhessük a helyzetet” — hangzik a le­vél, Úgynevezett demokra­ták — írják a régi kommu­nisták — illegálisan fegyve­reket halmoznak feL Raj­tunk, régi kommunistákon fognák bosszút állni. Egy gyár dolgozói levelük­ben elmondják, hogy a gyár­ba nyugati kémügynökök érkeztek, akik arra kénysze­rítették a dolgozókat, hogy a „Kétezer szó”-hoz hasonló határozatokat írjanak alá. A munkások ezeket azért írták alá, mivel féltek hogy rákerülnek a „konzervatívok” listájára, s hajszát indíta­nak ellenük. Egy bmoi levél arról szá­mol be, hogy egyes szemé­lyek 20—30 nevet is oda­hamisítottak „az egész nép nevében” fogalmazott kiált­ványok alá. Olasz és bolgár szakszervezeti vezetők Baranyában Olasz szakszervezeti delegáció érkezett va3árnap Baranyába. A küldöttséget Massazza Gál Adriano, Biella megye szak­szervezeti titkára vezeti. A de­legáció tagjai: Gonnelli Lido Piombino, Livornóból, Pancaldi Giorgio, Ferrarából, Marciano Eduardo, Reggio Calabriából és Buschema Pasquale, Rómából. Az olasz szakszervezeti tiszt­ségviselők hétfőn délelőtt Pé­csett, az SZMT Hírlapolvasóban megyei szakszervezeti vezetők­kel találkoztak. Bogár József, az SZMT vezető titkára tájé­koztatójában ismertette Bara­nya és Pécs város gazdasági és kulturális helyzetét. Ezután a vendégek a Mecsekkel ismer­kedtek, majd megtekintették városunk több műemlékét. El­látogattak az új klinikára, a Tanárképző Főiskolára, a Sör­gyárba és Üjmecsekalján meg­nézték a Karikás Frigyes utcai új óvodát. Kedden Siklósra és Harkányba utaznak. * Prahov elvtárs, a Bolgár SZOT elnöke és felesége hétfőn két napos látogatásra megyénkbe érkezett. A bolgár vendégeket Beck Ferenc az SZMT elnöke és Bogár József az SZMT ve­zető titkára köszöntötte és tá­jékoztatta megyénk szakszerve­zeti mozgalmának eredményei­ről. A bolgár vendégek hétfőn délután a harkányi bolgár ka­tonai temetőben koszorút he­lyeztek el a katonai síroknál, majd megtekintették a siklósi várban lévő bolgár kiállítást. Kedden Komlóra, Kossuth- bányára látogatnak és a bányá­szok munkájával ismerkednek. A tartalomból; Megnyílt a chicagói konvenció Y Vér és yrií Y Aktívaülések, gyűlések megyeszerte Y Tovább csökkent a háztáji állomány Y A képernyő előtt Y S tárgyalóteremből Y A hét vége sportműsora Saigon: A vietnami hadszínterekről érkező legfrissebb tudósítá­sok szerint az ország egész területén a felszabadító népi fegyveres erők alakulatai tartják kezükben a kezdemé­nyezést. Az utóbbi 43 órában a köz­ponti fennsíkon, a fővárostól nem messze északra fekvő Tam Ky tartományi főváros övezetében és Saigontól 72 km-nyire északnyugatra zaj­lottak le heves összecsapások a hazafiak és az amerikai betolakodók között. A DNFF alakulatai 122 mm-es rakétákkal össztüzet adtak le a Dúc Lap-i kato­nai körzet törzskarának fő­hadiszállására, majd általá­nos rohamot indítottak el­lene. A törzskar ellenőrzése alatt álló térséget, a vietcong erők részben elfoglalták. A saigoni amerikai és dél­vietnami főhadiszállásokon általános aggodalom lett úrrá a hazafiak sorozatos katonai sikerei láttán. Saigonban at­tól tartanak, hogy hamarosan bekövetkezik a DNFF har­madik általános ofíenzívája. Párizs A párizsi hivatalos megbe- ! szélesen résztvevő VDK-kül- döttség szóvivője, Nguyen Le i hétfői sajtótájékoztatóján az I amerikai közvéleményhez for- i dúlt. Mint mondotta, „az Egyesült Államok becsülete azt követeli, hogy a háború­nak végetvessenek. Bizonyos, hogy az amerikai nép új ösz­tönzést ad a háború elleni küzdelemnek és kényszeríti a kormányt, hogy Johnson elnök gúnyt űz az Egyesült Államok becsületéből és az amerikai függetlenségi nyi­latkozatból. A Johnson-kor- mány uralkodása mellett az amerikai becsület abból áll, hogy Vietnamban templomo­kat, pagodákat, kórházakat bombáznak. Mindent feléget­nek, mindent elpusztítanak”. Anyagi támogatás a falusi művelődési intézmények fejlesztésére A termelőszövetkezeti pa­rasztság és a falusi lakosság művelődése rendkívül haté­konnyá tehető a falun tevé­kenykedő szervek és intéz­mények összefogásával. Nincs is más helyes választás tu­lajdonképpen, ha tekintettel vagyunk legalábbis az utóbbi években végbement gazdasá­gi és társadalmi fejlődés eredményeire. Alaposan meg­változott például a falusi la­kosság foglalkozási összképe, ezért az itteni általános mű­velődési feladatok megoldá­sára, s kivált művelődési intézmények létesítésére és fenntartására a termelőszö­vetkezetek, állami gazdasá­gok, kisipari szövetkezetek stb. csupán arányos közös­ségben vállalkozhatnak. Rendkívül életképesnek ígér­kezik a művelődési otthon, Pécsre érkesett a finn diákénekkar Hétfőn délután Pécsre ér­kezett a dél-finnországi diák- egyesület 46 tagú énekkara llkka Kuusisto karnagy ve­zetésével. A távoli testvér­népünk egyik legkiválóbb kórusának tagjai tegnap es­te a pécsi kórus tagjaival találkoztak. Vendégeink ma városnéző sétát tesznek, este a pécsi kórus tagjai ottho­nukban látják vendégül a jónevü finn együttes tagjait. Első hangversenyüket szer­dán este Siklóson tartják. 19.30 órakor a siklósi műve­lődési ház dísztermében mu­tatják be művészetüket a siklósi közönségnek. Csütör­tökön Pécsett a Liszt terem­ben lépnek pódiumra. A dél-finnországi diák- egyesület énekkarával egy- időben több mint harminc finn turista érkezett Pécsre, akik ismerkednek városunk­kal, megyénk idegenforgalmi nevezetességeivel és hazá­juk együttesének hangverse­nyén is részt vesznek. iWofo«?c******* WWW Befejezték a Pécs déli városr észén épülő új raktárkomplexum mintegy huszonháromezer négyzetméteres alapterületű csarnokának a födémezését, jelenleg az oldalfalak és a köz- falak alapozásán dolgoznak. A nagycsarnok szomszédságában megkezdték a göngyöleg­raktár oszlopai és a tőtartók beemelését. A raktárváros 1970 végére készül el könyvtár, klubkönyvtár fenn­tartóinak szerződéses kapcso­lata. Ennek az együttműkö­dési formának jelentőségét hangsúlyozta nemrégiben a Termelőszövetkezetek Orszá­gos. Tanácsa Elnökségének és az Országos Népművelési Ta­nácsnak közös felhívása is. A sásdi és pécsi járás ki­váltképp élenjár s mintegy másfél éves múlttal rendel­kezik máris a nagy jelentősé­gű „mozgalom” népszerűsi- tésében. Az állami és terme­lőszövetkezeti támogatást mind több helyen gazdagítja az egyéb helyi szervek szer­ződéses hozzájárulása. Sza- badszentkirályon és Mágoe* községben a szakmaközi bi­zottság jár elöl jó példával^ Szentlőrincen a földműves­szövetkezet évi 30—35 ezer forintos támogatása kiemel­kedő. A berkesdi körzetben kü­lönösen ügyelnek arra, hogy a termelőszövetkezetek mint­egy 100 ezer forintos hozzá­járulásából arányosan támo­gassák a körzet tagközségei­nek művelődési intézményeit, klubkönyvtárait is. A pécsi járás külön színfoltja a cél- támogatás, melynek során a termelőszövetkezetek a szá­mukra rendkívül hasznos is­meretterjesztő előadásokat finanszírozzák. A sásdi járás illetékesei garantálják a szer­ződésben. hogy az állami tá­mogatás összegét nem csök­kentik, inkább azt szeretnék elérni, hogy az egyéb helyről jövő támogatás, mely ma mintegy fele az államinak, felzárkózzon ehhez. Ilyen arányokat kialakítani — or­szágosan — mind ez ideig csu­pán a Veszprém megyei de- csi járás népművelőinek si­kerűit. — B. M. — Az országos szántóversenyen Rózsa József második Bólyi traktoros lett a má­sodik az országos szántóver­senyben. A múlt héten, pén­teken nagy érdeklődés mel­lett fejezték be az országos szántó versenyt a Városföldi Állami Gazdaság földjén. A bíráló bizottság a nemzetkö­zi versenyszabályok alapján értékelte a talajművelést. A legtöbb pontot Darányi György, a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet traktoro­sa szerezte, s ezzel megnyerte az országos szántóbajnoksá­got. Rózsa József, a Bólyi Állami Gazdaság gépkezelő­je a második lett. á * ♦ » 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom