Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-24 / 198. szám
Du na mait itapio 1968. augusztus 24. A magyar dolgozók állá«foglalása Egyetemi hal Ugatok ülő^ztrájkja Johannesburg, Dél-Afrikai Köztársaság: Augusztus 19-#n mintegy Í6Í egyetemi hallgató a VVitwaters rand egyetem bejárata előtt Ü16- eztrájkkal tüntet a kormány intézkedései ellen, amely megtiltja, hogy Archie Mafajc néger egyetemi tanár a foltvárosi egyetemen elfoglalhassa a számára felajánló tt katedrát •f KOPPENHÁGA: A Szocialista Internacionale Főtanácsa csütörtökön a késő esti órákban befejezte idei évi konferenciáját. + PAPEETE: Az időjárási körülmények miatt csütörtökön, ezúttal már negyedízben elhalasztották Franciaország első hidrogénbomba-kísérletét. A NASSAU: Egy. a Baha- ma-szigeteken bérelt repülőgép utasa kényszerítette a pilótát, hogy Kubában szálljon le. A pilóta rádión üzent Kubából, hogy hamarosan visz- szatér Nassauba.-f MANCHING: A manchingl repülőtéren pénteken Ismeretlen •kokból kigyulladt a nyugatnémet légierő két Starfighter típusú repülőgépe. A gépek súlyosan megrongálód tak. Emberéletben nem «sett kár. ♦ BILBAO: A bilbaói püspökség helyiségeit egy hete megszállva tartja negyven pap, akik bejelentették, hogy csak akkor távoznak az épületből, ha a püspök állást foglal a Baszk-földön lezajló eseményekkel, a lelartóziatási intézkedésekkel kapcsolatban. A VELENCE: A velencei filmfesztivál igazgatója csütörtökön ismertette az augusztus 25-től szeptember 8-ig tartó bemutatók műsorát. Közlése szerint a fesztiválon bemutatják Kovács András Falak és Jancsó Miklós Csend és kiáltás című művét. Románia nemzeti ünnepe Románia népe pénteken, augusztus 23-án az ország fasiszta iga alól történt felszabadulásának 24. évfordulóját ünnepli. A fővárosban ez alkalomból a Repülök terén Ion Ionita, a fegyveres erők miniszterének rövid üdvözlő szaval után katonai parádét tartottak. A dísztribünön helyet foglaltak a párt- és állami vezetők. Ezt követően került sor a dolgozók felvonulására. Felvonulások voltak Románia más városaiban is. F A korszerű gyóntatószék Mlctfteldben, az ausztráliai Sydney egyik elővárosában egy most épülő templomhoz korszerű gyóntatószéket terveznek. A hívők anélkül, hogy kiszállnának autójukból, maximálisan kényelmes körülmények közepette gyónhatnak. Elegendő ugyanígy, hogy az autó vezetője megnyomjon egy gombot és a gyóntatószékben máris megjelenik „a szolgálattevő pap”. A gyóntatószéket pedig úgy építették, hogy az autók — még a legnagyobb modellek is — behajtathatnak. ♦ STANFORD: A kaliforniai Stanford egyetemének kórházában pénteken hajnalban hajtották végre a világ ?3. szívátültetését. Egy húszéves amerikai tengerész-káplár szívét helyezték Leonard Drake 43 éves oregoni nyugdíjas postás mellkasába. A négy és félórás műtétet végrehajtó sebészscsoport vezetője dr, Norman Shumicay volt, aki korábban az egyetemi kórházban már végrehajtott két szívátültetést. A LONDON: A most nyilvánosságra hozott adatok szerint Angliában augusztus 12- én 560 731 munkanélkülit tartottak nyilván. Ez a foglal- oztátottak 2,4 százalékának ...lel meg, s a második világháború befejezése óta a legmagasabb agusztusi arány »olt Helyeseljük a Csehszlovákiának nyújtott internacionalista segítséget A R/O DE JANEIRO: A brazíliai Cruzeirot augusztus 27-i hatállyal 13,4 százalékos arányban devalválták. A WASHINGTON: A Walter Reed kórház által csütörtök este kiadott jelentés szerint Eisenhower volt elnök egészségi állapota változatlan. Szívműködésében az utolsó 24 óra alatt jelentősebb szabálytalanság nem állt be. 4 SAO TOM®: Hadihajók — valószínűleg nigériai nemzetiségűek — pénteken tüzet nyitottak egy svéd teherszállító repülőgépre. A gép Biafrának szállított élelmet és gyógyszereket. A jelentés szerint a sérült gépnek sikerült leszállnia egy biafrai repülőtéren. + SZÖUL: A dél-koreai rendőrség közlése szerint a nagy esőzések országszerte földcsuszamlásokat okoztak, amelyek következtében 26 ember meghalt, 14 megsebesült. + AMMAN* Jordánia! és izraeli egységek között újabb tűzpárbaj zajlott le pénteken reggel a Jor- i dán folyó két partjáról. Jordániái nyilatkozat szerint az izraeli ka- I tonák nyitottak tüzet a Jordániái állásokra« ♦ WASHINGTON: Egy Virginia állambeli gyermekvédelmi szervezet közlése szerint három év leforgása alatt, 1965—1967-ig 166 amerikai gyermek fulladt meg nylon zacskókkal való játszás közben. Volt 56 olyan felnőtt is, aki ügy halt meg, hogy nylonzsákot húzott a fejére, de ezek valamennyien így akartak ön- | gyilkosok lenni. 4 BRUGGE: A flandriai fesztivál keretében megrendezed Brüg- gei nemzetközi csembalóverse- njen PerUs Zsuzsa második díjat nyert (30 050 belga frank) az első dijat nem adták ki. A DELHI: Elnöki uralmat rendeltek el az indiai Dunjab államban, ahol a kongresszus párt által támogatott kisebbségi kormány volt hatalmon. A támogatás azonban nem bizonyult tartósnak, s a kisebbségi kormány benyújtotta lemondását. 4 DJAKARTA: Hatalmas szökőár söpört végig pénteken a Cele- bes közelében levő Tuguan szige- , lecskén. A jelentés szerint a sző- | kőár az augusztus 10 óta soroza- , tos földrengések kísérő jelensége I volt. A sziget közelében eddig 3G! holttestet talállak meg. közel öv- I száz személy pedig eltűnt. Az in-1 donéz hatóságok bejelentették, \ hogy az augusztus 15-i erős föld- ] rengés halálos áldozatainak száma 300 a Celebes közelében levő kis szigeteken. V Da?!v World j a csehszlovákiai eseményekről Moszkva: A Pravda pénteki száma Ismerteti a Daily TVorld-nak az amerikai kommunisták lapjának szerkesztőségi cikkét, amely a többi között hangsúlyozza: A szocialista világ levonta a* 1336-os magyar események tanulságait. Megértette, hogy az ellenforradalom a nyílt csapás előtt különböző fortélyokhoz folyamodik. A szocialista világ nem engedheti meg magának, hogy erről megfeledkezzék. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az imperializmus világának hő ábrándja: megsemmisíteni a szocialista közösséget, vagy legalább is szétzilálni. Ha a csehszlovák ellenforradalom felülkerekedett volna, ez a legnagyobb veszélybe sodorta volna a világbékét is. Csak a bonni kormányban helyetfogialó egykori nácik, csak az Egyesült Államok háborús uszítól húztak volna hasznot az ellenforradalom felülkerekedéséből. Most sem Csehszlovákia miatt siránkoznak, hiszen tegnap még gyűlölték, hanem amiatt, mert terveik összeomlottak. A TASZSZ közleménye Röpgyűlés a Gans-MÁVAG-han Pénteken délután röpgyűlést tartottak több száz dolgozó részvételével. Trapp Dezső művezető üdvözlő szavai után Gerő Richárd lakatos, alapszervi párttitkár beszélt az egybegyűltekhez. Az elmúlt napok eseményei — mondotta — igazolták, hogy jogos volt az öt szocialista ország aggodalma. Mi, Ganz-MAVAG gyáriak is aggódtunk a Csehszlovákiában kialakult helyzet miatt, s dolgozóink hangot adtak annak a véleményüknek, hogy segíteni kellene a Csehszlovákia szocializmushoz hű népének. Felszólalt a röpgy ülésen Nagy István üzemmérnök is, aki egyebek közt hangsúlyozta: — úgy vélem mindannyiunk kötelessége fellépni az ellenforradalom ellen. A röpgyűlés résztvevői levelet küldtek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, amelyben a következőket írják: — mélységes felháborodással tölt él bennünket a csehszlovákiai és az Augusztus 23-án hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Ludvik Svoboda. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. A Szovjetunió fővárosa szeretettel fogadta a testvéri szocialista országból érkezett magasrangú vendéget. A szovjet nép jól ismeri i Ludvik Svobodát, mint kimagasló államférfit és katonát, aki jelentősen hozzájárult a közös ellenség — a német fasizmus elleni közös harchoz. Csehszlovákia különböző körzeteiből érkező jelentések szerint az országban a helyzet egészében véve továbbra is normális. Ugyanakkor észrevehető a reakciós erők aktivizálódása, amelyek úgy érzik, hogy kicsúszik a talaj a lábuk alól. Ezt támasztja alá az a tény, hogy augusztus 22-én jobboldali revizionista ele mek nagy sietve titkos gyülekezetét szerveztek Prágában és ezt az összejövetelt a CSKP rendkívüli kongresszusának nevezték el. A gyülekezel szervezőinek az volt az elképzelése, hogy orvul kézbekapa- rintsák a párt vezető szerveit, megváltoztassák a párt politikai irányvonalát. Az úgynevezett kongresszust a CSKP szervezeti szabályzata elemi normáinak megszegésével szervezték és tartották meg. A gyülekezetét a párt központi bizottságának tudta nélkül hívták össze. A Szlovák Kommunista Párt képviselői nem voltak a résztvevők között. Lényegeben nem voltak képviselve a kommunista munkások és hiányoztak a hadsereg kommunistái is. A megjelentek részvételi jogosultságát senki sem ellenőrizte. Az ülésen előre fabrikált határozatot fogadtak el, amely arra irányul, hogy kiszakítsák Csehszlovákiát a szocialista közösségből, ellenséges érzületeket szítsanak a testvéri országok és fegyveres erőik ellen. öl szocialista ország kormányának leitiiyása Csehszlovákia polgáraihoz A csehszlovákiai fejlemények a Biztonsági Tanács elolt :v6 ! (Folytatás az 1. oldalról) gyilkos háborúba sodorja az országot, hogy kapzsi, önző céljai érdekében feláldozza a haza szabadságát és függetlenségét. Az ellenforradalmárok arra számítottak, hogy az amerikai imperializmus agresszív cselekedetei és különösen a nyugatnémet revansista erők aktivizálódása következtében előállott bonyolult és élé3 nemzetközi helyzetben sikerül kiszakítaniuk Csehszlovákiát a szocialista államok közösségéből. De ezek hiú remények. A szocialista államok megfelelő erővel rendelkeznek. hogy ne engedjék bántani testvérországukat, hogy megvédjék a szocializmus ügyét. Drága Barátaink! Ma oszlálytestvéreitek jöttek segítségetekre. Nem azért jöttek hozzátok, hogy beavatkozzanak bel- ügyeitekbe, hanem azért, hogy veletek együtt verjék vissza az ellenforradalmat, védjék meg a szocializmus ügyét, hogy meghiúsítsák azt a veszélyt, amely hazátok szuverenitását, függetlenségét és biztonságát fenyegeti. A testvéri szövetsége« országok csapatai azért jöttek hozzátok, hogy senki se vehesse eJ szabadságotokat, amelyet a fasizmus elleni közös harcban vívtunk ki, hogy senki se zavarhassa előrehaladásotokat a szocializmus ragyogó útján. Ezek a csapatok elhagyják területeteket, miután megszűnik a Csehszlovákia szabadságát és függetlenségét fenyegető veszély. Hisszük, hogy a testvéri szocialista népek közösségének egysége és összéforrott- sága győzedelmeskedik az ellenség támadásai felett. Éljen a szocialista Csehszlovákia! Éljen a szocialista Országok népeinek barátsága és testvérisége! Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa. Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa. Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa. Szovjetunió Minisztertanácsa. New York. A Biztonsági Tanács az eredetileg csütörtök délutánra kitűzött ülését estére halasztotta és így magyar idő szerint péntek hajnali három órakor ült össze. Mint ismeretes, a Biztonsági Tanács hét nyugati, köztük öt NATO- tagország javaslatát tárgyalta, amely a Szovjetunió és a Csehszlovákia megsegítésében részt vevő többi ország elítélését kéri. Az ülésen Szenegál küldötte a javaslat mellett szólalt fel. Utána Tardos József tanácsos, hazánk képviselője beszédében hangoztatta, hogy az Egyesült Államok és a bonni rezsim reakciós erői fenyegetik a szocializmust, a világ békéjét és biztonságát A jelenlegi kampánnyal az Egyesült Államok szándéka az, hogy elterelje a tanács figyelmét a valóságos európai veszélyről, az agresz- Szív NATO-ról. Az Egyesült Államok a világ csendőrének szerepében tetszeleg, katonai támaszpontokat tart fenn külföldön, nukleáris fegyverekkel felszerelt repülőgépeket küld más országok fölé. Az Egyesült Államok és az NSZK támogatást nyújtott Csehszlovákiában az ellenforradalmi erőknek, azt remélve, hogy Csehszlovákia felhagy a szocializmus építésével és kiválik a Varsói Szerződés tagjai közül. Tardos József groteszk\is*éria — Biafra Kiürítették Aba városát nek minősítette, hogy éppen az az ország lép fel a szocializmus bajnokának mezében, amely világszerte ismertté tette az imperializmus szót, bombázza a VDK-t és agresz- sziót hajt végre Vietnamban. Kasprzyk, a lengyel küldöttség helyettes vezetője ugyancsak visszautasította a javaslatot és szerzőinek érvelését, rámutatva, hogy az Európában kialakult feszültségért az Egyesült Államok és NATO-partnerei felelősek A vita során Malik szovjet delegátus hangsúlyozta, a NATO- országok tudatos rágalom- hadjáratot folytatnak a szocialista országok ellen, hogy eltereljék a figyelmet saját manővereikről. A szovjet nagykövet jogellenesnek minősítette a beavatkozást egy olyan ügybe, amely a szocialista országok közös ügye. George Ball, az Egyesült Államok küldötte ügyrendi vitát provokált arra vonatkozóan, hogy Bulgária küldötte, Tarabanov nagykövet mikor szólaljon fel. Utána Milko Tarabanov, bolgár küldött visszautasította az Egyesült Államok képviselőjének a tárgyalásokhoz nem illő hangját és nyelvezetét India küldötte annak a véleményének adott kifejezést, ' hogy nem helyes a javaslatnak az a része, amely elítéli a Szovjetuniót a csehszlovákiai fejlemények miatt. A szavazás során a Biztonsági Tanács két tagja — a Szovjetunió és Magyarország — a javaslatot visszautasította, hárman pedig — Algéria, India és Pakisztán — tartózkodott a szavazástól. Mivel a tanács egyik állandó tagja, a Szovjetunió a javaslat ellen szavazott, az nem került elfogadásra. A tanács elnöke végül pénteken, helyi idő szerint este 10 óra, magyar idő szerint szombaton hajnalra újabb ülésre hívta össze a Biztonsági Tanácsot m mm üzemeink, vállalataink dolgozói csütörtökön és pénteken röpgyűlésekerr adtak hangot annak a helyeslésnek, amely- ; lyel a csehszlovák népnek 1 nyújtott internacionalista se- j gitséget kísérik. A Zalaeger- j szegi Fvuhagyár ifjú kommu- ! nistái kifejezik azt a meggyő- ! ződésüket, hogy a csehszlovák ! nép következetesen haladva [ a csehszlovák párt januári plé numárr meghatározott úton, leküzdi az ellenforradalom veszélyét. A szocializmus védelme legfőbb internacionalista kötelességünk — jelentettél; ki. Hasonlóképpen nyi- ! latkoztak a Zalaegerszegi Szál- j lítógépgyár dolgozói, a Zala : megyei Tanács Építőipari Vál- ! lalat KISZ szervezetének tagjai és ifjúmunkásai. Győr-Sopron megye dolgozót hetek óta aggódva figyelték a Duna túlsó partján zajló eseményeket, azt a tényt, hogy Csehszlovákiában egyre inkább veszélybe került a szócializmus. Ennek az aggodalomnak adtak hangot a Győri Magyar Vagon és Gépgyár röpgyüléseinek hozzászólói, akik egyúttal kifejezték helyeslésüket a Csehszlovákiának nyújtott katonai segítséggel. A Május 1. Ruhagyár Vörös Október géptermének több száz dolgozója péntek délelőtt megtárgyalta a csehszlovákiai helyzetet, s azt a segítséget, amelyet Magyarország a Varsói Szerződés más országaival együttesen nyújt a szocialista rendszer védelmében. Majláti Isívánné varrónő, szakszervezeti műhelytitkár I elmondta: — Napról napra aggódó fi- I gyelemmel kísértük a Csehszlovákiából érkező híreket, s j megdöbbentett bennünket az j egyre fokozódó jobbratolódás, [ amely nyílt ellenforradalmat, közelített meg. Ezért megér- j téssel és helyesléssel fogadtuk j kormányunk döntését és azt kívánjuk, hogy a szocializmushoz hű erők Csehszlovákiában minél előbb konszolidálhassák ' a helyzetet. Czinege Lajos fiatal gépész ezeket mondotta: — a csehszlovák fiataloknak azt kíván- I juk, hogy ugyanolyan nyugodtan dolgozzanak, éljenek és j tanuljanak, mint mi, mngya- ! rok. A baráti hadseregek ka- j tonái a csehszlovák népnek j segítenek abban, hogy ott is békében építhessék a szocialista társadalmat. Papp Miklós szabász elítélte azokat, akik Csehszlovákia népét le akarják téríteni a szocializmus útjáról, Gyimesi Jánosáé pedig arról beszélt, hogy a baráti országok hadseregei a csehszlovák nép meg í segítésével valamennyiünk bé- j kéjét védik. A munkásgyűlés résztvevői táviratot küldtek az MSZMP Központi 'Bizottságának „helyesléssel fogadtuk, a Varsói Szerződés öt országának internacionalista elhatározását. — Kérjük a Központi Bizottságot, és kormányunkat, hogy továbbra is segítsék a szocialista országok egységes fellépésével a szocializmus győzelövi Á 4 ő*' 1. 7-./Í á imperialista reakció azon kör zös mesterkedése, hogy Csehszlovákiában a szocializmus vívmányait megsemmisítse, és ezzel éket verjen a szocialista tábor tagjai közé. Egyetértünk azzal, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt, a kormány és a nemzetgyűlés egy csoportjának kérésére politikai és katonai segítséget nyújtunk a csehszlovák ellen- forradalmi erők elleni harchoz. Pártunk és kormányunk intézkedéseit internacionalista kötelességünknek tartjuk. Mi munkánkkal, politikai kiállásunkkal továbbra szilárdan hitet teszünk pártunk politikája mellett. Az AFP-nek a nigériai had- [ színtérre kiküldött különtudó- sítója jelentette, hogy Aha ! városát, Biafra ideiglenes köz- j igazgatási központját kiürítet- ' ték. A biafrai televízió meg- j szüntette adását A biafrai 1 polgári és katonai hatóságok Ümahahia városába költöztek át, amely Owerrin kívül az utolsó jelentős helység a biaf- raiak kezén. A központi kormány csapatainak bevonulása , Abába küszöböa áii. ‘