Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-30 / 177. szám

1968. Július 30. mmoinmti r» arsi o Befejezethet a yasgyű^tő hetek Vasárnap délelőtt líz óra­kor rendezte meg a MÉH Tröszt vezetősége a Madách Színházban a vasgyűjtő he­tek műsorral egybekötött sorsolását. Mint ismeretes, a vasgyűjtő hetek folyamán átadott minden tíz kilo­gramm vashulladék után a szabott áron felül egy aján­déksorsjegyet is kaptak a gyűjtőik, így a színházat zsú­folásig megtöltő közönség so­raiban jónéhányan remény­kedhettek abban, hogy rá­juk mosolyog a szerencse, egy Skoda 1000 MB személy- gépkocsi, külföldi társasuta­zás, televízió vásárlási utal­vány vagy egyéb nyeremény formájában. Még mielőtt a konferan­szié megjelent volna a szín­padon, a MÉH slágermagya­rázatát hallhattuk. „Ádám, hol vagy, vajon hova mehet­tél?” csendült fel Fenyvesi Gabi szopránja, mire egy ro­konszenves férfihang vála­szolt: „Ne keresse, ö is el­ment vasat gyűjteni”. A folytatás sem volt ke­vésbé ötletes, öt önként je­lentkező részvételével egész kis táncdalfesztivált rögtö­nöztek, felismerve a helyadta lehetőségeket, ám a zsűri sze­repét ezúttal a MÉH Tröszt két osztályvezetője töltötte be. Szerencsés formában, ve­télkedő keretében ismerked­hettünk meg a vasgyűjtés népgazdasági hasznával, az öt versenyző abban mérte össze erejét, hogy melyikük tudja gyorsabban felolvasni a néhánysoros szöveget: „Ha­zánk, mint közismert, ipari alapanyagokban szegény. Ezért különös jelentősége van annak, hogy...”, szóval an­nak, hogy gyűjtsük a vasat. A bemutatkozás alkalmából a közönség nem kis megle­petéssel vette tudomásul, hogy az olvasási verseny má­sodik helyezettje, egy csinos kislány, nem középiskolás, hanem az egyik megyei lap gyakornoka. No persze, ha inni kellett volna, minden bi­zonnyal megszerzi az első helyet. A színvonalas műsorban a közönség viszontláthatta ked­venceit: Fenyvesi Gabit, Kés- márky Marikát, Korda Györ­gyöt, if j. Latabár Kálmánt, Markos Györgyöt, Medján- szky Ágit, Németh Józsefet, Sárosi Katalint, Szécsi Pált, Túrán László zongora- és Zsoldos Imre trombita-mű­vészt, kísért a „Kék csillag”- együttes, konferált Rózsahe­gyi Marika. Bemutatták az Úttörő Áruház legújabb di- vatkoHekcióit is, majd a mű­sor fénypontjaként kezdetét vette az ajándéksorsjegyek sorsolása. Iá líra Okosan használták fel az ingyen kapott milliókat Negyven forint már a munkaegység — Megszűnt az elvándorlás Húszezer forint pénzjutalmat ítélt a tormási Virágzó Tsz- nek a Megyei Tanács végre­hajtó bizottsága, mivel a gyengék kategóriájában ver­senyző 27 baranyai tsz közül 1967-ben ez a szövetkezet érte el a legjobb termelési ered­ményeket. A Szágy patak festői völ­gyében dolgozó óriási föld­kotrógép vezet nyomra. Most érte el a falu végén a kertek alját. Ezeket házastul, udva­rostul szokta elönteni a Szágy, s az árvíz nem kímélte a tsz nyitott gépszíneiben álló trak­torokat, vetőgépeket sem. El- vizesedtek a falu legjobb föld­jei is, és a szövetkezet fel­szorult a meredek nyaktörő domboldalakra, ahol a termő­réteg vékony, s csak az erős lánctalpas traktor húzza el az ekét. Aratáskor, míg a kom- bájnosok fönn manővereznek, odalenn mindenki nyugtalan, csak most az egyszer ússzék még meg. Több verejték ta­pad itt ma is minden szem búzához, amit a föld amúgy is szűkmarkúbban ad, mint má­sutt. S itt az erdők meg az állami rezervátum szomszéd­ságában, nem elég a növényt ápolni, gondozni, de még őriz­ni is kell a vadaktól. Az állam segítsége Ezek a mostoha viszonyok önmagukban is megmagyaráz­hatnák a tsz sok évi gyengél­kedését. A szövetkezet azon­ban, mikor Kovács Gyula, a jelenlegi elnök 1964-ben át­vette, belülről is beteg volt, súlyos beteg. — November elején léptem munkába, s krumpli még a földben volt, a kukorica tö­retlen és egy szem búza sem volt elvetve. A cukorrépa is a földben maradt, a füvet ugyan lekaszálták, de a szé­nát nem hordták be. Három falu — Szágy, Tormás és Ba- ranyaszentgyörgy teljes kö­zönnyel nézte a pusztulást. Egy fillér előleget sem kap­tak egész évben az emberek, a mérleg közel félmillió fo­rint deficitet mutatott. Ide­valósi vagyok, végső kétségbe­esésemben rokonaimhoz, ba­rátaimhoz fordultam segítség­ért — mert fizetni akkor még nem tudtam —, hogy legalább az állatok ne pusztuljanak éhen. November 5-én vetettük el az első tábla búzát. A rosszul megalapozott 1965- ös év sem ígért sok jót, s aratáskor 46-an írták alá az ívet, hogy az új elnököt le kell váltani. Csak a járási pártbizottság segítségével állt helyre a rend. De a párt és az állam segítőkészsége nem merült ki ennyivel; 1965-ben 2,5 millió, 1966-ban egymillió és 1967-ben 400 ezer forint I d ő j si r á s ] elentés Várható időjárás kedd estig: Pelhőátvonulások, töfcbfeíé eső. Keleten néhány helyen zivatar. — Élénk, időnként erős északi, északkeleti szél. Hűvös idő. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál hétfőn 11 óra­kor 16,5 fok volt. állami dotációt kapott a tsz, amit nem kellett visszafizet­ni. Egyidejűleg kiemelt kör­zetté nyilvánították Tormást, s három év során közel hét­millió forint értékű vízrende­zési, talajjavítási munkát vé­geztek el a tsz határában, ál­lami megsegítésből. Biztató eredmények A tormásiak legfőbb érde­me, hogy a milliókkal okosan gazdálkodtak. Mindenekelőtt gépesítették a szövetkezetét, 15 erőgépet vásároltak, s most 19 traktoruk van. Szántóföld­jük 80 százalékán elvégezték az altalajlazítást s a termés­átlagok fokozatosan emelked­ni kezdtek. Az egyesülés évé­ben még 6 mázsát adott hol­danként a búza, s most 18,7 mázsát takarítottak be. Mun­kaegység előleget 1966-ban kezdtek fizetni, eleinte csak 10 forintot, ma már 32 fo­rintnál tartanak, 1964-ben 20 forintot, tavaly pedig 42 fo­rintot fizettek ki az egy mun­kaegységre. A faluból meg­szűnt a kivándorlás, január elseje óta 34 új tagot vettek fel, s a nemrég lezajlott ve­zetőségválasztó közgyűlésen a tagság titkos szavazással Ko vács Gyulát újra elnökké vá lasztotta. Ugyanazok az embe­rek döntöttek így, akik háron éve még el akarták kergetni Kovács Gyula minden ve­zetőt meghagyott a helyén akikkel az elődje dolgozott, í szakgárda is ugyanaz. Ma ú Lehőcz János a tsz íőagronó musa. örömmel tájékoztat hogy az idén 2300—3000 lite: az átlagos tejtermelés, s épi kinjártunkkor kötöttek a tej üzemmel pótszerződést, mer az év végéig egymillió liter nél is több tejet fognak a: államnak eladni. Búzából 3; vagonnal adtak el, 60 házi marha ment el már az elsi félévben és 700 hizottsertés s terven felül további ötszáza fognak eladni. Mostoha adottságok Tormás, a megye egyik leg gyengébb tsz-e lábraállt, már nemcsak kap, de adni i tud a népgazdaságnak. Nen gyenge tsz többé a régi érte lemben, az idén már egy fii lér dotációt sem kap az ál Iámtól. Adottságai azonbai változatlanul rosszak, hisz mi; másutt már 140—150 forintér állítják elő a búzát, itt a tor mási hegyek között 3—4 arany koronás földeken 230—240 fo rint a búza önköltsége, d drágább a kukorica, a tej, i hús megtermelése is. Olyany nyira, hogy a jelenlegi felvá sárlási árak sok esetben < termelési költségeket sem té rítik meg. Ezért a tsz telje: adómentességet élvez, s II százalékos ártámogatást kap ami évi félmillió forintot je lent, a gépi munkák maga: költségeiből pedig 1970-ig évi 150—160 ezer forintot térít meg az állam. Ezt a megsegí­tést viszont nemcsak Tormás, de minden gyenge adottságú tsz élvezi. Sok még a pótolni való Tormáson, nincsenek korszerű nagyüzemi épületeik, földjeik erodáltak, s a tsz önerőből képtelen megvalósítani azt a 22 milliós vízrendezési és ta­lajvédelmi programot, amit megkezdték. Még ahhoz is szűkös a saját erejük, hogy a 70 százalékos állami kedvez­ményt igénybe vegyék. A tsz vezetői és tagjai bebizonyítot­ták, hogy helyesen tudnak gazdálkodni a kapott pénzzel, s nemcsak a sültgalambot vár­ják, hanem maguk is hozzá­teszik azt, ami erejükből fut­ja. Megérdemelnék, hogy víz- rendezési szempontból tovább­ra is a kiemelt üzemek közé sorolják őket. — Rné — Sosem vallott szégyent velünk a vasút A nyitott tehervagon olda­lának peremén címkés palack, már azt hittem, a rakodó- munkások védőitala. De a ra­kodómunkásoknak nincs vé­dőitaluk és a vodkás üveget a vagonban találta Lieb György. Üres volt. Óriási fekete szénrögök — azt nem lehet mondani, hogy repülnek, mert ahhoz nagy darabok — pottyan-nak ki a nyitott teherkocsiból. A pécsi vasútállomás fűtőházi szénte­rén rakodik Hartman Ádám öt fős brigádja. Ketten a szi­léziai darabos szenet lapátol­ják, a többieknek brikett ju­tott. Hartman 45 év körüli, vékony ember, de: „hihetet­len energia szorult belé” — mondja róla Sasvári Tibor, a rakodási részleg vezetője. — Nehez ez a lengyel szén. — Legpiszkosaibb a gyéké- nyesi folyamkavics — állapít­ja meg Lieb György. Félmez­telenül dolgozik, felső teste olyan, mint egy sportolóé, a nehéz fizikai munka edzette ilyenné. Most Hartmannal dolgozik együtt, de nem min­dig ilyen a párosítás. Persze nem mindegy, hogy ki kivel társul, egy jobb és egy bal­kezes él meg csak egymás mellett a kocsiban. Az olyan párok kohéziója is hamar megszűnik, ahol míg az egyik hármat lapátol, a másik csak egyet. — De legalább jól fizet? — mondom. Panaszkodnak, s kicsit el­túlozzák. Az utcaseprő keres annyit, mint ők, mások kine­vetnek — így. Tizenkettő- huszonnégyeznek, a délelőttö­sök 7—17 óráig, az éjszakások 17-től hajnali 5 óráig. A ra­kodási részleg tulajdonképpen Tizenkét órás kemény munka ▼ Háromszázötven mázsát raknak ki fejenként ▼ Valamennyien vidékiek ▼ Markolók, billenőn teherautók kellenének A kkortájt jelent meg ez a cím az Abendzei­tungban, amikor Baka Zoli sírva rohant Rajnai tanár úrhoz, utánafutott a német család, ahová elszállásolták. — Te jó ég, mi történhe­tett? — ijedt meg a tanár úr. — Tanár bácsi ón bicik­lizni akarok! — így Baka Zoli. — Jaj, hát le kellene már feküdnie a magyar kisfiú­nak! —, így a vendéglátó család. Valóban, este kilenc óra volt már, de Baka Zoli egy­szerűen nem hitte el, hogy ennyi az idő, hiába magya­rázták; odakint egy óra az időeltolódás, ő egyre csak hajtogatta: — Még világos van! A legtöbb zűr mégiscsak az ebédidőkben jelentkezett, mert a paprikás-zsíros éte­lekhez szokott pécsi gyere­(Vlusik mit Paprika kék bizony pusztán udvari­asságból ettek néhány fala­tot. Persze minden rossz­ban van valami jó. Akkor meg másik német család jött a tolmács szerepét is betöltő Rajnai Henrikhez: — Csak sír a gyerek és nem akar enni! — No mi a baj, Évike? Mire a harmadikos, tehát kilencéves Dundi kislány, — hadd hallgassuk el a ne­vét — sírva jelentette ki: — De tanár bácsi, én itt le akarok fogyni! A kedves sztorik azonban mégiscsak másodrendűek ahhoz a sikerhez képest, amit a Pécs-gyárvárosi Út­törőzenekar aratott odakint Németországban. Nemcsak az Abendzeitung találó cí­me, hanem német városok sora, a közönség ezrei val­lották: az ottani zenekarok­hoz képest igen pattogóan, „paprikásán", tehát vérpezs­dítőén játszottak. Pedig nem volt könnyű dolguk: majd minden nap felléptek vala­hol, néha naponta kétszer is. Játszottak Berlinben a Brandenburgi kapunál, a magyar követség előtt, aztán legtöbbet a vendéglátó Luc­ka kisvárosban, de még sok­felé megtapsolták őket. A róluk írt cikkekből egész füzetre valót gyűjtöttek ösz- sze és vágtak ki. A lipcsei vásár nézői fagylaltjaiddal halmozták el őket — lett is nagy riadalom a zenekarve­zetőinek sorában: csak be ne rekedjenek a gyerekek — hogyan fújnak akkor? — Egy tóterasz szabadtéri szín­padán egy néző — idős asz­szony — száz márkát adott nekik. Most itthon Rajnai Henrik így foglalja össze a két és fél hetes németorszá­gi utat: — Rendkívül növelte a gyerekek biztonságérzetét az odakint szerzett sok si­ker. Különösen a ritmusér- zékük növekedett nagy mér­tékben, ugyanis néha kar­mester nélkül játszottak, avagy libasorban vonultak a színpadra, méghozzá em­bertömegen keresztül, s mégsem tévesztettekei sem­mit. Pedig a sor végén ját­szó gyerektől a sor elején levő hangszer negyven mé­terre haladt. Ezt különösen értékelték Németországban és az ifjúsági zenekarok elé példaként állítottak ben­nünket. F. D. 21 főből áll, a három bngad „hármas fordában’’ — tehát váltják egymást. Az áru féle­ségtől függően mázsánként 18 —20—25 fillért kapnak, míg ha utaznak — mert rakodnak sokfelé: Szentlőrincen, Bere- menden, Barcson, Villányban, Mohácson stb. — 3,10—3,50 az alapórabér. Valamennyien vi­dékiek. Van, aki reggel 5 óra­kor kell és fél 8-kor vetődik haza. — Tudja mit fizet a szent- lőrinci tsz • a kavicsért? Hét­köznap egyhuszat, vasárnap egynyolcvanat. — Volt egyenruhánk, de azt is elvették — toldja meg Lieb György. Az igazság az, hogy kap­nak helyette ruhapénzt, ami évente 673 forint. Most nincs nyári ruha, nincs posztóruha, köpeny és pufajkanadrág, vi­szont van kétévenként epy zubbony, kétévenként jár egy pár bakancs — eddig a saját­jukat nyűtték — amit ugyan 3—4 hónap alatt megesz a ka­vics és a szén. És ötévenként továbbra is kapnak esőkö­penyt. A rakodómunkások bundát szeretnének, az iro­distáknak van, nekik miéri nincs? — kérdezik. Az a vé­leményük, a ruhával sokkal jobban kijöttek, mint a ruha­pénzzel. Panaszkodnak, de mégis megmaradnak a vasútnál. Hartmann 15 éve, Lieb 10 éve szolgál a MÁV-nál. Hartman Ádám Keszüről jár be a ta­valyelőtt vett Danuvia motor­jával, míg Lieb György Ho- boiból, Szigetvárig kerékpár­ral, onnan vonattal Pécsre. A kerékpárt a málházóknál hagyja, havi 9 forintért őrzik. — Miért nem hagyják itt ezt a nehéz munkát? Innen mennek nyugdíjba? — Hát ez nehéz dió. Med­dig lehet bírni? Attól függ, kinek milyen a motorja — mondják. Lieb pedig a kérdés első felére válaszol: — Nem szeretünk mi csavarogni. Mi­lyen ember az. amelyik egyik helyről a másikra megy? Itt megszoktuk már. Két beírás van a munkakönyvembe, a vízügy és a MÁV. Pedig teg­nap a hoboli tsz elnöke hí­vott, hogy havonta kétezernél is többet megkereshetnék és egy hold kukoricaföld is jár. — Kis szünetet tart: —, Me­gint újonc legyek, más embe­rekkel kezdjek? Ha egyes hónapokban 1800 is volt a kereset, átlagban 2100—2200 forintot keresnek. Ehhez jönnek a kedvezmé­nyek és a vasutijegy, bár ezt nem nagyon használják fel nagy és távoli utazgatásokra, Az alkalmi rakodómunká­sok valóban többet keresnek, de itt általában mindig van munka, biztos a kereset. Ko­rábban ez a 21 fős brigád vé­gezte a vasútnál az ún. kény- szerkirákásokat. Ez most meg­szűnt, csak a fuvaroztató fél hozzájárulásával rakodhatnak. (Űj mechanizmus, igaz, de én nem tudom, helyes volt-e a kényszerkirakásokat megszün­tetni, amikor még több a ko­csiállás.) — Most partneroknak te­kintjük a fuvaroztató vállala­tokat, a rakodási részleg meg­keresi az ügyfeleket és fel­ajánlja a rakodóbrigád szol­gálatait — tájékoztatott Kele­men Ferenc kereskedelmi fő­nök. Sőt szerződéseket is köt­nek a vállalatokkal, s ezen vállalatoknak a kirakásoknál mindenkor elsőbbséget bizto­sítanak. A Bányászati Akna­mélyítő Tröszttel már kötöt­tek szerződést, és más válla­latokkal is folynak a tárgya­lások. Sajnos, a gépesítettség foka még alacsony, a rakodás manuális munka. És a MÁV- nak nincsenek tehergépkocsi­jai. ezért a rakodás sokszor depóra történik. A megszakí­tás pénzbe keiül A modem szállítás éppen az, hogy a fu­varoztató fél kiszolgálása ház­tól házig, telephelytől telep­helyig történik. Gépesíteni kellene a rakodást, billenős gépkocsik, markolók kellené­nek. Egyes anyagok kirakását így sem lehet gépesíteni, a dara­bos szén kirakása továbbra is nehéz fizikai munka marad. A rakodók legalább olyan ne­héz munkát végeznek, mint a bányászok, bár ők nem a föld alatt. Munkájuk napi 10—12 óra, kemény munka, teljesít­ményük átlagban 350 mázsa és sokszor a puszta kezüket kell használniuk, mert a na­gyobb darabokat, ha felvennék a lapátra, eltörne a lapát nyele.. Befejezésül azt kérdem, van-e valami különleges kí­vánságuk, amit szeretnének, ha megírnám. Lieb György válaszol. — A rakodás hozza a vasút­nak a legtöbb pénzt. Több jutalmat szeretnénk, s azt is, hogy többen kapjunk. Én pél­dául 10 év alatt egyszer kap­tam, pedig elhiheti, sohasem vallott szégyent velünk • vasút. Mikiósvári Zoltáa v t

Next

/
Oldalképek
Tartalom