Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
6 Dunontmt namo 1968. augusztus 19. \ Képes Géza: EZ A FÖLD Bz s föld a tied bár nincs rajta egy nadrágszíjnyi hely mit magadénak mondhatsz * s nincs egy kunyhó, [akár csipetnyi, ahol, ha ég a nyári nap, pár napra [meg tudnál pihenni — De itt de itt • • börtönörök is testvéreid Itt vannak barátaid itt vannak ellenségeid Itt ha valamit írsz amilyet csak te írhatsz egész sereg arc felderül egész sereg arc elborul sokan örülnek sokan dühöngnek szeretnek és gyűlölnek Mehetnél máshová hol tárt kapuk és percekig tán [tárt karok fogadnak szerezhetnél villát kocsit magadnak kaphatnál pénzt kemény valutát fontot dollárt márkát koronát s tán hónapokon át elszédíthetne a siker Mindezt megkaphatod — Mi kell még? Megyek már. Vár a földem. Ezt örököltem s' gyermekeimnek ezt hagyom örökségképpen s a golyóstollam s egy életen át szétvert írógépem. Ténagy Sándor: VASTÓL, KOROMTÓL vastól koromtól súlyos terhet hátamra raktál nagy szerelmet aki nem ismer ismerjen meg földem kenyerem szikkadt kérges aszályos szám is ezredéves vagyok a tűzben szomjas éhes haragos század piszkál zaklat terheim néha metrikainak de aki sajnál elbuktathat fcffc Nyelvművelő könyvek Lőrincze Lajos Nyelvőrségen Lőrincze Lajos neve ma már fogalom. Hogy hazánkban ma valósággal nyelvművelő mozgalomról beszélhetünk, elsősorban neki köszönhető. Évente sokezer levelet kap a társadalom különböző rétegeiből, azoktól a „nyelvőröktől”, akik éberen figyelik mindennapi életünk — rendszerezetten. A mai nyelvhasználatnak alig van olyan fontos kérdése, amelyet a kötet cikkei ne érintenének. Az általános nyelvi kérdéseken túlmenően foglalkozik a nyelvjárások világával, ismerteti a családi- és utónevek eredetét, helyesírásunk időszerű kérdéseit. s több érdekes szó- és szólásmagyarázat bővíti e témájú irodalmunkat. Külön fejezetben szól a megszólítás, a megnevezés kérdéséGábor Jenő: Villanyt kap a falu (Fametszet) nyelvi ' jelenségeit. Pécsett tartott nyelvművelő előadásakor hallgatósága fele kiszorult az előadóteremből. Nem tartozik a megcsonto- ' sodott_ purista nyelvvédők közé. 'Egyik nyilatkozatából idézzük: „A nyelvvédők olykor túlmennek az ésszerű nyesegetésen, s minden újat támadnak a nyelvben, akár szükség volt rá, akár nem. így a „védelemmel” a nyelv természetes és szükséges fejlődésének is útjába álltak. Különösen üldözték azt, amire rá lehetett bizonyítani, hogy idegen hatásra keletkezett. Mi úgy tartjuk, hogy nem kell minden nyelvi jelenséget gyűlölettel visz- szautasítani, ha az külföldről származik. A meghonosodott jövevényszavak pl. nem ártanak annyit nyelvünknek. mint a nyelvet kerékbetörő. erőszakos „magyarosítások”. Minden nyelvi jelenség megítélésében az a legfőbb szempontunk, hogy gazdagítja-e a nyelvet, jobbá teszi-e,.a gondolatközlést.” Ezek az irányelvek érvényesülnek Lőrincze most megjelent nyelvművelő könyvében. a Nyelvőrségen-ben is. E műve tulajdonképpen folytatása a nagysikerű Édes anyanyelvűnk c. kötet anyagának. Ebben is rádióötperces felolvasásait közli ről. majd az újonnan jelentkező nyelvhasználati és sti- láris hibákra mutat rá. Minderről röviden, tömören és mégis sokatmondóan szól. Lőrincze mestere annak, hogyan kell és lehet a legelvontabb tudományos témáról is közérthetően, mindenkit érdeklőén, csevegő stílusban, szórakoztatva szólni. S mivel édes anyanyelvűnk ismerete mindannyiunk kötelessége, Lőrincze könyvének megvásárlását minden olvasónknak ajánlanánk, ha ... ha ennek az értékes könyvnek az ára nem lenne 62,— Ft. Ezt a borsos árat nem mindenki tudja megfizetni. Sokak nevében osztjuk a könyv egyik méltató- jának. R. P.-nek a könyv árával kapcsolatos véleményét: „Az új mechanizmus szellemében éppen ilyen könyveket kellene a detek- tívregéhyek hasznából, önköltségi áron vagy még azon is alul, a nép, közé szórni.” Vajon miért nem lehet? Bencédy József Nyelvművelő tanácsok A könyv anyagát a szerzőnek a Magyar Űjságírók Országos Szövetsége újságíró iskoláján évek során át tartott előadásai alkotjuk. Feldolgozásában a leíró nyelvtan fő fejezeteinek sorrendjét jeöveti, de hellyel- közzel stilisztikai és poétikai kérdések is felszínre vetődnek. Nem nyelvtankönyv ez mégsem, bár azoknak szokásos beosztását követi. Mindennapi életünk közérdekű, általános és jellegzetes kérdéseivel egyaránt foglalkozik, s közben mindenütt nyelvművel. Fő célkitűzése valóban: a nyelvművelő tanácsadás. A 1-50 lap- nyi terjedelmű munka rendkívül gazdag példaanyagával szemléltetően mutat rá a helyes és a helytelen szó- és mondathasználatokra, a nyelvi ingadozásokra. Kérdéseket vet fel, és old meg, s mindezt nagy felkészültséggel, a nyelvtudomány legújabb eredményeinek fel- használásával, könnyen érthető stílusban. Bencédy József nyelvművelő tanácsait elsősorban az újságírók részére írta, de úgy véljük, könyvét az újságolvasók is haszonnal forgathatják. Muszty László Nyelvi nevelés Mivel az úttörő irodalmi szakkörök VI. országos módszertani tanácskozása ebben az évben a különböző típusú irodalmi szakkörökben megvalósítható nyelvi neveléssel foglalkozik, ezért a Baranya megyei Úttörő Elnökség módszertani szakbizottságának IV. kiadványaként jelent meg a fenti című munka. " , A kiadvány szerkesztője és a szakkörvezetői munka- közösség tagjai rendkívül gazdag tapasztalati anyagot halmoztak fel ebben a kiadványban, amelynek bevallott célja: a nyelvi neveléssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati célzatú tudnivalók. konkrét munkatervek átadása. Ez a téma elsősorban a magyar szakos tanárok számára érdekes és időszerű, de a kiadvány bevezetője szerint is — haszonnal forgathatják mindazok a szakkörvezetők, akik „tevékenységükben fontos követelménynek tartják az úttörők, a magyar ifjúság nyelvi kulturáltsága színvonalának emelését.” Dr. Tóth István Muszty László Szegényebbek lettünk, mert elragadta őt körünkből a halál. Siratja családja. Jeles nevelőt vesztettek el benne tanítványai, iskolái. Nem lesz ott többé a régi társak között a sportrendezvényeken, nem vezeti tovább az úttörőket a szép magyar szó szeretetének útján, de leginkább Pécs és Baranya művelődés-ügye sirathatja váratlan és korai távozását. A szülői ház Gárdonyi szavát adja néki útravalóul: „Minden ember annyit ér, amennyit tud.” Végtelen szívóssággal, állandó, tervszerű munkával gyarapítja már fiatalságában testi és lelki értékeit. A sportban jó közösségi emberré nevelődik, különben a magányt kedveli. Gyakran visszavonul, hogy művelje piagát. Korán áhítja azt az időt, amelyben munkája alapján ítélik meg az embert. Az első világháború nyomorúságai mély nyomot hagynak lelkében. Hivatást választ: „Gyújtatott lelke víg [mécsesének Ott, hol Sötét ül várost [és falut.” Szerénység, áldozatvállalás, példás munkaerkölcs és hatalmas munkabírás jellemzik őt már tanítói pályája kezdetén. Hamar meglátja népünk súlyos gondjait, az anyagi és a szellemi szegénységet, és vállalja ellenük a harcot. Két nagy gondolatot tanul Széchenyitől. Az egyik: „Ki a közönségnek akar használni, legelső kötelessége magárul egészen elfelejtkezni”, — a másik pedig: „Minden nép, egyet sem véve ki, csak 'magában, tudni illik, fiaiban hordozza az élet s dicsőség, vagy a halál s szégyen csíráját.” — A magyar szórvány települések gyermekeinek ne- velőjeként minden erejével a baranyai szegény magyarok megmentésén fáradozik. Egyre erősödik szociográfiai érdeklődése, és megkezdi azt a jeles néprajzi és művelődés- ügyi gyűjtőmunkát, amelynek gazdag tárából még oly sokat adhatott volna a köznek. A magyar nyelv iránti szeretet, — amely már a tanítóképzőben kiemeli társai közül, — lassan élete legjellemzőbb vonásává lesz. A második világháború után a Pedagógus Szakszervezetben keresi azokat az eszközöket. amelyekkel többet tehetne a magyar ifjúságért és a nevelőkért. Ilyen irányú tevékenysége mind a gazdasági, mind a szellemi értékek gyarapítását célozza. Igazán akkor találja meg azonban munkaterületét, amikor a Tanárképző Főiskola magyar irodalom és magyar nyelv tanszékein, valamint a Gyakorló Iskolában a leendő magyar tanárok gyakorlati kiképzését kapja feladatul. Anyanyelvűnk iránti szerete- te, kiváló módszertani felkészültsége és érzéke, nagy iskolai gyakorlata és — nem utolsó sorban — igen jó rajzkészséggel párosult kezdeményező bátorsága hamarosan országos nevet szereznek neki. Újítások egész sorát készíti el ebben az időben. A módszertani cikkek mellett jeles ismertetéseket ír a múlt haladó pécsi nevelőiről, és egymás után tárja föl városunk és megyénk értékeit a Pécsi Rádió „Három megye krónikája” című adásában is. Mennyi terve, mennyi álma volt még! Amikor a végzetes betegség ágyhoz láncolta, akkor is csak munkájára gondolt. Nem önmagára. Tudta ugyan Petőfitől, hogy „Csak annyi az élet, mint [futó felhőnek Árnya a folyón, mint tükrön [a lehellet”,— mégis aggódva remélte, hogy visszatérhet munkájához. De nem így rendeltetett! Eltemettük őt. Elfödte az a föld, amelynek népét híven szerette, amelynek szellemi fölemelésén annyit fáradozott. Szegényebbek lettünk, de a pécsi temető nem lett gazdagabb! Amit elragadott tőlünk, csak Muszty László teste. Tanítása, példája Itt marad közöttünk. Halk szavát az idő és a távolság nem gyengíteni, hanem erősíteni fogja. Áthatol az a sírhalmon és temetőtalon! Tanítványaiba, az űj magyar tanár-nemzedékbe átplántált nevelői erényei munkálkodni. teremteni fognak az élet, a jövendő számára, amelyért a mester és igaz jóbarát olyan önfeláldozóan, annyi féltő szeretettel és olyan sok reménnyel dolgozott. Dr. Vargha Károly GERÖ JANOS: Varjú Balázs szerencséje A szövetkezetben az a hír járta, hogy Varjú Balázs meggazdagodott. És ebben az volt az érdekes, hogy semmi irigység nem csendült ki az asszonyok szavaiból, sőt olyan örömmel beszéltek a váratlan eseményről, mintha nekik is jutott volna belőle. A Varjú-család a tanyavilágban a legnépesebb és legelesettebb família volt. Tizenegy gyerek, mint az orgonasípok, úgy sorakoztak egymás mellett, ha az anyjuk összegyűjtötte őket. A legidősebb nyolcadik osztályba járt, a legkisebb még alig totyogott. Egy nádfedeles, sárból vert házban laktak a pusztaligeti major szélén, két parányi szobába összezsúfolva. Leggyakrabban babot, paprikáskrumplif meg galuskát ettek. A Varjú-gyerekek hiába tallózták végig minden ősszel a krumpliföldeket, annyit nem bírtak összeszedni, hogy újig elég lett volna. Gabona fejadagjuk elfogyott már tavaszra, hiszen naponta ötször is vágni kellett a kenyérből, s mindig tizenhárom karéjt. Varjú Balázs, aki beszédhibás, dadogó ember volt, sokszor már azt hitte, megbolondul a gondoktól. Ha már nagyon elkeseredett és nem bírta hallgatni a ricsajt, így kiáltott a mindig éhes, veszekedő gyerekhadra: — N ... ne üvöltsetek, meg ... megsüke- tülök, Anyátok mind ... mindjárt főz galuskát. Ezzel lehetett legjobban elcsendesíteni a zsibongó apróságokat. Ilyenkor a felesége egy hatalmas lábasban galuskát kevert, és fél óra múlva kitette az asztal közepére a gőzölgő ételt, amiből tíz percen belül még mutatóba se maradt. Amikor jóllakott a család, az apjuk legtöbbször magához intette a legidősebb fiát: — Gyere S... sanyl, megetetjük a dl... Étamókah A termelőszövetkezet huszonkA anyakocáját ugyanis Varjú Balázs gondjaira bízták. Azelőtt sok panasz hangzott el a munkájára, nem is alaptalanul. Az ólban öreg pókhálók csüngtek, a trágyát nem hordta ki időben, bűz és piszok nyomta rá bélyegét a sertésólra. Hiába szólták meg érte, Varjú Balázs nem izgatta magát.- Lecserélni pedig nem lehetett, mert a kevés jövedelem miatt senki nem akarta vállalni a kanászságot. Ez a világ azonban már elmúlt. Az utóbbi időben a sertésgondozó egészen megváltozott. Nemcsak az ólakat tartotta tisztán, de még éjjel is gyakran felkelt megnézni, melyik koca alatt sivalkodik a megszorított kismalac. Mindezt egy komoly ígéretért tette. Egy hónapig dúlt előtte a harc, de végül az ígéret megszületett. így történt — ami azelőtt sohasem —, hogy kétszáztizenöt szaporulatból kétszáz megmaradt és szépen fejlődött. Micsoda zene-bonát csaptak a rózsaszínű, apró jószágok, ha gondozójuk csak néhány perccel is megkésett az etetéssel! Visításuk betöltötte az egész majort, elnyomva minden más hangot Varjú Balázs, miután valamelyik gyereke segítségével kiöntötte a vályúkba a moslékot, nem hagyta el a kifutó területét. Éber szem-, mel őrködött, hogy a gyengébben fejlődő malacokat ne nyomhassák el a nagyok, egy se maradjon éhes. Egyik napon az öreg brigádvezető, Várnagy Géza megjelent az agronómussal és azt mondta: — Balázs, részeljük a malacokat. És jött a segítség, több, mint kellett volna. Az asszony a négy nagyobb’ gyerekkel futott oda a hírre. Az apróságok izgatottan mutogattak a kifutó kerítése mellett: — Az a kajlafülű! Apám, azt én választottam ki! Nekem ígérte... Várnagy bácsi szólt rájuk, mert a fiatal agronómusnak nem volt ereje megszakítani örömüket. Elszoruló torokkal figyelte a dadogó embert és családját. Mintha most látta volna őket először.— Balázs, hajtsad akkor őket — adta ki az utasítást a brigádvezető, és odaállt a kifutót ketté osztó ajtóhoz. Sivalkodtak a malacok, de a gyerekek is az ól előtt Később odakint elcsendesedtek, számolni kezdtek: — ... hét ... nyolc ... kilenc ez a tizedik! Egyem meg a szívét, hogy meg van ijedve. Kis kani. — Betuszkolták a rózsaszínű rekeszbe, és máris folytatták tovább: — Egy ... kettő... hadd jöjjenek, hajtsad őket, Balázs ... kapd el gyerek, vidd a tietekhez. Ez a tizedik most koca lett. Várnagy bácsi észrevette, hogy a tizedik számnál, Varjú Balázs a nagyobbacska malacokat tolja előre. Néhányszor sikerült is a terve, ilyenkor nagy volt az öröm. Talán szólni kellett volna ezért, csak sorjában, ahogy a szerencse hozza. De úgy tett, mintha nem venné észre a csalafintaságot. — Tizennégy! Már tizennégy van — kiáltotta a legnagyobb lány, s szinte muzsikált a szó az ajkán ... — Ez a. tizennyolcadik a legnagyobb! — mondta később Sanyi gyerek boldogsággal a hangjában. Odaóvatoskodott a kis süldőhöz, megsimogatta a hátát... És a jószágok szaporodtak a kutricában, egészen húszig. Valóságos falka volt már. Az agronómus ekkor így szólt: — Varjú bátyám, úgy viselje gondját a kocáknak, hogy a legközelebbi választásnál megint folytatjuk. A munkaegység mellé, mindig megkapja a prémiumot is. A sertésgondozó a kezét kereste, meg akarta szorítani. — K ... köszönöm v... vezető kartárs. — Ne nekem köszönje — hárítótta el a hálálkodást Bujdosó, az agronómus. — Megérdemli, megdolgozott érte. — Apám, itt van a kajlafülű is, ez megér kétszáz forintot — kiáltotta Sanyi tele torokkal, és megfogta az apja karját, odahúzta az elrekesztett jószágokhoz. Az asszony és a gyerekek egymás szavába vágtak, alig lehetett érteni, melyik mit mond. Már ecsetet is kerítettek, és fekete festékkel megjelölték mind a húsz malacot. Balázs pedig az első vevőkkel máris alkudozott. Az agronómusék észrevétlen elkötötték a hátaslovakat, tovább indultak. Bujdosó elvtárs! — szólt csendesen a brigádvezető, amikor már messze elmaradt mögöttük a major —, tavaly többszöröse elhullott annak, amennyit most Balázsnak résziben kiadtunk. — Ilyen az élet — felelte az agronómus, és zavartan a lova nyakát veregette. Erezte, valami mást, szebb szavakat kellene mondani, de nem jutott eszébe más, mert még mindig a sok, boldogan-zajongó Varjú gyereket látta maga előtt » / \ i i
