Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-23 / 171. szám

4 Dunonmit napig 1968. július 23. I 1 í üftSÜ 1968. július 23 KEDD Szeretettel köszöntjük Lenke nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából. A Nap kél 4.10, nyugszik 19.30 órakor. A Hold kél 1.26, nyugszik 18.48 órakor. Húszezer turista Szegeden Szombaton és vasárnap több mint húszezer bel- és külföldi turistát vonzott Szegedre a hét végi gazdag program. Budapesti, pécsi, salgótarjáni, dunaújvárosi, szabadkai, zágrábi, valamint csehszlovák turistacsoportok ismerkedtek Szeged nevezetességei­vel. Sok angol, holland, olasz, osztrák és más nemzetiségű ven­dég kereste fel az ipari vásárt. A Rigai Állami Akadémiai opera és balettszínház száztagú együttesének esti bemutatkozása előtt a csoport vezetői sajtó­tájékoztatót tartottak. Linard L udvigovics Ejhman, a színház igazgatója többek között elmondotta, hogy a Hattyúk tava volt. az első balett, amelyet a német megszállás után színházukban műsorra tűztek. Azóta Csajkov szkijnak ezt a művét már több mint négyszáz alkalommal adták elő színházban, de szabadtéren most első alkalommal játsszák el teljes egészében. Este kevéssel húsz óra előtt megkezdődött a Dóm téren a rigai művészek előadása. Az . együttes július 24-én, 26-án és 28-án adja elő ismét a Hattyúk tavát. I &&/////////////////////////////////////////) Az élet kapujában A pécsi Nagy Lajos Gimná­zium és Szakközépiskola hat különböző jellegű érettségiző osztályának eredményeire tekint vissza a statisztika. Az orosz tagozatosok húszon- hatan álltak a bizottság elé. Gallovich Éva. Herczeg Éva, Nagy Etele, Parragi Éva, Szál- másy Miklós, Várnai Erzsébet és Vezekényi Zsuzsanna jelesen érett. A jórendűek száma 12, a közepeseké 7. Az osztályátlag: 3,5. A IV/B. általános osztály ke­retében 26 tanuló érettségizett, átlaguk 3,5. Jórendűen végeztek nyolcán, közepesre heten. A megfeleltek száma 3, a meg nem felelteké 2. Hat jelesük van: Csernus Ipoly, Incze Ist­ván, Mink Antal, Papp László, Varró Zoltán, Váray Mária. Huszonkilenc tanuló érettségi­zett a fizika-kémia tagozaton 4,2 rendűségi átlaggal. Jelesen ér­tek: Csordás Gábor, Gröller György, Hammel Edina, Henézi Gábor, Horváth János, Kovács Ildikó, Moser Tamás, Nagy Györgyi, Palatinszky Anna, Pol- lák György. A jórendűek szá­ma 17, a közepeseké 1, a meg­felelőké ugyancsak 1. A villanyszerelő szakközépis­kola osztálylétszáma 26. Jóren- dűen érettségizett 5, közepesen 11. megfelelően 4, nem megfe­lelően 1. Amrein János, Barkó Attila, Frey György, Kovács Jó­zsef és Nagy István jelesren- u dűen végeztek. Az osztályátlag 3,3 volt. Az angol tagozat 31 tanulója 4,0 átlaggal érettségizett. Jelesen felelt meg: Balázs András, Ba- ranyabán Miklós, Dobay András, Gusztonyi Agnes, Mérey Mónika, Muszty Beatrix, Nagy Magdolna, Nemes Zsuzsa, Polcz Katalin, Szentistványi Zsuzsa, Tamási Péter. Tizenketten jórendűen, hatan közepesen végeztek. A megfelelők száma 1, a meg nem felelteké 1. A szőlőtermelő-borkezelő szak- középiskolában harmincegyen érettségiztek. Az osztályátlag 3,6. Harmat Árpád, Szoboszlai György, Reményi Ottó, Klug Irén, Méder István és Pulai István jelesre végzett. Tíz tanu­ló jó, 14 közepesre érettségizett. A hat végzős osztály tanulói­nak továbbtanulási, elhelyezke­dési szándékai: Orvosi egyetemen kíván to­vábbtanulni 22 tanuló, jogtudo­mányin 13, tanárképzőn, tanító­képzőben és a testnevelési fő­iskolán 19, műszaki vegyiparin 11, ipari, vegyipari felsőfokú technikumban 8, természettudo­mányi karon 7, mezőgazdasági jellegű felsőfokú intézményben 6, tiszti iskolán 4, műszaki egye­temen 3, bölcsészkaron 1, köz- gazdasági egyetemen 1, művé­szeti főiskolán 2, szállodaipari főiskolán 1. Ipari-kereskedelmi tanulónak heten jelentkeztek, huszonkilencen pedig munkába állnak. Teljes üzem a kertvárosi sziigáltatélázlas A pécsi Kertvárosban az egy milliós költséggel épített szol­ga It.atóházban a. RISZÖ V öt pécsi lagszövetkezete meg­kezdte szervezetszerü üzemelé­sét. Női és férfi fodrászat, női szabóság, fényképész műterem, rádió, televízió és háztartási vilJamoskisgép javító, vala­mint cipész részleg áll egy épületben a kertvárosi lakos­ság rendelkezésére. Az érde­keit szövetkezetek a közönség és a dolgozók kényelmét szol­gáló berendezésre és munka­eszközökre félmillió forintot fordítottak. A Fodrász Szö­vetkezet a nyár folyamán még bővíti szolgáltatását, mert megnyitja a kozmetikai sza­lont is. A szolgáltatóház dol­gozói részére, a munkavédel­mi hatóságok megelégedésére, központi fűtéses szociális lé­tesítményekről is gondosko­dott a KISZÖV vezetősége. — Zenekarcsere a Nádor­ban. A Nádor Étterem ismét zenekart cserél. Az eddig ott játszó Höffler zenekara ugyanis legalább egy évre Finnországba utazik. Július 25-én hagyják el az országot. Helyettük a Tihanyi zenekar lépett a Nádor Étterem pó­diumára. ök eddig már több­ször játszottak külföldön, pél­dául Csehszlovákiában és a jugoszláv tengerparton. — Hétfőn délelőtt a MALÉV me- netrendszerű járatával hazautazott dr. Ludwig Weiss, az osztrák szö­vetségi közlekedésügyi és az álla­mosított ipar minisztere. Búcsúz­tatására megjelent dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint dr. Kurth En- derl, az Osztrák Köztársaság bu­dapesti nagykövete. — HÍVEN A SOKÉVES hagyo­mányokhoz Budapesten az idén is megrendezik a városligeti he­teket. A nyitány augusztus 20: előestjén lesz. Toronyzene hang­jai szólalnak meg a Vajdahu- nyad-váránál, ahol látványos kar­nevállal veszi kezdetét a most is gazdagnak ígérkező eseményso­rozat. — A Dunántúli Napló szer­kesztősége július 23-án, ked­den délután 5-től 6 óráig jogi tanácsadást tart a Pécsi Já­I rási Tanács kistermében (Pécs, | j Kulich Gy. u. 5.). A tanács-! adás díjtalan. — Tűz. Vasarnap a dél­utáni órákban Mecsekalja- Cserkút állomás előtt, a nyílt pályán egy lehe^vonat farost­lemezzel megrakott kocsija ki­gyulladt. A tüzet rövid időn belül eloltották. — A kolozsvári Állami Magyar Színház társulata szeptember ele­jén Budapestre érkezik. Vendég- szereplésük során bemutatják Az ember tragédiáját, továbbá Delav- rancea román író Fergeteg és Mé­hes György romániai magyar iró Harminchárom névtelen levél cí­mű színdarabját. Szeptember 7-én, 8-án, 9-én és 10-én Budapesten, 12- én és 13-án pedig Debrecenben tartanak előadást. Táncdalfesztivál I — Na, hogy tetszett az első elődöntő? — Hát kérlek, a húsz dallamból nem akadt egy, amelyik megmaradt vol­na bennem. — És a szöveg? — Arra nem panasz­kodhat om. Az egyik dal szövegét majdnem telje­sen megtanultam. — El is tudod monda­ni? — Nem tudom ..., nem tudom ... K. Mozi Park: Amerikai feleség (4. n7, t'j). 16 éven felül! Jó idő esetét* az utolsó előadás a kertben. Petőfi: Megfagyott villámok (4, f7. 9). Kossuth; „ Szüzek elrablása (16, 12). 2x2 néha 5 (f3, f5). Szüzek elrablása (f7, f9). Pécsszabolcs: El Greco (5, 7). Gyár város: Mefiszto doktor ta­lálmánya (6). Meszes: Fiúk a térről (6). Vasas I.: A Nap nél­küli világ (6). Vasas n.: Horgász a pácban (6). Harkány: Amerika éjjel (8). Mohács: Találkozás a minaretben (6, 8). Tegnap, ma, holnap (f9). 16 éven felül! Jó idő esetén a kertben. Siklós: Betörők cinkosa (8). Szigetvár: Adámnak hívták (8). Pécsi Rádió Tegnap délelőtt átadták rendeltetésének a pécsi nagytemetőben az első kolumbáriumot. A 90 fiókos kolumbáriumban helyezik majd I el urnákban a/, elhunytak hamvait. A fiókokat légmentesen zárják le a névfeliratos márvány fedőlapok, amelyekre bronzkampókra füg­gesztik majd fel a hozzátartozók a kegyelet koszorúit, virágait. A l kápolna mellett felállított urnatartói az igényeknek megfelelően a következő években továbbiak követik majd 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap. — Közben: Rádióhirdetés. A Magyar Hirdető műsora 18.05: Nyár a Sugovica partjáa. Bajai riportösszeállítás 18.25: Vico Torriani énekel 18.45: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Fiatalok félórája. — összeállítás. A tartalomból: Hírek. Találkozó. A siker titka. Bemutatjuk ifjú« sági tamburazenekarainkat 19.30: Német nyeJvö műsor. — Hírek, tudósítások. — Kívánság« hangverseny 20.00: Műsorzárás. Bogiári beszélgetések Az idén is nagy sikerrel ren­dezték meg a bogiári beszél­getések elnevezésű nyári pe­dagógiai eszmecserét, illetőleg előadássorozatot. Ezúttal a pe­dagógiai szaktárgyi lapok írói­nak, továbbá a pedagógiai is­meretterjesztőknek az orszá­gos tanácskozását szervezték meg. Különösen az utóbbin több pécsi és baranyai peda­gógus, illetőleg szakember vett részt. A BARANYA MEGYEI Állami építőipari vállalat ÉPÜLETLAKATOS SZAKMÁBAN betanító tanfolyamat indít A tanfolyam idejére épületlakatos személyi besoro­lást biztosítunk. Vállalatunk 44 órás munkahéttel dolgozik. Tanfolyam befejeztével Épületlakatos be­tanított munkás bizonyítványt adunk ki, melyet besorolás és munkavégzés szempontjából teljes ér­tékű szakmunkásbizonyítványnak tekintünk. Tanfolyam kezdete: 1968. szeptember 16. Jelentkezés és felvilágosítás vállalatunk lakatosüze­ménél, Pccs, Rákóczi üt 56. sz. — Vasárnap a borús idő elle- I nére mindenütt dolgoztak a föl­deken, az ország legnagyobb ha­J tára megyéjében, Rácsban, vasár- , nap befejezték a kenyérgabona ; aratását. Csaknem negyedmillió j holdról rekordidő — alig öt hét — j alatt került magtárba, illetve ké- I vébe a termés. ' — HÉTFŐN teremtette meg ! tízezredik külföldi összeköttetését. | Nagy Béla amatőr rádiós, a sal- 1 g ótarjani posta erősítő állomá­sának vezetője. Tizenöt éve kap­csolódott be az MHS rövidhullámú rádiós körének munkájába. — HA—6—NC hívó jelét azóta csak­nem 160 ország amatőr-rádiósai ismerték meg, illetve vették. Több ezer visszaigazoló lap és kereken 50 diploma dokumentál­ja kiváló teljesítményeit. Tízezre­dik külföldi összeköttetése ko­lumbiai ,,kollégával” jött létre. — Űj óvoda. Szerdán dél­előtt lesz Pécsett a Bimbó ut­cában az ötven férőhelyes új óvoda műszaki átadása. •• Ünnepség a Bartók Klubban A lengyel nemzeti ünnep alkalmából a TIT nyári egye­temén résztvevő lengyel, né­met és osztrák hallgatók rész­vételével, bensőséges ünnep­séget rendeztek Pécsett, a Bartók Klubban. Az elnökség nevében Právicz Lajos elvtárs megyei titkár méltatta a len­gyel nép hősies harcát, a szo­cializmus építésében elért si­kereit, majd meleghangú be­szélgetéssel folytatódott az ün­nepség külföldi barátainkkal. — Az ŐRT az Illés zenekar hang­versenyét közkívánatra augusztus 5-én délután 5 és este 8 órakor tartja a szabadtéri színpadon. — Jegyek a Filharmóniánál kapha­tók. (x) — OLCSÓBB LETT A HAL. A Halértékesítő Vállalattól kapott tájékoztatás szerint hétfőtől le­szállítónak a hal árát. Az egy kiló fölötti ponty kilónként ed­digi 27 helyeit 23 forint, a ponty 60 deka és 1 kiló között 24 he­lyett 19 forint, kisponyt pedig 19 helyett 17 forint. A szeletelt ponty kilónkénti ára 43-ról 38 forintra csökkent. Hasonló arány­ban mérsékelték, egyéb halak árát is. — A MAGYAR IFJÚSÁG e heti száma a 9. Világifjúsági Talál­kozóra — a szokástól eltérően egy nappal később, szombaton jelenik meg. — Halálos villámcsapás. A nagy viharban tegnap délután 2 óra 56 perckor Nagypeterd- nél az országúton haladó mo­torkerékpárost, Gólya Imre 24 éves agrármérnököt, biharke- resztesi lakost és utasát, fele­ségét villámcsapás érte. Gólya Imre a helyszínen meghalt. Feleségét súlyos égési sebek­kel és fejsérüléssel eszmélet­len állapotban az idegkliniká­ra szállították. — Kérem azt a két fiatalembert, akik pénteken este a fémipari buszmegállóban szürke, összecsuk­ható esernyőmet felvették, juta­lom ellenében adják le vagy je­lentkezzenek a Belvárosi Áruház főpénztáránál. (x) Az elmúlt hét balesetei Az elmúlt héten 20 közleke­dési baleset volt Baranya me­gyében. A balesetek során ha­láleset nem fordult elő, de öten súlyos és tízen könnyű sérülést szenvedtek. A bal­esetek fele Pécsett történt. A legtöbb balesetet a személy- gépkocsik és a motorkerék­párosok okozták. A balesetek elsősorban a figyelmetlen, gondatlan vezetés, valamint a szabálytalan előzés miatt kö­vetkeztek be. A hét egyik legsúlyosabb balesete figyelmetlenség, a kö­telező megállás elmulasztása miatt következett be. CSISZÁR NÁNDOR 18 éves pécsi lakos július 15-én éjjel 2.25 órakor motorkerékpárjá­val Pellérd irányából. Görcsöny felé haladt. Utasként DOKTOR JUTKA 18 éves baksai lányt szállította. A görcsönyi vasúti átjárónál a motorkerékpár ve­zetője későn vette észre a le­eresztett vasúti sorompót és nekihajtott. Csiszárnak még az ütközés előtt sikerült lehajolni és így sérülés nélkül úszta meg ezt a balesetet, de utasa súlyos fejsérülést és gerinc­törést szenvedett. Nem történt volna meg az említett baleset, ha a motor- kerékpár vezetője betartotta I volna a vasúti átjárókon való áthaladás KRESZ-szabályait. A KRESZ ugyanis éppen a vasúti átjárókon való áthaladás fo­kozott veszélye miatt számos biztonsági intézkedést ír elő úgy a gépjárművezetők részé­re, mint a közúti jelzőtáblák elhelyezésére vonatkozóan. A vasúti átjárók előtt már 150— 250 m távolságra el vannak he­lyezve a vasúti átjárókat jel­ző táblák, nagyobb forgalmú vasúti—közúti kereszteződések előtt biztonságos távolságban még külön előjelző táblákat is alkalmaznak. Tanulság tehát az említett balesetből az, hogy a jármű­vezetőknek minden vasúti át­járónál — legyen az sorompó­val ellátott vagy sorompó nél­küli — az áthaladás előtt fi­gyelembe kell venni ezeket a jelzőtáblákat, meg kell győ­ződnie az áthaladás veszélyte­lenségéről és ha ez másként nem lehetséges, lassítani kell, szükség esetén meg is kell állni. Tájékoztató táncest Gyódon Érdekes kezdeményezést vál­tott valóra vasárnap a pécsi Mecsek cukrászda Kiss—Józsa —Kozák triója Gyódon. A kis Pécs melletti községben, aho­vá csak földes út visz, úgy­nevezett tájékoztató könnyű­zenei táncestet rendeztek a helyi sportklub szervezésében. Természetszerűleg ez volt az első eset, hogy Gyódon ko­molyabb színvonalú zenekar lépett fel. Ezért nemcsak a helybeli, hanem a környező falvak fiatalsága is eljött a táncestre, melyen a legkor­szerűbb magyar és külföldi könnyűzenei számokat adták elő. A kezdeményezésnek ab­ban van a jelentősége, hogy kis falvakban csak gépi úton, magnetofon, rádió, televízió ré­vén hallhatnak modern ze­nét, így azonban élő muzsikát élvezhettek. — A Baranya megyei Rendőr- | j főkapitányság Közlekedésrendésze­ti Osztálya kéri, hogy jelentkez­zenek azok a tanúk, akik 1968. július 7-én a déli órákban, vásári napon a Megyeri úton történt közlekedési balesetet látták, vagy arról tudomással bírnak. Jelent- j kezés személyesen: Pécs, Kilián György u. 3. H. emelet 77. ajtó vagy a 30-15-ös telefonszámon. ! Magyar Tv. 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Reklámmüsor 18.10: Visontai óriások. „Az ifjú­ság a villamosenergia-iparért’s 18.55: Prix Jeunesse, 1968 19.25: Esti mese 19.35: Lengyelország nemzeti ün­nepén 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: A kertész kutyája. Lope de Vega háromfelvonásos komé­diája. — A Békéscsabai Jókai Színház előadása, felvételről 22.10: Kassák Lajosra emléke­zünk 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.45: Rajzfilm. 18.05: Hét nap. 18.20: A világ a képernyőn. — 19.00: Kis kamarahangverseny.— 19.15: Vörös jelzés. — Út a ten­gerre. 20.35: Dokumentumfilm. — 20.50: Tiltakozás. Jugoszláv film. — Izgalmas jelenetnek voltak szemtanúi vasárnap délután a sás- di állomáson tartózkodó utasok. Egy kétlovas, hajtó nélküli sze­kér vágtában akkor ért a vasúti átjáróhoz, amikor megkezdték a sorompó leeresztését. A lovak sze­kerestől a sorompók közé szorul­tak és a keresztül haladó teher­vonat elütötte az állatokat. A ko­csi összetört és a lovak is súlyo­san megsérültek. A vasútigazgató- ság feljelentésére megindult az el­járás a kocsis ellen, aki őrizetle­nül hagyta lovait és gondatlan­ságával nemcsak komoly kárt okozott, de a vasúti közlekedés biztonságát is veszélyeztette. A Vajszló és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet hegyszentmártoni SZESZFŐZDÉJE MEGKEZDTE ÜZEMELÉSÉT. Mindennemű és mennyiségű ecíYcfőzcsl vállal. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LUTAR TIHAMÉR, volt ref. lelkész és pedagógus éle­tének 63. évében elhunyt. Te­metése szerdán du. 4 órakor lesz a páprádi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JOÓDY PÉTER ny. árv. ülnök, ötvös váratlanul el­hunyt. Temetése 24-én du. 4 órakor lesz a pécsi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, BÁLÁTONYI GYÖRGY, a Pé­csi Hőerőmű nyugdíjasa 66 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése július 24-én, szerdán 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy sokat szenvedett drága feleségem, testvér, nagynéni, PALKÓ JÓZSEFNÉ, Boszor­kány u. 10. sz., volt felső- mindszenti lakos 53 éves korá­ban elhunyt. Temetése július 24-én, szerdán fél 3 órakor lesz a pécsi központi temető­ben. Gyászoló férje. Fájdalmas szívvel tudatjuk a kedves rokonokkal, ismerő­sökkel. jóbarátokkal, hogy CSAKY ISTVÁN ny. ig. tanító július 21-én 79 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 24-én, szerdán fél 1 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, édesapám, fiunk és kedves rokonunk, GÉCZI DEZSŐ keresztespusztai lakos, a Pécsi Állami Gazda­ság erdésze 46 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 24-én, szerdán 12 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló család. VALKÖ GÁBOR gyógysze­rész tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése július 24-én, szerdán ll órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tu­datjuk. hogy felejthetetlen fér­jem, drága édesapánk, apó­som, vőnk és kedves roko­nunk, SZEKULA FERENC gll- vánfai ig. tanító 56 éves korá­ban rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése július 24-én, szerdán fél 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, MILKOVTCS JÁNOS hosszú szenvedés után 63 éves korában elhunyt. Te­metése július 24-én, szerdán 2 órakor lesz a pécsi központi temető ravatalozójából. Gyá­szolja: felesége, leánya, veje, unokái, testvérei, sógornői, só­gorai és a széleskörű rokon­ság. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, HARTMANN JAKAB nyugdí­jas MESZHART kőműves pécs- újhegyi lakos 62 éves korában hosszú szenvedés után csende­sen elhunyt. Temetése július 24-én, szerdán fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Köszönet Fájdalmas szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen fiunkat és vőle­gényemet, BŐDIS JÓZSEFET utolsó útjára kísérték. Külön köszönetét mondunk a honvéd­ség vezetőségének, bajtársai­nak és mindazoknak, akik fáj­dalmunkat bármi módon eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, GRAEF GIZELLA teme­tésén részt vettek és részvét­nyilvánítással fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MATAKOVICS JÓ­ZSEF temetésén megjelenésük­kel, koszorúk, virágok küldé­sével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. é I Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom